Egy szerelem története 7.

Lily pár óra alvás után levánszorgott a nagyterembe, hogy némi ennivalót vegyen magához az első óra előtt. Az asztalnál az ötödikesek közül még csak James üldögélt, meglehetősen kókadtan, és próbált megvajazni magának egy zsömlét, de valahogy folyton elejtette hol a sajtos bucit, hol a kést. Lily kivette a kezéből, megkente, és visszaadta. James álmosan megköszönte, és két harapással eltüntette, majd maga elé húzta a zabkását, a felét kiszedte, és azt is kanalazni kezdte. Lily elmosolyodott, és rántottával kezdte a reggelit. Tíz perc múlva megérkeztek szobatársai, akik egész frissek voltak.
- Milyen órával kezdünk? – kérdezte Alice két harapás között.
- Átváltoztatástan… - válaszolt Lily egy sült kolbászt vagdosva.
- Jahj, nee…. – nyűgösködött Alice. Felnézett a mennyezetre. – Ráadásul még az ég is ilyen borult!

Lilynek rögtön az jutott az eszébe, hogy a dementorok miatt van a rossz idő, de ezt nem említette, inkább lenyelt egy falat kenyeret és így szólt:
- Sajnos, ez van.
- Ja. Sajnos.
James már a második bögre kávét öntötte magára. Lily a pálcájával megszárította a talárját, és kivette a kezéből a harmadik bögrét.
- Ez rossz ötlet, James.
- De Lily, kell a koffein!
- Oké. Idd meg, de óvatosan. Ne borítsd ki!
Miután a fiúnak sikerült meginnia a forró italt, Lily a barátnői felé fordult.
- Olyan, mint egy álmos kisgyerek…
- Ezt hallottam! – mordult fel az említett sértődötten.
- Tudom! – kuncogott Lily. Emma és Alice ajka is felfelé kunkorodott.
- Nem vicces – dünnyögte James, és a szájába tömött egy szendvicset.

Átváltoztatástan után Lily számmisztika órára tartott. Már a második emeleti folyosón járt, amikor zihálást hallott a háta mögül, és egy fekete hajú lány fékezett le mellette.
Megvárta, amíg a jövevény kilihegi magát, és csak azután tette fel a kérdést:
- Szeretnél valamit?
- Te… teh vagy Lily Evans? – válaszolt a kérdésre kérdéssel.
- Igen.
- Akkor jó. Téged kerestelek.
- És mégis miért?
- Hát… arra szeretnélek megkérni, hogy korrepetálj engem, izé, bájitaltanból.
- Ó. Hanyadikos vagy?
- Negyedikes.
- És hogy hívnak?
- Jaj, bocs, de gáz… be se mutatkoztam. Julia Potter – nyújtotta a lány a kezét.

Lily tátogott valamit, és elejtette a táskáját. Pirulva vette fel a földről, majd kezet rázott Juliával.
- Valami baj van?
- Te James húga vagy?
Julia megforgatta a szemét.
- Igen. Tudom, meglepő.
- Nem tudtam, hogy van testvére… - hebegte Lily még mindig döbbenten.
- Jellemző. Mindig mindenki csodálkozik.
- Ne haragudj. Csak meglepő. Azt hittem, egyke, mert a szülei… illetve a szüleitek…
- Már nem fiatalok – bólintott Julia. – Jamesre is úgy tekintettek, mint a legszebb ajándékra, és az meg valóságos csoda volt, hogy én is megszülettem. Kívánni sem tudnék jobb szülőket.
- James miért nem mesélt rólad senkinek?
Julia vállat vont.
- Tudod, nem vagyok közismert személyiség, és nincs miért dicsekedni velem. Persze nagyon szeretem, és szerintem ő is engem, de hát minek untasson mindenkit velem? Gondolom, te se a családodról szoktál áradozni.
- Nem… - ismerte el Lily.
Julia elmosolyodott.
- Semmi baj, ez így normális. Na, akkor segítesz?
- Hogyne! – mosolygott Lily, de máshol járt az esze.

Vajon milyen titkokat rejteget még James Potter? Az persze természetes, hogy nem a családja a legfőbb beszédtéma, de azért említhette volna, hogy neki is van egy testvére. Miközben a lány csevegését hallgatta, hasonlóságot keresett közte és a bátyja között. Julia fekete, hosszú haja hasonlított Jameséhez, de csillogó szeme szürke volt, és csak az orruk volt még, ami egyezett.
- Amúgy hívj nyugodtan Julie-nak. Anyukám hív mindig Juliának.
Lily rámosolygott, és lassan a terem elé értek.
- Hát, akkor szerintem én megyek. Akkor, ugye négykor a bájitaltan-terem előtt?
- Ott foglak várni. Szia! – búcsúzott Lily.
- Jó tanulást, szia! – integetett Julie.

Lily fáradtan zuttyant le barátnői mellé ebédelni.
- Ilyen napot… már most ki vagyok készülve.
- Hát, Lily, ez van, ha az ember tizennyolc féle órára jelentkezik.
- Mikor is végzel?
- Háromkor – sóhajtotta Lily. – Utána pedig korrepetálok.
Emma égnek emelte a szemét.
- Miért vállaltad el?
- Nem tudom, akkor még nem voltam kikészülve. De most…
- Legszívesebben lemondanád – bólintott Alice. – Hát tedd azt!
Lily a fejét csóválta.
- Nem, nem mondom le… de most mennem kell. Vár a mugliismeret.

Julie már tíz perce járkált a hideg folyosón. A lélegzete füstként kavargott körülötte, és bánta, hogy nem vett fel még egy pulóvert a talárja alá. Azt fontolgatta, hogy eljön-e egyáltalán Lily.
Épp úgy döntött volna, hogy visszamegy a hálóterembe felvenni valami melegebbet, amikor közeledő lépteket hallott a folyosó vége felől, majd feltűnt egy ziháló, vörös hajú prefektuslány, közismertebb nevén Lily Evans. A lány kinyitotta az ajtót, és felgyújtotta a lámpákat, hogy elkezdődhessen az óra.

Lily a foglalkozásuk végére számos információval gazdagodott, habár ezeknek nem volt köze a bájitaltanhoz. Megtudta például, hogy Julie kedvenc étele a sajtos makaróni, Jamesé pedig a palacsinta, meg hogy a lány imád olvasni és rajzolni, míg James a kviddicsért van oda (bár ez valamiért nem lepte meg Lilyt). Mindenesetre holtfáradtan ért fel a klubhelyiségbe.
- Szia! Tanulunk együtt? – köszöntötte vidáman James.
- Ne haragudj, James, képtelen vagyok. Most ledőlök egy kicsit.
- De még csak fél hat!
- Tudom. Később jövök.
- Oké – szólt csalódottan a fiú.

Lily viszonylag frissen érkezett meg a klubhelyiségbe, este fél tízkor. James még javában bújta a könyveket, és egy futó mosollyal üdvözölte a lányt.
- Kialudtad magad?
- Dehogy… - legyintett Lily. – Hol tartasz?
- Mágiatörténet.
- Házi vagy vizsga?
- Már vizsga.
- Uh, Merlinre! Február közepe van, mi meg a vizsgákra tanulunk, amik májusban és júliusban lesznek!
- Nem hittem volna, hogy egyszer hallak így beszélni.
- Nem is fogsz még egyszer. Essünk neki – ásított Lily.

Hajnal négykor James összecsapta a könyvét. Lily felriadt a számmisztika táblázata felett.
- Pedig olyan szépet álmodtam… - nyöszörögte.
- Elég ebből. Szombat hajnal van. Vegyünk ki pár szabad órát!
- Vagyis?
- Beszélgessünk a tanulás helyett.
Így ennek az ötletnek hála Lily fél hatkor James karjaiban ébredt. Majdnem sikított egyet, de összeharapta a száját. Nem akarta felébreszteni a többieket. És Jameset. Hosszú ideje nem gondolt rá úgy. Csak barátként. Most azonban felszínre törtek az érzelmei, és azon kapta magát, hogy mélázva nézi a napfény játékát a fiú kócos haján. Tudta, hogy még mindig szereti, és ezen mit sem változtatott az a tény, hogy jelenlegi viszonyuk barátságra korlátozódott. És azt is érezte, hogy kezd bízni benne. Már maga sem tudta, mit akar, így visszafeküdt James mellére. Jó illatú az inge, gondolta. Ekkor egy kéz simított végig a felkarján, és megborzongott.

- Jó reggelt – dörmögte James.
- Még nincs igazán reggel.
James fürkészve nézett Lilyre, majd a plafont kezdte bámulni.
- Gondolkoztál már rólunk?
Lily megilletődve pislogott.
- Öh… ezt meg hogy érted?
James az ajkába harapott, és barna szemét a lányra szegezte.
- Tudod, hogy értem.
Lily nagyot sóhajtott.
- Igen, James, gondolkodtam.
- És?
- Nem tudom. Bizonytalan vagyok… fogalmam sincs, mit érzek.
- Ezzel nem vagy egyedül. Miért nem adsz egy esélyt nekünk?
- Mert nem bírnám elviselni, ha csalódnom kéne benned.
James közelebb hajolt a lányhoz.
- És ha nem kéne csalódnod bennem? – suttogta.
Lily érezte, hogy a lélegzete felgyorsul.
- Ebben nem lehetsz biztos.
- Az életben semmi sem biztos, Lily. Nem csak te aggódsz Voldemort miatt, és nem csak te nem tudod, mit akarsz. Sok ember így van ezzel…
Lily már nem is figyelt rá. Egyre közelebb… tíz centi… öt…
Megcsókolta. Lily érezte, hogy összeér az ajkuk, és ott, a klubhelyiség kellős közepén csókolózni kezdtek.

Lilynek a következő pillanatban millió dolog jutott eszébe, többek között az, hogy ő nem bízik James Potterben, azt se tudja szereti-e… és épp ezért elhúzódott a fiútól, bármennyire jól esett is a csókja.
- Na! Mi a baj? – kérdezte halkan.
- James, ez így nem megy. Kérlek, ne csináld ezt még egyszer.
- De te is akartad! Visszacsókoltál!
- És épp ez a baj. Nem szabad.
- Nem szabad?! Lily, az isten szerelmére, döntsd el, hogy mit akarsz!
- De nem tudom!
- És ezzel nekem okozol fájdalmat! Elegem van abból, hogy te játszod itt mindenki barátját, a mintatanulót, közben pedig az érzéseimbe tiporsz, csak úgy, a hecc kedvéért! Elegem van abból, hogy úgy csinálsz, mintha csak neked lennének problémáid! Hát nem csak neked vannak! – Lilynek könnyek szöktek a szemébe, de James tovább kiabált, félő volt, hogy mindenki felébred. – Képzeld, még nekem is vannak! A szüleim halálos veszélyben, nyíltan ellenállnak Voldemortnak, és ez valamiért nem tetszik neki! Fogalmam sincs, mikor érek haza arra, hogy árva vagyok! Tessék lepődj meg! Vannak félelmeim, ember vagyok! – üvöltötte. Lily arcán végigszántott egy könnycsepp. James halkabban folytatta, már nem nézett rá. – Betelt a pohár. Nem adsz nekem esélyt. Az eszedbe sem jut, hogy nem foglak szándékosan megbántani? Vagy, hogy te fogsz elhagyni engem? Csak játszol, Evans. – Azzal fogta magát, és kicsörtetett a klubhelyiségből. Lily remegő kézzel rogyott le a földre. Az első könnyet sok másik követte, és lassan szép kis tócsába gyűltek a padlón. Minden egyes szóval mintha tőrt forgatott volna a szívében. De a legjobban az fájt neki, hogy amit mondott, az igaz volt. A cseppek a padlón egyre nagyobb tócsát alkottak…

- Lily, hé, Lily! Jól vagy?
- Nem – nyöszörögte, egy kispárnát ölelve.
- Mi a baj? – kérdezte Alice, a vállát simogatva.
- Mindent tönkretettem.
- Elmondod?
- Keressünk egy merengőt.
Alice és Emma összenéztek. Ugyanarra gondoltak. Mi lehet olyan szörnyű, hogy nem akarja elmondani?

Fél nyolckor léptek ki a könyvtár ajtaján. Ott volt elhelyezve egy merengő – ideiglenesen -, amit bárki használhatott. Végignézték az emléket – Lily nem volt hajlandó velük menni – és már mindent értettek.
Alice úgy döntött, megpróbálja felvidítani a lányt, Emma pedig terveket kovácsolt a helyzet mentésére.
- Menjünk le Hagridhoz! – kiáltott fel lelkesen Alice.
- Nincs kedvem, Allie.
- Kérj tőle bocsánatot a naplóban! – javasolta Emma.
- Nem fogja kinyitni.
- Sétáljunk egyet a parkban!
- Szerezzünk egy időnyerőt, és változtassuk meg a múltat!
- Csináljunk egy klassz kis bájitalt, ami feledteti a gondjaidat!
- Csak simán beszélj vele!
- Lemegyek sétálni – jelentette ki Lily. – De egyedül – tette hozzá. – Imádlak titeket, lányok, hihetetlenül jó barátok vagytok, de ezt nekem kell megoldanom. És most kell egy kis magány.
- Rendben – egyezett bele elszontyolodva Alice.

Hiába volt minden, nem tudta kiverni a fejéből Jameset.
Perselussal gyakran találkozott, ezek a beszélgetések valamelyest felvidították, illetve rengeteget tanult. Lassan beköszöntött a március, majd elérkeztek április elsejéhez is.
- Evans, meghalt a békád! – kiáltotta a fülébe valaki hajnalok hajnalán, reggel hét órakor.
- Mi?! – ugrott ki az ágyból. Ekkor egy ismeretlen alak a fülébe trombitált egy papírdudával.
- Április bolondja! – kiáltották a Tekergők, és kirohantak a szobából.
Alice-t, Maryt és Emmát is hasonlóképp ébresztették, mivel álmosan odatántorogtak Lily ágyához, és lerogytak rá.
- Mi volt ez? – ásította Mary.
- Szerintem csak vicceltek.
- Nem vicces, hogy szombaton hétkor felkeltenek.
Alice, Emma, és Lily összenéztek. Lilynek James ordított a fülébe…
Lily ennek örült is, meg nem is. A fiú a veszekedés óta nem szólt hozzá, így Remussal és a lányokkal tanult késő éjszakáig, és ez messze nem volt olyan jó. Most talán megtört a jég, de nem tudta mire vélni ezt az egészet.
Danielle még mélyen aludt, a négy fiú őt még nem ébresztette fel. A lányok cinkosan összenéztek, majd odalopakodtak hozzá, és lerántották róla a takarót. Danielle nagyon rosszul viselte a kialvatlanságot, és élvezettel bosszantották ezzel. Félórával később mindannyian a nagyteremben ültek, mikor befutott Remus, Peter, James és Sirius. James Lilyre nézett, majd elkapta a tekintetét, és összeröhögött Siriussal. Remus egy könyvet támasztott a tejeskancsónak, és miközben evett, azt olvasta, Peter pedig elszunyókált a pirítósai felett.

Lily úgy döntött, aznap nem fog tanulni, így mikor megreggelizett, kiment a parkba, és sétálni kezdett a tó széle mentén. Meleg volt, lágy szellő borzolta a víz felszínét, Lily pedig leült a kedvenc sziklájánál, levette a cipőjét, és a tóba mártotta a lábát. Sötét árnyék vetült rá, és ismerős férfiparfümöt érzett.
- Minek köszönhetem árnyékoló látogatásodat, James?
- Csak gondoltam, kijövök ide, és április elseje alkalmából megtréfállak.
- És mégis hogyan? – pattant fel Lily.
- Még nem döntöttem el – vont vállat a fiú. – Jut eszembe: mit szólsz egy randihoz?
Lily álla a füvön landolt. Összeveszünk, azt hiszem, sose szól hozzám többet, erre randit kér?!
- Április bolondja! Már másodjára. Ezt nem hiszem el! – röhögött James.
Lilyt elfutotta a pulykaméreg.
- Mégis mit képzelsz magadról?! Leordítod a fejem, hogy én milyen rohadt szemét vagyok, és az érzelmeiddel játszom, majd idejössz, és folytatod, ahol abbahagytad? Nemcsak én játszom Potter! – kiabálta, és meglökte, mire az hátratántorodott. Felkészületlenül érte a támadás, de ha harc, hát legyen harc.
- Hogy mit képzelek magamról? Te mit képzelsz magadról! Nagyon jól tudod, hogy igaz volt minden, amit mondtam! Bárkiben képes vagy meglátni a jót, csak bennem nem! Csak engem gyűlölsz, és azt hiszed, és mondod, hogy érzéketlen tuskó vagyok! És tudod mit? – halkan sziszegett a lány arcába. – Nincs igazad! Igenis vannak érzéseim! – azzal ő is meglökte a lányt, erősebben, mint akarta, és Lily a vízbe esett.

- Lily! Lily… - ordította James, és amikor a lány nem bukkant fel, lerúgta a cipőjét, és utána ugrott. Hiába volt szokatlanul meleg, a tó vize jegesen vette körül a testét, és rögtön átfagyott. Lily pár méterrel alatta merült egyre mélyebbre, így a felszínre úszott, nagy levegőt vett, és lebukott. Pár karcsapás után érezte a lány vizes gyapjúpulcsiját a kezében, így megragadta a derekát, és kihúzta a partra. Mivel egy szikla takarásában feküdtek, senki sem látta őket, senki sem segített. James kiköpött egy nagy adag vizet, és megvizsgálta Lilyt. Elvesztette az eszméletét, és nem lélegzett. James kapkodva előkapta a varázspálcáját, és így szólt:
- Stimula!
Lily összerándult, és kiköhögött némi vizet, majd visszahanyatlott. James megtámasztotta a hátát, és hátrasimította vizes haját. Remegett a keze. Meg is ölhettem volna! Csak ez járt a fejében. Lily ekkor kinyitotta a szemét, és újra köhögött.
- Mit csináltál? – lihegte.
- Én… én csak… mérges voltam… Lily, kérlek…
De a lány már fel is pattant, és felkapta a cipőjét.
- Őrült vagy, Potter! – sziszegte, és csuromvizesen elrohant a kastély felé. James a kezébe temette az arcát.

- Jaj, Lily, veled meg mi történt már megint? – nyögött fel Emma.
- Hálás lennék, ha megszárítanál… - vacogta Lily. – Utána beszámolok mindenről.
- Ja, bocs – szabadkozott a szőke lány, és egy intéssel eltüntette a vizet Lilyről, aki immár felmelegedve mondott köszönetet.
- Nem mehetnénk el innen? – bökött fejével a klubhelyiségben nyüzsgő griffendélesek felé.
- De, gyertek, a könyvtár jó lesz!
Pár perc múlva már a kedvenc asztaluknál ültek, és Lily beszámolt a történtekről.
Alice felsóhajtott.
- Azt kell, hogy mondjam, ugyanannyira vagytok hibásak.
- Miii?! – förmedt rá Lily.
- Nyugi, nyugi! – csitította Emma. – Igaza van. A te felháborodásod is indokolt, de az övé is. Az meg véletlen, hogy te kerültél a tóba, és nem ő.
- De, ő is – kuncogott Alice. – Kimentette!
Lily elvörösödött.
- Akkor is haragszom rá. Ő sokkal erősebb, mint én vagyok. És olyan rondán beszélt velem… nem tudok neki megbocsátani, legalábbis egyelőre.
- Sejtettem, hogy így lesz, Lily. És megértelek… de nem lehet, hogy adnod kéne neki egyetlen esélyt? Igaza volt. Nem csak te féltheted a szívedet.
Lily az ajkába harapott. Fülében ott csengtek James szavai. De most eszébe jutott még valami, ami azon a februári hajnalon elkerülte a figyelmét. James félti a szüleit… dacolnak Voldemorttal. Lehunyta a szemét, és a saját családjára gondolt. Vajon neki is féltenie kell őket?

Lily nagyon haragudott Jamesre, annak ellenére is, hogy szerette, és hogy tudta: igaza van. Nem tudott megbocsátani a fiúnak, maga sem tudta, miért. De nem nagyon foglalkozott vele, inkább csak tanult, rengeteget, hisz az RBF már nagyon közel volt. Ismétlési tervek, álmatlan éjszakák… számos ötödikes idegösszeroppanást kapott, de Lily, Alice, és Emma, ha nehezen is, de bírták a gyűrődést. Történt azonban valami, ami kizökkentette. Mary Macdonald-et megtámadta pár mardekáros halálfaló, és Lily azt gyanította, Perselus is benne volt a dologban. És aggódott is szobatársnője miatt, mert Mary még mindig a gyengélkedőn volt.
Elhatározta, hogy beszél a fiúval.

Lily talárját gyűrögetve várt Perselusra, aki pár perces késedelemmel meg is érkezett.
- Szia! Menjünk sétálni, jó?
Hűvösebb volt, tavaszi idő. Lily nézte egy darabig a virágzó fákat, majd szinte csevegő hangon megjegyezte:
- Hallottad, mi történt Mary Macdonalddel?
Perselus összerezzent.
- I-igen. Hallottam.
Lily a tárgyra tért.
- Volt közöd hozzá?
- Én… én nem…
De Lily dühösen rávillantotta zöld szemét, és elsietett mellette.
- Várj már… Lily, nem hiszel nekem?
- Nos, nem.
- De… azt hittem barátok vagyunk. – Perselus esdeklő tekintettel nézett Lilyre, aki megenyhülni látszott.
- Igen, Pers, barátok vagyunk. De te összeállsz ezekkel – Lily olyan undorodva ejtette ki a szót, hogy a fiú megborzongott – és elveszíted önmagad. Olyan akarsz lenni, mint Mulciber és Avery? Bántották Maryt! Még mindig a gyengélkedőn fekszik! – A lány sötétvörös haja röpködött, ahogy hol Perselusra, hol a földre nézett.
- Csak vicceltek – legyintett. – Nem volt komoly, nem akarták…
- Nem volt komoly?! Sötét varázslat volt!
Perselus a fűre bámult. Lily nekidőlt egy fának, és behunyt szemmel élvezte a gyenge napfényt. A fiú imádattal nézett fel rá, de észre sem vette…
- Feltűnően sokat vagy mostanában Potterékkel.
Lily sóhajtott, hátrarázta vörös hajzatát. Piton megbűvölten nézte.
- Nem, ez nem igaz. Csak barátkozni próbáltunk… de nem jött össze. – Nem akarta elmondani Perselusnak a vizes esetet.
A fiú sápadt, keskeny arca felderült, komor, fekete szeme vidámabban csillogott.
- Hidd el, Lily, nem voltam benne.
A lány bólintott.
- Rendben, Pers. De azt azért tartsd észben, hogy nem fogok olyan könnyen megbocsátani, ha még egyszer hazudsz nekem.

Lily rengeteget tanult, mint mindig, de már látta az eredményt. Lassan elkészült az ismétléssel, és ahogy közeledett április vége, úgy vett erőt rajta a szorongás és a kíváncsiság. Bizonyítani akart, megtudni, hogy eredményes volt-e a féléves gürcölés. Épp a szokásos délutáni folyosóügyeleten volt, amikor durrogásra lett figyelmes. James és Perselus párbajoztak; a fénycsóvák szédítő sebességgel röpködtek. Lily közelebb szaladt, elkiáltotta magát (Capitulatus!), mire a két fiú pálcája elegáns ívben a kezében landolt.
- Büntetőmunka! Meg ne lássam még egyszer, hogy párbajoztok! Potter, McGalagony professzorhoz, Perselus Lumpsluck professzorhoz!
Azzal már indult volna vissza, de James elkapta a karját.
- Lily, kérlek, beszéljük meg!
- Nincs mit megbeszélnünk, Potter – azzal kirántotta magát a fiú kezéből, és visszarohant a folyosójára. Piton kárörvendően Jamesre vigyorgott, aki dühösen elviharzott a Griffendél-torony felé.