Matiné

-Szia Natasha! Mi az ami nem telefontéma?
A fiatal szőke lány az egyetem udvarán megölelte a barátnőjét. Natasha fekete szeme összeesküvően villant fel.
- Nagyon komoly ajánlat! Üljünk le valahova!
A lányok bementek a legközelebbi kávézóba és leültek egy távoli asztalhoz. Miután kávét és süteményt rendeltek beszélgetni kezdtek.
- Nastya… készen állsz az akasztófára?
- Hát, tudod... nagyon félek tőle, de nem ellenkezek, jöjjön bármi...
A lányt nem lepte meg ez a kérdés. Tizennyolc évesen a dekoratív és szórakoztató újrahasznosítás kérdése több mint aktuális volt számára.
- Ez így nem jó! Pusztán a terv teljesítése érdekében akasztanak majd fel. Unalmas és mindennapos módon nem a magad és nem is az emberek szórakoztatására. Ha már meghalsz, akkor neked is tetsszen! Vagy a másik: pucéron állni mindenki előtt, látni, milyen szemekkel bámul rád mindenféle buta alak, azután hosszú szenvedés a kötél végén miközben tudod hogy a hulládat fogják tapogatni! Ugh! De van egy jobb ajánlatom! Itt van a közelben Művészetek Háza és van benne egy snuff-cirkusz. Bella Razgovorova a vezetője és lányokat keres egy gyerekmatinéra a vesztőhelyén... Érdekel?
- Matiné a vesztőhelyen? -vonta fel szemöldökét Nastya.
- Pontosan! Gyerekeket invitálnak, leülnek, mindenféle verseny van -  ahogy lenni szokott… Mi pedig mesehősnőket játszanánk, akiket felakasztanak! Én leszek Hófehérke. Lesz még Hamupipőke és Piroska. Nagyon kellene egy szőke a Hópelyhecske szerepére.
- Most komolyan mondod hogy Hófehérkét és Hópelyhecskét felakasztják a gyerekek előtt? Hogyan lehetséges ez?
- És az hogy lehet hogy akasztófa van az utcán és a gyerekek is mindent látnak? Ez az egész lényege: ünnepélyes, játékos formában elmagyarázni a gyerekeknek, hogy egyáltalán miért van szükség az akasztásra, kit és miért akasztanak fel és hogy megismertessük őket a snuff művészetével.
-Hát elég megosztó eseménynek tűnik. Biztos hogy részt akarsz venni ezen?
- Nem vitás hogy megosztó, de kreatív kísérlet! És igen, biztosan részt akarok venni! És téged is hívlak… Nézd… nem lesznek tompa, nyáladzó férfiak, csak aranyos gyerekek. Senki sem fog napokig lógni… Szerintem ez a legvonzóbb lehetőség !
- Ó... Valószínűleg igazad van... Nehéz, ha nem akarsz egy kötél végén kiszenvedni, de jobb így…
- Nem „egy kötél végén kiszenvedni”, hanem a közönséggel együtt élvezni egy csodálatos távozást az életből! Egyébként a szüleid hogyan viszonyulnak ehhez az egész témához?
-Oda vannak értve! Ahogy betöltöttem a tizennyolcat simán felhozták, hogy ne késlekedjek!
- Szerencsés vagy... Neked modern szüleid vannak, bezzeg az enyéim… „Nem arra neveltünk, hogy a melleidet és a puncidat rázd miközben lógsz!” 
Nastya némi szomorú gyöngédséggel nézett a barátnőjére és azt mondta:
-Oké… kíváncsi vagyok.. de nem ígérek semmit...
- Köszönöm! Biztos vagyok benne, hogy részese akarsz majd lenni! Találkozzunk holnap délután egykor a Művészetek Házában! Bemutatlak téged a lányoknak és Bellának. Jól fogod magad érezni!
-Remélem!
A lányok még csevegtek egy kicsit, majd befejezték az étkezést. Elköszöntek egymástól és mentek a dolgukra. Otthon Nastya felhozta a dolgot a szüleinek:
- A barátnőm, Natasha meghívott egy snuff-karácsonyfás előadásra…
-Snuff-karácsonyfa? Ez valami akasztás? - csillant fel a lány apjának szeme a reménytől.
Feleségével, Nastya anyjával szerettek fantáziálni arról, hogyan fosztják meg okos, édes és szeretett lányukat fiatal életétől az akasztófán. Eleinte szégyellte az ilyen gondolatokat és őrültnek tartotta magát. Egyszer bevallotta a feleségének és szinte felkészült a válásra. Legnagyobb meglepetésére Nastya saját édesanyja is ugyanerről álmodott. Úgy döntöttek, hogy nem engedik be a lányukat a fantáziáikba, ugyanakkor a szülői szigor és a törvénytisztelet ürügyén nem voltak hajlandók kivonni a lányt az újrahasznosításból. Nyilvántartásba vetették, majd a félelem, a remény és az érzékiség furcsa keverékével várták a kivégzésre szóló esetleges idézést.
- Igen, apu... valami akasztás... Nehéz elmesélni... El tudod képzelni hogy gyerekeknek újévi bulit szerveznek és ott akasztanak fel lányokat?
- Micsoda rémálom! Közvetlenül a gyerekek előtt? – kiáltott fel az anya.
- Igen... Ez a lényeg: játékos formában bevezetni a fiatalabb nemzedéket az ölés művészetébe... A lányok mindenféle mesebeli hősnő szerepét játsszák majd, és egy szőke is kell Hópelyhecskének... Szóval elhívtak... 
-Tényleg biztos vagy benne?
- Nem, anya... Olyan ijesztő meghalni... De ez a legjobb megoldás...
- Talán igazad van. Tényleg nagyon szeretünk, de ha már sor kerül rá, akkor így történjen! Nagyon bájos, aranyos és kedves vagy és biztos vagyok benne, hogy a gyerekek örülni fognak egy ilyen Hópelyhecskének! Te hogy gondolod édesem?
- Igen... Nagyon szomorú, amikor a szülők eltemetik a gyerekeiket... De a törvény az törvény, nincs mit tenni... Elmehetünk mi is utoljára megcsodálni a lányunkat? -kérdezte az apa.
- Ó... Hát én ott teljesen meztelen leszek... És... nem tudom... De ha akarjátok... 
Nastya ravasz volt. Nem a szülei előtti meztelenségtől félt, hanem mástól.
Amikor nyilvános kivégzéseknek volt szemtanúja, vagy csak beszélgetéseket hallott erről a témáról, mindig összerándult, mert hogy nagyon is lehetséges volt, hogy az ő holtteste is ilyen könnyed beszélgetés témája lesz… de közben ágyéka árulkodóan benedvesedett. A szerény, jó modorú és félénk lányban egy elvetemült szajha lapult, aki arról fantáziált, hogy megalázzák, megerőszakolják és a közönség szórakoztatására megfojtják. Nagyon régen kezdődött, körülbelül öt éve, amikor a dekoratív és szórakoztató újrahasznosítás még csak kezdett lendületet venni. Az iskola, ahol Nastya tanult, úgy döntött hogy lépést tart az általános trenddel. Megszervezték a végzősök akasztását az utolsó becsengetéskor az iskolaudvaron. Ekkorra Nastya már jelen lehetett egy ilyen komoly és felnőtt eseményen - bár csak szülői kísérettel. Rövid ünnepi beszéd után megkezdődött a kivégzés. Minden végzős osztályból öt lányt akasztottak fel. Az akasztófa egy hosszú gerenda volt a sportpályán, amire vastag kötélből font hurkok voltak rögzítve. A hurkok alatt egy-egy szék állt. Először a 11A-s tanulókat végezték ki. Név szerint szólították őket, majd utasították őket a vetkőzésre és székre állásra. Ezután a hátuk mögé kötözték a kezüket és szorosabbra húzták a nyakukon a hurkokat. A szegény lányok elbúcsúztak rokonaiktól és barátaiktól. A szemükből könnyek ömlöttek és zokogás rázta meg a törékeny alakokat. Szavaik levertek és zavarosak voltak, de őszinték. Azután eljött a halál ideje: a lányok lábai alól kikerültek a székek. A vastag hurkok nagyon hosszan és fájdalmasan végeztek velük. Percekig rugdostak, vonaglottak, lengtek értelmetlen küzdelemben, de az élet lassan elhagyta a fiatal testeket és csak holttestek himbálóztak a köteleken. Nastya pusztán gyerekes kíváncsisággal nézte ezt a mészárlást, de amikor az A-sokat eltávolították az akasztófáról és eljött a B-sek kivégzésének ideje, a lány felismerte köztük Masha Vorobyova-t. Egy kedves és vidám lány volt a szomszédból, aki a szerény és félénk Nastya számára az idősebb nővért jelentette. Most pedig ott állt teljesen meztelenül, megkötött kézzel, hurokkal a nyakában, osztálytársai mellett és várta a kivégzést. Masha egyáltalán nem hasonlított korábbi önmagára. A nevető, nyitott lány most szorongva remegett és zöld szemei könnyben úsztak. Nastya naiv gyerekes belsője fellázadt a látványtól. “Miért Masha? Olyan kedves és jó lány, most pedig mindenki előtt meztelenül megfojtják? És senki sem fogja megakadályozni?” - suhantak át a gondolatok a fején. Támaszt keresve a szüleire nézett, de rémületen döbbent rá, hogy anyja és apja nagyon élvezik a szegény lányok kivégzését és nem fognak semmit megállítani. Ettől az árulástól sírni kezdett.
- Mi a baj napsugaram? – kérdezte az anyja.
- Masha... Kár... Nem kellene lógnia... - zokogott Nastya.
- Hát persze, hogy kár érte te butus! De most kiválasztott lett, ami azt jelenti, hogy felakasztják...
- De miért?
- Nekünk, a közönségnek, hogy lássuk és csodáljuk...
- De Masha olyan kedves és jó!
- Az a legizgalmasabb mind közül amikor a kedves és jó lányokat akasztják! Nézd… te még fiatal vagy és nem értesz mindent.
- Ne beszéljetek! Elkezdődött! - szólt rájuk az apa és az egész család elkezdte nézni kezdte a következő csapat lány gyötrelmét.
Nastya nagyon szomorú volt ahogy nézte barátnője vonaglását. Megértette hogy Masha most fél és fájdalmai vannak. A lányok ereje fokozatosan apadni kezdett és nemsokára öt újabb holttest himbálózott a közönség előtt. Nastya persze Masha-t figyelte: a halál még nem hagyta nyomát a fiatal testen. A rugalmas mellekből még mindig kihívóan ugrottak elő a rózsaszín mellbimbók és a szellő simogatta a dús szeméremszőrzetet. A törékeny test mintha még mindig kényeztetésre és a simogatásra hívogatott volna. Masha arcára derűs, kedves kifejezés fagyott. A nagy zöld szemek csukva voltak, arcán már felszáradtak a könnyek. Az anya megsimogatta a lánya fejét.
- Milyen szép most! Már meghalt és nem fáj neki ugye? -kérdezte Nastya.
- Igen… Masenka a legszebb az akasztófán! Már meghalt, úgyhogy nem fél és nem fáj neki. Minden kedves és jó lány, akit így felakasztanak, a felhőkön végzi. Ő most már nagyon jól van és nyugodt...
- Igazán?
- Igen kedvesem! És te butus sírtál! Hát nem nagyszerű ötlet jó lányokat akasztani a közönségnek?
- Nagyon szép… bár szomorú! De tetszett! 
Nastya a könnyein keresztül mosolygott. Legbelül megértette, hogy ahhoz hogy jó és kedves legyél, nem elég engedelmesnek, udvariasnak lenni és jól tanulni. Erősnek és bátornak is kell lenni, hogy ne sajnálj semmit a körülötted lévőktől…akár a saját életedet is!
Tudat alatt kezdte vonzani egy ilyen megalázó és fájdalmas halál. Ahogy nőtt úgy találta egyre izgalmasabbnak a saját megölésének gondolatát. 
De most, hogy közel került a bekövetkezéshez, zavarba hozták a vágyai. „Ott fogok lógni, anya és apa pedig közelebb jönnek és látják, hogy teljesen nedves a puncim! Azt fogják gondolni hogy nem értük és nem gyerekekért mentem a vesztőhelyre, hanem mert valami perverz voltam. De nagyon szeretem őket és ők is szeretnek engem… Nem tagadhatom meg tőlük, hogy ott legyenek a kivégzésemen!”
Ilyen dilemmával küzdött, de végül nem utasította el szüleit. Másnap Natasával együtt elment jelentkezni. A Művészetek Háza bejáratánál még két lány várta őket: egy vékony vörös hajú és egy erősebb alkatú barna.
- Üdv mindenkinek! Nastya lenne a mi Hópelyhecskénk! Nastya, ő itt Christina, a mi Hamupipőkénk… ő pedig Lena, vagyis Piroska.
- Örülök hogy találkoztunk!
- Én is, de elég hideg van itt kint. Mutassuk be a hóhérunkat is! - mondta a barna hajú Lena.
A lányok bementek és felmásztak a régi öntöttvas lépcsőn a második emeletre. Végigmentek a folyosón és bekopogtattak a jobb oldali ajtón. 
– Bújj be! - hangzott a válasz.
A lányok bementek a terembe. A szerkezetet nem igazán lehetett vesztőhelynek nevezni. Az egyik falba rögzítőkkel ellátott fémgerendát építettek és előtte székek sorakoztak a nézők számára. Az egyik sarokban egy harmincas évei közepén járó nő ült az asztalnál egy laptoppal.
- Szia Bella! Megtaláltam a Hópelyhecskét! Nastya! Ő itt Bella, a hóhérunk. Látod a gerendát? Ez a téli akasztófa és erre fognak lógatni minket, úgyhogy érezd magad otthon!
- Nagyon csinos vagy Nastya! Tökéletes a Hópelyhecske szerepére! Ugye már tudod, hogy téged is felakasztanak a matiné keretében? -kérdezte az asszony melegen elmosolyodva.
- Köszönöm! És igen, tudom… A kivitelezéssel kapcsolatban egy kicsit félek, de remélem minden sikerülni fog...
- Nyugodj meg, minden rendben lesz! Régóta csinálom már ezt! Nagyon jó, hogy ilyen rövid idő alatt megfelelő számú lányt találtunk egy ilyen nem mindennapi eseményre! Még sok időnk van a felkészülésre, de azért ne vesztegessük az időt! Felteszek egy kis teát azután leülünk és megbeszéljük a matiné menetét. Addig is itt van néhány kitöltendő papír. 
Bella átnyújtotta a lányoknak az iratokat és hamarosan tárgyalni kezdett velük a közelgő kivégzésükről.
A lányok minden nap összejöttek Bellánál próbára valamint jelmez- és díszletkészítésre. Minden meleg, demokratikus légkörben zajlott és még a félénk Nastya is megbarátkozott mindenkivel és alig várta az előadást. Eljött matiné előtti utolsó nap.
- Hát.. ez minden! Köszönöm mindenkinek a felkészülést, ti vagytok a legjobbak! Menjetek haza és pihenjetek jól! Kilencre várlak benneteket! -búcsúzott Bella a lányoktól.
A diákok életük utolsó reggelén mesehősnők jelmezébe öltöztek.
- Mindenki jól van? Ha valaki nagyon ideges, adhatok egy tabletta nyugtatót... - mondta Bella.
- Nem köszönöm! Egyáltalán nem félek, csak nagyon furcsa annak tudata, hogy nem leszek többé itt és hogy nem látom a mai estét... - mosolygott Nastya.
-Nekem sem kell! De én alig várom, hogy megtudjam, milyen érzés ha felakasztanak! - mondta Natasha.
Végül ideje volt kezdeni. A gyerekek a szüleikkel és a lányok szülei elfoglalták a helyüket. Megszólalt a zene és Bella előjött.
- Helló, helló, kedves lányok és fiúk! A nevem Bella néni és igazi hóhér vagyok! Csak én jó hóhér vagyok és nem kell tőlem félni! Szenvedélyesen teszek a közönség kedvére kivégzéseimmel! A legszebb, legkedvesebb és legbátrabb lányokat hívom meg az akasztófámra és kivégzésüket mindenki élvezetére hajtom végre! De ma különleges nap van! Jön az újév, ami azt jelenti hogy nem egyszerű lányok, hanem mesés hősnők fognak lógni ezen a vesztőhelyen! Milyen hősnő? -kérdezitek… Hát ti magatok mondjátok meg nekem: Ismeritek ezt a lányt egy régi meséből! Szerényen élt, a mostohája állandóan dolgoztatta és alig láthatott napfényt. Körülötte csak kosz és hamu. Mi a szépség neve?
- Hamupipőke! - hallatszottak a gyerekhangok.
A zene megszólalt és Hamupipőke fellépett a színpadra.
- Sziasztok kedves gyerekek! Hamupipőke vagyok és örülök hogy eljöhettem hozzátok!
- Üdvözlünk kedves Hamupipőke! De most próbáljátok ezt kitalálni: A nagymamája nagyon szerette a lányt. Édesanyja vörös sapkát adott neki. Elfelejtettem a nevét… meg tudjátok mondani?
- Piroska! -válaszolták a gyerekek.
Megjelent Piroska is és kedvesen intett a közönségnek.
- Örülök, hogy látlak Piroska! De nemcsak ő jött el hozzánk! Bőre olyan fehér, mint a hó. Ő a legszebb az összes közül -mondta a tükör. Segített a törpéknek a házukban, de a boszorkány megtalálta. Mérgezett almát adott neki és a hercegnő meghalt. Csak a herceg csókja keltette újra életre.
- Hófehérke! -mondta a gyermekkórus.
Hófehérke pedig fellépett a színpadra és köszöntötte a gyerekeket.
- Jól van, kitaláltátok az összes hősnőt! De milyen egy újév Télapó nélkül! Hívjuk együtt őt is!
- Télapó!
- Hangosabban!
- Télapó!
- Még egyszer!
- Télapó!!!
Télapó és Hópelyhecske lépett a színpadra.
- Itt is vagyok és még az unokámat, Hópelyhecskét is hoztam! Azért jöttem, hogy lássak egy csodálatos dolgot, amit "akasztófán való kivégzésnek" hívnak! Mindenhol megfordultam, de ilyenről még nem hallottam! 
- Üdvözöllek kedvesem! Mindent elmondok és elmagyarázok! -mondta Bella.
- Nekem is! Mondd el nekem is! – kiáltott fel Piroska.
- És nekem is! Nekem is! - csatlakozott hozzá Hófehérke és Hamupipőke.
- Természetesen drágáim! Az akasztófán való kivégzés a kedvenc szórakozásunk! A hóhér - vagyis én, Bella néni fogom végrehajtani ezen az akasztófán! Meghívom a legszebb, legbátrabb és legkedvesebb lányokat. Megkérem őket hogy vetkőzzenek le és álljanak meztelenül ezekre a székekre. Látjátok a vastag kötélhurkokat? Miután beledugják a fejüket, a hátuk mögött összekötöm a kezüket, hogy ne legyen útban. Elmondják utolsó szavaikat, mindenkinek jót kívánnak, én pedig kiveszem a székeket a lábuk alól. Nem esnek le, hanem a kötélen lógva maradnak - ezt hívják akasztásnak. A hurok megfojtja a lányt, aki előbb haldoklik majd holtan lóg, és ez nagyon szép és érdekes! Ezúttal pedig meghívtam  Hamupipőkét, Piroskát és Hófehérkét, hogy kivégezhessem őket a vendégeinkért! Nos, egyetértetek?
- Olyan furcsa... Meztelenül egy kötélen lógni... De ha kell, hát legyen! - mondta Piroska.
- Én nem sajnálok semmit a jó fiúktól és lányoktól! – kiáltott fel Hamupipőke.
-Én sem! -csatlakozott hozzá Hófehérke.
-Kedvesek vagytok! No de térjünk rá a kivitelezésre! Piroska készen állsz?
- Készen, Bella néni! De előbb hadd vendégeljem meg a gyerekeket pitével a kosaramból!
Piroska süteményeket kezdett osztogatni a gyerekeknek és amikor végzett, megszólalt:
- Kiosztottam a pitét, most mehetek az akasztófára!
- Először teljesen le kell vetkőznöd Piroska!
- Jaj! Nem maradhatna a kalapom, amit édesanyám varrt nekem?
- Nos, a kalapot magadon hagyhatod, de le minden mással!
Piroska levetkőzött és csak a kalap maradt rajta.
- Ó, milyen szép vagy! És most állj fel egy székre! Úgy ni… most fogd a hurkot és dugd bele a fejed... Jól van! Én most így megfeszítem a kötelet és megkötöm a kezeidet... 
Miután Bella végzett az előkészítéssel, folytatta:
- És most itt az ideje kimondani az utolsó szavakat!
- Ideje elköszönnünk egymástól! Nagyon köszönöm hóhér néninek a kivégzésemet! Boldog új évet mindenkinek és jó nézelődést!
- Köszönjük Piroska, csodálatos vagy! Most vegyél egy mély levegőt és csukd be a szemed! 
Amint a lány teljesítette a kérést, Bella kivette a széket a lába alól. Lena eleinte mozdulatlanul lógott, mintha szokta volna a kivégzést, majd kínjában rugdosni és vonaglani kezdett. Telt mellei izgatóan ugráltak mozdulatainak ütemére.
- Tessék, nézzétek! Az akasztott lány nem hal meg azonnal. Előtte előadja az akasztófatáncot! Ez a kedvenc részem, mert mindenki másképp táncol! - kommentálta Bella a történteket, miközben Piroska haldoklott.
A lány mozdulatai egyre lassabbak lettek, arca elkékült és feldagadt, lila nyelve kicsúszott a szájából. Nemsokára egy élettelen test lengett a közönség előtt.
- Ez volt Piroska kivégzése! Nos, Télapó most már láthattad, mi az a kivégzés az akasztófán. Élvezted? - kérdezte Bella.
- Mindenhol jártam, de még soha nem láttam ilyet és nem is hallottam hasonlóról! Egy vörös hajú lányt  a nyakába akasztott kötélre lógatni, méghozzá meztelenül! És Piroska milyen lelkesen fogadta! Tetszett…
- Ez csak természetes! A kedves és jó lányok nem bánják az akasztófán lógást! És neked, Hópelyhecske tetszett a kivégzés?
- Ó, először féltem. Azt hittem hogy ijesztő és fájdalmas, de valójában nagyon szép és érdekes!
- Igen, kedves Hópelyhecske ez így van! És ti, Hamupipőke és Hófehérke? Meggondoltátok magatokat?
- Nem, hóhér néni! Alig várom a kivégzést! – kiáltott fel Hófehérke.
- Igen, igen! Akassz fel! Mindenképpen meztelenül és a nyakamnál fogva! -mondta Hamupipőke.
- Ó! Milyen csodálatos látogatóink vannak ma! Nos, kedves Hamupipőke, most rajtad a sor! Kérlek vetkőzz le és állj egy székre...
- Ó, kivégeznél az üvegcipőmben? Olyan szép...
- Maradhat a cipő!
- Köszönöm hóhér néni, máris...
A lány levette mesés ruháját és meztelenül állt a nézők előtt. Karcsú alak, kis mellekkel és pihés vörös szőrzettel a szeméremtestén. Hamupipőke odament a székhez és felmászott rá. Az előtte himbálózó hurkot a nyakába tette és megfeszítette a csomót.
- Most kérem a kezeidet... Így...  Kedves Hamupipőke, ideje kimondani az utolsó szavakat!
- Nagyon örülök, hogy itt lehetek! Boldog új évet! Boldogságot és egészséget kívánok mindenkinek! Most pedig végezzen ki hóhér néni!
A vaskos hurok nagyon lassan végzett a kis testsúlyú prédájával, de végül Christina tekintete is üvegessé vált. Lila nyelve kicsúszott a szájából, majd még néhány görcsös rángás és már két holttest lógott az akasztófán.
- Mondjuk köszönetet Hamupipőkének! Kedves Hófehérke, csak te maradtál velünk, ideje téged is felakasztani!
- Örömmel! 
A lány levette a ruháját és a cipőjét és csak egy skarlátvörös masnit hagyott a hajában. Odament egy előkészített székhez, felmászott rá, hurkot húzott a nyakába és engedelmesen hagyta hogy megkössék a kezét.
-Most itt az ideje az én utolsó szavaimat! Nagyon örülök, hogy az akasztófán lehetek! Köszönet ezért a kedves hóhér néninek és természetesen Télapónak, Hópelyhecskének és nektek, lányok és fiúk, hogy ilyen jó nézők vagytok! Viszlát mindenkinek és élvezzétek a látványt!
-Köszönjük kedves Hófehérke! És most ...
Bella elhúzta a széket és a harmadik fiatal lányt is kiszolgáltatatta a kötélnek. Christina esetében is viszonylag sokáig tartott amíg a halál is megízlelte gyönyörű áldozatát. Amikor a harmadik elkékült arcú, lila nyelvű és összeszorult nyakú holttest is ott imbolygott a gerendán lógva, Bella megszólalt:
-Kivégeztem hát mesehősnőinket! Milyen csodálatos test lett belőlük! Egyetértetek fiúk és lányok?
- Igen! – válaszolta a gyerekhangok kórusa.
- A Télapónak tetszett? És Hópelyhecskének?
- Ó! Örülök ennek a mulatságnak! Boldoggá tettél! -mondta a Télapó.
-Nekem is nagyon-nagyon tetszett! Hóhér néni, melléjük kerülhetek én is? - kiáltott fel Hópelyhecske.
- Ugyan már te lány! Mikor lógott Hópelyhecske meztelenül lóg egy kötélen? - tiltakozott a Télapó nagyapa.
- Kedves Hópelyhecske, én is nagyon szeretnélek kivégezni! Ti is szeretnétek látni Hópelyhecskét gyerekek?
- Igen!!!
-Ismerem azt a varázsszót, ami ráveszi Télapó nagyapát, hogy engedje az unokáját az akasztófára! És ez a "Kérem" szó! Mondjuk együtt!
- Kérem!!! - kiáltotta a közönség.
- Oh-ho-hó! Meggyőztetek! Menj unokám! -mondta a Télapó.
- Köszönöm, köszönöm, drága nagypapa! Köszönöm, köszönöm hóhér néni és gyerekek! Most levetkőzök... Ó, rajtam maradhat a csizmám és a fejdíszem? Ha ezek nélkül holtan lógok, senki sem fogja tudni, hogy Hópelyhecske vagyok ...
- Hát persze, kedves Hópelyhecske! Csak vedd le a bundádat... - hagyta jóvá Bella.
A lány levette bundát, ami alatt nem volt semmi és a közönség elé tárta csodálatos alakját. A fodros, világoskék csizma és a fejdísz kellemes kontrasztban volt a karcsú testtel, a hetyke mellekkel és a kis rózsaszín mellbimbókkal. 
Kicsit nehéz volt a fejdíszen át vékony nyakára húzni a hurkot, de sikerült. Hátratette a kezét hogy Bella megkötözhesse.
- Minden készen van, kedves Hópelyhecske... Félsz? – kérdezte a nő.
- Ó... hóhér néni, úgy dobog a szívem... Bumm-bumm... Kicsit félek, de nagyon szeretném, ha a fiúknak és a lányoknak tetszene a kivégzésem…Mi van, ha nem lesz szép? 
- Ne félj, kedves Hópelyhecske! Természetesen mindenkinek tetszeni fogsz! És most itt az ideje kimondani az utolsó szavakat!
- Boldog új évet! Kívánom mindenkinek, hogy ne legyen beteg, tanuljon jól, legyen engedelmes és udvarias! További kivégzéseket kívánok a hóhér néninek! Minél gyakrabban kedveskedjen mindenkinek a legszebb, legkedvesebb és legbátrabb lányok akasztásával! Nagyon örülök, hogy igazi élmény lehetek számotokra!
A lány biccentett Bellának és lehunyta a szemét. Egy pillanattal később a hurokban himbálózott. A csinos kis arca elfintorodott, mintha citromba harapott volna, majd vörösödni kezdett, ahogy a kötél belemélyedt a puha nyakába. A karcsú lábak hiába kerestek megmentő támaszt. Ahogy szegény Nastya átadta magát a halál hatalmának, arca elkékült és feldagadt. Mozdulatai erőtlenebbek, simábbak és lassabbak lettek. Azután a test utoljára görcsbe rándult és Hópelyhecske eltűnt - csak egy halott imbolygott a gerendáról lógva.
- Itt van felakasztva a kedves Hópelyhecseke! Nos, fiúk és lányok… tetszett az újévi kivégzés?
- Igen!!!
- Nagyon jól! És neked Télapó?
- Oho-hó! Felvidítottad az öregembert! Nemcsak Hamupipőkét, Piroskát és Hófehérkét akasztottad fel, hanem szeretett unokámat is! Köszönöm szépen kedves hóhér és nektek is gyerekek, hogy nézők voltak! Megérdemlitek az újévi ajándékot! 
A Télapó kinyitotta a zsákját és minden fiatal nézőnek átadott egy kis ajándékot.
-Most pedig itt az ideje, hogy elmenjek! Vár a többi gyerek. Rátok hagyom Hópelyhecskét - hadd lógjon és tegyen boldoggá benneteket!
-Viszlát! Viszlát, Télapó! 
-A Télapó elment, így a mi újévi kivégzésünk is véget ért! Nyugodtan közelebb jöhettek Hófehérkéhez, Hamupipőkéhez, Piroskához és Hópelyhecskéhez. Hozzájuk érhettek, nézegethetitek őket és fotózhattok emlékül! Ne féljetek, nem fognak bántani! - biztatta a hallgatóságot Bella.
A gyerekek pedig szüleikkel  -eleinte óvatosan, majd bátrabban- közeledni kezdtek a függő testekhez, gyönyörködni, tapogatni, fényképezni.
-Nastya szülei vagyunk és szívből szeretnénk megköszönni lányunk csodálatos kivégzését! - fordult egy nő Bellához
A mellette álló férfi egy fényűző csokrot nyújtott át neki.
- Kifejezetten hízelgő, amikor ezt valaki rokonától vagy barátjától hallom! Remélem, nem vagytok túl szomorúak, amiért elveszítettétek a lányotokat? Végül is Nastenka csodálatos lány volt... 
Mondta Bella elfogadva a csokrot.
- Kicsit szomorú... De nem bánjuk, mert kegyetlenség és vulgaritás nélküli gyermekünnep részese lett… Igazi zseni vagy, hogy egy ilyen gyönyörű művészeti ággal ismerteted meg a fiatalokat! Ez egy nagyon jó és helyes dolog! -felelte az anya, a lány apja pedig bólogatott. 
A gyerekek nemsokára szétszéledtek minden irányba, miután eleget csodálták az akasztott lányokat és játszottak velük. A rokonok leszedték a testeket a gerendáról és hazavitték őket.