Egy szerelem története 1.

A nap első sugarai narancssárgán tűztek be a félig nyitott ablakon, barátságos, meleg színbe vonva a kis szobát. A falakat halvány rózsaszínre festették, a hajópadlót puha, vastag, világos szőnyegek takarták. Szépen faragott íróasztal, ágy, komód, és ruhásszekrény alkotta berendezését, na meg egy széles, magas könyvespolc. Az ágyban egy lány feküdt, szép arcát glóriaként övezte aranyfényű, sötétvörös haja. Aludt.

Ahogy az éjjeliszekrénykén díszelgő óra mutatója elérte a hatos számot, a lány szemhéja résnyire nyílt, pislogott párat, majd teljesen kinyílt, felfedve sötétzöld szemét. Nyújtózkodott, ásított, majd kiugrott az ágyból, de a takarója a bokája köré csavarodott, így inkább kiesett belőle, és arccal előre landolt a földön.
- Aúúú!- szisszent fel, majd feltápászkodott, és lerángatta magáról a konfliktust okozó tárgyat.
- Idióta - közölte a pehelypaplannal. Aztán pillantása a naptárára tévedt. A bejelölt négyzet szerint szeptember elseje volt. Boldogan elmosolyodott.
- Megyek a Roxfortba! Végre… - suttogta, és odaszaladt a nagy szekrényhez. Szélesre tárta az ajtóit, és kritikusan vizsgálta meg ruhatárát, majd egy kényelmes farmer, és egy csinos, zöld színű lenvászon blúz mellett döntött. Nagy nehezen hatalmas Roxfortos ládáját is kihúzta a gardróbból, és az egyik szőnyegen kinyitotta. Katonás rendben álltak benne a könyvek, ábécésorrendben, a ruhák szépen összehajtva, patyolattisztán. Megszemlélte a csomagját, majd helyeslően bólintott, és kiment a fürdőszobába fogat mosni. Éppen a hajkefét rángatta végig sűrű, hosszú haján, mikor édesanyja kiáltását hallotta:
- Lily, drágám! Gyere reggelizni!
- Megyek, anya!- ordított vissza, majd megszemlélte az arcát, és a haját, úgy döntött, elfogadható. Végigsimított frufruján, majd pulcsiját felkapva lerohant a lépcsőn. Anyja puszit nyomott a fejére, és bacon-t, meg tükörtojást lapátolt a tányérjára. Lily azonnal nekiesett, farkaséhes volt.
- Ne olyan gyorsan, még megárt! - dorgálta mamája. - Pirítóst?
Lily bólintott, anyja pedig pirítóst halmozott elé.
- Hol van Petunia? És apa?
- Elmentek. Apád elvitte a nővéredet iskolába.
- Értem. És mi?
- Mi, ha megreggeliztél, elindulunk.
- Oké. - mondta, és beleharapott a pirítósba.

Egy órával később Lily és anyja nagy nehezen kicipelték a ládát a kocsihoz, majd egy nagy „ Hórukk! ” -kal a csomagtartóba dobták. Mikor már úton voltak Londonba, Lily halkan megszólalt:
- Anya, Petunia el sem akart búcsúzni?
- Jaj, kicsim! Nem tudom… én csak annyit tudok, hogy nem vagytok valami jóban. Apa viszont megpuszilt, még aludtál.
A kislány beletörődve bólintott. Majd felkapta a fejét.
- Miért nem hoztuk el magunkkal Perselust? Hiszen akkor nem kellett volna olyan sokat buszoznia… tudod, nem veti fel őket a pénz…
- Lily… öhm… nem kedvelem Perselust. Tudod, olyan…
- Olyan mi? - kérdezte összeszűkült szemmel.
- Azt hiszem, gonosz.
- Ezt már ezerszer megbeszéltük…
- Ezért nem kívánok vitát nyitni. Nem hozzuk el, és kész.

Az út többi részében Lily durcásan hallgatott, csak a 9 és háromnegyedik vágánynál adott egy búcsúcsókot anyjának. Elfeledte dühét, és boldogan integetett a pöfékelő, piros gőzmozdonyból, ami olyan kedves volt neki. Mikor kigördültek a pályaudvarról, elindult megkeresni barátait, mert a peronon elkerülték egymást. Hamar össze is futottak, sőt ütköztek, mert Alice és Emma Horatius Lumpsluck elől menekültek.
- Gyorsan, gyorsan! Ez üres? Gyerünk! - kiáltozták a lányok, és becsődültek a kupéba, Alice pedig bevágta az ajtót.
- Huh, ez meleg volt. - Lily kérdőn nézett rájuk, így Emma mentegetőzni kezdett.
- Bocsi, csak a Lump-klubból jövünk… már a peronon lecsapott ránk, és elhurcolt magával, nosztalgiázott meg teletömött tökös derelyével. Borzasztó volt. Aztán azzal húztuk el a csíkot, hogy megkeresünk téged, erre azt mondta: „ Ó, Lily Evans? Menjetek csak, örömmel látom őt is! ” Eszünk ágában sincs visszamenni! Amúgy mi történt veled a nyáron?
- Á, semmi. Uncsi volt, igazi mugli nyár.
- Hát, ezt Alice nem mondhatja el magáról. Egyiptomban nyaralt. Nézd meg, hogy lesült.
- Emma, hagysz szóhoz jutni? Be nem áll a szád - bökte meg Alice barátnőjét.
- Biztos remek volt, az ősi egyiptomiak zseniális varázslók voltak.
- Igen, tanulmányoztunk pár piramist, meg minden. Nagyszerű volt - sóhajtott.
- És… - de Lily nem fejezhette be, mert a kis fülkébe Sirius Black és James Potter robbant be, őket követte Frank Longbottom is.
- Hé, hölgyeim, bejöhetünk? - kérdezte Sirius.
- Már megtettétek… - morgott Lily.
- Mit motyogsz, Evans? Nem hozzád jöttünk. Remust keressük. Nem láttátok? - James felvont szemöldökkel nézett körül.
- Nem. És most kotródjatok innen.
- Neked van kedved menni, Sir Black?
- Nincs, Mr. Potter.
- Nna, szuper. Mi jóról folyt a csevely, mikor bekopogtunk? - James szemüvege mögül kérdőn nézett Lilyre. Mintha tényleg érdekelné.
- Vagy inkább betörtetek…
- Ó, csak a nyárról! - felelte Alice kedvesen. - Te hol nyaraltál, Frank?
- Én Egyiptomban - mondta a kérdezett.
- Képzeld én is! Nincs kedved beszélgetni róla egy kicsit? - kérdezte a lány gyorsan.
- De! Menjünk ki, itt nagy a hangzavar.
- Húúúúúú! Mi folyik itt? Csak nem fogtok andalogni a lámpafényes vonatfolyosón? – James hangosan kacagott, és hátbavágta Siriust.
- Ugyan miért ne beszélgethetnének? - szólt közbe Lily. - Az nem andalgás!
- Senki sem kérdezett, kisasszony - mondta dorgálva James.
- Elegem van belőletek! Hagyjátok Alice-t és Frankot, és menjetek el! Hagyjatok már békén! -fakadt ki hirtelen Lily. James egy pillanatig nem jutott szóhoz. Majd megszólalt, szinte szomorkodva:
- Menjünk Sir.
Sirius hitetlenkedve nézett rá.
- Megőrültél, haver? - De James nem szólt, csak karon fogta barátját, és kimentek a kupéból, Lily pedig elővett egy Szombati Boszorkány-t.
- Ez meg mi volt? James Potter szót fogadott neked! Csak nem tetszel neki? - vetette fel Emma. Lily gyengéden meglegyintette az újságjával, és megvonta a vállát.
- Talán belátta, hogy igazam van.
Emma felvonta a szemöldökét, de nem szólt, csak csavargatni kezdte szőke tincseit.

Lassan sötétedett, és Alice még mindig nem került elő, de Emma meg Lily azt gondolták, majd megjön, és nem aggódtak. Tudták hogy barátnőjüknek nagyon tetszik Frank. Beszélgettek, és jól bevásároltak a kedves büfés boszorkánytól egy nagy adag édességet, és játszottak pár parti Robbanós Snapszlit. Mikor a legelős, dombos táj vadabbra váltott, és már a lámpák is felgyulladtak a vonaton, megérkezett Alice, pirosan és boldogan.
- Frank megkérdezte, hogy akarok-e járni vele!
- Te jó ég, és mit válaszoltál?
- Igen, hát persze hogy igen!
- Óóó, Allie, ez nagyszerű!
- Ugye? Tisztára belezúgtam! De ugye, helyes fiú?
- Nagyon helyes. Nem öltözöl át? Nemsokára megérkezünk!
Alice átöltözött, majd megörvendeztette Emmát a beszélgetés részleteivel, Lilyt pedig az egyiptomi útja érdekességeivel. Mikor megérkeztek a Roxmortsba, Lily kalapáló szívvel vizsgálta a felszálló füstfelhőt, hátha meglátja már Hagridot, a Roxfort vadőrét. Már azt hitte, beteg, mikor felharsant a jól ismert kiáltás:
- Elsősök, ide hozzám! - lapátkezével Lilynek intett.
Lily pedig odakiáltott:
- A héten meglátogatlak! Most mennem kell!
Már egészen sötét volt, mikor megérkeztek a ló nélküli fiákerekhez, amik a kastélyhoz vitték őket. Csakhogy már csak egyetlen egy kocsi maradt, Lilynek és barátnőinek Jamessel és Siriussal kellett megosztaniuk azt.
- Nocsak, nocsak! Kiket látnak szemeim? - kérdezte James gúnyosan, majd odavetette Alice-nek: Ha akarsz Frankkel ülni, eggyel lejjebb találod.
Alice elrohant, és négyesben maradtak.

Szinte egész úton nem esett szó, csak James ugratta egy kicsit a lányokat. Lily furcsállta, hogy James nem indított semmi komolyabb vitát, de nem szólt. Beszélgettek egy kicsit Emmával, de mikor megérkeztek a Roxforthoz, mindannyian elcsendesedtek. A száztornyú, impozáns kastély föléjük magasodott, mind a négyen úgy gondolták, nem szabad beszéddel megzavarniuk ezt a rég várt pillanatot. Mikor a fiáker megállt a hatalmas kétszárnyú ajtók előtt, James kisegítette Lily-t a kocsiból, majd megszólalt.
- Öhm… izé, Lily.
- Ez a nevem - válaszolt a lány gúnyosan.
- Szóval én… bocsánatot szeretnék kérni, hogy csak úgy berontottunk a kupéba. Tehát… bocs.
- Semmi baj - mondta őszintén meglepődve Lily. Aztán eszébe jutott, miért törtek rájuk a fiúk. - Megtaláltátok Remust?
- Mi? Ja, persze - hangzott a felelet.
A lány bólintott.
- Oké. Akkor szia.
- Szia.
Lily már indult Emmához, de James újra megszólította:
- Lily!
- Tessék? - fordult vissza. A fiú nagyon mondani akart valamit, talán nem tudta, hogy szóljon, de aztán csak megrázta a fejét.
- Semmi - mondta, és elsétált a megdöbbent Lily mellett.


A nagyterem pompásan volt feldíszítve. Mindenütt lebegő gyertyák világítottak, a négy hosszú asztalon csillogott az ezüst étkészlet. A terem plafonja helyett a kinti csillagos ég volt látható, ha felnéztek, és Lily elismeréssel adózott a látványnak. A tanárok asztalánál ott ült szinte mindegyik jól ismert, sőt szeretett tanára. Igazán boldog volt. De valami nyugtalanította. Vajon mit akart neki mondani James olyan nagyon? És miért nem szólt semmit végül? De elhessegette magától a gondolatot, most csak a jó dolgokra akart gondolni. Újra itt van, megérkezett oda, ahova egész nyáron vágyott. Helyet foglalt a szinte röpdöső Alice, és a csakugyan vidám Emma mellett, majd várta hogy Dumbledore szóljon végre.
Mikor az igazgató úr felemelkedett, a zsibongó terem elcsendesedett. Mindenki csüngött az öreg bölcs szavain.
- Kedves Diákok, Tanárok! Köszöntelek benneteket ebben az új tanévben! Kérlek, figyeljetek! A beosztási ceremónia most rendhagyó lesz kissé. Érkezett ugyanis a Durmstrang Akadémiáról egy diák, aki mostantól a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola tanulója lesz, az ötödik évfolyam tanulóit gyarapítva. Először is tehát, kérem William Taylor-t, fáradjon a Teszlek Süveghez, amely beosztja őt a négy ház egyikébe. Legyetek vele kedvesek, fogadjátok szeretettel!
Egy magas, göndör fekete hajú fiú sétált nyugodtan a kis székhez, amin a Teszlek Süveg nyugodott.
Csillogó, kék szeme volt, és különleges (Lily és Emma szerint csinos, Alice nem nyilatkozott) arca. Egyenesen ült le a kis zsámolyra, majd McGalagony a fejére helyezte a molyrágta Süveget.

A kalap egy szakadása kinyílt, és megszólalt:
- Üdvözlégy, Taylor úrfi! Meglehetősen szokatlan egy ilyen idős fejet elbírálni, de már tudom, hova osztalak. A döntésem: Griffendél!
A Griffendél asztala tombolt, tapsviharral fogadták a mosolygó fiút, aki lehuppant az egyik székre, egyenesen Lily mellé. A lány egy kicsit elpirult, de a döntést végül annak tudta be, hogy csak mellette volt üres hely. Emma rákacsintott vörös hajú barátnőjére. Az új jövevény ekkor Lily felé fordult.
- Szia! Will Taylor. De ezt, gondolom, már tudod.
- Igen… - felelte ismét pirulva Lily. - Lily vagyok. Lily Evans.
Will elmosolyodott. Aranyosan.
- Szóval Lily. Nem haragszol hogy ide ültem?
- Ugyan, dehogy! – Lily legyintett egyet. - Egyébként eddig nem is tudtam, hogy lehetséges iskolát váltani.
- Pedig lehetséges. A szüleimmel a nyáron költöztünk Londonba, és nem járhattam többé a Durmstrangba. De nem szerettem oda járni. Tudod… oda sok kétes hírű, de gazdag varázsló gyereke jár. Ők szeretik a sötét mágiát. Én meg nem vagyok olyan. Azt hiszem, békésebb típus vagyok.
Lily bólintott, és közben Wals, Anne-nel véget ért a beosztás, az elsősök helyet foglaltak, s az asztalon megjelent a lakoma.
- Értem. Hát, jó étvágyat.
Will csodálkozva nézett a finomságoktól roskadozó asztalra.
- De… az előbb még…
- Tudom, tudom. A házimanók főzik meg, odalent, és varázslattal felkerül ide.
- Szuper… - motyogott a fiú, majd burgonyát és halat szedett a tányérjára.
- Nagyon éhes vagyok. Neked is jó étvágyat.
Ahogy Lily hasa szép lassan megtelt, el is álmosodott, de azért csevegett még egy kicsit Willel. James, mikor meglátta, milyen vidáman beszélgetnek, összeszűkült szemmel vizslatta új osztálytársát.
- Nem szimpi - bökte meg Siriust, Willre mutatva.
- Csak nem azért, mert Evansszel dumál?
- Dehogy! Csak… csak nem az.
Sirius vállat vont.
- Te tudod.

Lily a vacsora végére egészen összebarátkozott Willel, megismerte, és szimpatikus volt neki a fiú. Nem hasonlított James Potterre - talán ezért tetszett neki. Már megint James! Miért is jut eszébe mindig?
Kedvesen búcsúzott a fiútól, és jó éjszakát kívánt, csakúgy, mint Will.
Mikor bemásztak a portrélyukon, Emma és Alice félrevonták.
- Mi volt ez? Hozzánk se szóltál, úgy megbabonázott. Hát tényleg ennyire tetszik? - kérdezett Emma. Csak úgy csillogott az a kék szeme.
- Nem… vagyis nem tudom. Nagyon kedves…
- Te beleestél! Hát igen, iszonyú cuki a mosolya. De Durmstrangos volt! Várhatnál még egy kicsit ezzel. Szerintem ismerd meg jobban - fűzte hozzá Alice.
- Igen, ki tudja milyen valójában! Na de majd holnap, holnap felkészítünk! Szuperül fogsz kinézni!
- Köszi, de ez nem szükséges. Csak beszélgettünk - hárított Lily.
- De Lil, te tetszel neki! A Teszlek Süveg még a fején volt, és már akkor téged bámult!
- És mellettem is volt hely - jegyezte meg Emma.
- Oké, nyugi, lányok! Majd reggel megbeszéljük! Jó éjt! - mondta Lily és felrohant a lányok hálótermébe.
De még sokáig nem tudott aludni. Tagadta, de Will igazán tetszett neki, és a fiú sem volt közömbös iránta, hiszen őt, Lily-t választotta, nem Emmát, Alice-t, vagy valaki mást. Elismerte, nem úgy, mint James Potter! Potter! Lily még mindig haragudott rá egy kicsit, de a bocsánatkéréssel kiengesztelte őt… A lány lassan megnyugodott, és mély álomba merült.

Reggel az első, ami (vagy aki) eszébe jutott, az Will volt. Milyen kedves! Boldogság döntötte el a gondolatra, hogy mellé ült, ráadásul meg is tudott szólalni a fiú társaságában. Büszke volt magára. Szinte összebarátkoztak. Lily úgy döntött, nem hagyja elrontani a napját, és ezen se Potter, se Black nem változtathat. Vidáman csacsogva indult két barátnőjével reggelizni. A nagyteremhez érve kiáltásokat hallott.
- Lily! Lily!
Hátrafordult, és meglátta, hogy nem más, mint Perselus Piton kiabál neki.
- Pers! De rég láttalak! Mi történt? Hogyhogy nem találkoztunk?
- Hát… elkerültük egymást - mondta Perselus, aki nem nézett a lány szemébe.
- Mindegy, a lényeg, hogy most találkozunk. Hogy telt a nyarad?
- Nem volt rossz. Nem történt semmi. És mi nem is találkoztunk a nyáron. Miért nem, Lil?
- Nem is tudom… nem igazán értem rá.
- Egyszer sem?
- Jaj, Perselus, sajnálom! Figyelj, sétáljunk egyet ebéd után.
- Jó. Akkor ebéd után.
- Most mennem kell! Szia!
- Szia… - Perselus megsemmisülten nézett a sötétvörös hajú lány után, majd horgas orrát lógatva elindult barátai felé.

Lily gyorsan falatozott, majd miután megköszönte az órarendet McGalagonynak, siettek is az első órára, ami bájitaltan volt, Lily egyik kedvenc tantárgya. Az emlékezés bájitalát kellett elkészíteniük, afféle ismétlésképpen. Lilyé sikerült a legjobban, így övé lett a meglepetés ajándék: Drubli legjobb fúvógumija. A következő óra átváltoztatástan volt, amit a fekete hajú, kontyos McGalagony tartott. Egy egeret kellett elbájolniuk úgy, hogy pennává változzon. Plusz pont járt, hogyha a penna pávatoll lett, mínusz, hogyha cincogott, mikor írtak vele. Az óra végére csak Lilynek és egy Mary nevű lánynak sikerült tökéletes pennát varázsolni, ezzel pedig tíz ponttal gyarapodtak a Griffendél pontjai. A többi órán Lily már nem igazán figyelt oda, egyre csak Will járt az eszében. Reggelinél csak egy pár szót válthattak, mert a fiúnak más órái voltak, csak a sötét varázslatok kivédésén találkoztak, ahol az új tanár, Mr. Gregor Richmond, a főbenjáró átkokról beszélt nekik, és házi feladatként ötvenöt centis esszét kért tőlük a vérfarkasokról, és életmódjukról. Az órán Perselus furcsán méregette Remus Lupint, aki a szokásosnál is sápadtabb volt. Ebéd után Lily kiment a parkba, hogy találkozzon Perselussal, de sehol sem volt. A lány egy fél órát várt rá, aztán dühösen felment a klubhelyiségbe, hogy megírja a feladott házi feladatokat, de nehezen haladt. Mikor pedig az SVK esszéhez ért, a pennája megállt a pergamenen, csúnya tintapacát hagyva maga mögött. Lily tágra nyílt szemmel bámult a kandalló tüzébe. Miért nem jött el Perselus? Olyan nagyon akart vele, Lilyvel találkozni, aztán meg nem jött el. Ezt nem tudta megmagyarázni, ezért is haladt olyan lassan. Nem tudta kitalálni, hogy Per miért hagyta cserben. Sose késett, mindig előbb érkezett. És ma olyan furcsa volt Richmond professzor óráján. Nagyon csúnyán nézett Lupinra… mintha valamit titkolna a sápadt, szakadt fiú. Megrázta a fejét, elhessegette a rossz gondolatokat. Most meg kell írnia a dolgozatot, és mihamarabb be kell fejezni, hogy kérdőre vonhassa Pitont. Elhúzta a száját, és egy kis tinta-korrigálót öntött a pacára, ami nyomban felszívódott.

Újra nekilátott, és mire sötétedni kezdett, be is fejezte. A nap szerencsére még csak közelített a láthatárhoz, még elég világos volt. Lily összepakolt, és épp fel akarta vinni a holmiját, mikor befutott Will, meglehetősen szélfútta állapotban. Mikor meglátta a lányt, boldogan elmosolyodott. Lily hagyta, hagy fújja ki magát, majd a fiú megszólalt:
- Jaj, Lily… már mindenütt kerestelek. Emma azt mondta, lementél találkozni valami Pitonnal, így kerestelek a tó közelében, de sehol se voltál. Aztán Mary Musgrove mondta, hogy felmentél a könyvtárba tanulni. De ott se találtalak. Aztán beleütköztem a másik barátnődbe meg egy srácba, és a lány, azt hiszem Alice, azt mondta, vagy egy órája feljöttél ide. Így most itt vagyok – hadarta a srác.
- Szegény, te aztán mindenhol voltál.
- Hát, a Tiltott Rengetegben még nem - vigyorgott Will.
- Nem vesztettél sokat. Amúgy miért is kerestél? - kérdezett rá a lány. Már rég meg akarta tudni, mire volt jó ez a rohangálás.
Will zavarba jött, kicsit el is pirult.
- Hát, én csak… szóval, tudod… én új vagyok itt. És azt akartam megkérdezni, mivel eddig veled beszéltem a legtöbbet, hogy nem nézhetnénk-e körül a kastélyban. Ja, meg a házikat se tudom. Nehéz belecsöppenni egy ilyen összeszokott társaságba. Ráadásul mi összevissza vettük az anyagot. Átváltoztatástanból már a jóval előrébb jártunk, de bájitaltanból csak a felét vettük mindennek. Azt se tudom, mi az az emlékezés bájitala. Akkor benne vagy?
- Persze! Menjünk rögtön. Már úgyis kész a leckém.
Lily mindent megmutatott új barátjának, amit csak tudott. Benéztek régi tantermekbe, bejárták a mostaniakat, megkeresték Lily kedvenc helyeit, megnézték a bűvös lépcsőket, a pincetermeket, a Trófeatermet, és egyszer elmenekültek Hóborc elől, aki krétával meg papírgalacsinokkal dobálta meg őket, és a lovagi páncélokat.

Kifulladva érkeztek meg a Kövér Dáma portréjához, és miután Lily elhadarta a jelszót (Ágasbogas galagonya!), bebújtak a portrélyukon át a Griffendél klubhelyiségébe. Ott senkit se találtak, csak Jamest, Siriust, Remust, és Petert, amint összebújva sustorogtak. Amikor a két másik megérkezett, ijedten felkapták a fejüket. Végül James szólalt meg gorombán.
- Ti meg mit kerestek itt?
Lily csípőre tette a kezét, és dühtől piros arccal válaszolt.
- Képzeld el, James Potter, a klubhelyiség nem a tied. Most értünk vissza. Sétáltunk - majd kedvesebb hangnemre váltott. - Jó éjszakát, Will! - szólt, és puszit nyomott a fiú arcára, majd felrohant a lányok hálótermébe.
Will csak nézett utána kerek szemmel, majd ő is jó éjt kívánt, és felsietett a fiúk alvóhelyére.
James még mindig arra a pontra bámult, ahol Lily eltűnt.
- Ti is láttátok? Megcsókolta!
Sirius vállat vont, flegmán kinyújtotta hosszú lábait, majd így szólt:
- Csak egy puszi volt.
- Nem!
- Mi van haver, most mit vagy úgy oda? Tudtommal te mást is csináltál néhány lánnyal.
James elvörösödött, helyes arcát csúf fintorba vágta.
- Nem is érdekel - mondta végül, majd megigazította szemüvegét, és barátaihoz fordult.

Lily Evans töprengő arccal hallgatózott a lépcső tetejénél. Maga se tudta miért, egy kicsit bántotta, amikor azt hallotta: „… tudtommal te mást is csináltál néhány lánnyal. ”
Megrázta a fejét, és elment lefeküdni.