Hármas Gyilkosság

6.fejezet: Hármas gyilkosság!


Másnap, Lord Haart már fel-alá járkált a sátorban. Ha megszólal a kürt, ki kell lépnie és meg kell küzdenie a Nekropolisz hadvezérével, Sandroval. Cseppet sem volt ínyére a dolog. Rosszabb ellenfelet nem is kaphatott volna. Az a csontváz egy őrült. Eddig minden ellenfelét könyörtelenül kinyírta. Úgy gondolta, vele sem lesz másképp.
Megszólalt a halált hozó kürt. Reszketeg léptekkel elindult a harctér felé. Ujjai teljesen elfehéredtek, annyira szorongatta kardját. Ma magára öltötte harci ruházatát. Sok kelléket pakolt testére, hogy minél jobban megússza a sérüléseket.
Sandro már vicsorogva várta a körben. Szokásosan a sötétkék, aranyszegélyes talárját viselte, üres szemüregei félelmetesen hatottak. Csak egy újjáélesztett csontváz volt, mégis felért ereje egy jól megtermett férfiéval. Talán még többel is. Rion sétált a fiú felé, bátorító mosollyal.
- Haarty, bízom bennem öcskös. – mondta bátyja, majd jól megszorongatta, megölelgette testvérét.
- Kösz, bátyó. Igyekszem – válaszolta Lord Haart. Nagy levegőt vett és elindult vesztőhelyére. Rion felkonferálta a kezdődő csatát, majd felszólította a két harcost a küzdelem megkezdésére. Sandro már rögtön lecsapott a vörös hajú ifjúra, de Haarty sikeresen hárította a támadást. A nekromanta kardja fekete füstben fürdött. Dühös ordítással rontott ellenfelének.

A Nekropolisz hadvezére rendesen megizzasztotta. Neki csak egy egyszerű kardja volt, Sandronak viszont már zöld lángban állt. Nem tartott sokáig a harc. Mikor eltávolodtak egymástól, a csontváz fegyveréből zöld csóvát lőtt ki, ami telibe találta Haarty mellkasát. Az, egy nyögés kíséretében összeesett, kardját még mindig kezében tartva. Iszonyatosan égette a lövedék, ami mostanra folyadékká alakult és bugyogva oldotta fel ruháját és bőrét.
Az emelvényen a Castle és a Nekropolisz előkelői felpattantak. Ami ezután történt, arra senki sem számított. Sandro sátáni kacajjal a lovaghoz sétált, kialudt kardját annak szíve fölé tartotta. Síri csend borult a lelátókra is.
- Sandro, most már elég legyen! Győztél, vége van – mondta Rion a másik hadvezérnek.
- Nem. Még nincs vége. Most fogom csak befejezni. Nem szeretek munkát félbe hagyni. – kardját felemelte és teljes erőből Lord Haart szívébe döfte.
Sikolyok és ordítások hangzottak mindenfelől. Pár másodpercre mindenki ledermedt. Fel sem fogták mi történt. Majd Caithlin sírva rohant oda legkisebb fiához. Magához szorította és úgy ringatta, ahogy egy kisbabát szokás.
Tamika magán kívül volt. Szikrázó tekintettel suhant fekete köpenyében hadvezéréhez. Ám Christian gyorsabb volt nála és karddal már neki is rontott Sandrónak.
- Christian ne csináld! – ordította bátyjának Rion. De a Castle királyát semmi sem állíthatta meg. A csontvázat ugyan kicsit meglepte a hirtelen támadás, de még így is sikerült hárítania az erős csapást. Izzottak a kardok, a királyé fehér fényben, a hadvezéré zöld lángokban állt.
Christian, már nehezebb ellenfélnek bizonyult, de ő sem húzhatta sokáig. Egyre közelebb kerültek egymáshoz, míg végül Sandrónak sikerült egy gyengepontot találni ellenfele védelmén és a király oldalába mélyesztette fegyverét, aztán a hasába, aztán a szíve felé és még sok helyre. A férfi erőtlenül esett össze, kardja nagy csörgéssel ütközött a földnek.
Loynis fel volt háborodva. Paprikapiros arccal, mutatóujját erősen rázogatva közeledett a csontváz felé.
- Te mocskos kriptaszökevény! Hogy mertél megölni egy királyt?
De nem csak ő hőbörgött. Tamika már alig bírta visszatartani Riont.
- Te tudtad! Tudtad, hogy ez lesz, és nem hagytad, hogy megállítsam! – üvöltötte a küszködő lánynak. Fehér fény izzott fel körülötte, amivel sikeresen eltaszította magától a királynőt. A férfi egy tűzgolyót hajított a csontváznak, akinek találja lángra is kapott.
- Rion! Te is meg akarsz halni? Egy vérszomjas nekromanta ilyen állapotban még téged is megölne – morogta Tamika, miután fekete füst kíséretében oda teleportált a férfi mellé.

A lány egy kézintéssel elporlasztotta Sandro kardját, majd a nekromantát vette célba. Kezét ökölbe szorította, nagyon erősen koncentrált. Mágikus szél lengte körül, szeme egésze feketévé vált. A csontváz felordított kínjában. Nagyon lassan porladt el teste, a nekromancia zöld fény kíséretében távozott belőle és a királynőbe szállt. Sandro a földre vetette magát, és úgy folytatta ordítását. Rázkódott a fájdalomtól, rémülten nézte, ahogy kezei, lábai elporladnak. Még egy utolsó, gyilkos pillantást vetett kínzójára, aztán megszűnt létezni. A Nekropolisz hadvezéréből, csupán egy kupac hamu maradt. Tamika végül leeresztette kezét. A mágikus szél maradványa elfújta egykori hadvezérének hamvait.
- Ezzel még nem tetted jóvá, hogy mind a két testvéremet megöltétek. – szólalt meg halkan Rion. Sötét tekintettel közeledett a királynő felé. A fehér fény, még mindig körüllengte. Felemelte kezét és magához vonzotta Tamikát, annak nyakára kulcsolva ujjait.
- A te hibát, hogy Haarty és Christian meghalt, miért nem hagytad, hogy megakadályozzam? – vonta kérdőre a kapálózó lányt.

- Rion, azonnal ereszd el a lányomat! – követelte Ingham, de mondanivalója süket fülekre talált. De Tamikát sem kellett félteni. Ő is bekapcsolta sötét „auráját”, amivel sikerült kiszabadulnia a férfi szorításából. Rion azonban nem hagyta annyiban, egy fénynyilat dobott a lányra, felhasítva annak vállát. A királynő válaszul alkalmazta a rettegés sikolyát. Szájából és kezéből fekete füst tört elő, éles sikoly kíséretében. A varázslat, szó szerint körbefogta Riont, a füst kötélként csavarodott rá. Minden ízét átjárta a félelem, majd éles fájdalom hasított tagjaiba. Minden része fájt, remegett és folyt róla a veríték, szinte már fuldoklott, de még ez sem döntötte le a lábáról. A lány viszont már nem állt meg. Nekiugrott a hadvezérnek és több helyen belé vájta karmait, majd úgy pofon csapta, hogy ellenfele repült vagy három métert. Nem hagyta, hogy felálljon, ismét nekitámadt, de Rion sem volt rest, felült, ám a lány belé kapaszkodott, nyaka köré fonta karjait és most ott húzta végig éles karmait. Ezzel egy időben fogait, a férfi nyakába mélyeztette. A hadvezér csak nyögött egyet. Ahogy vére átáramlott a vámpír testébe, lassan kezdett lenyugodni. A düh okozta köd, ami eddig elborította agyát, kezdett eloszlani. Már egészen élvezte a helyzetet. Nyakát olyan szögbe tartotta, hogy Tamika még jobban hozzáférhessen és át is karolta a lányt. A királynő végül megszakította a műveletet és lassan, finoman kihúzta szemfogait áldozatából. Miközben eltávolodtak egymástól, ajkuk véletlenül összeért. Rion megérezte saját vére édeskés ízét. Ellenállhatalan vágyat érzett, hogy beljebb hatoljon, azokon a kívánatos, puha ajkakon, de Ingham kizökkentette őket.

- Hagyjátok abba! Ne akarjátok megölni egymást! – mondta kétségbeesetten, de a két érintett nem hagyta abba. Már nem akarták kinyírni egymást, egyelőre. Tamika lenyomta Riont a földre és nyalogatni, simogatni kezdte annak sebeit. A vér szaga és íze teljesen elbódította. Rionnak, pedig igazán jó vére volt. Királynőként, mindig meg kell tartóztatnia magát. Eddig ment is, csakhogy, most valami ismeretlen vágy kerített hatalmába. Nem csak a vér vonzotta, hanem maga a férfi is. Élvezte, ahogy az izmos domborulatokon futtathatta végig ujjait. Rion felemelte a lány állát, hogy szemébe nézhessen. Neki is hasonló vágyai voltak a másikkal szemben. Egészen feltüzelte ez a helyzet, nem szándékozott itt megállni, de a féltő apa ismét közbeavatkozott és lerángatta gyermekét róla.
- Tamika, meg kell gyógyítanod Riont. Nagyon sok vért vesztett, hála neked. – mondta szemrehányóan lányának, aki azonban cseppet sem figyelt rá.
Közben a hadvezér feltápászkodott és odasétált halott öccséhez. Letérdelt Haarty mellé és megfogta jéghideg kezét. Könnyek szöktek a szemébe. Csak nézte a halott testet. Nem tudta elhinni, hogy Haarty nincs többé. Kínjában, öccse haját kezdte el igazgatni, közben ismét meghallotta édesanyja zokogását. Az özvegy most másik fiát ringatta.


Aznap, már nem indítottak több harcot. A griffes zászlók mellé feketék is kerültek.
A vár egy üres szobájában, Tamika végezte a szokásos szertartást az elhunytakon. A teremben három asztal volt. Kettőn Lord Haart és Christian feküdt, a harmadikon pedig a szükséges kellékek sorakoztak. Az egyetlen, kicsi ablak félhomályba borította a szobát. Igazán szép látvány lett volna, ha nem az történt volna, ami történt.
Rion lépett be a szobába, akinek még azóta sem állt el vérzése. Már szédelgett, hányingere volt, alig látott. Nekidőlt a főzetes asztalnak és nézte, ahogy Tamika munkálkodik. Két testvére már tiszta ruhában feküdt, mind a kettejüket abba a ruhájukba öltöztették, amelyikben a nyitó bálon voltak. Arcuk békésnek hatott, kezüket a mellkasukra fektették.
- Hogy lehet valakit nekromantává tenni? – kérdezte a férfi, hosszas hallgatás után.
- Elég bonyolult dolog. Nem sokan tudják megcsinálni – hangzott a válasz. A lány kezét most Haarty fölött lengette, így annak teste fölött fehér füst jelent meg. Közben, valami szöveget kántált, amit Rion nem értett.
- De te meg tudod csinálni? – jött az újabb kérdés.
- Igen. Én megtudom – a királynő befejezte a műveletet és Rion felé fordult.
- Fel akarom éleszteni Haartyt. – mondta komolyan a hadvezér.
Tamika jóízűen felnevetett.
- Ezt ne kérd tőlem, mert nem fogom megtenni – közölte mélyen a férfi szemébe nézve.
- Miért nem? – vonta fel szemöldökét a másik.
- Hidd el, ha mondjuk, vámpírrá tenném az öcsédet, akkor csak árnyéka lenne egykori önmagának. A nekromancia, mind a testnél és mind a léleknél, bizonyos torzulást okoz. És mivel Haarty erőszakos halált halt, ha feléleszteném, mérhetetlen bosszúszomja lenne, ami a személyiségét is még jobban befolyásolná. Nem szólva arról, hogy mit szólnának a többiek. Szerintem az édesanyád inkább látja holtan a fiát, minthogy vérszívó gyilkosként rohangáljon a világban. Veszélyt jelentene mindenkire. Nem az a Haarty lenne, aki éltében volt. – magyarázta el a lány és végigsimított Rion arcán. Ettől a másik kicsit megenyhült. Mindketten elmosolyodtak, újra feléledt bennük a vágy, ami a csatatéren tört rájuk.
- A vérnek tényleg nem tudsz ellenállni? – kérdezte halkan a férfi.
- Hát, elég nehezen – hangzott a felelet. A hadvezér arca sebéből egy kis vért kent a szájára. Tamika már csak oda tudott koncentrálni. Rion elmosolyodott és közelíteni kezdett a lány felé. Egyik kezével átkarolta derekát, másik kezével felbillentette a királynő fejét. Mind a kettejüket átjárta a forróság, Tamika meg is remegett. Nem akart elhúzódni a férfitól. Hagyta, hogy ajkai a másikéra tapadjanak. A vér csak még jobban feltüzelte. Rion nagyon gyengéden csókolta meg, majd elolvadt tőle. Ő is átkarolta a férfit, csókjuk egyre hevesebb lett, kezük felfedező útra indult a másik testén. Aztán Tamika hirtelen észbe kapott. Eltaszította magát Riontól, aki értetlen képpel nézett rá.

- Most mi bajod van? – hüledezett és választ várva, a lányra meredt.
- Akárki megláthat minket. Meg mit szólnának hozzá, ha látnák, hogy az új királyuk milyen érzelmeket táplál egy mocskos nekromanta iránt. – azzal kiviharzott a teremből.
Sietős léptekkel indult el szobája felé. Mikor odaért, magára zárta az ajtót és nekidőlt annak.
Micsoda ostobaságot csinált. Hogy engedhette, hogy egy férfi így megbolondítsa. Még a vérre sem foghatta, az csak rá segített a dolgokra. Anélkül is hagyta volna, hogy Rion megcsókolja. De milyen csodálatos is volt az egész. Teljesen elveszett a karjaiban, egész testét átjárta a forróság. És ahogy azok a kezek simogatták. Kénytelen volt bevallani, hogy nagyon is kívánta a Castle új királyát és kételkedett benne, hogy ezek után ellen tudna neki állni.