Hatszemközt

Nahát… Te olyan szépen mosolyogsz. Ráadásul rám. De nem is szépen, hanem inkább kajánul. Nem igaz? Csalogatsz, úgy érzem. Vajon oda merjek menni? Biztos? Hát jó. Még így húsz centiről is kaján a mosolyod. Komolyan! Na de jól érzed a ritmust! Hidd már el nekem, ha mondom! Egyébként hogy hívnak? Szép név… Még mindig olyan csábosan nézel rám, ebből nem tudok kitérni. A szemeid egyenesen elvarázsolnak. Elönt a melegség. Én is tudok ám macsósan nézni. Főleg mikor búskomorságot álcázó lehajtott fejemet felemelem, és eközben szegezem Rád tekintetemet. Mint mikor egy nyúl szemkontaktust próbál teremteni egy lóval. Azért példálózok állatokkal, mert az emberekhez nem értek. De úgy érzem, az említett méretbeli arányok megegyeznek az önbizalmunk arányával is. Jaj, aranyos vagy, hogy bíztatsz. Még a végén hiszek is Neked. De ugye én is csábosan nézek Rád? Köszi… Megfogjam a fenekét közben? Hmm, nem szól érte. Jó a hátsód. Nevetve mondom, mert szégyellős vagyok, ha bókolni kell. Tényleg az enyém is? Hát köszi. Jó érzés, ahogy egymáshoz simulunk. Azt olyan halkan mondom, hogy meg se halld, hogy a melleidet érezni külön mennyei dolog. Aham, annak örülök; tényleg. Már jó ideje ringatózunk. Kezd a lelkem megnyugodni. Érthetetlen, hiszen teljesen idegen vagy.
- Engedj el!
Miért kellett megtörnöd a csendet? Olyan meghitt volt. És a két felem mintha harmóniába került volna. Úgy tűnik, a másikra kellett volna hallgatnom. De neki olyan keveset ér a szava.