Emlékül, Neked 3.

Már jócskán besötétedett, mikor Trini fáradtan hazaért. Egész nap a várost járta, bekopogtatott minden újsághoz, tévéhez, és rádióhoz, hogy van – e szükségük egy újságíróra, de mindenütt ugyanazt a kiábrándító választ kapta:
- „Sajnos jelenleg nincs üresedés. Adja meg a telefonszámát, és visszahívjuk, ha lenne valami önnek való munkánk.”
Ezzel csupán az a baj, hogy Trininek nincs ideje várni, neki most van szüksége a pénzre, méghozzá nem is kevésre. Már gondolta, hogy feladja, és felhívja az apját, de nem akarta őt ezzel terhelni. Négy testvére így is elég sok pénzt emésztett fel.
Trini hirtelen nem tudta, hogy most mi tévő legyen, hogyan másszon ki a slamasztikából? Ahogy belépett a konyhába, meglepetésére az asztalnál éppen Géza és Győző teázott. A két férfi kérdőn meredt a belépő lányra.
- Semmi. – rázta a fejét Trini, és lehuppant egy székre Győző mellé
- Trini ne add fel! Holnap biztos sikerülni fog! – karolta át a nő vállát bíztatólag Győző
- Nem hiszem, ma minden létező helyről elküldtek. Ilyen az én szerencsém! – nevetett fel keserűen Trini
- Azért van egy hely, amit nem próbáltál, és ahonnan nem küldenének el. – Géza a teáját kavargatta, s rá se nézett unokájára, miközben ezt mondta. Győző és Trini érdeklődve fordultak az öreg felé. Géza kortyolt egyet a teájából, majd Trinire emelte a tekintetét:
- A Hírmondónál már próbáltad?
- A Hírmondónál?! – Trini döbbenten nézett nagyapjára. Ezt nem gondolhatja komolyan! Hogy ő a múltjával a hattyasi lapnál dolgozzon! Ez még Győzőnek sem jutott volna az eszébe. Ráadásul a lap tulajdonosa, és főszerkesztője Kristóf, aki gyűlöli őt.
- Nem! Papi ez lehetetlen! Felejtsd el! – rázta a fejét hevesen Trini, de ekkor Győző szólalt meg lassan, alaposan átgondolva minden szavát:
- Ez nem is olyan hülyeség Trini. Tudom, vannak előítéleteid, és nem is alaptalanul, de ez egy nagyon jó lehetőség lenne arra, hogy elfogadtasd magad az itteni emberekkel, és Kristóf egykor nagyon jó barátod volt…
- Jól mondod, egykor! Régen, és nem most! Képtelen lennék ott dolgozni! Értsétek meg! – vágott Győző szavába Trini
- Pedig nincs más választásod Trini! Gondolj a nagyapádra, és beszélj holnap Kristóffal!

Még másnap reggel is Győző szavai visszhangzottak Trini fülében. A nagyapjáért tesz mindent, de úgy érezte, ez túl nagy áldozat tőle, és senkinek nincs joga ezt elvárni tőle. Ugyanakkor izgatta is a lehetőség, hogy a hattyasi lapnál dolgozzon, együtt Kristóffal. Talán újra barátok lesznek, talán Kristóf képes lenne neki megbocsátani, bár ezt maga sem hitte.
- Őrült vagy Trini! – korholta saját magát, miközben magára vette szürke, elegáns kosztümjét, feltűzte fekete haját, egy csepp parfümöt fújt a nyakára, és csuklóira, majd kilépett az utcára. És elindult gyalogosan a Hírmondó szerkesztősége felé. Útközben sokan megbámulták, de most nem törődött ezekkel az emberekkel, és eltökélten haladt úti célja felé. Csupán a szerkesztőség bejáratában állt meg bizonytalanul, és érezte, ahogy a kétségbeesés első hulláma végig fut rajta. Ez nem fog sikerülni! Egyszerűen nem sikerülhet! Kristóf soha nem alkalmazná őt azok után, ami egykor történt. Aztán nagyapja elgyötört arca jelent meg előtte. Tudta, félre kell tennie érzelmeit, és csak a nagyapja érdekeit szabad szem előtt tartania. Most ő a legfontosabb, az egyetlen, aki számít.

Trini nagy levegőt vett, és belépett az épület ajtaján. Céltudatosan, határozott léptekkel megindult Kristóf irodájának ajtaja felé. A folyosón találkozott ugyan emberekkel, de ők mind elfoglalt újságírók voltak, akik nem értek rá őt megbámulni, vagy egyáltalán fel sem ismerték. Azután Trini hirtelen megállt. Lába, mintha a földbe gyökerezett volna, szíve a torkában dobogott egyre hevesebben. Észre sem vette és ott találta magát Kristóf irodája ajtajában. A hatalmas üvegablakokon keresztül látta a férfit, aki éppen telefonált, s közben jegyzetelt. Ahogy letette a tollat még mondani akart a telefonba valamit, de az ajtó felé fordulva megpillantotta a lányt, és torkára fagyott a szó.

A reggeli megbeszélést követően Vér Kristóf elégedetten dőlt hátra kényelmes, bőr borítású igazgatói székében. Okkal lehetett elégedett, hiszen a Hírmondó az irányítása alatt az elmúlt tíz évben Hattyas legsikeresebb, és legnépszerűbb lapja lett. Pedig édesapja, Vér András halálakor mindenki a lap halálát jósolta. És majdnem igazuk lett. Az a pár év, míg az újság az anyja kezében volt, valóban a csőd szélére sodorta a lapot, köszönhetően Ibolya önfejűségének, és hozzá nem értésének. Kristóf ekkor még nagyon fiatal volt, de rájött, ha nem tesz gyorsan valamit, apja minden munkája pillanatok alatt kárba vész, és minden álma szertefoszlik. Így Kristóf erélyes kérésére Ibolya távozott az igazgatói székből, amit aztán a fia foglalt el, aki vezetése alatt a mai napig virágzik a Hírmondó. Azért Ibolya nem adta fel, és a háttérből próbálja a fiát irányítani, aki azonban nem hagyja magát. Kristóf jelenleg is felemelő beszélgetést folytat az anyjával, melyben Ibolya rá akarja beszélni, hogy nyerjen meg az ő segítségével egy politikust a lap számára, hiszen ez jelentős anyagi támogatást takarna. Kristóf ugyan kelletlenül felírta a politikus telefonszámát, de tudta, soha nem hívná fel. Nem hoz ilyen beláthatatlan következményekkel járó döntést, nem sodorja esetleges bajba a lapot. Éppen ezért olyan sikeres.

És akkor meglátta őt. Majd kiejtette a kagylót a kezéből, ahogy tekintete találkozott Triniével. Szó nélkül letette a telefont, még csak el sem búcsúzott az anyjától, és döbbenten meredt az irodája előtt ácsorgó nőre, aki bátran állta a tekintetét, bár szemeiben félelem tükröződött. Kristófot nagyon felzaklatta Trini látványa. A nő puszta jelenléte eszébe juttatta mindazt, amit annyira el akar felejteni, s ettől dühös lett. Miért jött ide? Miért akarja feltépni a régi sebeket, melyek nélküle is oly lassan és nehezen gyógyulnak? Miért akar újabb fájdalmat okozni? Miért? Kristóf szinte feltépte az ajtót, úgy rontott ki az irodájából, és megállt közvetlenül a nő előtt. Trini látta a férfi szemében az indulatot, a dühöt, ezért akaratlanul is hátrált tőle két lépést.

- Mit keresel te itt? – kérdezte Kristóf hidegen, fojtott hangon, igyekezve magába fojtani érzelmeit. Nem akart nekiugrani a nőnek, pedig legszívesebben tépte volna Trini haját, aki a legjobb barátaikat tette tönkre egy éjszaka alatt.
- Nézd – kezdte Trini nagy levegőt véve – te vagy az utolsó, akitől szívességet kérnék, és tudom, én vagyok az utolsó, akit kihúznál a bajból, most mégis azért jöttem, hogy a segítségedet kérjem. Állásra van szükségem, s mint tudhatod, újságíró vagyok, ezért gondoltam…
- Felejtsd el! – vágott közbe Kristóf, s már hátat is fordított a nőnek, majd hirtelen visszafordult, és megint szembekerült Trinivel:
- Egyáltalán, hogy gondoltad? Idejössz, pont hozzám, pont a hattyasi laphoz, és munkát kérsz? Hát neked aztán van bőr a képeden! Tudod nem mindenki teszi magát olyan könnyen túl a múlton, mint te! Mi, magyarok nem felejtünk! – Kristóf akkora megvetéssel nézett a nőre, miközben ezt mondta, hogy Trini önkéntelenül megint hátrált egy lépést
- Kristóf, tudom, mit érzel, hisz én is ugyanazon mentem keresztül, s csak ez tart vissza attól, hogy most megmondjam neked, amit gondolok. Soha nem tudom már elfelejteni azt az éjszakát, ez uralja az életemet, pedig küzdök ellene. Boldog szeretnék lenni! Érted? – Trini most csendes komolysággal intézte szavait a férfihoz. Azt hitte, így talán képes hatni Kristófra. Nem akart kiabálni, nem akarta önmagát védeni, csak remélte, Kristóf azt sem felejtette el, hogy régen milyen jó barátok voltak. Remélte, a férfi a szíve mélyén tudja, hogy nem rossz ember, és ugyanúgy szenved, mint ő. Tévedett. Kristófot most már nem érdekelte, hogy minden munkatársa hallja, amit beszélnek, kiadta minden dühét, és kiabált a nővel:
- Boldog akarsz lenni? Hát legyél! Tedd azt, amit akarsz! Engem nem érdekel! De egy dologra megkérlek: menj vissza Amerikába! Élj ott! Legyél boldog ott, minél távolabb tőlem, és Hattyastól! – Kristóf ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést, és megindult vissza az irodájába, Trini azonban eléugrott, és megfogta az ajtót:

- Tudod, Vér Kristóf nem hittem volna soha, hogy ennyire önző és egoista tudsz lenni! Hát tényleg nem látod, mit teszel? Csak nyalogatod a sebeidet, már tizenkét éve, közben gyűlölsz engem, és az újságodon keresztül mindenkit ellenem uszítasz! Mit akarsz ezzel elérni, mi? Vagy inkább mit akarsz ezzel leplezni! Talán azt, hogy nem is igazán az én hibám volt a tragédia, hanem sokkal inkább a tiéd? Vagy azt már elfelejtetted, miért fordultatok vissza? – Trini maga sem hitte, hogy tényleg kimondta, amit mondott. Kristófot hibáztatta a tragédiáért. Egy pillanatra maga is megijedt a tettétől, ahogy látta a férfi arcára kiülő leplezetlen fájdalmat, amiből rájött, Kristóf valójában nem őt gyűlöli, hanem csupán ezzel palástolja, hogy azóta az este óta önmagát ostorozza a szerencsétlenség miatt. Trini arca megenyhült. Már szerette volna a férfit szorosan átölelni, szerette volna neki megmondani, hogy nem az ő hibája volt, hogy egyikük sem tehet róla, mindannyian egy szörnyű baleset áldozatai, s erre ő maga is csak most kezd rádöbbenni. De ekkor Kristóf tekintete megkeményedett, s szavait kíméletlenül, egyenesen Trini szemébe vágta:

- Hibás vagyok, mert visszafordultunk? Igen? Úgy gondolod Trini? Vagy tulajdonképpen nem is én, hanem Zénó! Hiszen ő vezette az autót! Zénó! Vagy talán Szabina hibája volt? A húgom hibája, aki a szemem láttára sorvad el, válik napról napra mind jobban élőhalottá? Na most mondd meg Trinity Harper, melyikünk hibája volt?
- Baleset volt. – nyögte erőtlenül Trini – Baleset – a nő hangja már szinte suttogásba fulladt, de Kristófot már semmi sem tudta meghatni:
- Bárcsak soha ne jöttél volna Magyarországra! Akkor mindez nem történik meg! Neked kellett volna meghalnod azon az éjjelen, nem nekik!
És ekkor elcsattant a pofon. Trini szemeiben könnyek égtek, de nem bírta már tovább némán hallgatni a férfi rágalmait. Kristóf döbbenten tapogatta egyre pirosodó képét, és a meglepetéstől hirtelen szólni sem tudott.
- Ne merészelj… Nincs jogod… Többet soha… - most Trini szavaiból áradt a düh, de a nő a torkát fojtogató sírás miatt már képtelen volt egy összefüggő mondatot kinyögni.
Trini elindult az ajtó felé, csak gyorsan ki akart jutni az épületből, távol akart lenni Kristóftól, távol mindazoktól, akik bántják. Mikor végre kilépett az utcára nem bírta tovább visszatartani, és könnyei megindultak, patakokban folyva le az arcáról. Az emberek megbámulták, összesúgtak a háta mögött, de Trini eldöntötte, most nem fut el előlük.
- Most mit bámulnak? Mit akarnak tőlem? Dobáljanak meg kővel, ha attól maguknak jobb lesz! – Trini széttárta karjait, és egyik emberről a másikra nézett – Na, mire várnak? Tessék, itt vagyok! A gyilkos! A szívtelen, a hidegvérű amerikai!
Trini már- már hisztérikusan kiabált, de a körülötte álló emberek egyike sem mozdult, vagy szólt volna egy szót is. Ahogy az irodája ablakában ácsorgó Kristóf is némán figyelte a jelenetet. Újra Trini hangja hallatszott, amire Kristóf önkéntelenül is összerázkódott.
- Ki dobja az első követ? Ki kiáltja az első átkot rám? Gyerünk emberek, nem érek rá egész nap! Tudják, mit gondolok? Azt, hogy maguk a szívtelenek, és nem én! Maguk a gyilkosok, és nem én! Mert nem hagynak engem élni! Mert élve eltemetnek! Pedig baleset volt! Baleset!

Trini utolsó kiáltása még sokáig visszhangzott a jelenlévők fülében, akik mozdulatlanul nézték, amint a nő sietve leállít egy taxit, és elviharzik vele. Kristóf pár percig aggódva tekintett a távolodó taxi után, aztán hirtelen egész tartása megkeményedett. Hiszen Trini Harper nem érdemel kegyelmet! És őt sem érdekli, hogy hol jár a nő, vagy éppen mit csinál! Csakhogy be kellett vallania magának, hogy ez így nem igaz.

A taxis némán szállította a hátsó ülésen helyet foglaló nőt oda, ahova ő mondta. Trini nem adta meg konkrét úti céljukat, a taxis úgy érezte, csak céltalanul bolyongnak. Látta a nőn, hogy mennyire zaklatott, s szíve szerint egy kórházba vitte volna, de az eltökéltséget is látta a szemében, ami megakadályozta abban, hogy ellentmondjon Trini akaratának. Trini, amikor elindult a járművel, még maga sem tudta, hová akar menni, ösztönösen adta meg az útirányt. Aztán egyszer csak azt vette észre, hogy kiirányította a taxit Szegedről. Már tudta merre tartanak. Már tudta, hova kell mennie.
- Állj! – kiáltotta hirtelen Trini, s a taxis meglepődve fékezett. Mit akar ez a nő, hiszen nincs itt semmi!
Tévedett. Volt ott valami. Történt ott valami sok évvel ezelőtt, ami megváltoztatta sokuk életét. Trini szótlanul kiszállt a kocsiból, és kisétált az út közepére.
- Asszonyom, ne! – próbálta visszatartani a taxis, de Trini meg sem hallotta a szavait. Némán állt az út közepén.
Újra tizennyolcnak érezte magát, újra hallotta a fékcsikorgatások fület sértő hangját, és újra hallotta a saját sikolyát. Megremegett, s elfordította a fejét, pillantása az út szélére esett. S ekkor attól, amit látott könnyek szöktek a szemébe:
- Ó, Istenem! – suttogta maga elé, majd megindult. Megindult a három keresztfa irányába. – Istenem! – suttogta újra megtörten, majd lerogyott a koszorúkkal díszített keresztfák tövébe. Ujjaival végigsimított mind a hármon, majd magához ölelte őket – Nagyon szeretlek benneteket! Soha nem tudnálak elfelejteni titeket! Ugye ti hisztek nekem? Ti tudjátok, hogy baleset volt? Istenem, bárcsak tehettem volna valamit! Bárcsak én haltam volna meg! Meghaltam volna, ha azzal megmentelek titeket! – Trini egész testében rázkódott a zokogástól – Annyira hiányoztok! Annyira fáj, hogy nem vagytok itt velem!
- Most már elég! Hívom a rendőrséget! – a taxis kezdett kétségbeesni, és már kételkedett Trini épelméjűségében is, ezért nyúlt a mobiltelefonja után, s rendőri segítséget kért. Trini mindebből nem fogott fel semmit.

Mindeközben Hattyason Győző dühösen rontott be Kristóf irodájába. Hattyas kicsiny település volt, ahol a pletykák szélsebesen eljutnak mindenkihez, akár kíváncsi rájuk az ember, akár nem. Győző is így gyorsan tudomást szerzett a Trini kavarta botrányról, sőt, már a szerkesztőségbeli szóváltásról is sugdolóztak az emberek. Győző persze rögtön Trini számát hívta, de a nő nem vette fel a telefont, így aggódni kezdett érte, és nőttön - nőtt a düh benne Kristóf iránt. Kristóf továbbra is az irodájában dolgozott, de gondolatai folyton visszatértek Trinihez. „Baleset volt” – hallotta a lány hangját – „azt már elfelejtetted, hogy miért fordultatok vissza?” – Kristóf a két kezébe temette az arcát. Dehogy felejtette el! Nincs olyan nap, amikor nem gondol arra, mi lett volna, ha akkor másképp dönt! Talán akkor most mindannyian élnének! És ekkor arra kapta fel a fejét, hogy Győző vadállatként beront a szobájába, odalép hozzá, és egy mozdulattal a földre taszítja.
- Van fogalmad arról, hogy mit teszel Vér Kristóf? Miért akarod teljesen tönkre tenni őt!? Trini soha nem ártott egyikünknek sem, ő is megszenvedte az elmúlt tizenkét évet! Most szüksége lenne rád, de te ellökted őt magadtól! Hát, szép kis barát vagy, mondhatom! Pedig elhiheted, neki sem volt könnyű idejönni, pont hozzád! De megtette, mert a nagyapja bajban van!
- Géza bácsi? – nyögte döbbenten Kristóf, miközben feltápászkodott a földről
- Igen, Géza bácsi. Súlyos anyagi gondokkal küzd, és Trini csupán ezért akar Magyarországon munkát vállalni. A nagyapja miatt, akinek te felajánlottad a segítséged. Idézem: bármikor, bármiben.
Kristóf az ablakhoz lépett, és kifelé nézett. Önmagával vívódott. Solymos Géza, mintha a második apja lenne, tiszteli és becsüli az öreget, soha nem hagyná cserben. Azonban az ő unokája Trini Harper. Győző hagyta, hogy barátja a gondolataiba merüljön. Ő ismerte jól Kristófot, és tudta, a férfi úgyis a szívére fog hallgatni, és nem fordít hátat a bajban a barátainak.
- Trini most hol van? – törte meg a csendet Kristóf kérdése
- Nem tudom. – tárta szét a karját őszinte aggodalommal a szemében Győző – Ne haragudj, amiért az előbb olyan heves voltam – Győző bűnbánó arcát látva Kristóf elmosolyodott
- Bárki más próbálna meg nekem jönni a saját irodámban, annak kíméletlenül visszaütök, de te a barátom vagy, mellesleg pedig sokkal erősebb nálam!
- Látod, ez az igazi Vér Kristóf! A megbocsátó, a remek barát! Miért nem mutatod meg Trininek is ezt az arcodat? – Győző szemében még ott bujkált a mosoly, de kérdésével már komolyabb mederbe terelte beszélgetésüket. Kristóf arca elkomorult, és habozott a válasszal, s mielőtt megszólalhatott volna, megcsörrent Győző telefonja.
- Trini! Hála az égnek, hogy hallom a hangodat! Jól vagy? – Győző megkönnyebbült mosollyal szólt a kagylóba, ám Kristóf jól látta, ahogy barátja arca egyre jobban elszürkül.
- Mi történt? – szegezte Győzőnek a kérdést Kristóf, mikor az letette a telefont
- Nem tudom pontosan. Trini a rendőrségen van. Oda kell mennem érte. – ezzel Győző már indult is, s Kristóf habozás nélkül követte
- Menjünk az én autómmal, az itt parkol a ház előtt.
- Menjünk? – nézett kérdően Győző Kristófra
- Igen, mert… - Kristóf kétségbeesetten kereste a szavakat. Hogyan magyarázza meg, hogy pár órája még eltaszította magától a nőt, most pedig siet, hogy kihúzza őt a bajból – mert Géza bácsi nagyon fontos nekem, mintha az apám volna, és ő belepusztulna, ha Trinit is elveszítené.

Trini nyugodtan ült a rendőrség épületében. Senki nem foglalkozott vele azon a pár kérdésen kívül, amit muszáj volt neki feltenniük, miután a bepánikolt taxis hívására kiérkezett egy járőrkocsi. Látták, nem egy közveszélyes gyilkossal van dolguk, így hazaengedték a nőt. Trini ekkor hívta fel Győzőt. Hangja már nyugodtnak tűnt, és a nő valóban úgy érezte, valami megváltozott benne. Békesség. Talán ez a jó szó. Kezd megbékélni a múltjával. Mikor megpillantotta az aggódva felé rohanó Győzőt, mosolyogva ölelte magához a férfit:
- Győző, nyugodj meg! Jól vagyok! Elmentem oda… láttam a keresztfákat… láttam. – Trini ekkor a férfi szemébe nézett, és úgy folytatta, miközben kezével Győző haját, majd arcát simogatta:
- Rádöbbentem, ők már régen elmentek, mert el kellett menniük. Csak én, csak mi nem engedtük őket elmenni! Mi akartuk, hogy továbbra is az életünk részesei legyenek! Tudom már, Zénó soha nem várná el tőlem, hogy egy életen át őt gyászoljam. Azt akarná, hogy boldog legyek! Hogy éljek! És ezt is fogom tenni! – Trini szemeibe könnyek szöktek, de ez most más volt. A szemeiben különös fény tündökölt – Elengedem őket Győző! Elengedem őket!
Győző, és a háta mögött Kristóf megrendülten hallgatta a lányt. Hirtelen nem tudtak mit mondani. Nem mertek még Trinivel együtt új életet kezdeni, nem mondták ki, hogy mennyire csodálják őt azért, mert képes ezt a nagy lépést megtenni. Győző némán magához ölelte a nőt, Kristóf pedig halkan megszólalt:
- Hazaviszlek titeket, gyertek.
Ekkor találkozott Trini és Kristóf pillantása, de nem szóltak egymáshoz, csak mindhárman csendesen sétáltak az autóig. Kristóf beült a volán mögé, Trini pedig mellé, az anyósülésre. Megint egymásra néztek, majd Trini egy határozott mozdulattal bekapcsolta a rádiót. Újra Kristófra nézett, de a férfinak egy arcizma sem rándult, csak követte tekintetével Trini kezét, ahogy az a rádiótól visszahull a lány ölébe.
- Gyerekek, még ma el is indulunk? – törte meg a csendet a hátsó ülésről Győző – ma éjszaka ügyeletes vagyok a kórházban, szóval jó lenne sietni!

Kristóf szó nélkül beindította a motort, és mindannyian a gondolataikba merülve tették meg az utat a kórházig. A rádióból áramló kellemes dallamot hallgatták, s közben keresték magukban a választ a hogyan tovább kezdetű kérdésre. Trini jelenléte kétségkívül összezavarta mindannyiuk hétköznapjait, s a lány cselekedetei tudták jól, kihatnak az ő egész életükre is. Trini újra akar mindent kezdeni. Vajon ezt ők is megtehetnék? Meg tudnák, vagy meg akarnák tenni? De Trinit is kétségek gyötörték. Egy dolog valamit határozottan kijelenteni, s megint egy másik azt meg is tenni. Akarta a változást, de egyáltalán nem volt benne biztos, hogy képes lesz- e rá, lesz- e elég ereje egyedül végigcsinálni. Mert abban biztos volt, hogy ebben a döntésében még Győzőre sem számíthat. Nem kívánhatja a férfitól, hogy a kedvéért kártyavárként döntse le az évek alatt maga köré vont vastag falat.
Kristóf közvetlenül a kórház előtt parkolt le. Győző búcsúzóul kezet rázott a barátjával, majd megcsókolta Trini arcát, miközben a lány fülébe suttogta:

- Vigyázz magadra! Holnap keresni foglak. – ezzel Győző kiszállt a kocsiból, és magára hagyta Trinit és Kristófot
Trini várta, hogy a férfi megszólaljon, végre mondjon neki valamit, de Kristóf csak némán újra beindította a motort, és elindult Hattyas irányába.
- Nem kell hazavinned, ha nem akarsz – törte meg a csendet Trini
- Nem kell, hogy én vigyelek haza, ha nem akarod. – válaszolta Kristóf, miközben rendületlenül az utat figyelte
- De én szeretném! Ahogy azt is szeretném…
- Sok minden jó lenne, Trini, ami sajnos csupán álom marad – vágott közbe a férfi
- Igaz. Például már csak egy álom, ami csupán a képzeletemben létezik a barátságunk. Ennyi maradt belőle. – Trini keserű szavaira Kristóf nem felelt
Többet az út alatt nem szóltak egymáshoz, érezték, nincs miről beszélgetniük, mégis, Trini otthona előtt percekig némán ültek az autóban, és egyikőjük sem mozdult. Valamire még vártak mind a ketten.
- Akkor, hát jó éjszakát! – mosolyodott el kényszeredetten Trini, és fél lábbal már ki is lépett a kocsiból, mikor hallotta Kristóf hangját
- Akkor holnap reggel nyolckor találkozunk.
- Tessék? – meredt döbbenten a férfira Trini, és visszahúzta a lábát
- Ne akard, hogy megismételjem, mert még meggondolnám magam! – Kristóf nem nézett a nőre, végig előre meredt, de a szeme sarkából jól látta azt a gyönyörű mosolyt, mely a lány arcán ragyogott
- Istenem, Kristóf el sem hiszem! Annyira hálás vagyok neked!
- Azért ne ess túlzásokba! – hűtötte le Trini lelkesedését a férfi – Nem a két szép szemedért teszem, hanem Géza bácsiért. Géza bácsit nem hagyhatom cserben! – Kristóf, miközben ezeket mondta nézett először a lány szemébe
- Vagy úgy. – tűnt el a mosoly Trini arcáról – már azt hittem van szíved, de látom, csak egy nagydarab kő dobog odabent! Ennél a könyöradománynál már csak az lenne gusztustalanabb, ha rögtön egy köteg bankjeggyel állítottál volna be! „Nézd, Trini, a képedet ugyan nem bírom elviselni, de Géza bácsit szeretem, úgyhogy itt a pénz, kifizetem a számláidat, csak tűnj már el az országból!” Hát nem, kedves Kristóf! Nem kell tőled semmi! – ezzel Trini kivágta a kocsi ajtaját, és dühös léptekkel megindult a ház irányába. Kristóf azonban utána vetette magát, és kiabálva vágtázott a nő után.
- Trini Harper szállj le a magas lóról, és ne fordíts nekem hátat! Ha jól emlékszem te jöttél el hozzám munkát kérni, és nem én kerestelek fel, hogy szükségem lenne rád! Szóval én teszek neked szívességet, és nem fordítva! Nem gondolod, hogy e szerint kellene viselkedned? – ekkor utolérte a nőt, elkapta a karját, és maga felé fordította Trinit. Az arcuk vészesen közel került egymáshoz. Érezték, ahogy a másik a dühtől kapkodva veszi a levegőt, s összekapcsolódott tekintetükből mindketten fenyegetést, vad indulatot olvastak ki.
- Gondolkozz Trini, mielőtt visszautasítod az ajánlatomat! Itt nem rólad, vagy rólam van szó! Itt egyedül a nagyapádról van szó!
- Hát rendben! Győztél! Holnap reggel nyolckor kezdek. És most engedd el a karomat, mert fáj. – Trini szavai élesen, metszően hasítottak bele az éjszakába, mire a férfi elengedte a lány karját, és szó nélkül visszaballagott az autóhoz.
Néha még hátranézett, s látta, hogy Trini még mindig ugyanott áll, s fájó karját simogatja a másik kezével, majd bevágta maga után a kocsi ajtaját, és elhajtott a település központja felé.

Azon a nyári délutánon a megszokottnál is nagyobb hőség uralkodott, és már- már kínozta az embereket. Trini és Blanka, hogy lehűtsék magukat lóháton, Virgonc társaságában átvágtak az erdőn, egyenesen a Tisza partjához. Igaz, Hattyas csak mesterségesen telepített erdővel büszkélkedhetett, de ez a lényegen mit sem változtatott. A lányok nagyon szerettek az óriás fák, hűs árnyékában barangolni. És a folyó is vonzotta őket, mely vizében úszkálva érezték csak elviselhetőnek a tikkasztó meleget. Most is a Tiszában labdáztak Virgonccal, aki boldogan teljesítette a lányok minden óhaját.
- Trini, este lenne kedved hozzám átjönni? Nem akarok otthon ülni egyedül, és bámulni a tévét! – kérdezte mosolyogva Blanka, miközben a piros labdát barátnője felé dobta
- Ma este? – lepődött meg Trini, majd az ugráló Virgoncnak messze elhajította a labdát – Hát nem ma vagytok kétévesek Dáviddal? Hetek óta csak az évfordulótokról beszélsz, azt hittem, vele töltöd az estét!
- Úgy is terveztem! – húzta el a száját Blanka – de sajnos az a helyzet, hogy Dávid egyszerűen elfelejtette az évfordulónkat! Tegnap mondta, hogy csak a hétvégén tudunk legközelebb találkozni, mert minden nap edzése van. Tudod, meg kell őt értenem. Számára nagyon fontos a sport. Érthető, hogy kiment a fejéből az olyan apróság, mint az évfordulónk!
- Ó, Blanka annyira sajnálom! A fiúk néha olyan érzéketlenek!
- Dávid nem érzéketlen! – tiltakozott gyorsan Blanka – csak elhivatott úszó
- Nagyon szereted, igaz? – mosolygott gyengéden barátnőjére Trini
- Azt nem lehet szavakba önteni! – ragyogott fel Blanka arca – az első perctől fogva, amióta megláttam, szeretem!
- Ó, biztos nagyon romantikus lehetett! Hogyan ismerkedtetek meg?
- Valóban romantikus volt – bólintott Blanka – de egyben egy kissé horrorisztikus is
Blanka sejtelmes válaszára Trini összevonta a szemöldökét.
- Nagyon titokzatos vagy! Most már mindent mesélj el!
A két lány kiült a Tisza partjára, Virgonc a lábuk elé heveredett, és Blanka csillogó szemekkel belekezdett a történetbe, hogyan talált rá az igaz szerelemre pontosan két évvel ezelőtt.
- Minden a Sportuszodában kezdődött. Emlékszem, aznap is rettentő hőség volt, így Szabinának nem kellett kétszer mondania, hogy menjünk strandolni. Hárman voltunk: Szabina, én, és egy harmadik lány, aki már nem él Hattyason. Mindegy, felejtsd el, nem érdekes. – a harmadik lány említésére Blanka egy pillanatra kizökkent a mesélésből, de mire Trini rákérdezhetett volna, hogy ki ő, Blanka már folytatta is a történetet – a nagy medence egyik fele el volt kerítve a látogatók elől, ugyanis ott éppen komoly úszóedzés folyt. Mondanom sem kell, valamennyi facér lány a strandon azokat a kidolgozott férfi testeket bámulta, s próbált az úszókkal valamilyen kontaktust teremteni. Mi sem voltunk különbek. Dávid azonnal feltűnt nekem. Éppen egy fejest készült ugrani. Emlékszem, ott állt az egyes számú rajtkőn, nevetett, és a mosolya rabul ejtette a szívemet már akkor! Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, és én megbabonázva néztem őt. Aztán egy fülsiketítő sípszó hallatszott, ami engem is visszarántott a valóságba, s mely hangra Dávid egy gyönyörű fejest ugrott!
- Mond csak, nem vagy te egy kissé elfogult Hódi Blanka! – nevetett Trini látva barátnője sugárzó arcát, ahogy az a szerelméről beszélt
- Lehet, de jogom van hozzá nem? Vagy kétségbe mered vonni, hogy Dávid a világ legfantasztikusabb pasija? – ráncolta össze a homlokát pajkosan Blanka
- Igaz, szerencsés vagy, hogy rátaláltál Dávidra. De akkor ez a fantasztikus pasi, hogyan is felejthette el az évfordulótokat? – Trini eme kérdése visszarántotta a valóságba Blankát, akinek az arcán szomorúság suhant át, de ez csak egy pillanatig tartott, majd újra elővette ragyogó mosolyát, mely mindig bearanyozta a tekintetét, ha Dávidról beszélt, és folytatta a meséjét:
- Egyébként Szabina is ott szeretett bele Győzőbe. Győző állt a Dávid melletti rajtkövön, és csak pár másodperccel úszott rosszabb időt Dávidnál! Ők a legjobbak! Mindig is azok voltak. Szóval Szabina már két éve oda van Győzőért, de hiába bátorítom, olyan kis mulya! Nem nyitná ki a száját, Győző meg annyira vak, hogy az már fáj! De visszatérve Dávidra, ekkor ugye még egyáltalán nem ismertük egymást. Hatalmas kihívásnak tekintettem, hogy bármi áron, de fel kell hívnom magamra valahogy ennek a fiúnak a figyelmét!

- És sikerült is. – bólintott Trini, ismerve a végeredményt
- Valóban sikerült. Nem csak Dávid figyelmét vontam magamra, hanem valamennyi úszó érdeklődését felkeltettem, sajnos! Ugyanis, ahelyett, hogy odamentem volna hozzá, hogy szia, a nevem Blanka, tetszel nekem, nincs kedved velem megismerkedni? Én hülye, megpróbáltam a nem létező úszó tudományomat fitogtatni! Szóval, amikor Dávid éppen a vízparton hallgatta az edzője utasításait, s közben mindketten a vizet kémlelték, én látványosan felálltam az egyik rajtkőre, s csak álltam rajta, egy ideig forogtam, hogy Dávid figyelmét véletlenül se kerüljem el, s amikor pontosan engem nézett, ugrottam! Ami ezután történt, azt Szabinától tudom, mert én ahogy becsapódtam a vízbe, elveszítettem az emlékezetemet, s legközelebb az elsősegélyhelyen tisztult ki a kép előttem. Dávid követte a tekintetével az ugrásomat, és azt is látta, hogy nem jövök fel a felszínre. Ekkor szó nélkül ott hagyta az edzőjét, s rohanva megindult a medencének arra az oldalára, ahol elmerültem, s ott habozás nélkül utánam ugrott. Felhozott a felszínre, s az időközben odaért Győző segítségével kiemelt a partra. Szabina persze ekkor már szörnyen hisztizett, nagyon megijedt szegény, ezért Győző elvonszolta mellőlem, hogy Dávidot senki ne zavarja, aki szájon át lélegeztetett! Ezután gyorsan magamhoz tértem, felköhögtem a vizet, s homályosan láttam, hogy Dávid hajol fölém. „Jól vagy?” kérdezte ő, mire én csak bizonytalanul bólintottam. Dávid és a lányok elkísértek az elsősegélynyújtó helyre, ahol megvizsgált egy orvos, és megállapította, hogy kutya bajom. Valószínűleg a forróságtól lettem rosszul, s habár én azt hittem, hogy fejest ugrottam, valójában már félig ájultan beleszédültem a medencébe. Egy óra múlva a saját lábamon hagytam el az uszodát a lányok kíséretében. Dávidhoz egy szót sem szóltam, még csak meg sem köszöntem neki azt, amit értem tett. Tudod, a büszkeségem, az önérzetem csorbult azzal, hogy Dávid látott engem ilyen kiszolgáltatott helyzetben, ezért menekültem előle, nem akartam a szemébe nézni. Szabina hálálkodott Dávidnak és Győzőnek a nevemben, de láttam a két fiún, hogy sértés számukra, hogy én csak lesütött szemekkel elsétálok mellettük. A következő napokban Szabina végig ezzel ostromolt: tetszik neked az a fiú, megmenti az életedet, és te még csak egy köszönömre sem méltatod! Beláttam, Szabinának tökéletesen igaza van, és nem utolsó sorban nagyon szerettem volna Dávidot újra látni. Pontosan egy hét múlva porig alázva, újra kimentem, immáron egyedül az uszodába, hogy beszéljek a megmentőmmel. Győző, aki éppen a parton állt, vett észre elsőként. Azonnal tájékoztatta a még úszó Dávidot a jelenlétemről. Dávid felém nézett, majd pár karcsapással, mielőtt még összeszedhettem volna a gondolataimat, máris pontosan előttem bukkant ki a feje a vízből. „ugye nem fejest ugrálni jöttél?” – kérdezte ő némi gúnnyal a hangjában. „Nem” – válaszoltam kissé sértődötten – „Csak keresem a megmentőmet, azt a helyes, kedves srácot. Nem tudod, merre találom?” Erre Dávid is megenyhült irántam. Rám mosolygott, azzal a gyönyörű mosolyával, amivel a mai napig bármikor képes elérni nálam mindent, és megkérdezte: „és, ha megtalálod, mit akarsz attól a sráctól?” Én viszonoztam a mosolyát, miközben válaszoltam: „csak meg szeretném hálálni, amit értem tett”. Ekkor Dávid szó nélkül kiszállt a medencéből, csuromvizesen elém lépett, és hosszan megcsókolt, és én teljes odaadással csókoltam vissza. „már megháláltad!” – suttogta a fülembe, és magához ölelt, én meg boldogan bújtam hozzá, és kívántam, bárcsak örökké tartana ez a pillanat! Nos, azóta eltelt két év, és még mindig tart az a pillanat. Boldog vagyok. Szeretem Dávidot.

- Ez olyan szép, mint a mesében! – mosolygott meghatottan Trini – Bárcsak engem is szeretne ennyire valaki!
- Ugyan, Trini! Téged mindenki szeret! Akkor este megnézünk együtt egy filmet? Hozatunk pizzát, és csapunk egy hatalmas lány bulit!
- Remekül hangzik! Most viszont menjünk vissza hozzánk, mert nagyinak megígértem, hogy megtaníthat varrni! Szerinte egy rendes háziasszony nem csak ebédet tud készíteni, hanem legalább a saját ruháját össze tudja foltozni!
- Sok szerencsét, Trini! Majd gyakorolhatsz az én ruháimon, mert én sem tudok varrni! – nevetett Blanka, miközben a két lány lóra pattant, és elindultak Triniék háza felé

Trini már órák óta a teraszon üldögélt Erna társaságában, és egy szakadt ing megvarrásával bajlódott, eddig sikertelenül. Már kezdte elveszíteni a türelmét, de nagyanyja nem hagyta, hogy félbehagyja a munkát.
- Türelem rózsát terem! Ha sokat gyakorolsz, meglásd, menni fog! – bíztatta Erna, de Trini nem igazán hitt ebben
Ekkor autó zúgására lettek figyelmesek, és Trini már boldogan pattant is fel a helyéről:
- Megjött nagyapa!
- Állj csak meg kisasszony! Ezt még fejezd be szépen! – Erna szavára Trini egykedvűen újra helyet foglalt, s nekilátott a varrásnak
Közben a kapu felé tekingetett, s várta, mikor bukkan fel a nagyapja. S Géza nem is váratott sokat magára. Megjelent egy nagy láda barackkal a kezében, s Trini szíve nagyot dobbant, ahogy a férfi mögött az újabb láda gyümölccsel cipekedő fiúban felismerte Zénót.
- Sziasztok lányok! – köszönt oda nekik Géza – Az összes barackot leszüreteltük, s nézzétek, milyen talpraesett segítségem akadt! – mutatott a fejével Géza Zénóra
- Jó napot! – köszönt Zénó Ernának, de közben már Trini felé tekingetett, amitől a lány úgy zavarba jött, hogy megszúrta a tűvel az ujját
- Igaz, remek fiú ez a Zénó! – mosolygott Erna, miközben unokája vérző ujját nézte – Cserébe a segítségedért meghívhatlak vacsorára?
- Köszönöm, szívesen elfogadom, már farkaséhes vagyok! – felelte Zénó, mire Trini felpattant és beviharzott a konyhába
- Megterítem az asztalt! – kiabálta még ki a többieknek, akik csak értetlenül összenéztek
- Megyek segíteni – szólt Zénó, és ő is eltűnt a konyhaajtóban
Trini éppen a szalvétákat hajtogatta, mire utolérte a fiú.
- Ugye nem előlem bujkálsz? – kérdezte Zénó
- Dehogy! Csak muszáj segítenem nagyinak. – felelte Trini zavart mosollyal
- Akkor jó. Hol tartjátok a tányérokat?
- Az üveges szekrényben, pont melletted.
Zénó elővette a tányérokat onnan, ahonnan Trini mondta, s miközben a lány evőeszközöket tett az asztalra, ő a tányérokat helyezte el.
- Mond csak, ma este nincs kedved velem eljönni horgászni? – kérdezte hirtelen Zénó
- Horgászni? – Trini döbbenetében leejtette a kezében szorongatott kanalakat, amiért Zénóval egyszerre hajoltak le
Ott guggolt a konyha közepén egymással szemben a két fiatal, s Zénó a lány kezébe helyezte a földön heverő kanalakat, s közben megfogta Trini kezét:
- Igen, horgászni. Éjjel nagyon szép a Fehér-part, és harapnak a halak is. Van egy kis csónakom, amivel beeveznénk a Tiszára, s készítenék szendvicseket is arra az esetre, ha megéheznénk. – Zénó még mindig nem engedte el a lány kezét, és Trini csillogó szemekkel hallgatta őt
- Berek Zénó, te most randira hívsz engem? – Trini alig mert hinni a fülének, hisz tetszett neki ez a fiú, s ettől még zavarba is jött
- Hát, így is fogalmazhatunk, és remélem, Győző vagy Kristóf még nem előzött meg, és nem csapott le téged a kezemről. Tudod, tetszel nekem, és szeretnélek minél jobban megismerni.
- Minden lányt ezzel a dumával kábítasz? – állt fel gyanakvóan Trini, és elhúzta a kezét. Túl szép lenne mindez ahhoz, hogy igaz legyen
- Tévedsz, ha azt hiszed, csak játszom veled! Nem akarlak lerohanni, csak szeretném, ha több időt tölthetnénk együtt! Talán a végén még te is megkedvelsz...
- Zénó, én most is kedvellek! – tiltakozott Trini, maga sem értette, hogy mi ütött belé, miért nem mond már végre igent ennek a fiúnak, amikor ő is pontosan ugyanazt akarja
- Akkor eljössz ma este? – kérdezte reménykedve Zénó, de Trini lemondóan megrázta a fejét:
- Nem lehet. Megígértem Blankának, hogy ma este átmegyek hozzá, és csapunk egy lány bulit, és különben is, a nagyszüleim mit szólnának, ha egész éjszakára kimaradnék egy fiúval?
- Trini ez csak kifogás! Ha nem, akkor mond ki, de ne szédíts engem! – Zénó kirohanására Trini már nem tudott válaszolni, mert az ajtóban megjelent Géza és Erna
- Akkor asztalhoz mindenki! – mosolygott Erna, és a felszólításra valamennyien helyet foglaltak

Csendben fogyasztották a vacsorájukat, senki nem szólt egy szót sem. Trini torkán alig ment le a falat. Hogyan ronthatta el így a dolgokat! Hiszen Zénó csodálatos, és randizni szeretne vele, ő meg mindent elszúr egy perc alatt! Trini a fiúra pillantott. Zénó az előtte fekvő tányérra szegezte a tekintetét, és fel sem nézett, úgy kanalazta a levest. Trininek majd megszakadt a szíve! Hisz ő ezt az estét Zénóval szeretné tölteni, és senki mással! És, ha most elszalasztja, lehet, hogy többet nem lesz alkalma arra, hogy a fiúval randevúzzon.
- Nagyapa, mi a véleményed a horgászásról? – törte meg a csendet Trini, mire Zénó felkapta a fejét, egyenesen a lány szemeibe nézett, aki mosolyogva bólintott felé
- A horgászás egy remek sport! Fiatalkoromban rengeteget horgásztam, és nagyanyád a megmondhatója, micsoda hatalmas halakat fogtam! – lelkendezett Géza, mit sem sejtve Trini hátsó szándékáról
- Örülök neki, hogy így gondolod, mert Zénó, és én is arra a véleményre jutottunk, hogy a horgászás nagyon kellemes szabadidős tevékenység. Esetleg elmehetnénk ma este?
- Ma este?! – kiáltott fel egyszerre Géza és Erna
- Nagyi, hisz ti is voltatok fiatalok! És ilyenkor nagyon szép a Fehér-part, és harapnak a halak is! – miközben Trini ezeket mondta tekintete megint találkozott Zénóéval, s mindkettejük szemében ugyanaz a tűz lobogott
Erna jól látta ezt, hiszen nagyon is elevenen élt benne egy hajdani fiatal lány képe, akinek tekintete ugyanígy beleveszett egy fiúéba, ahogy most Trini tekintete Zénóéba. Most az a hajdani lány szólalt meg Ernában, próbálva felébreszteni a szunnyadó emlékeket abban a hajdani fiúban:

- Géza, emlékszel, amikor megszöktettél a bálba? Az volt életem első, és leggyönyörűbb bálja! – majd Trini felé fordulva folytatta – Tudod kicsim, az én apám tehetős, és gőgös ember volt. Géza meg csak a béreslegényünk, akibe én fülig szerelmes lettem, de persze az apám számára ez nem jelentett semmit, csak annyit látott, hogy a gazdag lány az apját megszégyenítve összeáll a béreslegénnyel. Az a bizonyos bál nagyon fontos lett volna a számomra, de az apám hallani sem akart arról, hogy Gézával menjek, így otthon sírdogáltam a szobámban. Egyszer csak váratlanul Géza megjelent az ablakomban, a karján egy álomszép ruhával, amit a mai napig nem árult el honnan szerzett, és megszöktetett a bálba!
- Hú, nagyapa, nem is tudtam, hogy ilyen romantikus ifjú voltál! – nevetett Trini, de közben azért nagyon büszke volt a nagyapjára
- Szép volt. – Géza csak ennyit mondott, s megfogta felesége kezét. Oly sok év után még mindig nagyon szerették egymást

Így hát, Trini elmehetett aznap este Zénóval horgászni. Nagyon boldog volt, s legszívesebben szárnyalt volna, de valami visszarántotta a földre. A Blankának tett ígérete. Trini nagy levegőt vett, s elhatározta, jobb, ha gyorsan túlesik rajta, és rögtön vacsora után elmondja Blankának, hogy az esti program miként változott. Miután kikísérte Zénót a kapuig, biciklire pattant, és meg sem állt Blankáék házáig. Jól ismerte azt a házat, hisz az utóbbi hetekben a két lány szinte összenőtt, s hol Blankáéknál, hol Triniéknél múlatták az időt. Ezt se a Solymos házaspár nem bánta, se Hódi Ferenc, Blanka édesapja, hiszen a sajátjukként szerették mindkét lányt. Trini, mintha csak hazaérne, nyitott be a ház konyha felőli bejáratán, melyet rajta kívül csak Blanka és édesapja használt. A konyhából nyílt a nappali, ahol Trini belefutott Ferencbe, aki pár dobozos sör kíséretében követte nyomon a tévé képernyőjén keresztül egy futballmérkőzés eseményeit. Meg sem hallotta Trini lépteit, így a lány igazi meglepetésként huppant le a pamlagra a férfi mellé.
- Feri bácsi, mi az állás? – kérdezte mosolyogva Trini
- Semmi esélyünk, sajnos! – csóválta lemondóan a fejét Ferenc, s a sörét a lány felé nyújtotta. Trini elfogadta azt, majd két korty után megkérdezte:
- Blanka a szobájában van?
- Igen, már nagyon várt téged! Megparancsolta nekem is, hogy lépjek le ma estére, mert fiú mentes övezet lesz a házunk. Szóval tulajdonképpen a lányom miatt vagyok kénytelen ma este kocsmába menni!
- Szegény Feri bácsi! – nevetett Trini, majd otthagyva a férfit, felrobogott a lépcsőn Blanka szobájába
- Szia! – köszönt barátnőjére félszegen mosolyogva
Blanka Trini hangjára felkapta a fejét. Épp az ágyán ült, és a körmeit lakkozta, hiszen egy lány buli mi mással kezdődhetne, mint a szépségápolással! Szélesen elmosolyodott a jól ismert hangra, de meglátva Trini fancsali ábrázatát, rögtön rosszat sejtett:
- O-o, azt hiszem veszélyben a bulink! Nem sikerült megtanulnod varrni, ezért Erna néni nem enged el? – találgatott Blanka játékosan
- Részben igazad van! – ismerte el Trini, miközben leült Blanka mellé az ágyra – Igaz, hogy veszélyben a bulink, de nem nagyi miatt. Az a helyzet, hogy Zénó randira hívott, és pont ma estére, és én beleegyeztem, úgyhogy két óra múlva már Zénóval horgászom a Tiszán. Ne haragudj, Blanka, nem így terveztem!
Blanka arcára egy pillanatra kiült a csalódottság, de ezt gyorsan felváltotta ragyogó mosolya, hisz a barátnőjével együtt kell örülnie, akit nem akárki, hanem a jóképű, kedves, figyelmes Berek Zénó hívott randira! Csak a szeme csillogott hamiskásan, a szavai nem árulták el megbántottságát:
- Ez fantasztikus Trini! Zénó jó srác, nem fogod megbánni! Olyan szép pár lesz belőletek! Én már látom!
- Azért még ne szaladjunk annyira előre! – figyelmeztette barátnőjét Trini, majd aggódva Blanka szemébe nézett – De tényleg nem haragszol rám a ma estéért? Nem akarlak cserbenhagyni!
- Ugyan Trini, neked most Zénó mellett a helyed! – mosolygott őszintén Blanka, hisz komolyan úgy gondolta, hogy Trini is megérdemli, hogy boldog legyen, hogy legyen mellette valaki, mint ahogy ő mellette itt van Dávid. Persze a ma este az ebben kivétel, Dávid most fényévnyi távolságra van Blankától, legalábbis a lány így érezte.

Miután Blanka kikísérte Trinit, és sok szerencsét kívánt neki az éjjeli randihoz, elindult a nappali irányába, hogy rávegye édesapját, mégis töltsék együtt az estét. De megint csalódnia kellett: Ferenc helyett már csak egy szakadt papírdarabra firkált üzenet várta: „Elmentem, kicsim, nem akarok zavarni. Reggel látjuk egymást! Szeretlek, apu”. Blanka a sorokat olvasva kínjában felnevetett, hiszen a számára oly különleges napon a három legfontosabb ember az életében, az édesapja, Trini és Dávid, nincsenek mellette! Leült a pamlagra, bekapcsolta a tévét, és nézni kezdett egy filmet, mely valójában egyáltalán nem érdekelte.
Közben Trini lázasan készülődött a nagy találkozásra Zénóval. Az alkalomhoz, és a melegítő felsőjéhez illően halványkékre festette a szemét, szájfénnyel emelte ki az ajkait, és a nagyon drága, csak különleges alkalmakkor használt parfümjéből csepegtetett a nyakára és a csuklójára. Ébenfekete haját kibontotta, hagyta, hogy rakoncátlan, göndör tincsei a vállára omoljanak, és minden egyes fej mozdításánál táncot járjanak. Vajon, most Blanka mit csinálhat? Tűnődött Trini, de ugyanakkor meghallotta lentről a csengőszót, mely jelezte Zénó jöttét. A fiún is melegítő felső és nadrág volt, egészen sötétkék, passzolt ahhoz, amit Trini viselt. Trini üdvözlésképp könnyedén megpuszilta a fiú arcát, és egymás mellett lépkedve megindultak az autóhoz.

- Óvatosan vezess! – kiáltotta Géza és Erna szinte egyszerre utánuk, Zénónak címezve a felszólítást, de Trini és Zénó már egymáson kívül mást nem látott, és nem is hallott
Zénó beindította a motort, és elindultak a Fehér- part irányába.
Eközben Blankát már majdnem elnyomta az álom a tévé előtt ülve, mikor halk neszt hallott az emeleti szobájából. Fülelni kezdett, majd bosszúsan arra gondolva, hogy valamelyik macskája már megint beosont a lakásba az ablakán keresztül, elindult felfelé, hogy kidobja a kis betolakodót. Ahogy belépett a szobájába, különös érzés kerítette hatalmába. Ez az illat olyan ismerős! Nem oltotta fel a villanyt, a hold fénye úgyis beragyogta az egész szobát. Az ágyához lépett, s akkor megpillantotta a párnáján a virágot:
- Rózsa! Vörös rózsa! – suttogta mosolyogva, s már tudta, Dávid járt a szobájában
Ekkor a fiú előlépett az ajtó mögötti sötétségből, a lány mögé osont, átkarolta annak karcsú derekát, és a fülébe súgta:
- Boldog évfordulót drágám! Nagyon szeretlek!
- Dávid! – Blanka felkacagott örömében, megfordult, Dávid nyaka köré fonta a karjait, és hosszan, szerelmesen megcsókolták egymást. Blanka kívánta, hogy Trini is érezze azt ezen az estén, amit ő.
Trini és Zénó könnyedén vízre tette a csónakot a Tisza tükörsima felszínére, majd közös erővel jól beeveztek. Míg Zénó összeszerelte a horgászbotokat, csalit helyezett a horgokra, Trini a tájban gyönyörködött. A hold fénye megvilágította a folyó vizét, s az égen ezernyi tündöklő csillag tükörképe mozdulatlanul ragyogott a Tiszán, s ezt a tökéletességet csak a néha- néha felbukkanó halak hangos csobbanása törte meg.
- Gyönyörű! – suttogta lenyűgözve Trini
Zénó Trinit figyelte. Gyengéden megérintette a lány arcát, kisimította a rakoncátlan fürtöket a szeméből, s miközben Trinit magához vonta, így szólt:
- Nem, te vagy gyönyörű!
Az a csók, mely ezután következett szinte letaglózta Trinit. Még sohasem érzett ilyet, még sohasem kívánt ennyire senkit. S ahogy ott ültek a csónakban, egymás karjaiban, és csókolóztak, Trini rádöbbent: még sohasem volt szerelmes! Most életében először igazán szerelmes!

Blanka is ugyanezt érezte: szerelmes, két éve imádja a fiúját. A fiút, akivel most, a két éves évfordulójukon piknikeznek a szobája padlóján. Pezsgőt isznak, és sajtos-sonkás pizzát esznek. Felemlegetik mindazt a szépet, melyet az elmúlt években együtt éltek át, nagyokat nevetnek, és hiszik, ami köztük van, az örökre szól. Soha semmi nem választja szét őket. Blanka két év után is ugyanúgy beleremegett Dávid érintésébe, mint az első alkalommal, amikor először együtt átélték. Csodálatos volt, ahogy ezen az éjszakán is. Blanka úgy érezte, ha most itt lenne a világvége, s ők most meghalnának, akkor is boldogan halna meg, hisz azzal élt, akit szeretett. Mosoly ragyogott még álmukban is mindkettejük arcán, ahogy egymás karjaiban aludtak a padlón, s a hold fénye vigyázta álmukat.
Ha Zénótól és Trinitől valaki is számon kérte volna, hogy mit fogtak az éjjel, bizony, egyetlen hallal sem tudtak volna jeleskedni. Valószínű ezt azzal magyaráznák, hogy Trininek be nem állt a szája, s hangjával, hangos nevetésével minden halat elijesztett még a környékről is. Boldog volt. Nagyon boldog. Zénó csak nézte a lányt, ahogy az csillogó szemekkel beszél, de már nem is hallotta, hogy miről, csak gyönyörködött azokban a csillogó szemekben, és abban az igéző mosolyban. Egyszer már azt hitte, hogy soha többé az életben nem lesz szerelmes, s lám, milyen kiszámíthatatlan az élet! Pontosan azt érzi, amiről már régen lemondott, amiről azt gondolta, többé nem történhet meg vele. Egyszer már összetörték a szívét, nem akart megint szenvedni, de Triniben ösztönösen megbízott. Ez a lány megbabonázta, levette a lábáról, s most végre boldognak érezte magát. Igazán boldognak. Feküdtek a csónakban, s sokáig nézték a csillagokat, majd egymást átölelve aludtak el. Trini mélyen beszívta Zénó illatát, és lehunyt szemekkel szélesen elvigyorodott: érezte a fiú jelenlétét, tudta, már nincs egyedül.

Folyt. köv.