Március 29- 1. Egyszer minden elkezdôdik

Sosem sejtettem, hogy egyszer az életemért kell majd küzdenem. Sosem hittem volna, hogy elhagyom Moszkvát, ezt a gyönyörû várost, és sosem jövök majd vissza. Emlékszem. Március volt. Március 29. 14 éves koromig ez a nap nem mondott semmit. De ez mind megváltozott. Ha annak idején tehettem volna valamit, hogy ne így legyen, ha tehettem volna, hogy ne jöjjön el március 29... hidd el megtettem volna. De nem volt semmi esélyem... na de ugorjunk a történet elejére. 1996 március 29-re. Arra a napra, amikor az a történet kezdôdik, amibôl mindenki tanulhat. Jó bevallom. Ha nem a kíváncsiság hajtott volna,  ez az egész nem így lenne. Készen állsz?  Mert a végetnemérô utazás a rettegésbe azonnal kezdôdik....

Március 29
1996 március 26
Ma indululunk a busszal Erdélybe.
Beraktam a csomagom a buszba odamentem anyához és puszit nyomtam az arcára.
- Vigyázz magadra Rose.-azzal megölelt
- Jaj ne aggódj. Csak 5 napra megyek el - nyugtattam. Azért utazok Erdélybe, mert a tanárom ma van 30 éve a tanári pályán, és a szülôföldjén akarta megünnepelni.
- Oh.. indultok. Na menj! - mondta anyám, akit ezen a napon láttam utoljára, de ezt ekkor még nem is sejtettem. A busz ablakából még láttam családom integetését. Ez az utolsó emlékem róluk...
A busz több óra utazás után megérkezett  velünk a Erdôszív nevû táborhelyre. Azért hívták így, mert az erdô szélétôl befele 45 perc alatt lehet beérni. Magyarul az erdô szívében voltunk. Amerre csak a szem ellát fák. A napsugarak fénye megcsillan a harmattal behintett leveleken. A leggyönyörübb hely volt amit valaha láttam.
- Gyerekek! Áljatok 4-es csoportokba - mondta Erzsi néni. Én természetesen legjobb barátnôimmel Lizával, Vikivel és Elizával kerültem egy faházba. Itt mindenki ilyenben lakott. Összesen 8 négyszemélyes ház volt, félkör alakban. A házak között tábortûzgyújtó hely. Minden házban külön fürdô. Maga volt a mennyország.
Minden jó volt. Remekül éreztük magunkat. Különösen Liza, mivel kiszúrt egy helyes srácot. Mike volt az. Nekem már volt szerencsém járni vele. Igazából elég mocskos alak. Most is a láncfûrészével keménykedett.Mi épp szolásos reggeli futásunkat végeztük. Észre se vettük hogy Liza lelépett hogy beszélgethessen Mikel. Mi is odamentünk és bekapcsolódtunk a beszélgetésbe.
-Na és kivel vagy egy házban? - kérdezte Liza.
- Brandonnal, Georgeval és Justinnal.
- Aha... értem.. Mit csinálsz ma este? -folytatta Liza
- Tudod te azt!- ravaszkás mosoly húzódott arcára- Folytatom Erzsi néni szobrát.
Mike egy fából akart szobrot készíteni szobrot Erzsi néninek. Most is odaindult mivel nálavolt a fûrészet.
- De ne aggódj. Estére már visszajövök és talán beugrok.
Liza ajka mosolyra húzódott. Megölelték egymást azzal mindenki ment a saját útján. Mi vissza a táborba Mike pedig a  rengetegbe.....
Ezután nem sok mindent csináltunk. Kártyáztunk majd vacsora után portrét rajzoltunk egymásról. Én Elizát rajzoltam. Elég jó lett. Liza az ablakot leste majd megszólalt:
- Nem kellet volna már Mikenak visszaérnie? - aggódott.
- Szerintem megette egy medve!-mondta félválról Viki aki épp akkor fejezte be a portrém.
- Ne hülyéskedj már még a végén elhiszi.-nyugtattam Lizát- De ha akarod elmehetünk megkérdezni Erzsi nénit. Amint kiértünk a friss erdei levegôre megcsapta fülünket a láncfûrész hangja.
- Hallod? Még dolgozik. Semmi baja sincs.-szólalt meg Eliza.
Ígyhát visszamentünk a házba. 3 órával késöbb, pontban este 10-kor Brandon jött be a házunkba.
- Lányok. Erzsi néni mindenkit a házába parancsol. Siessetek.-mondta gyászos tekintettel azzal becsugta az ajtót.
Erzsi néni házában a táborozókon kívül 4 erdész is jelen volt.
- Gyereket. Szomorú hírt kell közölnöm veletek... Mike Valigalli..... halott.
A szobára csönd borult. Ezt a csöndet Liza sírása törte meg.
-Valószínüleg medvetámadás érte....
Ezell kezdôdött a soha végetnemérô gyilkosságok sorozata. De ezt még senki sem sejtette....

folyt. Köv.