Eretnekek estéje

Eretnekek estéje

Cillian minden téli szünetben elmegy nagyszüleihez vendségbe, akik Hampshire-ben éltek. Szokásosan busszal ment, amely Crowleyból indult, ugyanis Cillian Crowleyban élt. A busz reggel nyolckor hagyta el az állomást, és fél tízre már ott is volt Hampshire-ben.
Cilliant már várta a tatája, akit Michaelnek hívtak. Cillian megfogta csomagját, és leszállt a buszról. Odament hozzá a nagyapja, átölelték egymást.
-Már rég találkoztunk - mondta Cillian.
-Szerencse, hogy gyorsan múlik az idő - felelte tatája.
A kocsi, amivel Cillian tatája jött, a buszállomással szemben lévő utcában állt. Gyorsan átmentek a forgalmas úton, odamentek a kocsihoz. A csomagtartóba Cillian berakta  a táskáját. Beszálltak az autóba, és hazafelé vették az irányt.
-Mi újság Crowleyban? - érdeklődött Michael.
-Nem láttátok a híreket? Terroristák támadták meg a gimit, szerencsére néhány elsős megakadályozta, hogy fel ne robbantsák - felelte Cillian.
-Azt a mindenit!
Ezután csöndben hajtottak haza. Lekanyarodtak a buszállomás utcájáról a főútra, onnan pedig egy kis utcába. A környék egy valódi kertváros volt. Michael és felesége Cathrine a második utcában laktak. Ahogy mentek az utcában, látszott, hogy minden egyes szomszéd készült a karácsonyra. Az összes ház ki volt díszítve villogókkal, még a fenyőfák is (már, akinek volt az udvarában). Michael leparkolt a ház előtt. Kiszálltak az Opelből. Cillian kivette csomagját a csomagtartóból, azután pedig becsöngetett. Mamája vigyorogva kinézett az ablakon, majd megnyomta a gombot, amivel kinyitotta a kaput. Cillian és tatája beléptek, és pillanatokon belül az ajtóban álltak, amit Cathrine már nyitott is. Cillian lerakta a csomagját, és átölelték egymást.
-Már nagyon vártuk, hogy gyere! - jelentette ki Cathrine.
-Őszintén szólva, már én is - mondta mosolyogva Cillian.
Levetette kabátját, felakasztotta. Tatájával beléptek az ebédlőbe, amely egyben volt a nappalival. Bal oldalt található a konyha, egy igencsak pici helyiség, ahonnan most nagyon finom illatok terjengtek. Cillian a kezében tartotta táskáját, elindult vele a lépcsőn, amely az ebédlő és a nappali között állt. Mamája elvette tőle:
-Hagyjad csak, majd én felviszem.
Ettől függetlenül Cillian ment vele. A lépcső végén szemben volt velük a toalett, jobbról Michael és Cathrine szobája, balról pedig a vendégszoba. Beléptek szobába (amely most Cilliané volt). Közepén egy kis faasztal állt, mellette egy fotel és egy hintaszék, azok mögött pedig egy kényelmes kis ágy. Mamája lerakta a táskát.
-Az ebéd egy órakor kész lesz. Addig pihenj egy kicsit, meglátszik hogy korán keltél - mondta Cathrine.
Cillian bólintott leült a kényelmes fotelba, és öt perc alatt megszunnyadt.

Az ebéd pont egyre lett kész, Cillian legalább két és fél órát aludt. Mamája felkiabált neki:
-Cillian, ebéd!
A fiú felpattant a fotelből. Elindult lefelé. Az asztal az ebédlőben már meg volt terítve, és egy nagy tál húsleves állt a közepén. Michael már ott ült az asztalnál, és szedte a levest a tányérjába, és a szent estéről beszélt:
-Ma szent este lesz, Cillian. Ebéd után elő kell majd készitenünk az édességeket a gyerekeknek, akik majd énekelni fognak.
Cathrine behozta a főételt: bécsi szeletet, gombaszószt és krumpli pürét, végül ő is leült.
-Az a helyzet, hogy nekünk el kell mennünk estére egy ünnepségbe. Ugye elleszel itthon, Cillian? - kérdezte Cathrine.
-Persze, vigyázok a házra - felelte vigyorogva Cillian.
-Nem fogunk leragadni, megnyugodhatsz - szólt Michael.
Szó nélkül ettek tovább, nagyon izletes volt az étel.
Ebéd után előkészítették az édességeket, amikkel majd a gyerekeket kell megjutalmazni. Mélyhűtős zacskókba csomagoltak almát és az mellé még két cukorkát. Összesen huszonnégy zacskónyi gyűlt össze. Biztosra mentek, mivel elég sok gyerek volt hajlandó énekelni némi finomságért.
Gyorsan elmúlt a délután, és fél hét után már megjelentek a gyerekek.

Cillian és mamája az ebédlőasztalon dominóztak, míg tatája nézte a televíziót. Cathrine épp elverte unokáját a játékban, amikor csöngettek.
-Megérkeztek! - jelentette ki Cathrine.
Kinézett az ablakon, látta a gyerekeket a kapuban. Az ablak melletti kapcsolóval (amely egyben a kaputelefon volt) beengedte őket. Cillian és tatája felkeltek, kimentek az előszobába. Cathrine kinyitotta az ajtót. Négy kisgyerek állt ott kifestve, egy fiú, három lány, akik a One Final Giftet énekelték. Mikor befejezték, Cillian, Michael és Cathrine megtapsolták őket.
-Nagyon szép volt! - mondta Cathrine.
-Köszönjünk - felelték a gyerekek.
Átadták nekik a jutalmukat, és folytatták az útjukat.
További tíz csomagot adtak át a gyerekeknek, a készlet gyorsan fogyott. Szó szerint vitték, mint a cukrot.
Nyolckor Cillian nagyszülei készülődtek az ünnepségre. Öt perc alatt megvoltak. Cillian kikisérte őket. Az előszobában vették fel lábbelijüket.
-Nekem vigyázz a házra! - mondta Michael.
Cathrine megpuszilta Cillian arcát, majd igy szólt:
-Tudom, hogy számíthatok rád.
Kimentek az előszobából az udvarra. Cillian becsukta volna az ajtót, amikor tatája megállította egy szóra:
-A biztonság kedvéért tartsd zárva az ajtót!
-Értettem. Jó szórakozást!
-Ha mégis gond lenne, nyugodtan hívj fel a mobilomon! - mondta Cathrine.
Cillian bólintott. Végignézte, amint nagyszülei elhagyják az udvart, átmennek az utca túloldalára, beszállnak a kocsijukba, és elhajtanak. Becsukta az ajtót, és bezárta azt.

Cillian a szobájában volt, a számítógépen játszott egy régebbi játékot, a Heart of Darknesst, a játékban épp megölték a szörnyek. Egyszercsak csöngettek, amitől Cillian felugrott a székből, váratlanul érte a csengőszó. Megállította a játékot, majd az ablakhoz ment. Újabb kiöltözött gyerekeket látott, a Brody testvérek voltak azok.
-Épp időben - mondta Cillian.
Kilépett a szobájából. Sötét volt mindenütt a házban, lent is, fönt is. Egyedül lent a villogók kreáltak némi világosságot, bár az se ért sokat. Cillian lesietett a lépcsőn, és a kaputelefonhoz rohant. Mégsem akarta azt, hogy elmenjenek. Fölvette a telefont:
-Gyertek be.
Megnyomta a gombot, a kapu kinyílt, a kölykök bejöttek. Nála volt a ház kulcsa és az édességek, kinyitotta az ajtót. Ott álltak előtte a gyerekek, tíznél nem voltak idősebbek.
-A tatádék itthon vannak? - kérdezte Joseph Brody.
-Nem, nincsenek, elmentek. De ti attól még énekelhettek - udvariaskodott Cillian.
Egy régi ír dalt énekeltek, gyorsan be is fejezték. A jelenlegi házigazda átadta nekik a jutalmukat:
-Jók voltatok, gyertek jövőre is!
-Szívesen – felelte Claire Brody.
Elmentek. Cillian becsukta és bezárta az ajtót, a kaputelefonhoz ment, hogy kiengedje őket. A konyha melletti ablakból nézte, ahogy mennek házról házra, aztán megúnta, és elment a konyhába, hogy öntsön magának egy pohár vizet. Gyorsan lehörpintette, és ment is tovább számítógépezni.
Cillian egy nehéz résznél tartott a játékban, egy víz alatti pályán kellett átküzdenie magát, vízalatti rémségeket legyűrve. Már sokadszorra halt meg, úgy döntött mára elég volt belőle, csak az idegeit fogja felőrölni. Kilépett a játékból, amikor újból csöngettek.
Ezúttal nem érte meglepetésként, rutinosan felkelt a székből, ki se nézett az ablakon. Egyenesen ment lefelé, hogy beengedje a maszkírozott gyerekeket. A kaputelefon melletti gombbal beengedte őket. A kulccsal kizárta az ajtót. A gyerekek már ott voltak az ajtóban. Cillian kissé meglepődött, inkább úgy néztek ki, mintha Halloweenre készültek, mintsem szent esti éneklésre.
Hárman voltak, középen egy lány (aki a legidősebb lehetett), mellette pedig két fiú. A lány boszorkánynak volt beöltözve, nagy fekete süveg ágaskodott a fején, fekete kopottas ruhát hordott, és idősnek sminkelte magát. A nagyobbik fiú vámpírnak maszkírozta magát, falfehérre festve arcát, szemei alatt pedig fekete karikák voltak, gonoszan mosolygott, amitől kilátszottak óriás metszőfogai. A kisebbik fiú pedig egy fekete lovagpáncélba (amely elég eredetinek tűnt) bújt bele, arca sebesültnek tűnt a jobb oldalán, mintha késsel vágták volna fel. Cillian felismerte őket, a Smith testvérek jöttek el. Ahányszor jöttek énekelni elég furcsának tűntek, de a mostani megjelenésük verte eddig a plafont. Cillian nyelt egy nagyot.
-Szép estét! - mondta.
-Egyedül vagy? - kérdezte a boszorkánylány.
-Igen, de honnan tudod? - csattant fel Cillian.
-Összefutottunk Brodyékkal, ők mondták - felelte a lány.
-Na, énekelünk már?! - türelmetlenkedett a kis lovag.
A társalgás befejeződött, éneklés következett, de Cillian egy szót se értett az egészből. Kelta nyelven szólt a dal. Cilliant kirázta a hideg a daltól, és attól, ahogy ezek a gyerekek leadták. Végig ördögien vigyorogtak, le sem vették szemüket házigazdáról, másik gyerekek kissé szégyenlősek voltak. A szám végén mind a három énekes a magasba emelte a kezét, és letérdeltek az ajtóban álló Cillian előtt. Befejezték az éneklést, felkeltek a földről. Cillian így szólt:
-Ma - maradjatok itt… hozom az édességet.
Lassan elment az ebédlőbe, borsódzott a háta az iménti szerepléstől. Az asztal melletti polcon volt a maradék édességes zacskók. Cillian hármat levett. Visszament a bejárathoz, de a gyerekek nyomtalanul eltűntek, sehol sem látta őket. Vetett egy pillantást az udvarra, de ott sem voltak. Annál jobb, csak, ha elmentek, gondolta magában. Magára zárta az ajtót.

Felment a lépcsőkön, és mikor hátrafordult, csak akkor vettek észre, milyen sötét van a házban, csupán a díszek világítottak, de nem sokat értek. Ettől Cillian csak még idegesebb lett, mintha kilőtték volna úgy futott fel a lépcsőkön. Ahogy felért, rögtön felkapcsolta a lámpát, amely megvilágítja az emeletet. Belépett a szobájába, ahol úgyszintén nem égett a villany, a roló pedig le volt húzva, így még az utcáról sem szűrűdött be semmilyen fény. Cillian a villanykapcsolóért tapogatózott, mikor egy hangos nyikorgással előrebillent a szobájában lévő hintaszék. A fiú már lélegezni sem mert, egy torz alakot vett ki a sötétségből, amely a hintaszéken ült. Cillian erőt vett magán, és felkapcsolta a lámpát. Saját magán nevetett, csupán a ruhái voltak a széken. Ettől függetlenül nem oltotta el a fényt, még véletlenül sem!
A számítógép előtt ült, zenét keresett a neten, amely megnyugtatja. Dallamos rockot hallgatott. Álmosság fogta el, ásított egy nagyot. Felugrott a székből, csörrenés hallatszott a földszintről. Mintha valamilyen porcelán tárgyat törtek volna el. Cillian most már valóságosan megrémült. Lassan felkelt a székből, szobája ajtajához lopózott, de onnan nem látott semmit sem, csak azt a kevés díszt. Nagy nehezen rávette magát, hogy elinduljon a lépcsők felé. Fokonként haladt lefelé, minden egyes lépésnél reccsent egyet a lépcsőfok, amitől eleinte kirázta az ideg, aztán már csak idegesítette. Végtelennek tűnt az idő, mialatt leért. Balra nézett, ahol az ebédlőt látta, semmit sem mozdítottak el, minden a helyén volt. Jobbra nézett, felkiáltott. Egy hatalmas zöld alakot látott meg a heverők között, utána jött rá, hogy az csak nagyanyja kedvenc növénye. A nappaliban is rendben volt minden. Már csak a konyha maradt. Mikor Cillian elindult, valami elsuhant mögötte, egy pillanatra csipős hideget érzett a háta mögött. Megfordult, de az égvilágon semmi sem volt ott.
-Kezdek megőrülni.
Odaért a konyhához, felkapcsolta a villanyt. Valóban eltörtek egy porcelánból készült tárgyat, méghozzá egy tányért. Cillian óvatosan összeszedte a darabkákat, majd kidobta őket a mosogató melletti szemetesbe. Végzett, elhagyta a konyhát, leoltotta a fényt. Még egy lépést sem tett meg, amikor egy hatalmas puffanást hallott a konyhából. Mintha valaki vagy valami leugrott volna a plafonról. Félelemtől verejtékezve visszafordult, szíve majd’ kiugrott a helyéről. Ismét ott állt a konyha előtt, de nem volt ott semmi.
-Baszd ki… - mondta.
Cillian lassan megfordult, nem kellett volna. Egy nyáladzó és acsargó pofát látott maga előtt, hatalmas fogakkal, amely lerohanta. Gyorsan elvesztette az eszméletét.

Cillian azt hitte már fel sem fog ébredni, tévedett. Pokoli egy ébredés volt számára, minden a feje tetejére állt. Látta az ebédlőt, a nappalit, ahogy az összes berendezés a plafonról lóg. Igazából ő volt az, aki a fejjel lefelé állt. Lánncal kötötték fel, kezét, lábát megkötözve vele. A lánc a nappali közepén lett a plafonba verve. Vércseppek potyogtak az arcára, másodperceken belül ráeszmélt, hogy a sajátja az, lenézett a padlóra, alatta a szőnyeget már vörösre festette vére. A láncok végéről kampók álltak, amelyek biztosították, hogy nem fog elmenekülni. A kampók szépen felszántották a bőrét és a húsát. Villámként sújtott le rá a fájdalom, amit a kezeiben és lábaiban érzett. Torkaszakadtából üvöltött egyet, addig ameddig el nem fogyott tüdejéből a levegő.
-Úgysem fognak meghallani! - mondta egy vékony hang, amely a lépcsők felől érkezett.
Cillian körbefordult, ami földöntúli kínokkal járt. A kisfiú volt az, aki fekete lovagnak öltözött be, valóságosan ledöbbent.
-Gyorsan, szedj le innen! – suttogta Cillian.
-Sajnálom, de nem lehet.
-Miért nem?
A gyerek nem felelt, vámpír testvére odaállt mellé, tekintetük Cillian mellé szegeződött. Egy lány hangja szólalt meg mögötte, a boszorkányé:
-Ami most következik, komolyt célt szolgál.
-Mégis mi a fasz folyik itt?! Engedjetek már el!!
-Elárulom neked - hajolt le Cillianhez a lány, akinek arca tisztára elöregedett, egyértelműen nem sminket használt, hanem valóban ilyen volt.
Amikor kinyitotta száját, az áldozat beleborzongott a bűzbe és rothadó fogak látványába. A boszorkány folytatta:
-Ma este feláldozunk téged isteneinknek, ahogy ezt előírja a nagyságos kelta hagyomány. A te helyedben meg lennék ezzel tisztelve.
-Rohadjatok meg, ti beteg állatok!! Ezért meglakoltok, a kurva anyátokat!!! - visítozott Cillian.
A vámpír belenyúlt a szájába, és beleállította karmait Cillian nyelvébe, aki úgy sikoltozott és ficánkolt, mint az élve megnyúzott disznó, nem érdekelve, hogy a beléakasztott kampók még jobban felhasítják végtagjait. Még egy adag vér folyt le róla. Hihetetlen fájdalmat érzett, melyet csak igen kevesek érezhettek. A szörnyeteg elengedte nyelvét, és kivette ujjait a szájából. Cillian szájából fröcskölt a vér, ahogy üvöltött, végül abbahagyta. Amit ezután látott az minden képzeletét felülmúlta. A kisfiú arca megváltozott, a sebe továbbterjedt a bőrén. A vörös seb végigfutott a homlokán, az arca másik felén, mintha egy láthatlan késsel vágták volna. A húsa, amely immár kilátszott bőre alól, elfeketedett. Az izmok a nyakán elgörnyedtek, úgy tűnt, hogy le fog esni a feje. Megragadta fejét mindkét kezével, és egy erőteljes rántással letépte azt. Kezei a magasba emelték önnön fejét, rothadt kocsányokban lógott a bőr, az izmok és az inak. Cillian nem bírta ki, az összevérezett szőnyegre hányt egy szép nagy adagot. Kár volt a jó ebédért. Végül elnyúlt a láncon, mint, aki meghalt volna.
-Hozzuk be a gyertyákat és a tőrt! - parancsolta immár öregasszonyos hangján a boszorkány.
Az fekete lovag bal kezében leengedve tartotta fejét, amely bólintott egyet a kézben, a vérszívóval együtt. Mind a három elindult az előszobába, amelynek ajtaja nyitva állt. Becsapták az ajtót, erre Cillian kinyitotta szemét. Meg kellett szöknie innen valahogy. Csak egyetlen módja volt, ha kiakassza magából a kampókat. Először a két kezét kellett kiszabadítania. A kampók már jó mélyen a húsában voltak, jól meg kellett erőltetnie magát, hogy kijebb csússzanak. Közben vissza kellett tartania hangját, hogy ne hallják meg. Egy gyors mozdulattal kezei már le is akadtak. Cillian ráharapott ajkára, hogy még véletlenül se kiáltson. Vett egy nagy erőt, hogy felhúzza magát a lábát tartó kampókig. Innentől már gyorsabban ment a menekülés. Kirántotta bal vádlijából az éles tárgyat, ajkát már véresre harapta. Már csak egyetlen egy tartotta, azt is kitépte magából. Egy nagy puffanással leesett a földre.
Végtagjain szinte minden irányban fel volt tépve a bőr, úgy vérzett, mint a leszúrt disznó. El kellett látnia a sebeit. Megpróbált lábra állni, de csak egy lépést tudott megtenni, szerencséjére a heverőre zuhant. Hallotta már nem emberi fogvatartóit. Nagy nehezen feltápászkodott. A kanapé közvetlenül a lépcső mellett állt, Cillian felmászott rá. Minden egyes lépcsőfok kínszenvedés volt számára. Már a vége felé járt, amikor meghallotta, hogy kinyílik az előszobaajtó. Sietnie kellett. Végigküzdötte magát az utolsó két fokon. A lépcsőkorlát mellett egy nagy szekrény volt. Emlékezett rá, hogy amikor tatája megvágta magát a borotválkozás közben, akkor abból a szekrényből vette az elsősegély dobozt. Halkan kinyitotta a szekrény, elővette belőle a gyógydobozt.
-Hovát tűnt?! – hallottszódott a földszintről a boszorkány hangja.
Cillian már izzadt az idegességtől, kinyitotta az elsősegély dobozt. Először egy alkoholos üvegcsét vett ki, az alkoholból csöpögtetett egy adagot egy vattára. Kitisztította vele sebeit. Utána a kötszert vette ki, bekötötte először a jobb és a bal kezét, ragasztóval leragasztotta, végül a lábaival is elvégezte ugyanezt a műveletet. Lépteket hallott, a lépcsőfokok egyesével nyikorogtak.
-Meg kell őt találnunk, bármi áron! - jelentette ki a banya.
Cilliannek el kellett bújnia, de először valamivel enyhítenie kellett a fájdalmát. A dobozban volt egy kis üvegnyi fájdalomcsillapító, kivett két tablettát, majd lenyelte őket. A gonosz már közel járt, Cillian otthagyva az elsősegély dobozt elbújt.

Cillian a hálószobában bújt el. Az ablak található radiátor mögött volt elég hely, hogy elférjen, és aki nem ismerte igazán a házat, az azt hitte, hogy a radiátorok és fal között nincs is hely. Hallotta őket feljönni, az ajtót becsukta, bár tudta, hogy nem sokat fog rajta segíteni. A boszorkány megszólalt rekedtes, öregasszonyos hangján:
-Muszáj megtalálnunk azt a fattyút!
Cillian egy kis résen keresztül leskelődött a radiátor és az ablak között. Meglátta mobiltelefonját a számítógép asztalán, szidta magát magában, hogy nem jutott eszébe elvennie, mielőtt elrejtőzött. Benyitottak a hálószobába, gyorsan lehúzta a fejét, szíve úgy kalapált, hogy szinte szétverte mellkasát. Összekuporodott búvóhelyén, jobb kezének mutató ujjára harapott, hogy fel ne sikoltson a félelemtől. Léptek zaja törte meg a csöndet, többen voltak, mindenfelé járkáltak a szobában. Cillian reménykedett, hogy nem találják meg. Hosszú lábakat pillantott meg a televízió előtt, amelyek nagyon közel voltak a rejtekhelyhez. Az illető megfordult, a lábfejek pont Cillianre néztek, aki már azt hitte, hogy megtalálták. Egy másodperc múlva már ment is tovább a kereső. Cillian megnyugodott, úgy érezte, hogy egy kő esett le a szívéről. Becsukta a szemét egy pillanatra. Jobbra fordította a fejét, és amikor kinyitotta a szemét, egy fej üvöltött rá. Cillian úgy megijedt, hogy felugrott, természetesen beverte a fejét a falba. A fejet egy marok tartotta, a fejnélküli lovas volt az, aki nyújtotta a kezét. A vicsorgó pofa egyre közelebb került Cillianhez, aki háttal próbált elmenekülni a búvóhelyről. A fej is követte, Cillian egy újabb fejbeveréssel kijutott a radiátorok mögül, és egy erőteljes rúgással lerúgta az élőhalott lovag fejét. Kiáltás hallatszott, a test a hiányzó testrész után matatott, miközben Cillian felmászott az ágyára. Eközben a boszorkány is betört a szobába, Cillianre mutatott.
-Nem fogsz elmenekülni.
-Anyádat! – nyögte Cillian (sebesült nyelve miatt).
Cillian érezte, hogy az adrenalin szintje már az egeket verdesi. Felugrott az ágyról, és a szoba közepén álló asztalt ráborította a banyára. A boszorkány rikácsolt fájdalmában. Az asztal vége nem sokkal a feje fölött állt meg. Cillian kimenekült a szobából, rácsapta az ajtót üldözőire. A kis folyosón állt, szembe nagyszülei hálószobájával. Abban a pillanatban előkerült a vámpír, aki kivillantotta hatalmas metszőfogait egy mosoly kíséretében. Cillian gyors volt, mint a villám, egy másodperc alatt kinyitotta a fürdőszoba ajtaját, és beugrott oda. A vámpír utánakapott, Cillian rácsapta az ajtót, a szörny ujja beszorult. Cillian gyorsan kinyitotta résnyire az ajtót, és úgy bevágta, hogy leszakította az élőhalott ujját. A vámpír üvöltött a túloldalon. Odabent a vécében vaksötét volt, de a fiú ki tudta tapogatni a kulcsot, amivel magára zárta az ajtót.

Cillian töprengett a feketeségben. Nem tudni meddig, lehetett öt perc vagy egy óra. Azon törte a fejét, hogy hogyan tudná legyőzni ezeket a monstrumokat. Ilyen téren jártas volt, csomó szörnyes képregényt olvasott már. Abban biztos volt, hogy a vámpíroknak karót kell döfni a szívébe, a boszorkányokat máglyán égetik el, a fejnélküli lovas ellen pedig jó az arany. Eszébe jutott, hogy lent a nappalinak a falán a tatája kiakasztott egy aranyba öntött kardot (tudniillik, hogy Michael gyűjtő), azt felhasználhatná a főnélküli gonosz ellen. 
Cillian felugrott ijedelmében, amikor a túloldalról erőszakosan rázni kezdték a kilincset.
-A picsába! – mondta halkan a fiú.
Egy másodperc múlva jó erősen megrohanták az ajtót. Cilliannek nem volt hova menekülnie. Aztán rájött, hogy hogyan cselezhetné ki az ördögi kölyköket.
Az ajtót még egyszer megrohanták, amitől kiszakadt a helyéből. Először a boszorkány, utána pedig a vámpír lépett be a szobába.
-Hol van?! Megölöm!! – hörögte a banya.
Cillian leugrott a plafonról, ahol eddig kinyújtott kezekkel és lábakkal tartotta meg magát. Ahogy leért sikeresen lerúgta a Dracula gróf utánzatot, aki ráesett a boszorkányra, és így mindketten rázuhantak a vécékagylóra, amely összetört alattuk. Víz tört föl a vezetékből, szépen lespriccelve a lényeket. Cillian lassan hátrált, elhagyta a fürdőszobát. A hálószoba felől ordítva támadt rá a lovag, kinek a fejét továbbra is kézben tartotta a teste. Cilliant meglepetésszerűen érte a dolog, így a fekete páncélos nekilökte a falnak, jócskán beverte a fejét. A világ homályos volt körülötte, de azt már látta, hogy a fejnélküli test jobb keze egy kardot húzott ki a hüvelyéből. Ezután a magasba emelte, hogy levágja a lábát, de Cillian abban a pillanatban kijózanodott, és nekiugrott a lovagnak. A lépcsők mellett található egy korlát, hogy még véletlenül se essenek le az emberek az emeletről. Viszont kettejüknek sikerült áttörniük azt, és lezuhanniuk. A lépcsőn landoltak, mindketten összeverték magukat, de jobban a sötét középkor képviselője. Cilliannek sajogtak a végtagjai, a fájdalomcsillapítónak már múlt a hatása. Nagyon nehezen, de feltápászkodott. Meglátta, hogy a ruhásszekrény mellett volt felakasztva az aranykard, némi fájdalommal a lábaiban, de Cillian elindult, hogy megszerezze. Csupán három lépcsőfokot kellett megtennie, ám azok pokoli hosszúnak tűntek. Mikor a kamasz leért a lépcsőről, összecsuklottak a lábai. Kúszva ment tovább, elhaladt a véres láncok alatt, amelyek nemrég még fogva tartották. Mindezt a lovag rothadt feje is látta, és rájött áldozata céljára. A fej felemelkedett a test mellől, Cillian már majdnem elérte a kardot. A fej lebegett a levegőben, és most rikácsolva Cillian felé száguldott. A fiú már hallotta a közeledő végzetet, elérte a kard markolatát, de lecsúszott a keze. Már érezte a hideg leheletet maga mögött, összeszedte magát, megragadta a kardot, lekapta a falról, becsukta szemét, és villámgyorsan suhintott vele egyet. Amikor kinyitotta a szemét látta, hogy teste csurom vér, de az nem a sajátja volt. A vér megalvadt, és látta a lovag kettészelt fejét. Haj és húscafatok hevertek szanaszét, rothadt aggyal és annak velőjével vegyítve. A kard a fejet pont az orr fölött választotta szét, a szemek már csak üveggolyóként révedtek a semmibe. Cillian tiszta mocsok volt, nem bírta ki, megint elhányta magát. Megtörölte a száját, kábultságot érzett. Hallotta a lépcsőket nyikorogni, elkellett valahova bújnia. A lépcsők alá vergődött fedezékbe, nem lehetett átlátni ilyen sötétben alattuk.

Cillian pont a lépcsőfokok alá bújt, ha nem így tett volna, egyből észreveszik. Látta, ahogy megindulnak a gonoszok lefelé, de ők nem látták. A banya ment elől, aki jó hangosan felszisszent, majd sikoltozva az arcát kezdte karmolgatni. Cillian abban pillanatban befogta a fülét, földöntúli sikolyt hallatott az a boszorkány, aki (hála az égnek) abbahagyta. Aszott arcát saját karmainak véres nyomai tarkították. Odarohant a lovag kettévágott fejéhez, míg a vérszívó testvére ott maradt a lépcsőkön. A boszorkány visszanézett nagyobbik öccsére:
-Hogy van pofád csak ott állni?! Gyere már ide!
A vámpír is odament, sajnálkozva nézték testvérük feldarabolt fejét. Mindketten könnyeket eresztettek, melyek savként szétmarták a szőnyeget, és egy perc múlva már szállt is az égett szövet füstje. Cillian lassan mozgott, hogy meg ne lássák. A lépcső melletti kanapé mögött akart elbújni.
A boszorkány és vámpír a lépcsők felé irányították tekintetüket, de már nem láttak ott semmit.
Cillian észrevétlenül elbújt a heverő mögött. Nem kockáztatta meg elárulni helyzetét, azzal, hogy leskelődik. Négy kéz láb állt, vett mély levegőt. Abban a szent momentumban egy erős kéz megragadta a nyakánál. A fiút ez annyira meglepte, hogy felsikoltott. A kéz egy pillanat alatt a levegőbe emelte, és hozzávágta a nappali közepén lévő asztalhoz. Cillian alatt összetört az asztal, mozdulni sem bírt a fájdalomtól. Kinyitotta a szemét, forgott körülötte a világ. A sokszoros kép végül egy egészet alkotott, és Cillian látta a vérszívót a kanapén állni, ördögien vicsorogva. Aztán megjelent a boszorkány is, tőrrel a kezében. Testvére leugrott a bútorról.
-Ne izgulj, nem fog fájni, csak egy kicsit! – jelentette ki a vénség.
Cillian megragadta az asztal eltört lábát, a banya felemelte a kést, pont az áldozat szíve fölé. Lesújtott, de Cillian pofáncsapta a falábbal. A gyerek akaraterejét kihasználva, egy szekundum alatt felemelte magát, és beledöfte a vámpír szívébe fegyverét, mint egy karót. Az élőhalott kitágult szemekkel nézte magát, végül Cillianre nézett. Az utolsó pillanatban lángra lobbant, akkora erővel, hogy Cillian elrepült, és pont a fotelbe érkezett. Az egész ház fénnyel lett tele. Miután kihunyt a láng, Dracula utódja elporladt, sötét lett, és temérdek mennyiségű hamu halmozódott föl a leamortizált asztal mellett.
-Neee!!! – sikoltotta hörgős hangon a boszorka.
Cillian látta, hogy mennyire pipa, eszébe jutott, hogy hogyan lehet elintézni a boszorkányokat. Emlékezett, hogy tatája mindig a sufniban tartott egy kanna benzint. Miközben elgondolkodott, az utolsó szörny majdnem elmetszette torkát. Gyorsan leugrott a fotelről, így a banya azt vágta meg helyette. Cillian az ablakos ajtóhoz lódult, ami a hátsókertbe vezet, ahol a sufni van. Megpróbálta kinyitni az ajtót, de az be volt zárva. Mégha jól megrángatta, akkor sem nyílt ki. Megfordult a fiú, és látta, ahogy morog rá a boszorkány. Magasba emelte a tőrt, nekirugaszkodott a földhöz, és egyenesen a szertartási áldozat felé repült. Már ott járt Cilliantől tíz centire, amikor a kamasz félreállt, és az ajtónak szállt neki. Nagy robaj hallatszott, mindenfelé üvegszilánkok repültek, az ajtóból alig maradt valami, a boszorka a teraszon landolt, mindenfelől összevagdosták a szilánkok.
-Úgy kellett neked – mondta ki nagy nehezen Cillian.
Gyorsan elhagyta a nappalit, elhaladt a mozdulatlan boszorkány mellett. Odakint csípős hideg volt, és egy szál felhő nem volt az égen, így a hold szépen világított. Cillian tudta, hogy nem halt meg a banya, nyilván csak színlel, hogy csapdába csalhassa. A fiú gyorsan odaért a sufnihoz, reménykedett benne, hogy nem volt zárva az ajtaja. És láss csodát, nyitva volt. Cillian még mielőtt belépett volna, hirtelen fájdalom állt bele a vállába, amely oly erős volt, hogy a gyerek felkiáltott. Lassan megfordította a fejét, s látta, hogy a boszorkány vágta bele áldozati tőrét. Dőlt a vállából a vér, Cillian megfogta a tőrt, összeszorította fogait, és gyorsan kirántotta magából, üvöltött, és még egy adag vér ömlött a hátára. Cillian ezután teljesen megfordult az ajtóban, és a boszorka ott állt előtte.
-Nem fogsz te oly könnyen megmenekülni! – mondta fogát csikorgatva a gonosz lény.
Cillian megfordult, megindult volna, de csak összecsuklott, és a földre esett. De legalább már bent volt a sufniban. Majdnem kiszúrta a szemét a késsel, szerencséje volt. Látta a benzines kannát, odakúszott. Már elérte a kannát, azonban megragadták a lábát, és elhúzták. Cillian szerencsére elkapta az üzemanyagos tartályt. Jobb kezében tartotta a tőrt, és jó mélyen megvágta a pokolbéli vénasszony alkarját, aki jó hangosan felsikoltott. Eleresztette Cillian lábát, de aztán rátaposott a kezére, amelyben a szúrós eszközt tartotta. A fiú szabadulni akart, a boszorkány viszont másik lábával fejberúgta, és ennek hatására elejtette a tőrt. A vénség fölkapta az áldozáshoz szükséges tárgyat, megállt Cillian fölött, a magasba emelte a kést, és így szólt:
-Sok gond volt veled, ahhoz képest, hogy már benne voltunk a gyakorlatban. Most viszont pontot teszek ennek a végére!
Mikor véget ért a mondat, Cillian tiszta erőből hasba vágta a boszorkát a benzines kannával, ezzel megtántorította, és nem kapott levegőt. A szörnyűséges lény a földön térdelt, Cillian végül úgy fejbekólintotta, hogy az eretnek elájult. Cillian szinte már reszketett a fájdalomtól, minden egyes porcikája sajgott, ennek ellenére megfogta a boszorkány lábát, és kihúzta a sufniból. Egyenesen a nappali felé tartott vele, az üzemanyagos kannával együtt.
Bevitte a nappaliba a láncok alá. Megfogta a bal kezét, és a csuklójánál átszúrta a lánc végén lévő kampót, ami a karjának másik felén jött ki, belekapaszkodva bőrébe és a húsába. A boszorkányt ez egyből fölébresztette, és hatalmasat rikoltott. Letámadta volna Cilliant, ha fiú nem ad neki egy nagy öklöst. Cillian kihasználta az időt, és elvégezte a műveletet a jobb kezével is. Most már a gonosz vére is tarkította a mocskos szőnyeget. A banya még hosszabbat sikoltott, mint az előbb, Cillian felemelte a fejét, hogy szemtől szembe nézzen vele.
-Na, ugyehogy nem is olyan jó érzés áldozatnak lenni? – mondta Cillian, úgy, hogy még a nyelve is belesajgott.
-Te kis geci!! Utol fog érni az istenek haragja!!! – ordítozott a banya.
Cillian leakasztott egy csattanós pofont, amitől elhallgatott. A fiú lehajolt a benzines kannáért, lecsavarta a tetejét, felemelte, az ördögi vénasszony felé fordult. Gyűlölet volt a fiú szemében.
-Égni fogsz, boszorkány! – jelentette ki Cillian nehézkesen.

Michael és Cathrine megérkeztek az elhúzódó ünnepségből. Leparkolták a kocsit, kiszálltak. Látták, hogy házukban sötét volt, csupán a karácsonyi villogók égtek. Odamentek a kapuhoz, Michael csöngetni akart, de Cathrine elkapta a kezét.
-Ne, lehet, hogy Cillian már alszik!
-Persze, el is felejtettem – csapta homlokához kezét Michael.
Cathrine elővette kulcsát, kizárta a kaput. Lassan odaértek az előszoba ajtajához, amit szintén Cathrine nyitott ki. Mindketten bementek, Michael felkapcsolta a lámpát, kiléptek lábbelijükből, a cipősláda mellé rakták le. Fáradtak voltak, jócskán elhúzódott az ünnepség. Levették kabátjukat, felakasztották őket a fogasra. Síri csönd uralkodott. Hirtelen mindketten összerezzentek, amikor sikolyokat hallottak bentről.
-Mi folyik itt? – szólt Michael.
Michael benyitott, egyszerűen nem hitt a szemének, ahogy Cathrine sem. Látták Cilliant, ahogy benzinnel lelocsolja a boszorkánynak öltözött nagylányt, aki a szájába került üzemanyag miatt fuldoklott és köpködött. Tiszta benzin volt, patakokban folyt le az arcáról. A lány felkapta a fejét, és meglátta Cillian nagyszüleit.
-Segítsenek kérem!!! – rimánkodott egy rémült csaj hangján.
-Cillian, azonnal hagyd abba!! – parancsolta Cathrine.
Cillian elmondhatatlanul meglepődött, hogy tatája és nagymamája már megérkezett. Nem tudta, hogyan dumálja ki magát, végül megpróbálta lényegre törően elmagyarázni:
-Mama, tata… ezek meg akartak ölni!
A most áldozatnak tűnő lány egyből kontrázott, kihasználva előnyös helyzetét:
-Egy szavát se higyjék el!
Cillian nagyon dühös volt a szarbamarkoló helyzet miatt. Be is húzott még egy öklöst a boszorkának öltözött lánynak, bár tudta, hogy csak baj lehet belőle.
-Kussolj! – tette még hozzá.
Tatája nem bírta ezt tovább nézni, lefogta Cilliant, míg Cathrine megpróbálta kiszabadítani a bajbajutott lányt. Amikor meglátta, hogy csuklóját kampókkal szúrták át, Cathrine egyből elborzadt.
-Michael… segíts! – szólt Cathrine hányingerét visszatartva.
Michael rálökte Cilliant az ágyra, aki a következőket kiáltozta:
-Ne!! Mindnyájunkat meg fog ölni!!!
Nagyszülei rá se hederítettek, azt hitték, hogy megőrült. Sikeresen kiszabadították a lányt, aki sok vért vesztett. Cillian tehetetlennek érezte magát, nem volt képes cselekedni. A Smith lány tatája vállába kapaszkodott. Cillian tudta, hogy elbukott. Rendesen ráfázott.
-Hívd a mentőket! – mondta Cathrine-nek Michael.
Cillian mamája az ebédlőbe szaladt, ahol a vezetékes telefont tartották, gyorsan betárcsázta a számot. Sokk volt ez Cillian számára, nem bírta tovább, elvesztette eszméletetét.
Egy mentős autóban tért magához. Egy hordágyra volt leszíjazva, hogy még csak ne is próbálkozzon. Kábult volt, de látta, hogy vele van a lány is, aki eddig boszorkány alakjában fel akarta áldozni. Most lélegeztető gépen volt, és infúzión keresztül vért adagoltak neki. A mentős férfi meglátta, hogy Cillian felébredt. Biztosan neki is elmondták, hogy mit tett még mielőtt ide került volna, azért vágott eleinte egy kicsit megilletődött arcot.
-Kapni fogsz egy adag nyugtatót, csak azért, hogy ne rakoncátlankodj – jelentette ki barátságtalan hangon.
Cillian látta, ahogy előveszi a fecskendőt, és beadja neki az injekciót. Néhány másodperc múlva a fiú elaludt.

Fölébredt. Körülnézett, és most már egy kórházi teremben volt, egyedül. Ágyban feküdt, pizsamában. Cillian megdörgölte a szemeit, fejét a kezébe temette. 
-Bassza meg!!! – kiáltotta, felemelve a fejét.
Halkan sírt. Nagyszülei miatt, akik bizonyára egy pszichopatának hiszik. Maga miatt, hogy hogyan lehet ilyen balszerencséje. Az miatt, hogy milyen rosszkor volt rossz helyen. Letörölte könnyeit, megdörgölte szemét a szabad jobb kezével. Azután kinyitotta a szemét. Látta, hogy nyitva áll a szoba ablaka, dermesztő hideg áradt, Cillian vacogott. Kaparászást hallott az ágya alatt. Félve lehajolt, hogy megnézze. Fejjel lefelé kukkantott be az ágya alá, de semmit sem látott. Visszatért eredeti testtartásába, megfordult, mert fel akart kelni, hogy becsukja az ablakot, ám ekkor a boszorkány visítva megtámadta. Cillian megijedt, a banya pedig nekirepült, így mindketten nekicsapódtak a szobában lévő szekrényhez, melynek ablaka betört, s mindkettejükre üvegszilánkok zúdultak. Ekkor a boszorkány felállt, és felemelte Cilliant.
-Nehogy azt hidd, hogy megúszod!! – acsargott a szörnyeteg a fiú arcába.
Michael és Cathrine meg akarták látogatni Cilliant, és elbeszélgetni vele. Befordultak szobájának folyosójára, övé volt a legutolsó szoba, az ajtóban pedig egy biztonsági őr állt.
-Szeretnénk meglátogatni az unokánkat – jelentette ki Michael.
-Az nem lehetséges, nem fogadhat látogatókat! – felelte szigorúan az őr.
-Ide figyeljen… - kezdte Cathrine.
Az őr szinte teljesen elállta az ajtót, de az ablakán keresztül látszott, hogy valami hozzávágja Cilliant az ágy oldalához, a gyerek pedig üvöltött.
-Valaki meg akarja ölni Cilliant!!! – mutatott be a szobába Michael.
Az őr megfordult, és meghökkent a látottakon.
A boszorkány elővette a tőrt, amit az áldozásra tartogatott. Cillian megpróbált felállni, pokoli fájdalmai voltak, ráadásul még a boszorka is visszalökte az ágyhoz.
-Nem mész sehova, addig nem nyugszom, amíg nem látlak holtan!!! – rikoltotta a vén csúfság.
-Kapd be a faszom, te vén kurva! – mondta Cillian, és fölrúgta a banyát, aki elterült a földön.
Látta, hogy a szekrényben egy csomó alkoholos üveg volt, kapóra jött neki. Nagy nehezen elvergődött odáig, amikor nagyszülei és a biztonsági őr benyitott.
-Cillian!! – kiáltották egyszerre.
Cillian kinyújtotta kezét, hogy elérje az üvegeket, levette őket. A boszorkány ezúttal nem törődött azzal, hogy visszaváltozzon kamaszlány alakjába, meg akarta ölni a crowleyi fiút, minden áron. Cathrine és Michael, sőt még az őr is majdnem szívrohamot kapott a szörnyeteg láttán, amely rájuk vicsorgott. Megdermedtek a félelemtől. Rájöttek, hogy Cilliannek volt igaza, mindvégig. Az alkoholt üvegekben tárolták, Cillian felállt, nekitámaszkodott a megrongált szekrénynek, látta hogy a boszorkány kis híján megtámadta nagyszüleit.
-Hé, nem engem akarsz? – kérdezte, és ekkor a banya felé fordult.
Megindult felé, s ekkor Cillian hozzávágta az alkoholos üvegeket, amelyek széttörtek rajta, ruháját pedig átáztatta a folyadék. A szörny megtántorodott és sikoltozott.
-Gyorsan, egy öngyújtót!!! – ordította Cillian.
A biztonsági őr odadobott neki egy doboz gyufát, Cillian gyorsan kikapott egy szálat, meggyújtotta az egész dobozt, szép nagy láng lobbant. A boszorkány rá akart ugrani, de Cillian nekivágta az égő gyufásdobozt, amelytől begyulladt az alkoholtól átázott ruhája. Hamarosan magába a boszorkányba is belekapott a tűz, égő hús szaga töltötte meg a helyiséget. Cilliant gyorsan odatámolygott nagyszüleihez, akik épp akkor kapták el, amikor elesett volna. Együtt nézték végig. A banya a pokol összes démonának hangján üvöltött, ahogy égett. Haja teljesen leégett, és bőre nagy részét is elvesztette. Szakadatlanul jött ki hang a torkán, végül kiugrott az ablakon, ahol beosont. Egy tompa puffanás hallatszott. Cillian, nagyszülei és az őr odarohantak az ablakhoz, hogy megnézzék. Látták a halott és még mindig égő boszorkát. Mikor már látták, hogy biztos halott, elfordultak onnan, és mindhárman szorosan átölelték egymást. Cillian és Catherine sírt megkönnyebbülésében, Michaelnek is eleredt a könnye.
-Sajnálom, hogy azt hittük, hogy te bántottad őt – csókolta meg unokája fejét Cathrine.
-Semmi gond – felelte Cillian.
-Gyere, hazaviszünk! – mondta Michael.
-De még a rendőrök nem vették fel a jelentést! – vágott közbe az őr.
-Küldje őket a házamhoz, itt a címem – Michael egy cédulát nyújtott át neki.
Cillian felöltözött, elhagyták a szobát, a kórházat. Miközben hazafelé hajtottak Cillian a várost nézte, végül elaludt.


Vége

Szép álmokat ;)