G.O.D 45-46

45. Zöld szörny egy széttiport szívben

Soulness elmosolyodott, Mia megint bókolt neki, hálából ismét a lány szájához érintette ajkait, de nem csókolta meg, csupán szerelme tudtára akarta adni a szándékát, aztán hirtelen a szája közé szorította Mia felső ajkát. Érezte a lány fogai finoman belemélyednek az állába, és egy kar átcsúszik a vállán, birtokába véve tarkóját is, majd egyre csak húzta le az ágyra a testét. A végén engedett a kísértésnek szabadon eresztette a lány végtagjait, úgy dőlt le az ágyra. Haja teljesen arcába omlott, ki se látszottak a szemei. Mia kuncogások közepette simította a fiú füle mögé az egyenesre parancsolt hajszállakat, míg meg nem pillantotta a fiú szemeit.
- Ne nézz így rám, kérlek…
- Akkor hogy nézzek rád…? –Soulness egy örömteli sóhajjal válaszolt. –Így? –összehúzta szemöldökét, mire a lány ismét felnevetett. –Vagy netán így? –Hunyorítani kezdett, majd komollyá vált az arca. –Beszélni szeretnék veled… - kezdte ünnepélyes hangon.

- Itt vagyok, mondd!
- Elköltözöm… Stockholm másik szegletébe… távolabb nem szeretnék menni, minden ide köt…
- Ez érthető részéről… - gondolta a lány. –nem akar ismét túsz lenni, de elmenni sem akar… - Mégis valahol arra számított, hogy Soulness Magyarországra költözik, de rájött, hogy ez egy buta képzelgés volt, elvégre mi lenne akkor a G.O.D- dal, és akármennyire is szeretik egymást, a fiú nem érezné otthon magát abban a környezetben. Önző pedig nem lehet.
- És?

Soulness felült, hátradobta fekete tollkoszorúszerű haját, és zöld vággyal teli szemeit a lánynak szegezte.
- Szeretném, ha velem laknál… Nem tesz jót az embernek ha mindig különböző hotelben él…
- Hogy, mi egy lakásban? Azt hiszem nem lenne megfelelő ötlet…nagyon kibírhatatlan vagyok, és iszonyatosan kényes… - Nevetett szórakozottan a lány.
- Ez nem vicc, Mia most ne légy komolytalan, te is tudod, hogy ez nem játék…
- Igazad van, nem játék… De akkor nem így kellett volna nekiindulnod…
- Hanem hogy?
- Sehogy… Tudod te egyáltalán miket beszélsz? Még munkám sincs… Így meg a ház csak a tied, és akkor…
- Akkor?
- Adj egy kis időt…!
- Mire? –Soulness felült, türelmetlenül a lány szemébe nézett. –Kilenc hónap múlva jön a baba…

- Te teljesen be vagy sózva ettől a gyerektől! Tudod hogy mennyi idő kilenc hónap? Majdnem egy év! –Vágott a szavába Mia.
- Hamar eltelik az az egy év! Most a munka a gondod?
- Azt mondod költözzünk össze… igen, kéne egy munka!
- És nem mindegy, hogy most Magyarországon vállalsz munkát, vagy itt…mellettem…
- Túlságosan is szép, ahhoz hogy igaz legyen… Figyelj, nekem Magyarországon vannak a barátaim, a családom, mindenkim…és honvágyam van, akármennyire is szeretlek… Csupán, csak te vagy itt nekem… Nem mintha nem lennél elég… de…
- De mégsem… - Soulness sértődötten feltápászkodott az ágyról.
- Tudod te hogy mivel jár egy ilyen?
- Pont neked magyarázzam el…?!

- Egy kicsit megengeded, hogy gondolkozzam rajta? Az a helyzet, hogy nekem ez most még eszembe sem jutott.
- Nem meglepő…
- Ezzel mire akartál célozni?
- Én igazán semmire… Ilyenkor már nem is vagyok annyira jó, ugye?
- Nem erről van szó!
- Akkor mégis miről?! –A gitáros türelmetlenül toporogni kezdett az ágy előtt, mire a lány tétován és megbántottan felnézett.
- Úgysem értenéd… - Mia felállt, és további magyarázat nélkül elsétált.

A fiú komolyan gondolkozni kezdett. Mit nem csinál jól? Vele van a baj, vagy csak Miának van rossz napja? Tegnap is elég távolságtartó volt vele, mi történhetett ami ekkora ellenszenvet vált ki belőle...?
- Mia, mi történt, amíg nem voltam melletted? –Követte a lányt, eltervezte utána jár a dolgoknak, túlságosan is szerette Miát ahhoz, hogy ennyire könnyen lerázza őt. Mia éppen megfordult, mikor szembetalálta magát a gitárossal, aki az asztalnak támasztatott karjaival tartotta börtönben.
- Semmi… - Kerülte Soulness pillantását, megpróbált kiszabadulni. –Ne kezdjük el megint…
- Mondd már el mi a baj…! –A kérés nem hatott türelmetlennek inkább gyengédségről, és gondoskodni akarásról tett tanúbizonyságot.
- Sok minden… De nem te vagy a hibás…- Mia szomorú szemei megérintették a fiút. Az a parányi düh is eltűnt a szívéből. Átölelte a lányt, megint magához édesgette.
- Nekem elmondhatod… - Mia ujját a saját ajkaira csúsztatta. –Én nem mondom el senkinek… - Mosolygott biztatóan. –Senkinek…

A lány válaszra nyitotta a száját, Soulness ahelyett hogy meghallgatta volna szenvedélyesen megcsókolta. Egyikük sem volt ellene, az eseményeknek, Soulness kezei felcsusszantak az asztalról a lány testére, és ahogyan az lenni szokott megzavarták a pillanatot.
Kopogtak. A pár mintha meg sem hallotta volna egymásba fonódva maradtak, elvégre nem lehet egy elmélyült csókcsatát egyszerűen csak félbehagyni. A vendég viszont türelmetlen volt, már másodjára kopogott. Soulness elhúzta a száját Miától.
- Ki ez az elmebeteg…?! –Sétált ki, mielőtt még Mia bármit is mondhatott volna.
Alig hogy kinyitotta az ajtót, valaki a karjaiba borult.
- Azt hittem már soha nem nyitod ki! –Hallatszott az ismerős hang.
- Laus? –Soulness hirtelen nem tudta mire vélni ezt a gesztust, mire a vörös fej ijedten hátrált meg. Csupán pillanatokba telt, hogy Soulness összetegye a fejében a mozaikokat, és ebben nagy segítségére volt a Laus kezében lévő rózsa. –Gondolom ezt nem nekem szántad… - Bökött rá a rózsára Soulness a virág színével azonosult fejjel.
- Dehogynem! –Laus, a fiú kezébe nyomta a rózsát. –A tied… - Miközben odaadta a virágot bekémlelt hátha elkaphatja Mia pillantását. Soulness észrevette ezt az elrejtett keresést, de úgy tett mint aki nem lát semmit.
- Fáradj beljebb… - morogta fogcsikorgatva, érezte, ahogyan ismét szétárad a méreg a testében, és szinte biztos volt benne, hogy Laus már nem egybe jön ki ezen az ajtón.

Mia megpillantotta a hívatlan vendéget, és megtorpant. Rémülten Soulnessre nézett majd a jövevényre.
- Rien ne va plus… - Köszöntötte a fiút.
- Mi van? –Laus, és Soulness sem értették a mondatot.
- Ez franciául van és annyit tesz szabad fordításban: Ma már többre nem vagyok képes…
- Akkor gondolom hogy rosszkor jöttem…
- Nem is tudod mennyire… - Suttogta alig hallhatóan Soulness.
- Mia beszélni szeretnék veled…
- Amint látod ez nem épp a megfelelő pillanat… - Válaszolta a lány csöndesen.
- Egyáltalán mi beszélni valód van Miával? –Soulness rámenősen tapogatózni kezdett.

- Meg kell tárgyalnunk egy s mást… - Laus szúrósan nézett vissza a gitárosra, aki gyanúsan méregetni kezdte vörös barátját.
- Mondd előtte… - Miát látszólag nem érdekelte Laus jelenléte.
- Nem lehet… ez komoly dolog…
- És én nem vagyok elég komoly?! –Soulness mérgesen fujtatni kezdett, zöld szemei fekete villámokat szórtak.
- De csak ez nem éppen rád tartozik…
- Na elég volt! –A gitárosnál betelt a pohár. Megfogta társa gallérját és a falhoz nyomta. –Mondd mi a fészkes fenét keresel itt, vörös rózsával!?
- Soulness hagyd békén!
- Ne védd a kis ágyasodat! –Soulness teljes felindultságában olyanokat mondott amiket nem lett volna szabad. –Mindent értek! Minden tiszta! Azt sem tudom miért nem haltam meg! Nem is volt értelme visszajönni…
- Hát nem sok… - nyögte Laus, de meg is bánta, mivel Soulness mérgében még jobban a falhoz szorította.
- Kuss!

- Ez nem igaz! Nem is érted, hogy mi történt, ne hamarkodj semmit sem el, félreérted a dolgot! –Mia pont ezt nem akarta. Számított rá, hogy Soulness ki fog borulni, de hogy bántja is, amikor meg ő maga nem is tett semmit, arra igazán nem gondolt.
- Félreértem?! Mi van akkor ha te nyitsz ajtót?! Akkor esetleg meg is csókol?! Nem is tudom kinek hozta a rózsát!
- De ez csak egyoldalú! –Magyarázkodott tovább a lány.
Soulness megtorpant.

Lausra nézett, akin inkább felülkerekedett a halálfélelem, mint a Mia utáni szerelem. Elengedte a fiút, aki remegve rogyott le elé a földre. Soulness nézte egy ideig Laust. Nem tudta higgyen e Miának, vagy a lány csak a bolondját járatja vele?
Felidézte azokat a pillanatokat, amikor az egyik buli alkalmával megverték. Hallotta, ahogyan Mia majdnem megőrült, nem akarta hogy megverjék őt, most is tiltakozott Lausnál, de a hangjában nem volt az a tűz, amit akkor hallott. Most is inkább a fiút akarta csitítani nehogy valamilyen hülyeséget csináljon.
Felkapta a kabátját, de Mia megfogta a karját. A lány szőke fürtjei, és gyönyörű szemei még jobban elbizonytalanították a lelkét. Elvégre Mia olyan gyönyörű, hogyne vethetne rá más is szemet. Elvégre minden férfi szereti a szép lányokat.
- Hova mész? –Kérdezte tőle hangtalanul a lány, már a sírás szélén volt, nem számított rá, hogy Soulness magyarázat nélkül ítélkezik.

- El… - Soulness fagyosan válaszolt, érzéketlenül lesöpörte a lány kezét, és kiindult, de megállt Laus mellett. - Ha kedves az életed egy újjal sem érsz hozzá…! Hidd el, van még egy s más, amit nem tudsz rólam… - Gyűlölködően nézett a dobosra, aki meghátrált, majd feltápászkodott.
- Azt hittem téged ismerlek… Nekiugrottál volna a barátnődnek is?! Nem vagy normális!
- Szerintem ezt nem veled fogom megbeszélni, mert semmi közöd ahhoz, hogy én mit látok jónak… Egyébként nem ütöttem meg soha!
- Aki ilyenekre is képes az egy adandó pillanatban bármit megtehet…
- Csak azt kaptad amit megérdemeltél, most pedig tűnj el, amíg szépen mondom… - Soulnessen erőt vett a féltékenység, és erős hullámokban mosta ki a partra a józan észt. Laus viszont kereket oldott.

Soulness megállt, és tanácstalanul kutatott a fejében, mire a lány átölelte, és akármennyire is kételyek közt lebegett ezt az ölelést nem tudta visszautasítani, ugyanakkor viszonozni sem.
- Nem az ágyasom! Soha nem is volt az! És nem is lesz! Miért nem hallgatsz engem is meg? –A lány kétségbeesve karolta át Soulness merev testét, mikor észrevette hogy a fiú nem tanúsít sem ellenállást sem pártfogást, elengedte. –De te persze neki hiszel! Akkor én hogy bízhatok meg benned, mikor te sem vagy szeplőtlen!?
- Liona más volt…
- Miért volt más?! Mert az te voltál igaz?
- Nem… De amilyen hamar csak lehetett megszabadultam tőle…
- De engedted hogy megcsókoljon…
- Erőszakos volt…
- Persze! Egy csókra nem lehet kényszeríteni az embert! Soulness, én nem csókoltam meg Laust, nem engedtem magamhoz közel, kiegyenlíthetném a számlámat, mert még mindig fáj, de azt hittem eddig, hogy egy pár vagyunk!
- Ezt csak azért mondod, hogy én érezzem magam rosszul… - Soulness sötéten rápillantott Miára.
- Azt csinálsz amit akarsz… - Mia megfordult, és magára zárta az ajtót.


46. Kételyek

- Nem hiszem el! Komolyan összevesztetek Mián?! –Krisma hitetlenkedve nézett Soulnessre. Micha lakásán voltak, ám valamilyen oknál fogva a házigazda nem tette jelenését. –Tény, tündéri lány, de hogy egyszerre ketten kattanjatok rá…
- Krisma, te ezt nem értheted… - Soulness újabb cigire gyújtott rá.
- Soulness nem vagy te egy kicsit túlságosan is féltékeny? –Moila megpaskolta a fiú vállát, és kivette a kezéből a cigit, beleszívott, majd köhögni kezdett. –Milyen szemétre szoktál rá már megint!
- Ez erős neked… - Soulness visszavette a szálat, majd jól megszívta.
- Hamarabb ki fogsz nyúlni ettől a méregtől mint bárki más…
- Hagyjatok!
- Nem hagyunk! Orvosnál sem voltál, sem rendőrségen, azt hiszed ezt ennyivel el lehet intézni?
- Ne avatkozzatok bele, jó… ma még koncertünk is lesz, azért jöttem…
- Nem ma lesz… Holnap… de ha már itt vagy… - A két fiú sokatmondóan összenézett…
- Ha nem engedtek el…
- Akkor mi lesz? –A két fiú vigyorogva nézett az egyik szőnyegbe becsavart kapálózó Soulnessre.
- És ez mire jó?! –A fiú meg se tudott moccanni, nem volt ínyére a játék.
- Mindjárt visszajön Micha… És együttes erővel elviszünk a kórházba…
- Tehát a koncert csak csali volt! Micha ezért még te is kapsz!
Ekkor kinyílt az ajtó, és belépett rajta a billentyűs három retesz sörrel a kezében.
- Látom már, megtettétek a tőletek telhetőt! –Mosolygott, és letette a reteszeket pontosan Soulness orra elé.
- Nem megyek orvoshoz! –Toporzékolt a gitáros.
- Azt akarod, hogy ragasszuk be a szádat…? Mindenkivel összeveszel, és még ezek után ellenkezel?! Húzzatok a fejére egy papírzsákot!

- Micha, köszönöm jobban vagyok, de ez nem jó vicc! –Soulness menekülni próbált de menthetetlen volt.
- Látod, ide vezet, a makacsságod… - Micha, szemet és orrot vágott a papírzacskóra.
Soulness elnémult, sértődötten tűrte, hogy a banda tagjai lecipeljék egy autóba, és lefektessék a hátsó ülésre.
- Valamelyikünknek itt kell maradnia… - Nézett a fiúkra Micha.
- Majd én… - Soulness alig bírt megszólalni a papírdoboz alatt.
- Te mész! Majd én maradok! –Intett Moila, és becsapta az ajtót…

A fiúk tudták hogy Soulness olyan makacs és büszke, hogy nem fordul orvoshoz, még a legveszélyesebb helyzetekben sem, ezért döntöttek úgy, hogy majd ők elviszik Soulnesst az orvoshoz.
- Soulness, ez csak is érted van… - Szólalt meg Micha az első ülésen. A bandában egyedül csak Krisma rendelkezett autóval.
- Idecsaltatok a koncerttel, majd pedig becsavartok egy atkás szőnyegbe… elképesztő…
- Hé azt a szőnyeget tegnap tisztítattam ki! –Rivallt rá Micha.
- Akkor is engedjetek el!
- Ha elengedünk nyugton maradsz?
- Nem egyezkedek!
- Akkor úgy maradsz! Soulness be kell gipszelni a kezed, nem igaz hogy nem fogod fel!

Semmi válasz. Ez általában azt jelezte a gitárosnál hogy igazat adott.
Miután felcipelték az orvos, leültették a váróterembe. Sok ember megbámulta őket. Micha, és Krisma közrefogta a begubózott Soulnesst, úgy várta az orvosra.
Mikor behívták őket a bent dolgozó orvosok szintén megbámulták a triót.
- Miért volt szükséges ez? –Bökött az öreg orvos a bebugyolált fiúra.
- Mert esze ágában sem volt bejönni… - Nézett Soulnessre gondoskodó pillantással Micha. –Eltört a keze be kéne gipszelni…
- De csak gipszelni… - Ismételte meg fenyegetően Soulness.
- És nézzék meg nem szenvedett e agyrázkódást… - Folytatta Krisma, mire Soulness morgott egyet. –És szíjazzák ki…
- A beteg beleegyezése nélkül nem tehetünk semmit… - Válaszolta az egyik asszisztens aki egy gép előtt tüsténkedett.
- Én viszont aláírom, hogy gyógyítsanak ki belőle minden nyavalyát…!
- Micha ha egyszer kikerülök ebből a kényszerzubbonyból, isten látja ördögi lelkemet, fürdesz egyet a Malären tóban!
- Majd megbeszéljük, most pedig add beleegyezésedet a vizsgálatba! –Micha megvakarta barátja füle tövét, mint egy kutyának.
- Jól van… - Sóhajtotta percek múlva Soulness. –Azt tesznek velem amit akarnak…-

Lehajtotta a fejét, volt neki ennél nagyobb gondja is. Kinek higgyen? A rózsa sok mindent megmagyarázott a számára. Laus nem közömbös Mia iránt. Ez eddig jó is lenne, de a lány mit érez?
Ha esetleg, netalántán, mégis meghalna… Laus rögtön rástartolna Miára. Egy férfi heves ostromát pedig ki tudja meddig bírja a lány. Ő maga előnyben volt, tudta hogy a lány azelőtt is őt szerette, és ezt az első csókban is érezte. Olyan más volt vele csókolózni, mint esetleg Lionával. Felvillant a fejében Liona képe. - Ő öregebb volt, és tapasztaltabb nálam… Tudta hol sebezzen meg, hogy végleg összetörjek… Tudta… és még most is tudja… - Soulness lehunyta a szemét, az egyik szempillája egy könnycseppet fogott fel, amit sikeresen elfojtott.
- Kész is… - Hallatszott valahonnan távolról egy hang. Soulnessnek kellett egy kis idő mire visszaszállt a földre. A kezére nézett egy óriási gipsz takarta el, belül pedig párakötést érzett. - De a kezelésekre, amiket félbehagyott folytatnia kell, különben…
- Köszönöm… - Tekintett fel az orvosra, felállt, és kiindult.
- Krisma! –Micha megállította a fiút, súgott valamit a fülébe, majd engedte, hogy kövesse Soulnesst.

A billentyűs aggodalmas tekintettel az orvos felé fordult.
- Elnézést de… - Kezdte Micha, nem tudta kifejezni a kérdést. Az orvos kérdőn ránézett majd bólintott.
- A barátja sokkal jobban sérült lelkileg, mint fizikailag… Látszik rajta… Valami olyan dolog történhetett vele nem is olyan régen, ami mély nyomot hagyott benne…
- Soulnessben minden egyes dolog mély nyomot hagy… - Morogta az orra alatt Micha. –Az a baj vele, hogy mindent megjegyez, mindent a szívére vesz..
- Az embert ebben a életkorban már nem lehet megváltoztatni… Esetleg kímélni… Én azt ajánlom pihentesse egy kicsit a fiút, fiatal, de ha stresszes akkor hamar ki fog égni… Már látszik rajta… Figyelje meg!

Micha komoly ábrázattal ment ki a többiekhez. Ez az utolsó mondat komolyan elgondolkoztatta. Soulness kiég? Ránézett barátjára, az komolyan ült a székben, piszkálta a gipszes kezét, és valahol nagyon messze járt, mérföldekre a kórháztól.
- Soulness… - Megfogta a fiú vállát, aki meglepett pillantással ránézett. –Felébredtél?
- Nem aludtam…
- Most mi baj van?
- Nem tudom, hogy mennyire higgyek Miának… Mi van ha…?
- Hogy feltételezhetsz ilyet róla?
- Nem tudom… az rózsa…
- Te nem vittél neki rózsát? És mit kaptál érte… szerintem nem azt amit Laus…
- Te Mia pártját fogod?
Micha elmosolyodott.
- Ha a helyedbe lennék, én rögtön hazamennék, és kiengesztelném…
Soulness viszonozta a bíztató mosolyt.
- És miért vagy ennyire biztos benne?
- Amikor elraboltak… Miát, Laus hívta fel, és ő ment ki a reptérre érte…
- És?
- Mia utána mindenkivel összeveszett… Zárkózott volt… Tehát Laus szerintem már akkor is nyomult…
- Hogy is hihettem hogy…? - Soulness mérges volt magára.
- Ne bánkódj! Még rendbe hozhatod! –Micha megpaskolta Soulness vállát.
- Ugye tudod hogy neked hiszek?
- Tudom, de ez nagy hiba…
- Tudom…
- Akkor el kéne indulni. –Micha felállt, intett a két fiúnak, és kifele vették az irányt.
Micha egész úton titkon Soulnesst figyelte.

- Mennyire megváltozott… - Gondolta a billentyűs, figyelve barátját aki üresen nézett ki az ablakon. –Úgy tűnik nem is ismerem. A régi Soulness nem is tétovázott volna a barátnőjének adott volna igazat. Nem kérdezett volna meg, de… Most olyan bizonytalan. Már nem szeretné Miát? Vagy ennyire megtörte hogy elrabolták? Megmásította volna a szemléleteit…?
- Micha mit nézel ennyire…? –Soulness felháborodva nézett a fiúra.
- Semmit…
- Ennyire hiányzott hogy nem láttál?
- Soulness hagyd ezt abba! –Micha erőltetetten felnevetett.
Mintha Soulness régi énje sikoltozva kapaszkodna, hogy visszatérjen ismét. Valaki letaszította. Nem Mia volt, Soulness nem akkor változott így meg, amikor találkoztak. A betegség a hibás? Friol? Laus?