Kapu

1. rész

Írta: B. Sz. Andelas


Nem is olyan régen és talán nem is, olyan messze valahol Európában egy alig ismert kis városban kezdődött minden. Egy fiatal pár Péter és Dzsina akik eddig nem voltak túlságosan tehetősek, jó pár év külföldi, kemény munka árán sikerült összekaparniuk egy nagyobb pénzalapot. Jó befektetést akartak csinálni, hogyha esetleg újra pénz szűkébe kerülnek, tudjanak fordítani a sorsukon. Ezért a város szívében egy eddig elhanyagolt, de viszonylag jó állapotban lévő műemlék jellegű házat vásároltak. Állapota miatt viszonylag olcsón jutottak hozzá, de azt ők is látták, hogy eléggé sokat kell majd rákölteni de, ha egyszer kész lesz jelentős összeget fog érni akár megtartják akár eladják.

(2003. 03. 03.) Napos és a kora tavaszhoz képest eléggé jó idő volt az égen csak néha-néha kúszott át egy kisebb- nagyobb bárányfelhő. Péter és Dzsina leendő otthonuk kapujában álltak és mindketten a rájuk váró boldog órákra gondoltak mikor elfordították a mai viszonylatban már nagynak számító kulcsot az ódon faajtóban. Azt hiszem elsőre ők is, meglepődtek a látottakon, bár mindez várható volt, mindent por és pókháló fedett a bútorok pedig megsárgult lepedőkkel voltak letakarva, ami bizarr képet kölcsönzött a szobáknak.

Elsőként természetesen mielőtt beköltöztek volna, hozzáláttak a takarításhoz akkora volt a por, hogy maszkban kellett dolgozniuk. Az alsó szint a nappalival, az étkezővel és a konyhával együtt már egészen pofásan néztek ki… ekkor meghallották egy autó dudáját, ami csak problémásan tudott a ház elé hajtani a közeli buszpályaudvar miatt. Az imént érkezett autó egy csomagszállító cég transzportere volt, amely a pár csomagjait szállította csak ruhákat, könyveket, kisebb berendezési tárgyakat hozott mivel a házban minden megvolt, ami csak kellett csak éppen kicsit régebbi kivitelben. Szerintem nyugodtan mondhatom, hogy nem igazán örültek annak, hogy éppen most érkezett meg és félbe kell szakítaniuk a munkájukat. De hát egyszer mindenen túl kell esni a költözés, már csak ezzel jár. Nem igazán törődtek, a rendel csak bepakoltak a nappali közepére, kifizették a hordát és folytatták a munkájukat. Ami két teljes napot vett igénybe és ebbe nem számoltam bele a padlásteret és a pincét sem de a ház, vagyis jobban mondva kúria már egészen takarosan nézett ki habár egy külső renoválás még ráfért volna de, ettől most eltekintek.

Ilyen pillanatban csak ritkán van része az embernek ezért illően meg kellett megünnepelniük. Leültek a kényelmes barokk stílusú kanapéba és megnéztek egy kellemes filmet egy jó ital társaságában, nekik ez is különlegesnek számított, hiszen az elmúlt időszakban nem igazán értek rá semmiféle lazításra nemcsak a költözés, hanem az elmúlt hónapok kemény munkája miatt sem, de e nélkül ez most nem válhatott volna valóra.

Péternek eszébe jutott hogyan tehetné ezt a nem mindennapi estét még különlegesebbé, ha begyújt a kandallóba, miért is ne tehették volna meg, hiszen a kéményt is megfelelően kitakarították (persze szakember segítségével). Péter fogta magát és leszaladt a pince hátsó részében lévő helységbe, hogy némi fát és gyújtóst hozzon fel. Akkor még senki sem gondolhatta de ez a tett végzetes események láncolatát vonta maga után. A sarokban anno gondosan egymásra rakott fahasábokból szedett le egy öllel és éppen akarta már felvinni de akkor megpillantott egy alacsony ajtókeret felső sarkának látszó deszkát. Csak ránézett vállat vont és felvitte az ölre való fát, a nyikorgó meredek falépcsőn éppen kapóra jött, hogy a lépcső mellett futott egy fűtéscső, amiben kapaszkodhatott, nem volt forró csak kellemesen meleg. Amint felért begyújtott és nem is beszélt a látottakról, hiszen jelentéktelennek tartotta miért is tett volna máshogy valóban jelentéktelen volt, vagy mégsem? A közösen eltöltött este és a film után mindketten nyugodtan szenderültek békés álmukba… Másnap a reggeliző asztalnál Dzsina vajas pirítóst evett mézzel Péter pedig a szokásos reggeli kávéját itta sok tejjel cukor nélkül. Furcsa volt, hogy éppen Gina vetett fel:
Péter nem láttál valamit az pincében? Valami olyanra, gondolok, amit használhatnánk akár csak díszként is, valami jó kis régiségek szoktak lenni ilyen helyeken, általában.
(közömbös vállvonás) semmi különösebbet nem láttam… de ha akarod, körülnézhetünk.
Azzal lekapcsolta a rádiót és elindultak közös végzetük felé, mert valami olyan várt rájuk, amit még senki és semmi sem, tapasztalt még az 1000 éves mamutfenyők sem ez valami korábbi és félelmetesebb dolog volt. De legyünk csak türelemmel.

Az pincében csak egyetlen lámpa volt az is csak egyszerűen és dísztelenül lógott egy zsinóron, felkapcsolták, de még így is csak homályosság volt. Dzsina „rémisztően” huhogni kezdett úgy hangzott, mint amilyenek az ósdi kísértet filmekben vannak, (bármi meglepő is legyen, de Gina volt az erősebb idegzetű). Péter csak annyit mondott:
Hagyd már.
És akkor egy tompa, de határozottan hangos puffanás mindketten rémülten rántották fejüket a hang irányába.
-              Oh, csak a farakás - mondta Péter -, biztosan meglazítottam tegnap, már egészen a frász jött rám.

De mielőtt befejezhette volna mondandóját megakadt a szeme az eléjük táruló ajtó láttán, csak ennyit mondott:
Hűha!
Mi a… - mondta Dzsina.
Eléggé érdekes helyre tették ezt az ajtót, nem gondolod? – kérdezte Péter.
Nem szerintem a farakás tették furcsa helyre, nem akarták, hogy akárki megláthassa ezt az ajtót. De remélem, mi azért megnézzük… - mondta Dzsina.
(Valójában nem az idegen szemek elől akarták elrejteni az ajtót, hanem az előző „lakó” őrült bele az ajtóba, abba, ami álmaiban kísértette, abba, ami mögötte van… de ő nem léphetett át rajta ez nem az ő végzete volt és csak kétségbeesésében pakolt elé gyorsan valamit)
-              Jól van indulás csak az lesz a probléma, ha zárva lesz az ajtó – mondta Péter.
De ez nem volt gond… Abszolút nem, mivel ahogy az ajtó felé közeledtek a kilincs egyszerűen lenyomódott és az ajtó kitárult, és ami mögötte volt az egyszerűen…

Még csak figyelemreméltó sem volt, de az ajtó annál inkább, ahogy reagáltak rá, ahogy az ajtó kinyílt mindketten hátrahőköltek, nem értették, hogy történhetett ez, de a világban annyi megmagyarázhatatlan dolog van, hogy inkább nem is foglalkoztak vele (nem is foglalkozhattak vele már muszáj volt menniük…). Ahogy beléptek az ajtó azonnal becsapódott mögöttük és több már nem nyílt ki. De most beszéljünk arról, hogy mit is láttak.
Egy nem túl hosszú folyosó rajta végig balról és jobbról is kis termek sorakoztak melyeket vékony fal választott el egymástól. A termecskék előtt pedig vaskeretes ajtók azokon drótháló és egytől egyig lakat mindegyiken. A termekben lim-lomok, kerti szerszámok fűnyírók székek és ehhez hasonló valóban jelentéktelen dolgok.

De balról az utolsó terem nem volt ráccsal védve semmi nem volt benne csak egy ajtó árválkodott egyes-egyedül vastag volt és díszesen faragott nyilvánvalóan régi. Az ajtón vaspánt futott végig, egyik szélén zsalu másikon egy nem mindennapi lakat.

Ez alatt azt értem, hogy szokatlan volt a formája és a díszítése, mert bizony az is volt, aranyosan csillogott mintha csak egy középkori kincstár lakatja lett volna. Ahogy az utolsó, vagyis ehhez a teremhez közeledtek érezni, kezdtek valamit valami nem e világit (tévedtek, mert e világi volt csak régi, régi…) és nemcsak éreztek halottak is. Fájdalmasan elnyúló tompa üvöltés majd zörgést, dörömbölést gerendák és deszkák recsegését. Mikor odaértek és éppen rápillantottak volna az ajtóra az hatalmas reccsenéssel kiszakadt a tokjából és fullasztó porfelhő közepette a beton padlózatra zuhant és csak egy végtelennek látszó sötét és koromszagú folyosó maradt utána. Úgy látszott és hangzott mintha valaki csakis a számukra nyitotta (törte) volna ki az ajtót csakhogy senkit sem láttak és nem is gondoltak erre, már nem gondolhattak... 
Hogy pontosan mi is vezérelte őket, azt nem tudom megmondani, lehet, hogy a kíváncsiság, az ismeretlen utáni ősi vágy vagy csak az ősök hívószava azt hiszem hamarosan ki fog derülni. A kiszakadt ajtón belül volt egy kapcsoló nyilván valóan villanykapcsoló Péter, megnyomta és lőn világosság kiderült, hogy nem is folyosó előtt álnak, hanem egy még mindig sötétségbe burkolózó, a mélységbe vezető lépcsősor előtt.
-              Na, Péter lemegyünk – kérdezte Dzsina.
-              Ha szeretnéd, de maradjunk egymás mellett.
Azzal megindultak a mélybe vezető lépcsősoron úgy, hogy nem tudták mit találhatnak odalent. Csak mentek és mentek, na meg persze mentek, már vagy 25 perce olyan mélyen jártak, hogy már a felkapcsolt lámpa fénye is alig szűrődött le a mélybe. De ők ennek ellenére tovább mentek úgy, hogy már alig láttak és akkor puff – durr – bumm.
-              Ki volt az a barom, aki egy zsákutcába végződő lépcsősort csinál, hát nem hiszem el, de tényleg… Mondta Péter miközben a homlokához kapott.
-              Jól van már biztos nem fájt annyira, egyébként is itt csak egy kanyar van, nézd csak, innét balra kell tovább menni – így Dzsina.
-              Biztos, hogy tovább karunk menni?
-              Persze biztos nem csak poénból építettek ilyen mély lépcsősort, gyere Péter.
Továbbmentek, ahogy Dzsina akarta és nem is olyan sokára nagyjából 20 perc múlva véget ért a lépcsősor és azt hitték, káprázik a szemük vagy a sötétség miatt van, de egy az előzőre kísértetiesen hasonlító helyiségbe érkeztek. Csakhogy itt a kis termekben nem szerszámok és egyebek voltak, hanem egytől egyig bútorok az eddig tapasztaltak miatt már nem is gondoltak bele abba ki hozta le ezeket ilyen mélységbe egyszerűen közbenéztek, sétálgattak. Amikor Péter az utolsó teremhez ért, amelyen nem volt rács, a földön egy zseblámpát vett észre lehajolt érte és akkor a szekrények között, az asztalok alatt egy elemet is észrevett (ami gondosan a sima végére állítva hevert ott) gondolta bemászik érte jó lesz a visszaútra legalább látnak majd valamit és nem veri be még egyszer a fejét. Berakta az elemet és a lámpa egyből bekapcsolt, mivel hason feküdt észrevette, hogy előtte tovább folytatódik ez a kis rés a bútorok között máskor ez nem érdekelte volna, de ez most nem egy természetes helyzet volt.
-              Dzsina mássz csak be ide utánam, úgy érzem ide be, kellene néznünk.
-              Megyek csak egy pillanat.

Dzsina is bemászott és követte Pétert a szekrények és asztalok alatt. Az útjuk kanyargós szűk és poros volt. Dzsina pólója beakadt egy fiókból kiálló kulcsba ezért egy pillanatra lelassult emiatt hely keletkezett a közvetlenül egymás után mászó ember között. Ekkor egy lenyitható szekrény ajtaja lecsapódott Dzsina orra előtt. A lány felsikoltott a látottaktól egy patkány ami ránézett majd sebesen elfutott mellette.
- Úr Isten ez hozzámért! – mondta undorodva és csak ezután tűnt fel neki az előtte heverő szabálytalan alakú lapos kő, amin egy kék rúna foszforeszkálva világított. A szűk hely miatt Péter nem tudott hátranézni
- Menj tovább, ha kiérünk innét, megmutatom -  Dzsina.
- Rendben – fel sem merült a férfiben hogy itt fog véget érni az út.

Néhány perc, mászás után egy téglákból rakott falhoz érkeztek, aminek alsó részén egy lyuk volt ugyancsak mindketten átmásztak rajta. Egy pillanatnyi gondolkozás nélkül. Egyikük sem gondolt arra, hogy meg nézze alaposabban az előbb talált követ. Pedig fénye átütött a ruha szövetén.

A másik terem, amibe átkeltek egy faragott kövekből épített folyosó volt a falakon mellmagasságban fáklyák kovácsolt vastartókban néhány darab leszaggatott aljú zászló rajtuk érdekes mintázatok. A baloldalon kékek a jobbon pedig pirosak. Ahogy kimásztak a kis repedésből és körülnéztek balra falat, láttak jobbra, pedig az előbb említett folyosó folytatódott természetesen el is indultak rajta. Ahogy mentek a fáklyák kigyúltak majd elaludtak amint továbbhaladtak Dzsina egyszer csak balra nézett és egy beugrást látott a falban ahol egy nagytestű kutya aludt attól eltekintve, hogy, hogy került oda az volt az egyetlen probléma, hogy a kutyának két feje volt. Hosszú már-már agyarra emlékeztető fogai kilógtak szájából a lábszárain elefántcsont szorítók voltak rajta fém tüskék közötte pedig rúnák. Éppen aludt ahogy szuszogott apró szikrák és füst szűrődött ki az orrán. Dzsina a rémülettől a szája elé kapta a kezét de a torkán amúgy sem jött volna ki egyetlen hang sem. Péter is oda nézett ő ugyancsak megrökönyödött. Ekkor a kutya szuszogott egyet bal fejével, a jobb oldalin pedig megrázta fülét. Péter megfogta Dzsina karját és továbbhúzta onnét mielőtt bármelyikük is, mondhatott volna bármit is. Nem sokkal ezután egy hatalmas kapu bukkant fel előttük.

Vastag gerendákból készült az egész körben vaspántok szegélyezték rajtuk hatalmas szegecsek. Az ajtószárnyak középső részein pajzs alakú díszítőelemek voltak rajtuk, a zászlókon is látható jelek. A ajtószárnyak többi része sem volt üres mívesen kidolgozott kesze-kusza vasmintázatok voltak rajta, na és persze a láncok az ajtók szélén három pontból indultak és középen a zárnál olvadtak egybe. Ahogy Dzsina hozzáért az megrezzent majd megrázkódott az egész mintha csak az ezer év alatt rászállt port akarná lerázni. Ez sikerült is neki, mert hatalmas porfelhő kerekedett, de csakhamar elszállt ekkor azonban a kapu minden egyes réséből szél kezdett süvíteni olyan erősen, hogy alig bírtak megállni a lábukon. Észrevették, hogy a középen lévő záron éppen az a jel van mint a lány zsebében lévő rúnán előkapta és a kapu felé emelte. A Kapu hatalmas robajjal kivágódott a láncok egy pillanat alatt szétszakadtak Péter és Gina pedig háttal a földre vágódott. Péternek még volt ereje felkönyökölni és kinyitni a szemét látta, hogy a terem a kutya és minden egyéb egyszerűen porrá válik és eltűnik helyüket a végtelen semmi vette át egyedül a kapu maradt meg sértetlenül. A pokol béli szél még mindig süvített, az elszakadt láncok úgy csapkodtak akár a polip karjai.  Ekkor Péter látta, hogy a kapu irányából egy pici fénygömb közeledik, ami egyre nagyobb, ahogy ez a fény elérte szikrázó sugarak pattantak ki belőle ekkor tűnt el a kapu is, végleg. Ebben a pillanatban Péter is elhagyta testét.
-              Gina te is láttad, amit én?
-              Láttam, persze hogy láttam csak én innét fentről, de most már te is itt vagy mellettem.
-              De hol? Kiáltotta hisztérikusan.
-              Azt nem tudom, de valami nagyon nincs rendben, szerintem meghaltunk.
-              Hogy mi?
Látták amint a végtelen ürességben lebegő testük elporlad, de utána annyi idejük sem volt, hogy egymásra nézzenek, azzal ellepte őket a sötétség. De Gina rosszul gondolta nem haltak meg. Szinte egy pillanat sem telt mikor zavartan tértek magukhoz, körbenéztek, és hatalmas, lenyűgöző templomra emlékeztető épületben voltak…
-              Te jó ég… Szóval ezt jelentette - emlékezett vissza Péter.
-              Mégis mi? Oh ne kezdem sejteni. Amit akkor mondtál mikor… - kérdezte elcsukló hangon Dzsina.…

Amint mondtam nem haltak meg csupán áthaladtak egy úgynevezett féreglyukon melyet egy régmúlt civilizáció által hátrahagyott eszköz generált, ahogy azt akkor pontosan beprogramozták. Amit tapasztaltak egészen a pincében lévő ajtón való átlépés után, az csupán csak a teleportálás ősrégi technikájából adódó mellékhatás volt. 
Itt véget is érne a történet, persze most még sok a megválaszolatlan kérdés, de ezek még a jövő titkai.  Ennek ellenére azt hiszem úgy teljes ez a csonka történet, ha mindenki megérti a történéseket, ezért kell ez a kis múltbeli visszatekintés, ami teljessé teszi a történetet. Amit leírok az pontosan ugyanitt történt csak éppen 12653 évvel ezelőtt.

A feszültség szinte tapintható volt a végtelen üresség ellenére, ami a végeláthatatlan termet betöltötte. Az elektromos zörej, ami már eddig is hallható volt most hirtelen, de fokozatosan erősödni kezdett. Szinte az egész terem megrezzent mikor a kör alakú kupolás épület négy szélső pontján elhelyezett fémkorong lassan forogni kezdett. Ezután apró szikrák kezdtek felszállni róla melyek apró kis csóvákat húztak maguk után, nagyjából 2 méter magasan volt a legfelső mikor elkezdtek a kis szikrák is körbe haladni a fémkorong pereme mentén, forogtak, míg szinte vakítóan fényesek lettek, és egy csapásra eltűntek. Helyükön 4 férfi jelent meg, 1-1 minden korongon. Meglepően hasonlítottak egymásra egytől egyig karcsúak és magasak voltak halvány szőke szinte ezüstös hajuk a derekukig ért. Ruházatuk egyszínű köntös volt itt-ott kékes mintákkal leginkább mellmagasságban. Kik voltak ezek a furcsa emberek? Először is nem emberek legalábbis nem hétköznapiak, pontos nevük nem ismert ezért úgy emlegetjük őket, mit az előző emberiség vagy esetleg Atlantisziaknak hívják őket. Pár másodperc elteltével egységesen határozott léptekkel megindultak a terem közepe felé, itt a padlón egy hatszög alakú minta volt rajta egymásra rétegezve hatalmas malomkőre emlékeztető gyűrűk. A hatszög közepén egy üreg egy széles lyuk, ami a föld mélyébe vezetett. Ahogy a négy férfi odaért a hatszög közelébe letérdeltek jobb tenyerüket a padlóhoz érintették egy meghatározott helyre. Mindegyikük előtt egy kis szószékre emlékeztető emelvény  emelkedett ki a padlóból, egytől egyig felléptek rá ekkor a padlón és falakon végfutó fém csíkok felizzottak vöröses fényt árasztva ezek a fémcsíkok a kupola tetején futotta össze egy nagy lyuknál ami épp egyvonalban volt a padlón levő lyukkal. A terem készen állt a feladatra…

A művelet végrehajtói levették az övükre erősített kis fekete kristály rudat, nem volt túl nagy maximum 15 centi lehetett két végén négyzet alakú bemélyedés oldalán pedig aprólékos megmunkálás volt látható. Teljesen összhangban mozogtak, lecsatolták, felemelték két kézzel tartva az előttük levő lyuk peremékez érintették majd határozott mozdulattal bele helyezték. Az emelvény, amin eddig álltak most lassan süllyedni kezdett, ahogy elérte a padló szintjét, megállat a rajta lévők hátat fordítottak és amilyen rendezetten jöttek most épp úgy hagyták el a helyet. Ahogy a termet betöltötte az üresség a padlón lévő korongok felemelkedtek és egyenletesen eloszolttal a padló, és a kupola legmagasabb pontja között ahol a lyuk is volt. Amint egyenlő távolságra értek egymástól elkezdtek forogni egymással ellentétesen, peremeik mentén elektromos kisülések futottak végig majd mikor már olyan gyorsan forogtak, hogy az oldalukon lévő minták sem látszottak egy fényoszlop jelent meg.

Végigfutott a gyűrűk közép pontján a padlón lévő lyukon lehatolt a mélybe ki tudja mennyire, a kupola tetején pedig fel egészen az égig. Így ment a folyamat 2-3 percig, mígnem a rendszer teljesen fel nem töltődöd az eddig hallható elviselhetetlen erejű zaj megszűnt a fényoszlop pedig szertefoszlott. Helyében csak egy izzó a Napra emlékeztető gömb maradt, ami lassan alászállt a mélybe a lyukon keresztül. Amint ez megtörtént a kupola felső nyílása bezárult.  Az előző emberiség tagjai ekkor már nem voltak a Földön mindannyian elhagyták a bolygót, hogy máshol építsék tovább civilizációjukat, de ha valaki még itt tartózkodott volna és levegőből szemlélhetné az eseményeket meghökkentő dolgokat tapasztalt volna. A kupola mentén körbefutó gyűrű, ami a talajjal volt egy szintbe lassan és nehézkesen körbefordult elvágta az ezred éves kötelékeket melyek ehhez a bolygóhoz kapcsolták. Amit eddig kupolának láthattunk most lassan nagy robaj közepette emelkedni kezdett ekkor vált láthatóvá, hogy amit eddig épületnek véltünk volna valójában egy repülő szerkezet iszonyatos tömegéhez mérten lassacskán emelkedett, de amint elérte a kellő magasságot a gép körvonalai teljes egészében láthatóvá váltak. A föld felett lévő kupolának volt egy teljesen szimmetrikus másik, ami eddig a föld alatt rejtőzött most így a levegőben teljességgel úgy nézett ki mint kér egymásra fordított mélytányér.

Ha az eseményeket még távolabbról az űrből szemlélnénk látatnánk, hogy az esemény nem csupán egy helyen történt meg a Föld több száz pontján ilyen bizarr repülő emelkedtek a magasba melyek véglegesen elszállították az Atlantiszi civilizáció legárulkodóbb nyomait persze számos mást hátrahagytak őseink számára, mivel látták a fejlődésnek induló emberi fajt és nem akarták meggátolni kibontakozását sőt teret adtak nekik és biztosították a lehetőséget a felemelkedésükhöz.

Utószó

Térjünk vissza a jelenbe: A „balest” másnapján a házhoz rendőrök érkeztek. Egy szomszéd bejelentése miatt jöttek állítása szerint az előző éjjel az épületben itt-ott felvillanó fényeket látott és dörömbölésre lett figyelmes. Úgy vélte betörés történt talán rosszabb is mivel nem látta a fiatal párt másnap a ház udvarán tevékenykedni. Négy rendőr érkezett, egyszerű félre értésre számítottak, de óvatosan láttak hozzá a munkához. Amint benyitottak tudták, hogy komoly a dolog. Az egész lakás fel volt forgatva minden szétszórva, de eléggé szembetűnő volt, hogy az ékszerek és egyéb értékek is a szanaszét hagyott holmik között voltak. Ketten nekiláttak a nyomok rögzítéséhez a másik páros pedig a lakók után néztek természetesen semmit sem találtak. A pincével kezdtek rögtön a zseblámpáik után kellet nyúlniuk, mert az égő szét volt durranva, ezen kívül semmit (!) sem találtak ott volt a farakás szétdőlve mögötte pedig az ütött kopott vakolat. Az ajtó pedig sehol. Felmentek és módszeresen átvizsgálták az elég nagy házat a felforduláson kívül azonban mást nem találtak. Az emeletre érve a rendőr páros idősebb tagja tett is egy megjegyzést.
-              Te jó ég… Tiszta gyomoridegem lett – mondta borzongva.
-              Mert megint valami szart ettél - kapta a közömbös választ.
Ekkor fordultak el a lépcsősor végén és tárult eléjük a látvány, a meghökkentő látvány. A hálószoba, ami a többihez hasonlóan fel volt forgatva, a franciaágy felett pedig egy vörös színű rajzolat:

Mindketten megdermedtek a meglepettségtől, de pár pillanat múlva közelebb léptek és teljes értetlenséggel vették tudomásul, hogy a feliratot úgy égették oda a falba. Amint túl voltak az első megdöbbenési rohamon emberrablás gyanúját jelentették, a kiérkező helyszínelők gondosan rögzítették a nyomokat, mármint amit ők nyomoknak véltek. A legnagyobb figyelmet a falon talált jelnek szentelték találtak is benne némi fémes anyagot és persze vasoxidot, de semmi egyéb értékelhetőt, ami az ügy megoldásához vezetett volna. Értékelhető nyomok és bizonyítékok hiányában az ügyet 5 hónap múlva lezárták.  
A fiatal pár nyomára többé senkinek nem sikerült ráakadnia…