Ilyen a halál

Olyan gyönyörű ez a lány, talán túl szép is egy ilyen helyre. Miért mászkál ilyen sötétben egyedül? Mintha csak kísértené a sorsát, itt még közvilágítás is alig van. Milyen elegáns… csodálatos. A zöld szemeiben megcsillan a hold fénye, és nem bírom megállni, hogy ne bámuljam. Egyre sűrűbben tekinget hátra, biztos fél, odamegyek hozzá mielőtt még frászt kap tőlem.
Milyen aranyos, ahogy megnyugodott, hogy csak az időt akartam megtudni tőle. Mennyire örül, hogy felajánlottam, hogy hazakísérem. Ne legyen már egyedül, valaki még a végén megtámadja…

Már nem csillog a szeme, fakó és élettelen. A rémület és a fájdalom még látszik az arcán, de nekem így jobban tetszik… ó bárcsak maradhatnék még és csodálhatnám, de sajnos mennem kell, nemsokára felkel a nap. Lassan csorog le a kezemről a vér. Így holdfényben mintha feketének tűnne, nem láttam még ennél szebbet. Most már tényleg indulnom kell, ilyenkor még nincsenek sokan az utcákon. - Viszlát kedves!

---

Miért? Nem értem. Rendes élete volt, barátai, családja… Miért tette? Intelligens, átlagos ember tiszta előélttel, akivel nap, mint nap összefuthatsz az utcán. Beszélnem kell vele! Muszáj, hogy legalább kicsit megértsem őt.
- Nem szomjas? Éhes? Vagy esetleg egy szál cigit?
Nem válaszolt csak egyszer lassan megrázta a fejét. Nehezebb lesz, mint gondoltam.
- Van ügyvédje? Mert szüksége lesz rá.

Megint megrázta a fejét. Lehet, hogy bolond, remélem legalább a kérdéseimet megérti.
- Akkor kirendelünk magának egyet. – ránéztem az órámra, majd vissza rá. – A kollégáim valószínűleg most kutatják át a lakását, nem akarja inkább most elmondani, hogy mit fognak találni? Meséljen nekem, miért tette? – általában imádnak hencegni avval, amit tettek.
- Majd akkor cseveghetünk, ha bizonyítani is tudják a vádakat. – mondta lassan és nyugodtan. Furcsa ez a férfi, sok embert kihallgattam már, de ő valahogy más. Hatalmas fekete szemeiben nem látok semmit, se rémületet, se gyűlöletet, semmit… csak ürességet.
Így nézne ki egy őrült, brutális sorozatgyilkos? Őt kerestük annyi éven át hiába és faggattunk ártatlan embereket? Válogatás nélkül megölt 17 embert, nőket, férfiakat, gyerekeket, és vérüket itta… vámpír. Hányszor gúnyolódtak az újságok, hogy a rendőrök nem képesek elkapni a vérszomjas „vámpírt”. Minden sorozatgyilkosnak adtak eddig valami becenevet, de ez eddig a legborzalmasabb. De elmélkedésem hirtelen megszakította egy hang:
- Pszichológust.
- Hogy mi? – kérdeztem hirtelen értetlenül.
- Szeretnék beszélni egy pszichológussal. – felelte magyarázat képpen.
Vajon tényleg nem normális?! Habár ez nem is kérdés, mivel egy normális ember nem öli meg embertársait. De hát, nézőpont kérdése ki a normális és ki nem. Viszont, ha nem sikerül bebizonyítania, hogy ártatlan, vagy hogy nem épelméjű, akkor én állhatok mellette a kivégzésén…

---

Eljött a kivégzés napja. Elítélték! Nem túl meglepő, olyan gyönyörű vallomást tett az egyik tárgyaláson, hogy még a bíró is percekig csak csöndben ült, drága gyilkos barátunk meg csak vigyorgott. Nagyon tetszett neki, hogy röpke pár perc alatt lesokkolta az egész termet. Igaz a pszichológusok nagy része azt állította, hogy skizofrén és személyiség zavara van, mégis megoldották, hogy a gyilkosságok pillantában beszámíthatónak nyilvánítsák.
Milyen megtisztelő, beállítottak a hozzátartozók közé ebbe a kis szobába. Mennyire utálom én ezt! Van még néhány üres hely, hát igen, még korán van, a függöny is be van húzva.

Már mindenki a helyén ül. Egyre feszültebb a levegő is. Pont 10 perc és kezdődik a műsor, kezd melegem lenni. Beülünk ide, mintha csak egy moziban lennék, csak itt nemsokára meg fog halni egy ember. Akár popcornt is osztogathatnék… Sose szerettem ezt.
- Mikor kezdik már? – kérdezte egy nagydarab asszony talán kicsit túl hangosan, mert mindenki megugrott a helyén.
- 10 perc még asszonyom, kérem, legyen türelemmel.
Nem kell mégtöbb feszültség, gondolom magamban. Most már nincs sok hátra, mindenki érzi.
Elhúzták a függönyt, pont most kísérik be az elítéltet. Hát ezt nem hiszem el, semmi félelmet nem látok rajta. Mintha egy új kényelmes széket próbálna ki. Úgy tűnik, hogy felismert, és rám mosolygott, akár csak egy rég nem látott ismerősre. Szemlátomást ez nem csak engem lepett meg.
- Remélem a pokol tűzében fog elégni. Remélem nagyon fél, mert megérdemli a halált. – szólalt meg ismét a nagydarab nő.
Vajon nem hozott magával szemüveget, ez minden csak nem félelem, amit rajta látok.
Lassan leszíjazzák a kezeit, lábait, és a törzsét.

- Most mit csinálnak? Mit szarakodnak ennyit?
- Sósvízzel átmossák azokat a testrészeket, ahol érintkezik az elektródákkal.
Ugyanolyan kérdően nézett rám, mint pár pillanattal ezelőtt, de nem igazán érdekelt. Olyan érzésem van, amikor valaki megszólal egy kivégzésen, mintha egy templomba káromkodna.
Halad tovább a folyamat. A sisakot is a fejéhez erősítették. Már nem olyan nyugodt, mint az elején. Élete utolsó pillanataiban azt fogja látni, hogy ezek az emberek vérben forgó szemekkel várják az ő halálát. Bár megbocsálthatatlan a bűn, amit elkövetett… azon tűnődök, vajon két rossz vezethet-e egyetlen jóhoz?
- Miért ragasztják le a szemeit? Látni akarom a szemében a félelmet! – szólal meg megint a nő.
- Csupán azért, hogy ki ne ugorjanak a helyükről. – magyarázom nyugodtan, habár már kezd elszakadni a húr. Kicsit furcsán néz rám, de aztán tovább bámulja a műsort.
Most már szabályosan zihál, amit igazából nem is csodálok. Markolássza a szék karfáit, kezdenek elfehéredni az ujjai.

És elkezdődik, 2000 volttal kezdjük, majd néhány másodperccel később lecsökkentik 1000-re, ilyenkor már az elitélt elveszti az eszméletét. És újra és újra, addig ameddig az ügyeletes orvos ki nem mondja a halál beálltát. Ekkora már a szobát égett hús szaga tölti be, de ezt idebent nem nagyon érezni, viszont a látvány magáért beszél; hab szivárog ki az összepréselődő száján keresztül és a testében cikázó áramtól vonaglik a székben.
Tudom gyilkos, de nincs más lehetőség? Nem lehetett volna valahogy segíteni rajta, vagy csak egyszerűen gonosznak született?

A szobában helyet foglaló emberek közül sokan megijedtek, amikor vér kezd el csordogálni a szemet fedő kötés alól, de ez engem csak megnyugtat. Hiszen a vér megjelenése jelzi a végét ennek a kegyetlen kivégzésnek…