Őrület

Nehéz időszakon vagyok túl. Sajnos sok rossz dolog történt velem mostanában, amiket nehezen tudtam feldolgozni. Igen, orvosi segítségre volt szükségem, de hát kinek ne lett volna a helyemben? Még örülhetek, hogy így megúsztam, és nem őrültem meg teljesen. 
Sokat segített az orvos, igen. Azt mondta, hogy le kell foglalnom magam valamivel, és legjobb, ha arra összpontosítok. Akkor kezdtem a rózsákkal foglalkozni, és már minden napomat a rózsáknak szenteltem. Mindenütt rózsák vannak, és ez megnyugtat.
Szeretném azt hinni, hogy Kata is látja mindezt valahonnan, hogy figyel rám és tudja, hogy mennyire hiányzik. Hogy a rózsák, amiket kiviszek a temetőbe, sajnos csak miatta nőnek és csak miatta ilyen szépek. Szeretném azt hinni, hogy létezik felsőbbrendű igazságszolgáltatás és az, aki megölte, a legmélyebb pokol fenekén fog égni az idők végezetéig.
Nem is tudom már, honnan hallottam az egész dologról. Lehet, hogy a rendőrök mondták. Lehet, hogy kérdeztek is valamit róla, már nem tudom. Én nem tudok semmit sem, nem szeretnék nyilatkozni az ügyben, mert rosszul érint. Túl rosszul.
Érdekes módon a rendőrség nem talált semmi nyomot, ami arra utalt volna, hogy Katát ő ölte meg. Kata azt mondta, egészen biztos, hogy Zoli halála mögött is Varga áll. Aztán én is váltig állítottam, hogy Varga a felelős Kata haláláért is. Nyomoztak utána, átkutatták a lakását, szétszedték az egészet, de semmit sem találtak. Pedig biztos voltam benne, hogy ő tette. Még mindig biztos vagyok benne. Igen. Ettől biztosabb már nem is lehetnék.
Bár lehet, hogy csak álmodtam, de az is lehet, hogy valóban megtörtént. Nem, nem hiszem. Csak álom lehetett, nem valóság. Nem valóság.
Nem tudom, miért mentem oda, és abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán odamentem. De valahogy egyszer csak ott voltam, és az ajtó előtt álltam. Bámultam a csengő melletti névtáblát, ami egy cetli volt, celluxszal kiragasztva. Rajta a neve: Varga László. Hányinger fogott el, mikor arra gondoltam, hogy ez az az ember, aki megölte a testvéremet. Aztán becsengettem, de arra nem emlékszem, hogy ajtót nyitott volna. Hideg volt, mintha fáztam volna, de kesztyű volt a kezemen. Talán nagyon hideg lehetett, nem emlékszem. A lábam is fázott, és volt rajtam kabát. Igen, hideg volt.
Nem emlékszem, hogy mikor engedett be, és arra sem emlékszem, hogy egyáltalán beengedett-e. Csak álmodhattam az egészet. És én a konyhájában álltam, és éreztem a levendula illatú füstölő pálcikát, de valami rossz szag is megcsapta az orrom. Mintha kórházi fertőtlenítő lett volna. A kórházban mindennek ilyen szaga van, még az ételnek is. Borzalmas.
- A pokolban fogsz égni – mondtam. – Ott fogsz megrohadni azért, amit tettél.
- Fel kellene jelentenem téged – felelt. – Zaklatásért. Te őrült vagy.
- Nem vagyok az. Tudom, hogy te tetted. Megölted Katát, és Zolit is.
- Honnan szedsz ennyi marhaságot, Olga? – kérdezte, és az arca torz mosolyba fordult. – Nem hiszem el, hogy a rendőrségen valaki is figyelembe vette a szavaidat. Bolond vagy, és neked nem hisz senki. Te kezelésre szorulsz. És be foglak záratni egy intézetbe, életed végéig.
- Tehetsz, amit akarsz, de én akkor is tudom, hogy te ölted meg őket! – kiáltottam. – Tudom, és kész. És a gyilkosok megfizetnek!
- Mit fogsz tenni? – kérdezte cinikusan, és vigyorgott. – Megint feljelentesz a rendőrségen? Már unnak téged. Legalább hétszer jelentetted be, hogy tudod, hogy én öltem meg őket. És szerinted én hányszor álltam emiatt bíróság előtt? Egyszer sem.
Büszke volt magára. Vigyorgott. Utáltam, amikor vigyorog. A jobb oldalon, a felső sorban hiányzott két vagy három foga, és ez még ellenszenvesebbé tette. Tovább vigyorgott, és azt éreztem, hogy meg tudnám ölni. Abban a pillanatban meg tudtam volna tenni, és szerettem volna megtenni, elvenni az életét, ahogyan ő elvette Zoli és Kata életét.
- Nem találtak semmi bizonyítékot – mondta fennkölt hangon, és leült. – Nem gondoltad komolyan, hogy itt, ebben a lakásban tartottam fogva azt a félkegyelműt, aki miatt Kata elhagyott? És csak nem gondolod, hogy ide hoztam őt is? Olga, te valóban őrült vagy.
- Valld csak be! Rajta! Te voltál! – kiabáltam, és egészen furcsa volt, hogy a szomszédság nem lett figyelmes erre. 
- Zolit leütöttem, miközben munkába indult. Követtem, leütöttem, elhoztam, és megfizetett azért, amiért elvette tőlem Katát. Kata miatta hagyott el engem, és a srácnak ezért fizetnie kellett. – magyarázta. – Az életével fizetett. Aztán azt reméltem, ha ő már nem lesz útban, Kata visszajön hozzám, és élhetünk végre boldogan. Egyszer felkerestem, és beszélni akartam vele. Nem engedett be. Rendőrt akart hívni. Aztán egyik este megállítottam, hogy beszéljek vele, és elmondjam, hogy szeretem, és újra akarom vele kezdeni. De ő azt mondta, hogy az a nyavalyás még holtan is többet jelent számára, mint én valaha is jelentettem. Arra gondoltam, jobb belátásra bírom, ezért kértem, hogy jöjjön velem a lakásomra. Nem akart, ezért kénytelen voltam erőszakot alkalmazni. A garázson keresztül hoztam be a házba őt is, és a biciklitárolóba vittem. Beszéltem hozzá, és megígértem, hogy minden rendben lesz. Most már nincs senki, aki közénk állhat. De ő azt mondta, soha többé nem akar látni, és inkább lenne halott, mint hogy velem legyen.
- És te megölted – suttogtam. – Megölted őt is, te rohadék.
- Meg – mondta vidáman. – Megfojtottam, és a biztonság kedvéért átvágtam a torkát is. Inkább legyen halott, mint valaki másé legyen. És utána mindent kitakarítottam, nagyon alaposan, nagyon precízen, mindenre ügyelve. És nincs ellenem bizonyíték, csak egy félőrült nő szava, aminek senki sem hisz.
Éreztem, hogy elönt a düh. Erőt vett rajtam valami furcsa érzés, amit eddig nem éreztem. Volt valami a kezemben, amit letettem a szekrényre, és ugyanonnan fel is vettem valami mást. Lehet, hogy kés volt, de nem emlékszem. Álmomban gyakran előfordul, hogy nem látom a tárgyakat, amik a kezemben vannak. Talán kés volt, talán valami más. És a többire nem emlékszem, csak arra, hogy megint fázom. Itthon nyitva voltak az ablakok.
 
Kun és Farkas nyomozó összenéztek. Mindketten olvasták a jegyzőkönyvet, és Olga vallomását.
- A helyszínen találtuk a diktafonját, amit még újságíróként használt évekkel korábban – mondta Farkas. – Lemerült, de sikerült lejátszani a rögzített anyagot. Végül is igaza volt. Varga ölte meg őket.
- Ő meg megölte Vargát – sóhajtott Kun. – Gondolom, elmeállapotára való tekintettel élete végéig egy intézetben fog élni, nyugtatókon. 
- Kár érte.