Keresztény illetve konzervatív gondolatok

Manapság a konzervativizmus fogalma egyre inkább összenőni látszik a kereszténység fogalmával. Ezt persze nem kell feltétlenül negatív jelenségként konstatálnunk, hiszen ez a kötődés természetszerű: a hagyományok és az emberi hit (ami ismét csak hagyomány-eredet?) a legősibb humán értékeknek számítanak. Annak ellenére, hogy a kereszténység viszonylag új keletű, a krisztusi tanokon alapuló egyistenhívő vallás, a mai közösségben élő hívő keresztény már igenis tekinthető konzervatív felfogásúnak, de semmiféleképp sem a szó negatív értelmében.

Ezzel arra szeretnék utalni, hogy a mai rohanó, elérzéketlenedett világban, ahol az emberi és erkölcsi értékrend a feje tetejére állt, kifejezetten jó az, ha egyesek a múlt tápláló gyökereibe kapaszkodnak, és lelküket hittel átitatva veszik fel a harcot az élettel szemben. Mai viszonylatban a mélyen vallásos és tiszta lelkületű ember számít konzervatívnak vagy éppen konzervatív felfogásúnak. Húszévesen így látom ezt, és véleményemet a hétköznapi életben tapasztaltak alapján formáltam. Ezért nem is igazán tudom szétválasztani a címben szereplő két fogalmat. Elég, ha csak körülnézünk magunk körül, és mit látunk? Tömegszédítő és agytompító multimédiás hullámnak vagyunk kitéve minden oldalról.

A csapból is televízióreklámok folynak, skandálván a legújabb valóságshow-jaikat, sózván az agyunkat mindenféle alacsony színvonalú szappanoperák még alacsonyabb szintű színészi teljesítményének demonstrálásával. Minden elismerésem azé az emberé, aki egy ilyen vad forgatagban nem emelte tekintetét egyszer sem az égre, és nem áhítozott egy osztályok nélküli társadalmi rendszer visszaállításáról (főként a mi országunkban), ahol mindenki a saját képességei szerint dolgozik, és a termelt javakból szükségletei szerint rendelkezik... Azt hiszem, ezzel a mondattal már más vizekre eveztünk el, ami nem volt célom írásom elején, mellesleg a szóba került témával sem foglalkoznék behatóbban.

A lényeg, hogy az ember hite, bármilyen hitről is legyen szó, szilárdan támogassa őt minden cselekedetében, erőt adjon neki a túlélési harcához és semmiképpen sem kompromisszumból szülessék. Gondolok itt arra, hogy -és itt nincs helye mellébeszélésnek- még mindig jobb egy becsületes ateista, mint egy képmutató (ez esetben) keresztény. Hiszen épp a képmutatás az egyik dolog az anyagiasság mellett, amely szerintem megrontja az emberiséget.
Nemcsak megrontja, már meg is rontotta. Akiknek pedig ezidáig sikerült megőrizniük józan erkölcsüket, jobban teszik, ha nem sáncolják el magukat még meglévő kiváltságuk mögé, hanem felveszik a harcot a romlófélben lévő arisztokrácia ellen!