Halkan zörren a kulcs a kezében. Egy pillanatra megáll és körülnéz. Átöleli a sötétség és az utcai lámpák fényéből lakmározó félhomály. Lábujjhegyen lépdel a folyosón, ilyen későn alszik az egész ház. Szinte hallani lehet az ablakok lezárt szemhéja alól a szuszogást.
Megáll az ajtó előtt. Félmosoly játszik az ajkain. Nem várják, nem virrasztanak miatta, csak a csend figyeli őt félrehajtott fejjel. Összemosolyog a sétáló Holddal.
Beilleszti a kulcsot a zárba, és halkan benyit. Igyekszik minden zajos mozdulatot kerülni, hogy ne ébressze fel az alvót.
Leteszi a táskát, kibújik a gyötrő cipőkből. Húrként feszül minden porcikája, alig várja már, hogy beljebb léphessen. Derengő félhomály szűrődik ki a szobából – ég az éjjeli lámpa. Közös szokásukká vált, a meleg halovány fény mellett elaludni – vagy épp egymás testét kutatni lázas sietséggel, elmerülve egymás szemének fényében.
Alszik a Kedves. Arca kisimult, nyugodt, nem gyötrik a napi gondok. Karja a feje mellett, takarója félig a földön. Lecsukott szemeire álomfüggönyt csókolt az Éjszaka.
Áll. Áll az ágy mellett, és gyönyörködik a szívének oly kedves arcban. Feldereng az első találkozás, a rettegett. Feldereng az első mosoly, az első csók, az első éjjel, ott, akkor, amikor a lezárt szemek mögött felütötte fejét egy pillanatra a Csoda.
Sietve dobálja el ruháit, csúszik a takaró alá, közben ébred az arc, éled a kar, mohó ujjak kutatják, keresik megszokott helyüket, szomjas ajkak követelik a magukét. Észrevétlen csúszott az álom éberlétbe, a sóvárgás hevében ugyanilyen gyorsasággal esik vissza fél- eszméletvesztésbe. Összesimul a két test, fokozhatatlanná téve a gyönyört.
Halk sóhajok, apró nyögések, szótlan eggyé válás a végtelenben.
Hazaért hát.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-04-11
|
Horror
A lábait a mellkasának nyomta és bokáit a vállára vette. A lány zihált és a kis szünetet kihasználva...
2026-04-03
|
Horror
A formás bölcsészlány lassan odasétált, majd ráhajolt az állványra. A popsija a levegőbe emelkedett....
2026-03-23
|
Történetek
<br />
Szivárog a kukid, mondta Ádám mosolyogva, miközben az ujjával letörölte az előválladékot,...
2026-03-12
|
Egyéb
A végtelen unalmas munka közben elkalandoztak a gondolataim és minduntalan Gabika járt az...
2026-03-01
|
Novella
Gábor az újságíró sikeresen beleszeret egy luxusprostiba.
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
De amikor megfordulok egész közel érzem a száját a számhoz, és érzem a forró leheletét, ami átjárja minden porcikámat. Mélyen a szemébe nézek. Ő viszonozza a tekintetem. Érzem, már teljesen hozzám bújt, és az ölelése egyre szorosabb. Szinte már fáj ez az ölelés, mikor hirtelen megcsókol, és eltűnik minden fájdalom, és minden ami csak körülöttünk létezik...
Beküldte: Anonymous ,
2004-05-16 00:00:00
|
Egyéb
De ha tényleg szeret? Megvár. És megvárom. Megvárjuk egymást, addig a pillanatig, amíg elveszünk egymás tekintetében. És amikor, - mint mikor elalszunk, és ébredünk, hogy a kiesett álmok mikor is jöttek, - megcsókoljuk egymást. Az lesz a szerelem. Mikor csak odahajolok, és egy apró csókot pihegek az ajkaira. Mikor átkarolom, és kiráz a hideg, mikor megremeg a kezem. És nem érdekel, hogy izzad a tenyerem, hogy a hajam kócos, hogy őt is rázza a hideg...
Hozzászólások
Megtisztel az odaadása, amivel irányomban jelentkezik. Nem áll szándékomban belefolyni a kettejük vitájába Mirrmurrkával, de az összehasonlításnak sem látom semmi alapját.
Egykor jóban voltam a fent nevezettel, a véleményémet az írásaival kapcsolatban most is fenntartom, nekem tetszenek.
További kellemes fórumozgatást!
üdv,
Gem
Köszönöm szépen.Viszont a véleményem továbbra is ugyanaz Mirmurrka írásairól:tömény nyál és cukorszirup.És a Biblia is megírta:Ne egyél túl sok mézet fiam,mert okádni fogsz tőle."
Önnek pedig további szép napot!
Üdv.:Jack
az jutott eszembe,hogy amikor átlebegsz egy pillanton egy történésen.
sztem teljesen cukormentes:) éppen igy jó.