Eper, Rotterdam, szoknya, és szív

Zoéval egy levéltárban ismerkedtem meg. A lány vibráló szépsége, a kék szemei élénk csillogása, dinamikus mosolya lehengerelt, és az első percekben éreztem valamiféle kötődést felé.
Barátnők leszünk - véltem hazafelé menet, bár az  anyagot, amit kerestem, nem találtam meg, de bántam is, amikor másféle kincsre bukkantam!
Két nap múlva egy kávézóban találkoztunk, Zoé szőke haját egyből felismertem az asztalok között, farmerben, fehér pólóban ültem le a lánnyal szemben és éreztem, hogy én is szimpatikus vagyok neki.
- Jó hogy megismerkedtünk,te olyan lány vagy, amilyennel már régen nem találkoztam.- mosolygott rám, és újra éreztem a bensőséges valamit, amit nem lehet megmagyarázni.
Zoé két évvel fiatalabb volt nálam, huszonöt éves, elvált, gyermektelen nő. Én is elvált voltam, egy négy éves kislánnyal, az anyum sokat segített a nevelésében, együtt laktunk hárman. Így, mint a munkámra, mint a szabadidőre telt időm. Azonban nagy remények éltek bennem, hogy majd találok egy olyan férfit, aki mellet boldog lehetek.
Zoéval, mint gyakrabban találkoztam, eljött hozzánk, nálunk vacsorázott, én is mentem hozzá, vagy a munkahelyére, recepciós volt egy hotelben, míg én bolti eladóként dolgoztam.
- Ez a hirdetés nagyon izgatja a fantáziámat - mondta egyik délután, kávézgatás közben.
- Ez? - kerekedtek el a szemeim, átfutva a szöveget.
- Epret szedni Hollandiában? Te?
- Bizony - rázta a fejét. - Mi, ketten.
Majdnem a torkomon akadt a  fekete, és tucatnyi ellenérv fogalmazódott meg bennem. Egy hónap múlva mégis egy Rotterdam felé vezető buszon ültünk Zoéval, és még nyolc óránk volt vissza, hogy az új munkahelyünkre érjünk.
Lengyelek, litvánok, oroszok, romák, és számtalan szerencsevadász vett körbe minket, alig hittem el, hogy négyágyas szobában zsúfolódok össze három másik lánnyal, és nézegetem a munkabakancsomat és overalt, azon kívül az esőköpenyt, amit este osztottak ki. Zoé derűsnek tűt, de láttam rajta, hogy ő is el van kámpicsorodva némileg. Mindkettőnknek jó munkahelye volt, mégis kalandra vágyva vágtunk neki egy ismeretlen munkának és országnak.
Az eper piros, fényes, édes, szép környezetet kíván, mi mégis a sárban térdelve, vacogva, kuporogtunk az ágyások mentén. Nem bírtam volna ki az első napokat ha mami, a cigány asszony nincs ott, és nem emlékeztet, hogy hamar letelik a nyolc hét, és a három milla nem is rossz fizetség ezért.

- Ma este buliba megyünk, elvégre holnap szabadnapunk van! - veregetett hátba Zoé a harmadik héten, és amióta a farmon voltunk, először éreztem magam újra kulturált, európai embernek,  amikor kicsípve, vidáman vágtunk neki az estének.
Először is a kempinget céloztuk meg, ahol a magyar barátnőnk, Laura is lakott a barátjával. Az út egy erdőn keresztül vezetett, mindaddig mindig Laurával és a férjével mentünk, akkor először történt, hogy bicikli helyett gyalogosan, és csupán ketten tettük meg a távot.
Ahogy már az út kétharmadán túl voltuk, egyszerre pillantottuk meg a bokor mögött az idegent, zoknija, rövidnadrágja látszott, és  a keze, könyök fölé érő gumikesztyűt viselt. A látvány sokkolt minket, vajon mit csinál a gumikesztyűs kéz egy erdőben?!
- Siessünk - mondtam Zoénak. - Nem tetszik ez nekem!
- Nyugi Annám, ez csak valami szemetet kutat.
- Aha, vagy elás valamit - pisszegtem.
Gyorsabb iramban szedtük a lábunkat, ekkor viszont megjelent az alak, alig három méternyire tőlünk.
190 centis néges fazonnal álltunk szemben, aki megnyalta a vastag száját, és széthúzta a rövid ballonkabátját, a bokor elé lépve. Meztelen volt alatta, sikoltottunk, majd futásnak eredtünk, mintha maga az ördög elől menekülnénk.
- Csúszómászó féreg! Mutogatós bácsi!Rohadék!- válogatott szitkokat szórtunk, és csak szedtünk a lábunkat lihegve, mígnem végre kiértünk az erdőből, a főútra, ahol biztonságban éreztük magunkat, a néger srác nem mert minket oda is követni.
- Ezt nem hiszem el!- fújtatott Zoé, amikor a barátainkhoz értünk, és elhadartuk mi történt velünk. Laura párja, Zoli, és az egyik haverja biciklire pattant, hogy megkeressék a veszélyes fazont. Be nem állt a szánk, vitatkoztunk, hívjunk-e rendőrt a dolog miatt. Zoliék nem találták meg a mutogatós fazont sajnos, és úgy döntöttünk a történtek után már nem is megyünk be városba, hanem a kempingben maradunk, és Lauráék baráti társaságával töltjük az estét.
Ekkor ismerkedtem meg egy nagyon vonzó  lengyel sráccal, Stas-al, erről a követező részben olvashattok.

Litera