Gondolatok

Lassan, nagyon lassan mögé lopóztam, s mikor már alig álltam kétlépésnyire tőle, magasra emeltem a hentesbárdot. A telihold fényében megcsillant a bárd éles pengéje, s már szinte látszott, már éreztem a vágyát, hogy mélyen megmártózhasson a hátában. Érezni akarta a csontok szilánkra törését, a hús hasadásának sercenését, érezni akarta a vér nyirkos forróságát. Ketté akarta szelni a bordákat, végig a gerinc mentén, s fel akarta hasítani a tüdőt, hogy égető fájdalmat, borzalmas lüktetést váltson ki. Kínszenvedést akart, azt, hogy áldozata érezze az egyre jobban elharapódzó halált egész testében, ahogy lassan minden porcikájában tüzet szítva lángra lobbantsa őt, s pokoli fájdalmat kiállva lehelje ki lelkét.
Én is hasonlót éreztem. Maró fájdalmat és kínt akartam, revánsot, amiért ellenem fordult. Ez a hitvány fattyú nem érdemel mást, csak szenvedést. Meg akartam ölni, meg akartam alázni, de nem rögtön. Előbb állja ki a legkegyetlenebb kínokat, érezze, hogy messze még a halál, de nem kerülheti el semmiképp. Itassa át az iszonyat, a rettegés, a halálfélelem, de eközben érezzen pokoli lüktetést. Üvöltsön a fájdalomtól, ahogy a vér ömlik az ereiben, minden egyes szívdobbanás váltson ki lángfájdalmat, kínozza a levegővétel, de éljen, hogy mindezt érezze.
Addig gyötörni, míg végül már ő maga kívánja, könyörgi a halált, amit nem adok meg neki. Még.

Szépen egyenként tűt szurkálni minden egyes ujjbegyébe, milliméterről milliméterre leszaggatni minden körmét, majd ujjait egyenként kitörni. Haját szálanként tépni ki, szemöldökét lángoló vassal égetni le, hogy még hosszú órákig marja a forróság a szemét.
Szemhéjait felvágni, s szemének fehérjébe apró, izzó tűket szúrni.
Bőrét hosszan felhasítani, s sóval bedörzsölni. Kínozni, pokoli szenvedést hozni rá, de vigyázni, hitvány életére. Lüktessen, égjen, marjon egész teste, de éljen!!
Nem csaphatok le a bárddal. Nem tehetem meg. Belehalna. Hamar, gyorsan és kevés fájdalommal. Nem. Túl könyörületes. Ennél többet érdemel, hisz sokat tett értem. Miatta vagyok.
Leeresztettem a bárdot és szomorú szemekkel néztem. … Döntöttem.
Lassan, nagyon lassan mögé lopóztam és hátulról ájulttá fojtottam az anyámat…