JÉZUS, a MESSIÁS
1.
A szüntelen meditálás, koplalás és szomjazás igencsak kikezdte az amúgy is egzaltált ifjú idegrendszerét. A meditáció révületében eljutott a hetedik csakra, az úgynevezett égi kapu megnyitásáig. Miután az első és hátsó szusumnát sikerült összekapcsolnia, harmadik szemében képek jelentek meg, és mint egy égi televízióban istent és a mennyek országát látta megjelenni. Úgy gondolta, hogy bebocsátást nyert az ég titkainak előszobájába és magával istennel fog hamarosan kapcsolatba kerülni. Így magától a teremtőtől kaphat választ kérdéseire. Isten azonban csak nem jelentkezett. Megkísértette viszont háromszor is az ördög.
Meditáció közben megjelent neki, és így szólt:
„Ha isten fia vagy, mondd meg ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!”
Jézus erre a provokációra azt felelte:
„Írva vagyon: nem csak kenyérrel él az ember.”
Az ördög csak nem nyugodott és mágikus hatalmánál fogva felvitte őt az égbe, azaz kiléptette lelkét testéből és lelki szemei előtt megjelentette a világ összes országát.
„Minden hatalmat és dicsőséget néked adok, mert én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom. Ennek egy ára van, ha imádsz engemet, akkor bizonyosan minden a tiéd lesz!”
Kecsegtette újfent az ördög, de Jézus elutasította őt, mondván:
„Uradat és istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”
Az ördög csak nem nyugodott és felvitte Jeruzsálembe, a templom fal tetejére és így szólt:
„Ha isten fia vagy, vesd le magadat! Isten angyalai által megóv téged, még egy kő sem ütheti meg a lábadat!”
De Jézus ezelől az ajánlat elől is kitért és így válaszolt:
„Az is írva van, hogy ne kísértsd a te Uradat, Istenedet!”
Az ördög nagyon elkeseredett azon, hogy Jézus rendíthetetlen hitében és konokságában, elutasítja a földi javakat. Más taktikát választott hát. Átbucskázott a fején és gyönyörűséges szűzi lánykává változott. Anyaszült meztelen, hamvas tejfehér bőrű testével, rózsás ajkaival, szépséges fekete szőrzetű vénuszdombja által takart vérpiros szűz, szeméremajkait kitárva Jézushoz simulva ölébe fészkelődött. Így próbálta felkelteni kundalinijét és a nemi csakra tűzét felcsiholni benne. A kundalíni kígyó feléledt Jézus testében, és az eddigi elfojtásból kiszabadulva elkezdett kúszni gyökércsakráján felfelé a szexcsakrába. Jézus teste felhevült, hímvesszeje megmerevedett és igencsak nagy kívánalmat érzett a szűz iránt.
De, mivel a meditáció és az égi csakra megnyitása nem engedi az életfolyadék elpazarlását, így duzzadó heréi kívánságát igyekezett elfojtani. A lányka azonban nem hagyta magát, és izzó vulváját kitárva, karóként meredő bíborlándzsájába nyársalta magát. Jézus agyát elborította a kéjvágy. Halántékában a vér vadul lüktetni kezdett és a forró, síkos lánytestben hatalmas robbanással ejakulált... Mikor a koitus megtörtént a szűzlány alakját felöltő ördög bucskázott egyet és visszaváltozott ördöggé. Kajánul nevetett Jézus ártatlanságán. Győzelemként könyvelte el a megkísértés sikerét.
Jézus az égre nézett és mintha az Úr hangját vélte volna hallani.
„Sohse bánkódj emiatt! A kéjvágyat minden emberben elültettem. A szeretkezés és a szaporodás ösztöne mindenkiben megvan. Így te sem vagy kivétel. Ne úgy szolgálj engemet, hogy testedet sanyargatva megtagadod magadtól a testi gyönyöröket. Feloldozlak önmegtartóztatási fogadalmad alól!”
Szólott az Úr és eltűnt a látomás. Jézus szégyenkezve törölte meg ejakulumtól sikamlós makkját fehér galabiájába, mellyel testét takarta a tűző naptól... Kissé megnyugodva, így szólt az ördöghöz:
„Távozz tőlem Sátán!”
Ettől az ördög megszégyenülten távozott. Jézus azonban igencsak bánkódott szüzessége elvesztése felett. Főleg az, bántotta nagyon, hogy az ördög vette el istennek tartogatott szüzességét. De hát nem volt mit tennie, a dolgot nem lehetett visszacsinálni. Így maradt az újabb önmegtartóztatással egybekötött meditálás.
Így meditálgatott a kietlen pusztaságban, amikor a negyvenedik napon hatalmas fényesség világította meg az éj sötétjét. Aztán nagy robajjal egy égi szekér landolt a sivatagban. Az égi szekér, ahogy jött, percek alatt el is távozott, de ottmaradt az általa földre szállított három személy: Kukulkán, Rúfus és Zengő Hárfa. A férfiak rövid tájékozódás után elindultak Jézus felé.
Úgy határoztak, hogy napkeleti bölcseknek adják ki magukat, és így próbálnak hozzá közel férkőzni. Nem akarták elriasztani őt azzal, hogy első szóra megmondják neki az igazat. Még csak az kellene, hogy sokkot kapjon! Egyre közelebb értek, majd mire pirkadni kezdett, ott álltak előtte, mintha a földből nőttek volna ki. Jézus döbbenten meredt rájuk és így szólt hozzájuk:
– Kik vagytok ti, atyámfiai?
– Mi vagyunk a napkeleti bölcsek. Egyenesen a Parthus királytól jöttünk hozzád. Elküldött minket, hogy keressünk meg, és hívjunk meg országába, hogy gyógyítanád meg őt halálos betegségéből... nem lenne hálátlan érte!
Jézus kissé megnyugodott, de bizalmatlansága nem oldódott fel egészen. Elhárította a felkérést és megígérte, hogy imádkozik a leghatalmasabb Istenhez, az ő Atyjához a király egészségéért. A napkeleti bölcsek csak nem tágítottak mellőle és kérlelték őt, hadd maradhassanak mellette tanulni tőle. Jézus azonban hajthatatlan maradt és faggatni kezdte őket.
– Éppen az imént kísértett meg az ördög. Mi van, ha tibennetek kísért meg újfent.
– Ettől ne félj uram! Mi is az egy igaz istent szolgáljuk. És, hogy bízzál bennünk, felajánljuk neked rendkívüli képességeinket.
– Mik lennének azok? – kérdezte rezignáltan Jézus.
– Mindhárman tudjuk a transzperszonációt, és eltüntetünk bármit és bárkit. – mondta Kukulkán, s hogy bizonyítsa szavait, egy pillanatra láthatatlanná tette mindhármukat.
Jézus megrökönyödött ekkora hatalom láttán és megint megkérdezte tőlük.
– És mi van, ha megint az ördög incselkedik velem?
– Ettől ne félj uram – bizonygatták – mert minekünk a sátán fölött is hatalmunk van. Ha akarjuk, megkötözzük a sátánt.
– Arra csak isten képes – jegyezte meg Jézus – Ne éljetek vissza isten hatalmával! – feddte őket.
Kukulkán azonban nem hagyta magát és újfent ajánlatot tett neki.
– Jézus, akarod, hogy felépítsük köréd a jeruzsálemi Templomot? Most, azonnal, ide a pusztába? Szólj, csak egy szavadba kerül, és mi felépítjük!
– Ám legyen – rebegte Jézus, és percek alatt kifordult a tér, Kukulkán két segítője antigravitációs tudását is latba vetve, Jézus köré varázsolta a Templomot. Jézus ettől meghökkent. Kezdte az egészet érzékei csalódásának vélni. Kukulkán azonban résen volt, így biztatta Jézust.
– Lépj közelebb! Íme, előtted áll a frigyláda. Kinyitom neked, beüzemelem, és közvetlenül kapcsolatba léphetsz az úrral. Most sem hiszel nekem?
– De, már kezdek hinni benned, azonban nemrég kísértett meg az ördög, ezért vagyok kissé bizonytalan. Azt mondod, hogy a frigyládán keresztül beszélhetek az úrral. Hiszen a frigyláda ezer éve üzemképtelen. Utoljára Salamon király használta! Hogy tudnád te feléleszteni azt, ami halott?
– Én a halottat is feltámasztom – mondta Kukulkán, és így biztatta további cselekvésre Jézust. – Lépj ide mellém! Érintsd meg a láda burkolatát. Érezd az anyag keménységét! Nos, megérintetted? Most már hiszel nekem?
– Hiszem, ha hallom és látom az Urat!
– Akkor láss csodát! Beszélgessetek! – mondta Kukulkán, és bekapcsolva a reaktivált, ezer éven át üzemen kívüli frigyláda űrtelevízióját, megjelent a képernyőn a Zéta Retikulum. Pillanatokon belül láthatóvá vált Itzamná egész alakja. Jézus elsápadt és remegve esett térdre.
– Uram... teremtő Atyám, hát te vagy az személyesen?
– Igen, én vagyok az személyesen fiam. Szólok az éteren át hozzád és bizony mondom néked, hogy feltétel nélkül higgyél és bízzál bennem! A hit az, ami hegyeket mozgat, bénákat állít lábra és halottakat támaszt fel. Minden hatalommal segíteni foglak agitációs és tanító körutadon. Soha ne inogjon meg a belém vetett hited és a szeretet lángja lobogjon benned örökké! Most pedig kérdezz, és én válaszolok néked!
– Uram! Azt kérdezem tőled, hogy elég-e az, ha csak a lelkemmel és cselekedeteimmel szolgállak téged? Testemmel rendelkezhetek-e szabadon, avagy azzal is te rendelkezel?
– A tested a tiéd: tested templomát te építed magadnak. Ha a test megkapja azt, ami annak egészségéhez szükséges, akkor az ép testben magasra épülhet lelked katedrálisa.
– És, ha a gyönyörök felé kacsintgatok, ha a szerelem és a kéjvágy eluralkodik rajtam, a vágy kiélése nem dönti-e romba lelkem katedrálisát? Nem távolít-e el az eszmeiségtől, tőled az Atya feltétlen szolgálatától és imádatától?
– Nem, ekkora áldozatot nem kívánok tőled. A test és a lélek vágyait ki kell élnie az embernek magából természetesen, ha nem húz vissza és nem köt gúzsba a családi kötelék, az előny isten szolgálatában. De a papi nőtlenséget nem szabad összetéveszteni a szüzességi fogadalommal. Ha nem is közösülsz nővel, akkor is bőven ereszd ki magodat önkielégítés formájában, nehogy megbetegedjél az elfojtott gerjedelem által. Itzamná megértő és bölcs. Add meg a testnek, ami a testé, és a léleknek, pedig ami a léleké!
– Köszönöm uram! Nincs több kérdésem hozzád. Mindent megértettem.
– Még egyet búcsúzóul: fogadd melléd ezt a három embert, mert őket én küldtem hozzád. Bizony mondom néked, ők segítenek utadon és elvégzik helyetted azokat a csodákat, amit a nép tőled megkövetel. Később még sok hasznukat veheted. Szertetem és vigyázó tekintetem kísér utadon. Ámen! – mondta még búcsúzóul Úr és kialudt a készülék.
Jézus megdörgölte szemeit, de még felocsúdni sem volt ideje, a templom eltűnt körüle és egyedül találta magát a három vándorral.
– Most pedig munkára fel! – mondta Kukulkán – Elkezdhetjük a térítés fáradalmas munkáját. Hatalmasra kell növelnünk híveid seregét. A csodás tettekről mi gondoskodunk. Te csak kérjed hangosan istentől, és máris teljesül kérésed. Egyet ne tegyél: soha ne csüggedj! Mert ha csüggedés vesz rajtad erőt, akkor az azt jelenti, hogy elvesztetted a hitedet, és ez a halálodhoz vezet.
– Köszönöm barátaim! – szólott Jézus és lassan, sétálva elindultak Galilea felé.
A három férfi, halásznak álcázva magát, Simon-Péter, Júdás és Tamás neveket vettek fel. Feladatuk a csodás tettek előidézésén az illúziókeltésen túl az volt, hogy tizenkettőre szaporítsák az apostolok számát. Úgy kellett megválasztani őket, hogy karizmatikus egyéniségek legyenek, akik képesek lesznek széjjelvinni a tant a világban. Elterjeszteni a csodák hírét, megszerkeszteni az új evangéliumot, és kialakítva a keresztények sejtjeit, csoportjait behálózva a római birodalmat felbomlasztani azt.
Így járták végig egész Galileát. Jézus tanított a nagyobb zsinagógákban és egyre növekvő kíséretével eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokás szerint bement szombaton a zsinagógába és olvasásra jelentkezett. Izaiás könyvét adták neki. Kinyitotta a könyvet és éppen arra helyre talált, ahol ez van írva:
„Az Úr lelke rajtam:
Ő kent fel engem,
hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.
Ő küldött engem,
hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket,
Szabadulást hirdessek a raboknak,
És a vakoknak megvilágosodást,
Hogy szabadulást vigyek az elnyomottaknak,
Hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét,
( és bosszújának napját).
Miután befejezte az olvasást, visszaadta a tekercseket a templomszolgának, majd leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Akkor megszólalt:
– Ma beteljesedett az írás, amit hallottatok – a nép meglepődött a szavakon, amik ajkairól elhangzottak és találgatni kezdték:
„Nem a József fia ez? Próféta tán vagy orvos, aki gyógyít? Esetleg maga a messiás? – Kérdezgették egymástól, de választ egyelőre nem kaptak kételyeikre. Maradt a találgatás.
Jézus, hallván a feléje irányuló kételyek szavait, és látván a nép, személye iránti hitetlenkedését, keserűen így szólt hozzájuk:
– Bizony mondom nektek, sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint a saját hazájában.
Befejezve a szót, ahogy jött, olyan csendben el is hagyta a templomot. Kukulkánék, a köré sereglett kis maggal körülvették őt, óvva minden gonosz inzultustól, és elhagyták a várost.
Lementek Kafarnaumba, és szombatonként ott tanított Jézus. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Talált a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállott embert, aki így kiáltozott: „El innen! Mi bajod velünk názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az isten szentje”. Jézus hozzálépett, tenyerét a feje fölé tartotta és ráparancsolt a benne lakozó sátánra: „Hallgass, takarodj ki belőle!” Az ember hanyatt vágódott, habzó szájjal és kifordult szemekkel, hörögve rugdalózott és vinnyogott, majd lassan megnyugodva elaludt.
Pár percnyi nyugalom után, kinyitotta szemeit, felállt és szelíden nézett Jézusra. Csodálkozás fogta el mindnyájukat. „ Ki ez?” Kérdezgették egymástól. „Akkora erővel parancsol a tisztátlan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottból.” A csodás eset híre azonnal elterjedt a környéken. Elhagyva a zsinagógát, Simon Júdás házába ment. Simon anyósa lázban feküdt. Jártányi ereje sem volt. Szóltak neki az érdekében. Ő föléje hajolt, parancsolt a láznak és az elhagyta az asszony testét. Mindjárt fel is kelt és szolgálni kezdett nekik. Simon a csodás gyógyulás feletti örömében megvendégelte Jézust és követőinek maroknyi csapatát.
A környéken elterjedt a híre, hogy a csodás gyógyember Simon házában időzik. Más sem kellett a népnek, a városka összes betegségben szenvedőjét odavitték Simon házához. Ott gyülekeztek, a ház udvarában. Volt, akit taligán, kétkerekű kordén toltak oda, volt ott nyavalyatörős, fekélyes, és sok saját lábán odasereglő, gyógyulásra váró ember. Estefelé Jézus így szólt Simonhoz:
– Engedjétek be a házba a gyógyulni vágyókat! – majd Kukulkánnal megbeszélte a koreográfiát.
– A tömeget beterelitek a szoba hátsó traktusába. Elől pedig a szobát megvilágító olajmécsesek fényében helyezkedünk el, mi négyen. Zengő Hárfa előveszi hárfáját és belecsapva a húrokba, szférák zenéjét varázsolja a terembe. Miután kellőképpen áhítatos a hangulat, én fohászkodom Úrhoz, és kérem, hogy töltsön fel isteni energiával, adja rám áldását, küldje le a szent lelkeket e kenettel együtt. Az ima alatt a szent lelkek megérkeznek, és mindenkit betöltenek. Én az ima befejezése után felállok szemben a tömeggel, és így szólok hozzájuk:
– Engedjétek be a házba a gyógyulni vágyókat!
– Ötös sorokban egymásután álljatok elém, és én betöltelek benneteket az Úr által nekem átadott szent lélekkel. Egyenként teszem rátok a kezemet. Ettől a hatalmas isteni erőtől hanyatt vágódtok. Nem kell félni Tamás és Simon mögöttetek állva, elkap benneteket estetekben. A többit bízzuk Istenre. Most pedig kérem, hogy az első öt ember álljon elém!
Az öt beteg ember, a vak, nyavalyatörős, göthös, ízületes és hektikás felállott sorban. Simon és Péter mögéjük állva, mint segítő, készen állt arra, hogy eldőltükben a hónuk alá nyúlva segítsen nekik a földön elfeküdni. Jézus hozzálépett a hektikáshoz, nyitott tenyerét a homlokához közelítette. A hektikás erős ütést érzett homlokán és hátrahőkölve úgy eldőlt, mint a homokzsák. Péter lefektette. Fektében rángatózni kezdett és fehér tajték ömlött ki szája sarkából.
Aztán megérintette a vak asszony vállait és tenyere élét végighúzva lehunyt szemei előtt, így szólt:„Látsz!” A vak kinyitotta szemeit és vinnyogva dőlt hanyatt: „Látok, látok” sipította és velőtrázó sikollyal az egekig hatolva, betöltötte a szobát.
Így vette őket sorba, majd végezvén, újabb öt embert kért maga elé. Megérintve őket, vagy fejükön nyugtatva tenyerét, mindet betöltötte szentlélekkel és megadta nekik a szent kenetet. E napon huszonkét embert gyógyított meg. A csodás gyógyulás híre szétszaladt a városkában és a kíváncsi tömeg hamarosan betöltötte a ház udvarát. A felajzott tömeg így kiáltozott kórusban „Te vagy az isten fia!” Jézus tiltakozott, de a tömeg nem csillapodott: „Messiás, Messiás!” Kántálták és izgulva várták az újabb csodatételt. Jézus ekkor csendre intette őket és kérte, hogy mindenki lazuljon el. Hunyja le szemét, mert az isten itt van közöttük. És mindenkit betölt a szent szellemmel, a még gyógyulni vágyókat pedig felkeni a szent kenettel.
A tömeg magába szállva és lehunyt szemmel várta a csodát. Kukulkán pedig enyhet hozó lágy álmot bocsátott rájuk. Úgy dőltek sorban, egymást is ledöntve, mint krumpliszsákok:
– Hagyjuk őket, hadd aludjanak és tőtekezzenek – mondta Jézus és ajkán cinkos mosollyal, kíséretével halkan kiosontak Simon házából.
Az éjszakát kinn töltötték a páskomon. Reggel a felajzott tömeg, keresésükre indulván, rájuk találva, így tartóztatta Jézust.
– Maradj velünk próféta, ne vidd el tőlünk a szent lelket!
De hiába marasztalták, így válaszolt nekik:
– A többi városban is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát! Ez a küldetésem! Hagyjatok hát elmenni engemet! – szólott és áldásra kitárva karjait, az égre nézett. Elhagyván Kafarnaumot a környékén hirdette az igét. Betért a kisebb zsinagógákba, ott tanított és gyógyított. 2.
Jézus egyre növekvő népszerűsége, csodás gyógyításainak híre hamarosan eljutott Heródeshez is. Nem elég neki János lázításaival foglalkozni, most újabb messiásjelölt tör előre Jeruzsálem felé. És éppen a lázadó, renitens Galileából jő. Arra az elhatározásra jutott, minél gyorsabban kivonja a forgalomból Jánost, hogy teljes figyelmét az újabb veszedelem felé fordíthassa. Amikor szolgái jelentették neki, hogy Jánost elfogták és gúzsba kötve a tömlöcbe zárták, azonnal maga elé idéztette. A szolgák felcipelték a cédrusfarúdra kötözött, gúzsba kötött prófétát és vállaikon tartva a rúd két végét, megálltak az uralkodó előtt. Az megrökönyödve ezen az eljáráson, így feddte őket.
– Úgy cipeltétek ide ezt az embert, mint egy megkötözött dúvadat? Veszélyes vadkan tán, hogy gúzsba kötöttétek?
– Annál is veszélyesebb uram! Lázító, hitszónok, kommunista! Óvakodj a szájától uram, mert ami onnan kijön, az istenkáromlással felér! – intette a királyt főpapja Malackiás rabbi. Heródes összevonta szemöldökét és intett, hogy oldozzák le a rúdról Jánost. A hordozók ledobták a földre rudastól és elkezdték kibogozni. János a pince sötétjéből a fényre jutva sűrű, vaksi pislogással hunyorogva nézett széjjel és feltápászkodva, zsibbadt lábain rugózva, szembenézett az uralkodóval.
– Te vagy hát élet és halál ura? Mit kívánsz tőlem, a porszemnél is kisebb féregtől, ó, nagyúr?
– Na, nem vagy te olyan ártatlan kis féreg! – igazította helyre Malackiás főpap. – jobb lesz, ha megrázod magad és felhagysz a hazudozással. Úgy hallom, már prófétának hirdeted magad, sőt egyesek a messiás jelzőt aggatták rád elvakultságukban. Mit szólsz ehhez?
– Isten báránya vagyok, miként ti is. Istennel van csak elszámolni valóm – mondta a király és a papok szemeibe nézve. A főpap megrándult.
– Csakhogy nem egy akolból származunk te bibas! Ne akard te a nálad hatalmasabbakat veled egy akolba terelni! Ne kényszeríts minket, hogy egy tálból cseresznyézzünk a csőcselékkel! Mert bizony mondom neked, hogy az egyenlőség, amit hirdetsz, az lázítás és a teremtés rendje ellen szól. – ordította kiveresedve a főpap. De János máris letromfolta.
– Az úr előtt minden ember egyenlő. Hiszen mindannyian az ő gyermekei vagyunk. Egyformán ontja ránk szeretetét: gazdagra és szegényre válogatás nélkül.
– Csakhogy az egyenlők között is vannak egyenlőbbek és az egyenlőbbek között a király a legegyenlőbb! Ne felejtsd el!
– A király csak isten után az első – igazította ki János. Erre már Heródes is bekapcsolódott a párbeszédbe.
– Azért azt el kell ismerned, hogy van egy hierarchia. És ennek csúcsán mindig a király áll. Mit válaszolsz erre?
– Az áll a nép fölött, akit isten kiválasztott és felkent! És az nem te vagy Heródes! – A király agyát elöntötte egy pillanatra a vér, de türtőztetve magát, rákérdezett.
– Tudsz-e nálamnál nagyobbat, érdemesebbet Izrael trónjára?
– Tudok.
– Csak nem önmagadat képzeled helyembe, féreg?
– Nem uram. Itt van már, közöttünk jár az Isten Fia. Ő lesz hamarosan Izrael és a zsidók királya. Elhozza közénk a mennyországot és megteremti isten országát e földön.
– Kiről beszél ez a habókos? – zúgták a főrendek, és türelmetlenül faggatni kezdték.
– Hé próféta! Miket jövendölgetsz te itt nekünk? Nevezd nevén, ki az? Ki lesz a zsidók királya? Halljuk!
– Elárulom nektek a nevét: Jézus az, ő a messiás, aki elhozza nekünk a szent lelket és lerombolja a templomot. Felépíti helyette isten oltárát. Meglátjátok, ő lesz az: a zsidók királya!
– Jézus? Újabb önjelölt próféta! Miféle féreg ez, honnan bukkant elő? – Hörögte, vérbeforgó szemeit meresztve Heródes. János szelíden így szólt az egybegyűltekhez.
– A saruszíját sem oldhatjátok meg neki. A bocskora talpáig sem értek fel! Ő az egy igaz istennek fia: Jézus, a megváltó. Ez már sok volt a főrendeknek. A próféta azonnali likvidálását követelték Heródestől. Heródes élvezte az ellenséges és már-már tettlegességé fajuló légkört, majd róka mosollyal az asztalhoz invitálta és hellyel kínálta Jánost. Hízelkedve mondta neki:
– Nézzed és halljad: a véredet kívánják mind! Senki sem áll ki melletted próféta. Én az életet, a hatalmat és a dicsőséget kínálom neked. Megteszlek Jeruzsálemben főpapnak. Kineveztetlek Kajafással Annás helyébe. Szónoki képességeddel Izrael istenét szolgálhatod. Csak azt tanítod, ami a Tórában áll. Felhagysz a kommunista eszmék hirdetésével. Együttműködést kínálok neked az életedért cserébe. Dicsőség vagy halál? Válassz! Úgy akarsz-e élni jólétben és dicsőségben, mint mi, az elit? Ez tulajdonképpen megillet téged, tudós tanítót is. Ne feledd el, nem szégyen az államot szolgálni!
János azonban így válaszolt neki:
– Köszönöm nagyúr a felajánlott rangot és gazdagságot, de kollaborálni nem fogok veled soha. Elveimet nem adom el egy tál lencséért. Én megmaradok hitemben és a messiásvárásban. Hiszem, hogy eljő az Úr Fia Jézus közénk és kitakarítja Izraelt a gazoktól. Nem akarom megtagadni, amit eddig hirdettem. Ha az életem árán is, de megmaradok hitemben. Heródes meginogni látszott egy pillanatra, már-már azon gondolkodott, hogy útjára engedi ezt a megátalkodott vakbuzgó embert. Így szólt tanácsosaihoz.
– Hagyjuk futni, hisz habókos ez, össze-vissza beszél! Nem árt a légynek sem. Csak azt hirdeti, ami a Tórában áll. A tanács tagjai azonban a helyzet magaslatán állva, követelték, hogy örökre zárassa be.
– Uram, leghatalmasabb királyunk, ne légy egy lázító cinkosa. Ne hagyd futni őt, mert a rend ellen tör. Meglásd uram bajt, hoz Izraelre.
– Jól van, nem bánom, de ha tömlöcbe záratjuk, nem csinál-e belőle a csőcselék hőst? És nem lázítanak-e nevében, s küzdenek kiszabadításáért. Ürügy lenne ez a további lázadásokra. Még tán a helóták is melléje állnának. Zászlójukra tűznék a nevét...
– Igazatok van. Sem kivégezni, sem rabságban tartani nem tanácsos. Mert, ha kivégeznénk, akkor meg mártírrá tennénk őt. És ez egyre megy. Aludjunk rá egy pár napot, aztán majd döntünk a sorsáról. Addig is estére várlak benneteket asztalomnál egy jó vigasságra! – invitálta Heródes tanácsosait és feloszlatta a Szanhedrint. Jánost visszavitték cellájába.
Heródes most már elszánta rá magát, hogy nevelt lányát: Salomét, történjék bármi, magáévá teszi. Megszerzi bármi áron! Ez motoszkált a fejében. Igen ám, csakhogy a feleségét, a leány anyját, valahogy semlegesíteni kellene, mert árgus szemekkel őrködik a lánya fedhetetlenségén. És főleg tőle félti a gyenge szűz testét. Így hát arra az elhatározásra jutott, hogy hű szolgájával, a félszemű Joachimmal megfelelő mennyiségű altatót kevertet az asszony mandulalikőrjébe. Amint elnyomja az álom, beviteti szobájába, ő pedig megkaparintja Salomét. Így is történt.
Az este nagyon jól kezdődött. Az udvarmester kerített valahonnan egy keleti mágust, amolyan bűvész félét. Az kápráztatta el a társaságot bűvésztrükkjeivel. Utána a vacsora alatt megszólaltak a vak zenészek hangszerei és belecsapva a húrokba vad, sejtelmes erotikus zene töltötte be a termet. Aztán fiatal, herélt fiúk kara kápráztatta el lágy éneklésével a vendégeket. Heródes azzal a nemes céllal szúratta ki a zenészek szemét, hogy ez által belső látásuk megnő, és jobban tudnak a zenére koncentrálni. A fiukat pedig kiheréltette, hogy a se, férfi se nem női énekhangjuk megmaradjon. Így örökre szűziesen csodálatos hangjukkal okozzák az örömöket a felajzott hallgatóságnak. A herélés következtében, mivel nemi hormonképződésük is lecsökkent, arcukat nem fedte szőrzet, sőt testükön is csak puha szőrpihék alakultak ki. A nőiesen fiús izgató testek a férfiak libidóját felkorbácsolva, egyenesen paradicsomi élvezetet és gyönyört kínáltak azoknak. A tetemes, elfogyasztott bárány és kecskesült, a fácán és más apró madarak mézzel kandírozott és karamellával pörkölt ropogós húsa mennyei ízekkel töltötte meg a vendégek mohó gyomrát.
Aztán következett a kifogyhatatlan mámorba kergető fügebor, mézser, árpapálinka és más egyéb ajzó italok. Később beözönlöttek a hetérák, hogy csábtáncukkal felajzzák, és az őrületig felfokozzák a férfiak nemi vágyát. A vacsora végeztével a királynő szokás szerint felhajtotta mandulatejnek nevezett mandulalikőrjét. Amitől aztán perceken belül mély álomba zuhant. A szolgák elvitték szobájába és rázárták a nehéz cédrusfa ajtót. Most már szabad volt az út a hódításra.
Szinte végszóra libbent be Salomé hét fátylával lefátyolozva és egyenesen Heródes ölébe ült, elkezdte annak szakállát bizergálni, arcát és ajkait cirógatni. A királyban egyre jobban kezdett ágaskodni a kundalini kígyó, és amikor már tótágast állt benne a szerelem, Salomé lefogta kutató kezeit. Hiába duruzsolt a fülébe Heródes, nem engedett neki.
– Mindent megadok, amit kérsz! Csak vesd le fátylaidat és jöjj kerevetemre! – kérlelte a felajzott király. Salome azonban felugrott öléből és középre perdülve táncolni kezdett. Egymás után dobálta le fátylait. Már csak egy fátyol volt rajta, amikor Heródes elé lebbent és így szólt hozzá incselkedve:
– Azt mondtad, mindent?
– Igen! Jól hallottad kedvesem. Kérhetsz bármit, megkapod, csakhogy bíborlándzsámat tűzforró vulvádba márthassam! Siess, mert már ágaskodik bennem a férfierő! – dürrögte, mit egy szerelmes fajdkakas.
Salome a füléhez hajolva elsuttogta kérését.
– Jánost akarom, a prófétát...
A király megzavarodott egy pillanatra, majd nagy gerjedelmében így válaszolt.
– Parancsolj, máris a tiéd: azt teszel vele, amit akarsz! – mondta.
– Igen, tehát az enyém? – fordult hozzá Salome.
– A tied kedvesem, és most már jöjj, dőlj bele felajzott bíborlándzsámba!
– Rögvest uram, csak még hátra van az utolsó fátyol eltáncolása. Kérem a kelléket.
– Mi légyen az, bülbülvirágom?
– János fejét kérem ezüsttálcán...
A király egyből kijózanodott. Kétségbeesetten kérdezte:
– Jól hallottam: a próféta fejét kéred cserébe szerelmedért? Azt ne, csak azt ne!
– De nekem adtad, azt tehetek vele, amit akarok? – kérlelte Salome.
– Igaz, könnyelmű voltam. Belátom, neked ígértem, de élve!
– Nekem csak a feje kell! A nyitott szájába egy aranypénzt fogok tenni, és feltálalom neked uram.
– Kegyetlen vagy kedvesem – suttogta a király megadóan – de mondd, miért teszed bele a szájába az aranypénzt?
– Hát azért, hogy ha életében nem tudtuk megvesztegetni, a halálában ezzel az aranypénzzel örökre megvásároljuk a hallgatását...
– Értelek. Megadom magamat – mondta a libidómérgezést kapott király és kiadta testőrének a parancsot, hogy azonnal tálalják fel János fejét. Salome belekezdett végtelen hosszú végzetes táncába. Nem gondolt arra, hogy ezzel a tettével mítoszt teremtve, felmagasztosítja a prófétát, és messiási rangra emeli.
Így történt, hogy a fehérnép szeszéjéből mítosz született. Pár perc elteltével harsonák szólaltak meg, és a szolga ezüsttálon fehér kendővel letakarva, behozta János levágott fejét. Salome kezébe adta a tálcát. Salome pedig a letakart fejjel eljárta a végzetes fátyoltáncot. Mikor az utolsó is lehullt, megállt, lerántotta az ezüsttálcáról a leplet és farkasszemet nézett az ünnepi közönséggel a próféta levágott fejéből kidülledő szeme. Heródes odalépett Saloméhoz, kivette kezéből a tálcát, az asztal közepére helyezte és egy aranypénzt dugott nyitott ajkai közé.
A pillanatnyi döbbent csend után a zenészek rázendítettek. Heródes a kerevetjéhez vezette Salomét és kezdetét vette a véget nem érő vad, kéjmámoros szeretkezés. Úgy üzekedett vele, mit egy kanikutya. Mohó ajkaival kemény mellecskéinek bimbajait szopogatta, majd ajkaira tapadt, közben vaskos, tömpe ujjaival klitoriszát ingerelte. Miután felélesztette a kis tűzkígyót és felágaskodott pirosan izzó csiklója, akkor lábai közé fúrva busa nagy fejét, a drága nektárt fröcskölő csiklóból nyelve hegyével szívta ki a kilövellt harmatcseppet. Ezután a külső nemi-szerveket a kis és nagy ajkakat vette munkába.
És amikor a felajzott leánytest már lobogva égett a kéjben, hüvelye pedig úszott a kéjharmatban, nyelvével recés szűzhártyáját szopogatta, megpróbálta nyelve hegyével a szűk nyílást kitágítva elvenni szüzességét. Azonban a hímen erősnek bizonyult és nem engedett. Ekkor szánta rá magát a végső rohamra és hatalmas, duzzadt bíborlándzsáját tövig döfte a vulvába. Mikor elérte a méhszájat a feldagadt ejákulátummal töltött herék a prosztata kéjes nyomásának engedve őrült erővel robbant ki, hatalmas mennyiségű ejakulátumot lövellve a méhbe.
Ettől a szűz elalélva, fejét jobbra, ballra ingatva sikoltozott az élvezettől. A király pedig még fokozandó kedvese élvezetét, hatalmasra duzzadt durungjának kőkemény makkjával Salome hüvelyének felső boltozatából kidudorodó kabátgombszerű G pontját, a kéjérzet központját, vette célba. Úgy járt fallosza a szűzben, mint a motolla. A tömeg szájtátva és döbbenten figyelte a királyi nászt. Majd szégyenlősen vad maszturbációba kezdtek és miután a kéjérzet kilövellésre, késztette őket, kerestek maguknak egy szabad vulvát vagy ánust és utánozták királyukat. Egymással üzekedtek korra és nemre való tekintet nélkül
4.
Jézus egyre növekvő híre természetesen eljutott Heródeshez is. Rádöbben arra is, hogy mekkora hibát követett el János lefejezésével. A nép a szerencsétlen térítő-prófétából mártírt csinált és benne vélte felfedezni Illés próféta utódát, immár messiásként. Az általa elindított kereszténység mozgalma, a Jordánban való alámerítés rítusa és a leegyszerűsített Tóra törvények alkalmazása egyre népszerűbb lett Júdeában.
A zsidó népben évezredek óta élt a csodavárás intézménye. Még nagy elődeiknek: Áronnak és Mózesnek ígérte meg az Úr, hogy eljön az, az idő, amikor újra visszatér a Földre és megteremti a Földön az isten országát. Addig is, amíg eljő, tartsák be törvényeit és imádják őt kellő tisztelettel. Bár igaz, hogy elvezette őket a tejjel-mézzel folyó Kánaán földjére, de isten országa még ennél is többel kecsegtet. Ott jólét lesz mindenkinek. Nem kell dolgozni, csak henyélve élvezkedni, szeretkezni és zabálni. Hát hogyne várták volna a messiást, aki majd ide vezeti hozzájuk az istent és egy csapásra a paradicsomban, találják magukat.
A genezisben szépen megmagyarázták az ember isten általi teremtését. A paradicsomi dolcse vitát, az ördög ármánykodását és a kiűzetést, mint a titkos tudás megszerzésének büntetését. Ezzel egyrészt azt sugallták a pórnépnek, hogy maradjanak meg a maguk együgyűségében. Ne akarjanak a dolgok mélyébe látni. Ne feszegessék az egyenlőség, szabadság, testvériség eszméit, mert minden hiába: isten büntetése időtlen időkre szól: robotolniuk és tűrniük kell, mert ezt mérte rájuk az Úr. Ha viszont türelemmel viselik sorsukat, nem lázadnak ellene (hiszen az isten mérte rájuk), akkor majd valamikor elnyerik jutalmukat és részesülnek az égi kegyelemben, bejutnak a mennyek országába. A papság, mint a Tóra őrzője és tudója, élt és visszaélt helyzeti előnyével. Úgy magyarázta a passzusokat, hogy minél nagyobb félelemben és kiszolgáltatottságban tartsa a népet. Ha valamit rá akartak erőszakolni a népre, akkor rögtön találtak (vagy kitaláltak) egy passzust a Tórában erre az esetre és máris szentesítették, istenre hivatkozva, az elnyomó intézkedést.
Ezért volt az Uralkodónak szüksége a papságra és a papoknak meg az uralkodóra és annak elnyomó gépezetére (adó-szedők, katonaság, hivatalnokgárda). Természetes, hogy nem tetszett nekik, amikor egy a semmiből termett önjelölt próféta meg akarta reformálni az ősi elnyomó törvényeket. Leegyszerűsítette és a nép nyelvén, kinyilatkoztatta a Tízparancsolatot. Hirdette a hit és szeretet eszméjét, melyet az egyenlőséggel társított. Mivel az új eszme igencsak tetszett a népnek és követői tábora egyre nőtt, el kellett hallgattatni, ki kellett vonni a forgalomból valamilyen módon János prófétát.
Heródes ráérezve a helyzet fonákságára a maga és a papság oldalára próbálta állítani a makacs prófétát – ez lett volna a járható út –, de ő hajlíthatatlanságában a vesztébe rohant. Lefejeztetése éppen az ellenkező hatást váltotta ki a népben: a megfélemlítés helyett még elszántabbak lettek követői, sőt felmagasztalván őt, Illés próféta reinkarnációjaként a messiás szerepét osztották ki rá. Mi sem természetesebb, sőt ennek egyenes következménye, hogy János a mártír próféta keze által megkeresztelt másik népszerű igehirdető és próféta, Jézus folytatta a halott messiássá avanzsált János küldetésének folytatását. Bár, egyidőben párhuzamosan működtek, János halálával a folyamatosság elvének megfelelően Jézus mintegy örökölte a messiás intézmény által ráosztott messiás szerepet.
A nép kezdte messiásként tisztelni és nevezni őt: tőle várta az Úr földre szállását, és a mennyek országa eljövetelének hirdetését. Jézus erre még rájátszott azzal, hogy hirdette nekik, átveszi bűneiket, s így megtisztulva a keresztség felvételével bejuthatnak a mennyek földre szállt országába. Tehát nem azzal kecsegtette őket, hogy feljutnak haláluk után a mennyországba (mi értelme lett volna), hanem azzal, hogy ő isten segítségével itt, most, hamarosan, ha hagyják, akkor megteremti nekik a földi paradicsomot. Nem más ez, mint a forradalmi eszmék hirdetése. A király és a főpapok szemszögéből nézve lázítás, a hatalom lerombolására való felbujtás a gazdagok privilégiumának letörése. Egyenlőség hirdetése. Úgy okoskodtak, hogy a lázadó helóta eszmék vallási köntösbe öltöztetésével állnak szembe. Mivel pedig a helóta mozgalom a vegyes lakosságú Galileából származik, sőt maga Jézus is galileai származású (nazareti), így evidens, hogy Jézus helóta.
Így állt a helyzet akkor, i.u. 36-ban. Jézus egyre növekvő számú híveivel (csőcselékkel) vészesen nyomult Jeruzsálem felé. Tenni kellett valamit. Heródes tanácskozásra gyűjtötte össze a főpapokat és a vezető hivatalnokokat. A két főpap Annás és Kajafás volt fő támasza. Ő bennük bízott legjobban. Így szólott hát hozzájuk.
– Főpapok, a Tóra őrzői bennetek bízom, beszéljük meg, mit lehetne tenni, hogy még egyszer ne ismétlődhessék meg az a hiba, amit János esetében elkövettünk. Szóljatok hát! – Annás kezdte.
– Nagyuram, én azt tanácsolom, mint abban a szerencsétlen eseményben is tanácsoltam, nyerjük meg magunknak ezt a mindenre elszánt, ragyogó szónokot. Fordítsuk őt felénk, s halmozzuk el mindennel, hogy a mi malmunkra hajtsa a vizet. Magunk elé kell őt rendelnünk, és meg kell győzni arról, hogy a lázadással semmire sem megy, csakis a zsidó állam összeomlását készíti elő.
Miután elhallgatott Zsörtökmökli főkamarás vette át a szót. Ravasz disznó szemeivel sűrűn pislogva így szólt.
– Királyom, tudod jól, hogy Róma vazallusai vagyunk. Királyságod csak részben gyakorolhatod, hiszen adót fizetünk Rómának a részleges függetlenség megtartásáért. Római katonaság ül várainkban, és Pilátus helytartónak tartozunk engedelmességgel. Ha Pilátus tudomást szerez egy a helóták mozgalmánál is erősebb szerveződésről, akkor menthetetlenül leszámol Júdeával, de egész Palesztinával is. Földig fogja rombolni templomainkat, tűzre vetteti a tórákat, frigyládákat és gyújtósnak fogja használni a talmud könyveit. Éppen ezért azt javaslom, hogy minden áron meg kell nyernünk magunknak Jézust. Halmozzuk el minden jóval, tegyük gazdaggá, csábíttassuk el hetérákkal.
– Nem megy! Ez egy megátalkodott önmegtartóztató ember! Soha nője nem volt! – vetette közbe Malackiás. Nem született még meg az a nő, aki le tudná venni a lábáról. – a király felajzva vágott közbe.
– De hát miféle fanatikus ember ez? Hogy prédikálhat a szeretetről, ha nem gyakorolja? Ki érti ezt? – Zsörtökmökli úgy érezvén, hogy ki kell egészíteni királya hiányos okfejtését, szót kért.
– Királyom, bocsáss meg nekem, de nem jól értelmezed a dolgokat: összetévesztetted a szeretet fogalmát a szeretkezéssel... attól még szerethet, ha nem üzekedik. Jól mondom uraim?
– Igen, jól beszél – szólt közbe Kajafás. – Ez egy olyan ember, aki az Úr vőlegényének hívatja magát, és az úrral egyesülve elégül ki...
– Azt mondod, hogy az úrra gondolva élvez el? – vetette közbe izgatottan Heródes. – Jól értettem, így gondoltad?
– Hát, valahogy így. Kémeim kivallatták názáreti ismerőseit, a rokonságában is faggatóztak, de senki nem tudott megnevezni egy nőt se, aki a menyasszonya vagy a felesége lett volna. Pedig már harminc éves is elmúlt. – mondta izgatottan Titoknoki Baltazár a király rendőrminisztere. – Uraim, semminemű női kapcsolatra nem akadtunk.
– És, ha a fiúkat szereti, ha buzi? Erre nem gondoltatok? – vágott közbe Dübel Czokli Joachim főudvarmester.
– Nem, ez teljesen kizárt dolog – jegyezte meg a rendőrminiszter.
– De, hiszen férfiakkal veszi körül magát. Azt mondja a tanítványai. Vannak közöttük ifjak, csinoskák is... – nyalta meg a vén hájkappan lilás ajkait szőrös nyelvével. Tudnivaló, hogy igencsak szerette a fiúkat őkelme. A vita hevében Annás egy életrevaló ötlettel állt elő.– Ajánljuk fel neki az isteni Salome bájait... – Heródes akkorát ugrott, mint akit ló rúgott meg. Arca kivörösödött a dühtől és féltékenységtől. Így ordított:
– Pimaszságod az égig ér ember! Salome az enyém, csak az enyém... Hogy merészelsz a javaimra törni? Vagy talán tetszik neked? Adjam egyenesen a vén Annásnak a szerelmemet?
Annás megdöbbenve nézett a királyra és így szólt.
– Én akár le is mondhatok...
– Nem mondasz le! – ordította Heródes – de ilyen alávaló javaslatot tenni?! Méltatlan egy főpaphoz: mi vagy te kerítő?
– Félreértesz bennünket uram – magyarázkodott Kajafás – csak egy lehetőséget ajánlottunk, egy alternatívát Jézus csapdába ejtésére. Tudod jól, hogy egy szép női arc, egy hófehér test, egy izzó tűzpiros vulva milyen ellenállhatatlan vágyat tud ébreszteni, te ne tudnád király? – A király megrökönyödve nézett a tanácsosokra.
– Mi ez itt? Összeesküvés? El akarjátok tőlem venni a szerelmet? Rálőcsölni arra a fatöküre? Gondoljátok, hogy kell neki?
– De még szűz az a próféta uram! És egy szüzet könnyen levehet a lábáról egy ilyen tünemény... ne sajnáld hát: mondj le róla az állam érdekében! Majd szerzel másikat!
– Nem, ilyet ne is kérjetek: Salomét nem adom!
– És, ha nem is kell neki? Csak tegyünk egy próbát vele. Királyom ez csak egy szerény próbálkozás, mindent be kell vetnünk az ügy érdekében.
– Gondoljatok arra, hogy van egy törvény: ha valaki visszautasítja a király ajándékát, meg kell halnia, mert ez felségsértés! – Mondta Heródes megkönnyebbülve – tehát semmi szükség az én Salomém ajánlgatására.
– Igaza van – szólt közbe Annás főpap – Nem ajánljuk fel neki Salomét, mert a visszautasítás végzetes lehet számunkra. Nem lenne helyes megismételni az előző bakit: Jézust nem tehetjük el láb alól. Túlságosan is nagy a híre és a támogatóinak a száma.
– Csőcselékhad... – jegyezte meg Zsörtökmökli szarkasztikusan.
– Van egy remek ötletem – szólt közbe Dübel Czokli – amikor színünk elé rendeljük Jézust, azt úgy tüntetjük fel, hogy egy agapéra, amolyan szeretetvacsorára hívja őt a Király. Szeretné megismerni őt és a tant, amit hirdet. Ezt nem utasíthatja vissza. Eljön a lakomára. Én gondoskodom róla, hogy italába ajzószert keverek, amitől úgy bekáfol, hogy hatalmasra nő a libidója.
– És mi lesz akkor, ha nem iszik? Hiszen absztinens!
– Akkor iszik hibiszkusz üdítőt, abba keverjük bele. Mindenre van megoldás.
– És mi lesz, ha tényleg megnő a libidója, hogyan elégítsük ki a vágyait? – kérdezte a vén Annás.
– Ugyan, hát nem értitek a stratégiát? – jött elő a farbával Zsörtökmökli – amikor már belecsapnak a zenészek a húrokba, és a tetőfokára hág a jókedv, akkor belibben Salomé. Eljárja a hét fátyol táncot. Jézus felajzódik és megkívánja...
– És, ha nem? – aggályoskodott Kajafás – Ha nem reagál ez az aggszűz?
– Jaj, dehogy nem. Salome majd az ölébe ül, meztelen tüzes testével ráfonódik, csókolja, ha kell, akkor beleül az ajzószertől merev bíborlándzsájába...
– És, ha mégsem...
– Akkor sincs baj. Mivel nem a király ajánlotta neki, így nem kell lefejeztetnünk...
– Szép, szép uraim! Maguk mégis csak az én kapumra játszanak. Csak nem nyughatnak az én Salométól – mondta Heródes zsörtölődve.
– Száz szónak is egy a vége – jegyezte meg összegezve a tanácskozáson elhangzottakat Kajafás – meg kell őt állítanunk mielőtt Jeruzsálembe vonulna. Oda csak úgy vonulhat be, mint szövetségesünk. Mert, ha nem tudjuk megnyerni őt, az beláthatatlan következményekkel járhat. Esetleg a templom lerombolását is jelentheti a felheccelt és mindenre elszánt csőcselék által. Így tehát elébe megyünk a bajnak és meghívjuk Jézust egy agapéra. Jó lesz így királyom? – nézett Heródesre. Az főbólintással megadta beleegyezését a tervbe. A jelenlévők úgyszintén rábólintottak. Most már csak az agapé napjának kitűzése és Jézus becsalogatása volt hátra.
