Napló

A Napot elfedi a Hold. Az árvíz vérben fürdeti a házak falát. A felhők a szürke eget bordó hályogként fedik el. A föld megremeg. A ló hasa felszakad, és belei beterítik a poros ügetőt. Aki a sötéten parázsló gyűrűbe néz, arra örök kárhozat vár. A vérmocskos újszülött elhallgat. Az oszló holltestről felszállnak a legyek. Az árnyék a szoba sarkában megmozdul. A jelek összeállnak.

Te vagy a Mársz. A haragvó Júpiter. Sötét az ablakában a mécses. Sokáig áll a félhományban. Téged néz. A lábak hosszú körmei a falat kaparásszák, ahogy kúszni kezd feléd. A Napot elfedi a Hold. A rettegő állat szeme kidülled. Az ágy alatt sustorognak, neszeznek. A gyermek felsikolt. A szemei vérben forogva merednek rád.

Az ég vörös. Vérhabot vet a ragacsos tajték. Azt mondja, ne menj be. A kezei és a lábai helyén a csápok értelem nélkül vonaglanak. Az orrból egy lárva mászik elő. A szög a körme alatt begennyesedett. Vénusz sápadtan fekszik a koporsóban. A penész a szája szélén dohos szagot áraszt. A Nap megvakul, és felfalja a Holdat.

A ló belei visszakúsznak a hasába. A szájban a fogak feketék. Kétségbeesetten hörögve próbálja kitépni az inakat. A láb megrándul. Az oltárról a lány felkel. Fekete haját vér tapasztja össze. A jelek összeállnak. Sámuel üszkös keze végigsimítja tested. Az ajkak lassan elfonnyadnak. A csillag eltűnik az égről. A szilánk belevág a szembe. Vér bugyog a torkában. A legyek körégyűlnek. A tüdejét dögszagú sóhaj hagyja el. Mindig figyel téged.

A látványa elborzaszt. Köréd gyűlnek és figyelnek. Szürke bőrükön átlátszanak az erek. A fekete köpeny csontos kis testet rejt. Az anya vajúdni kezdett. A ló mérgezett füvet evett. A férgek a szemében lakmároztak. Meghalt a szíve. A sötét Nap volt a glóriája. A sárga, híg széklet lassan végigfolyt hátának ívén.

A vérmocskos újszülött elhallgat. Feléd fordul és azt súgja: "Keresd a számot." Nem látszik a falon a gondolata. Az arcuk néma sikoly. Köréd gyűlnek és figyelnek. Az oltárról a lány felkel. Az árnyék a szoba sarkában megmozdul. A jelek összeállnak.

Nem látják. Azt mondja, ne menj be. Fél tőled, és idegesen rázkódik. Vér bugyog a torkában. Sokáig áll a félhomályban. A rettegő állat szeme kidülled. A látványa elborzaszt. A sötét Nap volt a glóriája. A lábak hosszú körmei a falat kaparásszák, ahogy kúszni kezd feléd. Mély sóhajok törik meg a monoton hörgést. Téged néz. A jelek összeállnak. Az oltárra tették. Az ágy alatt sustorognak, neszeznek. Mindig figyel téged. Te vagy Mársz.

Lassan elég a hús a testén. Gyomra kifordul a száján. Mind rád várnak. A felhők a szürke eget bordó hályogként fedik el. A patkány mohón falja a bűzölgő nyelvet. A fal leomlik. A sárga, híg széklet lassan végigfolyt hátának ívén. Sokáig áll a félhományban. A szemei vérben forogva merednek rád. Kétségbeesetten hörögve próbálja kitépni az inakat. Aki a sötéten parázsló gyűrűbe néz, arra örök kárhozat vár.

Az árnyék a szoba sarkában megmozdul. Gyomra kifordul a száján. Feléd fordul és azt súgja: "Keresd a számot." Üvegesen meredő szemében szögek állnak. A fejsze a térdébe állt. Lassan csöpögött róla a vér. Az oltárról a lány felkel. Ráharapott a pengére. Az arcuk néma sikoly. A kezei és a lábai helyén a csápok értelem nélkül vonaglanak. A tükörben egy férfi sétál mögéd. Mind rád várnak. Nem látják. Az árnyék a szoba sarkában megmozdul. A Nap megvakul, és felfalja a Holdat. A csillag eltűnik az égről. Sámuel üszkös keze végigsimítja tested. A jelek összeállnak. A képen te voltál.