Fekete fátyol - V. rész - 13.

Az első óra Varázstan volt. Egy külön helyet jelöltek ki idegleinesen étkezőnek. Reggelinél Dia elmesélte Nikinek dumnió kalandjaikat. A lány teljesen meg volt döbbenve.
- Szóval a jaeliek ennyi mindenre képesek?!
- Igen – bólintott Dia, és nagyot harapott a vajas kiflijéből. – ’ajdnem beghaltunk – folytatta teli szájjal.
Niki beharapta a száját.
- Mi az? – nézett rá Dia, miután lenyelte a falatot.
- Lagerfeltet mostanában többször megtámadták – mondta Niki halkan. – Egy Lagerfeltes mester tegnap öngyilkos lett, és egy diák majdnem kiugrott az ablakon, csak szerencsére megakadályozták. Most a kórházi részlegben fekszik. Nyugtatókat kap minden nap.
- És az szerinted a támadások miatt van?
- Nem tudom – felelte Niki elgondokozva. – Valami fura fegyverrel támadnak fura népek. És többeket meglőttek. És tudod mi a furcsa? Nem sebesültek meg. Ha jól láttam, az a lagerfeltes mestert is meglőtték vele. Nem lehet, hogy valami olyan szert juttattak a testébe, ami szétroncsolja az idegeket...?

Nem sokkal később Nikit elküldték Elesharhoz, hogy beszámoljon a gyanújáról. Dia a gondolataiba merülve baktatott Varázstanra táskával a vállán.
Baebar is igen zaklatottnak tűnt. Dia meglepetten látta, hogy a többiek kicsit megváltoztak utolsó találkozásuk óta. Janinak megerősödött az arcszőrzete, Timi haja rövidebb lett, Kingáé viszont hosszabb. A legfurább látványt azonban Dewlik Máté nyújtotta. Levágatta a haját.
Aznap épp a hipnotizáló varázsigét tanulták. Dia párja Katona Balázs lett.
- Elmau! – kiáltotta Balázs, s rászegezte Diára a varázspálcát. Dia megzavarodott. Minden gondolat kiment a fejéből. – Lépj előre egyet! – hallotta Balázs hangját. Előrelépett, s megszűnt a varázslat.
- Sikerült, tanár úr – fordult Balázs Baebar felé.
Baebar oda se figyelt rá. Dia fárasztónak találta az órát, s alig várta, hogy kicsöngessenek. Melege volt. Felgyűrte az ingujját, és ledobta maga mellé a köpenyét. Arra úgysincs most szükség.
Végre-valahára kicsöngettek. Dia megnézte az órarendjét – ezután lyukas órájuk lesz! Meg tudja látogatni Sanyit!
Rögtön ledobta a földre a táskáját, s át sem öltözve sietett a kórházba.
- Sanyi! – köszöntötte a fiút. Az felkapta a fejét.
- Dia?
- Miért... miért vagy megkötözve? – kérdezte a lány, óvatosan közelítve a fiúhoz.
Sanyi bosszúsan a plafonra emelte a tekintetét.
- Mert nem hagyott békén az egyik orvos.
- És...?
- Én meg megvédtem magam.
- Sanyi, én nagyon sajnálom, hogy a küldetésünk tragikusra fordult, de nem így kéne gyászolnod. Odamehetek hozzád?
- Miért ne jöhetnél?
Dia habozott.
- Félek, hogy rámtámadsz – bökte ki végül. Sanyi arca elvörösödött a dühtől egy pillanatra, de aztán megenyhült.
- Hülyeség.
Larax ekkor lépett a terembe.
- Kindes Diána, nem hinném, hogy jó ötlet Sanyit megközelíteni – figyelmeztette komoran.
- Nem támad meg – felelte Dia, és odalépett Sanyihoz. – Jaj, Larax, olyan szörnyen néz ki így! Nem lehetne kikötözni?
- Szó sincs róla! Elevenen fojtana meg minket.
- Hát majd visszafogom én! Kérem, Larax!
A férfi töprengett.
- Bár már három nyugtatót bevett... na jó, nem bánom.
Odalépett Sanyihoz egy ollóval. Sanyi szeme gyanúsan csillogott, s Larax érezte, hogy a fiú a nadrágjába mélyezni a körmeit.
- Ááu!
Larax hátralépett, zihálva meredt Sanyira, aki gonoszul elvigyorodott.
- Jaj istenem – csóválta a fejét Dia. – Sanyi, mi bajod van?!
Villámként hatolt bele a gondolat. Visszaemlékezett rá, hogy mielőtt Sanyit eltalálta a kő, egy lövedék is belefúródott, majd eltűnt. Lehet, hogy Sanyit...?
- Larax! – kiáltott fel. – Larax, Sanyi is... azt hiszem, tudom, mi baja!
- Mi?
- Niki mondta, hogy mielőtt az a Lagerfeltes Mester öngyilkos lett, meglőtték valamivel, amitől semmi baja nem volt. És hogy azt a diákot is meglőtték, aki itt fekszik a kórházban, és nyugtatókat kap.
- Igen, Mocovi Tamás.
- Sanyit is meglőtték – hadarta Dia. – Láttam, de ki is ment a fejemből, mert a lövedék amikor elérte, el is tűnt. Sanyi pedig ugyanúgy megvadult, igaz?
- Igaz – ismerte el Larax, és félőn pislogott Sanyira, aki a köteleit feszegetve vicsorgott.
- De ha a lövedék eltűnt, akkor nem tudjuk meggyógyítani – mondta halkan.
Dia nyelt egyet.
- Ez azt jelenti, hogy a lövedékben levő szer roncsolja Sanyi idegeit, és a végén... ő is...
- Igen, ő is öngyilkosságot kísérelhet meg. Hatásos módszer, elismerem. Ha nem lenne megkötözve, nem csak hogy minket ölne meg, hanem utána saját magát is.

Dia gyomra öklömnyire zsugorodott a gondolatra.
- És nem tudjuk valahogy meggyógyítani? – kérdezte aggódón.
Larax a fejét csóválta.
- Lehet, hogy igen, de semmire se megyünk ezzel, ha mem tudjuk még, hogy mivel lehetne elpusztítani a szert.
- Szóval Sanyi azért viselkedik így, mert az idegei kezdik felmondani a szolgálatot?
- Ha jó a feltevés, akkor igen. El kéne távolítani a szert a szervezetéből, de ahhoz műteni kell.
Sanyi ezt hallatán felhördült:
- MII?! Hé, maga, hozzám ne merjen nyúlni! Hallja?!
- Csönd legyen, Sanyi! – szólt rá Larax. Fel-alá kezdett el járkálni a szobában. – Lássuk csak... meg kell keresni az ismeretlen szert a szervezetében, és...
Sanyi ebben a pillanatban sikeresen kiszabadította magát. Addig ügyködött, amíg sikerült neki. Vadul villogó szemmel megiramodott feléjük, miközben előhúzta a lábában elrejtett tőrt, és már készült, hogy magába vágja...
- Ne! – sikított fel Dia. Előreszökkent, és haragja segítségével hanyattlökte Sanyit. A fiún landolva megragadta Sanyi mindkét csuklóját, és úgy megszorította, hogy Sanyi kénytelen volt elereszteni a tőrt.
- Larax! Hozz segítséget! – kiáltotta. Teljes erejével igyekezett lefogni harcias barátját, aki üveges szemekkel meredt rá. Mintha magánál sem lenne...
- Sanyi! Nyugodj meg!
Sanyi nem válaszolt. Mozdulni sem bírt, mivel Dia rajta feküdt.
- Eressz... – suttogta kiszáradt ajkakkal. Dia zihálva nézett rá. Esze ágában sem volt elereszteni.
Sanyi egyre ijesztőbb hangokat produkált. Hörgött, nyögött, sípoló hangon vette a levegőt, aztán elvesztette az eszméletét.
- Sanyi! – Dia lemászott róla, feltérdelt, és az ölébe fektette Sanyi fejét. – Sanyi... – kisimította a fiú haját a homlokából. – Térj magadhoz, Sanyi!
Larax ekkor érkezett meg többedmagával.
- Mi történt Lawrennel?!
Dia elmesélte, mi történt.
- Lehet, hogyha magához tér, újra a régi lesz – mondta reménykedve.
Larax kétkedve meredt az alélt srácra.
Aztán támadt egy ötlete.
- Várj csak, Kindes! Sanyi veled normálisan beszélt! Hátha téged nem támad meg! Mi elmegyünk, és ha magához tér, és esetleg rádtámad, rögtön jövünk. Tegyünk egy próbát! Vállalod?
Dia mély levegőt vett, végül bólintott.
- Remek. Akkor mi elmegyünk. Te meg próbálj beszélni vele!
- Rendben.
Sanyi pár perc múlva magához tért. Pislogott, aztán zavart kifejezés jelent meg az arcán. Dia megsimogatta az arcát.
- Jobban vagy? – kérdezte gyengéden.
Legnagyobb döbbenetére a srác szemében hatalmas, forró könnyek gyülekeztek, amik végigfolytak az arcán.
- Nem bírom... nem bírom... meg akarok halni... engedd...
- Ne beszélj ostabaságokat. – Dia két kezébe fogta Sanyi arcát. – Sanyi, ezt egy szer teszi.
- Nem bírom, meg akarok halni...
- Sanyi, ne...
Sanyi remegő kézzel kutatott a tőre után.
- Hol van... hol van...
Dia hirtelen magához szorította őt.
- Ne gondolj ilyenekre, Sanyi! Nincsen semmi baj, itt vagyok veled.
- Nem bírom... – lehelte bele Dia vállába Sanyi. – Adj egy tőrt! Könyörgök... – elcsuklott a hangja; rázkódott a zokogástól.
Dia megsimogatta Sanyi könnyáztatta arcát.
- Figyelj rám, Sanyi. Ez egy szer hatása. Érted? Csak egy szer.
- Szer? – nyögte ki Sanyi. – M-miféle... miféle szer?
- Idegroncsoló. De meggyógyítanak, érted? És akkor nem lesz semmi baj.
Sanyi úgy tűnt, most végre magánál van.
- I... Idegroncsoló?
- Igen.
Sanyi kábán meredt maga elé.
- Meg fogok gyógyulni?
- Meg – bizonygatta Dia, de Sanyiba ismét visszaköltözött a vadállat. Felkapta az elejtett tőrét. Dia fájdalmas kiáltással csuklott össze. Sanyi megvágta őt.
- Sanyi! Gyere vissza! – kiáltott rá a fiúra, és vérző karjára szorította a kezét. Fehér ingén átütött a vér. Sanyi megperdült, és megragadta Diát a nyakkendőjénél fogva:
- Meghalsz...!

Dia lábai nem érintették már a földet. Kétségbesetten megmarkolta a fiú kezét, mire az elengedte a nyakkendőjét, s helyette a nyakát ragadta meg. Dia elesett.
- Haljunk meg együtt! – hörögte Sanyi, s felemelte a tőrét.
Dia rémülten meredt a fiúra.
- Ne – suttogta elhalóan.
A tőr lesújtott, de Dia még épp idejében rántotta el a fejét, így a fegyver csak a homlokát sebezte meg.
- Sanyi, térj észhez!
A tőr megint lesújtott. Dia iszonyú fájdalmat érzett. Sanyi tőre belefúródott a karjába, amit védekezésképp használt. Azon nyomban elsötétült előtte a világ. Sanyi zihálva feltérdelt, és a kisiető gyógyítók felé fordult, miközben készült kihúzni Dia karjából a tőrt.
- Ostoba! Nehogy megtedd! – kiáltott rá Larax rémülten. – Elvérzik azonnal!
- Kit érdekel... – Sanyi mély hangján kacagni kezdett, de csak a szeme fehérje látszott.
Larax megkövülten állt. Sanyi egy másik tőrt talált a másik csizmájában. Előhúzta, és támadásba lendült.
Aksik készült, hogy lefogja, de a srác egyszerűen félrelökte.
Ekkor rontott be az ajtón Eleshar Calistarral és Gwedmirrel. Azonnal felmérték a helyzetet. Calistar Sanyi mögé ugrott, és egy jól irányzott ütést mért Sanyi tarkójára. A fiú némán csuklott össze.
- Így már nyugodtabb vagyok – morogta az öklét dörzsölgetve, s elnézegette az ájult Sanyit.
Eleshar odalépett mellé.
- Őt is meglőtték, ugyanúgy, igaz?
- Igen – bólintott Gwedmir, és letérdelt Sanyihoz. – Mégis, reménykedjünk benne, hogy meg tudjuk gyógyítani.
- Kindes! Hát vele meg mi történt?!
Baebar sietett be az ajtón, és rémülten odaszaladt. – Jézusom... Sanyi megszúrta? – nézett fel Larax-ra. – Nem jött be órára... uram segíts...
- Fektessük az ágyra! – mondta Eleshar. Felemelték Diát, és lefektették a Sanyi ágya mellettire. Larax visszafektette Sanyit, Calistar pedig odaállt, hogy őrködjön Sanyi felett. Aksik elrohant kötszerért.
- Meg kell akadályoznunk, hogy még többen legyenek betegek – mondta Eleshar halkan. Aksik bekötözte Dia karját, a másikat pedig megvizsgálták, amiben a tőr volt.
- Remélem, ha kihúzzuk, nem vérzik el – mondta Larax aggodalmasan.
- Próba szerencse – morogta Gwedmir.
A két gyógyító óvatosan kihúzta a fegyvert. Hamar el tudták állítani a vérzést, így valamivel oldottabb lett a hangulat.

Aztán elkezdtek tanakodni, mit kezdjenek az új betegséggel.
- Mindenképp ki kéne vizsgálni őket – vélekedett Aksik. – Mondjuk amikor alszanak, és nem tudnak támadni.
Baebar elgondolkodott.
- Eddig a szernek egy halálos áldozata van, és plusz még négy, akiket megmentettünk. Ezt nem tűrhetjük tovább! Legalább tudjuk, hogy honnan jöttek?
- Igen. Verto-nak nevezik a bolygót. Sosem hallottam még róla. Ember ott nem igazán élne tovább egy óránál. Folyamatosan küldik a csapataikat.
- Akkor nincs más hátra – morgott Eleshar. A tanárok ránéztek. – Fel kell robbantanunk azt a bolygót.
Kijelentését döbbent csend fogadta. Calistar összehúzta a szemöldökét. Mostanság igencsak rossz kedve volt – Gwedmirrel kénytelen volt megegyezni, hogy elválnak útjaik. És mellé még ez is! A torkát köszörülte.
- Szerintem ez nem kitűnő ötlet... – jegyezte meg óvatosan.
- Próbáljunk kiegyezni velük! – úgy tűnt, Baebar is támogatja Calistar álláspontját.
Eleshar a fejét rázta.
- Minek? Mardigo régi királyának valószínűleg ők voltak a legnagyobb ellenségei. Hiába próbálnánk egyezséget kötni velük.
- De ez akkor is... – Baebar nyugtalanul vakarta az állát. – Nem is tudom... és mi van akkor, ha mégse?
- Ha csak kedvtelésből támadnának, semmi értelme nem volna – rázta a fejét Eleshar.
Ekkor Sanyi mocorogni kezdett. Calistar rögtön odafordult; elővonta a kardját, és nekiszegezte Sanyi nyakának.
- Meg ne mozdulj!
Sanyi nyelt egyet. Kicsit rémült arcot vágott. Calistar szigorú arca nem kecsegtetett sok jóval a számára. De aztán megvillant a szeme.
- Öljön csak meg! Legalább...
- Csend legyen! – mordult fel Calistar.
- Öljön meg!
- Hagyd ezt abba!
Sanyi megremegett.
- Ki kell vizsgálnunk. Aksik, hozz légy szives altatót!
Sanyi ennek hallatán felordított:
- Soha!
- Csend legyen! – szólt rá Calistar ismét.
Sanyi ellökte magától a kard pengéjét, minek következtében alaposan megvágta a kezét.
- Áu!
De közben elkerülte a pengét, és sikeresen kiugrott volna az ágyból, ha Calistar vissza nem löki. A penge ismét a nyakához került, így mogorva hallgatásba borkolózott.

Nem sokkal ezután Larax a többi orvossal együtt elaltatta, és nekilátott a különböző vizsgálatoknak. Hamarosan megtalálták a szert, amit jól kimutatott a méregkivizsgáló.
- A tüdejébe ment a szer! A fene vigye el! Nem csak hogy az energiáját és az idegeit őrli fel, hanem még a megcélzott területet is!
- A tüdejébe?! – Baebar megriadt. – Akkor ez most mit jelent?! Nem lehet eltávolítani a szert valahogy?!
- Teljesen felszívódott benne – csóválta a fejét Aksik. – Szerencse, hogy a méregkimutató elég fejlett.
- Akkor?!
A két gyógyító egymásra nézett.
- Tüdőátültetés.
A szó jeges fuvallatként söpört végig a kivizsgáló szobán.
- Ez nem lehet! – Dia kétségbesetten ismételgette a szót. – Nem lehet!
Már magához tért, és az ágyán ült. Baebar és Calistar megpróbálták megnyugtatni:
- Ez az egyetlen lehetőség. De ha szerencsénk van...
- Egyébként is, igencsak hamar tudunk szerezni. Mardigo nagy laboratóriumából...
- Biztosan van más lehetőség!
- Nem, Dia. Nincs. Még meg kell vizsgálni Tamást is. Nem tudjuk, őt hol lőtték meg.
- Körülbelül mennyi nap, mire meggyógyul?
- Egy hét alatt biztosan akad egészséges donor Sanyi számára.
- És az idegei?! Azokat nem tudják pótolni!
- Tényleg nem – ismerte el Baebar. – De ha a szer kikerül Sanyiból, sokkal jobban lesz.
- Lehet, hogy hamarabb idegesebb lesz – vette át a szót Calistar. – De bízzunk a legjobbakban!
Dia beharapta a száját.
„Istenem, csak add, hogy túlélje...!” – fohászkodott magában.

***

Két hét telt el. Sanyi sikeresen átesett a tüdőátültetésen, és Mocovi Tamás is gyógyulófélben volt.
- Téged lehetetlen legyőzni! – nevetett Dia. Sanyi szobájában ültek. A fiú egészségesebbnek látszott, mint valaha. Zöld szeme boldogan csillogott. Olyan szépnek tűnt az élet!
- Hát, úgy tűnik, tényleg nem – hunyorgott vidáman, és magához ölelte a lányt.
- Egyébként újabb küldetést akar Eleshar szórni a nyakunkba. Tudtad? – pillantott fel Dia.
Sanyi felhúzta a szemöldökét.
- Nem. Mit akar már megint?
- Valami újabb bolygót kell megmentenünk. Tudod, csak a szokásos.
- Értem, értem – legyintett Sanyi fáradtan.
- Úgysem okoz gondot, nem?
Sanyi kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, azonban váratlanul kopogtak az ajtaján.
- Tessék – szólt nyugodtan.
Halas József lépett be, és meglepett pillantást vetett Dia és Sanyi kettősére.
- Úgy tudtam, ide csak fiúk jöhetnek... - kezdte, de Sanyi arcát látva gyorsan folytatta: - Jól van, nem ezért jöttem… a küldetésetek programja kicsit megváltozott. Egy bolygóra mentek, de Diának lesz valami külön feladata. Összesen két napotok van a feladatra. Ja, tényleg, Dia, Gábor keres… azt mondta, négyszemközt akar veled beszélni. Nem tudom, mi lehet olyan fontos, hogy Sanyi ne hallhassa… biztos el akar csábítani! – jót nevetett a saját viccén.
- Hajaj, csakis! – morogta epésen Dia. – Inkább ahelyett, hogy viccelődnél, mondd meg neki, hogy mindjárt megyek, találkozunk a bejárati csarnokban. Nem mondta, miről akar velem beszélni?
- Nem… - vonogatta a vállát Józsi. – Végülis, nem rám tartozik… ez a kettőtök dolga. – kacsintott. – Na, én húztam… sziasztok. Dia, ne felejtsd el, hogy Gáborral beszélned kell! – azzal elvigyorodott, kiment, és becsapta maga után az ajtót.
Dia remegett a dühtől.
- Azt akarja, hogy Gáborral járjak – morogta, és felkászálódott az ágyról.
- Igen? Azt akarja? – kérdezte Sanyi, és elhúzta a száját.
- Persze ez nem fog sikerülni – sietett megnyugtatni Dia. Lehajolt Sanyihoz, és lágyan megcsókolta. – Mindjárt jövök – súgta, és már ott sem volt.

Sanyi meg se moccant. Mereven bámulta a padlót, aztán végül rászánta magát arra, hogy felálljon. Lassan megvakarta a fejét, az ablakhoz lépett, és széthúzta a függönyt. Visszasétált az ágyához, és beágyazott. Leült az ágya szélére, és a tenyerébe támasztotta a fejét.
Mit csináljon? Nem tudta, miért, de egyszeriben féltékenység fogta el. Mit akarhat Gábor? Miért akar négyszemközt Diával beszélni? Talán igaza lenne Józsinak, és vissza akarja kapni? Nem, nem… ez nem lehet… de akkor mi lehet olyan fontos?
Sanyi újból felállt; türelmetlenül járkálni kezdett. Eltelt egy perc, két perc, tíz perc, végül negyedóra, aztán fél…
A fiú végül odament az ajtóhoz, és kilépett. Legnagyobb meglepetésére egy férfi állt előtte és egy nő – a férfi rámosolygott, és mielőtt a fiú bármit is mondhatott volna, érezte, hogy a nő odalép mellé, és valamivel rácsap a tarkójára.
Sanyi megingott. A nő és a férfi arca egyre jobban elmosódott előtte. Kezdte érezni, hogy lassan elszáll az öntudata.
- Ne… - suttogta. Kezét a fejéhez emelte. Már csak sötét foltokat látott. Megpróbálta összeszedni magát, de tudta, hogy el fog ájulni, nem tehet semmit… Megszédült, és elsötétült előtte a világ. Feje nagyot koppant a padlón, ahogy összeesett. Ott hevert a földön, és azt már nem láthatta, hogy a nő és a férfi mosolyogva nézik őt...

Nagy volt a sötétség, de lassan oszlani kezdett. Fejében lüktetni kezdett a fájdalom, és Sanyinak egyszerre kezdett el fájni minden porcikája. Nyöszörögve kinyitotta a szemét. Megint csak foltokat látott, de mikor pislogott, a foltok eltűntek, és helyette egy fehér szobában találta magát – fehér kórházi ágyon.
Tehát lehozta valaki a kórházi részlegbe. De várjunk csak… ez a szoba egyáltalán nem ismerős a számára! Hol van?
Sanyi a fejét tapogatta. Nagy gézkupac ült a fején. Lenézett, és látta, hogy kék-fehér csíkos pizsama van rajta. De hol van a ruhája?
Lerúgta magáról a paplant. Egyik karja be volt gipszelve. De miért? Mi történhetett?
Sanyi megpróbált kikecmeregni az ágyból. Várta, hátha Larax vagy Dia megjelenik, de ilyesmi nem történt.

Egyszercsak kinyílt az ajtó, és egy nővér jelent meg.
- Á, magához tért! – lépett oda örvendezve. – Már ideje volt. Három napja hozták be, és azóta nem tért magához. Azt mondták, súlyos autóbalesetet szenvedett. Csoda, hogy túlélte…
Sanyi rámeredt.
- M… mi? – nyögte. – A… au… autó… baleset…? De… nem emlékszem… mi történt…? Hol vagyok…?
Fel akart ülni, de a nővér szelíden visszanyomta.
- Nyugodjon meg, kérem. Pihenésre van szüksége, Lawren úr.
- Lawren… úr? De én… nem vagyok… nem vagyok felnőtt! Csak… tizenhat éves vagyok! Mi ez az egész? – Sanyi világosan érezte, hogy valami nincs rendben. Autóbaleset? Földi kórház?
- Viccel velem? – kérdezte a fiú. – Hol vagyok? A Földön?
- Lehet, hogy amnéziája van – felelte sajnálkozva a nővér. – Hát, igen csúnya baleset volt, az tény… De hogy még erre se emlékezzen…
Sanyi elsápadt. Kezével a kötését tapogatta, és körülnézett.
- Nincs amnéziám, de hol vagyok? – ismételte meg sürgetően a kérdést.
- Azt hiszem, értesítem a doktor urat – mondta a nővér ijedten.
- Ne, ne hívjon senkit! – kiabálta Sanyi. – Tökéletesen emlékszem arra, hogy nem autóbalesetet szenvedtem! Leütöttek! És én nem is vagyok Földi! Én lovag vagyok!
A nővér rámeredt.
- Inkább pihenjen – mondta gyorsan. Betakarta Sanyit. – Addig én beszélek Dr. Fore Ákos úrral… - azzal mielőtt Sanyi tiltakozhatott volna, kisietett.

Sanyi kábultan nézett utána. Valahogy a Földre került, és valaki azt mondta az orvosoknak, hogy autóbalesetet szenvedett. De hogyan jut vissza Mardigóra? Nincs itt senki, akit ismerne. Négy éve Mardigón élt, hogyan ismerne a Földiek közül bárkit is?
Nemsokára egy magas, barna hajú férfi sietett be a szobába, orvosi köpenyben, és aggódó, de barátságos arccal. Kezében sztetoszkópot szorongatott.
Dr. Fore Ákos megállt Sanyi ágya lábánál, és a betegre nézett.
- Hallom, magadhoz tértél – szólalt meg. – Nos, fáj még a fejünk?
Sanyi örült, hogy nem magázzák, és nem nézik felnőttnek, de ugyanakkor kezdett rájönni, milyen siralmas helyzetbe került.
- Hát… eléggé – felelte zavartan. – De…izé... hol vagyok, hogy kerültem ide?
- Magyarországon vagy, Lawren Sándor – felelte az orvos -, a Budapesti kórházban.
- Hány óra?
- Délután fél kettő. Sajnos az autóbalesetben édesapád elvesztette az életét. Őszinte részvétem.
- Mi ez a hülyeség? – horkant fel Sanyi. – Négy éve nem is láttam az apámat!
Pár pillanatig néma csend volt. Aztán…
- Tessék? – kérdezett vissza Ákos doktor.
- Mondom négy éve nem is láttam az apámat! Hogy szenvedhettem volna vele autóbalesetet?
Ákos doktor megcsóválta a fejét.
- Tényleg súlyos amnéziája van…
- De hát nincsen amnéziám! Tudom, hány éves vagyok, tudom a nevemet is!
- Akkor agykárosodást szenvedhettél – válaszolt Ákos doktor. Megfogta Sanyi csuklóját, hogy a pulzusát nézze. Közben a „beteg” kétségbeesetten bizonygatta, hogy nem szenvedett semmiféle agykárosodást.
- Én csak itt születtem, de én egy másik bolygón járok iskolába, ahol lovagnak tanulok! Az apám is oda járt! Van barátnőm, ott élek Mardigón, és egyáltalán nem szenvedtem agykárosodást! Abban az iskolában a szobám előtt ütöttek le! És itt tértem magamhoz! Nem vagyok beteg, nincs emlékezetkiesésem, és nem beszélek félre! – Sanyi fel akart ülni, de Ákos doktor a vállánál fogva visszafektette:
- Nem, fiatalúr, pihenned kell.
- De…
Ákos doktor nem figyelt rá. Fülébe dugta a sztetoszkópot.
- Sóhajts, kérlek – mondta, és felgyűrte Sanyi felsőjét.
A fiú engedelmeskedett, de nem nagyon értett semmit. Mikor az orvos befejezte, Sanyi ránézett:
- Kérem, higgyen nekem! – könyörgött. – Szeretnék elmenni innen! Nem vagyok idevalósi! Kérem, ne küldjön el pszichológushoz vagy hova, mert az agyam a legnagyobb rendben van!
- Ezt inkább egy vizsgálatra bíznám – mosolygott az orvos. – Addig meg próbálj aludni.
- De miért hisznek hülyének?! Mondom, hogy nem szenvedtem autóbalesetet! Lovag vagyok! Lovag vagyok, érti?! Nem is láttam az apámat, és én nem itt élek! – Sanyi felült, és kitakarózott. Fel akart kelni:
- … és nekem nincsen semmi bajom, csak a fejem fáj…
Ákos doktor újra visszafektette, miközben a nővér betakarta.
- Nyugodj meg, kérlek – szólt rá higgadtan. – Holnap majd elvégzünk egy vizsgálatot…
- Na, azt már nem! Én egyből fölöltözöm, elrepülök az első űrhajóval, vagy keresek egy Lsgerfeltest, és megmondom neki, hogy…
- Szó sem lehet róla, kedves barátom. Szépen itt maradsz, és alszol egyet!
- Nem vagyok álmos! – csattant fel Sanyi dühösen. – Higgye már el, nekem a Mardigón van a helyem! Lovag vagyok! És ha elkések a holnapi küldetésről…
Ákos doktor a nővérhez fordult:
- Adjunk be neki egy nyugtatót, Mária. Még a végén elszökik!
- Máris! – felelte a nővér, és elrohant nyugtatóért. Sanyi felháborodtan kiabált:
- De nekem nem kell nyugtató! Csak higgyék már el, hogy…
- Alszol egyet, és majd meglátjuk, a vizsgálat kimutat-e valamilyen rendelenességet vagy sérülést. Bármi előfordulhat.
Mária nővér megérkezett az injekcióval. Sanyi fölé hajolt, hogy beadja, de a fiú elrántotta a karját:
- Nekem nem kell nyugtató!
Ákos doktor erre lefogta, hogy a nővér beadhassa Sanyinak a nyugtatót, a fiú azonban kapálózni kezdett:
- Nem vagyok álmos! Nekem nem kell nyugtató, az agyam is rendben van!
- Csak pár pillanat az egész – mondta az orvos. Mivel lefogta Sanyit, így a fiú csak rugdalózni tudott, de hiába – már érezte is, ahogy az injekció belefúródik a karjába.
- Nekem nem kell nyugtató! – kiabálta Sanyi. Ákos doktor addig fogta a karját, amíg végül el nem aludt.

Sanyi nem tudta, mit csináljon. Már fél négy volt, amikor felébredt, és azóta csak azon törte a fejét, hogyan juthatna vissza Mardigóra. Ez azonban egyenlőre lehetetlennek tűnt. Egyszer-egyszer már erősen koncetrált Diára, mert annyira elkeseredett. Felidézte magában a bulit, amikor táncoltak… és amikor utoljára látta… mit csinálhat? Biztosan keresi már… igen, biztosan…
Sanyi sóhajtott. Ujjával unalmában malmozni kezdett, és a mennyezetet bámulta.
Neki nem itt van a helye. Kik lehettek azok az emberek? Az a férfi és a nő? Mi van, ha Gábor bízta meg őket azzal, hogy juttassák el ide?
Sanyi átfordult a másik oldalára, épp akkor amikor kopogtak a terem ajtaján.
- Tessék – szólt meglepetten, és gyorsan visszafordult.
Egy nővér jött be egy idegen férfival. A férfi harminc körül lehetett. Szőke haja a homlokába lógott, és megtépázott külseje utalt a nagy sietségére.
- Tessék – mondta a nővér, odahúzva egy széket Sanyi ágyához. – Üljön le. Fél óra múlva lejár a látogatási idő, igyekezzen, ha kérhetném! – azzal kiment. Az idegen férfi leült, és zavartan megvakarta a fejét.
Sanyi megütközve nézett rá.
- Ki a csuda maga?
- Hírek… hoztam – felelte az idegen. Furcsa kiejtése arról árulkodott, hogy talán külföldről jött. – Tudni, én… én alig beszélni… magyar. Én születni… Mardigo. Nevem Scrips.
- Scrips? – ismételte a fiú. – Mit akar tőlem?
- Tudni hírek – hajolt előre Scrips. – Meghalni Eleshar! Kindes Diána járni másik!
- Mi?
- Eleshar! Meghalni! Érteni?
- Eleshar halott? – kérdezte döbbenten Sanyi. – Hogy-hogy… mikor… hogyan?
- Megölni! Szer!
- Megölték? Az idegroncsoló szerrel? De… ki?
- Nem tudni, de Kindes Diána járni!
- Mi van Diával?
- Járni másik fiú! Azt hinni, Lawren Sándor meghalni! Mindenki azt hinni!
- Dia mással jár, és azt hiszi, meghaltam? Mi ez a hülyeség?
Scrips visszakozni kezdett:
- No, no, no! Még nem járni másik, úgy látszani, igen!
- Mi? Még nem látszik, de valószínű?
- Já, já! Bájital… hatása! Emiatt járni másik fiú! Érteni? Kindes Diána azt hinni, Lawren Sándor meghalni!

Sanyi döbbenten meredt a semmibe. Eleshar halott, és Dia…
- Valaki megitatott Diával valami bájitalt, és ezért hiszi azt, hogy meghaltam, és mással kell járnia?
- No, no! Kindes Diána szeretni Lawren Sándor, de tanácstalannak lenni! Azt hiszi, Lawren Sándor meghalni! Kindes Diána sokat sírni miatta! De megitatni vele bájital, Kindes Diána mással kezdeni járni! Valaki rosszat akarni Lawren Sándor!
Sanyi teljesen megzavarodott. Azon kapta magát, hogy megragadja Scripset a gallérjánál fogva:
- Ki itatott vele bájitalt? Ki ölte meg Eleshart, és mikor? Válaszolj!
- Nem tudni, Lawren Sándor! Csak annyi, férfi és nő itatni bájital, lehet, gyilkosok!
- Férfi és nő? Azok, akik leütöttek?
- Já, já! Rosszat akarni Mardigo! Szörnyek lepni bolygó! Baj lenni! Szörny mindenhol! Tanuló, lakos segítség szorulni!
- Szörnyek lepték el Mardigót? És segítségre szorulnak a tanulók és a lakosok?
- Já.
Sanyi felült.
- Juttass ki innét, Scrips!
- Nem tudni csinálni!
Sanyi bosszúsan körülnézett.
- Figyelj, Scrips. Hány éves vagy?
- Mit mondani?
- Azt kérdeztem: hány éves vagy?
Scrips felemelte három ujját, aztán mind a tízet.
- Harminc, ugye?
- Já.
- Na, akkor felnőtt létedre viselkedj, akár Mardigói vagy, akár nem! – Sanyi kiugrott az ágyból. – Ha Mardigóról jöttél, vissza is találsz, nem?
- Én jönni űrhajó.
- Remek. Most szépen kimegyünk a kórteremből, és azt hazudod, hogy kikísérsz a mosdóba, ha jön valaki. Ha nem, ellopózunk a kijáratig, vagy kirohanunk, engem nem érdekel, csak érjek oda!
- No felöltözni?
- Tudod hol a ruhám?
Scrips körülnézett, aztán felcsillant a szeme.
- Tudni!
- Hozd ide!

Scrips felállt, odalépett az asztalhoz, és odaadta Sanyinak a ruháit. A fiú begipszelt karját ügyesen belebújtatta a ruhájába, felhúzta rá a pizsamáját, aztán cipőbe bújt, és felállt.
- Mehetünk!
Ekkor azonban belépett a nővér.
- Uram, lejárt a… Maga meg hova megy?!
- Mosdóba – pislogott Sanyi. – És a látogatóm elkísér.
- Szó sem lehet róla, azonnal feküdjön vissza! Lejárt az úr látogatási ideje!
- Azt mondta, fél órát maradhat!
- Annyi volt a látogatási idő. De az úrnak csak tíz perce volt!
- De…
- Feküdjön vissza! Maga meg, viszontlátásra! Már épp eléggé felizgatta a beteget!
A nővér ekkor vette észre, hogy Sanyin cipő van.
- Lawren Sándor, megkérdezhetem, hova ez a sietség?
- Hát felvettem, hogy kimegyek a mosdóba.
- Igen? És a papucs, az nem lett volna jó?
- Ig… nem.
- Na vegye le!
Sanyi lehajolt, hogy levegye, de ehelyett megragadta a nővér bokáját, és maga felé rántotta. A nővér felsikoltott, és hanyattesett, Sanyi meg felpattant, intett Scripnek, és kirohantak a teremből. Még hallották, ahogy a nővér rekedten kiabál: - Állj meg! -, de nem törődtek vele. Sanyi végigszáguldott a folyosón, és egyből összeütközött Ákos doktorral.
- Lawren Sándor! Hova megy?
- Mosdóba! – vetette oda a fiú, és tovább rohant – volna. De az orvos a karjánál fogva visszahúzta. – Hova?
- A mosdóba – ismételte Sanyi. Közben magát átkozta, amiért nem figyelt a veszélyre.
- Ez egy kórház – mondta Ákos doktor vészjósló hangon. – Itt nem szoktak rohangálni.
- Jól van, bocsánat – zihálta Sanyi, és elindult, de az orvos megint visszahúzta. – A nővér tud róla?
- Öh…
Az említett nővér ekkor lépett ki a kórterem ajtaján. Ahogy meglátta Sanyit, egyből futva elindult felé.
- Doktor úr!
- Éva nővér! – üdvözölte Ákos doktor, elengedve Sanyi karját. A nővér felé fordult. – Elengedte Law… HÉ!
Sanyi gyorsan eliramodott, Scrips-szel a nyomában a folyosó vége felé. Hallották, ahogy az orvos futni kezd utánuk.
- Lawren Sándor! Állj meg!
Sanyinak esze ágában se volt megállni. Befordultak balra, de egy ajtóba ütköztek. Sanyi megragadta a kilincset, de zárva volt.
- A fenébe! – a fiú Scrips felé fordult:
- Scrips! Menj Mardigóra, és mondd meg Diának, hogy…
- Kinek?
- Kindes Diána! Neki mondd meg, hogy élek! Hogy nem haltam meg! És a Földön vagyok, egy kórházban! Küldessen értem űrhajót!
- Mit?
- Űrhajót!
- Van nekem!
- Nem arról beszélek! – intette le Sanyi. Hallotta, hogy a futó léptek egyre közelednek.
- Szóval, megértetted?
- De Sándor! Szörnyek…
- Nem érdekel!
- Szörnyek megölni én!
- Nem fognak megölni, majd kikerülöd őket, vagy mit tudom én… Beszéltél vele?
- Já.
- És mit mondott?
- Sírni Kindes Diána. Azt hinni…
- Lawren Sándor!
Sanyi megfordult. Ákos doktor állt előtte, három nővérrel a háta mögött.
A fiú gyorsan Scrips felé fordult:
- Mondd meg neki, hogy élek! Mondd meg neki!
- Rövid emlékezete van én!
- Jegyezd meg valahogy! – kiabálta Sanyi, miközben Ákos doktor a karjánál fogva elvonszolta a szobája felé.

- Nem! Nem! Lawren Sándor meghalni! Eredj már, Scrips! Van más dolgom is! – Kindes Diána dühösen elhesegette a tanácstalan férfit, és felvette a köpenyét. – Háború folyik, te meg itt jössz nekem ezzel a hülyeséggel! Mondtam már, hogy nagyon aranyos meg kedves vagy, de Sanyit nem tudod feltámasztani!
- De én beszélni Lawren Sándor!
- Ostobaság! Meghalt! Ezzel a két szememmel láttam! Ott feküdt a szobája előtt! Ugyan már, Scrips! – Dia elfordult, a tükörbe nézte, hogy jól felöltözött-e.
- Kindes Diána nem érdekelni Lawren Sándor – motyogta a mardigóai. – Pedig együtt járni Kindes Diána Lawren Sándor.
Dia visszafordult, és megragadta a két vállát:
- Ide figyelj! Nem elég nekem, hogy meghalt?! Muszáj felhánytorgatnod, mit csináltam vele régen, amikor élt?! Van elég bajom így is! Te nem tudod, mennyire fájó arra gondolni, hogy elvesztettem valakit, akit szerettem! - elengedte Scrips vállát, és a fejét dörzsölgette. – Meghalt a barátom, a suli igazgatója, és mindenhol szörnyek támadnak ránk. Erre idejössz, és arról próbálsz meggyőzni, hogy Sanyi él, amikor élettelenül feküdt a szobája… - Dia hangja elcsuklott. Mikor úgy-ahogy összeszedte magát, folytatta: - … a szobája előtt… és nem lélegzett… - megint elment a hangja. Megtörölte a szemét.
- Reménykedik Lawren Sándor, Kindes Diána hisz nekem!
- Sanyi halott! – csattant fel Dia remegő hangon, de Scrips szavai így is felkavarták. Mi van, ha Sanyi tényleg él?
- Lawren Sándor Földön lenni! Kórház! Nem engedni ki orvos! Lawren Sándor meg akarni szökni! És üzenni, küldjön érte űrhajó!
Dia a fejét csóválta. Mélyet sóhajtott.
- Sanyi meghalt, Scrips. Tudom, hogy nehéz ebbe beletörődni… - érezte, hogy csípni kezd a szeme, és a szíve sajogni kezd. Mégis rendületlenül folytatta: … és nekem is nehéz, de…
- Lawren Sándor élni! – ismételte kétségbeesetten Scrips. – Élni! Föld! Oda kerülni Lawren Sándor! Szükség lenni űrhajó! Szeretni Kindes Diána! Hiányozni neki!

Dia leroskadt egy székre, és a tenyerébe temette az arcát.
Némaság borult a szobára. A lány lelki szemei előtt Sanyi mosolygós képe lebegett, aztán ahogy dúl-fúl… fülében csengtek Sanyi utolsó hallott szavai:
„Igen? Azt akarja?”
Dia végül felemelte a fejét, és Scrips-re nézett.
- Scrips, Sanyi… Sanyi meghalt. Amikor… utoljára láttam, a szobája előtt feküdt. Holtan. Csukva volt a szeme, és orvos nyilvánította ki, hogy halott. A temetésén… is ott voltam. – Dia megtörölte a szemét. – Nem mászhatott csak úgy ki… a sírjából! – halkan, bánatosan felnevetett. - Tizenöt méter mélyen… fekszik a… a… koporsója. Elásták. Ott voltam Sanyi temetésén! Meghalt! Meg is tudom mutatni… a sírját! – Dia elsírta magát. Teljesen összezavarodott. A fejét rázta.
- Kindes Diána ne sírni! Csak küldjön űrhajót Lawren Sándor! Lássa meg, mi lesz! – azzal Scrips sután megveregette a lány hátát. – Scrips sajnálni, összezavarni Kindes Diána. Sajnálni. Szeretni, Lawren Sándor visszatérni! Kérni, Kindes Diána is szeretni!

Scrips felegyenesedett, és kiment. Az ajtó halkan becsukódott mögötte.

Folyt. köv.