Egy szerelem története II.

4. fejezet

Lily úgy tett, mint aki elszégyellte magát, majd igyekezett a zsebébe csempészni az elolvasatlan üzenetet, de hiába. A professzor túl éles szemű volt.
- Kisasszony! Kérem, dobja ki a cetlit. És Mr Potter, elárulom, hogy órán tilos a levelezés, tehát legyen szíves és hagyja abba a papír általi társalgást Mr Blackkel. Köszönöm. Dobják ki mindketten a papírokat, és figyeljenek végre. – A professzor visszafordult a táblához, és folytatta a mondatot, amelyet félbeszakított a lányok érkezése miatt. Lily kecsesen kilépdelt a tágas terem végében álló szemetesvödörhöz, majd nagy ívben a kukába hajította a papírdarabot. Visszaúton rávigyorgott Jamesre, aki szintén a kuka felé tartott, majd leült, és jegyzetelni kezdett, mit sem törődve Alice szemrehányó pillantásaival, amiért meg sem próbálta újra elolvasni a levélkét.

Óra után Alice megragadta barátnője karját, és bosszankodva vonta kérdőre.
- Miért, istenkém, MIÉRT dobtad ki? Valahogy elkerülhetted volna a dolgot! Így sose tudjuk meg, mi volt benne – szomorkodott.
Lily pajkosan rávigyorgott.
- Én azt hittem, te ismersz engem, Allie – azzal előhúzott a zsebéből egy szépen összehajtogatott papírkát.
- Ezt meg hogy csináltad? – ámuldozott a lány. – Hisz’ láttam, hogy kidobtad!
- Igen, de előtte gyorsan téptem egy kicsit a füzetemből, és azt dobtam ki. Senkinek sem tűnhetett fel. – Lily szemei élénken csillogtak, mint mindig, amikor rosszalkodott. – Tudod, nagyon szabálykövető vagyok, de a kíváncsiságnak nem lehet ellenállni – sóhajtotta drámaian. Alice oldalba bökte a könyökével.
- Na, és elolvassuk végre?
Lily gyorsan széthajtogatta a levelet, és Alice a válla fölött hangosan felolvasta.
- „Egyszer megígértem, hogy elmondom, miért kellett felmenned azon az éjszakán, mikor a parkban kószáltunk. Nem tartottam be a szavam, de most mindent megmagyarázok.
Gyere éjfélkor a legmagasabb torony tetejére. Várni foglak.”

Lily még egyszer átfutotta a levelet, szíve hevesen vert az izgalomtól. Annyira kíváncsi volt a dologra! És milyen kedves Jamestől, hogy emlékszik rá!
- Hát ez furcsa – kommentálta Alice. – Ezt meg ki írta, és mit jelentsen?
A prefektuslány barátnőjére nézett. Alice szeme értetlenséggel, kíváncsisággal és izgalommal volt tele. Lily habozott. Elmondhatja ezeket Alice-nak? De aztán úgy döntött, megbízhat benne, elvégre ő a legjobb barátnője első év óta. Így hát, miközben gyógynövénytanra igyekeztek az üvegházak felé, fojtott hangon beszámolt a hónapokkal azelőtti eseményről.
Alice egy ideig csendben baktatott mellette, majd hirtelen megállt, és Lily elé állt.
- Ez veszélyes lehet. Nem furcsa, hogy Jamesnek pont most jut eszébe egy tavalyi ígérete?
Az a Potter, akit én ismerek, egy nappal később elfelejtette volna. Szerintem ne menj el. Furcsa ez így.
Lily egy darabig maga elé meredt.
- Talán megváltozott – suttogta maga elé egy kicsit bíztatva önmagát. – És hogy lehetne csapda? – bátorodott fel. – Elvégre rúnatanon kaptam, Merlinre! Ki akarna ártani nekem a csoportból?
- Jaj, Lil, ne legyél ilyen naiv. Akárkit megfenyegethettek a mardekárosok. Akár Piton is állhat a dolog mögött.

Lily szomorkodva gondolt vissza az év végi eseményekre. Perselussal minden kapcsolatot megszakított, nem válaszolt a bocsánatért esedező leveleire sem, és azt gondolta, a fiú végre belátta, nem lehetnek többé jóban. Most mégis elgondolkodott Alice felvetésén.
Netán Perselus elkeseredett próbálkozása lenne? Vívódva nézett fel elszánt tekintetű barátnőjére. Alice biztosra vette, hogy csapda.
Végül Lily kétkedve rázta meg a fejét.
- Még ha Pers küldte is, nincs mitől félnem. Ő sosem bántana engem! És senki sem láthatott minket a parkban!
- Ugyan, ha kinézett valaki az ablakon, rögtön észrevehetett titeket!
- Ostobaság. Mindenki aludt, és ha láttak volna felnyomtak volna McGalagony professzornál.
Alice belátta, hogy mást kell kitalálnia. Lily tekintetéből csak úgy sütött az elszántság, de ő féltette barátnőjét, aki túl makacs volt ahhoz, hogy ha kell, időben felismerje a veszélyt.
- És egyébként is, ki akarna rosszat nekem? – folytatta a lány dacosan csillogó szemekkel.
Alice eltöprengett.
- Hát, úgy az egész Mardekár, tekintve, hogy mugli származású vagy és stréber – Lily lesújtó pillantást vetett rá, de rendületlenül folytatta. – Aztán… kidobott, féltékeny volt fiúk?
- Nincsenek is volt fiúk! – nevetett fel Lily. – Igaz, hogy sokan hívtak randizni, de a legtöbbnek nemet mondtam. Will pedig ma is jó barát, csak ritkán látom, annyira lefoglalja az új barátnője. Nincs miért aggódnod!
A lány cseppet nőietlenül felhorkantott.
- És a kikosarazott srácok? Ők biztos nem értékelik, hogy a suli legjobb csaja nemet mondott nekik!
- Ennyi erővel Pottertől is félhetnék! – vágott vissza Lily. Aztán megnyugtató hangnemre váltott. – Óvatos leszek, ne félj. Biztos, hogy James fog ott várni rám. Nem lesz semmi baj.

Alice sóhajtott, és az égnek emelte a szemét. Tudta, hogy innentől hiába beszél lyukat Lily hasába, hajthatatlan marad.
- Rendben. De, Merlinre, légy nagyon óvatos! Ha a legkisebb veszélyérzet is fellobban benned, menekülj! – intette Alice barátnőjét, aki sietősebben haladt.
- Még a végén elkésünk, Allie! Csipkedd magad! – kiáltott vissza.

A nap olyan gyorsan telt, hogy Lily úgy érezte, az idő nagy ugrásokban halad. De ez most tetszett neki: alig várta, hogy felmehessen éjfélkor a toronyba, és beszélhessen Jamessszel a kis éjszakai túráról. Teljesen felspannolva indult vacsorázni, ami Alicenek és Emmának is feltűnt, de Lily nem vett tudomást a rosszalló pillantásokról.
Elszánta magát, hogy kideríti, mi áll a rejtély hátterében.

Alice még egyszer megpróbálta lebeszélni az éjszakai kalandról, de a lány hajthatatlan volt. Barátnője fejcsóválva nézte, ahogy bemászik a rövid portréalagútba, és eltűnik a Kövér Dáma festménye mögött.
A prefektuslány fázósan összehúzta magán a köpenyét, és világító pálcájával a kezében a Nyugati Torony felé vette az irányt, ami a kastély legmagasabb tornya volt. Óvatosan keringett a folyosókon, minden apró nesztől összerezzenve. Végül nem futott össze sem Friccsel, sem az átkozott macskájával, és épségben elért a felfelé vezető csigalépcsőt rejtő faajtóhoz. Gyorsan körbenézett, hogy senki nem követi-e, és óvatosan kinyitotta az ajtót, ami egy kicsit megnyikordult. A lány fintorgott, majd besurrant a résen, és felfelé indult.

Ahogy egyre fentebb haladt, megcsapta a kintről befújó hűvös szél, és felborzolta a haját. Kipirosodott arccal szedte tovább a lépcsőfokokat, és hamarosan elérkezett a tető lenyílójához. Elsuttogott egy varázsigét, a csapóajtó lehajtódott, és ő felmászott a nyirkos létrán. Keze hirtelen megcsúszott egy kicsit - csak pár centin múlott, hogy nem esett le. Verejtékezve huppant le a legfelső fokra, és kifújta magát, majd körülnézett. Még sosem járt a torony legtetején, mindig csak az ajtaja előtt haladt el. Egy széles, alacsony mennyezetű tetőtérbe jutott, padlóját hideg terméskő fedte, az egyetlen, félkör alakú falrészbe pedig hatalmas ablakot mélyesztettek, amely most tárva-nyitva állt. Elég kopár, jegyezte meg magában Lily, és arra is választ talált, miért is volt olyan hideg. Idegesen az órájához kapott: két perccel múlt éjfél. James késett, Lily pedig egyre türelmetlenebb lett. Már majdnem húsz perce várakozott, kínjában elátkozva James Potter összes felmenőjét, mikor vérfagyasztó farkasüvöltés szelte át az éjszakát. A lány ijedtében majdnem felsikoltott, egész testében remegett. Az a vérfarkas nagyon közel lehet…

Lily egy hirtelen ötlettől vezérelve felpattant a földről, és az ablakhoz lopakodott. A jeges szél szokatlan volt szeptember elején, de jobban meglepte, amit a toronyból látott.
A telihold ezüstösen ragyogott az égbolton, az éjszakai park sötétségbe burkolózott. A Tiltott Rengeteg fái hajladoztak, a szél belekapott haldokló leveleikbe, és messze vitte őket. A farkasüvöltés újra felhangzott, és egy nagy fekete farkaskutya meg egy vérfarkas vágtatott ki az erdőből, vicsorogva támadva egymást. Lily megdermedve bámulta a küzdelmet, melyben a kutya próbálta visszaterelni a vadállatot a rengetegbe, ám az nem hagyta magát, újra meg újra a másik állat torkához kapott. Nem értette miért, de a lány aggódott a kutyáért. Úgy tűnt, az csak távol akarja tartani a szörnyeteget a kastélytól…

Végül a bozontos, medveszerű kutya egyetlen harapással rákényszerítette a vérfarkast, hogy meneküljön, és az nyüszítve visszarohant a fák közé. A kutya szinte vidáman baktatott utána. Lily összevonta a szemöldökét, de azért megkönnyebbülten felsóhajtott. Nem értette, miért kockáztatja az eb az életét, de örült, hogy nem esett baja.
- Nahát, ennyire aggódtál miatta? – szólt egy hang csendesen a háta mögül. Lily megpördült, és szembenézett egy bűnbánó arcot vágó James Potterrel. A lányt nem hatották meg a fiú szomorú kiskutyaszemei, dühösen csípőre tette a kezét, és mérgesen nézett rá.
- Több mint fél órát vártam rád, erre van képed rám hozni a szívbajt? Mire volt jó ez az egész? És mi tartott idáig?! Azt mondtad, megmagyarázod! – Lily toppantott egyet. James szája sarka megrándult. Felfelé.

- Te ki mersz nevetni?! – támadt neki a lány villámló szemekkel. – Te… te… ááh! – nem talált szavakat a fiú gorombaságára, ezért csak kiáltott egyet, és két kézzel meglökte Jameset. A fiú szinte meg sem tántorodott, és nagyon nehezen sikerült úrrá lennie rakoncátlankodó arcizmain. Lily ezt már észre sem vette, csak dühösen a lenyílóhoz csörtetett, és egyetlen mozdulattal felrántotta. James meglepett arcot vágott.
- Most meg hová mész?
Lily gyilkos pillantást villantott a fiúra, aki kicsit hátrahőkölt.
- Mégis hova mennék? Vissza, az ágyamba, ahonnan éjnek évadján kirángattál, aztán elkéstél, és csak röhögsz rajtam! Hát tudod mit? Nem érdekel, amit mondani akarsz. – Azzal elindult lefelé a nyirkos létrafokokon.
- Siriusnak miattad kellett egyedül visszatartania őt. Az a minimum, hogy meghallgatsz. Ő az életét kockáztatta, hogy nekem tiszta legyen a lelkiismeretem.
Lily lába megállt két fok között, melynek eredményeképpen megcsúszott, és leszánkázott volna a lépcsőfokokon, ha két erős kar meg nem fogja. James feljebb húzta a lányt, majd a derekánál fogva kiemelte a nyílásból. Egy pillanattal tovább tartotta a karjában a kelleténél, majd, mintha az áram rázta volna meg, elengedte, hátrébb lépett, a csapóajtó elé, és összefont karral, enyhén felvont szemöldökkel nézett Lilyre. A lány elpirult, de állta a fiú tekintetét. James hirtelen elfordult, és az ablakhoz lépdelt. Lily a padlót fixírozta, ujjaival malmozott, hogy leplezze keze remegését. James közelsége, az illata, a tekintete… zavarba hozta.

- Azt vártam, hogy rögtön nekem esel a kérdéseiddel. Hagyjuk figyelmen kívül ezt a kis… - kereste a megfelelő szót – közjátékot, és térjünk a lényegre. Én is fáradt vagyok.
Lily felpillantott. James kibámult az ablakon, a gyengülő szellő még jobban összeborzolta a haját. A lány közelebb lépett, hátát a hideg falnak vetette.
- Kezdhetnéd azzal, hogy mit kerestetek akkor éjjel a parkban.
- Telihold volt – felelt James.
- És? – kérdezte élesen Lily.
James felsóhajtott, idegesen a hajába túrt. Lily összeszorította a száját. Ez a mozdulat annyira jellegzetes volt, hogy szinte bosszantotta.
- Mindent tudni akarsz? – kérdezte végül James. – Mert a tudás jó, de néha veszélyes lehet. Tudatlanságban élni sokszor boldogabb, mint egy megterhelő titok tudtában. A nyomás, hogy senkinek sem beszélhetsz róla… csak nekünk. Biztos ezt akarod?
Lily szeme elszántan csillogott. James elvigyorodott.
- Téged semmi sem riaszt el, igaz?
Lily apró mosollyal megrázta a fejét.
- Rendben. De ez egy hosszú történet!
A lány elfojtott egy ásítást, nyújtózott egyet, és érdeklődve nézett Jamesre.
- Én ráérek. Legalább legyen értelme, hogy felmásztam ide.
James rámosolygott a lányra.
- Akkor elkezdem.
Lily sürgetően nézett rá. James kerülte a tekintetét, és a teliholdat kezdte bámulni.
- Ne haragudj, de ki kell hagynom egy-két nevet. A végén elárulom, de talán kevésbé lesz ijesztő. – mondta végül, a lány számára óráknak tűnő hallgatás után. James hirtelen rávillantotta sötét szemét a lányra, olyan vesébe látó pillantással, hogy az ismét elvörösödött zavarában, s elfordította a tekintetét. James elmosolyodott, mikor a lány felmászott az ablakpárkányra és elhelyezkedett.

- Egyszer, régen, sok évvel ezelőtt, volt egy kisfiú, aki egy teliholdas, ragyogó éjjelen kiszökött a kertbe, hogy meglesse a tündéreket, akikről az édesanyja mesélt neki. A kisfiú nem tudta, hogy a ház körüli erdő milyen veszélyeket rejteget, és elindult, hogy megkeresse a szárnyas kis varázslényeket, akik a mese szerint egy kerek tisztáson táncolnak minden holdtöltekor. Egyre beljebb haladt a sötét erdőben, míg el nem ért egy neki tetsző rétre. Leült és várt… de a tündérkék nem jöttek. Egy óra múlva a gyerek csalódottan indult vissza a házukhoz, és a nagy szomorúságban észre sem vette, az őt leső teremtményeket. Farkasüvöltés hangzott fel, és a kicsi lihegést, nagy mancsok futó zaját hallotta az avarban, a háta mögött. Futásnak eredt, de mielőtt elérhette volna a házat, a fenevad utolérte. Vérfarkas volt, aki megérezte a prédája illatát, és többet nem eresztette. Hiába menekült a gyermek, a farkas elkapta, és erősen megmarta, megtámadta. A sikolyokra és üvöltésekre felriadt a háznép, a kisfiú apja pedig felkelt, és pálcájával a kezében a kertbe futott, ahol a gyermeke a szörnyeteg ellen küzdött. A férfi megsebesítette a vadat, de nem tudta megölni, így az elmenekült. A kisfiút pedig már nem tudták megmenteni – életben maradt ugyan, de megkapta a szörnyű vérfarkas-kórt. – Lily felsikkantott, szeme könnyesen csillogott.

James csak nézte egy ideig, aztán megfogta a kezét, és azt mondta:
- Nem mondok többet, ha nem akarod.
De Lily a fejét rázta.
- Tudni akarom. Ez csak… megrémít. De az rosszabb lenne, ha nem mondanád végig. Ha nem fejeznéd be. Ennek a rejtélynek meg kell oldódnia.
A fiú bólintott, és felkapaszkodott a lány mellé az ablakba. A kezét nem engedte el, de ez nem zavarta Lilyt, jól esett James meleg érintése az ő hideg ujjainak.
- Pár év múlva a fiú iskoláskorú lett, de a szülei nem merték Roxfortba küldeni a kórság miatt. Dumbledore professzor viszont nem akarta, hogy a gyerek barátok nélkül, magányosan és tudatlanul nőjön fel, ezért kitalált egy tervet. A kastély alatt húzódott egy alagút, amely a roxmortsi Szellemszálláson végződött. A professzor beomlaszttatta a járat egy részét, és egy fúriafüzet ültetett a parkba, ezután annak a gyökerei alól indult a titkos alagút. Elhatározta, hogy a javasasszony majd minden holdtölte előtt elkíséri a fiút a járat végéig, és ott vészeli majd át az éjjelt. Hajnalban érte ment, és a gyengélkedőre vitte. Így a szülők elengedték az iskolába a fiukat, és ezzel hihetetlenül boldoggá tették. A terv szerint ment mindent, míg a fiú barátai gyanút nem fogtak. Szegény egyre hihetetlenebb történeteket talált ki, a bajkeverő pajtások pedig mindenbe beleütötték az orrukat, és egyszer rájöttek, hogy barátjuk a gyengélkedőn van. Onnan aztán követték a fűzig, majd mikor a javasasszony elment, utána mentek az alagútba, és meglátták, hogyan változik át a szerencsétlen. Mikor átalakult, megérezte a barátok szagát, és majdnem megölte őket, csak az egyikük lélekjelenléte miatt úszták meg.

- A fiú azt hitte, hogy most magára marad… mert úgy gondolta, a barátai nem szeretik majd többé a mássága miatt. De ebben tévedett a legnagyobbat! Az egyikük kitalálta, hogy segítsenek neki átvészelni azt az éjszakát, és a többiek ezt örömmel fogadták. Kutattak, és rájöttek, hogy ha ők maguk is állattá változnak, akkor nem kell félniük a harapásoktól és karmolásoktól. Ekkor határozták el… hogy megtanulják az animágiát.
- Lehetetlen – suttogta tágra nyílt szemmel Lily.
- A barátjukért megtették, Lily. Ötödéves korukra elsajátították a varázslat csínját-bínját és ezután kiszöktek a vérfarkashoz, vele maradtak, amíg vissza nem változott. A fiú nem tudta, mivel érdemelte ki barátai szeretetét… és azok lassan vérfarkas létekor is megszelídítették a lelkét.
Lily várt pár percet, majd mikor látta, hogy James nem szól többet, puhatolózva kérdezte:

- És mi a történet vége?
James szinte csodálkozva nézett fel rá.
- Ez – válaszolta halkan.
- De… de mi lett velük? És mindez mikor történt? És kik… - Lilynek torkán akadt a szó. Minden összevág…
A hiányzások. A fáradtság. Az a mondat, amivel James megállította… „Siriusnak miattad kellett egyedül visszatartania őt.” Sirius, James, Peter, és Remus. A négy barát. Az animágusok, és a vérfarkas. A szabályszegők. Akik teliholdkor kilopóznak, hogy örömet szerezzenek a legjobb barátjuknak.
- Jézusom – nyögte Lily falfehér arccal. – Ti vagytok… de ki… a…
- Remus – felelt csendesen James.
Lily egy sikításszerű hang és egy „Úristen” kiáltás keverékét hallatta, majd leugrott a párkányról, és a csapóajtóhoz hátrált. James felismerte a helyzetet, és megpróbálta megnyugtatni a pánikoló lányt.
- Lily, nyugodj meg. Remus senkinek sem ártana, sem így, sem úgy. Nem kell félned tőle, mert…
- Láttam küzdeni Siriussal! – visította a lány. – Majdnem megölte a legjobb barátját! Ez nem játék! Veszélyes! Nem lenne szabad, hogy itt tanuljon! Ránk is veszélyes, ti meg csak rohangáltok a parkban egy vérfarkassal! Nem fogod fel, hogy kockáztattok MINDENT?! Azkabanba zárnak, ha megtudják az illegális animágiát… Dumbledore kicsap! Istenem… én elmegyek…
- Várj, kérlek, hadd magyarázzam el… - indult meg felé James.
- Ne gyere a közelembe! – ordította a lány. – Hagyjatok békén!
- De Lily…
A lány azonban a nyílásba ugrott, lecsusszant a létrán, és elszaladt a lépcsőhöz.
James a tenyerébe temette az arcát...
A vérfarkas pedig felüvöltött az éjszakában.