G.O.D 66

Reménytelen reménységek
folytatás

A hazafele út hideg csöndben telt a fiúk között. Soulnessnek csak szeme volt nyitva agya aludt, és a lelke is. Fáradt volt ahhoz hogy bármilyen épeszű gondolatot is fel tudjon magában építeni, és ahhoz is hogy tudomást vegyen a kinti világról. Ugyanígy volt a többi tag is. Fáradtak voltak, Micha és Laus a gitáros vállára dőlve szunyókált, mivel Soulness volt a legvékonyabb. A fiút nem zavarták a halk horkolások, valahogyan nyugtatóként hatott tudatára más fáradtsága. Végigsuhant bőrén a hideg szél mikor kiszállt az autóból. Laus kiengedte őt, Micha pedig észre sem vette barátja távozását, csak az ajtócsapódás homályos csattanása keltette fel. Az acélkék karikás szemek eltűnésig követték Soulness alakját, majd pedig ismét lezárultak.

Soulness lomhán álomkórosan lépkedett a háza felé. A motor még ott állt a ház előtt ahogyan azt reggel hagyta, sőt még a fiú esésének nyoma is feltűnt a félhomályban. Bent a lakásban égett a villany meleget töltve a fiatal fiú lelkébe, és kínosnak érezte hogy nem bízik meg Mia érzéseiben. Mikor belépett, csábító illatok rohamozták meg amire hangosan korogni kezdett a gyomra. Reggel óta alig evett pár falatot, a gyakorlás pedig rendesen kiéheztette. Gyorsan lekapkodta magáról a vizes ruhákat, és a mosóvederbe hajigálta őket, majd egy szál pólóban és egy alsóban flangált be a konyhába. Mia annyira bele volt merülve a főzésbe hogy észre sem vette párja hazajöttét. Soulness lépésének hangjait pedig elnyelte az edény fortyogása, ezáltal teljes észrevehetetlenséget kölcsönzött a fiúnak. Odament menyasszonya mögé és megállt mögötte. Mia még mindig nem vett észre semmit, nagyban és szeretettel túlfűtve készítette az illatokat bocsátó ételeket, majd hirtelen két kéz csúszott a derekára. Egy pillanatra megrettenve kapta fel a fejét, majd a jól ismert illat megnyugtatta és a férfias kézre illesztette saját tenyerét.
- Már vártalak… - Mosolyodott el mikor tarkóját megcsiklandozta Soulness szempillája.
- Már szagolom… - Hangzott a válasz mögüle, mire elnevette magát, és megfordult. A gitároshoz bújt, fejét Soulness álla alá süllyesztette és behunyta a szemét. Egy régi érzés csapott belé. Ujjai kitapintották a vékony pamutanyag alatt húzódó vállakat, és vágy itatta át a lelkét. Legszívesebben levetkőzte volna a testét, mindenét hogy érezze a szerelmét.
- Csak egy kicsit maradok… Este koncert lesz… - Szomorította el a gitáros hangja, mielőtt tényleg elrévedezett volna karjaiban.
- Mikor jössz? –Egyetlen egy kérdése volt csak. Kiábrándította hogy Soulness itt hagyja. Megértette de még sem akarta elfogadni. Megmarkolta kedvese pólóját, újhegyei szorosan a fiú oldalához tapadtak. Szinte belebújt Soulness mellkasába.
- Valamikor hajnalban… - Válaszolta Soulness. Nem akarta megemlíteni a lánynak hogy koncert után a fiúkkal el akar menni szaunába, mert félt hogy Mia megharagszik, ezért hát maradt a hallgatás amivel nem is hazudott, de nem is mondott el mindent. De úgy gondolta egy pár óra pihenés neki sem árt. – De szerintem ne várj meg… Késő lesz már valószínűleg…
- Késő… - Ismételte a lány fájdalmasan, majd elengedte a fiút. Amikor annak idején megszerette a gitárost, és a közös életről képzelődött sosem gondolta volna hogy ennyire szenvedni fog. Szenvedni fog a hírnévtől, attól hogy Soulness ott van vele és mégis távol van. Szenvedett az éjszakáktól melyeket egyedül kellett töltenie a nagy házban, a gitáros ölelése nélkül. Kezdte azt hinni hogy semmi sincs közöttük, hogy csak kolonc a fiú nyakán, és hogy nem érdeklődik már annyira iránta mint mikor még nem volt terhes.

Egyre kevésbé simulhatott Soulness karjaiba anélkül hogy el ne gondolkozott volna ezeken. Feltépte a sebeit, ami a magányából halmozódott fel, szinte már megváltás lett volna a társaság számára. Mióta itt volt a gitáros nélkül nem igazán ment sehova, nem volt senki akit ismert a tagokon kívül, barátkozni meg nem igazán tudott és nem is szeretett volna. Úgy érezte magát mint egy kalickába zárt madár, Soulness volt az egyetlen aki kivehette a kezei között tarthatta és dédelgethette. És talán ő rejtette a kiutat is. Hirtelen egy őrült ötlet villant be az agyába.
Szereti Soulnesst, de itt nem tud kimozdulni, Svédország nem az ő világa, csak a fiú. Vagy visszamegy egy kicsit Magyarországra, vagy pedig a többiek jönnek ide hozzá. De valaminek történnie kell, különben megőrül!
- Gondolkodtam! – Kezdte el hirtelen és elugrott a fiútól. Az ételhez fordult és idegesen kevergetni kezdte.
- És pedig min? – Állt mellé Soulness és figyelte hogyan készül a bekebeleznivaló.
- Én itt nagyon magányos vagyok… - Tördelte halkan a szavakat Mia.
- Hát ha akarod ideköltöztethetek valakit… - Morogta humoros hanglejtéssel a fiú, de mikor a lány arcára nézett elhallgatott a szomorú és magányos pillantástól, amit Mia az edény peremére ültetett. Ettől a nézéstől félt a legjobban. Valahogyan felidéződött az emlékek között a Cassandrával való veszekedése. Mia mellette nem lesz boldog. A gitárosnak itt van az otthona és itt van a munkája is. Ide köti minden, de Miát pedig máshova. – Segíthetek? – Kérdezte letörten.
- Soulness ha még egy napot itt kell egyedül eltöltenem én beleőrülök! – Tört ki hirtelen Mia és ránézett. – Nem tudom mi van velem, de hiányzol, mindennél jobban! Hiányzik a társaság, minden! Egy ember akivel beszélhetek, aki itt van velem!
- El akarsz jönni a koncertre? – Kérdezte a gitáros. –Felőlem nincsen akadálya, de nem lesz egy kicsit fárasztó?

A lány megrázta a fejét, és szomorúan elmosolyodott.
- Nem akarok koncertre menni, sem téged égetni azzal hogy így nézek ki… De nekem valahogyan ki kell innen mozdulnom, el kell mennem sétálni vagy valami, különben megőrülök! Vagy megengeded hogy idehívjak valakit, vagy hazamegyek egy időre! –Hadarta el hirtelen olyan gyorsasággal hogy a fiú másodpercekkel utána reagált.
- Haza akarsz menni Magyarországra? –Ekkora meglepetésre még ő sem számított. –De… Nemsokára itt a karácsony, aztán meg az esküvő, és aztán meg…
- Visszajönnék az esküvőre… - Ígérte meg Mia.
- De… Mia ezt így nem lehet… - Kezdte el halkan csöndesen magyarázni.
- Miért nem!?
- Mert túlságosan is hiányoznál… - Vágta rá Soulness.
- De visszajönnék…
- Mia én most már nem lennék képes egy üres házba hazajönni… Nem tudnék úgy aludni hogy ne halljam a szuszogásod… Az illatod…
- Én pedig szeretnék emberek között lenni… Túl keveset vagy itt… Nem vádollak de ki kell szabadulnom innen! Stockholm nem az én otthonom hanem a tied… És nem hiába az eltelt hónapok száma, én nem érzem magam itt otthon.
- Értem… - Válaszolta a gitáros egy kicsit megtörve. –Hát ha annyira akarsz menj… - Hagyta a lányra, és be indult a fürdőbe, de Mia útját állta.
-Soulness… Nem kell feltétlenül elmennem csak társaság kell…Egyre jobban hiányzol. Szabadságra van szükségem…
- Ennyire nem férünk meg egymás mellett? Jó hogy tájékoztatsz erről… - Vetette oda neki félvállról a gitáros, de Mia hajthatatlan volt.
- Ne kezdd el mert nincs erőm ezt most végigcsinálni… Nem akarok elmenni, csak beszélgetni szeretnék valakivel… Veszettül hiányzol, és szeretnék több időt veled tölteni…
- És ennek kifejezésére az a legmegfelelőbb mód szerinted hogy visszamész Magyarországra… Hát tudod mit?! Mosom kezeimet, menj csak! –Indult meg újra a fiú, de Mia nem engedte.
- Nem akartalak megbántani… De te minden nap beszélsz a többiekkel, én pedig csak Michával és veled… Be kell látnod hogy ez így elviselhetetlen… Olyan mintha egy kalickába lennék, a te kalickádba…
- Akkor repülj ki! –Tárta szét a karjait Soulness. –Nincs semmi ami visszatarthatna…
-Soulness… Nem akarok veled összeveszni, azt hittem megérted…
- Mit? Menj akkor ha annyira akarsz! Nem fontos! Sajnos ehhez nem tudok gratulálni, de ha akarod összepakolok neked! –Rivallt rá hirtelen a gitáros. –Nem tehetek róla hogy ilyen helyzetben vagyunk, mikor ideköltöztél át kellett volna gondolnod miket is vállalsz magadra, ugyanis az egy teljesen új életforma ha velem laksz… Mindegy… Vége van, nem érdekes… Most elmegyek fürödni, majd koncertre, és ha hazajöttem összepakolok neked! –Indult el újra felindultan, mikor meghallotta Mia hüppögését. A lány halkan nyeldekelt, komolyan a szívére vette az imént elhangzott dolgokat.

A fiú ránézett, majd visszafordult, tehetetlenül bámulta a Miát. Nem hitte hogy ennyire megbántja, nem is volt szándéka, egyszerűen kitört belőle a feszültség.
- Miért vagy ilyen bunkó… ? –Kérdezte szaggatottan a lány, majd letörölte a könnyeit. –Akármikor társaságot emlegetek elküldesz, most pedig úgy belém tiporsz hogy legszívesebben most azonnal elmennék innen…! Régen olyan más voltál… Fejedbe szállt tán a siker? Vagy mi van veled? Miért kell engem bántani!!?
Soulness odasétált Mia mellé át akarta ölelni, de a lány remegő kezekkel eltolta magától. –Menj, intézd a saját kis életed, idd le magad csajozz be meg amit ilyenkor szokás… Igazad van, ne is figyelj rám! –Emelte fel a hangját majd Soulnessre nézett. –De akkor miért kellek ide én? Mondd miért kellek neked, ha most elküldesz…
- Én nem akarlak küldeni, te akarsz menni minden áron.
- Nem igaz! Már megint nem érted! Miért nem értesz te soha semmit!?
- Mert nem beszélsz hozzám eléggé tisztán… - Fogta meg a lány fejét Soulness. Már egyáltalán nem volt mérges, csak szomorú és csalódott. Mia elhúzta a fejét, a gitáros ekkor a vékony kis állra csúsztatta a kezét, és visszahúzta Mia fejét. A homlokuk összeért, a lány viszont megrázkódott Soulness pillantásától. Szemeiből újabb könnyek gurultak elő, de ezt elsöpörték Soulness ujjai, ahogyan végighúzta őket a szerelme pilláin. –Jönni akarsz?
- Menj csak az utadra… - Küldte a lány el, de ő nem mozdult.
- Nélküled soha sehova… - Akadékoskodott halkan, és magához szorította a lányt. –Ne veszekedjünk, jó?
- De ez így akkor sem mehet tovább! – Mia megpróbált szabadulni a fiútól, de úgy érezte hogy kezeibe erős vascölöpök kapaszkodnak, amik lehúzzák a kezeit, ezzel erőtlenné varázsolva a dacos karokat. –Magányosabb vagyok, mint amikor még nem voltunk együtt! –Bukott ki belőle hirtelen a mondat, mire Soulness ránézett. Ez a mondat meglepte nem is számított rá hogy a lány ezt a fejéhez vágja. Hirtelen elengedte Miát, aki megilletődötten nézett rá.

Nem akarta kimondani a mondatot, valahogy mégis kicsúszott a száján. Ez a mondat pedig visszavonhatatlan volt, hiába is kezdett volna mentegetőzni, Soulness pontosan tudta volna hogy ez csak átlátszó magyarázkodás.
A gitáros elhagyatottan állt előtte, úgy érezte hogy az egész eddigi élete összeomlott. Felfoghatatlannak tartotta a dolgokat. Ő soha nem akarta bántani a lányt, de mégis ő okozta volna Mia lelkén a legnagyobb sebeket?
- Nem úgy gondoltam… Sajnálom… - Mondta hosszú szünet után szerelme.
- Vehetem úgy is hogy az egész eddigi dolog csak egy hazugság volt? Csak én hittem szépnek? – Nyelte le a fájdalmat ami tátongó lelkéből kezdett volna mászni.
- Én ilyet egy szóval sem mondtam… Megint kiforgatod a szavaimat…
- Akkor nem értem… - Soulness úgy érezte lassan szétomlik a teste, leszakadnak a vállai, és a földre hanyatlanak. Egyetlen egy dologra tudott most gondolni, az pedig a halál volt. – Azt mondod magányosabb vagy mint amikor még én nem voltam… - Ismételte meg a mondatot, bár eléggé nehezére esett. –Tehát nem jó neked mellettem… De akkor miért nem mentél el amikor elküldtelek? Mert sajnáltál? – Szavai egyre indulatosabban hangzottak, tekintete pedig ismét forró vízben fürdött.
- Mert szeretlek… - Rebegte halkan a lány, de a gitáros megrázta a fejét.
- Nem… - Hangozott a válasz a szájából, majd köszönés nélkül bement a fürdőszobába. Megengedte a vizet, majd lekuporodott az ajtó mellé, maga alá húzta lábait, és karjára tette az arcát.
Szemeiből kitörtek a könnyek, és fogalma sem volt hogy mitévő legyen.
Eszébe jutottak hogy Lionával is voltak kisebb nagyobb gondok, de a nő soha nem mondott neki ilyeneket… Fejében előkavarodtak Micha szavai is, és a fogadalom is hogy nem lesz többé gyenge. Mert egy apa nem lehet gyenge. Úgy gondolta hogy egy apára fel kell nézni, nem mutathatja a gyengeségeit.
Fáradtan csúsztak szét lábai, és elmosódott tekintetét a csapra fektette, és sóhajtott egy nagyot. Újra a fejébe kúszott a régi kérdés: miért érdemes élnie?

Ha Mia nem szereti, akkor egyáltalán nincs is értelme semminek. Sem a G.O.D-nak, sem az ő életének. Levert, szomorú arccal felállt, és levetkőzött. Lesütötte a pillantását, és beült a kádba majd el is merült nyakig benne. Szeme előtt látta a lánnyal eltöltött boldog pillanatokat, beleértve az első együttlétet, és azt is mikor megtudták, hogy Mia gyereket vár. „ Akkor még volt remény” –Fogalmazódott meg a fejében, és kezébe vett egy marék habot. Figyelte a csillogó buborékokat, ahogyan kipukkadnak eltűnnek. És senki sem veszi észre őket. Lassan vett egy mély levegőt és lemerült a víz alá. Körülnézett a habréteg alatt, majd a nyomás búgására figyelt a fülében. Szeme előtt finom táncot jártak a fekete tincsei. Soulness behunyta a szemét. Egy régi emlék tört elő akaratlanul fejében.
Amikor még kicsi volt, kertes házban laktak, Stockholm szélén. Szép nagy ház volt, a gyerekeknek az emeleten volt a szobájuk, persze külön-külön. Sosem bírták ki hogy ne piszkálják egymást. Volt egy hintájuk is Cat-tel, szinte mindig azon veszekedtek. Általában Soulness húzta a rövidebbet, mivel akkor sem volt már valami testes alkat. A haja akkor is borzos volt, és élénk fekete színben csillant a világ támadási felé, akárcsak a szurok.

Az apja keveset volt otthon, folyamatosan dolgozott itt a városközpontban. Mindig váltogatta a munkáját, hol postás volt, hol őrként dolgozott valami nagyvállalatnál, Soulness sosem tudta megjegyezni mikor merre jár. Ennek ellenére mikor este hazament, mindig jutott ideje a gyerekekkel foglalkozni. Hol sétálni mentek hol pedig csak ki a szabadba a hintához. Ha Cat hintázott, a férfi általában focizott Soulnessel. Az volt az álma hogy a fiúból nagy focista lesz, ezért kezdettől fogva úgy nevelte hogy minden nehézséget át kell vészelnie. Soulness természete viszont teljesen más volt. Amíg bántották addig tartotta magát a társaságban, de ahogy kettesben maradt egy bizalmas társsal elsírta magát. Az apja többször is megszólta amiért férfi létére ennyire érzékeny, és Soulness ezt nagyon szégyellte. Sosem volt olyan erős hogy apjának megfeleljen hogy büszke legyen rá. Ennek ellenére tisztelte és imádta, még akkor is ha gyakran igazságtalanul járt el ellene. Cat lány létére sokkal harciasabb volt mint ő maga. Amíg Cathryn játszadozott a motorral, ő rajzolgatott, vagy festegetett, sosem azt csinálta mint testvére. Két különböző egyéniségek voltak, és mikor az apjuk meg tudta hogy a lányából autóversenyző lesz kis félelemmel de az egekig dicsérte csemetéjét. Soulness akkor érezte először azt hogy rá sosem lesz büszke az apja. Szem és fültanúja volt a dicséretnek, és az nap este ha Cat nem tartja vissza meg is szökött volna. Az anyja? Az anyjáról nem sok emléke maradt. Kedves volt Soulnessel, de szinte egész nap csak a konyhában tüsténkedett. Soha nem mozdult ki, és ő pedig érezte hogy nem boldog. De a nő szótlanul dolgozott éjt nappallá téve, semmi nyomot nem hagyva Soul lelkében. Soha egy ölbe vétel, egy puszi, vagy egy ölelés. Ezt nagyon hiányolta… De végül is felnőtt.
- Soulness hajlandó vagy végre kikászálódni a kádból!? Nem tudom hogy megengedett e a fürdőkádból a koncertadás! –Zavarta meg gondolatait egy heves kopogás, mire a gitáros úgy ugrott fel a víz mélyéről, mint akit megszúrtak. Kinyitotta a szemét köhögni kezdett, majd pedig megrázta a fejét.
- Micha… - Nézett le szomorkásan a vízre, ahonnan visszacsillantak fehér karjának vonalai.

Azt hitte a lány akar vele beszélni, esetleg békülni, de csalódnia kellett. Vajon a lány szereti egyáltalán? Szinte minden második percben felmerült benne a kérdés, mégsem mert rá magában válaszolni. Gondterhelten felnézett a hófehérre meszelt plafonra, és sóhajtott egy mélyet. –Rögtön megyek! –Kiáltotta ki, majd gyorsan kiugrott a kádból. Nem is gondolta hogy ennyi ideje van bent a kádban. Egy törölközőt kötött a derekára, és elcsúszikált az ajtóig. Mikor kinyitotta egy türelmetlen tekintettel találta szembe magát.
- Mi lenne ha nem egyszer nem késnél el!? –Rivallt rá Micha, majd mikor megpillantotta Soulness kifejezéstelen arcát, és hiányos öltözetét elvörösödött. –Sajnálom…
- Ne sajnáld… - Hagyta rá a gitáros és kedvetlenül kicammogott. –Én sajnálom…
- Mia merre van? –Kérdezett rá a szőke férfi, mire Soulness megrántotta a vállát. - Van valami baj?
Soulness megfordult, és kisírt vörös szemeit Michára meresztette. - Veszekedtünk, aztán elástam magam a víz alá…
- Komolyan? És min? –Lépett közelebb a billentyűs.

A fiú komoran nyelt egyet, nyakán végigfutott egy kisebb hullám egészen a vállakig majd leült, és tanácstalan arccal nézett előre. Micha leült mellé és gyönyörködő pillantást vetett a gitárosra. Meg akart volna kockáztatni hogy átöleli Soulnesst, de nem akart most a gitárossal összeveszni. –Nem publikus? –Kérdezte meg helyette halkan.
- Magányos ezért vagy haza akar menni, vagy pedig ide akar költözetni fél tucat csajt… - Nézett rá vizesen fájdalmas arccal a gitáros. – Ezen jól összevesztünk, mire kijelentette hogy sokkal magányosabb mióta velem van… Ezek után behúztam fülem farkam és bementem fürödni… -Soulness a szájába vett egy cigit és meggyújtotta. Gondolkodás nélkül odament a szekrényhez kivett alsót és egy nadrágot, majd a törölközőt nem levéve felhúzta magára azokat. Aztán levette a törölközőt, és immár nadrágban vágott neki a felsők választásának. Fekete fejét körbelengte a füst, így Michának az jutott eszébe hogy Soulnesst máglyán égetik. Végigmérte a fiú felsőtestét, és örömmel állapította meg hogy semmi sem változott. Ugyanolyan kívánatos és vonzó számára, mint eddig volt. Megfordult, hogy ne mutassa a gitárosnak vágyait, aki kérdőn felé biccentett.
- Még mindig? –Bújt bele egy türkiz selyemingbe. Fogalma sem volt mibe öltözzön fel, ezt találta a legcélszerűbb megoldásnak. Unottan nézegetni kezdte magát a tükörben. Micha visszasandított, és teljességgel megbabonázta a látvány.
- Még mindig… - Bólogatott igenlően, és érezte egyre jobban melege lesz.
- Mia tényleg nincs itt? – Szomorodott el Soulness hangja, és kisétált a szobából be a másikba, a gitárjához.
- Nem láttam még… - Ment utána Micha. –De szerintem ne aggódj érte…
- Nem is fogok! –Vágta rá mérgesen Soulness, de mindketten tudták hogy a gitárost majdnem szétfeszíti az ideg.
- Induljunk… - Micha nem akarta ennél is jobban felidegesíteni Soulnesst, de muszáj volt indulniuk. A gitáros bólintott felállt. Elővett egy papírt írt rá valamit, és felragasztotta az ajtóra. Egy pillanatig ott maradt a keze, mintha meggondolta volna hogy érdemes e elmennie egyáltalán. Aztán hirtelen elvette tenyerét, és Michára nézett.
- Menjünk…- Bólintott majd elindultak.