eltévedt Lélék

Volt egy lány aki egy erdő közepén lakott egy kisebb falúban.A lány még fiatal volt most töltötte a 18at, korához képest elég eszes volt és mindennel amivel a termető meg áldotta neki meg volt, szép hosszú hullámos szőke haj szép idomok, nem volt kirívó, szegény családból származott, de még is ki tűnt szépségével. Sok hódólója akadt de ő csak a szerelmet kereste. Egy nap elege lett és elindult a családi házból, senkitől el nem köszönt. Meg várta még le száll az est és el szökik otthonából. El is jött az est. Tesvérei, szülei már aludtak mélyen, mikor halkan ki osont a szobából majd halk léptekkel ki is szökött. Mikor kilépett hirtelen a szél feltámadt, fák ágai recsegtek csak a hold világított halványan. Nóra nagyon meg ilyedt de tovább ment félve. Az arcába fújta a haját a szél, nem győzte el szedni a haját és a hideg szél fuvástól már kezdett fázni is. Furcsa hangokat is halott, ordítás, nyávogás, morgás, sőt még mozgásokat is látott a sűrű sötét fák között de azonisítani nem tudta. A rémülettől már visza vissza akart firdulni. De nem tette, mert tudta ha ott marad sosem lesz boldog. Így ázva fázva tovább ment a fák között, csak úgy ropogtak az ágak a lába alatt de a sötétségben jóformán még a lábát sem látta. Mikor már elfáradt leült egy nagy tuskó tövébe. Gondolta jó nagy egy erdő lehet ez,már orák óta megyek de a végére nem érek.. Sosem volt az erdőn kivül sehol igy hát nem is tudta merre menjen. Mindig csak a faluban volt sosem kóborólt el, nem volt neki ilyen szándéka. Most meg az erdőben ül egy fa alatt valahol, de hogy hol azt senki sem tudja. Teljesen magában van csak a fura hangok és a szél susogása nem hagyták nyugottan békén.  Nagy nehezen el aludt a fa tövében be bújt egy kisebb üregbe,ahol nem fázott annyira, szél védett helyen volt.Álmai rémálmok voltak, találkozott benne egy idős emberrel, arcát nem látta akárhogy nézte, felette az ég bevolt borulva és vihar készülődött. Az ember egy kérdést tett neki fel:
-Boldogsághoz utad keresed?
Nóra :Igen!
Ember :ha keresed talán meg leled, talán nem, míg a nap leér csendesen..
Majd tovább ment az öreg ember és eltünt a fák között csak a léptei halatszottak még egy darabig aztán néma csend vette át a helyet. Eljött a reggel, Nóra össze törve kényelmetlenül ébredt, haja vihartól szaggatott, arca piros lett a hidegtől. Lassan tovább ment, nézett körbe és úgy emlékezett itt már járt még akkor mikor épp hogy elindult az erdőbe, kicsit meg is ilyedt mert több orán keresztül ment és ment. Nem értette mi van. Elgondolkozott majd ismét meg indult sehol egy lélek sehol egy nyom hogy emberek jártak volna már erre, sehol egy út vagy egy kis ösvény. Úgy gondolta hogy csak egyenessen megy nem tér le semerre sem akkor talán kijut az erdőből valami kis faluba vagy barátságosabb helyre. Egésznap kószált fáraddtan egy patak vizénél meg pihent, sietett is a vizhez mert szomjas volt, mikor a viz felé hajolt hogy igyon, tükör képe eltűnt, hiába nézte magát a víz tükrében, nem látott semmit, nem értette, kétsétbe esve elrohant onnan és úgy döntött vissza megy a faluba,a házba tesvéreihez ahol lakott, nem kell neki boldogság csak jusson haza. El is indult vissza felé, de nem sétált ahogy tudott úgy rohant,futott már pár óra el is telt amióta haza fele készült. És meg látta megint a kis patakot, azt mondja ez lehetettlen és üvölt közben sír. Ez lehetetlen..  Nóra sosem volt olyan aki hisz minden féle mesében, csak azt hiszi amit lát, most a szemének sem akart hinni és kezdett hinni a mesékben is. Azt gondolta hogy megörült és nem talál haza. Már nagyon éhes volt, Jobban körbe nézett maga körül, talált vad málnát azt ette amennyit csak tudott. Kicsit le pihent és nézte az eget, nézte sokáig. Azon gondolkozott hogy madár miért nincs az égen, miért nem lát egyet sem.. Mint ha egy olyan helyen lenne ami már nem is létezik. Pánikba esik és futkosik de nem tudja merre kell menni, eddig akár fele indult szinte mindig ugyanoda jukadt ki. Eljött ismét az este meghuzta magát és el is aludt. Álmában megint meg látogatta ez az öreg ember, igy szól neki
-Lement a nap, az éj hallgatag, boldog út eltévedt, menj és keresd meg!
-Hol keressem? Nem találom, pedig rá vágyom!
-Ha vágyod, akkor várjad. És nevetve odébb állt. Arca még mindig nem látszott, nóra hiába nézte tág szemekkel nem látta. Reggel. Nóra új reményeket fűzött a mai napba hátha vissza talál. Egésznap boklászott éhesen szomjason, napok teltek el semmi... Nóra már eléggé le volt gyengülve a vad málna nem adott neki elég energiát ahhoz hogy állónap menjen, patak meg sehol sem volt már. Nóra letérdelt és elkezdett imádkozni kérte az eget hagy jusson haza.. Nóra nem talál haza fel fogta soha többet. Valaki elátkozta, hát neki állt élelmet szerezni a csiga tempójában mert már több ereje nem nagyon volt. Talált is egy varjú tetemet meg ette, ahogy tudta jól lakott. Már a biológiai szükségletek csillapitotta ezzel az étkezéssel. Ha nem eszik meg hal, tudta. Pár nap ismét el telt, pontossan egy hónapja van oda. Oda, ahova senki nem jár és senki nem talál.. Nóra már halucinál és gyenge, szája kiszáradva és sebes. Eljön az este sírva elalszik, ő mindent meg próbált,haza akart végül jutni, tettét meg bánta mint még soha. Belátta hogy ő boldog volt csak nem vette észre. Tesvéreivel szerették egymást. De minden mindhiába. A lány el aludt az öreg ember megjelent, egy szót sem szólt csak meg fogta a kezét és fel segitette és nóra ment vele, ment vele be a sötét erdőbe fák között eltűntek, lábaik nyoma is elcsendésült. Nóra többet nem kelt fel. A holt testét meg találták ami természetes bomlásnak indult. El temették és családja soha sem fogja meg tudni miért menekült el otthonról..