Kukulkán - 1

1.

A mai időszámítással jelzett i. u. 7. évében nagy napnak néztek elébe Yucatán népei. A városokban élő népesség augusztus 12-ére várta tudós papjai által az égi jelet. Teljes napfogyatkozást ígértek, mely egyben, az új maya isten földre való leszületését is jelentette. Eddig, csak az égben lakozó Teremtő Isten (Itzamná) által neki adományozott (rájuk tukmált) Quetzalcoatl és Chach, azaz kígyó és eső istenek voltak azok az istenek, melyek imádata kötelező volt számukra. Az isteneket, melyeknek képmását kőbe vésve sztéléken, épületeiket díszítették, és totemoszlopaikon jelenítették meg, saját életüknél is jobban szerették, és véres áldozatokkal bizonyították nap, mint nap hűségüket.

Cserében eddigi helytállásukért és hűségükért úgy gondolták, hogy egy saját isten is kijár nekik, akit királyukként tisztelhetnek. Mivel már évek óta megszakadt a közvetlen kapcsolat az éggel, így magukra maradván, saját kezükbe vették sorsukat. Jelenlegi királyukat, Chach Tlalok névvel illették, minek jelentése Esőisten Fia, a termékenység és bőség istene. Tlalok nagy bőségben és gazdaságban élt Uxmál városában. Virágzott a kereskedelem, az árutermelés, földművelés. I. u. 3-ban határozta el, hogy új fővárost épített saját tervei alapján, amihez már az égieknek semmi köze sem lesz.

Kiváló szakembergárdát bízott meg az építkezések lefolytatásával. A művezetést, teljhatalommal felruházva Fekete Sas főépítész vezette. Az új város, a leendő Yukatán birodalom fővárosaként már, a hamarosan megszületendő új istenkirálynak: Chach-Mool-nak épült. I. u. 7-ben szeptember 12-én, a napfogyatkozás napján a Nap házában állt a Jupiter és a Vénusz. Ez azt jelentette, hogy biztosan istenként születik meg az a kisded, aki ennek a napnak a déli 12 órájában látja meg a Napot. A hét maya város és a környező városkák, falvak többmilliós lakossága nagy várakozással kémlelte az eget.

Az Uxmáli palota szülőházában 12 kismama vajúdott. Az ő megszületendő fiúgyermekeinek asztrológiai jegyei voltak alkalmasak a leendő istenkirály címének elnyerésére. Ők versengtek azért, hogy melyikük születik meg déli tizenkét órakor. A kismamákat kellőképpen előkészítették a szülésre. Érzéstelenítésül psilophyte gomba főzetét itatták velük. Ettől kellemes bódulatban várták a szülés idejét.

A szülőszékek mellett álló fehér gyolcslepedővel letakart asztalkákon csillogó fehér fémből készült fogók, csipeszek és más szülészeti eszközök voltak elhelyezve. Minden szülőnő mellett egy bába, egy tudós pap és egy dajka állt, hogy a szülés megindulásakor azonnal segíthessenek a kis isten világra-jöttében. Miközben a szülőszobában a várakozás fojtott csendje honolt, addig kinn, a Nap és a Hold piramisa közötti labdatéren, zajlottak a három napja elkezdett ünnepségek.

A Nap piramisának legfelső szintjén, kőbaldachin alatt fekete obszidiánból faragott jaguártónusán trónolt Chach Tlalok. Tlalok 42 éves korára elhízott, hájkappanként hatott. Húsos ajkai lefittyedtek, tömpe orra besüppedt kövér arcába. Tizenkét feleségét elhanyagolva, inkább a fiúk házában nevelkedő ifjak bájait kereste. Mindig megvolt az éppen ügyeletes fiúszerelme. Házasságaiból, amíg nem volt így eldeformálódva, 32 kis utód született. Ebből 14 fiú és 18 kislány, akik a palotában nevelkedtek a többi főúri és főpapi csemetével együtt. Közöttük volt a trónörökösnek kiszemelt Szép Maszk is. A kis királyi herceg 14 évesen, már serkenő bajuszkával és domborodó izmaival, igazi macho volt.

Ő és nagyobb testvérei, a királyi hercegfiakkal és lányokkal a nagy piramis középső tribünjén foglaltak helyet. Az alsó szektorban ültek a környező települések törzsfőnökei, városatyái és a hét szent város, vezető papsága. Mindenütt égett a cannabis és psilophyte tömjénnel és más illatos füvekkel összekevert drogja. Az egész környéket bódult illatfelhő lengte körül.

A főpap, Lafaty Tu-Lock, főpapi ornátusában, aranysújtású, csillagokkal és a Nappal, valamint a Holddal díszített palástban, fején fehér tollkoronával, kezében főpapi jogarral állt a szemközti főpapi piramis mellvédjén. Várta azt a pillanatot, amikor a nappali sötétség beköszönt, majd elmúltával, a Nap első sugara rávetődik a piros brokáttal letakart asztalon álló kristálykoponyára. Amint a napsugár bekúszik a szemüregeken át a koponyába, a koponya, foszforeszkáló lilászöld fénnyel felizzik. Az ekkor született gyermek lesz az új isten.

A napfogyatkozás keletről haladt nyugat felé. Hírnökök futottak fáklyákkal, mintegy díszkíséretül a Nap úr előtt világítani neki, hogy Uxmálba találjon. Harsonákkal, síppal, dobbal kísérték a válogatott zenészekből álló zenekarok a menetet. Mindenki feszülten várt. Fél egykor elsötétült az ég, a Hold eltakarta a Napot, és a főkapunál befutott, a főtérre vezető fehér murvával leszórt úton, a napfogyatkozást hozó hírnökök csapata.

A sötétség beálltával a főtéren emelt oltár elé érve a hírnök a fáklyával meggyújtotta a szent lángot, és elkezdődött a tűzijáték. Csodálatos, színesebbnél színesebb labdacsokat lőttek ki az égre a földbeásott csövekből. A szivárvány minden színében ragyogott az eddig sötét ég. A tömeg kéjesen hördült fel ennyi csodálatos szépség láttán. A várakozás perceit kellemes zene töltötte be, melyet az utolsó pillanatban befutott zenészek szolgáltattak. A várakozás feszültsége nőttön-nőtt.

2.

Miközben Yucatán szerte, folytak a zajos ünnepségek, addig a Zéta Retikulum központi bázisán komor hangulatban gyülekezett a Nagytanács. A hatalmas, fehér fémvázas, csupaüveg piramisokból épült űrváros központi palotájának kristály piramis csúcsán, vérvörösen tükröződött a horizonton felkelő Nap, hogy első sugarai, végigfutva a csúcson, nappali fénnyel öntsék el a vidéket.

A bázis köré vont elektromagnetikus hálón egy porszem sem tudott átjutni. A több ezer négyzetkilométeres bázis légköre lágy, kellemes, 30 fok körüli hőmérsékletével, édesvizű víztárolójával, selyem fűvel ékesített parkjaival a mennyországot jutatta a szemlélő eszébe. Ezt még tetőzte a mesterséges kék égbolt és a szférák zenéje.

A központi piramisban, a Nap házában, a központi pódiumon álló trónszéken ült Itzamná, a Teremtő Isten. Ő állt ennek a mesterséges világnak a középpontjában. Gyönyörű, markáns arca, hófehér szakálla, égszínkék szemei egy örökkévaló, állandóságot sugalló impresszióként hatottak az elébe kerülőnek. Rezgései gyönyörűséggel töltötték el a közelében levőket. Most azonban komoly dologról esett szó. A 12 tagból álló Nagytanács félkörben foglalt helyett a Teremtő Istennel szemben elhelyezett székein. Amikor mind együtt voltak, Itzamná e szavakkal szólt hozzájuk.

– Huszonkét emberöltővel ezelőtt érkeztünk ide, elhagyván Atlantiszt, szeretett földi hazánkat. Elhoztuk ide elődeink minden tudását és technikai vívmányát. Évezredek alatt sikerült továbbfejleszteni tudásunkat, tökéletesíteni eszközeinket. Megteremtettük az űrkorszakot. Kétszáz éve, hogy újra felvéve a kapcsolatot a Földdel, űrjárműveinken rendszeres járatokkal megindítottuk a Földön maradt természeti kincsek kiaknázását.
Nem mondhatunk le a számunkra létfontosságú, csak a Földön található rubídium, cézium, titán és más nemes fémek felhasználásáról. Hiszen űrkompjaink ezekből a fémekből készülnek. Eddig megoldottuk a földi űrbázisok kiépítését és üzemeltetését. A leküldött 20, egymást követő helytartó felépítette, a melléje adott katonaság, mesteremberek segítségével, a hét piramisvárost. Csaknem tökéletesen megszervezték lézer, kristály fegyvereikkel a környező vad népek leigázását, félelemben tartását és a bányákban való dolgoztatását. Minden ment simán. Most azonban nagy bajok közelednek: a nép túlsúlyba került, több helyen elveszítettük a befolyásunkat.

A jelenlegi uralkodó elkorcsosodott, de elkorcsosodott a papság és nemesség is. Szinte leállt a bányákban a termelés. Hiába adtam nekik a meddőként kitermelt arany, ezüst, réz felhasználási jogát. Visszaéltek vele. Csak az élvezeteket, a kéjt hajszolták. Ha nem lépünk időben, másodszor is elveszítjük a Földet. Ennek pedig nem szabad bekövetkeznie. Javaslom, először hallgassuk meg Kukulkán kapitány beszámolóját és helyzetértékelését, s csak azután döntsünk.

– Egyetértünk – bólogattak a főrendek. Kukulkán kapitányt szólították a kerubok. Szétnyílt a nagyterem kárpitja, és csillogó platina vértben, fején vörös tollkoronában belépett egy délceg negyven év körüli energikus, markáns arcú, sasorrú férfiú. Itzamná elé érve, fejét lehajtva, tollkoronáját levéve és jobb kezével melle előtt tartva, várta amint a teremtő isten megszólítja.
– Légy üdvözölve kapitány! Parancsolom, hogy számolj be küldetésed tapasztalatairól. Ne kímélj bennünket! Mondj el mindent! – bíztatta Itzamná. Kukulkán pedig belekezdett mondókájába.
– Isten úr! Nagyuraim, a Földön nagy baj van!
– Beszélj! – bíztatták halk morajjal felajzva. – Mondj el mindent!
– Ott kezdeném, hogy a hét űrkomp üresen tért vissza. A bányákat bezárták, a környező népek fellázadtak, nem akarnak a bányákban robotolni. Visszatértek a földműveléshez és a kézműiparhoz. Bojkottálják a hét szent várost, és saját iskoláikba járatják gyermekeiket.

Nincs utánpótlás a papneveldékben. Kiöregedtek a hivatalnokok és meggyérült a katonaság is. Az élvhajhász Chach Tlalok nem törődik semmivel. Naponta rendezik a vérgőzbe fulladó labdajátékokat és mindenféle ünnepségeket, ami jó ürügy a fajtalankodásokra, paráznaságra. Egymás között házasodnak. Elkorcsosodott a városok népe. Ott tartanak, hogy vad aztéknak nevezett mexica harcosokból, jó pénzért zsoldos csapatokat tartanak fenn, és fosztogatják a békés lakosságot. Rabszolgák és hadifoglyok ezreit hurcolják el, hogy legyen nekik vérgőzös ünnepeiken áldozati bárányuk. Úgy öldösik le az ártatlanokat, mint a birkát. És mindezt a gyalázatot a Te szent nevedben, Uram! Égbekiáltó arcátlansággal hirdetik, hogy neked a Nap fiának, Itzamnának, a Teremtő Istennek áldoznak vele. Kábító és ajzószereken élnek. Állandó bódulatban lebegve istennek képzelik és hívatják magukat. Dölyfük az egekig csap! Ítélj felettük kegyelmes Nap Úr! – fejezte be mondandóját Kukulkán, és tollkoronáját feltéve, elfoglalta helyét az Úr lábához tett zsámolyon. Az Úr így szólt.

– Hallották hát, mi történik a Földön. Kérem a javaslatokat, mit tegyünk! Meghallgatlak benneteket és döntök, mi legyen.
– Teremtő isten – szólalt meg Umma Nu, a vének doaenje – a bázis létét fenyegeti a Földön kialakuló anarchia. Sürgősen be kell avatkozni, mielőtt elveszik számunkra!
– És, hogyan gondolják uraim? Mit tegyünk? – kérdezte az Úr.
– Küldjünk ki egy expedíciós sereget, amellyel, a legmodernebb űrfegyvereinkkel leverjük a lázadó bandákat, s leromboljuk a tőlünk elfoglalt piramisvárosokat. Tehát eltapossuk a tűzfészket – szólalt fel Tu-Ce-Huan, a főparancsnok.
– Megvannak az eszközeink? – vetette közbe Umma Nu.
– Természetesen, az ilyen esetekre kidolgozott stratégiai tervezet készen áll, s az erő eszköz is megvan hozzá. – Válaszolta a főparancsnok rezzenéstelen arccal.
– Minél kevesebb véráldozattal kell végrehajtani az inváziót – közölte az Úr, és további javaslatokat kért.

– Ha fenséges Nap Urunk beleegyezik, saját kezűleg vezetem az inváziós csapatokat. Ígérem, rendet teszünk! – mondta a főparancsnok.
– Tudom, kő kövön nem marad – jegyezte, meg Pök Co Luk.
– Nem engedhetem meg, hogy a főparancsnok veszélynek tegye ki magát – jegyezte meg Itzamná. – Éppen ezért javaslom, hogy felruházva minden hatalommal, Kukulkánt küldjük ki. Hiszen ő látta a helyzetet, ismeri a körülményeket. Megkapja az instrukciókat, az erő eszközt és az emberanyagot a terv végrehajtásához. Egyetértetek?
– Igen, igen... – szavaztak a Nagytanács tagjai egyöntetűen.
Az Úr ravasz mosollyal folytatta.
– Ha már ilyen szépen egyetértünk, akkor vázolom a főbb feladatokat – mondta, és tapsolt egyet, mire egy kerub összegöngyölt pecsétes fóliánst tekert ki és az Úr bíztatására olvasni kezdte.

– Mi Itzamná, a Teremtő Isten ezennel felruházzuk isteni ranggal Kukulkán kapitányt és a Quetzalcoatl (Tollaskigyó) isteni címet adományozzuk neki. Fő feladata az elrettentés és a félelem bevezetése. A kígyóisten és az esőisten kultuszának megerősítése. A korrupt hivatalnokok kivégzése, a méltatlanná vált főpapok, főnemesek és magának Chach Tlaloknak a letaszítása és kivégzése.
Mindezen feladatokon felül, még megbízzuk Kukulkánt, hogy amíg fel nem nő és nagykorúvá nem válik a most születendő Chach Mool, addig régensként igazgassa az országot. Tlalok fiát,
Szép Maszkot száműzni kell Kobakba, és felelőssé tenni a titánium és uránbányák újbóli megnyitásáért, a kellő kohósított tömörítvények előállítására. Ez életben maradásának és hatalmának az ára.

Kukulkán megbízatása 20 évre szól. Ekkor átadja a hatalmat a kis Chach Moolnak. Ő pedig istenné válva visszatér hozzánk. Aláírás: Itzamná a teremtő isten.
– Szóltam – mondta az Úr, ellentmondást nem tűrő hangon és Kukulkánra nézett. Kukulkán sápadtan motyogta.
– Nem érdemlem uram ezt a nagy megtiszteltetést, meghagynám a kitüntető kegyet a főparancsnoknak – mondta sunyin, sejtetve, hogy nincs ínyére az istenné válás. (Istenné úgy lehet válni, ha felnégyeli magát s végül saját, kezűleg levágja saját fejét). Tudta ezt a főparancsnok is, és ódzkodva bizonygatta, hogy Kukulkán a legméltóbb erre a feladatra.

– Jól van. Megadom magam, vállalom a megbízatást! Mikor induljak uram?
– A lehető legrövidebb időn belül. Válogasd össze a személyzetet és a fegyverzetet! A legkorszerűbb csapásmérő eszközöket vigyed! Gyors és eredményes beavatkozást kérek! Amennyire lehet, kíméld az élő erőt, úgy a sajátodat, mint a lakosságét is. Csak a legszükségesebb esetekben öljetek! Áldásom rátok! – mondotta az Úr és az elébe térdeplő Kukulkán fejére tette áldást osztó isteni energiával töltött tenyerét. Ezzel a Nagytanács ülése véget ért. Kukulkán végül is 24 űrkompból álló űrflottájával és 172 emberével elindult expedíciós inváziójának végrehajtására.

3.

A szomszédos Chichen Itzában is folytak a napfogyatkozás ünnepségei. Chichen Itza,  Uxmálhoz közeli kisváros volt, a környező maya népesség és az udvar népének keveredéséből álló kevert nép alkotta 12000 fős lakosságát. Chach Tlalok helytartót nevezett ki a város élére és a félig kész hatalmas Nap piramis építését bízta rá, művezesse az építkezést és a dekorációs munkákat.

A szülőházban négy asszony vajúdott. Közöttük volt Ezüst Hold egy maya szépség, aki Fekete Sas feleségeként várta elsőszülöttjét. A vajúdás pillanatában elsötétült a Nap. A meggyújtott kábítószeres füstölők és mécsesek világánál abban a pillanatban adott életet a kisfiúnak, amikor a Nap első sugara megcsillant.

– Megszületett az új isten: Kinich Achau (Naparcú Úr) – mondta a pap, és regisztrálták az újszülöttet. Rögtön menesztették a hírnököt Uxmálba, a palotába. Uxmálban is peregtek az események. A szülőházban, ugyanabban a pillanatban, a feléledt Nap első sugarának érintésekor született meg Chach Mool, az új isten. A főpap átvette a síró csecsemőt a bábától, és kilépve a fénybe, a jaguár trónon ülő király felé fordította.

– Eljött hozzánk Chach Mool! Íme, az új isten! Fogadd el őt uram! – mondta a főpap Tlalok felé fordulva. Tlalok hájas arca elkomorodott, majd meggyújtva a kezébe adott petárdát, jelezte, hogy megszületett útóda, az új isten. Ezzel aláírta a 20 évvel későbbi halálos ítéletét. Addig is ki kell használni az életet, gondolta és megadta a jelet az ünnepségekre.

Megszólaltak a dobok és hét, ágyékkötőre vetkőzött ifjú billent be a labdatérre, egy-egy hatalmas kígyóval a derekán. A kígyók sikamlósan tekeregtek rajtuk, míg ők a tetemes mennyiségű bódító kábítószeres szivarfüsttől és psilochybe gomba meskalin tartalmú kábító, kéjmámort előidéző lila ködében táncoltak a porondon. A vadul pergő dobok egyre gyorsabb ritmusába beléptek a nád és pánsípok, majd megszólaltak a karzaton a harsonák is. Amikor a kavalkád a csúcspontjához ért és a közönség is megfelelően felajzódott, bevezették az aréna másik végén a hét, fehér gyolcs palástba öltöztetett szüzet. A szüzek, szintén kábítószer hatása alatt felajzódva, erotikus csábtáncot lejtettek, amitől a közönség vad izgalomba jőve, kéjmámorba úszott.

A szüzek befejezvén a táncot, egyenként leterítették a hét fekete obszidián oltárkőre hófehér palástjukat, és kitárva fekete selyemszőrrel borított vénuszdombjukat, a Napnak ajánlották szemérmüket. A hófehér bőrű, ártatlan testek fekete vénuszdombjának közepéből, mint vérpiros virágszirmok bontakoztak ki szeméremajkaik. Mohón várták felajzott csiklójuk élvezettől csillogó mézharmatára az ifjak bíborfurulyájából kicsorduló nektárt.

Az ifjak, ledobva magukról a kígyókat, letekerték ágyékkötőiket, és felsorakoAz izva a szüzekkel szemben, teljes erotikus kómában, fájdalmat nem érezve, a tövisekkel egyenként keresztben átszúrták vérpirosra duzzadt, a kéjvágytól erektálódott makkjaikat. A kicsorduló, spriccelő vér látványa a felajzott közönséget vad mámorba taszította. Elkezdték ledobálni tunikáikat, ágyékkötőiket, majd a bátrabbak az előkészített tövisekkel ajkaikat, fülcimpájukat, péniszüket, a nők nagy szeméremajkaikat döfték át. Nem maradhatott ki a mámorból Chach Tlalok sem. Ő legfőbb nemi szervét: hatalmas szőrös nyelvét szúrta át egy tüskével.

Amikor tetőfokára hágott az élvezet, megszólaltak a harsonák és az ifjak, a szüzek fölé térdelve, egyenként magukévá tették őket. A defloráció megtörtént és vérben úszva hatalmas kéjmámorban egyesültek. A kilövellő ejakulátumok összekeveredtek a vérrel...A tömeg közben vad önkielégítésbe kezdett és undorral szórta széjjel magját a tribünön. Úgy hatott az egész, mintha eső permetezne. Így áldoztak Chach esőistennek és fiának Tlaloknak. Az orgia tetőfokán elözönlötték a katonák a labdateret és egyenként az oltárra fektetve, bekenték egy izomlazító krémmel a mellkasokat, majd amikor azok teljesen lazák lettek, metszést ejtve az ifjak és hajadonok mellkasán, sorra kitépték és felmutatták a közönségnek a még dobogó szíveket.

Az istenné változtatott ifjakat és szüzeket pedig egy elegáns mozdulattal lelökték a csúszdán a jaguárok ketrecébe. A mutatvány csúcspontján harsonák szólaltak meg és befutott egy hírnök a hírrel, nyomában hordszéken a pap és egy csecsemő. A hírnök Tlalok elé érve földre vetette magát és elrebegte.
– Nagyúr! Megszületett az új isten! Kinich Ahau, a napisten fia Naparcú Úr! Fogadd kegyeidbe! – mondta, és hason kúszva átadta helyét a hordszéken felhozott papnak, aki egy szépséges kisfiú csecsemőt tartott kezeiben.
– Legyen meg az úr akarata, még egy isten – mondta rezignálta a bekáfolt Tlalok, és megadta az engedélyt a Nap templomának mellvédjéről a másik ma született isten: Kinich Ahau bemutatására. A főpap piramisán Chach Mool, míg a Nap piramisán Kinich Ahau nézett egymással farkasszemet. Istentestvérek lettek egy pillanat alatt, hogy sorsuk hol összefonódva, hol széjjelválva megpróbálják megváltani a világot.

4.

Miközben egész Yacutánban elterjedt a nagy hír, hogy új istenek születtek, az emberek reménykedni kezdtek, hogy jobb világ köszönt rájuk. Ez, a mostani anarchikus állapot, senkinek sem volt jó. Az uralkodó elit hét erődrendszerű piramisából ki-kicsapva zsoldos azték harcosaival újból és újból végig sarcolta a vidék dolgos népét.

A városlakók elvesztették tekintélyüket. Isteneik már nem keltettek félelmet a többségbe került vidéki maya népességben. Fegyverzetük elavult, használhatatlanná váltak lézer és kristály ágyúik, kisméretű rakétáikból kifogyott a folyékony üzemanyag, de legfőképpen az volt a baj, hogy fentről megszüntették a logisztikai támogatást. Így a távvezérlés során történő csapásmérések lehetetlenné váltak.

Csak a vérengző tolték és azték zsoldosokra támaszkodva tudtak csapást mérni. Viszont a zsoldosok fenntartása rengeteg pénzt emésztett fel. Éppen ezért az uránium bányákat bezárták és csak az arany és nemesfém, valamint drágakő bányákat üzemeltették rabszolgákkal, hogy tudják fizetni a zsoldot, és a hatalmas Nap templom építését. Az uralkodó elit és az udvar mindebből nem sokat érzett meg, de ha valamit tudott is, nem érdekelte a dolog. A papok komor jóslatokat tettek Tlalok elé, de ő nem hitt bennük. Már a papoknak sem hitt, de önmagába vetett hite is megingott. Egyre jobban belemerült az élvhajhászásba és szórakozásba.

A Zéta Reticulumon is felgyorsultak az események. Kukulkán kiválogatta 172 fős csapatát. Ehhez jöttek még saját asztrológusai, papjai, mérnökei, konstruktőrei, szerelői. Összesen 300 főből állt az inváziós, csapásmérő osztag. Amikor mindennel elkészültek, még egyszer Úr és a Nagytanács elé állt jelentéstételre. Itzamná megadta utolsó instrukcióit.

– Parancsolom, hogy a Nap templomának építését fejeztessed be Chichen Itzában, és kulcsrakészen adjátok át az addigra felnövő Chach Moolnak. Építtessél vele szemben egy másik piramistemplomot Ixhelnek, a női termékenység istenének. Ennek neve legyen a Hold temploma. Amikor elkészültök a két főtemplommal, akkor építsétek meg az iskolákat, a kaszárnyákat, a papok, hivatalnokok piramisait és tegyétek át a székhelyet Uxmálból Chichen Itzába!

Igyekezzél, a környező lakosság gyermekeiből minél többet a város szolgálatába állítani, kiiskolázni és visszaküldeni őket, hogy hirdessék, amit láttak, tanultak, de főképpen hintsék el a félelmet Chach isten és Quetzalcoatl iránt. Faragjanak kőfaragóid hatalmas kőszobrokat a megölt, kivégzett korrupt nemesekről és Tlalokról. Helyezzétek a jelenetekkel, telerótt sztéléket a városok főterére. Ha ez nem elég, akkor végezzétek ki az önállósodási törekvések vezető személyiségeit. Könyörtelen legyél, de igazságos! Ne legyél lágyszívű, s főleg részrehajló!

Most pedig menjetek áldásommal – mondta Itzamná a Teremtő Isten és hatalmas fényességet árasztva, megáldotta az expedíciós sereget.
– Isten nevében! Halál az eretnek lázadókra! Halál... halál... halál... – zúgták kórusban a vének, és Kukulkán felment a vezérkomp főlépcsőjén. Behúzták a lépcsőt és hatalmas lángcsóvát lövellve elindult a 24 űrkompból álló ármádia. Soha eddig ekkora erő nem indult a Yucatánra.

Uxmálban ez alatt tragikusra fordultak az események. A jóspapok egyre jobban aggódtak az égi jelek láttán és az asztrológus főpaphoz fordulva, jelezték, hogy hatalmas szerencsétlenség közelít. A főpap az asztrológiai állásokból látta, hogy hamarosan Merkúr házába jut a Nap és harc lesz. Jelentette is Tlaloknak, de ő rezignáltan vette tudomásul.

– Ha jönnek, itt lesznek!– legyintett – Itzamná akarata kifürkészhetetlen. Ha ő úgy dönt, hogy letaszít és megbüntet bennünket, akkor nincs mese, meg kell adni magunkat a sorsnak!
– Talán reformokkal és a zsoldosok számának növelésével ki tudnánk védeni a katasztrófát. Elébe kellene mennünk a bajnak. – bizonygatta a főpap, de Tlalok minden megoldási lehetőséget elhárítva rezignáltan ismételgette.
– Az előremenekülésnek nincs értelme. Nekem teljesen mindegy, hogy mikor válok istenné. Ma, holnap vagy holnapután...
– És a nép? Felséged nem gondol a birodalomban élőkkel? Mi lesz velük, ha egy invázió kiírtja őket, vagy lerombolják az infrastruktúránkat? Egy istennek aggódva kell gondolnia népére! – bizonygatta a főpap minden rábeszélőképességét latba vetve. Tlalok azonban belső gondolataival volt elfoglalva.

– Nézzed, régóta ismerjük egymást. Tudom, hogy a lelkembe látsz, s a gondolataimban olvasol. És azt is tudom magamról, hogy egy élvhajhász báb vagyok. Ha lenne értelme a küzdelemnek, akkor csakis azért, hogy a fiamnak Szép Maszknak megmentsek valamit. De én ehhez már gyenge vagyok. Túlságosan is gyenge. Harcoljon a jussáért, hiszen ő még egészséges. És, ha neki sikerül megharcolni a fenyegető veszéllyel, akkor nemcsak a jussáért harcol, hanem az igazi trón örökösének, legkisebb fiamnak Chach Moolnak a jussáért is. Azt a húsz évet ki kell valahogy bírni, amíg Chach Mool átveszi a birodalmát.
– Vagy annak romjait – vetette közbe lemondóan a főpap és az eget kémlelte. Minden pillanatban várható volt az égi invázió gépeinek megjelenése. A főpap komor arcát fürkészve Tlalok ernyedten kérdezte.
– Van még valami?
– Szerintem ez éppen elég – mondta a főpap és távozni készült. Tlalok megállította a lábcsókra készülő főpapot.

– Hozassátok elém kisfiamat Chach Moolt, hadd gyönyörködjek benne, mielőtt istenné válnék. És még valamit, estére kérem a kedvenc fiúmat. Utoljára még kiélvezem az élet minden percét, aztán jöhet a nagyszerű vég: istenné avatom magamat.
– Vagy fogolyként lefejezteti a hamarosan megérkező inváziós erők főparancsnoka – vágta oda a főpap, és a lábcsók után felegyenesedve. Még egyszer az uralkodó arcába nézett. Az elhízott, kéjsóvár tekintet azonban már messze járt. Az éjszakai szeretkezés mohó vágyában égett teste és lelke. A földi dolgok már nem érdekelték.
– Nem érdekel! Engem már semmi sem érdekel. Ami tőlem telhető volt, megtettem. Utódom, fiam Szép Maszk, mindent helyrehoz. Annyit tehetek még, hogy a hét végére megrendezhetjük az ünnepet. A labdajáték után ünnepélyesen átadom a hatalmat Szép Maszknak, és istenné avatom magamat.

– Csak késő ne legyen!
– Gondolod? – ráncolta homlokát Tlalok.
– Az inváziós erők úton vannak a Föld felé. Napok kérdése és megérkeznek. Addig kell cselekednünk! Kész helyzet elé kell őket állítanunk, nehogy a főparancsnok vegye át a hatalmat, és statáriumot hirdetve kivégeztesse, lefejezze az egész udvart.
– Ez már nem az én asztalom. Szombatra hirdessétek meg az ünnepet. Rendeljétek be a városba az összes zsoldost, a környező városok vezetőit, az egész elitet. Legyen együtt a nép színe java, hogy mindenki lássa felmagasztalásomat és istenné válásom.
– Vagy mint madarat a kalitkában lemészárolhassa az elitet a főparancsnok. – jegyezte meg szarkasztikusan a felborzolt idegzetű főpap. Tlalok kaján vigyorral vágott vissza.
– Ez is benne van a pakliban! Menj, és e szerint cselekedj! – bocsátotta el a letört főpapot.

Közben Chichen Itzában is zajlott az élet. A nagy piramis építkezésén dolgozó kőművesek, szobrászok és festők csapata előre meghatározott ütemezés szerint egymást követve, a már elkészült alapokra építették a következő szinteket.

A munkálatok művezetését Fekete Sas, a legjobb szobrász vezette. Ő felelt az erőeszköz elosztásáért, és szabad keze volt a munkások megválogatásában és díjazásában. A rendelkezésére álló arannyal saját belátása szerint gazdálkodhatott. Meg kellett szerveznie az anyagszállítást, a tárolást és a tervszerű ütemezést. Külön brigádokat szervezett minden munkafázisra. Ezeknek a brigádoknak az élére brigádvezetőket nevezett ki, és azok feleltek a terv szerinti munka elvégzéséért. Ő személyesen ellenőrizte, hogy naponta az előírásoknak megfelelően haladnak-e a munkálatok. Szigorúan visszabontatta az elhibázott építkezést és megvonta a lazsálóktól a juttatásokat. Még az étkezést is, ha nagy volt a vétség.

A művezetés minden szabadidejét lefoglalta. Így csak késő délután értesült róla, hogy felesége Ezüst Hold, istennel ajándékozta meg őt és népét. Boldogsága határtalan volt, de ugyanakkor átsuhant arcán a félelem is. Mi lesz, ha Uxmálban vetélytársat látnak benne? Tlaloktól minden kitelik.
Aztán elhessegetve a rossz gondolatokat, illatos, tisztító fürdőt vett. Magára öltötte ünneplő patiját, melynek vállpántját drágakövek ékesítették és kígyóbőr saruját lábaira húzva, elindult Uxmálba, hogy jelen legyen az új isten bemutatásán.
Mikor megérkezett Uxmálba, az ünnepség éppen a tetőfokára hágott. A fekete jaguár trónon mámoros kábulatban ülő Tlalok lábcsókra nyújtotta lábát, a magát elébe vető Fekete Sasnak. A lábcsók után felemelte hű főépítészének fejét, és arcába meredne így szólt.

– Ülj a lábaimhoz istennek atyja!
– De uram, én csak egy porszem vagyok, méltatlan ekkora kegyre – suttogta félszegen a főépítész. Tlalok most ezzel nem törődött. A mámortól bódultan ölelte át Fekete Sas vállát, s így szólt.
– Nézd, a szemközti piramison a főpap karjaiban ott az én kedves kisfiam Chach Mool, az új isten. Egyszerre születtek a te fiaddal a kis Kinich Achauval. Két isten fog ezután uralkodni Yucatánon. Kívánom, hogy boldog egyetértésben kormányozzák a rájuk hagyott birodalmat, amikor én már isten leszek. Addig is parancsolom, hogy minden erőddel és tehetségeddel vigyázzad fejlődésüket. Fejezd be mindenképpen Chichen Itza Nap piramisának a felépítését. Helyezd el a csúcson Chach Mool trónját, hogy a felkelő nap sugarai a trónon ülő kis Chach Moolt érjék először. Ezzel párhuzamosan kezdjél hozzá a Hold piramisának megépítésének, mely a felnövő Kinich Achau háza legyen a továbbiakban.

– Ó nagyúr, méltatlan vagyok ekkora kegyre! – szabadkozott volna a főépítész, de Tlalok egy kézmozdulattal megállította.
– Ez parancs! Még ma vételezd fel aranyban a kincstárból a Nap templom befejezéséhez szükséges ellátmányt. Ezen kívül azonnal szállítasd el az összes gyémánt és drágakő készletet, az összes ezüst kincset a Hold templom építkezéseire. Mindent rejts el egy régi sóbányában, aminek csak te tudod a helyét és bejáratát.
– De uram, mire ez a nagy sietség? – kérdezte megdöbbenve Fekete Sas. Tlalok szomorúan nézett rá és elkomorodva így szólt.
– Pár nap múlva már nem leszek. Az égből figyelem, hogyan sáfárkodsz a rád bízott kincsekkel, a két isten örökségével. Még egyet ígérjél meg: soha nem fordulsz a fiam, Szép Maszk ellen!

– Minek ez uram? – szabadkozott feltétlen hűségét bizonygatva Fekete Sas, de Tlalok többet nem szólt. Réveteg tekintete a semmibe bámult. A sok elfogyasztott psilochybe gomba kivonattól még az oszlopokat is gyönyörű szüzeknek látta. A kaktuszokban meg fiúszeretői nektárt lövellő falloszait vélte felfedezni. A papok elvezették a főépítészt, aki éppen, hogy csak egy pillantást vethetett kicsi fiára, a Naparcú Úrra. Máris sietett intézkedni a kincstár biztonságba helyezéséről.