Jégherceg 5. rész

Már épp kérdezni akartam a Főnöktől, hogy miben segíthetek neki, észrevehette a szándékomat, mert fogta magát és egyszerűen továbbsétált a folyósón.”Ez egyre furcsább” - gondoltam magamban. Jobb lesz, ha hozzászokom ahhoz, hogy bárhol, bármikor megjelenhet, és vigyáznom kell arra is, mit mondok, vagy teszek. Biztosan mindenről tud, ami ebben a házban történik. Nem akarom, hogy folyton ellenőrizgessen, és ha eljön a megfelelő pillanat, ezt meg is mondom neki. De ez most nem az a pillanat volt. Ki kellett szednem a ruhákat a gépből, aztán bele a szárítóba. Ez gyorsan megvolt, de jött a vasalás és haboztam belekezdeni. Nyugtattam magam, hogy ez csak egy hülye vasaló, és ha annyit bénázok, Kocka biztos kifog rúgni. Szóval abba kell hagynom ezt, és hozzáfogni. Először az ingeket vasalgattam meg, majd a nadrágokat. Szerencsére zakó most nem volt a szennyesek között. A vasalás alatt végig remegett a kezem: egyrészt, hogy ne égessem össze magam, másrészt pedig, hogy a főnök ruháit ne égessem ki. Mind a kettő sikerült, kb. fél óra alatt végeztem is. Fogtam a frissen vasalt ruhákat, és elindultam Marthahoz. A konyhába érve nagyon finom illatokat éreztem, de az általam keresett személy nem volt ott. Egy egyszerű fehér falióra mutatta az időt a helyiségben és láttam, hogy a kövérke mutató már elhagyta a tizenkettőt. Martha biztos felszolgálja az ebédet. Hogy az általam feltett tényszerű megállapítást biztosan tudjam, az étkező felé igyekeztem. Belestem a boltíven és igen, igazam volt. A Jégkirály épp most kezdte elfogyasztani az ebédét. Martha felnézett, meglátott az ajtóban és engedelmet kérve kijött az ebédlőből. Odaérve hozzám ezt kérdezte:

- Valami baj van, Kate?
- Nem, semmi. Csak szeretném tudni, hova tegyem a kivasalt ruhákat? – kérdeztem a ruhakosarat fogva.
- A gardróbba természetesen - mondta ezt mosolyogva a szakácsnő.
- Értem. És azt merre találom, ugyanis még csak ez a második napom itt.
- Igen tudom, csak furcsa, hogy nekem kell mindent megmutatnom. Emlékszem, amikor még nekem kellett segítség. De majd megismered a házat. Nem kell neki sok idő és tudod, hogy mennek itt a dolgok. Szóval a ruhák a gardróbba valók, az pedig Mr. Houdson hálószobájából nyílik. Az egyik ajtó mögött a fürdő van, a másik mögött pedig az általad keresett hely. Meg fogod találni – a hallgatásomat úgy vette, hogy értek mindent és elindult a konyhába.
Egy darabig utána mentem, majd fel a lépcsőn. Már félúton voltam és a vörös színű szőnyeget bámultam a talpam alatt, amikor utánam szólt a női hang, ha végeztem a dolgommal, menjek ebédelni. Csak bólintottam erre, de magamban ugráltam az örömtől, mert igencsak éhes voltam már. Kiskorom óta nagyon szeretek enni, bár nem mondhatnám, hogy ez meglátszik rajtam. Nem vagyok az a nagyon vékony típus, inkább telt karcsúnak mondanám az alakom. De soha semmi bajom nem volt ezzel, sőt szeretem is.

Battyogtam fel a lépcsőn, majd eljutottam a dolgozószobáig. Azt elfelejtettem megtudakolni Marthatól, hogy a hálószoba merre van. „De azért annyira csak nem lehet elrejtve”- gondoltam magamban. Nehezek voltak a ruhák, ezért letettem a kosarat a földre. Körbefordultam és a folyosó végén megláttam egy szép barna színű, különös faragású ajtót. Annak kellett lennie, így „visszakaptam” a kosarat a kezembe és elindultam. A falakon volt néhány kép és egy hatalmas ablak, ami a kocsibejáróra nézett. Kipillantottam rajta, mikor elhaladtam mellette, és egy autót láttam parkolni. Egy fekete színű Bentley volt azt hiszem. Biztosan Kocka egyik kocsija.

Elértem az ajtóhoz. Csak simán be volt zárva, nem kulcsra. Benyitottam, szépen óvatosan. Nem tudtam mi vár rám odabent. Az esőfelhők elvonultak és kisütött a nap. Délután révén a szobát elöntötte a meleg napfény, így sokkal jobban láttam mindent. Két hatalmas ablakon áradt be a fény. Nem volt túl nagy, de ízlésesen volt berendezve. A falak világosak voltak, a szőnyeg pedig puha, fehér habként ömlött szét a tárgyak alatt. Az ágy hatalmas volt, talán ezért is tűnt kicsinek a helyiség. Az ágynemű sötétkék lepedővel volt leterítve. Az ágy két oldalán állt két kisebb éjjeliszekrény, egy-egy lámpával és néhány aprósággal. Két fotel az egyik sarokban és egy hatalmas tv az ággyal szemben a falon. ott volt az a két ajtó, amit Martha mondott. Ezek voltak mindössze a szobában, bár más nem is nagyon fért volna el. Még barátságosnak is mondanám, de sehol egy növény vagy egy fénykép. Semmi személyes tárgy. Bár azt hiszem, már meg sem lepődtem ezen. Nem akartam sokáig bámészkodni, úgyhogy benyitottam a hozzám közelebb eső ajtón. A fürdő volt. „Hát persze, miért is találtam volna el elsőre a jó helyet?”

Elámultam, mert kb. akkora volt Houdson fürdőszobája, mint a lakásom. Szép kék színű csempékkel kirakott falak fogadtak. Két kisebb ablakon jött be a fény. Az egyik falnál egy nagy fehér fürdőkád, egy másiknál pedig egy zuhanykabin volt. Tőlem balra a WC volt és egy kisebb kézmosó. Az egyik sarokban egy magas, keskeny szerkény állt. Az eleje üvegezett volt, így láthattam, mit rejt. Csak olyan pasis dolgok voltak. Borotva, dezodorok, parfümök, hasonlók. Egy átlagos férfi esetében nem akartam volna annyira benézni, megszaglászni a dolgait, de hát Ő nem egy hétköznapi férfi. De még mielőtt hülyeséget csináltam volna, gyorsan megfordultam és kimentem a fürdőből, mert féltem a végén még kísértésbe esnék, és ha a Főnök meglátja, hogy valami nincs a helyén, biztos engem vesz elő. Mindennek megvan a helye a fürdős kisszekrényben, a szobákban, az egész házban. Ezt megállapítva sétáltam a másik ajtóhoz.

Benyitottam, és meglepetésemre teljes sötétség. Tapogattam a falon kapcsoló után, de nem találtam. Egy lépéssel beljebb mentem, és vakító fényt láttam. Összeszorítottam a szememet a hirtelen jött fény miatt, majd mikor jobb lett, kinyitottam. Magas belterű, hosszú szobában találtam magam, fényárban úszott minden. Rengeteg szekrény, polc, fogas, cipőtartó és a szoba végéig tükrök. Mindenhol zakók, nyakkendők, nadrágok, ingek, övek, cipők, pulóverek. Te jó ég, több cipője volt, mint amennyit egy női cipőboltban láttam. Itt is rend volt természetesen, így a polcok sokaságában kellett megtalálnom az általam szépen kivasalt ruhák helyét. Volt az elegánsabb ruhák és volt a szabadidős ruhák részlege. Semmi szabadidős ruhát nem mostam és vasaltam ki, szóval csak az elegáns ruhákra koncentráltam. Először az ingeket tettem a helyére. Minden ing szépen összehajtogatva, szín és minta szerint csoportosítva sorakoztak egymásra téve a polcokon. Voltak fekete, sötétkék, fehér, vajszínű ingek, csíkosak, kockásak, simák. Próbáltam szortírozni a kivasalt ruhadarabokat, de nem tudtam, hogy ehhez külön végzettség is kell. Sietni akartam az ebédhez, de nem úgy van az, hogy csak bedobáljuk a helyére a holmikat. Én így csinálom otthon, de hát itt nem lehet.

Nagy sokára sikerült bepakolnom. Fogtam a ruhakosarat, és kimentem a gardróbból. Amint kitettem a lábam újra sötétség lett. Kíváncsi lettem, kicsit a Főnök helyében akartam érezni magam, milyen is lehet neki. Gondoltam felpróbálom az egyik zakóját. Még biztos ebédel, nem lehet baj. A ruhakosarat letettem a szoba közepére és az ajtóhoz siettem, kinéztem a biztonság kedvéért. Sehol senki. Gyorsan visszamentem a gardróbhoz, beléptem és most már felkészülten vártam a kigyulladó fényeket. A zakókhoz mentem és leakasztottam egy sötétszürke színűt. Felvettem, és megnéztem magam a sok-sok tükör közül az egyikben. Furcsán állt rajtam, mondanom sem kell. Nagy volt rám, az ujja, olyan hosszú volt, hogy az ujjaim alig látszódtak ki. Lógott rajtam az egész, de jó illata volt, nem parfüm, inkább friss mosás illatú. Viccesen csípőre tettem a kezem, és forgolódtam, hogy hátulról is lássam. Még a hajam is kiengedtem a szorításból, megráztam a fejem, és úgy méregettem magam, de észre kellett vennem, hogy nem én vagyok az egyetlen. Az ajtó felé kaptam a fejem, és persze, hogy Ő állt ott és szinte villogtatta kékes-szürke szemeit. Száját összeszorította, az arca megkövült volt. Egy hatalmas „Francba” visszhangzott a fejemben. Miért kellett feljönnie, miért nem tudott volna egy perccel később érkezni? Villámgyorsan levettem a ruháját magamról, visszaakasztottam a fogasra, és egy szó nélkül kimentem volna onnan, ha hagyta volna. De utamat állta, és én alig mertem rá nézni.
- Uram, még sok dolgom van – „hülye liba, pont ezt mondod, amikor itt próbálgatod a ruháit. Inkább egy bocsánatkérés lett volna a helyes.”- mondtam ezt magamban.
- Én inkább úgy látom, hogy nagyon is ráér, Miss Harrison! Vagy mégis tévednék? – kérdezte tőlem.
Nem igazán tudtam, mit is kellene mondanom, de szabadulni akartam minél előbb, mielőtt még több hülyeséget találok mondani.
- Épp végeztem a ruhái kipakolásával és menni készültem. – mondtam félve, de persze csak rontottam a helyzeten, mert ebből is kihozott Houdson valami számomra elég kellemetlent.
- És gondolta még mielőtt lemegy ebédelni, felpróbál egy-két holmit? Nos, igazán sajnálom, de azt hiszem nincs semmilyen ruhám az Ön méretében. Ez itt nem egy ruhabolt, és ha a jövőben hasonló ilyet tapasztalok, akkor elkell bocsássam. Remélem elég érthető voltam?

Nem mertem válaszolni, pedig lett volna mit mondanom, de nem akartam összetűzéseket az első hetemen, így csak lehajtott fejjel bólintottam. Az ajtóban állt és egy kis helyen oldalra fordulva csusszantam ki mellette. Felkaptam a ruhakosarat és szinte kifutottam a szobájából. Ijedten, de dühösen mentem a lépcsőhöz, majd vittem a ruhakosarat a mosókonyhába. Út közben gondoltam csak át a dolgokat. Magamat szidtam, hogy miért csinálok ilyen őrültségeket, és hogy miért nem bírta ki, hogy bejöjjön pont akkor? Most már hivatalosan is utál, eddig sem láttam rajta, hogy nagyon igyekezne megkedvelni, de 2 nap után sikerült elérnem, hogy minden lépésemet figyelje. És pont vele kell egy házban laknom. Lehet nem volt jó ötlet, hogy ideköltöztet. De szerintem erre már a Főnök is rájött, és biztos, hogy legalább ezerszer megbánta, amit tett. Mindenesetre meghúzom magam, teszem a dolgomat, aztán majd meglátjuk mi lesz. A legrosszabb, ami történhet, hogy kitálalok neki, amikor már elegem lesz, kilépek, és a fejére borítok egy nagy adag forró vizet, hogy felengedjen végre.