Elf Erdőben

Gyönyörű szép napos reggelnek kezdődött. A lovagi küldöttek végigvonulni készültek az erdőn. Hatalmas erdő volt. Csodálatos fényekben pompázott hajnaltájt. Néhányan meg is jegyezték, le kéne pihenni. De aki vezette a csapatot lassan két napja, nem engedte meg, hogy lepihenjenek. Ronan Erudon még kiképzés alatt állt. Érdekes, a királyné mégis adott neki feladatot. Bízott a mágikus pajzsos lovagja erejében. Ronan elég komoly, 19 éves, rideg bár kedves fiú. Hosszú sötétkék haja van és nagyon vastag páncélt visel. Még így lován ülve is úgy viselkedik, ahogy egy Erudonhoz méltó. A családja egy nagyon híres család a Kanavani királyságból. Egy legendás család. Ezért akik most kísérik Serdinbe egy másik királyságba, hatalmas tisztelettel vannak iránta. Muszáj szót fogadniuk. A fiúnak hihetetlen ereje van. Tapasztalatból tudják, nem szabad egy Erudonnal ujjat húzni. Ők bánnák meg, és elég fájdalmas élmény maradna. Csak egy nem fogad szót soha. Mike aki nem nagyon kedveli Ronant. Annyi idős mint ő. Mindig kiüt a veszekedés, ha ő nem akarja azt amit Ronan. Persze, hogy nem akarja! Mért fogadjon szót? Egy ilyen kölyöknek! Ugyan! Majd szót fogad ha ő is úgy látja. Persze arra nem is gondolt ugyanannyi idős, mint Ronan és mindig kikap tőle, ha kezdődik egy kevés harc azért, mert megint nem akarja azt, amit ő. Most ebben a pillanatban is ahogy mennek az erdőben végig Mikenak nem tetszik az, hogy még pihenni se állnak meg. Odabaktat lovával és ránéz.
- A lovak éhesek és fáradtak. Nem pihenhetnénk egy kicsit?
Ronan ránéz azzal az erre semmi kedvem nincs Mike tekintettel, majd visszanéz.
- Feladatot kaptunk a királynétól - lehajtja a szemét. - Kötelességem minél hamarabb teljesíteni.
- Téged cseppet se érdekel, hogy két napja gyalogolunk!? Igaz?
Ronan rá se néz, csak megy tovább. Lassan ahogy ment. Mike megáll és morog valamit majd követi őket megint.


Pár méterre a bokorban két szempár figyeli a vonulókat. Egy lány az. Szőke, hosszú hajú nagyon fiatal. Egy szófogadatlan Elf, akit nem érdekelnek az óvások. Az emberektől. Pedig az Elf főnök apja, mindig mondja, ne menjen a közelükbe. Még baja eshet. De őt nem érdekli ez sem. Csak nézi a végigvonuló férfiakat.
- Mit kereshetnek erre? Ez veszélyes terület – gondolkodik. – Lerövidítik az utat? A Troll felé? - kicsit mérges lesz, de tovább figyeli őket. - Ha megzavarják a Troll álmát abból óriási bajok lehetnek. A lány követi őket osonva a bokorban és egyre gyorsabb lesz. Elmerült, a gondolataiban. Ahogy figyelte a vonuló férfiakat. Még nem látott ilyen fura páncélos idegeneket. Egész 16 éve alatt. Pedig kapott az apjától kiképzést. Az emberek ellen. Őt viszont miközben óvták, egyre kíváncsibb lett azokra, akiktől apja annyira óvta. Szólnia kell nekik. De hogyan? Még mindig agyában kereste a választ. Ebben a pillanatban eszébe jutott egy megoldás. Egy ostoba de talán hasznos dolog. Eléjük ugrik, és rájuk tartja az íját. Mike megtorpan. Ronan is megáll és a lányra szegezi a szemét. Az egyik katona melléjük megy.
- Nézd csak. Egy Elf nő.
- Nem engedhetem magukat tovább! - ordította közbe a lány.
- Na és mért nem? - vetette oda a kérdést Mike. A lány nem nézett rá. Csak Ronanra szegezte az íját, és őt bámulta. Talán tudta ki itt a vezető, de lehet csak megérezte. Ki tudja. Nagyon pontosan céloztam meg a két szeme közti részt. Ronan nem mutatott változást. Ugyanolyan kifejezéstelen volt az arca és ridegnek tűnt. Pár pillanat múlva, máshogy nézett a lányra. Két percig mintha enyhült volna a tekintete. Aztán fogta magát és elindult, megint elment a megszeppen lány mellett. Mike is követte, de megint megtorpant a lovával. A lány gyors iramba megfordul, és kicsit elvétve a célzást Ronan felé lő egy nyilat. A fiú hátrafordította fejét, és egy kézzel elkapta a fénylő tárgyat. Majd összeroppantotta azzal a kezével. A lovagok akik eddig figyelték az egészét kicsit megijedtek, mert Ronan felvette dühös tekintetét.
- Nem hittem volna, hogy a kisasszony megtámad - szólal meg mély erőteljes hangján. - Van benne bátorság.

Ezen még Mike is meglepődött. Ronan komolyan dicsért valakit. Pedig eddig még soha nem tette. Ronan visszafordítja a tekintetét és megy tovább. A lány lefelé néz és megszorítja az íját. Majd Ronan lova mellé megy. Körülbelül két óra múlva még mindig ott van. A lovagok érdekességgel figyelik a nőt, aki magabiztossággal siet Ronan lova mellett, és felfelé néz rá.
- Mért nem hallgat rám? - mondta a lány ki komolysággal.
- Mért tenném? Egy lány, aki megtámadt. Mért bíznék benne?
- Mert amerre mennek arrafelé nagy a veszély! Nem akarják felébreszteni a Trollt? Igaz!?
Ronan megáll. A társai érdeklődve figyelik őt. Majd meghökkenve nézik, ahogy felnevet. A lány arca kicsit kivörösödik a méregtől.
- Még hogy Troll! - nevet tovább Ronan. A lány már tényleg dühös és megáll.
- Értse meg én halál komolyan beszéltem! Maga... maga balga alak!
Ronan megint elkomolyodik és a dühös lányra néz, aki ismét mellé áll, a lova mellé.
- Ostoba fráter! Mért nem hisz nekem?
Ronan nem tűri, hogy így beszéljenek vele. És ezt mindenki tudja. Elkapja a megszeppent lány csuklóját és felhúzza maga elé a lóra.
- Mit művel? Engedjen el!
Ronan a lehajol hozzá, és a füleibe súg.
- Elengedem. Az erdő szélén. Ha csendben lesz - elemeli a fejét vissza, és megy tovább a lovával. Közben nem is néz rá a lányra.
- Maga mindig ilyen... ilyen...
- Ilyen? - néz rá Ronan megint.
A lány elfordítja durcásan az arcát és rá se néz. Ronan elmosolyodik. Még soha nem találkozott ilyen bájos teremtéssel.

- Mondd csak. Hogy hívnak? - vette fel kedvességét.
- Lire vagyok. Lire Eryuell - mondta kicsit meglepetten a lány. Érezte megváltozott a fiú hangja. De nem tudta miért.
- Szép neved van - nézett a lány szemeibe és közben elmosolyodott megint. Valami tetszett neki benne. Még maga se tudta mi. A lány kicsit zavarba jött.
- Köszönöm. Önt hogy hívják?
- Ronan Erudon vagyok - válaszolta Ronan még magán is meglepődve. Nem szokta idegeneknek kiadni honlétét, vagy hogy kicsoda.
- Érdekes neve van. És maga micsoda? - a lány érezhette Ronanon, hogy meglepődik.
- Én egy Pajzsos lovag vagyok. Mágikus erővel. Gondolom te egy Elf nő vagy.
Lire megrezzent a nő hallatán. Még soha senki nem mondta azt rá, hogy ő nő lenne. Egyszerűen a falujában is lekislányozták, vagy azt mondták neki te lány.
- Igen Elf vagyok - szólalt meg 5 perces szünet után.
- És. Mit keresel itt? Mért is bújtál elő? Mért óvsz ettől a résztől? Én nem látok Trollt - a lány rémülten nézett rá. Itt vannak. Tényleg. És pont azon a részen ahol…
Ronan most vette csak észre, hogy ketten vannak. Mivel Mike kihasználta az alkalmat és lepihentek. Félórányira lehettek innen. De így is messzebb voltak. Megállította lovát és hátranézett.
- Mike ezért még számolunk…
A lány érdekesen nézett megint rá.
- Cserbenhagyták a barátai?
- Nem! Dehogy. Csak megint lustulnak - vetette oda morcosan a választ Ronan. - Mike nagyot fog kapni. -fordul meg a lovával. A lány lelke megnyugszik. Elmennek onnan. Tényleg. Már nem történhet semmi.
Megrezzent a föld. Lire megijedt.
- Mi ez? - nézett komolysággal előre Ronan. Mindketten kicsit megijedtek mikor kitör valami hatalmas a fák közül. 10-15 méter magas lehetett. Zöld volt és barna, mint egy fa. Az egyik keze el volt vágva. A másikon egy nagyobb vasszerű valami szakította félbe a karját. Azzal bele is vert a földbe, ami megint megrezzen és Ronan lova megijedt így Lire és ő leestek a lóról. Ronan erősen tartotta, hogy ne üsse meg magát mikor földet ér. Őt a páncélja védte az eséstől.
- Jól vagy?
A lány rémülten bújt hozzá.
- Felébredt. Az Elfek őre. Akit elzártunk. Felébredt.
Ronan nem értette, de tudta baj van. És hallgatnia kellett volna a lányra. Még akkor. Megvan a baj. Most már mindegy neki. Felállt és farkasszemet nézett a Trollal közben karjaiban szorosan fogta Liret, aki még mindig rémült volt.
- Nyugodj meg. El fogom intézni.
A lány megrázta a fejét és felébredt rémületéből.
- Meneküljön.
- Nem…

Ronan felugrott egy fára és odarakta a lányt majd visszaállt a Troll elé. Előkapott egy furcsa fegyvert. A Glaivet. Ez egy olyan kard volt ami hasonlított a lándzsákra. Mégsem lándzsa. A lány érdeklődve figyelte a lovagot. Ronan beállt egy támadási pózba és még mindig csak a Trollt nézte, mikor az megindult és hatalmasat suhintott a vassal elfedett karjával. Ronan egy fának csapódott és jó nagyot esett. Felállt. Egyre elöntötte a méreg. A kardja már szinte szikrázott a sötét és mágikus energiáktól. A lány is meglepődött rajta. Hogy lehet valaki ennyire erős? Csak nézte a fiút és figyelte a küzdelem elejét. Ronan a Troll felé futott hihetetlen gyorsasággal, de az kikerült a támadást. Ronan megállt egy lábán, majd kettőn és megint nekiindult, de mikor felé ért felugrott és belevágta a kardját a földbe, amiből sötét energiák szabadultak a Troll felé és levágták a karjáról a vasas részt is. A Troll megint felordított, de felugrott és akkora erővel ért földet, hogy Ronan nekirepült az egyik fának. Lire leugrott a fáról ahol volt és elővette az íját. A fiú felállt és felé nézett nehezen.
- Ne gyere ide!
Lire megállt. Úgy érezte segítenie kell neki. Nem bírta nézni, ahogy a Troll bántja. Ronan megint odanéz.
- Gyere, támadj csak meg!
A Troll ismét felé ugrott de ekkor eltalálta egy hatalmas vörös tűzörvény és elporlasztotta. A lány meglepetten nézett az égre. Egy sárkány repült arra. Egy vörös sárkány. Ronan mosolyogva nézett barátjára.
- Sárkánya is van? - nézte meglepetten Lire.
A sárkány leszállt.
- Jól vagy Ronan?
- Jól Leonel.
- Biztos?

Ronan megsimogatta barátja orrát. Leonel ebből tudhatta minden rendben. A sárkány felszállt és elrepült onnan. Ronan a lányhoz megy.
- Ez maradjon a mi titkunk, ha kérhetek ilyet. A vörös sárkányok kihaltak. Rendben?
A lány rábólogatott. Ronan elmosolyodott és előre indult. Megtalálta a lovát, felpattant rá és felsegítette maga elé a lányt is. Miután megtalálták a tábort, Mike nagyot kapott tőle a fejére. Ronan dühös volt rá. De tovább indultak. Az erdő szélénél megálltak és lerakták a lányt.
- Hát akkor. Vigyázz magadra Lire - mosolyodott el Ronan.
- Látom még? - kérdezte Lire.
Ronan elmosolyodott. Leugrott a lováról a lány elé. Karjaiba zárta és megcsókolta...