Éjsötét pillangók - 2.rész A víz

Kíváncsiskodók tolongtak az utca bejáratánál. Szinte a rendőrök alig tudták átverekedni magukat az emberek tömegén hogy „különleges“ ajándékukhoz jussanak. Egy magas, negyvenes éveit taposó rendőr fogadta a megérkező nyomozókat. Arcán undor, rémület volt látható, amikor odalépett hozzájuk. Hangja remegett, amikor megszólalt.

- Remélem még nem ebédeltek a nyomozó urak, mert eléggé megrázó látvány! -mondta. A fiatalabbik nyomozó, aki alig múlhatott el 28, felhúzta szemöldökét. Mélykék szemeiben valamiféle fény gyulladt. Míg társa, aki idősebb volt nála sóhajtott egyet mikor észrevette kollégája reakcióját.

- Még nem, de annyira szörnyű? - kérdezte.

- Nekem felfordult a gyomrom és összeszorult a szívem amikor megláttam.

- Mutassa! - szólalt meg a fiatalabbik izzva a vágytól. Még sosem volt alkalma nyomozni brutális gyilkosságok elkövetői után. Most úgy érezte magát mint a tengerentúli kollégái akiket gyakran lehet látni a tévében. Lassan elindultak a sötét kis utcában a többi rendőr felé akik egy hatalmas, fekete zsákkal letakart tárgy előtt álltak.

- Megérkeztek már a helyszínelők?

- Nem még nem, de akármelyik pillanatban jöhetnek.

A letakart tárgy előtt álló rendőrök odébb léptek helyet adva az érkezőknek. A fiatalabbik felhajtotta a fekete zsákot, majd rémült arccal lépet hátra. Az idősebbik is odalépet lehúzva teljesen a tárgyat eltakaró zsákot. Borzasztó látvány tárult eléjük. A tárgy egy hatalmas akvárium volt, amilyet még sehol sem láttak. Tele volt töltve vízzel, de a víz vörös volt a vértől. Az akváriumban szinte kifeszítve lebegett egy fiatal lány teste, kinek mellkasán egy hatalmas lyuk tátongott. Az akvárium falára vérrel egy kört rajzoltak, melyet középen átszelt egy vonal. A kör egy-egy felében egy kilences volt található melyek egymással szemben feküdtek, egyiknek a szára jobbra, míg a másiknak balra mutatott.

- Takarják le amíg meg nem érkeznek a helyszínelők! - rendelkezett a fiatal nyomozó. - Ki találta meg?

- Egy fiatal nő, a kisfia labdája begurult az utcába. Bent van a kórházban, a mentősök nyugtatókat adtak neki. - felet a rendőr. Hangját egy hangos fék csikorgás elnyomta, de a nyomozók így is értették.

- Biztos a helyszínelők!

A nyomozók azonban tévedtek. Jázmin lépet ki a Peugeot-jából. Sötétkék, kissé szűk farmert viselt, hófehér pólót és szürke zakót. Minden szem rá szegeződött, a férfiak lélegzete elállott, mikor meglátták. Az utcát lezáró kordon előtt álló rendőrhöz lépet, felmutatta igazolványát. A rendőr ezután beengedte és egyenesen az akvárium előtt állók felé vette útját.

- Jó napot! Jasmine Steavens az Interpoltól - mutatkozott be a lány igen erős angol akcentussal.

- Interpol? - kerekedett el a fiatal nyomozó szeme, le sem véve azt Jázminról.

- Igen. Egy sorozat gyilkosság után jöttem Magyarországra. Épp a századossal beszélgettem, amikor meghallottam, hogy találtak egy tetemet, amely talán az én gyilkosom műve - válaszolta, majd odalépett az akváriumhoz.

- Hm. Jól sejtettem, ő az! - mondta, miután megvizsgálta a vízben lebegő lányt. Elővett egy kis noteszt, majd lerajzolta az akváriumon lévő jelet, majd a többiek felé fordult, arcán semmi jele sem volt a döbbenetet, rémületnek vagy egyéb jelnek, hogy megrázta volna a látvány. A fiatal nyomozó még mindig megbabonázva nézett a lányra.

„Olyan tökéletes, mint egy életre kelt szobor. Szemeiben furcsa fény lobog, bőre csak úgy ragyog és az illata, mint egy mező. Hm de jó lenne meginni vele egy kávét.”

- Vass Ferenc főhadnagy a társam pedig Papp István hadnagy. Nagyon jól beszél magyarul! - mutatkozott be.

- Örvendek a szerencsének! A magyar tudásomat illetően nagymamám magyar volt, a második világháború végén emigrált Angliába. Remélem, helyszínelőik hamar megérkeznek, és mindent alaposan dokumentálnak. Gondolom együttműködésünk simán fog menni!

- Meghiszem azt! - szólalt meg az ámulatából felucsódó hadnagy. Jázmin tökéletes szépsége megbabonázta a fiatal rendőrt. A lány elmosolyodott majd a főhadnagy felé fordult.

- Majd még találkozunk, gondolom a boncolásnál. Most mennem kell, élveztem a társaságukat! - mondta majd sarkon fordult. Menése olyan volt mintha egy táncos nő menne, vagy mint egy szellem, lebegve pár centiméterrel a föld felett.

- Ez a nő! - sóhajtott fel a hadnagy. Ferenc nyakon legyintette társát.

- A munkára koncentrálj! Megérkeztek a helyszínelők. Menjünk és próbáljuk megtudni, hogy ki lehet-e kérdezni a nőt, aki megtalálta a hullát!


***


- Nah hogy ment? - kérdezte Erika izgalomtól fűtötten Jázmint.

- Simán! Még soha nem csináltam ilyet, de eddig jól ment!

- Na és megtudtál valamit?

- Semmi annyira lényegeset. A lányt a gyilkosa beletette a vízzel teli akváriumba. A szívét kitépte és a vérével ezt rajzolta az akvárium falára - nyújtotta át a rajzot Erikának Jázmin.

- Mit jelenthet? - kérdezte Anna.

- Fogalmam sincs.

- Nekem ismerős valahonnan, de most nem ugrik be, hogy honnan!

- Majd ha a rendőrök megtudnak egy pár dolgot, lehet, hogy mink is közelebb kerülünk a megfejtéshez. De majd még később elugrom a színhelyre, ahol megtalálták a lányt. Hátha találok valamit, ami segítségünkre lesz, de a rendőrség nem tud vele mit kezdeni.

- Gondolod, hogy nem ember volt hanem...?

- Van egy olyan érzésem - sóhajtott Jázmin. - De még Ivánt is el kell intéznem, bár félek, hogy már késő, de egy részem azt súgja, hogy még nem.

- Szerintünk sem késő. Csináltunk egy kis terepszemlét helyetted, és kiderítettük, hogy Iván szülei bált rendeznek, vagyis a cég rendez bált, melynek a tulajdonosai, na de inkább azért rendezik, hogy összehozzák valami Ivánt lánnyal. A környék azt beszéli, hogy meghibbant. Ő pedig nem akar menni a bálba, mert nem érdekli, állandóan azon töri a fejét, hogy mit titkolunk előle. Sanyi hívott, téged keresett és elmondta, hogy találkozott Ivánnal, beszélt vele, de nem mondott semmit. Azt mondta Iván neki, hogy megtudja, amit tudni akar, ha nem is tőlünk, akkor keres valakit, aki segíthet neki.

- Terep-szemlét végeztetek? Hogy?

- Hát Anna sétáltatta a környéken a farkas kutyáját, na meg Iván segített egy szegény kiscicának lemászni a fáról, ami a kertjükben nőtt.

- Nem vagytok normálisak! Hisz ez veszélyes! Ha valaki rájön?

- Ugyan már! Ki jönne rá! Senki sem tudja, hogy mik vagyunk, és mire vagyunk képesek - nevetett Erika. - Iván keresgélt a neten, hogy ki tudna segíteni neki, de még szerencsére nem talált semmit, szóval holnap elintézheted.

- Ok. De addig foglalkozzunk a gyilkossággal és a jellel! Nézzünk szét a neten, bár nem tudom mit keressünk! Nagyon nem szeretem, ha meg van kötve a kezem, nem tudom mihez kezdjek! - morgolódott Jázmin, majd bement a könyvtár szobába és leült a XIX. Századi íróasztalhoz elővéve a laptopját annak egyik titkos rekeszéből. Némán nézett a képernyőre, miközben törte a fejét, majd a google-ba beírta hogy „szimbólumok“. Jó néhány hivatkozást végignézett, de már lassan kezdte unni, amikor hirtelen Erika felkiáltott. Erika az emeleten tartózkodott a szobájában, ennek ellenére Jázmin nagyon jól hallotta.

- Megvan!

- Mi van meg?

- Mi az a jel!

- Na és mi az? - kérdezte Jázmin mikor berontott a lányhoz.

- Ez egy összetett jel. Az egyik része a víz elem jele - mondta a lány, és lerajzolt egy kört, melyet egy vonallal átmetszett. - A másik pedig a halak csillagkép jele, vagy inkább a halak jegy jele - rajzolta le a kör mellé a két egymással szemben fekvő kilencest. - A halak jegy uralkodó eleme a víz, ugyanúgy, mint a skorpiónak és a ráknak is.

- Honnan tudsz te ennyit? - kerekedett el Anna szeme.

- Az egyetemen beiratkoztam asztrológiára. És esténként sokat olvasok. Emlékeztem ezekre a jelekre egy könyvben, de nem ugrott be.

- Hmm jó lenne tudni, hogy miért rajzolta a gyilkosunk az akváriumra ezeket a jeleket - morgott magában Jázmin.

- Szerintem, lehet hogy a rendőrség megtudott valamit, ami talán segíthetne a megoldásban - gondolkodott el Anna. Jázmin elmosolyodott, felkapta a zakóját és kiszaladt az autójához. A lányok nem hallottak semmi mást csak az autó kerekeinek csikorgását a köveken. Jázmin képességeinek köszönhetően mehetett olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak akart, de mégsem veszélyeztette senkinek az életét. Öt perc eltelte után már a rendőrségen volt. Belépve az ajtón rámosolygott az ügyeletes rendőrtisztre bemutatva igazolványát majd átlibbent a fém detektoros kapun. Papp hadnagy a képeket nézegette, amit a helyszínelők készítettek, míg Vass főhadnagy jegyzeteit tisztázta, amikor Jázmin benyitott hozzájuk. Alabástrom fehér arcán egy szelíd mosoly jelent meg miután beköszönt a két nyomozónak nem elfelejtkezve az akcentusáról.

- Jó napot uraim! Újra találkozunk! Remélem, friss információkkal tudnak nekem szolgálni!

Vass főhadnagynak nem nagyon tetszett a lány, főleg hogy megjelent és mindjárt beleüti az orrát a nyomozásaikba.

„Interpol. Nagy valakinek képzeli magát ez a nő. Csak az információk érdeklik, de ő semmit sem árulna el nekünk, sokat segítene. Azt hiszi, hogy ha az Interpolnál dolgozik valaki, akkor mindenre meg van a joga, csak úgy beront az irodánkba!”

- Persze asszonyom! - mosolyodott el Vass főhadnagy olyan szélesen, ahogy csak tudott.

- Kisasszony. - javította ki Jázmin. - Elmesélik mit derítettek ki addig, amíg nem voltam önökkel, és én is mesélhetek önöknek. Főnököm beleegyezését adta, hogy egypár információt megoszthatok önökkel.

- Ezt örömmel vesszük! Nos az áldozatunk Fehér Viktória. Huszonhárom éves egyetemista. Barátjával kellett volna találkoznia az egyik közeli cukrászdában, de oda nem érkezett meg. Papp hadnagy kihallgatta a barátját. Az elmondta, hogy hívta a szüleit, akik elmondták, hogy elindult otthonról. Hívta a mobilján is, de az ki volt kapcsolva. Később rájöttünk hogy az áldozat zsebében volt és tönkre ment a vízben. Én beszéltem azzal a nővel, aki megtalálta. Még sokkos állapotban volt, de elmondta, hogy épp a kisfiának vett egy új labdát, ami kiesett a kezéből és azért ment be, hogy kihozza. Akkor vette észre a nagy üveg akváriumot. Látta hogy lebeg benne valami, csak később vette észre, hogy egy halott van benne. A hogy hallt meg a lány és mikor azt még nem tudjuk, a boncolással most lesznek készek a kórboncnokok.

- Hmm. A lány nevét honnan derítették ki?

- Az irataiból természetesen. Nála voltak. A tettesünk nem is akarta eltüntetni.

- Megnézhetném?

- Nem tudom mi haszna lenne még belőle? - vonta fel egyik szemöldökét Vass főhadnagy.

- Én azt tudom, hogy mit keressek benne! - válaszolta nyugodtan Jázmin mélyen belenézve a főhadnagy szemébe.

- Nem értem mit kereshet benne, de tessék! - nyújtotta át a lánynak az iratokat. Jázmin gyorsan megkereste a személyazonosságiját az áldozatnak, ott is a születés dátumát kereste.

- Március négy. Halak - morogta magában.

- Tessék? - nézett kérdően Papp hadnagy Jázminra.

- Az áldozatunk március negyedikén született, vagyis a zodiákus szerint halak jegyű, uralkodó eleme a víz.

- Elnézést de mi nem horoszkóp készítéssel foglalkozunk! - csattant fel Vass főhadnagy. Maga sem tudta miért, csak a lány jelenléte furcsa reakciókat váltott ki belőle.

„Valahogy nem tetszik nekem ez a nő. Úgy érzem nem az akinek mutatja magát, valami belső hang súgja, hogy vigyázzak vele, ő sem olyan szent mint amilyennek látszik.”

Jázmin újra a szemébe nézett. Gesztenye barna szeme vöröses árnyalatban lángolt. Arca olyan volt mint egy kő szobor.

- Az akváriumra a gyilkosunk a víz elem jelét rajzolta fel, és bele a halak jegy jelét.

- Hmm érdekes. Mit jelent ez?

- Sajnos sose jöttünk rá, hogy miért rajzolta le az áldozatainak az állatövi jegyét valamint az uralkodó elemüknek a jelét. - hazudta Jázmin. Remélte hogy valami közbejön, mert nem tudta, hogy mit hazudjon még a rendőröknek. Szerencséjére ekkor megszólalt a telefonon. Véget ért a boncolás.

- Befejezték a boncolást, bár a jegyzőkönyv csak holnap lesz kész, de előzetes eredményekkel szolgálhatnak nekünk. - jelentette be Vass főhadnagy. Jázmin nagyot lélegzett felpattant a székéről majd a főhadnagy után kiment az irodából.

- Megkérdezhetem, hogy mit csinál este? Szívesen meghívnám egy teára és megmutatnám a városunkat! - próbálkozott Papp hadnagy. Jázmin ránézett, kutatóan belenézve a férfi szemébe, majd elmosolyodott.

„Aranyos, legalább mer. De jobban tenné, ha elkerülne, és csak a munka miatt társalogna velem, hisz én sem vagyok sokkal veszélytelenebb, mint a gyilkosunk.”

- Köszönöm szépen a meghívását, de nem érek rá és azért ismerem a városukat olvastam a híres regényt is az Egri csillagokat, ezenkívül tavaly már jártam itt. - utasította el a férfit, majd meggyorsította a lépteit. Zavarta nagyon az a tudat, hogy szépsége megbabonáz mindenkit. Igyekezett nem látni a körülötte lévők gondolatait. A boncolást egy másik épületben végezték, ahova autóval mentek. Jázmin igyekezett alkalmazkodni a nyomozók tempójához. Zavarta a lassúság, hisz élete a gyorsaságról és az erőről szólt. Jázmin világában csak az maradt életben, aki gyorsabb, erősebb volt mint az ellenfele. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor végre megérkeztek egy hatalmas épülethez. Szűk folyosón haladtak majd egy szürke ajtón belépve megérkeztek a boncterembe. Az orrukat megcsapta a fertőtlenítő és különböző vegyszerek szaga. Egy középkorú férfi mosta kezeit, mikor beléptek a terembe. Megfordult és az érkezőkre mosolygott, majd egy kicsit elcsodálkozott Jázmin láttán, de nem zavartatta magát. Jázmin kutatva nézet rá, kíváncsi volt, de meglepődött. Ez a munka teljesen üressé tette a férfit, nem látta gondolatai áramlatát. Nem volt zárva előtte, hanem sötétség volt.

- Jó napot uraim és hölgyem! Nagyon gyorsak voltak ma, gondolom kíváncsiak az eredményre!

- Igen azok vagyunk! - lihegte Papp hadnagy.

- Akkor nem is csigázom sokáig önöket, de előtte szeretném megtudni, hogy ki e bájos teremtés! - bókolt a férfi Jázminnak. A lány elmosolyodott, tetszett e kifejezés, bár zavarta hogy nem tudta miért mondta ez neki a férfi, de arcából a fásultságot, kiégettséget vette ki, nem pedig a szépsége iránti ámulatot.

„Ez a munka megöli az ember lelkét. A gondolatok és az érzések üresek és a lelke is homályos. Sajnálom őt, de valójában maga választotta ez a munkát, tudnia kellett hogy mire vállalkozik.”

- Jasmine Steavens az Interpoltól. - mutatkozott be a lány.

- Oh Interpol. Jelentős lehet az ügy, ha ilyen gyorsan ideküldtek valakit. És milyen szépen beszél magyarul még ha angol akcentussal is.

- Köszönöm, nagymamám magyar volt!

- Így már érthető! De ahogy látom az urak türelmetlenek. Csak sajnos munkám során ritkán találkozom ilyen bájos, kedves nővel, mint maga, ez gyógyír üres lelkemnek! Szóval uraim és hölgyem áldozatunk halálát sok vérveszteség, és hmm hogy is mondjam… a szíve kitépése okozta. Sajnos nem tudom megmondani, hogy mivel tették, nekem úgy tűnt, hogy a gyilkos puszta kézzel tépte ki a lány szívét, de mint tudjuk ahhoz igen nagy erő kell, hisz a bordák védik e értékes szervet. Ember puszta kézzel ezt nem tudná megtenni. Így nagy valószínűséggel, valamilyen éles eszközzel felnyitották a lány mellkasát és úgy vágták ki a szívét, de azok alapján amit láttam nem így volt.

- A lány élt még akkor? - kérdezte a főhadnagy.

- Élt. És van egy olyan sejtésem, hogy a tudatánál volt, amikor ezt tették vele, mert hogy nem találtam semmi jelét annak hogy elkábították volna. De még a tesztek eredményei nincsenek meg.

- Megnézhetném? - kérdezte Jázmin.

- Nem tudom, hogy mit szeretne látni, nem szép látvány még most sem. Mindent, amit szeretne tudni, azt elolvashatja majd.

- Meg szeretném nézni!

- Nagyon akaratos a kisasszony, de maga tudja, tessék követni! - ráncolta a homlokát a kórboncnok. Jázmin lassan követte a hűtőkhöz, majd kinyitott egyet a férfi és felnyitotta a fekete hulla zsákot. Teljesen ki akarta nyitni, de Jázmin csak a nyakáig hagyta. A férfi odébb lépett, a lány pedig megnézte a halott nyakát, arcát, majd felnyitotta a szemhéját és belenézett. Talán harminc másodperc telt el, aztán ellépet a halottól.

- Köszönöm! - mondta, közben igyekezett leleplezni érzéseit. Egész léte az érzésekről szólt, a gondolatokról, az emberek lelkéről. Nagyon át tudta élni mások érzéseit. De az, amit most érzett nagyon felkavarta a lelkét, nehezen tudta megőrizni a hidegvérét. Látta a halott utolsó gondolatait, érzéseit. Bár minél tovább halott valaki, annál jobban homályosabbak, szaggatottabbak, sötétek és üresek ezek. Borzasztó élmény volt olyan számára is, kinél mindennapos a randevú a halállal. Nem hiába mondták neki, hogy ne próbálkozzon belenézni egy halott szemébe. De meg kellett kockáztatnia mégis ezt a többi élő érdekében.

- Látott valami érdekeset? – kérdezte a bonc mester.

- Egy halott szemében csak halált lehet látni.

- Ez milyen igaz! Mindent, amit tudni szeretne, elolvashassa majd a boncolási jegyzőkönyvben.

- Már alig várom! – mosolyodott el a lány, majd a kijárat felé vette az irányt, mint a két nyomozó.

- Jasmine kisasszony! – kiáltott utána a férfi.

- Igen?

- Úgy látom, ön szereti a különös, fantasztikus, misztikus eseteket. Megkérdezhetem, hogy hisz-e a vámpírok létezésében, mert szeretnék mutatni önnek valamit és meg szeretném kérdezni, hogy látott-e munkája során valami ilyet.

Jázmin a vámpír szó hallatára összerezzent, de visszament a férfihoz.

- Úgy látszik Ön hisz – tért ki a válasz alól a lány.

- Szeretnék bennük hinni, hisz így minden egyszerűbb lenne, de nem hiszek, csak előfordulnak különös és megmagyarázhatatlan események.

- Mint az, amit említett?

- Igen, de meg is mutatom! – lépett oda az egyik boncasztalhoz a férfi, felnyitva a fekete hulla zsákot. Egy középkorú férfi feküdt benne. Látszottak rajta a boncolás nyomai, de egyébként semmi más jele nem volt annak, hogy brutálisan meggyilkolták volna. Csak egy harapás nyom a nyakon. E nyom emberi fogak lenyomata volt.

- Hány napja halott?

- Egy hete.

Jázmin most nem nézett a halott szemébe, hisz elég rég volt az már halott ahhoz, hogy a lány lásson is valamit.

- Elvérzett, de nem találtam semmi jelét szúrásnak, vagy vágásnak. Csak ezt a harapás nyomot. A másik különös dolog az, hogy az emberek még ha el is véreznek, marad bennük valamennyi vér. De ebben az esetben semennyi sem maradt.

- Szerintem lecsapolták a vérét, vagy inkább leszívták, és ezzel a nyommal akarták eltüntetni a tű helyét. Biztos készítettek gipszből vagy valami hasonló anyagból fog protézist és azzal hagyták ezt a nyomot.. De miért is mutatta ezt meg nekem pontosan?

- Hát ez a lány esete is furcsának tűnik egy kicsit a számomra. Mivel Ön nyomoz ez ügyben, gondoltam talán érdeklik a furcsa esetek. Meg van egy olyan érzésem, hogy ez a két eset összefügg.

- A lány halála valami szertartás része lehetett. A férfié is talán, de szerintem egyszerű gyilkosság. De azért köszönöm, hogy a bizalmába fogadott!

- Én köszönöm, hogy meghallgatott és ne haragudjon, hogy feltartottam! Viszlát!

- Semmi gond! Viszlát!

Jázmin fellélegzett, miután kilépett az épületből. A fertőtlenítő szaga égette az ő érzékeny orrát. A két nyomozó már haza ment, a nap is vörösre festette az eget, akár a vér. Nézelődött egy kicsit, hagyta, hogy a fejébe áramoljon a sok gondolat. Mindig kizárta magából a környezete gondolatait, de a hullaház most nyomasztó hatással volt rá, így jól esett neki látni a közelben lévők gondolatait. Megmosolyogta néhányukat, majd beült az autóba és a tett színhelyére ment. A környék le volt zárva és két rendőr járőrözött a környéken. Nem tudta mit keressen és hgoy keresse, de azért szétnézett. Tudta, hogy a vámpírok nem hagynak nyomot maguk után, csak a szaguk érezhető, de az is a vérfarkasok számára. Körbe nézet, keresett egy sötét, láthatatlan helyet, levette ruháit, egy picit nekirugaszkodott, majd hirtelen átváltozott hatalmas vöröses farkassá. Körbeszaglászott, igyekezett kiszűrni az emberek szagait. Furcsa illata csapta meg az orrát. Olíva olaj, narancs, tenger, rozmaring és oregano keveréke volt az. Más volt, mint az emberek illata. Igyekezett elméjébe vésni ezt az illatot, majd visszament a védelmező sötétségbe, ugrott egyet, mintha megtámadna valakit és visszaváltozott emberré. Villámgyorsan felkapta magára a ruháit, majd visszaült az autóba és hazahajtott. Emlékeiben felidézte az illatot, próbálva asszociálni erre. Olaszország jutott az eszébe.

„Szóval Olaszországból jöttél! Vajon mi hozott erre a vidékre, és miért téped ki az áldozataid szívét, miért nem szívod ki egyszerűen a vérét?”