Hangyák a sötétben

Minden nap ugyanaz a gépiesség. Sehol egy kis empátia vagy érzékiség a mosdópult flegma flakonjai részéről. A borotva felébresztett, mégis jobb nyitott szemmel készülődni.

Mi is lesz ma? Valami eligazítás reggel... Érdekes az a nő! Olyan titokzatosan érzéki, miközben nyílt tekintettel a vesémig lát! Ő mondja majd a tudnivalókat a... tücsköknek? Rovaroknak? Hogy is nevezik őket?...
Kötök nyakkendőt az eseményre, mert a raktárban a zakót is fel kell majd venni. Ez hosszú emlékszem -, ez meg csúnyán van megkötve, marad a csíkos, ami nem is hosszú, meg is van kötve rendesen, csak bele kell bújnom... A színe illeni fog a csajhoz. Micsoda szemek! Biztos készülődik már!

Második hete dolgozom a cégnél, s még kétszer sem tudtam ugyanoda parkolni. Hogy hívhatják azt a nagyon vonzó csajt, aki az eligazítást tartja majd? Biztos nem fog bemutatkozni, a többiek mind ismerik.
- Mikor is lesz a buli a raktárban? érdeklődtem a recepción.
- Buli sosem, de eligazítás 10 perc múlva a hangyáknak! mosolygott vissza a kedves hangú nénike.
Szóval nem cserebogarak, hanem hangyák! Ezzel is okosabb lettem. Még egy indirekt próba:
- Ki tartja? kérdezősködtem tovább, és úgy gondoltam, most végre mindent meg fogok tudni a titokzatos hölgyről, hiszen egy recepciósnak mindent tudnia illik, és kedves érdeklődés nyomán ezen ismereteit reméltem készséggel megosztja velem.
Mégis meg kellett elégednem az eddigi információkkal a hangyákkal -, mert mintha megérkezett volna a vonat, tódultak befelé az emberek, és a válaszra már nem maradt lehetőség: hol egy kulcsot nyújtott át a pult fölött, hol beírt valamit a gépbe vagy a füzetbe...

Még irodám sincs, a titkárságon és a nagyfőnöknél töltöm a napjaimat, ami olyan érzés, mintha egy családban nem lenne mindenkinek kialakult helye, fotelja, fiókja és egyebe. Valami intim szféra kellene, ahol jókat lehetne ábrándozni a hangyák eligazítójáról.
A liftben már rutinosan vadásztam az információkra:
- Mikor is kezdődik?
Egyszerre néztek az órájukra és sietősen kiszálltak. A második, egyben fontosabb kérdést nem volt kinek feltennem.
Elképzeltem szegény chilei bányászokat, amikor 70 nap után, szabadulás reményében egy keskeny csőbe kellett préselődniük és várni a lassan közelgő alagút végét. Nem halad ez a lift!

Letettem a titkárságon a táskámat, melyet még az előző munkahelyemen kaptam búcsúajándékba. Megittam egy csészényi, bizonyára nekem odakészített, hideg kávét, és elindultam a raktárba. Megint lift, lefelé.

Sok-sok polc szögletesen, katonásan, és emberek U alakban, mindenki inkább a hátsó sorokban álldogálna, ha nem lenne máris foglalt. Középen, valami bódészerű építménynél ő. Mindenki nézi, a morajlás fakul.
Kissé arrébb álltam, szemben a ... hangyákkal, de `a nő` háta mögé.
A kedélyes raktárvezető szakadt még el a társaságtól és egy hangya is, afféle különcködő típus, az örök elégedetlenkedő és kötözködő... aki elkülönülve, ugrásra készen várta, mikor sértődhet meg. Ismerős a típus, de nemcsak számomra nem tartozik a kedvencek közé

- Kedves kolléganők, kollégák! kezdte, egy lépéssel közelebb lépve, de még így is jóval távolabb az intim szférájuknál, s mint amennyire én szeretnék a közelébe kerülni. A hangja! Egyszerre búg és csilingel, dorombol és kacag... Megkíséreltem a tartalmát is értelmezni - költség, hatékonyság, megint költség és megint hatékonyság... -, de főleg a dallamát élveztem... amikor...

Éppen egy mondat kellős közepén járt megint az a költség és hatékonyság -, amikor egy kattanás nyomán sötétség borított be minket. Mintha valaki lekapcsolta volna az összes fényforrást, valahol Paksnál.

Pillanatnyi csendet követően mozgolódás támadt, és mindenki beszélgetésbe elegyedett azzal, akit mellé osztott a sötét. Mellettem csak egy polc, mögöttem szintúgy, kétlem, hogy reagálna bármilyen udvarias kommunikációra. Gondoltam, megkeresem a költségek és hatékonyság szakavatott képviselőjét, aki szintén magányosan várja a világosság eljövetelét. Valahol középen, a bódénál.
Apró, tétova koppanások... - Micsoda mázlista vagyok! Jön! Érzem az illatát erősödni. Felém jön! Tettem néhány lépést irányában, de elhaladtunk volna egymás mellett, ha nem ügyelek. Szegfű és fahéj... de nem regényben, hanem élőben és kézzelfoghatóan.

A polcnál felfedeztem, szinte a szempillái rezdüléseit is érzetem. Hozzákezdtem reménykedni, hogy a sötétben célt fog téveszteni, amennyiben egy pofonnal várja a felfedezésére érkező kutatót. Miért is pofozkodna? És a csattanás egyébként is megzavarná az egyébként is bomlott rendet.
Előrenyúltam nem a polcot keresve -, átkarolva a derekát magamhoz húztam, másik kezemmel a tarkójához értem... és vártam, mi következik. Karjaimban szegfű és fahéj illat, puhaság és feszesség. Tiltakozást nem tapasztaltam, sőt a hozzám-simulást bátorításnak értékeltem remélem, nem tévesztett össze a raktárvezetővel! -, így mindkét kezem mozgásba lendült. Mindenütt egyszerre akartam érinteni!

Selymes hajat éreztem, ujjaim bejárták az arcát, apró hangot hallottam, amikor az ajkak vonalán köröztem. Átcsúsztam a cicik felett derékig és vissza, ízlelgettem a karcsú nyak illatát, s ott felejtettem az arcomat. Újra cici-felfedezésre indultam, majd vissza a puha ajkakhoz, amikor váratlanul eltűnt egy ujjam... Finoman szopogatta... Hopp! Éppen úgy, ahogy tanítanák, ha lenne ilyen tanfolyam.

Reméltem, Paksig nem jutott még el a hír, hogy egy kapcsolót vissza kellene állítani ON helyzetbe.

Csípőjét szorosan magamhoz préseltem, mutatóujjammal jeleztem, merre halad a felfedezés: illatos nyakán körben, lefelé a cicik völgyébe... Egy pillanatra megmarkoltam az egyik ingerlő halmot, majd két kézzel a popsi félgömbjeit. Annyira magamhoz húztam, mintha nem lenne ruha egyikünkön sem, éreztem minden rezdülését.
Fülemben érzékeltem szapora és forró lélegzetét, ezt olyan izgalmasnak találtam, hogy hamar viszonoztam is, egy puszi kíséretében. Megtaláltam a száját és ettől kezdve nem láttam, nem hallottam semmit. `Nem látni` lényegtelen információ egy sötét raktárban, de ha valaki mégis megtalálta volna azt az elveszett villanykapcsolót, én ott és akkor azt sem vettem volna észre!

Hátát simogatva - beleértve a popsit is -, fejét szorosan tartva, nem eresztettem a nyiladozó ajkakat, felváltva ízlelgettük egymás nyelvét... A többiek mit csinálhatnak?

Két tenyerem önálló életre kélt, bejártak minden tájat, egy óvatlan pillanatban egyikük becsúszott a bugyiba is... Megfordult, mintha menekülne, ám a popsiját kínálta hozzám nyomva, körözve, két kézzel hátranyúlva... és belemarkolva a nadrágomba, annyira pontosan, hogy nem csak a szövetet fogta meg.
Azonnal viszonoztam a támadást, a hasát és a ciciket simogattam, homlokánál fogva tartottam, el ne menekülhessen a nyakát borító puszik és harapások elől. Mintha meggondolta volna, visszafordult, egyetlen mozdulattal lekapta a nyakkendőmet, és már mögöttem járt, gondosan összekötötte a csuklómat.

Hirtelen manővere jóval felülmúlta azt a meglepetést, amit a sötétben egy kivilágítatlan pofon érkezése okozott volna. Meglepődni sem hagyott időt, a nyakamon éreztem az ajkát, ujjait, következő pillanatban megint másutt érintett... sosem tudhattam, éppen melyik a következő célpontja.
Ő tudta!
Elém állt és lehúzta a cipzáromat!
Körülöttünk legalább 60 ember, akik egyből minket fognak nézni, amint megérkezik a fény. Mit látnának? A költségtényezők avatott szakértője benyúl a nadrágomba és simogat. Legalább fogd meg, hadd érezzelek! gondoltam. Nem tudtam eldönteni, kigomboljam-e a nadrágom, vagy inkább őt bújtassam ki a ruhájából, vagy mindkettőt egyszerre...
Ideális találmány az a raktár, melyre nem terveztek ablakot, s így a pillanatnyilag nem működő mesterséges fényre hagyatkoznak az ott dolgozók.

- Élvezni akarlak! súgtam követelőzve.
- Most nem szabad! Egy forró nyelv járt a fülemben.
Hátamon körmök szántanak, vállamat fogak támadják... a felfedezni vágyott nő itt győz le egy raktár közepén! Két karmolt vállamra fektet és lábát a mellkasomra teszi. Még egy pillanat és teletöltöm a markát... meg kellene kérdezni, hová mehet... de hangok nem nagyon jönnek a torkomból.

Újra menekül?
Valamit sejthetett furfangos női ösztöneivel, mert kis kapkodás után, mire fényárban úsztunk, eltűnt a csuklómat szorító nyakkendő, ő már a korábbi helyén várakozott, s mire feltűnés nélkül visszahúztam a cipzárt e költségtakarékos, ám igen hatékonyan telt áramszünet után -, a félbehagyott mondatnál folytatta a költségeket és a hatékonyságot.




(Köszönet Mea elnéző mosolyáért és az `Érzékek játéka játékos érzékiség` c. eredeti, s eredetiben kicsit más stílust képviselő kedves sztorijáért! Üdvözlet Zoliapunk nicket viselő alkotótársunknak is, aki elkészítette a történet 3. verzióját, és amekkora tehetsége van még számos változatot képes lenne megírni )