Örök Harc és Örök Nász 4. (folytatás)

Igaz csók a zűrzavar ellen
II rész

- Nem… Azt amit a csók közben éreztem… - Suttogta halkan miközben elforgatta a kulcsot a zárban.
Daniella elvörösödött. Sosem érzett még ekkora vonzalmat, ekkora vágyat, egy olyan ember iránt mint Will. Nem tudott a férfira haragudni mert megcsókolta… Ő is akarta…
Mikor Dany belépett a szobába meglepve tapasztalta hogy már csak pár doboz vár kipakolásra. Will és Theodóra rendesen elpakoltak, rövid idő alatt lakhatóvá varázsolták a panellakást, amely Budapest egyik csöndesebb szegletében húzódott. Finom fehér függöny rejtette el a párt a kinti világ szeme elől, a falak pedig világoskéken boldogították az emberi tekintetet. Mindegyik szobában volt valami látnivaló. Az előszobai türkisz kanapét Dany már rögtön kiszúrta magának. Ennél jobb bútorválasztást nem is találhattak volna ki ehhez a lakáshoz. Tökéletesen illett a hangulatához, olyan volt mintha oda teremtették volna.
A lány illedelmesen levetkőzött, és zokniban lépett be az előszobába, ahol megtorpant. Felnézett a falra, és egy arra festett vízeséssel találta szembe magát. A finom kék-fehér vonalak varázslatos pontossággal húzódtak a falakon, mire Daniella vágyakozva körülnézett. Bár csak ő is ilyen helyen lakhatna…Bárcsak Willel lakhatna…
-I did it… - Suhant el mellette William, miközben lehúzta felsőtestéről a ruhát. Daniella sóvár tekintetével végigkövette a férfi mozdulatait, és sanyarogva állapította meg hogy lakótársa olyan kívánatos, mint ahogyan ő azt elképzelte, sőt ha lehetséges még rá is duplázott egy kicsit.

A fiú nem zavartatta magát félmeztelenül járkált a házban, a lány szeme elé tárva vékony testalkatát, feszes hasát, és finom fehér bőrét.
Barna fürjeinek néhány tincse simogatta tarkóját, ezzel kissé komolytalanná téve az alakot. Vállai arányosak voltak a testéhez képest, betegesnek sem tükröződött alakja miatt. Nedves nadrágja végigfeszített férfi létére igencsak gömbölyded hátsófelén, majd kissé megereszkedve követte a hosszú lábak vonalát. Daniella kissé megszeppenve, másrészt viszont vágyakozva bandukolta végig tekintetével William testét.
Nem arról volt szó hogy Aurél nem öltözött volna le előtte, de Auri más volt, izmai voltak, olyanfajta ember volt akihez oda lehetett bújni, Will tökéletes ellentéte.
De akkor mégis hogy lehet hogy Daniellának Will tetszik?
Ezt ő maga sem tudta igazán megállapítani. Volt a szürkén nyugvó szemekben valami.
Valami vadság… Valami szúrós indulat, ami vagánnyá tette William alakját majdhogynem elérhetetlennek. És mégis ugyanabban a csillogásban ott bujkált a törődés megtéveszthetetlen szenvedély lángja, ami a lányt úgy rántotta magával akárcsak egy gyenge falevelet a szél. A másik amit elismert Will nagyon tehetséges… Élethűen ábrázolta a formákat a színátmenetek is tökéletesek voltak. Dany már már azt hitte múzeumban van.

Aurél ezzel szemben kemény volt, elrejtette érzékeny pontjait, a fájdalmait, és hiába bánt úgy Daniellával mint egy törékeny porcelánnal, a lány a lelke mélyén mindig is tudta hogy nem Aurél számára az igazi. Egyedül csak szülei akaratából kötözte oda magát a férfihoz, titkon úgy vélte hogy nem érdemli a boldogságot, ő arra született hogy másnak okozzon örömet, a világnak… De semmiképpen sem magának.
Most pedig pusztán Will látványa porba döntött minden eddigi tanítást, és felszínre hozott egy új mégis kellemes érzést Daniella számára. Ahányszor csak látta a fiút, úgy érezte hogy át akarja ölelni, azt akarta hogy Will vigyázzon rá, és egyáltalán nem érdekelte hogy a fiú nem magyar társadalomból való, sőt ez inkább érdekesebbé, színesebbé tette számára a jellemet.
Fürödni akart a szürke eget idéző szemekben, boldognak lenni a viszonzott szerelemben.
„Egy ilyen srácnak a művészeti egyetemen lenne a helye…” –Jegyezte meg magában, miközben átsétált a másik szobába. Ott pedig az esőerdő gyönyörű látványával találkozott.
- Fantasztikus… - Suttogta elképedve.
- Nekem nem tetszik… - Dobott hirtelen Dany fejére egy törölközőt Will. – Szerintem túl tarka lett…
A lány hitetlenül nézett vissza Willre, aki elmosolyodott. „Nem tetszik a saját alkotásod?” –vetette fel magában halkan, és egyre jobban tudatosult benne hogy William egy fölöttébb érdekes figura.
- Törölközz meg… - Javasolta a férfi halkan, mire Dany dörzsölni kezdte szőke lobboncán a kendőt.
- Nem gondolkodtál még azon, hogy jelentkezz valamiféle művészeti egyetemre? –Tette fel hirtelen a kérdést, mire William ránézett. Percekig nézett a lányra, Dany úgy gondolta hogy azonosítja magában a szavak jelentését, majd meglepetten kuncogott fel, mikor Will elmosolyodott, és elfordult előle.
- Már csak azért mert rettentően tehetséges vagy, és ezt nem lenne szabad elhanyagolnod…- Magyarázta meg Dany a kérdést.
- Nem való nekem az egyetem…- Szabadkozott a fiú. –Én túlságosan is szórakozott vagyok az efféle komoly tanulmányokhoz.
- Sosem késő elkezdeni… - Mosolyodott el a lány, minden egyes percben egyre jobban tetszett neki a fiú a jelleme, a mondatai.
- Te egyetemista vagy igaz? –Nézett rá gyorsan a férfi, majd elmosolyodott. –Persze hiszen olyan okos szemeid vannak. Te tudsz valamit amit én soha nem fogok megtanulni… Neked ez természetes…
- Hát nem igazán… - Kezdte el bogozgatni a törölközőt elgondolkozva Daniella. –Most éppen elsőéves vagyok a közgazdasági egyetemen, de semmi olyat nem tanulok, ami nekem fontos lenne az életben. Igazából azt sem tudom mi akarok lenni. Csak megyek a szülei útmutatása után, ennyi.

- Az viszont nem helyes… - Nézett rá elgondolkodva Will. – A te életed, a te döntésed… Nem?
- Csakhogy én nem tudok mit kezdeni magammal. Semmihez sincs tehetségem... –Válaszolta keserűen a lány. –Egyszerűen nem megy…
- Talán azért, mert még nem próbáltad azt a dolgot amit igazán szeretsz… - Javasolta halkan a férfi, miközben felhúzta magára a pólót. –Ez pedig nem helyes… Nem cselekedhetsz mindig úgy, ahogyan azt a szüleid akarják. A te életed… Te irányítod… - Haladt el a lány mellett közben rá se nézett. Daniella elvörösödött, Willnek igaza van…
- És merre van Theo? –Váltott témát, mire a férfi ránézett, és elmosolyodott.
- Dolgozik…- válaszolta csöndesen, miközben a vizes ruhákat elkezdte szedegetni. –És neked nem az egyetemen kéne lenned? –Tette bele a szennyesbe a ruhákat. Sikerült megfognia Daniellát, a lány szorongva ugyan de válaszolt.
- Majd holnap bemegyek, ma semmi kedvem… - Susogta fájdalommal teli hangon, és leült az egyik kanapéra. –Még sohasem hiányoztam, de most elegem van… - Kezdte el tördelni a kezeit, mire Will megsajnálta őt, és leült mellé.
- Félsz tőle? –Fúrta bele szürke pillantását a lány ártatlan szemeibe, aki erre még jobban megilletődött. – Vagy még sosem volt ilyen probléma köztetek? – Hiába az erős angol akcentus a lánynak jól esett az érdeklődés egy olyasfajta férfitól mint Will.
- Fogjuk rá, rá hogy mind a kettő… - Suttogta Daniella félszegen és szemeiben megjelentek a könny gyémántjai. – Nagyon szerettük egymást, de Auri most teljesen kikelt magából.. Mint valami őrült olyan…
- Vagy csak halálosan féltékeny ami jogos is… - Nézett rá kissé gyönyörködve William, mire
Dany akaratlanul megrázkódott ettől a vágyódó pillantástól. –Persze ez nem mentség arra amit tett veled… - Célzott a lány arcára ami újra vörösbe öltözött.
- Igen tudom… De semmiképpen sem akarom elmondani a szüleimnek, hogy milyen is… Ők úgy gondolják nincs jobb férfi nála… - Mosolyodott el szomorúan, miközben sokat mondóan beszélgetőtársára nézett. Igen, a szülei bizonyára nem ismerik ezt a lehengerlő személyiséget, ezt a férfit, akinek csupán a hangjától is remegni kezd a gyomra. Meg nem tudta volna mondani mit érez, egyszerűen csak elárasztotta a szégyen, hogy pont Will sietett a segítségére, és pont amikor valószínűleg élete egyig legrosszabb pillanatait éli meg. Másrészt viszont örült a férfi jelenlétének. Védelmet, és bizalmat érzett mikor a szürke szemekbe merült, úgy érezte teljesen elveszik bennünk, hogy nincs többé kiútja, sem a tudatának sem a szívének.
- Rossz vendéglátó vagyok… - Jegyezte huncut mosollyal William. – Kérsz valamit inni? Esetleg enni? Összeüthetek valami gyors és könnyű kaját... – Ált volna éppen fel, de a lány megfogta a vállát.
- Nem köszönöm, semmire sincs szükségem… -Nézett rá Daniella nem számítva arra a pillantásra amivel az ő tekintete találkozott. Percekig bámulták egymást szótlanul, majd mikor Will észrevette hogy újfent vészes közelségbe kerültek, felemelkedett, és elmenekült a következményeket lezáró pofon elől.

Dany úgy érezte parázson fut át, mikor a férfi tekintetébe néz. A szürke nyugodt, mégis szenvedélyes birtokló pillantás lassacskán az őrületbe kergette. Pedig alig volt itt.
Álmodozva kuporodott össze az ágyon. Végigfutott rajta a hideg mire behunyta a szemét, és Will karjaiba képzelte magát. A férfi biztos felmelegítené a forró ajkaival és a tüzességével. Megsimogatná és törődne vele. Nem nézné semmibe ha gondja van és meghallgatná a lány fájdalmait, még akkor is ha ez szerinte gyerekes kínlódás. Daniella lassacskán beszívta az ajkait, és elképzelte hogy a férfival kéz a kézben sétál és szinte sugárzik az örömtől, és a boldogságtól. Észre sem vette hogy lassan eldőlt a díványon és mély álomba szenderült. Mindent William mellett élt meg, tisztán érezte a jelenlétét, és a csókját is. Fejébe gördült a liftes jelenet. Életében nem élvezte annyira a szájjátékot mint a férfi társaságában. Valósággal a fellegekbe repítette a kellemes íz.

Valahonnan a távolból megérezte, hogy valaki betakarja egy puha meleg pléddel…
Will illata.. Selymes levendula aroma egy kis szegfűszeggel megperzselve. Mint valami különleges parfüm… Elképzelhetetlen volt hogy ez az illat egy férfiból árad… Dany azt se tudta hol van, lesüllyedt a pokolba hogy a barátnője pasija után vágyódik, vagy a csak a szerelem űz vele csúfondáros játékot. Erre a gondolatra összeráncolta a homlokát.
Nem, nem vonzódhat az angol fiúhoz… Ő Theoé, ők együtt vannak és szeretik egymást. De akkor mi volt a csók? Biztos valami egyszerű játék William részéről… Talán össze akarja ugrasztani őket a lánnyal? Mi oka lenne rá? Vagy csak egy kis flörtöt akart Daniellával? A lány szívéből olyan gyorsan mosódott ki a férfi iránti vonzalom mint ahogyan jött: csöndben, váratlanul, és hirtelen.

Nem teheti ezt sem Will, sem pedig ő maga. Theo szerelmes Williambe, és Ő Daniella azt akarja, hogy a barátnője boldog legyen. És ha ez egy angol fiú mellett lesz akkor ott lesz, és ő nem állhat a boldogságuk útjába!
Neki ott van Aurél, aki talán tényleg szereti, és igen, ahogyan Will is mondta csak a féltékenység beszélt belőle, és nem tudta beszámítani a tetteit.
Arra ébredt hogy egy szemérmetlen pillantás őt figyeli minduntalan, és ez a tudat alatt is végtelenül zavarta.
Kinyitotta őzike szemeit, és nyújtózott egy nagyot, miközben megmutatta fehérkés gyöngyfogsorát a világnak. Majd kissé álmatag fejjel felült és körülnézett. Majdnem felugrott mikor ugyanazzal az acélpillantással találkozott mint az álmaiban.
-W… W…Will… - Dadogta, és hirtelen azt is elfelejtette hogy merre is van tulajdonképpen. Az eltervezett elhidegülés a fiútól semmivé foszlott. Ennek a tekintetnek lehetetlenség volt ellenállni. A férfi az „ágyán” ült és feltehetőleg már egy ideje őt nézte hiszen neki volt támaszkodva az ülőhely hátának. Dany szégyenlősen maga elé húzta a takarót mintha keblei fedetlenül lettek volna, majd kissé sértődötten felhúzta a lábát is, aminek következtében kisujja érintkezett William testével.
- Sorry… - Hallatszott a bocsánatkérés, csöppet sem olyan hangon mintha azt tulajdonosa valaha is komolyan gondolta volna. Dany se vette komolyan. Körülnézett a szobában, és a következő pillanatban fáradt tekintete újra megpihent a szürkésfehér szemeken.
- Mennyi az idő? –Kérdezte suttogva a férfitól, mintha többen is lettek volna a szobában.
- Háromnegyed öt… - Mosolyodott vissza rá Will, mire Dany tekintete megfagyott.
- Hogy mennyi!? – Pattant fel a kanapéról, és kissé szédelegve még, de a konyha felé indult. Igazából a mosdót kereste, és mikor rájött hogy nem is tudja merre van a helyiség, fülig vörösödött. Már éppen fordult volna meg, mikor a hegyest állat a vállán érezte, amitől meghökkent. Kellemes meleg borzongás futott végig a testén, afféle soha nem érzett szenvedély.
- Miért talán készültél valahova?- Hallotta a dörmögő hangot, ami egyenesen a fülébe jutott. Dany megszeppenve kezdte forgatni a szemeit. Ez a kellemes közelség teljesen elvette az eszét. Ő ilyet még soha nem érzett. Will lágy illatában fürdött, és kedve lett volna szorosan Williamhez bújni, és érezni a férfi szívdobbanását.
- Haza kéne mennem… - Sóhajtott fel, és félredöntötte szőke fejét. Érezte Will meglepődött a döntésén, a férfi most szótlanul pihentette állát a lány a vállán. Daniella hirtelen megpördült a tengelye körül és szigorúan Will szemeibe nézett. - Mit akarsz te tőlem?! – Tette fel a kérdést dacosan. – Neked van barátnőd, nekem meg vőlegényem!
- Oh… - Will megilletődött a hirtelen kijelentésen és kissé bűnbánóan nézett rá a lányra, majd mintha nem szándékozott volna semmit sem tenni a lánnyal megrántotta vállát. – Semmit… A mosdó balra van… - Suttogta csöndben, majd elment Dany mellett, aki egy sóhajjal koronázta meg heveskedését. Azt hitte a férfi nem adja fel ilyen könnyen, de megnyugtatta a gondolat hogy Williamnak nincsenek tervei vele.
„Fenét nyugtató…” –Nézett kicsit vágyakozva a William hátára, és azon tűnődött milyen jó lenne megcsókolni a távolodó hátat. „Csak Én és Ő…Senki más…” –Dőlt neki tanácstalanul a falnak, és fájdalmas barna tekintettel nézett a semmibe. Megtörtént a baj… Beleszeretett Willbe… Áldozata lett annak az érzelemnek amit legutoljára csak kisiskolás korában érzett igazán.

„ De hiszen alig ismerem!” –Legyintett és bement a mosdóba. „ Biztosan csak azért érzek így mert Aurél úgy viselkedett velem… Én Aurit szeretem vele akarom leélni az életemet…” –Áltatta magát, de az utolsó mondatnál fura fájdalmas érzés férkőzött a szívéhez. Hazudott magának… Sohasem szerette Aurélt, csupán baráti szeretet érzett a férfi iránt.
Tipikus fürdőszoba fogadta. Az egész szoba hidegkék csempével volt beborítva, ami Daniellát abszolút Will szemeire emlékeztette. Nem tudott szabadulni a férfitól, aki akaratlanul úgy belefészkelte magát a gondolataiba mintha vele született volna. A gond az volt nem csak a gondolatában hagyott mély nyomot a férfi hanem a szívében is.
„Nem maradhatok itt…” – Merengett el mikor a kezét mosta. Aztán egy pillanatra a tükörbe nézett. Egy fiatal lányt látott benne, okos csillogó barna szemekkel, és mosolygós szép ábrázattal. Egy olyan lányt akinek látszólag meg volt mindene…Mindene kivéve a szerelmen kívül. De most ezt is érzi… A reménytelenül égető heves szerelmet, ami alig egy napja bontakozott ki szívében de máris úgy lángol mintha elszáradt virágokkal táplálnák.
- Will? – Simított végig nedves kezével a tükrön és ezáltal úgy nézett ki tükörképe mintha sírna. A sima arc vonalai eldeformálódtak a vízcseppek gördülő hatására mire a lány elmosolyodott.

„ William csak egy álom… A Te álmod… Ha nem látod, akkor nem is érzed hogy szereted…”- Nevetett fel, és eme szentimentális gondolat kíséretében indult ki a férfi után.
Williamet egy kicsit meglepte a vad visszautasítás, de mivel perpillanat fáradt volt további hódítási sorozathoz ez egyszer feladva kissé sértődötten tért vissza a nappaliba. Két kezét egymásba kulcsolva sétált az ablakhoz és tekintett ki rajta. Bár már öt óra volt a nap már nem sütött olyan erővel mint reggel. A nyári sugarak frissítően melengették az angol fiú arcvonásait, aki kissé csalódottan tekintett a messzemenő kék égbe.
„Sokkal nehezebb lesz mint gondoltam…”- Köhintett egyet, majd kifelé tekintett. Danyt várta, de a lány feltűnően hosszú ideig tartózkodott a mosdóban. „Mi van már menekülsz előlem cicám?” – Mosolyodott el magabiztosan William. Tudta milyen érzések derengenek az újdonsült kiszemeltje szívében, és előre örömmel töltötte el a gondolat hogy Daniella bár nem adja könnyen oda magát hamarosan már őt fogja ölelni. Egyetlen kérdés volt csak, amit nem tudott megválaszolni: Mikor?
Mikor a lány visszatért a mosdóból Will úgy tett mintha észre sem venné. Megrögzött tekintettel figyelte a kinti életet, és esze ágában sem volt Daniellára nézni.
- Sajnálom ha megbántottalak Will… - Hallotta bal válla mögül a finoman rezdülő női hangot, mire megmozdult benne valami.

„Mi ez?” –Nézett le a földre majd zavart tekintetét újra felemelte. Mikor Dany megszólalt fura rezgés futott végig testén. – William... – Három vékony ujj lassan a karjára fonódott mire a férfin végigfutott a hideg. – Az a helyzet hogy én nagyon szeretem Aurélt, csak egy kicsit megzavart a mai viselkedése… - Kezdte el Daniella őszinte hangon a magyarázkodást. – De ettől én még szeretem, és nem akarom vége legyen kettőnk kapcsolatának. Szóval szeretném ha elfelejtenénk a csókot, ami a liftben volt, és úgy tennénk mintha csak annyi közünk lenne egymáshoz amennyi volt…

Will ajkai megremegtek a magyarázkodást hallván. Érezte izmaiban szétterjed a méreg, és a csalódottság, hogy nem kaphatja meg most azonnal a lányt. Legszívesebben megfordult volna, és a maga erőszakosságával bírná rá Danyt hogy maradjon vele, de valami visszatartotta. Nem csak egy éjszakára akarta érezni a lány testét, nem csak egy napig akarta csókolni a finom bőrt, hanem mellette is akart ébredni sokáig ölelkezve, hagyva, hogy úgy találja őket a reggel. Ehhez pedig most el kell engednie a lányt…
- Rendben… - Mondta hosszú percek után bár igazán a nehezére esett kiejteni a szavakat, és megfordult. Bolondság volt Daniellának azt hinnie hogyha magába traktálja hogy nem vonzódik Williamhez nem is fog. Amikor találkozott a tenger által mosott sziklákat idéző szemekkel, majdnem elfolyt. Megbánta előbbi mondandóját. Hogy szerethetné ő Aurélt mikor a szíve Willé? Lehajtotta fejét, és Wil lábát kezdte fürkészni.
- Én most elmegyek… - Kezdett bele újra a mondatba. – Nem maradhatok mert az senkinek sem használna… Sem neked sem neked, sem pedig a párunknak… - Suttogta halkan fájó hangon Dany.

William egy pillanatig szilárdan nézett majd felnevetett.
- Mégis miért alázkodsz meg előttem, ha te semmit sem akartál? Se csókot se semmi mást! Nekem kéne bocsánatot kérnem tőled, de nem teszem. És mielőtt még nekem támadnál, hogy akkor miért nem teszem, megmagyarázom! Mert veled ellentétben én élveztem a dolgot… Sajnálom ha kétségek közé sodortalak, ígérem többé nem lesz ilyen… - Will csípős szavaira Daniella egy kemény pofonnal válaszolt. A férfi megilletődve nézett a lányra akinek szemében megcsillantak a harag szilánkjai.
- Kéjenc! – Vágta Will fejéhez Dani és mérgesen fujtatva vetett fel táskáját és az átázott cuccát. – Meg sem érdemled Theot! El sem tudom képzelni hány nővel csinálod ugyanezt, csak azért hogy megkaphasd és kihasználhasd őket mert naivak!
Will hangosan felnevetett, mire Daniellának vörösödni kezdett a feje.
- Örömmel tölt el hogy beismered a hibáidat Dany… Well done! – Csettintett az ujjával a férfi mire, Daniella felcsapta az orrát és az ajtóhoz ment.
- Bunkó! – Sipította miközben kirohant a lakásból, és úgy csapta be az ajtót hogy az egész ház beleremegett…

Will sokáig bambult maga elé, és azt kutatta fejében hogy ez most mire volt jó. Megkedveltetni magát Daniellával? Dehogy! Ezzel csak azt bizonyította be a lánynak hogy az egyéjszakás kalandok híve. Pedig teljesen más tervei vannak Danyvel mint általában. Vele akar lenni, kötetlenül beszélgetni, átölelni, és megcsókolni.
Fájdalmas érzések suhantak át a szívén, amiktől megtántorodva ült le arra a kanapéra ahol még fél órával ezelőtt a lány pihent. Tekintete megpihent a takarón, és elmosolyodott. Az emlékek és a képzelet határán hajózott, odaképzelte a lányt, ahogyan nyugodtan alszik, ő pedig nézi, és néha megsimogatja.
„Gyönyörű vagy…” –Játszott el a gondolattal miközben folyamatosan a lányra gondolt, aztán hirtelen jéghideg finom ujjakat érzett a felsőtestén. Meglepettségében megugrott, és kérdőn forgatni kezdte fejét.
- Szia szerelmem! – Még felfogni sem volt ideje, kapott is egy csókot az új jövevénytől. Will remegve csukta le szemeit, és elmerült az ismerős csók ízében. Theodóra…
- Hello…- Köszönt vissza miután heveskedő barátnője végre szabadon eresztette őt. – Milyen volt a mai napod? – Kérdezte mosolyt erőltetve magára. Most volt ideje jobban megnézni a lányt, aki vad tekintettel huppant le az ölébe. A férfi nem ellenkezett de nem is támogatta a lányt, csak türelmesen várt.

- Minden egyes nélküled eltöltött pillanat, felér a halállommal! – Mosolyodott el Theo, mire William megrázkódott.
- Ne mondj ilyet… - Hallgatatta el a lányt egy hosszú csókkal. – Meg sem érdemelnélek… - Nézett rá fortyogó pillantással a Theodórára.
- És neked milyen napod volt? –Kérdezte a lány felhevült pillantással. Soha nem imádott úgy férfit mint Williamet.
- Volt itt a barátnőd… - Kezdte újságolni a férfi miközben hátradőlt a kanapén. – Összevesztek Auréllal, és elmenekült a parkba… Én meg arra sétáltam, és elinvitáltam ide hozzánk. Nemrég ment el… - Mondta mosolyogva William, majd hozzátette. –Hazahúzta a szíve… She loves Aurél… - Az utolsó mondatba belesajdult a szíve.
Theo kissé meglepve fogadta a hírt hogy barátnője nem várta meg. Eszébe sem jutott hogy Will miatt van az egész, csupán csak az tűnt fel neki hogy a lány semmiféle üzenetet nem hagyott neki.