Galambok

Állunk a megállóban, várjuk, hogy végre felbukkanjon a villamos a kanyarban. A járdasziget tele van emberekkel. Két galamb - egy nagy sötét tollú, és egy kisebb barnafoltos - is ott sétál keresgélve valami reggelinek valót. Az emberek nem zavarják őket. Látszik, hogy teljesen hozzászokták a siető, vagy toporgó lábakhoz.

Egy fiatal lány az aluljáróban vásárolt friss pogácsából egyet odadob nekik. A galambok rávetik magukat, és buzgón csipegetik a pogácsát. A nagyobbik igyekszik elzavarni a kis barnát, de az mindig visszatér, és ügyesen el-elcsíp egy-két morzsát. A pogácsa meg ide-oda gurul, ahogy a galambok csipkedik. A galambok semmivel se törődve szaladnak utána és csipegetik. Nézzük a küzdelmet a finom falatokért a két madár között. Én a kis barnának drukkolok, hogy minél több pogit tudjon elcsenni a nagyobb, erősebb galamb elől.

Elfeledkezünk a villamosról. A galambokat nézzük, ahogy igyekeznek egymást kicselezve a pogácsából csípni. A pogi pedig gurul, egészen a járdasziget széléig. Nem vesszük észre a közelgő villamost. A galambok is elfeledkeznek az óvatosságról, csak a pogácsára figyelnek. A villamos beér a megállóba és a kis galambot elsodorja. Barna tollak szállnak fel a villamos alól. Egy halk JAJ szakad fel a fiatal lányból és eltakarja a szemét. A jármű megáll, kinyílnak az ajtók, mi pedig gyorsan felszállunk, és igyekszünk nem gondolni az előbb történtekre.

Másnap reggel ugyanott várakozom a villamosra. Szemem óhatatlanul is odatéved, ahol az előző nap reggelén a barna tollak felrepültek a sínekről, de mára már semmi nem látszik a kis galamb tragédiájából.