G.O.D 41-42

- Nem hiszem el hogy elmész… - Nézett Soulnessre Mia könnyes arccal, egy kicsit mérgesen.
- El kell intéznem Michával az együttessel kapcsolatos dolgokat, de visszajövök… Megígértem… - Mosolygott rá a fiú, miközben egy fekete selyeminget gombolt be éppen magán. Ő sem akarta itt hagyni a lányt, de voltak fontos elintézendő dolgok, mellesleg szólni kell a többieknek a gyerekről, és az eljegyzésről, mert semmiről sem tudnak.
- Hmmm...Már megint nem jó! –Mondta a lány egykedvűen, felállt a helyéről, és odasétált Soulnesshez. –Hogyhogy manapság egyikőtök sem tud rendesen felöltözni…? Egyáltalán miért kell…?
- Felöltözni? –Kérdezett vissza Soulness. –Igazad van, járkálhatnánk akár meztelenül is… -

Kezdett el nevetni miközben a lány a gombjait babrálta.
- Nagyon vicces… - Válaszolta a lány, és végigsimított az ingen. –Ha nem lennél ennyire helyes benne esküszöm…
- Mire? –Soulness a kabátjával átfogta a lányt, és magához húzta. Mélyeket lélegzett Mia illatából, olyan volt ez számára mint a levegő. Egyszer megérezte, és azóta nem tud nélküle lenni. Ez a három röpke nap is kínszenvedés lesz a lány nélkül, de valahol boldogította az, hogy nemsokára visszajön ismét, és nem engedi el a lányt, a nyár további részében. –Bocsáss meg… - Nézett kérlelően a lányra, aki elnevette magát, a könyörgő szemek láttán, és játékosan ellökte magától a fiút.
- Szemét disznó! Ki is használod a szép szemeid varázsát! –Nevetett a lány.
- Megígéred hogy vigyázol magadra?! –Húzta Soulness ismét vissza a lányt. Mióta tudta hogy Mia nincs egyedül, jobban féltette a lányt, mint máskor. Óvta, akár csak egy porcelánt.
- Megígérem… - Duruzsolta a lány vissza neki. –És te megígéred…?
- Vigyázok magamra… nagyon… - Soulness megsimogatta a lány arcát, és megpuszilta. –Mennem kell… majd hívlak…!
- Jó… - Miának nehéz volt elereszteni a fiút, de bármennyire is fájlalta meg kellett tennie…

Soulness lassan felállt, felvett a sportos utazócsomagját, ami nem nagyon illet a kivételes elegáns öltözékhez, de ez a tényező a gitárost a legkevésbé sem zavarta. Komótosan leballagott a lépcsőn, a taxihoz, ami majd a reptérre vitte. Nem is sejtette, hogy ez kirándulás több lesz mint három nap…
Körülbelül hajnal három óra lehetett, mikor a gép megkezdte a leszállást Stockholmba. Soulness egész éjszaka nem aludt, egy éjszaka alatt sikerült három darab fantasztikus szöveget megírnia, ez nem is volt most számára nehéz feladat, alig fért bele a sok érzés az apaság mérhetetlenül feldobó öröme, és a bizonytalanság, ami beárnyékolta számára mindezt. Mert még mindig nem bízott annyira a gyógyulásában, márpedig kilenc hónap az hosszú idő akárhogy is nézzük. Türelmetlenül számolta az ujjával a hónapokat.
- Augusztus, szeptember, október, november… - Morogta csöndesen. –Március április, május… - Fejezte be, és komolyan nézte az ujjait.

A baba körülbelül májusban várható, az új lemez is körülbelül akkora ígérkezik. Kinézett az ablakon. Egyre csak süllyedt vele a gép, érezte a rázkódást, de nem érdekelte, nem volt számára szokatlan.
- Előre kéne tenni a lemezt… látni akarom a lányomat, amikor megszületik… - mondta magában eltökélten. –Nem hagyhatom Miát sem egyedül, hisz még annyira…kislány… és Tatjána még kisebb lesz… - Hajtotta hátra a fejét az ülésen. –Tatjána… miért hívom így? Egyáltalán honnan tudom, hogy az álmom tényleg igaz? Tatjána… én kicsi még meg nem született Tatjánám…

Mikor leszállt a gép, egy kicsit komoran, kicsit szomorkásan szállt le a gépről, de mikor megpillantotta barátját, arcára akaratlanul is de felszökött a mosoly.
- Hogy vagy? –Kérdezte Micha, megölelve a fiút.
- Jól… Az állapotokhoz képest… Beszélnünk kell!
- Gondoltam…különben semmi pénzért nem látogattad volna meg az otthonod, sem engem… - Nyafogott Micha, mire Soulness nevetve rácsapott a fejére.
- Dehogynem pajtás, dehogynem!
- Mindenesetre örülök, hogy itt vagy…
- Én is… de azért kár hogy Mia nem jött…
- Miért nem jött?
- Micha… - Soulness újfajta ünnepélyes büszke mosolyt vett fel. –Apa vagyok…
- Hogy mi vagy? –Tátotta el a száját a billentyűs.
- Apa… Mia babát vár… tőlem…
- Soulness te nem vagy normális!
- Ezért is jöttem vissza… A kicsinek az kell hogy mindene meglegyen ezért szeretném folytatni az együttesben…

- Ezt nem hiszem el! Hogy lehetsz ekkora marha?! Most el kell venned, és akkor ha váltok viszi a vagyonod felét!
- Nem fontos összeházasodnunk, de elveszem, igen, már az eljegyzésünk is meg volt…
- Te teljesen megbolondultál?!
- Nem… Csak hamarabb eszembe jutott a családalapítás mint nektek… nem akarom hogy a lányom öreg szülők körében nőjön fel, akik nem értik a gyerek gondolkodását.
- Lesz köztetek 23- 24 év… Mia közt meg 20- 21…
- Pont aktuális…
- Öreg szülők? Úgy beszélsz mint egy harminc éves! Soulness térj már észhez!
- Nem beszélek úgy, csak gondolok Tatjána jövőjére!
- Ki az a Tatjána…?
Soulness a szája elé kapta a kezét. Nem bír magával! Miért kell mindig így hívnia a babát?
- Most meg mi ütött beléd?
- Tatjána lesz a neve…a lányomnak… érzem…
- Te teljesen belebolondultál Miába… még szerencse hogy eljöttél, nem árt egy kis elvonókúra…
- Tény, hogy összenőttünk a nyáron, de nem zavar… Sőt… Szerettem az olyan pillanatokat, amikor csak ő meg én…

Micha zavartan figyelte, ahogyan fülig szerelmes barátja áradozik nyárról, majd hirtelen befogta a fiú száját.
- Ne meséld inkább a közös programokat, jó?
- Most miért vagy ilyen ellenséges? Ilyen jól még Lionával sem mulattam…
- Mert ő komolyabb volt mint te, és persze három évvel öregebb…
- Mégis úgy viselkedett mint egy dedós…
- Nem te viselkedsz most úgy mint egy bolond, vagyis úgy mint aki hulla részeg! Tényleg nem lehet hogy ittál?
- Micha, hidd már el hogy nekem így jó! –Soulness fél lábra ált, hogy megmutassa barátjának mennyire magánál van. A billentyűs csak megrázta a fejét.
- Megbocsáthatatlan… - Ismételgette.

- Micha… Keresztapa leszel… - Soulness nevetve megpaskolta a fiú hátát.
- Na ne! Soulness itt hagyd abba!
- Miért?!
- Mert ez egy hülyeség! Eddig is hóbortos voltál de most mint egy elmebajos…
- Hülyeség! –Legyintett a fiú, és továbbindult mögötte Michával.
- Most mit akarsz csinálni, csak hajnali három van…
- Hazamegyek… Reggel elmegyek a fodrászhoz, aztán elintézek egy két dolgot…Nyitok egy bankszámlát a babának…Holnap pedig dolgozom veletek…
- Mit akarsz a fodrásznál?
- Majd meglátod! –Kacsintott jókedvűen Soulness.
- Soulness…menj orvoshoz…
- Micha ha neked is lesz babád megértesz…talán…
- Istenem…- Micha felnézett az égre, de úgy döntötte hagyja hogy Soulness álomvilágban éljen még egy ideig…

Micha és Soulness útjai hazafele menet kettévált, és Soulnessnek bármennyire is hiányzott Mia jólesett ismét a magányos házban lenni. Bezárta maga mögött az ajtót, lazán ledobta a csomagját, kigombolt néhány gombot az ingéből, és felhajtott a szárát.
- Nem fogok tudni aludni… - Mondta. –Itt viszont áll a por mindenütt… Valami hiányzik… Mi van a riasztómmal?! –Kirohant az előszobába. –Mi történt ezzel? Működik de meg sem szólal… - Babrálni kezdte a szerkentyűt, a következő pillanatban viszont elrántotta az ujját, fájdalmasan felnyüszített és bekapta.
- A fene ebbe a masinába! Hát nem megráz! –Mondta, azzal ott is hagyta a riasztót…

Unalmában nem nagyon tudott mit csinálni leült, és bambulta a tévét, majd mikor látta a pirkadatot felvette a kabátját, és útnak indult. Nem volt álmos, inkább izgatott. Az első útja a fodrászhoz vezetett, majd beugrott Michához megmutatni magát.
- Te szent isten! Pont úgy festesz ezzel a hajjal mint egy hippi! –Röhögött Micha.
- Miért szerintem jó… - Nézett a tükörbe Soulness.
Jelentős váltás volt tapasztalható rajta. A haja egyenesebb lett, csupán csak a vége kunkorodott kifelé, hosszabb volt mint az előző fazon, és eltűntek a csíkok is. Csupán csak az éjfekete kiegyenesített tépett haj maradt, ami egész jól állt neki. És végre tetszett magának. Most már nem zavarta, hogyha a szemébe lógott a haja, ennek stílusnak az volt a célja.
- Megőrjítesz te fiú! –Nevetett Micha.
- Akkor leszel a lányom keresztapja?
- Igen… - adta be a derekát Micha, a könyörgő zöldeskék szemeknek ő sem tudott ellentmondani. –Most hova készülsz?
- Haza, álmos vagyok…egész éjszaka egy szemernyit sem aludtam… !

- Akkor jóéjszakát! –Mondta Micha, Soulness intett neki, és lassan hazament. Fel sem kapcsolta a villanyt, ledőlt az ágyra, és behunyta a szemeit.
Hisz Miát még fel sem hívta! Előkapta a mobilját, és bepötyögte a számokat. Kicsöngött a telefon.
- Haló! - szólt egy álmos vékony hang
- Felébresztettelek? –Kérdezte a fiú halkan.
- Nem… - Hazudta a lány.
- Szeretlek, annyira hiányzol, szeretném ha itt lennél velem, ha hozzám ragadnál… - Kezdte el a becéző szavakat Soulness. Ennyire még soha nem érezte tüzesnek magát. Azt akarta hogy a lányt a karjaiba tartsa, úgy érezte, most képes lenne Miát irányítani.
- Hmmm…mi ez a hízelgés? Talán ittál?
- Egy kortyot sem!
- Akkor mi van?
- Szeretlek!
- Én is… De ha nem akarod hogy itt aludjak el a telefon előtt akkor…
- Mia… megígéred hogy vigyázol magadra?
- Igen… de te is…
- Igen… légy jó! –Soulness kinyomta a telefont, és felnézett. A sötét szobában mintha egy árnyék rezzent volna meg.
- Biztos csak a szellő…Már rémeket látok…- Dőlt vissza ismét.

Halk lépteket hallott ismét, és susogást.
Ijedten felugrott, és szembetalálta magát egy alakkal. Egy percig némán nézték egymást, majd Soulness átgördült az ágyon és futni kezdett. Az alak utána iramodott. Először azt hitte hogy Micha, majd mikor megszemlélte az előtte álló embert rájött, hogy termetétől fogva nem nagyon hasonlít barátjára az illető.
Soulness végigrohant, körben a teknősbékaszerű lakáson, mikor előugrott egy másik alak, aki elkapta a karját.
A fiú nem tétovázott, megtette amit Mia annak idején vele, teljes erőből megtámadta az ellenség gyengepontját, aki halkan nyögdécselve bukott el előtte, így ismét egérutat nyert. Végre elért a kijárati ajtóig, és fel akarta tépni mikor az meg se moccant.
- A kurva életbe!- Ordított a gitáros, egy hirtelen mozdulattal betörte az ajtóüveget. A keze vérben úszott, és eszméletlen fájdalom lett rajta úrrá, de átnyúlt és feszíteni kezdte a zárat.
- Siess már! Siess már! –Nógatta izgatottan a véresre színeződött kilincset, mire az kinyílt. Úgy tört ki mint a versenylovak egy lóversenyen, észre sem vette, hogy az inge ujja beleakadt egy szilánkba, ami visszarántotta, és felvágta a karját. Soulness fájdalmasan felnyögött, megfordult, próbálta az inget kiszabadítani, mire megjelent egy alak az ajtó mögött, és megszorította a karját, majd háttal nekiütötte az ajtónak. Kést szorított a nyakához. Soulness lihegve a fájdalomtól verítékezve állt, nekinyomva az ajtónak, és közben halkan nyöszörgött.
- Csönd! –Mondta az idegen, a kés megkarcolta a fiú nyakát. –Nem úgy volt hogy nem lesz itt a gazda?
- Ki gondolta volna, hogy most jön éppen haza? –Tűnt fel a másik alak, egy zsákkal.
- Mit csináljak vele?! –Az alak Soulnesshez fordult. –Mi lenne ha elvágnám a férfi létedre eléggé csinosra fejlődött nyakacskádat?! Úgy roppanna szét az ádámcsutkád mint egy érett alma… - Röhögött fel.

- Hagyd! Nem vevő a poénjaidra! –Morgott a másik férfi.
- Miért nem? Pedig igazán jók, ugye? –A támadó lapjára fektette a kést, és beljebb nyomta a fiú torkánál. Soulness meg se tudott szólalni, fulladozott.
- Mi a fenét akarnak?! - Nyögte végül ki…
Az egyik férfi elésétált, most vette észre sí maszk van a fején, hátán egy jó nagy zsák.
- Azt hittem okosabb vagy… nem vetted észre, hogy nem működik a riasztó?! –Itt megakadt az alak. –Várjunk csak… Rólad cikkeznek az újságban…
- Hogy mi? –Soulness értetlenül nézett a titokzatos idegenre.
- Soulness, G.O.D… Micsoda fogás! –Örvendezett a férfi, majd a gitáros füléhez hajolt. –De a benti incidens miatt még tartozom neked, ezt el ne felejtsd! Haver vegyél elő egy kis anyagot, milliókat kaszálunk ezzel a kis hőssel!
- Nekem aztán nem adtok semmit…! Mocskos… Ahhh… - Soulness érezte heves alkoholos íz járja át a száját, abból a kendőből, amit az előbb a szájához szorítottak. Elemelték a kést a torkától próbált szabadulni de eltompult minden érzéke…


42. Börtön

- Valaki nem látta Soulnesst? –Nézett körül Micha. A fiúnak ígérete szerint már régen itt kellett volna lennie, de nem jött.
- Nem… - Laus értetlenkedve nézett körül. –mostanában olyan megbízhatatlan…
- Szerelmes… - Védte meg Krisma.
- Ja, de azért ennyire nem kéne az együttest hanyagolni… - Morogta Moila. –Ha miatta csúszni fog a lemez, esküszöm, nem szólok hozzá…
- Fiúk itt hagyjátok abba! –Kezdte mérgesen Micha. –Soulness totál szerelmes, emellett minden oka megvan arra hogy minket hanyagoljon, már csak Friol miatt is… Én elmegyek hozzá, ha kell én húzom ki az ágyból. Nem fordult elő soha olyan hogy Soulness ok nélkül, hagyott volna faképnél minket! –Elindult a fiúhoz, nem is sejtve, hogy milyen dolgok történtek Soulnessel az éjszaka.

Gyanús volt számára a csönd, hogy sok ember igyekszik a fiú házának irányába. Az első ami eszébe jutott hogy Soulness meghalt, netán összeesett. Lépteit megszaporázta, és odasietett. Mikor odaért rémisztő látvány tárult a szeme elé. Kitört nyitott ajtó várta, vérnyomok, és egy véres ingcafat az egyik ajtóban maradt szilánkon.
- Mi történt itt?! –Nyögte, be akart menni de a helyszínt már lezárták, odament egy rendőrhöz. –Elnézést!
- Igen? –A rendőr éppen helyszíni szemlét tartott.
- Nem tudja mi történt itt…? –Mutatott a billentyűs a házra.
- Emberrablás történt…Amint látja az áldozat menekülni próbált, de elkapták… - Mutatott a vérre a földön. –Talán ismerte az áldozatot? Hozzátartozója?
- Egy együttesben játszok vele…- Mondta Micha, könnyezni kezdett, úgy érezte itt esik menten össze. Nem hitte el, hogy a tegnap még mosolygós Soulness most szenved valahol. Nem hitte el.
- És nem tudja volt e az elkövetőknek valami indítékuk?
- Nem tudom… Nem mennek mostanában rendben a dolgok…De ha az tette akire én gondolom, azt is megbánja hogy a világon van… - Michát elöntötte a düh, és a tehetetlenség érzése. Soulnesst úgy szerette mint a testvérét, és már az is fájt neki, hogy Soulness nem nagyon törődik az együttessel, de elfogadta, hisz látta hogy a gitáros így boldog… Most viszont minden összetört számára, akár egy olcsó tükör… Az élet mocskos játékán ő is áldozatul esett. És még Miának is szólnia kell. A baba… Soulness odavolt a gyerekért… Mi lesz most?

- Vérmérgezése van… Nézd a csíkot a karján… Miért nem kaptad el hamarabb?! –Soulness halk morgásra nyitotta fel a szemét, majd egy ajtónyikorgásra. Mikor magához tért lüktető fájdalom csapott a karjába, amitől fájdalmasan felnyögött. Érezte tiszta izzadt, és mind a kezei meg vannak bilincselve. Kinyitotta a szemét. Egy széken ült, és az asztal végéhez volt bilincselve egy hosszú lánccal a keze. Körülnézett, üres fehér szobában találta magát, amiben csak az asztal volt meg a szék egy nem túl nagy ablak. Mocorogni kezdett, próbálta vékony csuklójáról leszedni a bilincseket, de sikertelen volt minden egyes próbálkozása.
- A fenébe is! –Csapott mérgesen az asztalra, és felnyögött, a kezén a vágástól erős hullámokban tört rá a fájdalom. Felhúzta a karjáról a fekete, mocskos inget. A vágástól egy vastag vonal húzódott majdnem elérve a főért. Tehát tényleg vérmérgezést kapott, és lázas volt. –Valaki! –Üvöltötte, mindent akart csak meghalni nem. Most nem!

Bejött egy öregebb férfi.
- Azt hittem eszméletlen marad…
- Ki maga? És miért vagyok itt?!
- Sajnálom, de nem mondhatok semmit…
- Hogy nem mondhat semmit!? A rohadt életbe engedjen el! –Soulness toporzékolni kezdett.
- Nyugodjon le, nem mozogjon annyit, azzal csak gyorsítja a…
- Nagyon jól tudom mit csinálok! –Soulness erőlködni kezdett, megfeszítette a legutolsó izmát is de a lánc röhögve tartotta fogságban. Percekig próbálkozott, majd kimerülten lehajtotta a fejét.
- Mit akarnak tőlem?
- Én semmit… A fiam…
- A fia?! –Soulness felbőszülten nézett az öregúrra. –Maga segített a fiának hogy elraboljon?! És még itt is tart?!
- Nyugodjon meg! Ha jól viselkedik, és kifizetik a váltságdíjat ki fogják engedni…
- Váltságdíj? –Soulnessnek hirtelen tiszta lett minden. Azért rabolták el, mert azt gondolják pénzt kapnak érte. –Utánam ugyan egy petákot sem kapnak!

Abban a pillanatban egy újabb személy jött be a szobába, egy erős magas fiatalember, olyan harminc év körüli.
- Felébredt a kisasszony?!
Soulness úgy morgott akárcsak egy kutya.
- Lenne egy kis dolgod kutyus! –A férfi, egy lapot és egy tollat csapott a fiú elé az asztalra. - Írd le hogy hol vagy! És hogy milyen jó kezekben!
- Nem!
- Ne ellenkezz, mert még mindig nálam van a kés! –Vigyorodott el a férfi. –Még mindig átplasztikáztathatom a torkodat…
- Nem teszi meg! –Nézett vissza rá Soulness.
- Gondolod? Kérsz egy vágást a másik a karodra?

- Hol vagyok? –Váltott témát Soulness.
- Szeretnéd tudni mi? Távol az otthonodtól… Finnországban…
- Nyavalyások…
- Mit mondtál? –A férfi a hajánál fogva hátrahúzta a gitáros fejét.
- Dögölj meg, akárki is vagy! –Nyögte Soulness könnyes szemekkel.
- Köcsög! –A rabló a következő pillanatban levágta a fiú fejét egyenesen az asztalra.
- Mit csinálsz?! –Nézett rá mérgesen az öregúr. –Meg akarod ölni?
- Ha ellenáll, akkor saját magam fogom elvágni a torkát! Ha kifizették meg is teszem!
- Rohadék! –Nyöszörögte a gitáros.
- Mondtál valamit kutyus?! –A férfi ismét felhúzta a hajánál fogva. Soulnessnek felcsattant a szája, vérzett az orra, hevesen kapkodta a levegőt. Az ajkaiba harapott.
- Na látod… milyen okos kutya vagy… Csönd... –A férfi keményen fejbe vágta amitől a feje ismét az asztalra hanyatlott, majd otthagyták őt.

Soulness percekig csöndben volt, majd amikor a végső kétségbeesés végleg úrrá lett rajta, halkan zokogni kezdett. Nem is lehetett hallani inkább látni ahogyan rázkódnak a vállai. A helyzetét per pillanat megoldhatatlannak találta, és az sem biztos hogy a holnapot megéri. Itt van valahol Finnországban, és még ő maga sem tudja mi vár rá…
Mia szörnyű dolgot álmodott. Soulness a kezeiben halt meg. A lány érezte, ahogyan a fények futkároznak a hátán, egy színpadon volt kezeiben a fiúval. Merően nézték egymást, Mia érezte, ahogyan Soulness lélegzik, bár már nagyon erőltetett volt számára már a levegő vétel is. Aztán észrevette hogy a fiúnak szeme se rebben üresen néz rá, tekintetéből végleg kialudt a tűz, a szerelem. A lány ijedten engedte el őt, az élettel férfitest könnyedén lesiklott a térdéről a földre, és nem mozdult többet.
- Nem! –Mia úgy ugrott fel, mintha a fogát húzták volna.

Mindene remegett, csurogtak a könnyei, és szinte sokkot kapott. Maga mellé nézett, hiányolta a fiú nagyon. Érezte valami nincs rendben, de nem vette komolyan a dolgot. Az ölébe vette az egyik párnát, megmarkolta a széleit, és nekitámasztotta a homlokát. - Hol lehetsz most? Olyan egyedül vagyok nélküled… - Gondolkodva visszadőlt az ágyra. –De hisz te oda tartozol, akármi is hív ide, oda húz a szíved… Nem vagy idevalósi… Túlságosan is tiszta vagy… - Maga mellé tekintett, odaképzelte Soulness, ahogyan nyugodtan szuszog mellette. –Bárcsak átölelhetnélek… - Feküdt a fiú helyére, beszippantotta azt az illatot amit a fiú otthagyott. –Annyira szeretnék veled lenni… Eddig olyan jó volt… Most miért nem engedted hogy kövesselek? Majd meg szakad a szívem… - Könnyezni kezdett, és behunyta a szemeit. –Ugye te nem szenvedsz úgy mint én? Ugye nem?
Abban a percben megcsörrent a telefonja.
- Jajj, elfelejtettem kikapcsolni, de ki hívhat ilyenkor? – kászálódott ki az óriási ágyból.

- Szia Mia…- Egy ismerős hang szólalt meg, de nem tudta Mia pontosan ki az.
- Szia… - ásította a telefonba.
- Figyelj, Soulnesst elrabolták…
- Laus? Mi történt? Ismételd meg!
- Soulnesst elrabolták, és megsérült…
Mia azt hitte rosszul hallotta, de amikor a fiú megismételte a mondatot, majdnem elájult.
- Mikor? Mi történt? –Kérdezte megrökönyödve. –Megtaláltátok már?
- Nem… a rendőrség szerint már nincs az országban…
- Hogy micsoda? –A lánynak előtörtek a könnyek a szeméből, dadogni kezdett, tüdejét valami fura erő préselte össze.
- Mia… nem akarsz idejönni…? Segíthetnél… Vagy maradsz inkább ott?
- Megyek… de nem tudom miből kifizetni a szállást…
- Mia majd azt mi álljuk… Mikor indulsz?
- Hajnalban, csak beveszek egy nyugtatót… - Mia próbált nyugodtnak látszani, de csupán három perc alatt eljutott odáig, hogy majdnem összecsuklottak a lábai.
- Ne izgulj meg lesz…
- Ne mondd ezt! Elegem van a hazugságaitokból! Miért nem mehettem vele?! –Tört ki a lány a kétségbeeséstől majdnem összeesett.
- Mia… nyugodj meg!

- Miért engedte, hogy vele menjek…? - nyögte a lány kifulladva.
- Nem tudom Mia, ha előkerül, biztos elmond mindent…
- Honnan tudod, hogy előkerül…?
- Országos körözést adtak ki, és ez az mellettünk lévő országokra is vonatkozik…
- Az se biztos, hogy él!
- Mia ne gondolj rögtön a legrosszabbra…
- Azt se tudom, hol van a gyógyszere…
- Ne izgasd magad, megkerül…
- Laus… hagyd abba…indulok…- Mia a választ meg sem várva kinyomta a telefont. A hirtelen jött fájdalom, az epekedés a fiú jelenléte után szinte megőrjítette. Bámult maga elé, közben rakodta a cuccait. - Miért veszed el tőlem, hisz annyira szeretem…?
- Ha egyszer kijutok esküszöm kitaposom a belét az összes ilyen senkiházinak… - Soulness eléggé fura pózban volt. Az asztalt oldalra döntötte, és rugdosni kezdte a láncot. Már vagy fél órája ezt csinálta, az ablakból látta hogy hajnali sugarakat. A kezében uralkodó fájdalmat megszokta, de ennek ellenére is percről percre közelebb érezte magát a halálhoz. Izzadt fürtjei időnként az arcába csapódtak mocskos arcát az izzadtság tisztította le, de nem zavartatta magát.

Hirtelen kinyílt az ajtó, és az egyik rabló lépett be. Meglepetten tapasztalta hogy a fiúnak még van ereje hogy küzdjön az életéért.
Soulness le sem tagadhatta volna tettét, fel sem merült számára hogy esetleg valaki bejön hozzá. A férfi meglepettségében az ajtót nyitva hagyta, Soulness kapva kapott az alkalmon, rohanni kezdett, azt tervezte, hogy majd kicsusszan a férfi lábai között, a férfi viszont nem törődve azzal mennyit ér a fiú, megfogta a karját, és kicsavarta. - A bitang!
Soulness felordított, egy óriási reccsenést hallott és vége. Sajgó karral feküdt a földön ismét könnyezve. Eltört a keze.
- Most legalább nem tudsz megszökni… - mosolygott a férfi visszahúzta a fiút, rálépett Soulness törött karjának a tenyerére.
- Mi a fenét művelsz!? –Valaki ekkor ellökte onnan.
Soulness megkönnyebbülve sóhajtott fel. Felemelte a kezét, és szorosan magához szorította. Felnézett, az az ember lökte félre a társát akit ő maga megrúgott.

Az alak hirtelen felemelte, és kelletlenül rádobta az asztalra. Soulnessnek ez inkább simogatásnak hatott, az előbbiekhez képest.
- Ne nyírd ki inkább segíts! Több mint ötmilliót kértünk érte… Ha nem fizetnek megölheted Nutte !- A férfi a lábai közé vette Soulness sebes törött karját. –Fogd le! –Utasította. A Nutte névre hallgató férfi felmászott az asztalra, egyenesen Soulness szemébe vigyorgott.
- Nem is vagy te olyan ronda, ahhoz képest hogy férfi vagy! –Fogta meg a fiú karját.
A gitáros a következő pillanatban fájdalmasan felnyögött.
- Mi a fenét csináltál vele? –Nézett a másik hátra. –El van törve a keze…
- Meg akart szökni…
- Akkor se bántsd! Nem éri meg! Ugye hogy fáj?! Hogy lehettél ennyire figyelmetlen, és ennyire akadékoskodó! Marha… - Mondta a kezén dolgozó férfi.

- Mit csinál? –Kapkodta a levegőt tovább Soulness.
- Nem engedem hogy megdögölj… kárba veszne az a sok herce- hurca… - A férfi rányomott valamit a fiú kezére, amitől eszméletlen fájdalom lett Soulnessen úrrá.
Fájdalmában elsírta magát, vonaglott az asztalon, de ezt a másik nem engedte, szorosan megfogta a nyakát, és keményen az asztalhoz szorította.

Őrjítő volt a fájdalom, a gitáros azt hitte a következő pillanatban meghal, de nem…még tovább kínozták őt.
Kapkodta a fejét, és rángatni kezdte a kezét, az viszont meg se moccant.
- HA nem maradsz nyugton a kis barátnőd is ilyen sorsa jut… vendéged lesz…
- Mi? –Soulness kábultan a fájdalomtól kinyitotta szemeit. Nem akarta, hogy a lány ennyire szenvedjen. Nem! Ezt nem engedhette meg! –Nem is ismerik! Hagyják őt békén!- Emelkedett fel.
- De ideges lettél…
- Hagyd őt békén, te mocskos állat!
Nutte lekevert neki ismét egy pofont.
- Nyughass, ha mondom! –Parancsolta, nem is számított rá, hogy Soulness ettől az ütéstől eszméletét veszti, csak a hirtelen csöndre figyelt fel a két bűnöző.
- Már megint elintézted!
- Nem bírom! Még egy ilyen és megölöm…
- Nem vagy normális mit gondolsz mennyit fizetnek a hullájáért?!
- Nem érdekel…Siess, nem akarom megvárni amíg felébred.
- Mindjárt kész… - A másik rabló eközben kitisztította Soulness vágását. A seb elég hosszú volt, a kézfejétől egészen a könyökéig húzódott majdnem. Most rózsaszín pír övezte a felvágott bőrt. A férfi kötést cserélt rajta.

- Hozz neki egy matracot… - Mondta Nutténak, aki lomhán kiballagott, és egy poros matraccal tért vissza, feldobta az asztalra. Oda fektették le az eszméletlen Soulnesst. A férfi ekkor előhúzott egy fecskendőt, felemelte Soulness ingét a hátánál de megtorpant. Megállította a tetoválás.
- Úgy látszik a barátunknak is van pénze… ahhoz hogy kidekorálja magát biztosan… - Morogta, végigsimította a tetoválást, majd megszúrta a fiút.
- Mit adsz be neki? –A másik bambán bámulta.
- Tetanuszt, különben meghalna… - Mondta közben kihúzta tűt a fiúból, és visszahúzta Soulness hátára az inget.
- Túl drága ahhoz hogy kinyírjuk…

***

Mia csak másnap kora reggelre tudott Stockholmba érni, akármennyire is sietett. Mikor leszállt a gépről megfordult a fejében, hogy Laus csak játszik vele, és nemsokára elérohan Soulness a karjai közé zárja és nem ereszti el. Sajnos nem így történt, a fiú komoly ábrázatával amivel várta őt, rögtön le lehetett olvasni hogy ennek a fele sem tréfa, Soulnesst tényleg elrabolták.
- Tudtok már valamit?!
- Nem… még mindig semmi… - válaszolta a fiú, tartotta a kezét a lány csomagjáért, az viszont észre sem vette, maga cipelte tovább. Megtörölte a szemeit, eddig reménykedett benne, hogy ez csak egy rossz vicc, és most kiderült hogy mégsem az.
- Mia, minden rendben?

A lány szótlanul haladt mellett, meg sem szólalt, a könnyeit próbálta elfojtani.
- Miért nem engedte, hogy vele menjek? Miért? –Állt meg hirtelen.
- Nem akarta, hogy bajod essen… a legnagyobb biztonságban ott voltál…
- Nem érdekel… Azt mondta szeret…akkor miért nem engedte, hogy vele menjek!
- Nem tudnál rajta segíteni…ott lennél mellette, de nem tudnál semmit sem könnyíteni a helyzetén…
- Mert így tudok…!
A fiú látta a lány nem akar beszélni, magába akar roskadni el akarja fojtani a szenvedését.
- Mia…gyere hozzám…addig amíg elő nem kerül… nem maradhatsz ilyen állapotban egyedül… - Laus megérintette a lány vállát, amit a lány csupán egy baráti segítőkézségnek fogott fel, és megölelte a fiút. Nem úgy mint Soulnesst, csupán csak Laus hátát érintette meg nehogy reményt keltsen a fiúban. Mégis máshogy sült el. Körülbelül Laus is úgy érezte magát, mint amikor Soulness először pillantotta meg Miát. Szívdobbanás… Elvörösödő arc. Aztán nem mert a lány szemébe nézni…
- Menjünk… - Motyogta zavartan, mintha nem is történt volna semmi, próbálta kiverni a fejéből a kósza gondolatot, hogy Mia esetleg lehetne az övé is, de az ártatlannak, és összeroppantnak látszó lány szépsége még őt is megbódította.

Laus nem lakott messze a reptértől, ezért hamar hazaértek. Mia nem győzött hálálkodni belátta, hogy fél egyedül lenni, fél a magánytól főleg Soulness miatt.
- Aludtál a gépen? –Kérdezte tőle a fiú. Hasonlított a lakás belseje a gitároséra, csak Soulness házában Mia sokkal jobban érezte magát mint itt. Most zavartan ült, le a kanapéra, tele gondolatokkal a fejében, mire Laus megismételte a kérdést.
- Mia, nem vagy fáradt? Csináljak egy teát? Nem akarsz pihenni?
- De, de… - Kapta fel a fejét a lány, haloványan elmosolyodott, ami Laust megint megrázta. Hogy nem vette észre Miát hamarabb? A lány vajon őt választotta volna, ha Soulness helyett ő figyel fel rá. Ezekkel a kérdésekkel foglalkozott, észre sem vette, hogy a közben feltett tea, szinte már ordított.
Ügyetlenül kapkodni kezdett, aminek az lett az eredménye, hogy magára öntötte a teát. Egy dagadt könnycsepp gördült le az arcán.

- Mi történt? –Ment ki hozzá a lány, mikor meglátta a fiút, egy együtt érzően elmosolyodott, fogott egy rongyot, a csap alá tartotta bevizezte, és betekerte vele Laus kezét. A fiú megrökönyödve figyelte a lány kezeit, amik egy pillanatig, is az ő betekert öklét fogták.
- Minden rendben? –Mia furának látta a dobost, mióta megérkezett, máshogy viselkedett, mint amikor megismerte.
- Asszem’ …- Motyogta a fiú zavartan elkapta a pillantását. Mia elgondolkodott, ezen a gesztuson, ismerős volt neki valahonnan, de nem tudta per pillanat.
Ez az elkapott szégyenlős mosoly… ezek a zavarodott pillantások…
Lenézett, a keze még mindig Laus kezét fogta. Ijedten elrántotta, és hátralépett. Valami fura volt a fiúban, nem úgy nézett rá, mint annak idején a kórházban, vagy bárhol máshol. Ez nem az a nézés volt, ezt már ismerte valahonnan.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet, ha itt maradok… - kezdte fura hanggal.
- Miből gondolod?
- Nem tudom…nem lenne jó ha itt maradnék… - Kezdte a lány, azzal bement a szobába. Laus beleesett volna? Jól látta? Nem, biztos hogy nem! Akkor sem szerencsés ha itt marad! Még szerencse, hogy nem pakolt ki. Gondolhatta volna, egyébként nem ajánlotta volna fel Laus, hogy legyen nála, amíg Soulness elő nem kerül.

- Hova mész?
- Laus… Ez nem jó… így…- A lány sajnálkozóan ránézett. –Remélem rosszul láttam, amit láttam, de akkor is jobb, ha nem vagyok itt…
- Mia, félreérted én nem… - Laus, a lány karja után nyúlt, aki viszont elrántotta.
- Mit értek félre…?
- Nem az van amire te most gondolsz, egyáltalán nem…
- Akkor jó, de akkor is megyek…
- Ne! Nem engedhetem, hogy egyedül maradj! Túl veszélyes lenne…
- Nem csinálok semmiféle hülyeséget…!
- Nem menj…- Laus elkapta a lány karját, és véletlenül a szemébe nézett.
- Engedj el… - Suttogta a lány, nem érzett semmit sem a dobos iránt, ő Soulnesst szerette.

Egy percig sem ingott meg efelől. –Keress magadnak valaki olyat, aki viszont szeret…!
Mia egyszerűen nem hitte el. Még Soulness is tovább tudta türtőztetni magát, csupán csak másnap csókolóztak először. Eszébe jutott a fiú lágy ajkainak íze, megborzongott.
Ha Soulness itt lenne, minden máshogy alakult volna. És neki csak ő kell senki más…
A babája is tőle lesz, és büszke rá, mert szeretik egymást, és együtt akarták felnevelni a gyereket.
- Ha nem lennél a barátja… - nem folytatta, de letette a cuccát a földre.
Laus fellélegzett, Mia viszont öltözni kezdett. Hát mégis elmegy?
- Most hova készülsz?
- Nem kötöm az orrodra jó? Munkát keresek… nem bírnám így ki…- válaszolta a lány rá sem nézve.
- Tudom, hogy csak azért csinálja, hogy ne szeressem egy kicsit sem…Igaza van semmi közöm nincs hozzá. Az is lehet hogy csak egy fellángolás, elvégre, nem eshetek belé egy nap alatt. –gondolkodott el Laus. –Most miért vagy ilyen? Soulnessnek miért engeded meg hogy megvegyen neked bármit?

- Azért mert ő a fiúm, és teljesen máshogy állok vele mint, veled… - Mia nem akarta többé kiejteni a gitáros nevét, nagyon fájt számára hogy nincs mellette.
- Mi a fenét eszel benne?!
Mia úgy nézett rá, mint aki szellemet látott.
- Ezt neked tudnod kéne nem igaz? Elvégre régóta együtt játszotok…
- Én nem járok vele…- szabadkozott Laus. –Semmi közöm hozzá…
- Ahogyan hozzám sem… jobb ha mégis elmegyek…
- Nem szereted Soulnesst olyan erősen, hogy türtőztetni tudd magad?
- Nem erről van szó ezt te is tudod!
- Akkor miről? Félsz tőlem…
- Nem félek!
- Akkor meg mi a baj?

- Hogy mi? – Mia észrevette magát, azt csinálja, mint egy őrült, hisztis kiscsaj. Fogta magát és kisétált Laus lakásából. A fiú meglepve nézett utána, erre azért ő sem számított.
- Soulness… hol lehetsz most? –A lány álmodozva nézett fel az égre, reménykedve abban, hogy a fiú nem szenved sokat. –Te olyan más vagy, gyengéd, és más… és annyira szeretlek… csak ne essen semmi bajod! –Mia nekitámaszkodott a fának, a törzsének billentette a fejét, és letörölte a könnyeit. Nem is gondolta, hogy nem is olyan messze Finnországban a fiú róla álmodik…
Soulness ismét Miával volt álmában ezúttal viszont csak ketten, nem is hiányolta a kicsit...

Azt tervezte nem engedi el a lányt soha, többet. Úgy is ölelte. Mia ránézett, elmosolyodott, játszadozni kezdett a fürtjeivel. Soulness körülnézett, egy rózsaszín burokba voltak, kint pedig koromsötét volt.
- Vigyázol magadra igaz? –Kérdezte a fiútól.
- Nem tudok… - Soulness mosolygott, ez a mosoly viszont nem az övé volt.
- Ígérd meg…- cirógatta meg mosolyogva a lány, az orrával.
- Mia… ne…- Soulness érezte a lány lassan kicsusszan az ölelő kezeiből, és távolodni kezd, és vele együtt a rózsaszín gömb is eltűnik. Egyedül maradt a sötétségben. Lépkedni kezdett, megbotlott, és elesett. Fájdalom ütött a kezébe, amitől felébredt.
- Ne! –Ordított fel.
- Elkéstél! –Mondta az öregúr.

Soulness meglepve kelt fel a matracról. A törött, sebes kezéről lekerült a bilincs, egy kifaragott fadarabban pihent a törött bekötözött karja.
- Köszönöm… - Morogta, megpróbálta megmozdítani a törött végtagot, de fájdalmasan tapasztalta, hogy tényleg szárnyaszegett lett. –Merre vagyok pontosan?
- Rendesen helybenhagytak ám…- Az öregúr körbenézett, nehogy bárki más is meghallja a választ. - Turkuban…- suttogta a fiú felé.
Soulness gondolkozni kezdett, gondolatban elhelyezte a helyszínt Stockholmtól, és megállapította nincs annyira messze.
- Mondja, miért segít nekem? Nem a fiának kéne segítenie…?
- Látom te ezt még mindig nem érted… - Ült le vele szembe a férfi. –Hogy is érthetnéd, hisz a fenekeden van a tojáshéj…
- Hogy nekem? –Nézett rá Soulness meglepve, 23 és fél évesen a fenekén van a tojáshéj?
- Olyan fiatal vagy…nem érted mi van körülötted.
- Na épp ez az amit pontosan értek…- Válaszolta gúnyosan a fiú.
- Szerintem meg még fel sem fogtad mibe keveredtél… Na hagy nézzem, nincs lázad?- az öreg Soulness homlokára tette a kezét.
- Már miért lenne?

A férfi nem válaszolt, csak elmosolyodott.
- Hogy viseli el a fiát, ha ilyen?
- Mert ő fiam akármilyen is legyen… Miért apád hogy visel el téged?
- Sehogy! Azt sem tudom, hogy él e még…
- Hogyhogy? –Az öreg tágra nyílt szemekkel figyelte őt.
- Ez egy hosszú, hosszú történet…
- Hmmm… akkor te éppen az ellenkező véleményen vagy...
- Nem azt mondtam… bár gőzöm sincs hogy én hogy fogom megbüntetni a lányom…
- Lányt akarsz?
- Igen… - Soulness megigazította a matracot maga alatt, tetszett neki, hogy végre társaloghat egy emberrel, aki nem veri meg.
- Szép álmok…
- Nem álmok…
- Van lányod? –A férfi hüledező tekintettel bámult rá.
- Majd lesz… kilenc hónap múlva…
- Azt mondták, hogy nincs senkid!
- De van…- a fiú leugrott az asztalról, vele járt a lánccsörgés is, mivel a keze helyett a lábát kötözték meg. Tett egy két lépést az ablak felé, de a lánc megfeszült. –Úgy érzem itt magam mint egy börtönben ahonnan soha nem tudok kiszabadulni…

- Hazudtak, azt mondták, senkid sincs…
- Van egy eljegyzett barátnőm…és egy születendő lányom… - Soulness elgondolkodva megvakarta a fejét, tudta, ha valaki, az öregúr biztos, hogy nem fogja beköpni.
- Mi művelsz?
- Tudja… Látni akarom a barátnőm… mert hiányzik… a hasát szeretném simogatni… mert a babával akarok lenni…és vele…és szeretni, amíg meg nem halok… - Kifeszítette a láncot, de az meg se moccant. –Őrizni akarom mind a kettőjüket, reggelente a kedvesem mellett ébredni vagy arra, hogy a lányom bekúszik az ágyunkba, és azon nyaggat, hogy énekeljek neki… És örülni, hogy vannak nekem…
- Te szerencsétlen… - Nézett rá a férfi sajnálkozva.
- Nem vagyok szerencsétlen… ha kell levágom a lábamat, a kezemet, akkor is elmegyek innen! –Mondta elszántan Soulness közben még mindig a láncot babrálta.
- Önerőből pedig nem jutsz ki…
- Higgye el hogy menni fog… - Soulness fáradtan visszaült az asztalra.
- Ezt most mondod vagy kérdezed?
- Állítom… - mosolygott a fiú. Ez az álom erőt adott neki, hogy ne adja egykönnyen fel. –Most pedig illetlenség, de pisilni kell…- Nevetett fel kajánul felnevetett, az öreg csodálta, hogy tud még nevetni. –Tehát könyörgöm keresse meg a fiát, hogy csináljon valamit, mert itt pisilek be ebben a szent minutumban!