Fáj már a boldogság (6.rész)

„Menekülés” Augusztus 23.
Hajnali 3 óra…

A fűrészek egyre hangosabban hallatszódtak, amitől John Előkapta a mac.-et és lőni kezdte hunyorítva a lyukat. Vagy inkább, ahol lehetett az a lyuk. Nem látott semmit. Csak az iszonyúan vakító fényt, mely egyre világosodott. A fegyver megszólalt. Kénytelen volt két kézzel fogni, mert úgy rezgett a fegyver.

Anne agyában összekavarodtak a dolgok. Csak egy dolog maradt egyben…A túlélés. Megragadta öccse jobb karját, és húzni kezdte. Idegesen.
John meglepődött, de csak pár tized másodperc kellett ahhoz, hogy felfogja a helyzetet. Eleresztette a ravaszt. De a megfordítási lendülettől néhány lyuk lett a sátor plafonán. Az eső csordogálni kezdett befelé.
Két feketevasszerű fűrész szakította át hírtelen a lyukas plafont. Begöngyölődött, mint egy szamaras füzet egyik oldala, mivel erős „intraszögek” voltak leverve a földre, és (lézerrel) feszítették a sátrat…

A konyha most is mindig nyugodt volt, de a benne lévő Anne és John nem, mivel éppen futottak ki belőle. Futottak a szörnyűség elől, mely még csak most jelentkezett először a világon… elvileg…
Elszaladtak az ő szobájuk ajtónyitó cipzárja előtt. Ki az előszobához.
Miközben futottak, látták a fényt, mely hosszú árnyékot vet eléjük, ami követi őket… és … a fűrészek hangját, mely már csak 3- 4 méterre lehetett tőlük és egyre közeledett. Amikor már kezdtek reménykedni, hogy megússzák az egészet, akkor jött a baj. A baj az volt, hogy le volt a „főajtó” is cipzárazva. Hogy hogyan lehetne kinyitni, egy pillanat alatt gondolta át.
- Hey John! - ordította neki lihegve - Fedezz, míg kinyitom azt a rohadt ajtót!
- Oké! Csak ne tartson sokáig!

A bejárathoz értek. John verejtékesen megfordult. Letörölte a fáradság jelét. Felemelte a fegyvert és lőtte, amit csak látott. A fényt sikerült előszőr kilőnie. Hehehe… még jó, hogy ingyen le tudtam tölteni a netről a Call of duty 3 version 5- öt!! Gondolta Johny.
A fűrészek leálltak. John abbahagyta a fegyver használatát…mert a döbbenettől már nem is tudott volna lőni.
Anne végre kinyitotta az akadozó cipzárt és kinézett. Sötét. De valami furcsaságon magakadt a szeme. A hideg, rémisztő és magas szürke fenyőfákkal teli hegy mögött kék volt az ég. Csak halványan látszott, de azért simán észre lehetett venni. Mint egy gammasugár a filmekben - gondolta Anne - csak… ez kék… és olyan csodálatos… De elég ebből! - megrázta fejét. Hátrafordult.
- Hey John! Mért állítottad le a lö - (lövést.) abbahagyta.

John csak egy méterre lehetett a géptől, ami rájuk támadott. Közben remegett. A feketevasnak látszó valamiből zöld lötty folydogált ki. Az egész úgy nézett ki, mint egy óriási géppók. De mégsem. Valahogy különbözött akármelyik pókfajtánál.
- Anne… ezt nézd! - mutatott rá a fura gép egyik részére. A lány kicsit közelebb ment. - Hallgasd! – Súgta John.

Mindkét „hős” elhallgatott. Mostmár csak az eső hangját hallották, ahogy veri a sátrat. És még valamit. Valamilyen furcsa zörgő hangot. Mintha… zúznának valami… „állatot” és mintha… nyöszörögne…


Egyre közelebbről hallgatóztak, mikor a föld megremegett.
Mindketten fölburkoltak, majd nagy nehezen felálltak. Több rengés nem jött. Anne sóhajtott egyet és odasúgta John- nak:
- Ezek jönnek… és azt hiszem, hogy mindent le fognak mészárolni.
- Ezt meg honnan veszed??! Lehet, hogy ezek csak a hülye oroszok vagy akárkik!...És ilyen izékkel álcázzák magukat.
Higgy ami akarsz, de el kell húznunk innen!
- Az igaz… de merre. - John összeszorította öklét és lenézett a földre.
- Amerre lehet! - vágta rá Anne.
- Ok… húzzunk el innen.
John felemelte fegyverét majd magabiztosan kilépett a sátorból.

Először a többi sátoron akadt le a szeme. Mind szét volt marcangolva. Mint valami papír fecnik úgy cikáztak össze- vissza a levegőben. Néha villámlott. És még ott volt a hegy…az mögött pedig az a furcsa kék fény, ami Észak- Nyugatra lehetett.
- Sehol semmi, csak a… maradék.
Anne- nak az jutott eszébe megkérdezi, hogy mit mond maradéknak, de aztán rájött és vissza csukta a száját utána pedig némi gondolkodás után ismét kinyitotta:
- Jó- jó csak menjünk már.
- Na és merre? Mindenhol csak sötétség, meg persze pocsolya van.
- Öö… ugye láttad a kék fényt?
- Ahha.
- Na… akkor pont az ellenkező irányba! Nincs kedvem még találkozni ezekkel a izékkel!
- De lehet, hogy pont arra mentek. És egyébként is tudod, hogy mi van ott…
- Uhh… az igaz… na mind1 nekem! Menjünk keletre a város felé! Lehet, hogy az még sértetlen.
- Na végre egy normális ötlet! - vágta rá John, mintha pont erre várt volna.
- Ahha… csak menjünk már tényleg!
- Ok- ok hugi. - John felnevetett egy kicsit.
„Hú de vicces öcsikém” - gondolta Anne.
John kiment a sátorból. Az eső elállt. A levegő tiszta lett.
Végül elindultak a remélhetőleg ép város felé…

(folyt köv.)