Háromszor dacolni és meghalni (2.)

2. fejezet
A Főnix első munkája
- Jól vagyok – szólt Lily. - Most már. - James átölelte a kanapén ülve.
- De mégis mit akart? - kérdezte összehúzott szemmel Remus.
- Nem tudom – válaszolt a nő, pedig nagyon is tudta. Nagyon is értette, az utolsó mondatát is.
- Lehet, hogy megölni? - töprengett Sirius. - Azt mondtad, hogy az utolsó mondata az volt, hogy „A döntés a tied lesz, az életed, az életükért!” De ennek semmi értelme, akkor már megtette volna!
- Mégis hátborzongató belegondolni, hogy Tudjátok Ki itt járt Godric’s Hollow-ba.
- Az – sóhajtott Lily. Hát még, ha tudnák, hogy miért?
- Holnap mi lesz? - kérdezte Remus. - Hármunknak be kell mennünk, és mégsem hagyhatjuk Lilyt, egyedül. Ráadásul, ma találkoznánk Peterrel is, végre engedték egy kicsit pihenni a munkájában.
- Ne aggódjatok miattam, holnap délelőtt biztonságos helyen leszek.
- Hol? - kérdezte James.
- Lényegtelen, de biztonságos.
- Hát, jó, én bízok benned, de ha valami bajod esik...
- Én is auror vagyok.
- Tudom, de akkor is. - Lily a férfi vállára hajtott a fejét, és becsukta a szemét. Aludni. Micsoda élmény lenne, végre.
- Fáradt vagyok, azt hiszem lefekszem, aludni...
- Várj! Tudtad, hogy Alice terhes? - kérdezte Remus, hogy feldobja egy kicsit a hangulatot.
- Igen, hallottam hírét, gratuláljatok neki a nevemben – azzal bement a hálószobába és ledőlt. Csak most jutott eszébe, hogy elmondhatta volna, most, na mindjárt felkel és elmondja. Ha el nem nyomja az álom.

- McGalagony professzor! - a Roxfort néptelen folyosóján Lily az idős tanárnő után sietett. Neki pont nem volt órája.
- Lily Potter! Régen nem láttalak már! - nézett végig egykori legjobb tanítványán a professzor. - Miben segíthetek?
- Dumbledore professzorral szeretnék beszélni.
- Természetesen, a jelszó: cukorpenna, az utat pedig ismered!
- Köszönöm professzor! - köszönt el a nő, majd gyors léptekkel elindult az igazgatói irodához. A jelszó kimondásakor a kőszörny félreugrott utat engedve. Az ajtóhoz érve bekopogott.
- Szabad! - hallatszott egy derűs hang odabentről. Benyitott. - Lily! Micsoda öröm, mi szél hozta felém?
- Jó napot professzor. Tanácsot szeretnék kérni, vagyis, nem is tanácsot, nem is tudom. Szükségem van valakire, akivel őszintén beszélhetek.
- Hm, James ilyesmire már nem alkalmas?
- A dolog eléggé bonyolult – sóhajtott a nő.
- Üljön le – mutatott a székre, immár komolyan a professzor. - Halljam, mi nyomja a lelkét?
- Tegnap, Vol... - vett egy nagy levegőt. - Voldemort, megkeresett.
- Igen? Mi volt az oka? - kérdezte, most már aggódó arccal az igazgató.
- Azt akarta, hogy halálfaló legyek, de visszautasítottam. Erre azt válaszolta, hogy megszünteti a ragaszkodásomat. Halállal. Hogy megöli Jamest és a barátaim – egy könnycsepp csordult ki a szeméből, amit gyorsan letörölt. - De mielőtt elment, azt mondta, én dönthetek, az életem az életükért...
- Nyugodjon meg. Megértem, hogy ideges. Az ember nem gyakran kap hasonló ajánlatokat, és fenyegetéseket. Az is érthető, hogy aggódik azokért, akiket szeret. A családjáért, akit most James jelent, és a barátaiért.
- A családomat már nemcsak James jelenti. Terhes vagyok, és ezt ő is tudja. Mintha előbb tudta volna, mint én...
- Hm... ez érdekesebb fejlemény, de – ekkor azonban kopogtak. - Szabad! - az ajtón James, Sirius Remus, Frank és Alice lépett be.
- Lily! - szólt csodálkozva James. Dumbledore felállt.
- Az aggodalom nem vezet jóhoz – szólt Lilyhez bátorítóan. - És a történteket nem fogom elfelejteni, de jobb ha nem idegeskedik. Higgyen nekem. - A nő a szavakra bólintott, Dumbledore pedig a frissen érkezettek felé fordult. - Örülök, hogy eljöttek. James, Remus, Sirius, Alice, Frank. Foglaljatok helyet. Még várunk valakit. - A csapat leült a talált helyekre, James például Lily mellé.

- Hát te?
- Meglátogattam a professzoraim, nem szabad?
- De, sőt, örülök neki, de azt nem tudom, hogy miért nem mondtad, hogy idekészülsz?
- Nem is tudom... - vaskos léptek zaja hallatszott, és az ajtón egy borzalmas kinézetű ember lépett be.
- Alastor, na végre! - csapta össze a tenyerét az igazgató, majd kezet rázott az érkezettel, kinek az egyik szeme helyén egy forgó mágikus szem foglalt helyet, egyik lábát egy vasláb helyettesítette és az arca tele volt sérülésekkel.
- Albus! - fogadta el a kezet, majd a fiatalokon nézett végig. - Ők lennének? Még egynek sem láttam az arcát.
- Fiatalok, tehetségesek és megbízhatóak. Mind Roxfortos, Griffendéles volt. - a Roxfortos Griffendélesek elképedve, kissé meghökkenve nézték a férfit.
- Hm, lássuk akkor.
- Először is. Az úr Alastor „Rémszem” Mordon – mutatott a férfira bemutatás gyanánt. - Auror. A fiatalok sorban. Lily és James Potter, Sirius Black...
- Egy Black? - horkant fel az auror.
- Igen – válaszolt gőgösen Sirius.
- Hm.
- Remus Lupin, ő vérfarkas.
- Hm, ez érdekes. Legfőbb vágyam egy megbízható vérfarkassal találkozni – morogta, de semmi gúny nem hallatszott a hangjában, Teljesen komolyan beszélt. - Remélem később elbeszélgethetünk.
- Én is – válaszolt bizonytalanul Lupin.
- És végül Frank és Alice Longbottom. Mind aurorok. A frissek közül jobbakat, és megbízhatóbbakat nem találsz.
- Remek, akkor már ma tesztelem őket, szükségem van egy kisebb csapatra az egyik kutatómunkámhoz. Az egyik halálfaló búvóhelyét megtaláltuk, talán közelebb vezetnek a végső célhoz.

- A végső célhoz? - kérdezte Lily, kissé nyugtalanul. - És ha szabad kérdeznek, mi mire kellenénk, vagy...
- Mindent az idejében, Lily – szólt nyugtatóan Dumbledore.
- A hölgy, amint látom eszes, bizonyára jó eredménnyel zárta az aurorképzőt.
- Kitűnővel – szólt James.
- Hm. Ritka, mint a fehér holló. És hogy válaszoljak a kérdésedre, már, ha megengeded, hogy tegezzelek, ti, ha megfeleltek a Főnix Rendjének tagjai lesztek.
- Főnix Rendje? - ámuldozott Sirius.
- A rendet én alapítottam, a közelmúltban – kezdett magyarázkodni az igazgató. - A név egy olyan társaságot fog fedni, akik Voldemort – itt a társaság összerezzent. -, és a halálfalók ellen küzdenek. Tehetséges és megbízható férfiak és nők csoportja.
- De hát, az auroroknak is ez a dolga, nem? - kérdezte Remus.
- A Rend független a Mágiaügyi minisztériumtól. Ez az alapja.
- Akkor ez valamilyen szinten illegális, nem? - kérdezte Alice. Mordon elégedetten hallgatta a kérdéseket.
- Egyáltalán nem.
- Hm. És mi a végső cél? Amit Alastor említett – tette fel a kérdést James.
- Természetesen Voldemort – ismét összerezzentek. - legyőzése.
- Nem túl nagy falat ez?
- A végső cél elérése, még messze van – szólt rekedtem Mordon. - Egyenlőre játszunk. A halálfalókat akadályozzuk majd meg, hogy olyasmit tegyenek, amit nem kellene.
- Nekem tetszik az ötlet – szólt Sirius.
- Még akkor is, ha a családod ellen is hajtóvadászat folyik?
- Nekem itt a családom – morogta Sirius körbemutatva a barátain. - Az amelyiknek a nevét hordom kitagadott, mikor a Griffendélbe kerültem.
- Meg a Tekergőkkel barátságba – szólt James.
- Tekergők? - húzta fel a szemöldökét az auror.
- Hosszú – mosolygott Dumbledore. - De most már induljatok. Nekem még el kell mennem, hogy az utolsó tagokat is beszervezzem. Hétvégén, itt a Roxfortban megismerheti mindenki a másikat.
- Kihez megy a professzor? - kérdezte Lily.
- Úgy hiszem, a Tekergők negyedik tagjának is a Rendben a helye. Mellesleg, ha csapatokra válnak, a következő felbontásban váljanak szét: Frank – Alice, Remus – Sirius, James – Lily, és Alastor ön az utóbbiakkal tartson.
- Rendben Albus. Fiatalság, indulunk – azzal kidöcögött az ajtón. - Viszlát Albus.

A kis csapás egy zord erdőhöz vezetett. Itt még a csapat együtt volt. Mordon döcögött elöl a többiek pedig mögötte. Sirius kezdetben humorosan eljátszotta az elől haladó auror járását, nem is sejtve, hogy az a mágikus szemével mindent lát. Csak akkor hagyta abba, mikor tekintete rátévedt Lily rosszalló fejcsóválására. Némán haladtak tovább.
- Itt megállunk! - szólt Mordon az erdő szélénél. - Ez itt az átvizsgálási terület. Három csapatban dolgozunk. -Frank, Alice, ti a bal oldali csapást követitek. Sirius, Remus tietek a középső, és mi megyünk a jobb oldalin. - Az első két páros már indult volna, de Lily hangja megállította őket.
- Várjatok, azt nem akarjátok megtudni, hogy mi a feladat?
- Úgy látom – morogta Alastor elégedetten. -, hogy egyenlőre az egyetlen használható egyén közületek Lily. Aranyszabály: Lankadatlan éberség, és figyelem! Lankadatlan éberség! Indulhattok!

Miután a másik négy eltűnt az erdő sűrűjében Mordon is elindult. Lily és James összenéztek, majd elindultak utána. Az erdő gyorsan sötétedett és sűrűsödött, az ág reccsenések, a szél süvítése egyre erősebben hallatszott.
- Hátborzongató – jegyezte meg Lily körülnézve.
- Félsz? - nézett hátra Mordon. Így sebekkel, az árnyékban még félelmetesebbnek tűnt.
- Nem – válaszolt a nő, de hangja nem nagy határozottságot mutatott.
- Biztos?
- Egészen – sóhajtott Lily, majd újra körbenézett. - Csak hátborzongató. - Mordon újra előrefordult, majd gyors léptekben letért az ösvényről.
- Ennek örülök, ugyanis ez csak a kezdet!
- A kezdet? - kíváncsiskodott James. - Mi lesz még ezután?
- Sok minden, úgyhogy, lankadatlan éberség! - morogta az auror, majd félretolt pár ágat, és meg is jelent egy szélesebb és eléggé mély patak. A mederben több kis állatka is úszott nagy állkapcsokkal.
- Azok, azok, amire gondolok? - kérdezte Lily nem kis rémülettel a hangjában.
- Igen, így jobb, ha nem léptek a vízbe – azzal a köveken keresztül, egy egészséges ember fürgeségével, átkelt a túlpartra. James szintén gyorsan átkelt, Lilynek viszont nem tetszett a dolog.
- Ne légy ilyen gyáva! - suttogta magának. - Nagy levegő, és elindulsz. Gyerünk Lily! - óvatosan rálépett az egyik kőre, majd egyesével a többire, épp az utolsónál tartott volna, mikor valami árny átsuhant az erdőn. Az árny kizökkentette a nőt a koncentrálásból és megcsúszott az utolsó kövön. Ha James el nem kapja a patakban kötött volna ki.
- Jól vagy? - kérdezte James.
- Azt hiszem – sóhajtott a nő, majd Mordonhoz fordult. - Valami árnyat láttam.
- Hol?
- Arra – mutatott az erdő legsötétebb része felé.
- Milyen volt?
- Egy árny volt, mégis milyen lett volna! - mérgelődött Lily. Mordon komoran nézett vissza rá.
- Egy jó aurornak ezt is tudnia kell.
- Akkor rossz auror vagyok, de még mindig jobb azoknál, akik észre sem vettét! - vágott vissza.
- Hm – hümmögött a féllábú auror. A másik férfi egyenlőre nem akart beleszólni a vitába. - Menjünk! - morogta Mordon, azzal megfordult és tovább döcögött. A másik kettő ment utána.

- Látjátok? - mutatott le az auror a dombról, ahova némán felmásztak. Odalent az alján három farkas várakozott. Egyikük a levegőbe szagolt. - Ezeket el kell intéznünk. Ha kerülünk, az túl sokáig tartana.
- Most akkor pontosan tudjuk, hogy hova megyünk?
- Igen.
- Akkor Siriruséknak mért kellett másfele menniük? - kérdezte James.
- Mert, nem biztos, hogy ott van.
- Oké, akkor ezekkel mi legyen?
- Egy két bénító átok, megteszi, vagy amit akartok – rántotta meg a vállát Alastor. - Gyerünk. - Azzal kivonta a pálcáját és elindult lefele a dombon. A másik kettő is előhúzta a pálcáját és elindult mögötte. A farkasok elég hamar észrevették őket, és kivicsorítva a fogaikat, karmaikat előkészítve futva elindultak feléjük.
- Stupor! - recsegte Mordon, mire az első farkas a földön maradt. Lily megállt, azt a két farkast nélküle is elintézik. Körbenézett. Valami nem tetszett neki. Rossz előérzete volt. - Na ez kész! - szólt elégedetten az tapasztalt auror.
- Nem hiszem – szólt csendesen a nő, majd az előttük lévő fákat nézte. Mordon és James csodálkozva néztek rá. - Ezek nem hárman voltak! - szólt, majd a fák felé mutatott, ahonnan egyre több farkas bukkant fel. - Lankadatlan éberség? - nézett rá dühösen Mordonra.
- Talán itt a visszavonulás a megfelelő taktika – azzal meglepő gyorsasággal elindult felfele a dombon. A farkasok is megindultak. A két fiatal auror is futni kezdett.

- Lily! - hökkent meg James, mivel a nő elszakadt mellőle. Kapkodva körbefordult és észre is vette. A domb egyik oldalában egy csapdába esett, fiatal kentaur vergődött. Lily pedig neki akart segíteni, de a kötél hurok, varázs lehetett, mert egy varázslat se szakította el. A másik út a kézzel való szabadítás volt. A nő megmarkolta a kötelet, a lény lábán, majd elkezdte tágítani, de az első farkasok már nagyon közel voltak.
- Menj! - szólt rá a kentaurra, mikor elég nagy lett a hurok. A félig ember, félig állat lény ugrott egyet majd eliszkolt. Lily a farkasokra nézett. Már nagyon közel voltak, mikor valaki megfogta a csuklóját. Ijedten megfordult, de csak James volt.
- Gyere! - szólt rá, felrántotta a földről és futni kezdtek, néha-néha hátraküldve egy-egy bénító átkot. Így sem voltak eléggé gyorsak. A farkasok körbezárták őket. Mordon, James és Lily egy farkasok által zár körben álltak.
- Most mi lesz? - kérdezte Lily.
- Mond meg te, ugyanis, ha futottál volna és nem...
- Akkor is utolértek volna, így legalább az a kentaur megmenekült! - válaszolt dühösen Lily.
- Túlságosan jószívű vagy.
- Majd említem a aurorképzőnek, hogy hirdessék meg, hogy csak érzéketleneket keresnek erre a munkára!
- Mi lenne, ha a kijutáson törnénk a fejünket? - kérdezte James, mivel a farkasok vicsorogva ugrani készültek, sőt az egyik hirtelen megmozdult, és ugrott.

A támadás nem csak egy farkastól jött. Egyszerre vagy öten ugrottak neki a három aurornak. James védelmezőn átölelte Lilyt, de a fájdalom nem érkezett. Annál több dobbanás hallatszott a földön. A támadó állatok vonyítani kezdtek. Lily kinyitotta a szemét és felnézett. Öt hat kentaur üldözte el a támadó állatokat, és üldözőbe vette őket. Kivéve kettőt. Egy felnőttet, és egy kölyköt. A kisebb a nőhöz lépkedett.
- Ő volt az! - nézett a nagyobbra. Az is odalépett.
- Köszönöm – szólalt meg mély hangján.
- Mi köszönjük – válaszolt a nő, egy apró mosollyal.
- Ahogy mondani szokás jó tett helyébe jót várj. Akinek helyén a szíve, azt mindenki megbecsüli. Neked helyén van! - majd megfordult és a elinalt.
- Szia! - köszönt el a kisebbik, majd utána rohant. Mordon morgott egy kicsit, és úgy tűnt nem ismeri el, hogy a nő győzött.
- Menjünk tovább, míg a farkasok távol vannak. - Lily felsóhajtott, de James bátorítóan rámosolygott.

Az útjuk már nem sokáig tartott. A sziklafal, és a hegyoldal olyan hirtelen bukkant fel előttük, mintha valaki odavarázsolta volna. A falból egy barlang nyílt.
- Odamegyünk be – recsegte Mordon, majd elindult befele. Ami a barlangban eléjük tárult, nem volt szép látvány. A földön egy fej nélküli test feküdt, a nyakrészénél egy hatalmas vértócsával. A véres fej egy lándzsavégre volt felszúrva. Mikor Lily belépett, és meglátta a holtestet, hányinger fogta el. A kezét a szája elé kapva öklendezett csendesen, miközben elfordult. Nem terhes nőnek való látvány.
- Úgy látom, valaki előttünk érkezett – szólt James keserűen.
- Valahogy megtudták, hogy jövünk. Még az is lehet, hogy maga a Sötét Nagyúr végzett vele.
- Személyesen?
- Igen, nézzétek meg a nyomokat közelebbről. Lily te is! - szólt a háttal álló nőnek, de az megrázta a fejét. Erre nem lesz hajlandó. Most nem.
- Lily – szólt James is. - Láttál már rosszabbat is.
- De most más a helyzet! - szólt a nő, majd felsóhajtott. - Most ezt e látványt nem bírom ki!
- Mégis mitől más a helyzet? - kérdezte Mordon.
- Az állapotomban – szólt halkan, majd elindult a barlang bejárata felé, hogy levegőt kapjon. A másik kettő értetlenül nézett utána, majd James utána ment.
- Lily! Miről beszélsz? - kérdezte, mikor már csak ketten álltak a barlang bejáratánál.
- James, én terhes vagyok, bár nem itt és nem most akartam elmondani, de így van!
- Tessék? - szeppent meg a férfi, és látszott, hogy elsőre nem is tudja, hogy mit mondjon.
- Jól hallottad. - a nő Jamest figyelte, akinek az arcán a mérhetetlen öröm és az aggodalom jelent meg.
- Mi... mi... mióta tudod? - kérdezte Lily szemébe nézve.
- Tegnap óta.
- Nem kellett volna eljönnöd ide.
- Tudom – sóhajtott a nő. Majd átölelte a férjét. - Nem örülsz?
- Azt hiszem, még biztonságban nem leszel, nem tudok ennek örülni – válaszolt a férfi, pedig örült. Nagyon is örült, a legjobb hír, amit valaha is kapott. - Jelzek a többieknek, hogy jöjjenek ide. - Azzal felemelte a pálcáját, amiből vörös szikrák szálltak az ég felé. - Remélem észre veszik.
- Remélem ők veszik észre – sóhajtott Lily, majd várni kezdtek a négy másikra.