Éjféli buli

 
ÉJFÉLI BULI
 
 
Akkor éjjel meglehetősen későn szólt, hogy haza akar menni! A mindig makrancos, és velejéig minden lében kanál osztályfőnöke drasztikusan elvette tőle mobiltelefonját; amit még végszükség esetére az apjától kapott – hogy ha bármi probléma, vagy nagyobb természetű gond adódik, akkor bátran hazaszólhasson. Most ilyesmiről szó sem volt. Csupán csak a szalagavatón történt négy táncban való aktív részvétel folytán úgy kimerült, hogy már csak kitágult pupillákkal bámulni tudott a körötte lezajló eseményekre és bamba boci szemekkel mosolyogni: bár majd leszakadt a lába. 
Ehhez még jött az a keserű, és jellemzően speciális hungaricum is, miszerint a nyilvánosabb szórakozóhelyeken a hölgyeknek nem, csupán csak az urak pénztárcáját rövidítették meg néhány keresetlen ropogós bankjeggyel! Ez fiatal hősünknél – mondanunk sem kell -, de meglehetősen kiverte a sovány lábakon álldogáló biztosítékot. 
,,Még egy kicsit maradok! Egye meg a fene, elvégre az osztálytársaim többsége számít rám, és csak nem hagyhatom őket cserben!” – furdalta a kínzó lelkiismeret. Az éjjeli lámpák – amennyiben egyáltalán az illetékes gondnokság fölkapcsolta őket megszegve persze jócskán az áramtakarékossági rendszabályokat -, kísértetek, lídércek, és kisebbfajta manók árnyképeit vetítették mint valami titkosított hologramok a házak falára. 
A kulturális körökben méltán elhíresült Kaktusz Bár – amiről valami miatt az osztályközösség berkeiben belül legfeljebb csupán alig egy-két ember tudott, a Liszt Ferenc térhez közeli utcában foglalt helyet, és arról lehetett szakavatott szemek számára megismerni, hogy rögvest a bejárati ajtóval szemben egy kaktuszfa nyitotta karjait, mintha így akarná egyszerre becsalogatni, és fogságba ejteni esedékes áldozatait. 
Persze – főleg a hölgyek körében vonzóbb körülménynek számított, hogy különféle különleges italokkal, koktélokkal, és egyéb égetett szeszekkel fölszerelkezve – persze az adott körülmények között bárki jól érezhette magát, amennyiben meg volt hozzá az elegendő pénze. 
Az összeverbuválódott, kissé elbizakodott, és forrófejű hölgytársaság kisebb kompániája egytől-egyig a különféle tequila és diaquriki koktélokkal kísérletezve annyira jól kitapasztalta már a legális szeszfogyasztás szinte minden apróbb-cseprőbb fortélyait, hogy egy idő után az általános émelygés és általános hányinger környékezett szinte mindenkit, kiadós fejfájások közepette, kivéve persze őt, aki előzetesen szólt; fáradtságra hivatkozva kimentve magát, hogy szeretne hazamenni. 
Éjszaka háromnegyed tizenkettőt mutatott órája. A szülei már biztosan lefeküdtek; bár ismervén folyamatosan aggodalmaskodó, és éppen ezért sok esetben kiállhatatlan és zsörtölődő apját ez aligha látszik valószínűnek, és ahogy önmagának felidézte a jelenetet, melyben mindig kész, és önfeláldozó édesanyja lelki támogatást nyújt kissé ideges apjának, hogy ,,ne izgassa magát” meg hogy ,,tényleg nem lesz semmi baj” , maga is észrevette, hogy megreszkírozott egy féltett mosolyt. De ez sokkal inkább e megértés és megbocsátás általános gesztusa volt tőle, semmint konkrét boldog nevetés!
- Ugyan már! Ne idegeskedj már annyira! Biztos vagyok benne, hogy helyén van az esze, és a lehető legjobban érzi magát!
- Hát ezzel édesem egyáltalán nem nyugtattál meg! – türelmetlenül felkelt, és fel-le kezdett el járkálni a hálószobában pizsamában az éjszaka közepén.
Hirtelen mind a ketten arra lettek figyelmesek, hogy megcsörren az étkezőben felszerelt telefon; a feleségnek kellett több idő mire magára kapja kikészített köntösét, a családfő volt a gyorsabb:
- Halló, tessék! – ragadta magához izgatottan a kagylót, mire az asszony is melléje ért. 
- Halló… Beregi lakás? – felnőtt női hang csengett kissé tétován. 
- Itt Beregi Ferenc! Kivel beszélek? – határozott hangja soha nem tűrt semmiféle ellentmondást. 
- Itt Veréb Gézáné osztályfőnök! A fiúkról lenne szó…
- Gyere már egy kicsit közelebb a telefonhoz a gyerekkel van valami! – lett egyre izgatottabb. 
- Halló… van valaki a vonalban…?
- Igen! Már itt is vagyunk! – kapta ki férje kezéből a kagylót az asszony. 
- Kedves Bereginé! Valamelyikük ide tudna jönni, hogy hazavigye a fiúkat? 
- Csak nincs valami komoly baj? Történt vele valami?! – egy pillanatra felmerült benne, hogy baj lehet. 
- Mint azt a férjének is említettem semmi baj nincs! – igyekezett megnyugtatni mézes-mázos talpsimogató modorossággal az aggódó szülőket. -  Az Önök kedves fia talpig úriember, és egyetlen csepp alkoholt sem fogyasztott! – úgy hangzott ez a kijelentés, mint egy afféle könnyedebb neheztelés, hogy a fiatalságot illik lerészegedéssel és bulizással megünnepelni, és nem szerzetesekhez szokott életmóddal! 
- Akkor érte tudnának jönni ide a Jókai-tér melletti kis utcába? – kérdezte az osztályfőnök. 
A háttérben még mindig fülrepesztő, tamtamos zene hangzavarai hallatszottak; ha valaki így hallgat zenét annak százszázalékosan haláskárosodás lesz a vége!
- Drágám! Föl kellene öltöznöd és hazahozni a fiúnkat! 
- Tudom drágám! Mit gondolsz miért nem vetkőztem teljesen le! – enyhe tüske azért mindig is volt a családfő megjegyzésében! 
Fölvette a kabátját, sálját majd bevágta magát a régi, ütött-kopott kocsijukba, és azonnal elhajtott. 
Bereginé abban reménykedett, hogy ezúttal a családfő valamivel enyhébben fogja majd megítélni a kisebb bulizást, melyben a fia csupán azért vett részt, mert naiv-gyerekes hittel azt gondolta segít majd barátokat szerezni. 
Fölkanyarodott a belvárosba, és a késő éjjelben – mintha csak éjszakás műszakban volna -, kényelmesen szedte a métereket. 
Még szerencse, hogy a fiatalabb Beregit nem lehetett rákapatni az ivászatra! Mindig is utálta az alkohol émelyítő, gusztustalan szagát, és valósággal kimenekült volna minden szóból, ha nem fedték volna meg érte! 
Ahogy elfigyelte ismerős osztálytársait, akik annyira kiengedtek, és ellazultak a már igencsak becsípett állapotukban, hogy nem lehettek józan eszüknél a legtöbb ifjú hölgy mégis nagyon rendesen viselkedett vele; mintha egy védőburokban lenne, ahova csak az léphet be, aki mindig őszinte és jószívű. 
A karakánabb, csajosabb hölgyek már annyira jól érezték magukat, hogy a bömbölő zenére többen felugráltak az asztalokra üvegeket döntöttek fel, és mintha repülő angyalkák lettek volna azonnal táncra perdültek nem törődve azzal, hogy ki nézi őket. 
A diszkós hely hangulata mintha egy újabb fejezet lett volna az osztályközösség életében; a vissza nem térő, ünnepi alkalmak egyike, amikor nem számítottak a szabályok, és a következmények! Mindenki úgy érezte jól magát, ahogy éppen gondolta és szerette volna! 
- Hé, kishaverom! – ült le csábos kis miniszoknyácskájában Beregi mellé egy harmatos, egzotikus szépség. – Mit szólnál, ha lelépnénk innen, és kicsit eljátszanánk az ágyikómban?!
- Bocsáss meg, de egy kissé elfáradtam! De gyönyörű vagy, mint mindig! – őszinteségében senki sem találhatott semmi kivetni valót. Egyszerű volt, és nagyon őszinte. 
- Jaj, kis mucikám! – cuppanós puszit adott pirospozsga kimelegedett arcára. – Hogy te milyen édes kisfiúcska vagy! Akkor majd legközelebb! Örülök, hogy itt vagy velünk!
Az ifjú hölgyike alig állt a lábán, de minden kimondott szavát érteni lehetett. Fölkelt az asztaltól, és tovább botladozott, majd ismét táncolni kezdett csak úgy egymagában!
Beregi csöndes mélasággal meredt maga elé, és miközben végignézett az ismerős arcokon, melyek most a független szabadság dacára nagyon is megváltoztak, mintha megint azt érezte volna, hogy ő a világ legelveszettebb embere! Talán ezt igazán csak azok érthetik meg, akik egyszerre belekerülnek egy tömegszerű sokadalomba, ahol magányuk kozmikus magaslatokig fokozódik, és ahol kisfiús elveszettségükben nem tudnak senkitől segítséget remélni! 
- Mi a baj drágám?! – egy másik őzikeszemű szőkeség lépett asztalához, és kedvesen megcirógatta pufók arcát. A hölgyemény keveset ivott, és fekete csipkeszerű ruhácskájában maga volt a bombázó Mindenség! 
- Semmi baj! Te nem fáradtál el? – már jócskán álmos volt, mert rendszerint legkésőbb tíz óra fele mindig szeretett ágyba bújni, és legfeljebb szilveszterkor maradt fent, de akkor is csupán éjjel tizenegyig! 
- Én még nagyon jól érezem magam! Te nem?
- De… de természetesen, csak tudod… az emberben mindig marad egy hiányérzet, ha a boldogsággal találkozik… 
Az ifjú hölgyemény meglehetősen furcsán, de kíváncsian csillogó szemekkel nézett végig a sokat megélt fiatalemberen: 
- Mondták már neked, hogy nagyon érdekes különcködő vagy? 
- Hát köszönöm szépen! Eddig te voltál az első! – hihetetlen boldogságot és hálát tudott érezni azok iránt, akik önszántukból leültek, és beszélgettek vele, mert nagyon nehezen tudott feloldódni a társaságban.
- Akkor drágám ezennel kinevezlek egyik legjobb barátomnak, és megígérem neked, hogy ezentúl bárhova sodorjon is az élet ha szükséged van valakire, akivel elbeszélgetnél én mindig melletted leszek! – csilingelő, pacsirtás hangja komoly volt, mégis nagyon baráti; megszorította bátorítólag Beregi szőrös mackós mancsait, amik az idegességtől már jócskán tocsogtak a verítékben, majd szedett a tányérjára két szalonnás minifalatot, fölkelt arcon puszilta a megszeppent tinédzsert és visszament saját asztalához. 
Beregi még sokáig töprengett rajta, hogy miért nem maradt vele az ő asztalánál? 
Egy kis idő múlva arra lett figyelmes, hogy azok a gonoszkodó barátnők, akik kellő rendszerességgel szerették csicskáztatni őt, és nem egyszer a bolondját is járatták vele egy nagyobbacska pezsgősüveget adogattak körbe egymás között amiből kiadós kortyokat iszogattak! 
,,Nahát! Még ilyet!” – annyira meglepődött, hogy a mindig szemétkedők között is az alkohol feloldhatja a gátlásokat, hogy ennyire megváltoztathatja az eredeti emberi személyiségeket! Pedig mennyire szerelmes tudott lenni azokba a csillogó őszikeszemekbe csak soha nem lehetett hozzá elegendő bátorsága, hogy be is vallja az illető hölgynek!
,,Vajon neki is lehetnek még ennyire klassz és belevaló, igaz barátai?” – töprengett, majd nem sokkal később beállított az apja is. Az idősebb Beregi kissé álmos, komótos hangulatban volt, és látszólag nem volt ínyére semmi tréfálkozás. 
- Jó estét kívánok! A fiamért jöttem! – szavai ellentmondást nem tűrően zengtek bele a hangzavaros csendbe! 
A barátnők egy kis csoportja, akik folyamatosan ott lebzseltek az ofő asztal körül már sugdolóztak is, hogy vajon ki lehet ez a jóképű, idősebb ember, aki a fiát keresi? Többségük nem is gondolta volna, hogy az idióta Bereginek az apja lehet.
- Tanárnő? Ki ez a jóképű ember? – reszkírozott meg egy ostobácska kérdést az egyik ügyeletes szépségkirálynő, akinek a kezében pezsgősüveg fityegett.
- Ő a Bereginek az apja! 
- Tényleg??? – lepődtek meg többen, és sokan el sem tudták képzelni, hogy a kisfiús Bereginek ennyire vonzó, és jó kiállású apja is lehet! 
- Ez a idióta tényleg igazat mondott! – s csak most esett le egyesek számára a tantusz, hogy annyi átdolgozott éven át egyszer sem mentek oda hozzá, csupán jócskán kihasználták, mert azt hitték, hogy kis tökkeltütött, aki nem érdemes többre! Most viszont már megkedvelték, és többen is szánni kezdték!
- Csajok! – emelkedett kisebb szónoklatra és egzotikus szépség a többi csinos hölgy között. – Mit szólnátok hozzá, ha ezentúl nekünk is jogunkban állna, hogy megválogathassuk a saját baráti köreinket?! 
- Nekem tetszik az ötlet! – koccintotta pezsgős poharát, mint aki titkon sejthet valamit. 
- Ezzel én is egyet értek! – kissé kótyagosan a túlzásba vitt tequila, és mohitós koktélok okozta koktéloktól egy másik hölgyemény is jó nagyot kortyolt a megkezdett pezsgősüvegből! 
- Akkor ezt megszavaztuk! Ettől kezdve inkább babusgatni fogjuk, és semmi szemétkedés! 
Sokan még vakargatták a fejecskéjüket, mert nem érthették az összefüggést: ha semmi heccelés, és piszálódás nem lehet, akkor abban hol a buli? 
- Na, ne! Ez vicc drágám! Hiszen eddig lételemünk volt a szivatás és akkor te most fogod magad és hipp-hopp jóságos angyallá változol! 
- Azt csinálod, amit mondok! Világos?! Különben nem vagy többé a banda tagja!
A másik gyönyörű koktélruhás hölgyeményen látszott, hogy rögvest inába száll minden megmaradt bátorsága, mert más hangnemet ütött meg: 
- Oké! Tehát akkor puhítunk, és nem támadunk! Fogtam! 
Kíváncsiságukat nem szerették volna korlátozni; érdeklődéssel nézték végig, amint a fiatal Beregi szépen összeszedegeti cuccait, és kissé idegeskedő apjával együtt távozik a kibérelt diszkóhelységből!
A legtöbb ifjú hölgy egyöntetűen csak bámulni tudott utána.