Fáj már a boldogság (4.rész)

„A kezdet” 2012.augusztus 21.

Amerikai hadműveleti bázis C.I.A. (sziájé)

- Ahogy látják, újra megtette. Mint ahogy azt vártuk. De most is megelőztük a katasztrófát!- Mondta egy 60 év körüli túlsúlyos tiszt. E tiszt vezette rádión keresztül az egységeket. Ő volt az ezredes, a legnagyobb rangú tiszt. - Mint mindig!
- Hogy is akadályoztuk is meg?- Lépett fel a nyikorgó kis színpadra Qvares tizedes. Elszomorodott. Szomorú arckifejezésére mindenki felfigyelt az ezredes is és végül ráerőszakolta sokszor megsebzett arcára a szomorúság jelét.
- Hát először is…- kezdte el mondanivalóját Weardan ezredes…

Valahol az Antarktiszon…

Sehol sem volt egy felhő csak a tiszta táj, mely hasonlított az Alföldre. A fúró még csak pár méterre fúródott bele a tömören megfagyott jégbe, mikor Heardan Aster meglátta a távolban a kék foltot. Odaszólt a többieknek. - Hé srácok, gyertek már ide! Látok valami furcsát!- Feje épp hogy csak kilátszott a jégből. Szemét síszemüveg védte a hóeséstől, ami most elkezdődött…
A „srácok”( Jordan Feklerr, Erler Hatrelok és Davner Malsed) kisétáltak alvósátraikból és ránéztek Heardan-re . Meglátták reszkető arcát, és arrafelé néztek amerre ő. Ledermedtek és egyben el is csodálkoztak. Közben a hóesés egyre fokozódott.
Olyasmit láttak meg, amit más még sohasem. Kék vibráló foltot, amely egy napkitörésre emlékeztette őket, amit a tévében láttak. Csak ez kék volt. Csodálatosan kék.
A hóesés és a szél ereje annyira felfokozódott, hogy az emberek már nem is látták sátraikat.
De a kék fény útjába semmi sem állt.
- Milyen csodálatos!- mondta robotosan Jordan.
- Igen, ilyet még nem láttam!- tette hozzá Davner.
- Én sem.- mondta végül Erler Hatrelok.
Hearden, aki végig a fúrón állt másfél méterrel a jégben, most észrevett valami furcsát a kék csodában. Valamiféle szürkeséget, ami egyre nagyobb lett.
- Ööö…Hé fiúk! Látok valamit!- ordította oda nekik. De a szél már olyan erősen süvített, hogy már nem hallották meg hangját. Csak nézték… és elkezdődött…


Az átjárón hihetetlen gyorsasággal száguldott át az anyahajó, melynek hosszúsága elérhette a 300 métert. Csak úgy csillogott, mint egy vadonatúj kocsi.
- Őőő… fiúk! Valami van ott! - gondolták mind.
A furcsa „hajó” már csak párszáz méterre lehetett, amikor hirtelen egy zöld fény csapott ki belőle! A zöld fény hihetetlenül forró lehetett, mivel a hópelyhek a közelében rögtön esőcseppeké váltak. A fiúk fel se fogták a zöld fénysugarat. A fénysugár most elérte elvileg célját. 2-3 másodperc alatt. Belecsapott az egyik sátorba. A hőhullámhatás meglökte a fiúkat és estek egyet a kemény jégen.
- Ááááá!! Eltört a lábam!- ordított fel Davner.
Már épp válaszolni akartak neki, amikor egy újabb zöld fénysugár csapott az egyik kocsiba. Erre a benzin is szikrát kapott és felrobbant. A fiúk 15 méterre voltak a kocsitól. Szerencsére ez a hőhullám csak melegítette őket.
Felállni már nem tudtak. Az anyahajó már a megmaradt 2 sátor felett volt. Ekkor megállt. Ajtói kinyíltak. Heardan most csodálkozás helyett cselekedett. Mobiljához nyúlt és benyomta idegesen a számokat.

- És ez miatt, mint már talán tudják, sikerült megint megakadályozni őket- Abbahagyta. Felcsörgött a mobilja. A többiek unalmas arccal ránéztek. „Lenyugtázta” őket egy furcsa kéznyújtással(Bár erre nem volt nagy szükség J). Kiment a folyosóra. Felvette.
- Igen? Itt Qvares tizedes… Halló? Van ott valaki - még várt pár másodpercet és már gondolta, hogy inkább lerakja, amikor meghallatszódott valami. Hangrecsegés.
- Halló!! - ezt a szót már felemelt hangon mondta.
- Qvares!(huh) Figyeljen! Jönnek! A (huh-huh) társaimat már kinyírták! Én jövök! Siessen!…(huh-huh) mentse meg azokat, akiket még leh - Az adás elment. Qvares szívverése felgyorsult, de ő leállt. Kezéből kiesett a drága mobil és széttört a betonon. Végig a lefelé nézett. Nem a mobilt nézte olyan meglepetten, hanem a gondolatait. Most mit csináljak? Valahogy nem sikerült a küldetés! Mi mindent megtettünk! De… hogy tudnék én segíteni a most leromboló világon?- Ez járt a fejében. Ez az üzenet visszhangzódott folyamatosan.
Lezuhant egy padra és hallgatta tovább gondolatait. A föld megremegett. Ő már nem törődött vele, hiszen tudta, hogy mi lesz. A lámpák a zörgéssel együtt kialudtak.

Pár perccel később a Miami-ban, a „Broadway Beach” tábla repedéséből nagy gépek emelkedtek ki, melyek alakját csak néha lehetett látni a villámok fényében …
(folyt köv.)