Egy szerelem története 2.

2. fejezet

Lilynek sok álma volt azon az éjszakán, de az azt követő hetekben is. Érdekes módon, Will egyikben sem szerepelt. Mindig Potterről álmodott. Lily bosszankodva ébredt egy keddi napon, úgy érezte, még aludni sem hagyja az az arrogáns szamár. Emma meg Alice nem értették, mi baja, de aztán barátnőjük rosszkedvét a korai kelésnek tudták be. Alice kicsit sajnálkozva hagyta ott őket reggeli után, mert gyógynövénytan előtt Frank-kel akart sétálni a tónál. Lily és Alice égnek emelték a szemüket, de azért elmotyogtak egy-egy „Jó szórakozást!” –t. Sirius Black ekkor felállt, és lustán, zsebredugott kézzel odasétált Emmához, majd lehuppant mellé az egyik párnás székre. Emma egy pillanatig észre sem vette, majd mikor a fiú megköszörülte a torkát, majdnem félrenyelte az éppen a szájában lévő pirítósfalatot. Kicsit udvariatlanul, kicsit rekedten szólalt meg:

- Mit akarsz?
Sirius vállat vont, majd lassan, elnyújtva ejtve a szótagokat, válaszolt.
- Csak azt, hogy gyere velem randizni jövő hét végén. Az első roxmortsi hétvégén.
Lilyt azonban nem tudta megtéveszteni. A lány nagyon jól látta, hogy a keze remeg kissé, a szeme pedig mindent elárult. A laza álarc mögül előbújt kissé a szégyenlős kisfiú. A hódító, Sirius Black, fél a visszautasítástól! Ilyet sem látni minden nap! Lily kuncogott.
- Te meg mit kacarászol, Evans? – kérdezte Black sértődötten.
Lily csak a fejét rázta, megpróbált elkomolyodni, de belül rázta a röhögés. Hogy nehogy kitörjön belőle, gyorsan bekapott egy falat rántottát, de ő is félrenyelt, mint az előbb Emma, és Willnek hátba kellett vágnia, hogy meg ne fulladjon.
- Kö-köszönöm – nyögte Lily.
- Semmiség – legyintett a megszólított.
James Potter eközben a világra is haragudott, de legfőképpen magára.
- Mit eszik rajta? Mondd, mit? Nem is olyan nagy szám. Jobbat érdemelne – duzzogott.
- Szerintem az a bajod James, drága barátom, hogy nem téged választott – dörmögte Remus.
- Talán! Milliószor hívtam randira, Holdsáp, ezerszer! És ő mindig kikosarazott! Nekem pedig el kellett viselnem a sokszoros csalódást, mintha nem is történt volna semmi. Erre jön ez a Durmstrangos bájgúnár, és a karjaiba omlik.
- Arra nem is gondoltál, hogy Lily is bájgúnárnak tart téged? – tapintott a lényegre barátja.
- Ugyan! – legyintett James.
- Pedig, szerintem, ezért mond nemet. Lehet, hogy tetszel neki, csak az nem jó neki, ahogy elhívod a találkára. És sajnos, azt kell, hogy mondjam, igaza van. Talán ha egy kicsit személyesebben intéznéd. Mindig a rajongóid szeme láttára kérdezted meg.
- Jól van, de úgy sokkal nehezebb! – James a hajába túrt.
- És? Neked ez nem lehet akadály.
- Az a baj, hogy nagyon is akadály – morogta James inkább magának, mint Remusnak.

Lily egész nap remekül érezte magát. Will elfeledtette vele, hogy mennyire haragudott Potterre. Egész nap sokat nevetett, és két barátnője szinte felülmúlta a vidámságban. Emma ugyanis igent mondott Siriusnak, aki már rég tetszett neki. Alice pedig csak úgy, szokás szerint boldog volt. Lilyéknek aznap volt gyógynövénytan órájuk (ahol Alice-t megpróbálta megharapni egy alattomos Mérges Csápfű), dupla bájitaltanuk (itt Lilynek kis híján sikerült felrobbantania a Sziporka Szirupját, de szerencsére Emma figyelt), és dupla mágiatörténetük (ahol mindenki elaludt, kivéve Lilyt, így neki kellett felébreszteni mindenkit, még James Pottert is…). A lány úgy gondolta, lehetett volna rosszabb is. Will könnyen barátkozott, így, mikor Lily bejelentette, hogy lemegy Hagridhoz, a fiú csak intett neki egyet, és folytatta a varázslósakkot Remussal. Lily gondolataiba merülve haladt végig a hosszú lépcsősorokon, keskeny folyosókon, míg egy pillanatban arra riadt fel, hogy fogalma sincs, hol van. Itt nem voltak lovagi páncélok, az üres falszakaszt csak egy falikárpit borította, amelyen egy tömzsi fickó balett lépésekre tanított három-négy trollt. A trollok ezt egy idő után megelégelték, és csépelni kezdték balett-tanárukat. Lily azonban nem tudott ezen nevetni, mivel egyre inkább kétségbeesett. Fel-alá kezdett járkálni, egyfolytában arra gondolt, ki kell találnia, hol van. Azonban egyre inkább elkalandoztak a gondolatai, főleg a házi feladatok felé. Töprengéséből furcsa, tompa zajok zökkentették ki. Legnagyobb meglepetésére egy gyönyörűen megmunkált, míves ajtó jelent meg a falon, egy hatalmas váza mellett, pontosan a háta mögött. Lily egy pillanatra megszeppent. Hevesen viaskodott benne az aggodalom és a félelem, a kíváncsisággal. Végül győzött az utóbbi, és határozottan megfogta, majd lenyomta az óriási rézkilincset. Az ajtó engedelmesen kinyílt, és ő belépett. Egy kellemes, tágas szobában találta magát, a falakat arany-vörös tapéta borította. Rengeteg könyvespolc volt a helyiségben, melyek egészen a mennyezetig nyúltak. Volt egy szép nagy márványkandalló is, amely kellemes meleget árasztva megborzongatta Lilyt. Tetszett neki a szoba. Voltak még kényelmes karosszékek, előttük kerek asztalok. A lány tompa puffanást hallott a háta mögül.
Azonnal megpördült a tengelye körül, szinte olyan gyorsan, hogy beleszédült, de nem foglalkozott vele. Szörnyen izgatottnak érezte magát. És meg is volt rá az oka.

Ugyanis az egyik könyvespolc előtt, egy puha fotelben, pontosan vele szemben James Potter ült, kikerekedett szemmel.

- E-Evans! Te meg mi a fészkes fenét keresel itt? – A fiú dadogott a döbbenettől. A menő, sebezhetetlen srác maszkja, amit mindig viselt, a porba hullott, és egy, egyre sápadó, rémült kisfiú állt előtte. Sose látta még ilyennek Jamest. Most nagyon is sebezhetőnek tűnt.
- Én… én eltévedtem… és csak… nem tudtam, hol vagyok. Járkáltam a folyosón, és akkor…
- Megjelent az ajtó. Tudom – szakította félbe James.
- Honnan tudsz erről a… - Lily nem tudta, hogy is nevezhetné ezt a helyiséget.
- Könyvtár. De rengeteg alakja van.
- Mi? – Lily nem gondolta volna, hogy még ennél is jobban le tud döbbenni. – Hogy érted azt, hogy több alakja van?
- Figyelj, Lily. – A lány szeme megrebbent. James a keresztnevén szólította, mint akkor, mikor bocsánatot kért. A szíve valamiért hevesebben vert. Miért lett ilyen melege hirtelen? – Csak akkor mesélek neked bármit is erről a szobáról, ha…
- Ha? – Lily le merte volna fogadni, hogy James megint randit fog kérni tőle.
- Ha nem árulsz be McGalagonynak. Se másnak. Ez a szoba titkos.
Lilynek tátva maradt a szája. Aztán gyorsan becsukta, és igyekezett szúrósan nézni Jamesre.
- Nem sérti a házirendet, igazából legális. – mentegetőzött a fiú, látva, hogy néz rá a prefektuslány. – De nem akarjuk, hogy…
- Akarjuk? – Lily összepréselte az ajkait. Jamest kicsit McGalagonyra emlékeztette, mégsem volt kedve nevetni.
- Lily, - heves szívdobbanás – nem mondok semmit, ha nem ígéred meg, hogy nem árulkodsz.
Lily szíve most elméjével küzdött. A kötelességtudat és a kíváncsiság ismét véres harcot vívott egymással. Végül elméjét és logikáját lecsendesítve, a kötelességtudat elesett. A győzelem az oldalát furdaló kíváncsiságát illeti.

- James – ismét heves szívdobbanás, ám ezúttal nem Lilytől – megígérem, hogy nem mondom el senkinek. Lily igyekezett nyugodt maradni.
- Szuper! – kiáltott fel boldogan. Nagyon örült, hogy ezt elmondhatja Lilynek. – Szóval, ez a szoba akkor jelenik meg, ha elmész háromszor a vázáig tartó falszakasz előtt.
Lily bólintott. Neki ez véletlenül sikerült.
- Közben arra kell gondolnod, amire szükséged van, például egy helyre, ahol nyugodtan tanulhatsz – körbemutatott. – Hát, ez volna az a hely. De kívánhatsz kisebb változtatásokat, például, egy kanapét. – James behunyta a szemét, és koncentrált. Egy alaktalan ködfelhőből lassan kibontakozott egy bordó bársonykanapé. Lily lehuppant rá, és onnan figyelte a fiút csillogó zöld szemével.
- Érted már? De sajnos ételt nem lehet kérni a szobából. Remus szerint valami…
- Gamp-féle transzformációs törvény miatt. Folytasd – szólt közbe Lily.
- Te is miket tudsz… - emelte égnek a szemét James.
- Csak a tananyagot – vágott vissza Lily.
- Jó, jó! Nyugi, kislány! – visszakozott James.
- Ne nevezz kislánynak.
- Na, azt hiszem, ennyi.
- És mi a helyzet az „akarjuk”- kal? – világított rá a lány.
- Remus, Sirius, Peter, meg én.
Lily gúnyosan felvonta a szemöldökét.
- Nahát, magadat utoljára mondtad? Ez aztán a haladás. – Lily maga se tudta, miért kötött bele a fiúba. James arcán halványpiros foltocska jelent meg, majd villámgyorsan el is tűnt. A lány folytatta. – De hát mi az, hogy nem akarjátok? Nem a tietek a szoba!
James hanyagul vállat vont.
- Mi fedeztük fel.
- Ezt meg honnan veszed? – Lily szeme automatikusan résnyire szűkült a haragtól. – Nem lehettek olyan beképzelt majmok, hogy... na jó, te meg Black igen… de hogy Remus és Peter!
Hisz én is megtaláltam!
- Jó, lehet, hogy rosszul fogalmaztam!
- De még mennyire! – Lily érezte, egyre dühösebb lesz, de hogy tényleg van-e erre oka, azt nem tudta volna megmondani.
James megpróbálta leállítani.
- Oké, nyugi, Evans! Nem így értettem, csak azt szeretnénk, hogy minél kevesebb ember tudjon róla. Persze, hogy nem tiltjuk meg, hogy használják, ez lehetetlen. Csak azt nem szeretnék, ha mindenki idecsődülne.
Siker. Lily szeme visszatért normális állapotába, és már nem úgy szedte a levegőt, mint aki majd’ megfullad.

- És akkor nekem miért mondtad el?
- Mert megtaláltad, és ha itt vagyunk, miközben valaki bejön, felvilágosítjuk – vágta rá.
- Rendben – mondta a lány. Megint körülnézett. – Te itt szoktál tanulni?
James a földön heverő könyvet bámulta.
- Igen… meg olvasni is itt szoktam, mert Madame Cvikker kitiltott a könyvtárból.
Lily nem tudott elnyomni egy kuncogást. James egyre jobban érezte magát. Eszébe jutott Remus tanácsa. Úgy döntött, megpróbálja. A nőcsábász álarca visszacsúszott a helyére, elfedve a szerelmes tinédzser aggódását.
- Te Lily! Nem lenne kedved eljönni a roxmortsi hétvégén egy teára a Madam Puddifoot kávézójába? – rákacsintott a lányra.
Lilyt elfutotta a pulykaméreg.
- Hát már megint itt tartunk! Tudtam, hogy végül itt fogsz kilyukadni! Mi lenne, James Potter, ha vennéd a fáradságot, és megismernél, ahelyett hogy trófeaként nézel rám?!
- De én… - kezdte James, de Lily oda se figyelt rá.
- Mit de? Próbálj már meg elgondolkodni azon, hogy nem biztos, hogy minden lány a bunkó macsókra bukik! Viszlát, Potter! – azzal sarkon fordult, és kiviharzott a Szükség Szobájából, magára hagyva a megdöbbent James Pottert.

Lily magában füstölögve haladt végig a folyosón, ami még mindig zengett a Szoba ajtajának becsapódásától. Hogy képzeli?! Amint egy kicsit megkedvelnék egymást, vagy jól éreznék magukat, rögtön előrukkol a randival. De hát ő, Lily, nem holmi trófea, amit számos próbálkozás után megszerezhet, hogy aztán rá se hederítsen többet! Nem. Nem fogja hagyni magát, akármennyire megnyerő és helyes is James… márpedig nagyon is az. Amikor azok a mogyoróbarna szemei olyan vidáman csillognak, és a mosolya is őszinte… óó, ezzel a Jamessel bármikor elmenne randevúra. Csupán annyi a baj, hogy ez a James nagyon-nagyon ritkán mutatkozik. És mégis, ennek ellenére, egyre nehezebb az ellenállás, és ezt Lily tudta jól. Csak abban bízott, hogy James nem is gyanítja. Igyekezett ugyanúgy tiltakozni, de már nehezebben ment. Nem is veszekedtek már annyit, mint korábban. A lány kezdte úgy érezni, hogy barátság kezd kialakulni közöttük. Sőt, valami furcsa vonzalmat is érzett a fiú iránt, bár ezt nem szívesen ismerte el. De ha szerelmes is volna belé (ami persze nevetséges! Lehetetlen… ), akkor sem mondana igent. Talán ha kedvesebben kérné, és… nem! Erre kár gondolni is! Most szépen kiveri a fejéből James Pottert, az arrogáns, pöffeszkedő modorával együtt! Lily fújtatása lassan szabályos légzéssé vált, észre se vette, merre megy, magától vitte a lába.

Mikor pedig végre felocsúdott, a hatalmas kétszárnyú ajtó előtt állt, amelyből hívogatóan csordult be a meleg napfény, habár október végére járt már az idő. Lily kilépett a nyitott ajtón, és pár pillanatig pislogva állt az erős fényben, aztán tenyerével árnyékolva, futva indult Hagrid kalyibája felé. Sietve bekopogott, és már hallotta is Agyar nyüszítését. Minden ismerős zaj balzsam volt háborgó lelkének, még Hagrid csontropogtató ölelését is mosolyogva fogadta.
- Lily Evans! Milyen jó látni téged! - szélesen mosolygott bozontos-szúrós szakálla alatt.
Lily megsimogatta az ugrabugráló kiskutya fejét, majd felnézve válaszolt:
- Téged is! Sajnálom, hogy nem jöhettem hamarabb.
A vadőr bogárszeme örömtől csillogott. Felállt, sertepertélt kicsit, majd teát és süteményt szolgált fel. Lily, tudva, hogy a sütit nem tanácsos megkóstolnia, fogtörő hatása miatt, viszont a teát örömmel megitta.
- Na és, mi történt manapság?
Lily sóhajtott, és elkezdett mesélni.

- Szóval, randevúra hívott? Már megint? – brummogta a vadőr, bujkáló mosollyal.
- Igen, és persze nemet mondtam – Lily sóhajtott.
- No és mért’?
Lily gyors és határozott választ akart adni, de nem tudott.
- Hát, mert… mert…
Hagrid most már nyíltan vigyorgott.
- Lily, azt hiszem, nagyon is tetszik neked. Akkor mi a baj?
- Az, hogy én nem vagyok hülye cicababa, aki a lábai előtt hever! – fakadt ki Lily. - Én nem vagyok díj, amit megnyerhet. Ha azt akarja, hogy igent mondjak, akkor szálljon le a magas lóról. Engem nem szédít el azzal, hogy sikeres kviddicsjátékos, és hogy helyes… és… - nem tudta folytatni, csak a fejét rázta.
- Hé, hé, kislány! Nyugalom. Semmi baj.
De Lily csak a fejét rázta, és eleredt a könnye.
- Nem akarom, hogy… nem…
Hagrid csitítóan megsimogatta Lily vállát.
- Lily, neked nagyon tetszik James, akármilyen ripacs rosszcsont is. Csak az a baj, hogy te nem akarod, hogy tetsszen neked. Nem akarsz te semmit sem érezni. És tudod, hogy miért? – Lily a fejét rázta. – Azért, mert félsz attól, hogy ha igent mondasz, akkor nem törődik veled tovább, ahogy a többi buta lánnyal.

Lily elképedve, könnytől fénylő szemmel nézett a háztájőrzőre.
- Rubeus Hagrid, honnan a csudából tudsz te ilyeneket?
- Eh, ez nem fontos. Igazam van, vagy igazam van?
- Igazad van – ismerte el a lány -, de ez nem oldja meg a problémámat.
- Lily, Lily! Te nagyon különleges lány vagy, nem akármilyen teremtés. Az a fiú, akit téged elhanyagol, kutyát se ér! Ha pedig James Potter megbánt téged, hát velem gyűlik meg a baja. – Hagrid valami oknál fogva mosolygott az utolsó mondat közben. – Jut is eszembe, gyere, nézd meg a halloweeni dekorációt!
A félóriás kivezette a lányt a hátsó ajtón a kertbe, ahol hatalmas, narancsszín tökök álldogáltak. Lily összeráncolta a szemöldökét.
- Hagrid, mitől nőttek meg ezek ennyire? Csak nem… ?
A vadőr nem nézett a kislány szemébe.
- Én… izé…
Ám ekkor kiáltozást hallottak a kastély felől. Lily felismerni vélte a hangot, amikor…
- Will, kispajtás! Hogy kerülsz te ide? – kurjantott Hagrid.
- Sziasztok – köszönt a fiú. Lilynek hirtelen melege lett. Csak nem akarja elhívni a bálba?
- Igazából Lilyhez jöttem. Nos… - nagyon zavarban volt. – Lily, volna kedved eljönni velem a halloweeni álarcosbálba?

Lily biztos volt benne, hogy ezt akarja kérdezni, de mégse jutott szóhoz. Egyre tudott csak gondolni: Jamessel akar menni a bálba! Jamessel! Ez dübörgött a fejében, és érezte, hogy elpirul.
- Lily? – Will kicsit esetlennek tűnt.
De hiszen James meg se hívta! Honnan szeded, hogy egyáltalán tetszel neki? Lily leszidta önmagát ostobaságáért. A szíve azonban reménykedve dobogott. De akkor miért hívta annyiszor randira? Mégis az elméje győzött, a logikája kioltotta a szíve érzéseit. Akkor se kérte, hogy menjen vele, ha szerelmes belé, Lilybe. Végül ismét hevesen dobogó szívvel, remegő hangon közölte:
- Persze, Will. Szívesen megyek veled a bálba.
Will arca felragyogott.
- Szuper! Nagyon örülök! Akkor… holnap hétkor találkozunk a nagyterem előtt. Hát… jó éjszakát! – elsietett.
Hagrid értetlenül nézett Lilyre.
- Miért mondtál neki igent?
Lily mélyet sóhajtott, hogy ne kalimpáljon úgy a szíve, mintha át akarná törni a bordáit.
- Azért, mert James nem hívott meg a bálba.
- De hát az nem megoldás, hogy mással mész!
- De én el akarok menni abba a buliba. Sajnálom Jamest, de ha el akart hívni, korábban kellett volna megtennie. Mostmár mennem kell, Hagrid. Köszönöm a tanácsokat. Jó éjszakát.
- Jó éjt.
Hagrid a kunyhójából figyelte a vörös hajú lányt, aki sietve haladt a Roxfort felé. Megcsóválta a fejét, aztán megetette Agyart.

Lily töprengve haladt a fényárban úszó kastély felé.
Will-lel megy a bálba, pedig James tetszik neki. Ilyet se tesz minden nap! Nem igazán tudta, hogy miért tetszik neki Potter, de valahogy érezte, hogy nem mindig olyan öntelt tuskó, ahogy nap, mint nap mutatkozik. Tudta, igenis tudta, hogy James Potter nem azt a valakit játssza mindig az iskolában, aki valójában. És Lilynek ez tökéletesen elég volt. Attól viszont félt, hogy valami komolyabb vonzalom alakul ki benne a fiú iránt… de hát ez lehetetlen! Ő, Lily Evans, aki mindig logikusan gondolkozik, rengeteget tanul, és gyűlöli Pottert… ő nem fog beleszeretni. Csak egyetlen bökkenő volt. Korántsem utálta. De ezeket a gondolatokat hirtelen elzárta az elméje egy rejtett zugába, mondván, később gondol rá. Nem is sejtette, hogy valaki végigkíséri a tekintetével a kastélyig, majd halványan elmosolyodik.

- Ágas barátom, ez szinte rekord. Már majdnem két hónapja járunk a jó öreg Roxfortba, és egyetlen csínyt sem követtünk el, leszámítva persze az órán elkövetett vicceket. Itt az ideje valami komolyabb tréfának.
- Tapmancs, hisz te is tudod, hogy jó színben kell feltűnnünk a Roxfort kedvenc prefektusa előtt…
- Vagyis neked, drága barátom!
- Akkor nekem – hagyta rá James. – De megígérted, hogy segítesz. Soha, egyetlen lány sem tudott huzamosabb ideig ellenállni nekem. – A fiú végigsimított borzas üstökén, majd egy afféle „csajozós” mosolyt küldött az előtte elhaladó két lányra, akik kuncogva siettek tovább.
- Igen, de Evans nem csak egy lány. Vagy mégis? Azt hittem, azért akarod meghódítani, mert különleges.
- Persze, hogy az! – csattant fel a másik. – Nagyon is tetszik… csak…
- Csaaak? – ugratta Sirius.
- Csak fogalmam sincs, hogy miért nem akar velem randizni. Hiszen olyan helyes, sportos, okos…
- És szerény…
- Te is tudod, hogy ez igaz! Igenis ilyen vagyok.
- Nem gondolod, hogy vissza kéne fognod magad? Talán ez az oka a sikeres hárításainak.
- Hát… megpróbálhatom – vigyorgott James. Sirius hátba vágta.
- Ez a beszéd! Na, akkor kit tréfálunk meg?

Lily igyekezett odaérni a vacsorára, mielőtt a Tekergők mindent felzabálnak. Hogy is lehet ekkora étvágyuk?! Már meg sem lepődött, mikor meglátta Pottert és Blacket egy-egy csinos szőkeséggel kacérkodni. Az viszont nagyon is meglepte, hogy az előző pillanatban még éhesen korgó gyomra fájdalmasan összerándult. Nem számít, mondta magának. Hátrasimította sötétvörös haját, majd leült Remussal szemben, és csevegni kezdett Emmával. Alice Frankkel bájolgott… jellemző. Azt nem tudta, hogy ez őt miért zavarja, de nem is érdekelte igazán. Inkább szedett magának egy kis húslevest. Mikor James észrevette, hogy Lily megérkezett, elküldte a csinibabát, majd arrébb hessegette Emmát Lily mellől, és ő maga ült a helyére. Lily tüntetően elfordult, és evett egy kanál levest.
- Jaj, Evans, ne csináld már! Mivel bántottalak meg annyira, hogy lassan egy napja nem szólsz hozzám? – James színpadiasan szívére szorította a tenyerét. Majd lehalkította a hangját. - Még mindig a Szükség Szobája miatt vagy mérges?
A lány nem szólt, csak vállat vont.
- Én azt őszintén kérdeztem. Örülnék, ha randiznál velem.
Lily dühösen összevonta a szemöldökét.
- Már elmondtam, hogy mi a bajom veled. Ha képtelen vagy felfogni, jobb lesz, ha feladod a próbálkozásaidat. Menj, és szórakoztasd a kis libákat, úgyis csak arra várnak. – szúrt oda még egyszer.
James arca megrándult. Ez fájt neki.
- Jó, akkor most komolyan kérlek téged, Lily. Eljönnél velem a holnapi bálra? – szeme vágyakozva csillogott, ezúttal őszintén.
Lily most nagyon mérges lett Jamesre, de főleg magára. Majd a harag helyét átvette a szomorúság. Igyekezett olyan hidegnek maradni, amilyen csak lehetett, de érezte, hogy könnyes lesz a szeme. Annyira igent akart mondani! Az ajkába harapott, szipogott egyet, majd a tányérját bámulva, halkan szólt:
- Sajnálom, de mással megyek a bálba.
James arca most megkeményedett.
- Taylorral mész, igaz?
Lily nem válaszolt.
- Rendben. Jó szórakozást. – A fiú hangja olyan hidegen csendült, mint az acélpenge.

Lily lehajtotta a fejét, összeszorította az ajkát. Érezte, hogy megcsapja a fiú illata, majd látta, hogy elsiet az ajtó felé, és felvágtat a márványlépcsőn. A lány a tenyerébe temette az arcát. Teljesen elment az étvágya. Sirius szemrehányóan nézett rá, majd barátja után rohant.
- Mi volt ez? – Emma döbbenten nézett legjobb barátnőjére.
- Elhívott a Halloween partyra – sóhajtott.
- Miii? De hát, eddig azt hittem, nem is tetszel neki! Folyton veszekedtetek, és…
- És mostanában már egyáltalán nem. Egész jól kijöttünk.
- És mit mondtál neki?
- Hogy mással megyek.
- Mi? Már ez is? Mégis kivel mész?!
- Will-lel.
- Jaj, ez fantasztikus! De van ruhád, ugye?
- Persze…
Nem akarta elmondani Emmának az érzéseit, a csalódását, mindent. Túl fáradtnak érezte magát.
- Azt hiszem, elmegyek aludni. Jó étvágyat.
Emma is elköszönt, Lily pedig elindult.

James a klubhelyiségben dühöngött. Lily csak akkor hallotta meg, mikor bemászott a portrélyukon, de nem mert továbbmenni, inkább elbújt a kőfal takarásában, és hallgatózott.
A fiú egy vázát vágott a falhoz, Lily pedig akaratlanul is összerezzent.
- Hogy lehetek ILYEN szerencsétlen, Sirius? Miért, miért csak most kérdeztem meg?! Tuti, hogy Taylor csak pár órája kérdezte meg! Ha én kérdezem meg hamarabb…
- Akkor sem biztos hogy igent mond! Nyugodj már le haver, mit fog szólni, ha látja, hogy ennyire az elevenedbe talált?
- Nos, talán megváltozik rólam a véleménye! Ennél rosszabb már úgysem lehet, hiszen az elmúlt öt évben lehordott mindennek, ami csak rossz lehet!
Lily elvörösödött, kicsit elszégyellte magát. Tudta hogy most egy kicsit igaza van Jamesnek. Nem kellett volna olyan kegyetlennek lennie vele. Bele sem gondolt, hogy eshet ez a fiúnak. Legszívesebben odarohant volna hozzá, és bocsánatot kért volna.
Nagyon sajnálta már, hogy igent mondott Willnek.
- De neked meg kell próbálnod megváltoztatni a véleményét! Hiszen azt akarod, hogy randizzon veled, nem?
- De, akarom. Igazad van, Tapmancs.
- Mindig igazam van.
James felnevetett.
- De, akkor mit tegyek?
- Legyél vele kedves. Próbáld meg meghódítani… de csak finoman.
- Köszönöm. Jó barát vagy.
- Semmiség. Gyere, találjunk ki végre egy viccet.
Lily még hosszasan üldögélt a kőpadlón, aztán feltápászkodott, és bemászott a klubhelyiségbe. A fiúk szobájából nevetés hallatszott. Lily is elmosolyodott.
„Próbálj csak meghódítani, James Potter, de ne hidd, hogy könnyű lesz.”