Gyereksírás

1. rész Jelek

- Monica! – kiáltott Carson, miután becsapta maga után közös házuk bejárati ajtaját.

- Drágám megjöttem!


Semmi válasz. Carson lassan a lépcsőhöz sétált. Lábai nehezen mozogtak, szívét pedig mázsás sziklatömb szorította össze. Hónapok óta nem tudott rendesen aludni. Amióta az a dolog megtörtént. Felért az emeletre, sírást hallott. Elindult kisfia szobája felé, s ott megtalálta szeretett feleségét, amint sírva egy barna kismackót szorongat.


- Monica, kicsim! Mért kínzod magad? Gyere menjünk ki innen, menjünk a saját szobánkba.

- Megint megtörtént Carson!

- Micsoda?

- Hallottam, ahogy Rodney sír. A kisfiunk…

- A kisfiunk meghalt! Értsd meg végre!

- Ne, ne mond ezt, én ezt nem tudom elfogadni!

- Azt hiszed nekem könnyű? Nekem is ugyanúgy fáj, de ha sírunk azzal nem hozzuk vissza. Őt már semmi nem hozza vissza. Próbáljunk meg továbblépni!

- Hogyan?? Hiszen... meghalt a gyerekem Carson nem érted? Mégis hogy éljek így?

- Ne feledd hogy az én gyerekem is volt!

- Mit tudsz te? Hiszen alig voltál itthon! Nem is ismerted őt!

- Te itthon voltál, és mi lett a vége?

- Mi? Hogy mersz engem hibáztatni?


Az asszony hátat fordított a férfinak, és kifelé igyekezett. Férje megfogta a karját, és maga felé fordította.


- Én… nagyon sajnálom nem úgy értettem. Ne haragudj, kérlek.

- Engedj el!

- Drágám, szerintem, el kellene menned egy orvoshoz.


- Nem vagyok bolond Carson, én hallottam! Talán a túlvilágról akar mondani valamit. Talán tudatni akarja mi történt vele. Nem tudom, de valami van ebben a dologban. Tegnap, miután zuhanyoztam, be volt párásodva a tükör, és a szemem láttára valami láthatatlan dolog üzenetet irt rá. Azt hiszem Rodney volt az. Azt írta „segíts rajtam”!

- Ugyan már, biztosan csak fáradt voltál és hallucináltál.

- Nem, ez igazi volt. Biztos, hogy nem hiszel nekem, de én akkor is tudom, mit láttam.

- Jó, tegyük fel, hogy tényleg hallottad hogy sír, és tegyük fel hogy a tükrös üzenet is tőle származik. De mért nem hallom akkor én is? Hiszen az én fiam volt.

- Ezt én nem tudhatom.


Ekkor a szoba szekrényének alsó részén a középső fiók lassan kihúzódott anélkül, hogy bármelyikük hozzáért volna. Mindketten odanéztek.


- Ez meg mi volt?

- Carson, szerintem Rodney most is itt van. Hallott minket, és kinyitotta a fiókot, hogy végre higgy nekem.

- Ez nevetséges! Szellemek nincsenek!


Ahogy Carson ezt kimondta, becsapódott a fiók. Az íróasztalon egy füzet mellett lassan felemelkedett egy kék toll. Mozgott a lapon néhány másodpercig, majd a földre esett. Monicával rögtön odamentek elolvasni.


„ Segíts rajtam” felirat állt a lapon, az írás alapján, mint egy kisgyerek betűi.


- Uram isten!

- Most már hiszel nekem Carson? Hogy Rodney tényleg itt van?

- Azt hiszem. De mi van akkor ha mindketten kezdünk bedilizni? Ha a gyász előbb utóbb őrültté tesz mindkettőnket?

- Te is tudod, hogy nem így van. A fiunk mondani akar valamit.

- Továbbra sem értem eddig mért nem láttam ilyesmit vagy eddig mért nem hallottam őt. Lehet hogy csak veled akar beszélni. – mondta Carson, s szomorúan nézett felesége tengerkék szemébe.

- Carson, ő a te fiad is volt, és nagyon szeretett téged. Remélem, ebben nem kételkedsz.

- Azt hiszem nem. Hiszen végül nekem is megmutatta, hogy itt van. Szerintem menjünk aludni.

- Rendben. Jut eszembe, a szomszédunk megívott minket holnap reggel egy teára. Mr Gustavson igazán rendes öregúr. Tudod mostanában sokat beszélgettem vele. És azt mondta lenne valami amit el akar mondani. Azt mesélte tud valamit az előző tulajdonosról és a családjáról, ami fontos lehet. Mert említettem neki a furcsaságokat amik itt történtek.


- Lehet bolondnak tartott, bár remélem hogy nem. Akkor már régen valamelyik diliház ágyát nyomnád.

- Holnap megtudjuk. Menjünk aludni


A házaspár saját szobájába vonult, átöltöztek, majd lefeküdtek. Aznap éjjel egyikük sem aludt, mert hallották fiuk sírását.

2. rész A szomszéd meséje

Carson háromszor kopogott szomszédja sötétbarna bejárati ajtaján. A verandán egy fekete fehér macska rohant le a lépcsőn, egy kisebb egér után. Az öregúr kinyitotta az ajtót, majd hatalmas vastag keretes szemüvegét feltéve nagyot kiáltott:


- Maga az kedveském? Jönnön, be drága Monica. Jöjjenek csak!

- Köszönjük a meghívást Mr Gustavson – szólt Carson kissé félénken.

- Szólítsanak nyugodt szívvel Donald-nak.

- Rendben – mondta Monica.


Végigsétáltak a hosszú folyosón, a konyhából érezhető volt a barack, és az erdei gyümölcsös tea finom, édeskés illata. A folyosó végén hatalmas nappali tárult a pár szeme elé.


- Foglaljanak csak helyet, addig én hozom a teát – mondta a férfi, s már el is tünt.

- Mit gondolsz Mona, mit tudhat a vén szivar?

- Ne beszélj így róla, még meghallja! – szólt rá Monica, de mindkettejük szája sarkában mosoly húzódott.

- Már jövök is drágáim – mondta hangosan Donald. Letette a teásbögrékkel megrakott tálcát az asztalra, s belesüppedt az egyik fotelba. Monica és Carson szemben a kanapén ültek.

- Szóval Donald, legutóbb említette nekem, hogy tud valamit a házunk előző tulajdonosáról!

- Úgy van aranyom. Nos, nem garantálom, hogy hinni is fognak nekem, de azért elmondom. Öt évvel ezelőtt laktak itt. Az asszony egy gyönyörű szőke teremtés volt Tessa, a férje pedig Daniel Potter. Ötéves volt a kisfiuk, mint a maguké, amikor…

Szóval egyik éjjel a gyerekszobából sírást hallottam. Akkor rögtön nem tudtam meg mi történt, csak másnap reggel. Tessa elmondta hogy a kisfiú rejtélyes módon meghalt. Az orvos szakértői vélemény szerint megfulladt, de sem nyomokat nem találtak a nyakán, sem zúzódást, az égvilágon semmit.
A városban elterjedt egy pletyka egy régi tulajdonosról, aki a saját kezével fojtotta meg a fiát abban a szobában, s most a gyerek anyjának szelleme kísért ott, és megöli az összes gyereket, aki odakerül. Bosszúból, hiszen ha az ő kisfia meghalt férje jóvoltából, akkor a többi gyerek sem érdemli meg az életet. Én azt hiszem, a nő szelleme ölte meg a kisfiukat.


- Ez az egész annyira abszurd… de az igazság az, hogy más magyarázatot nem igen találhatunk Rodney halálára. – mondta Monica, s egy könnycsepp folyt végig arcán.

- Viszont Donald, amit mondtam magának, hogy Rodney írt nekem üzenetet, többször is. Hallottam a sírását. Vajon mit akarhat tőlem?

- Kislányom, én azt hiszem, hogy a fia nem tud továbblépni, mert maga nem akarja őt elengedni.

- Hogy tehetném? Hiszen a kisfiam!

- Pedig muszáj lesz, ha azt akarja, hogy békében nyugodjon.

- Na és a gyilkos szellem? Valahogy meg kéne állítani, hiszen nem várhatjuk meg, hogy majd újabb gyereket öljön meg. – mondta Monica, és végigsimított a hasán. Férje furcsállta a mozdulatot, de nem tudta mire vélni.

- Az is lehetséges, hogy a fiuk valahogy megpróbálja eltüntetni a nő szellemét a házból, hogy megvédje magukat. Vagy más meg is tette, és csak arra vár, hogy maguk elengedjék őt, és éljék tovább az életüket.

- Valószínűleg ez a helyzet. Most viszont Donald, mennünk kell. Köszönjük, hogy elmondta nekünk mindezt. Ha Rodney-t nem is kaptuk vissza, legalább megtudtuk mi történt vele – mondta Carson, és felállt. Monica is csatlakozott hozzá. Donald kikísérte őket, és mielőtt becsukta a bejárati ajtót, még látta macskájának szájában a kisegeret, amit megfogott.

3. rész A továbblépés

Másnap este Carson és Monica megint hallották fiuk sírását. Végül elhalkult, s mindketten elaludtak. Az asszony erős fényre ébredt, s mikor meglátta Rodney halvány, de határozottan látható körvonalait, férjét rázni kezdte. Mikor ő is felébredt, Rodney láttán kiszaladt az álom, fáradt szeméből.


- Rodney, kisfiam! – mondta Monica, és sírva kelt fel az ágyból. Hosszú fehér hálóingében olyan volt, mint egy angyal.


- Anyu, nagyon hiányzol! Olyan magányos vagyok!

- Kicsim, annyira bánt hogy nem értem oda időben. Talán megakadályozhattam volna, hogy bajod essen!

- Te nem tehetsz semmiről mami. De segítened kell rajtam. Itt ragadtam élő és holt világ között, s ameddig nem engedsz el, nem tudok tovább lépni.

- Hogy tehetném? Hogyan engedhetnélek el? Hiszen szeretlek!

- Én is téged mama, de bele kell törődnöd abba, ami történt. Engedj el, különben sosem nyugodhatok meg.

- Értelek, és megpróbálom. Szeretünk téged, ezt ne feledd soha!

- Én is titeket. Oh mama, látom, már látom a fényt, mennem kell! És mama,

- Igen kicsim?

- Vigyázz a kis Sammy-re – mondta, és anyja hasára nézett, majd belépett a fénybe.


A szobában sötét lett.


- Milyen Sammy? Kiről beszélt Rodney Monica?

- Drágám, én kisbabát várok. Róla beszélt.

- Hogy? Uram isten! És ez már biztos? – kérdezte Carson, s közben szinte ragyogott a boldogságtól.

- Igen biztos. Nyolc hónap múlva szülők leszünk!

- Ez csodálatos, drágám, annyira szeretlek!

4. rész Sammy

Monica, és Carson elköltöztek a közeli kisvárosba, Castle Rockba, ahol gyönyörű 2 szintes kertes házat vettek. A kis Samantha már 3 éve volt lakója az első emeleti gyerekszobának, szülei pedig miután lefektették, hálószobájukban bontott pezsgővel ünnepelték nyolcadik házassági évfordulójukat. Monica valami hideg fuvallatot érzett, pedig az ablak csukva volt, s 10 perccel ezután Sammy sírását hallották.

Mindketten azonnal kiugrottak az ágyból, és a gyerekszoba felé rohantak, de már késő volt. Samantha a rózsaszin padlószőnyegen feküdt mozdulatlanul. Halott volt. Aki a boncolást végezte, megállapította a halál oka fulladás. Fojtogatásnak nincs nyoma, sem víznek vagy más egyébnek a tüdőben. Az eset megoldatlan maradt.

A tragédia után Monica otthon, a fürdőkádba feküdt, megfogta a konyhából elhozott kést, s elvágra a csuklóját. Vére nagyon lassan festette vörösre a fürdővizet, az asszony fájdalma percről percre csökkent, várta a pillanatot, mikor lehet újra együtt elvesztett gyermekeivel.

Carson nem tudott túllépni a gyászon, az alkoholba menekült, s minden éjjel hangos, női nevetést hallott a gyerekszobából…