Jégherceg 2. rész

Megszólalt a gyomrom, jelezve, hogy nem ettem ma még semmit. Igaza van, nem reggeliztem, de nem is gondoltam erre. A legfőbb gondom az volt eddig, hogy ideérjek időben az állásinterjúra. Sikerült is, és most itt állok szemben ezzel a szoborszerű emberrel, aki nagyon néz engem. Abban reménykedtem, hogy olyan messziről nem halott semmit sem az egészből. Nem elég attól zavarban lennem, hogy figyel és egy szót sem szól, még az az idegességtől picire összezsugorodott gyomrom is most kezd korogni. Legalább 1 perc telt el addig, míg Martha megtörte a csendet. Ugyanis sem a férfi, sem én nem szóltunk semmit sem. Rengeteg idő az az 1 perc, míg egy vadidegen házban állsz, egy fagyos tekintetű, komor arcú emberrel szemben, aki bár messze van tőled, mégis érzed, mennyire jeges és mégis tökéletes. Zavarban voltam persze, meg hát le is fagytam a kialakult helyzettől és a ház tulajától egyaránt. Martha toppant be a jobb oldali folyosóról, ahonnan a konyha is nyílt. Örültem neki, el sem mondhatom mennyire.
- Uram! A dolgozószobájában vagy az étkezőben kívánja elfogyasztani az ebédet? - kérdezte a szakácsnő, nem is sejtve, hogy már megint kisegített a kellemetlen helyzetből.
- A dolgozószobámban. Köszönöm Martha - válaszolta a férfi mély hangján, de nem nézett Martha-ra, engem nézett, amikor neki válaszolt. A nő már fordult volna meg, de még mielőtt visszatért volna a báránysülthez, hirtelen megtorpant, mert a főnöke ezt kérdezte tőle:
- Martha, tudja Ön ki ez a hölgy?
Martha megfordult, és közölte, hogy tudja: én vagyok az, aki a meghallgatásra jött. Úgy éreztem itt az ideje megszólalnom.
- Kate Harrison vagyok, és az állásinterjú miatt jöttem.

Erre a férfi kicsit összébb húzta a szemeit, de nem mozdult. Arra is gondoltam, talán nem is hallotta meg amit mondtam, olyan messze állt tőlem. Először vette le az arcomról a szemeit, de akkor is azért, mert végignézett rajtam. Már amúgy is annyira zavart és ideges voltam,most pedig ez a magas férfi méreget engem. Már a lábaim is remegtek. Nem is értettem magam, hiszen nem vagyok egy ijedős típus, főleg ha munkáról van szó. De ebben a sötét öltönyös fickóban van valami frusztráló. Újra a szemembe nézett és ezt mondta:
- Nos, mivel már nagyon szükségem lenne egy házvezetőnőre, és tekintettel arra, hogy eddig egyetlen ember sem jelentkezett az állásra, felveszem Önt Miss Harrison. Nincs szükség arra, hogy ostoba kérdéseket tegyek fel Önnek. Gondolom az alapvető háztartási munkákat el tudja végezni, úgy, ahogyan én szeretném, a többi apróságba meg majd beletanul.1 hónap a próbaidő, azalatt kifog derülni, ha nem alkalmas ezt az állást betölteni. De még mielőtt, nagyon elbízná magát, van néhány szabály, amiről nem árt, ha értesül, mert ha ezeket a szabályokat nem tartja be, idő előtt elbocsátom. 3 alapvető szabály van: először is, ebben a házban olajozottan mennek a dolgok minden egyes nap, kérem, ne akadályozza ezt. A második dolog: ne tulajdonítson el semmilyen tárgyat, vagy más értéket a házból, és a harmadik, egyben utolsó szabály: nem hozhat semmilyen barátot, barátnőt, rokont vagy más egyéb személyt a házba. Gondolom, nem kell ezeket megmagyarázni. Még egy fontos dolog. Ezen szabályok betartása, ha úgy tetszik kötelező és nincs második esély. Megírom a szerződését és a holnapi nappal kezdhet is. Reggel 6-kor legyen itt. Köszönöm, hogy idefáradt. További szép napot.

Ezzel hátat fordított, és eltűnt balra a lépcső tetején. Teljesen ledermedten álltam még mindig az ajtóban, de minden egyes szavát hallottam. Mintha csak magnóról szólt volna, és mikor szép napot kívánt egyszerűen lekapcsolták azt a magnót. Nem hittem, hogy valaki beszélhet így is, mintha olvasta volna a szavakat. Azt sem hittem volna, hogy ilyen egyszerűen megkapom ezt az állást. De nem tudtam, örüljek vagy sem. Gondolataimból Martha hangja hozott vissza a Földre.
- Mindent megértettél? Ha van valami, amit mégsem, szívesen elmondom neked.
- Köszönöm, azt hiszem minden világos. De azért lehetne egy kérdésem? - Martha mosolyogva adta tudtomra, hogy igen, kérdezzek nyugodtan. – Van több szabály is vagy csak ezek?
- Rengeteg szabály van Kate, csak ez a három a legfontosabb. Majd lassan megtanulod őket. Látom ám, hogy kicsit meg vagy ijedve, de fölösleges. Ha mindent jól csinálsz, ahogyan Mr. Hudson akarja, nem lesz baj.
- Köszi a biztató szavakat. Tudod, még sosem kaptam meg ilyen gyorsan egy munkát, szóval kicsit meglepődtem. Egyébként honnan tudtad, hogy mennyibe kerül a taxi? Egy szóval sem mondtam, hogy mennyiért hozott el.
- Ahogy végig néztem rajtad, tudtam, hogy valahonnan a külvárosból jöhetsz. Farmer, sportcipő és egy egyszerű pulóver. Aki innen a közelből jön, biztosan magas sarkúban, szoknyában és kivágott felsőben érkezik, nem titkolt szándékkal, hogy meggyőzze a Főnököt, ő a legalkalmasabb az állásra. Házvezetőnek egyébként elég fiatal vagy.
- Hát lehet. Nincs is sok tapasztalatom e téren, de majd megtanulom. Nem gond ugye, hogy az előbb letegeztelek?
- Nem. Sőt, sértésnek vettem volna, ha nem ezt teszed.

És aranyosan mosolyogni kezdett a szakácsnő. Olyan 40 év körüli lehet ez a nő, fiatalos, kedves és biztosan találunk közös témát. Úgy érzem, nagyon jól kifogunk egymással jönni.
- Nekem most mennem kell. Akkor holnap reggel találkozunk. Örülök, hogy megismertelek Martha- és kezet fogtam vele,mire azt mondta ő is örül és egy „Szia”- val elköszönt tőlem. Jó érzés volt kilépni a házból. Nem igen tudtam még szemügyre venni ezt az építményt, annyira rohantam. Az épület kívülről is hatalmasnak tűnt, de belül még nagyobb volt. Kívül fehér volt, csak a teraszok korlátjai és az ablakok körüli szegélyek tűntek ki az egyhangú fehérségből. Fel sem tűnt, hogy egy kb. 3 méteres, díszes vasból készült kapun jöttem be. Balra néztem, és szó szerint eltátottam a szám. Egy széles, hosszú kocsibejárót láttam, amelynek szélein bokrok, virágok és hatalmas fák díszelegtek. A bejáró kivezetett a főutcára. Kopogásra lettem figyelmes. Az égből hulló vízcseppek járták táncukat egymással, majd a háztetőnek, az aszfaltnak, a kabátomnak csapódva érkeztek meg. Gondoltam jobb elindulni hazafelé, mert nézelődni lesz időm holnap is, viszont nem akarok elázni. Lesétáltam a lépcsőn, és kimentem a nyitott kapun. Jobbra indultam el, kifelé a városból.

Gyalog mentem, mert pénzem nem volt, de nem is bántam. Legalább tudtam gondolkozni. Az embereket hirtelen kapta el az eső. Voltak, akik esernyővel próbáltak boldogulni a szélben, mások menedéket kerestek az irodaházak kinti, fedett dohányzó részei alatt. Én nem zavartattam magam, annak ellenére sem, hogy az eső egyre jobban esett, a szél pedig felerősödött. A pulcsimon lévő kapucnit a fejemre húztam, de 10 perc séta után teljesen átázott. Nem állt szándékomban vizesnek lenni, most mégis örültem neki. Kitisztította a fejem, már nem voltam ideges, csak a férfin kattogott az agyam. A férfin és a szavain. Csak annyit tudok róla, hogy valamilyen Hudson-nak hívják, de ezt sem tőle, hanem Martha-tól. A szabályai elfogadhatóak, a fagyos arca viszont annyira nem tetszik. Remélem, holnap közelebbről is fogom látni, és akkor talán jobban szemügyre veszem az arcvonásait. Kicsit félek, hogy nem állom meg a helyem, pedig kell ez az állást, és mindent megteszek azért, hogy megtartsam. Van egy csomó kérdésem még Martha-hoz, de leginkább az érdekelne, hogy mi történt az előző házvezetőnővel.

Közel 2 órába telt mire eljutottam a bérházig. Teljesen átázva, fáradtan és éhesen értem haza. Mikor felfelé tartottam a lépcsőn, szerencsére nem találkoztam Frank-kel. Nem lett volna kedvem elmagyarázni neki, hogy nem tudom még kifizetni a lakbért. Elővettem a kulcscsomómat, kinyitottam a zárat és beléptem. Jó érzés volt végre itthon lenni. Az ismerős illat és a jó meleg. A táskámat felakasztottam a fogasra, a cipőmet levettem és a radiátorra tettem, hogy megszáradjon. A kabátomnak hoztam egy vállfát a szobából és rátettem, a fogasra akasztottam száradni. Bementem a konyhába, a hűtőhöz siettem. Valami kajához kell jutnom, mert éhen halok. Mivel nem sok pénzem volt mostanában, a hűtő szinte teljesen üres volt, egy melegszendvicsre való azonban így is akadt benne. Mielőtt megcsináltam volna magamnak, átöltöztem, majd elfogyasztottam szerény ebédem és közben megfogadtam, hogy nem gondolok ma már a leendő Főnökömre, mert begolyózok. Éppen elég volt mára. A délután gyorsan eltelt, este csináltam egy hatalmas bögre forró kakaót, és az ablakomban az esőt nézve megiszogattam. A TV-ben semmi érdekes nem volt, így hamar elmentem fürödni. Jól esett a forró zuhany, elálmosodtam tőle, és le is feküdtem aludni, mert tudtam, hogy korán kell kelnem, ha 6-ra oda akarok érni. Most viszont nem bíztam a véletlenben és az áramszolgáltatóban. Nem a digitális, hanem a hagyományos kis órámat állítottam be 4 órára. A vekkert eltettem a szoba legtávolabbi pontjára, hogy ha csipog mindenképp felkelljen kelnem, oda mennem és lezárnom, Így elkerülhetem azt, hogy vissza alszom. Lefeküdtem, magamra húztam a takarót és néztem a villámok fényét, ahogyan megvilágítják a szobát.

A következő kép az volt, hogy megláttam a digitális óra mutatóját: 04:03. Persze az óra csipogása miatt láttam meg ezt. Felültem az ágyamban, majd lassan és álmosan felkeltem, az órához csoszogtam és lezártam az órát. Ekkor eszembe jutott, hogy az éjjel Mr. Hudson-nal álmodtam, azt viszont nem tudtam mit. Sikerült nem gondolnom rá ebéd óta, akkor meg miért álmodok vele? Fáradt voltam még ezen gondolkozni, ezért inkább gyorsan készülődni kezdtem. Gyalog akartam bemenni a városba, bár tudtam milyen messze van, fárasztó és még az eső is esik. De pénz híján ez volt az egyetlen választás. Felöltöztem, megint nem reggeliztem, annak viszont örültem, hogy a hajam nem feküdtem el és most elég lesz csak a frufrumat felcsatolnom. Örömmel konstatáltam azt is, hogy a cipőm és a kabátom is megszáradt. Az óra a kezemen 4:31-et mutatott. Felöltöztem, betettem egy esernyőt a táskámba és elindultam. Siettem, attól féltem, nem érek oda. Az utcára lépve láttam, hogy rosszabb a helyzet, mint vártam. Az eső zuhog, egész éjszaka eshetett, mert mindenhol hatalmas tócsák állnak, a szél pedig talán jobban fúj, mint tegnap, mikor hazafelé jöttem. Elővettem hát az ernyőmet, kinyitottam és elindultam. Alig volt ember az utcán, így nem kellett senkit kerülgetnem, elég gyorsan tudtam haladni. Az egyik saroknál kiértem a házak takarásából, és a szél kifordította a kezemből az ernyőt. Nem tudtam tartani, elengedtem, a szél pedig nagyon messzire elrepítette, majd neki egy hatalmas konténernek. Dühös lettem és szerencsétlennek éreztem magam. Tudtam, hogy teljesen elázok, mire odaérek. De nem szeghette kedvem semmi, mert ha minden igaz van munkám, és csak ez számít. Siettem, ahogy tudtam, az órámra percenként rá- rá pillantva nyugtáztam mennyi az idő.

Aztán megláttam az ismerős házat, az ismerőt behajtót, az ismerős kaput. Bementem, fel a lépcsőn és kopogtam. Nyílt az ajtó, de nem az nyitotta ki, akit vártam. Nem az a kedves, mosolygós Martha állt előttem, hanem a fagyos tekintetű Mr. Hudson. Meglepődtem, nem rá számítottam, de úgy gondoltam, biztos nem késtem, és nem azért nyit ő ajtót, hogy közölje, be se menjek, mert ki vagyok rúgva. Nem tudtam, hogy is nézhetek ki, de a csapzott hajamból és az arcomról is folyt a víz, így biztos nem mutattam valami szép látványt, de annak örültem, hogy közelről láthatom a Főnök arcát, és az első, amit megállapítottam, hogy kékes-szürke szemei vannak, amelyek az arcomon legördülő vízcseppet figyelik.