Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A triót elbűvölte a sok utolsó pillanat emlékműve, és kedvet kaptak ahhoz, hogy saját fotójukat...
Sziasztok. Kovács Gergőnek hívnak 25 éves vagyok és 15 éve lettem meleg.
Amikor egy kis város vezetői utat engednek a parttalan betelepülésnek, tönkre téve ezzel az...
Egy távoli világban, ahol az idő olyan, mint egy hatalmas, bonyolult kert, létezik egy titokzatos...
Károly, a barna rövid hajú férfi belenézett a visszapillantó tükörbe.<br /> Majd kikapcsolta...
Friss hozzászólások
Biodrón: Meg kéne, hogy történjen... Bo...
2024-07-19 01:00
dreamland912: Köszönöm, igyekszek mindig bel...
2024-07-15 20:35
dreamland912: Ha tetszett az írás, HÖLGYEKNE...
2024-07-15 20:35
dreamland912: Ha tetszett az írás, HÖLGYEKNE...
2024-07-15 20:34
dreamland912: Ha tetszett az írásom, nőknek...
2024-07-15 20:22
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Egy randevú kedvéért

A férfi csalódottan ejtette ki remegő kezéből a porral oltó kiürült tartályát. Hagyta a térdig érő vízbe hullani, miközben megroggyanó lábakkal, tehetetlenül nézte a hidroplán félig kiégett roncsát, amint az lassan, baljósan sodródott a korábbi magasságból még nagyon kicsinek látszó sziget fehér homokkal borított partja felé. Sekély volt a víz, és szinte már meleg. Viszonylag könnyen lehetett benne gyalogolni, ami felidézte a férfi gyerekkorát, a strandon töltött órák fesztelenségét, azokat a régmúlt, különösen boldog időket, amikor a gyerekmedencében ismerkedett a vízi lét kellemes rejtelmeivel. Most azonban az ijedtségtől a gyomra szinte diónyira zsugorodott, és a görcs sehogy sem akart múlni. Maga sem értette, hogyan élhetett túl egy kényszerleszállást. Bosszúsan elkönyvelte magában, hogy a gép már használhatatlan, a motortér és az utasfülke egy része menthetetlenül kiégett, aztán lógó orral elindult a lassan sodródó hidroplán után, a part irányába.
Ötven méternyire volt a szárazföld. A felesége már kigyalogolt a vízből, s még ilyen távolságból is jól lehetett látni az arcvonásain, ahogy csendben pityereg, hol a szemeit törölgeti, hol a hosszú, világoskék ruhája aljából próbálja a vizet kicsavarni. Már csak az hiányzott az összképhez, hogy mint oly sokszor korábban, idegesen rágja a körmét, és megszállottan dobálja hátrafelé az enyhén hullámos, szabadon aláhulló, hosszú, sötétbarna sörényét. A férfi szeme előtt, mint ha csak az orra előtt történne, kirajzolódott ez a sokszor látott jelenség. Rossz volt így látni a nejét, ezért el is fordította a fejét. Kevés dolgot viselt olyan rosszul, mint a tehetetlenséget, a neje kiborulásaival már évek óta nem tudott mit kezdeni.
 
A szőke pilótanő valahol kettejük között gyalogolt lassú, imbolygó léptekkel, és a hóna alá szorított magassarkú papucsaival. Fél kézzel a combközépig felhúzott fehér farmerszoknyáját tartotta, a másikkal egyfolytában a tűztől megmentett mobiltelefonját próbálta életre kelteni, aminek a férfi ilyen messzire a legközelebbi lakott területtől nem látott semmi esélyét. Legalább kétszáz kilométerre repültek Malétól, gyakorlatilag egy lakatlan terület, emberektől, civilizációtól mentes kicsi paradicsomába csöppentek. Szó szerint csöppentek, bár a férfi inkább zuhanásnak gondolta, közben meg hatalmas elismerést kezdett érezni a nő iránt, aki az égő gépet minden nehézség ellenére a sziget mellett vízre tudta tenni. Jobb híján, mivel ez volt az egyetlen ember alkotta dolog a közelben, a repülőgépet elkezdte tolni a part felé. Ha semmire sem jó, akkor is jó valamire! Sosem lehet tudni, hogyan fogja még hasznát venni. Kellett a tudat, hogy van valami, ami a kicsi földdarabon összeköti a civilizációval még akkor is, ha semmi esélye nincs a repülőgépet megjavítani. Itt fognak ragadni egy időre, ki kell várni, amíg megtalálják őket. Megint emlékek futottak át az agyán azokról az időkről, amikor még sokat olvasott, és a kedvencei voltak a hajótöröttekről szóló klasszikus regények. Most azonban nem tudott mosolyogni, inkább mérges volt és rettenetesen ideges, hihetetlen töménységben kavarogtak az érzelmei.
- Fogadjunk, hogy nincs semmilyen térerő. - mondta reményvesztett csüggedéssel a pilótanőnek, miután a hidroplán a sekély vízben megfeneklett. Látszott, hogy a közelben álldogáló nő is sápadtan, gondterhelten ráncolt homlokkal néz körbe, de az óceánon, és a sziget nagy részét borító sűrű növényzeten kívül nem találhatott semmit, amitől remélhetett volna bármilyen segítséget.
- Nincs, tényleg nincs. Reménytelen.
- Gyere, toljuk ki a gépet a partra, amennyire csak lehetséges. Nem lenne jó, ha elsodorná a víz! - szólította a nőt, aztán a feleségéhez intézte a szavait.
- Csilla! Gyere légy szíves segíteni. Szükség van rád, ki kell tolnunk a gépet a homokra, hogy el ne vigye egy áramlat.
- Mi az anyámnak? Nem jó semmire! Egyáltalán, hogy a fenébe adtak jogosítványt egy ilyen szerencsétlen, hülye picsának? - méltatlankodott sírva, ijedtségtől eltorzult arccal a feleség. Nem nagyon igyekezett megválogatni a szavait.
 
A férfi visszaemlékezett az előző napra. A felesége már az éjszakába nyúló bulin megalkotta a degradáló véleményét a pilótanőről, aki a repülőtérről átrepítette a szállásukra, majd kihívó ruhába öltözve vendégül látta őket a saját lakásában, ahol érthetetlen pimaszsággal tolakodott és flörtölt vele a neje szemeláttára, vagyis nem csak vele, hanem a gyönyörű feleségével is. Nyíltan nem közölte a szándékait, mégis minden mozdulata és nyájassága, a dörgölőzős testbeszéde ezt sugallta a házaspár felé. Csillát kifejezetten taszította ez a hirtelen közvetlenség. Amikor kettesben maradtak, ki is fejtette mocskosul részletesen, hogy Magyarországon az ilyen nőket nevezik ribancnak. Gusztáv azt sem tudta felhozni a pilótájuk mentségére, hogy mint magyar származású, jobban örül a társaságuknak, hiszen nem láthat túl gyakran onnan érkező turistákat, nem beszélhet az anyanyelvén. Nem számított ilyen fogadtatásra, és bár a flört a kedvére volt, és valahol vágyott is a nő közelségére, rettentően zavarta a leplezetlen kacérkodás a visszafogott, kicsit bigott párja előtt. Az is érdekes gondolatokat szült, ahogy a vendéglátójuk próbált beférkőzni a felesége intim szférájába. Csillának eleinte még tetszett is a véndégmarasztalás, a gyönyörűen terített asztal, az ínycsiklandozó ételek, az egzotikusan berendezett ház, de idővel mégis egyre ellenszenvesebb lett számára a helyi rendőrfőnök gazdagnak számító felesége. Akárhányszor kettesben maradtak, mint ha a világon nem is lenne más téma, ezerszer is felhánytorgatta a vendéglátójuk viselkedését. Csilla szervezte az utat, és akkor még örült, hogy egy honfitársa vezeti a szállodát, de érthető volt a férfi számára, hogy az öröm átment ürömbe, a gazdag nő léha viselkedése kiverte a biztosítékot a féltékennyé váló és azonos neműeket szexuális téren egyébként is elutasítóan kezelő asszonynál.
 
A pilótanő nagy gondjai között elengedte a füle mellett a sértegetést. Már csak az hiányzott, hogy hajba kapjanak. A férfi szerint a rémült szemű nő saját magát is okolhatta a balesetért, és ez pont elegendő magyarázat volt arra, hogy miért nem védi meg saját magát. Szemmel láthatóan rettentően zaklatott volt, még mindig remegett minden porcikája, de viszonylag higgadtan viselkedett. És valószínűleg csak azért uralkodott olyan jól magán, mert nem akart további pánikra okot adni.
Csilla szavai még jobban felbőszítették a férfit, aki haragos tekintettel ránézett a feleségére. Értette ő, hogy a neje kiborult, de azt is tudta, hogy nincs igaza. Minek akart ide jönni, miért akart pont itt nyaralni? Miért nem volt jó valami közelebbi üdülőhely? És ez nem csak drága útnak ígérkezett, de meglehetősen furának is. Az utóbbi időben teljesen kihűlt kapcsolatuk okán minden az ellen szólt, hogy megtörténjen ez a nyaralás, azonban a férfiban volt még remény, hogy a kettesben töltött idő talán újra összehozhatja őket. Nagy tervekkel vállalta hát az utazást. A felesége azonban ennek a békülésnek, újra egymásra találásnak csekélyke jelét is alig adta, csak egyszerűen ide akart jönni, a Maldív szigetek fehér homokkal borított szigetére.
 
- Nyugodj már meg, kérlek, és válogasd meg a szavaidat! Gyere, segíts! Nem hiányzik semmilyen vita, nem is segíthet senkin ebben a helyzetben.
- Akkor mond meg ennek a kurvának, hogy intézze gyorsan a hazaszállításunkat. És ha lehet hajóval, nem egy újabb, szerencsétlen repülőgéppel. - háborgott Csilla. Minden indulat és utálat az arcára volt írva.
- Itt nincs sem telefonfülke, sem térerő. - kezdett beszélni a pilótanő, de a férj félbeszakította.
- Csilla! Nézz fel az égre! Hány madarat látsz? Szerinted tehet arról Sztella, hogy oldalról elénk repült és beleütköztünk egy fregattmadárba? Örülj, hogy ilyen ügyes pilótánk van, más mellett akár meg is halhattunk volna! Amilyen kicsi volt a baleset, és az az utáni tűz esélye, annál nagyobb a valószínűsége, hogy akár napokig kereshetnek minket, mire megtalálnak. Szóval ne háborogj, hanem gyere segíteni, és inkább azon törd a fejed, hogyan lehet túlélni az elkövetkezendő napokat.
Gusztáv nagyon igyekezett higgadt maradni, pedig már nem csak a térdei remegtek, kezdett felfordulni az egész gyomra. Mint máskor, amikor az idegességet nem tudta legyűrni, hányingere támadt, és elkezdett köhécselni, egy óriási gombócot érzett a torkában. Egyébként is nehezen szánta rá magát a repülésre, nagyban befolyásolta a tériszonya, mégis felszállt a gépre a neje kedvéért. Hát vehetné Csilla a fáradtságot, és nem csak vádaskodással, hanem igazi tettekkel is segíthetné a bajban.
 
Sztella a ráncolt homloka ellenére is ráerőltetett egy mosolyt az arcára köszönésképpen, de a férfi nagyon jól tudta, hogy ez már egy másik nő, nem ugyanaz, mint aki előző este még belemászott a képébe és szinte felajánlotta magát. Kíváncsi lett volna, akkor is ilyen kihívó-e, ha a férje jelen van, aki valamilyen rendkívüli ok miatt attól a fülledt légkörű vacsoráról egy külföldi út miatt távol maradt. Csak azt vette észre, hogy a nő céltábláivá váltak, és nem értette, hogy a világ távoli részén ez a normális, vagy tényleg csak nekik szól a magakellető közvetlenség. Zavarban volt miatta rettenetesen, másrészt meg örült, hogy bosszúságot okoz a feleségének, aki továbbra is hűvös maradt vele az egész napos kedvessége ellenére. Ennek a gyanús, határokat átlépő flörtnek tulajdonította Gusztáv, hogy a házigazda távolmaradásának hírére Csilla még idegesebb lett, sokáig csak szótlanul kortyolgatott valami enyhén alkoholos italt, és inkább az ablakon bámult kifelé, mint hogy belement volna a házigazda feleségének pajzán játékába.
Csilla megmozdult végre. Talán jobbnak látta a segítséget, mint tovább kakaskodni egy meddő vitában. Lerúgta a kínai tangapapucsát és méltóságteljes vonulással a férfi mellé lépdelt. Gusztávot bosszantotta ez a képmutató magatartás, de már megszokta a nejétől ezt a felsőbbrendű viselkedést. Természetesen látszott, hogy a nő a haragot még nem engedte el, de legalább együttműködésre lehetett bírni.
 
Közös erővel sikerült a gépet szinte a part széléig kitolni. A férfi ezt már biztonságosnak ítélte. A hullámok sem emelgették a hátulján csodaszépen csillogó, elől megfeketedett, koromtól szutykos hidroplánt. Elkeserítő látványa okán a három ember szótlanul állt meg pár méterre a száraz, fehér homokban, és nyomasztó csend nehezedett a kicsi csapatra. A helyzet pattanásig feszülő hangulatot teremtett, aminek egyszerűen nem volt megoldása. Csilla arrébb sétált, leült a földre, átkulcsolta a térdeit és némán potyogó könnyekkel szemlélte a roncsot. Sztella elvonult jó kőhajításnyira, mint ha csak egyedül szeretne a problémáival maradni, Gusztáv pedig, ha nem is túl nagy lelkesedéssel, de próbálta felderíteni a még füstölgő roncsot, hátha talál valami értékeset az elkövetkező napokra. Pillanatnyilag minden használhatatlannak tűnt, és a gép is elég forró volt, hogy alkalmatlan legyen az időpont a roncs átvizsgálására. Jobb híján a férfi gondolt egyet, sietősen, mint ha kergetné a tatár, elkezdett futni a part mentén, mezítlábasan kapkodva a lábait a meleg és laza korallhomokban. Reménykedett, hátha valahol civilizációs nyomokat talál, vagy bármit, amivel hírt adhat magukról. De csak pazarolta az idejét, csalódottan vette tudomásul, amit egyébként is sejtett. A part mentén, a hosszúkás szigeten talán negyedórányi, fárasztó és nehézkes kocogás alatt körbeért, és nem találta nyomát sem emberi tevékenységnek. A bozótosba már be sem kellett mennie, hogy tudja, ott sem találhat segítséget.
- Gyere, beszélnünk kell! - szólította Gusztáv a pilótanőt lihegve. - Azt gondolta, hogy hárman talán okosabbak lesznek, és nem törődve azzal, hogy a nő sírni vonult félre, a karjánál fogva a felesége felé terelte.
- Ali biztosan keresni fog. Eddig sem hagyott elmenni az országból, ezután sem hiszem, hogy elengedne. - szipogta a nő, de ha kicsit hagyta is magát vontatni, követte a férfit, aztán tisztes távolságban megállt Csillától, és várta, mi történik.
- Van valakinek használható ötlete? Egyelőre semmilyen módon nem tudunk magunkról hírt adni, és beletelhet egy- két napba, mire elkezdenek minket keresni. Össze kellene szednünk, mire lesz szükségünk, hogy átvészelhessük ezt a kis időt. Én úgy gondolom, hogy a legfontosabb az ivóvíz. Bemegyek a sziget belsejébe, hátha találok valamit. Ti addig, ha nem forró már, leszedhetnétek a gépről mindent, amit csak használhatónak ítéltek. És örülnék, ha nem veszekednétek, itt most az életetek a tét! - beszélt a férfi határozottan. Nem remélte, hogy a két nő tényleg meg is tud első szóra egyezni, de ha van elfoglaltságuk, akkor talán gyorsabban megy az idő és a civódást félre teszik. Nagyon remélte, hogy Csilla nem fogja a történteket tovább hánytorgatni, és előre tekint majd mindannyiuk érdekében.
- Hány napig kell itt rostokolnunk? - kíváncsiskodott a neje szinte megszelídülve.
- Talán csak egy, maximum két napig. - válaszolt Sztella csendesen.
- Nem téged kérdeztelek! - csattant a feleség hangja, utálatos hangszínt engedett meg magának a pilótanővel szemben.
- Csilla, fejezd be! Nem kell szeretned Sztellát, de legalább ne hergeld magad, és főleg minket. Szerinted van ennek valami értelme? - igyekezett a férje még idejében elfojtani a duzzogó nő szitokáradatát. Aztán csak állt, és a nő arcát nézte. Csendben várta, hogy jobb belátásra térjen a felesége, aki elfordította a fejét, és mint aki szótlansági fogadalmat tett, sértődötten gubbasztott a homokban.
Sztella igyekezett kivonni magát mindenféle ellenségeskedésből, ezért némán elindult a hidroplán felé. Talán tényleg hibás volt, de a férfi akkor sem értette, miért nem igyekszik saját magát megvédeni. Másrészt meg szükség volt a hideg fejre, hiszen egy komolyabb üvöltözés csak tovább rontotta volna az amúgy is elég nagy szerencsétlenséget. Gusztáv nem akart ebben a helyzetben egyikük mellett sem állást foglalni. Mi értelme lett volna a mi lett volna, ha kezdetű mondatoknak? Látva, hogy a labilis fegyverszünet elkezdődik, az óceánnak háttal fordult, és megszemlélve az egyre sűrűsödő aljnövényzetet, félelemmel a gyomrában elindult a sziget belseje felé.
Kevés esélyt látott, hogy ivóvizet, valami kicsi, édesvízű tavat vagy akár egy tócsát is talál, de nagyon kellett a víz. Csak most, gyaloglás közben kezdett el a környezetére figyelni. Iszonyú meleg volt, fülledt, párás levegő nyomta a mellkasát, meg a szomjúság, amit egyre erősebben érzett a korábbi fejvesztett futkározás után. Az inge teljesen átázott az izzadtságtól, de nem merte azt sem levenni, mivel éles levelek között kellett itt- ott a bozótosban átvergődni. A buja növényzet között helyenként betűző rendkívül erős napsütéstől ugyan nem tartott, de a parton nagyon hamar leégéshez vezethetett volna a fehér bőrének a ruhanélküliség. Rótta hát a métereket, és próbált nem a félelmeire koncentrálni. Mielőtt ide utaztak, olvasott pár dolgot az országról, amit most nagyon alaposan volt lehetősége megtapasztalni. A hőmérséklet soha nem esik huszonöt fok alá. Tehát kihűléstől nem kell félni! Elmosolyodott magában. Valami jó is volt ebben a forró égövi kalandban.
Az idő múlásával a lelkében lassan kezdett feloldódni az első kétségbeesés. Kezdte más szemmel nézni az élővilágot, és időnként meglátta annak lenyűgöző szépségét. Más volt. Teljesen más arcát mutatta, mint Magyarország bármelyik mérsékelt égövű erdeje, ahol meredek lejtőkkel és csupa ismert növény és állatfajokkal lehetett találkozni. A szigeten hol sűrű, ismeretlen vegetáció burjánzott, hol csak kicsi, homokos tisztások adtak teret a közlekedésnek. Próbálta felmérni a hasonlóságot az általa ismert növényekkel, ami lekötötte a figyelmét, és a sötét gondolatait is elterelte. Amennyire érdekelte, pont annyira gyűlölte az ismeretlent. Egykor, mikor még az erdőt járta, gyakran érzett félelmet. Mindig tartott tőle, hogy olyasmibe botlik, ami a legrémisztőbb álmaiban már sokszor megtörtént. Pedig tudta nagyon jól, hogy itt nem találhat sem foszló hullákat és egyéb rémségeket, és főleg nem kell félni senkinek a szellemétől, de az ifjúkori horrorfilmek maradandó képzeteket hagytak a fejében. És ki az, aki nem fél semmitől egy ismeretlen bozótosban egyes egyedül? Minden idegszála feszült, és az apró, ismeretlen eredetű neszekre is rémülettel reagált.
Azt nagyon jól tudta, hogy a szigeten nincsenek ragadozók, sőt, semmilyen állat nincs, amitől igazán tartania kellene, maximum a kígyók, de azok a találkozást úgy is elkerülik. A madarak rikácsolására is csak akkor figyelt már fel, amikor végre áthatolt a sziget keskenyebb részén, és ismét a fehér homokban találta magát az óceán partján. A távolban, két irányban is látni vélt egy- egy nagyobb szigetet, azonban azt is tudta, hogy azok is lakatlanok, mint az az ezernyi másik, ami annyira egyedivé tette a Maldív szigeteket. Nagyot sóhajtott, mint ha azzal kifújhatná magából a lelkét nyomasztó terheket, aztán visszafordult az erdő felé. Itt nem lesz ivóvíz, az már biztos. Ahogy olvasta az interneten, a legmagasabb sziget is csak másfél méterrel emelkedik a tengerszint felé, és egy ilyen, alig négyzetkilométeres szárazföld esetén egy mélyedés, amiben megáll az esővíz, nem fordulhat elő, a homok a csapadékot pillanatok alatt elnyeli.
 
Nem volt nagy kedve ismét bemenni a bozótosba, próbált a sziget hosszában a homokos part és a sűrű növényzet határán gyalogolni. Már fejben eljutott oda, hogy pár nap szomjúság várhat rájuk, amikor végre néhány kókuszpálmát talált, amelyek mellett már egyszer elhaladt. Még látszottak a homokban a korábbi, elmosódott lábnyomai. Meghökkent kicsit a saját figyelmetlenségén, de akkor, abban a kétségbeesett, segítséget kereső percben teljesen más volt az úticél. Csak néhány termés függött a több méteres magasságba nyúlt pálmafákon, csakhogy a famászás jó húsz éve nem szerepelt a gyakorlatában. Meg kellett próbálnia a lehetetlent, és nem csak maga miatt. A legegyszerűbbnek az a fa ígérkezett, ami teljesen ferdén nőve, érdekesen benyúlt az óceán fölé. Ha leesik, itt legalább vízbe esik, gondolta, és előbb szinte egyensúlyozva felgyalogolt a fa háromnegyed részéig, majd a meredekebb részen átölelve a vastag fatörzset, igyekezett feljebb kúszni. Azt sem tudta, érett-e a termés, csak azzal volt tisztában, hogy a kókusz belseje ehető, és a benne lévő folyadék most éltető erejű.
 
Módfelett szenvedett a magasban. Emlékeiben élt még, ahogy a nyárfák vékony, ágaktól mentes törzsén fürgén fel tudott kapaszkodni, itt azonban a korábbi években leszáradt levelek éles maradványai kegyetlenül szúrták a combjait, és nagyon óvatosan tudta csak mozgatni a karjait, ha nem akart nagy fájdalmat okozni saját magának. Egy örökkévalóságnak tűnt, míg felért a fa tetejébe, de mindhiába, mert vágószerszám híján a legközelebb eső kókuszdió sehogyan sem akart a fától elválni. A férfi a borzasztóan felerősödő tériszonya miatt félt, és nem mert két kézzel szüretelni. Hiába enyhe volt a szél, mégis vészjóslón imbolygott alatta az ágak nélküli fatörzs. A vaskos szárú levelekbe sem mert megkapaszkodni, hogy közelebb helyezkedve a méretes, zöld dióhoz, a testsúlyát is latba tudja vetni. A távolabb lévőket még kinyújtott kézzel is lehetetlen lett volna elérni, azok bizony kemény rostokkal kapaszkodtak, és teljes biztonságban maradtak a férfi minden akarata ellenére. Megváltás volt Gusztáv számára a sikertelenség ellenére a földre ereszkedni.
- Szerszámot kell szereznem, másképpen ez nem fog menni! - mondta hangosan mintegy saját magának, aztán vetett még egy utolsó pillantást a magukat kellető, ringatózó kókuszokra, és keserű szájízzel elindult tovább a part mentén, de már visszafelé, és esze ágában sem volt ismét a sűrű, félelmeket sugalló bozótosba visszamenni.
 
Csilla még mindig ugyanott ült duzzogva a homokban, míg Sztella a repülőgép roncsaiból igyekezett minden mozdíthatót kinyerni. Nem nagy halom, de néhány dolog azért mégis megcsillogtatta Gusztáv szemeit. Kiváltképp a szerszámosláda látványa okozott örömet a férfi lelkének és adott némi reményt a túlélésre. Első dolga volt elé guggolni és belenézni. Csalódásra adott okot, szegényes villáskulcs készlet és két csavarhúzón kívül egy csak egy elnyűtt, ócska kombináltfogó volt az összes tartalma.
- A kurva életbe! - mondta ki hangosan, aztán a szitkozódást még kétszer, egyre idegesebben megismételte. - Legalább egy fűrész, vagy egy balta lehetne egy ilyen hülye ládában!
- Nem találtál semmit? - hallotta Sztella halk kérdését, aztán érzékelte, hogy a nő a gép valamilyen számára ismeretlen, eldugott tárolójából ledob mellé egy kalapácsot, majd a tarkójára teszi nyugtatólag a kezét. Miért nem a vállára? Mi tagadás, kellemes volt az érintés, de abban a pillantásban a feleségére nézett és enyhe bűntudat suhant át a gondolatain. Visszakapaszkodott hát a kalapács látványába, amit kézbe is vett rögtön. Talán ez. Talán ezzel le lehetne azt a kókuszdiót ütni! Latolgatta a súlyát és élvezte az ismerős érzést, ami megnövelte az erejét, ez a szerszám most kiváló fegyverként fog szolgálni.
- Néhány kókuszpálmát találtam. Nem sok dió van rajtuk, de hármunknak néhány napra elég lenne, persze ha le tudnám valahogy a fa tetejéről varázsolni. Kézzel sajnos nem sikerült. Vagy nem érett még, vagy csak én vagyok hozzá gyenge. - egyenesedett fel Gusztáv, hogy lerázza magáról a nő kezét, de az, amikor meglátta a férfi alkarján a horzsolásokat, kéretlenül, aggódóan ráfektette a kipirosodott csíkokra a tenyerét.
- Ne szórakozz, tiszta kosz és korom a kezed! - lépett távolabb a férfi, aztán elmosolyodott, amikor Sztella maga felé fordítva megnézte a tenyerét, és mint aki meglepődik, elkezdett vigyorogni.
- Van elég víz fürdeni! - mutatott a nő a nyugodt óceánra. Valahogy túllépett azon az érthetetlen szerencsétlenségen, ami érte őket nem is oly rég, és ezt a férfi a bizalom jelének vette. Biztos, hogy a nő tud valamit, és azért nem fél, könyvelte el magában.
- De szappan nincs, és pillanatnyilag nincs mit inni sem! - érvelt Gusztáv kijózanítóan, kicsit háborgón, aztán tanulmányozta a földön heverő, hidroplánból kinyer tárgyakat.
Egy pár méteres, vékony drótkötél szépen feltekerve. Ennek még hasznát veheti, akár kötözni kell valamit, akár csak rögzíteni. Ettől még jobbnak ígérkezett az a hosszú fémrúd, amit használhat feszítővasként. Egy olajos, szakadt, bal kezes bőrkesztyű, aminek a párja Isten tudja hol veszhetett el, és egy flakon motorolaj, ami még meg sem volt bontva. Az összes többi csak kacatnak tűnt. Valami füzetféle, amibe belelapozott. A repülőgép gépkönyve lehetett, bár angol nyelven nem értett belőle sokat, de árulkodtak a benne lévő sematikus ábrák. Önkéntelenül is fintorgott egyet. Ha lehetne, megjavítaná a repülőgépet, de ez alkatrész nélkül itt a világ végén teljesen lehetetlen, és nincs is hozzá semmilyen szakértelme. Letette a kalapácsot, és egy kisebb ládikát nyitott ki, ami apró kacatokkal volt tele. Rozsdás csavarok, műanyag alkatrészek, és alumínium szegecsek között a szigetelő szalag volt az egyetlen, aminek örült, bár pillanatnyilag nem látta, mire is lehetne használni. Időközben Sztella egy köteg kétes tisztaságú törlőrongyot nyújtott a férfi felé.
- Nesze, töröld meg a kezed, nem akartalak összekoszolni. - mondta halkan.
- Köszi! Nincs sok értelme, úgyis minden koszos, amit megfogdosok. - válaszolt a férfi, de elvette a nő kezéből a rongyot és a szerszámosládába gyűrte. - Van valami tapasztalatod? Mennyi idő, míg megtalálnak minket? Vagy mennyi idő, mire észreveszik, hogy nem mozog a repülőgép? A fekete doboz jelez, hogy hol vagyunk, ugye? - érdeklődött a férfi, mert abszolút nem volt járatos ilyen kérdésekben. Meggyőződése volt, hogy a válasz pozitív lesz, de a kérdései csak tolakodtak előre megszámlálhatatlan mennyiségben.
- Ez egy magángép, és nincs rajta fekete doboz. És csak akkor kezdenek el keresni, ha észreveszik, hogy nem értünk vissza a kikötőbe. De Ali biztosan kerestetni fog, csak nem tudja, merre kellene. - suttogta Sztella, és a férfi rájött, hogy azért beszél halkan, mert nem szeretné, hogy a szavait Csilla meghallja. Kicsit szíven ütötte a tudat, hogy az az egy- két nap valószínűleg hosszabbra is nyúlhat, de igazat adott Sztellának, nem szabad, hogy Csilla megtudja az igazat.
- Akkor akár egy hétig is maradhatunk? - töprengett suttogva, miközben a feleségére pillantott, és szánalmasnak találta, ahogy árván, sértődötten ott ült elfordított fejjel a homokban, és a végtelen óceánt bámulta.
- A repülésirányítók tudják, merre indultunk, de nem értek hozzá, hogy meddig követhetik majd a repülésünk irányát. Abban bízom, hogy Ali megmozgat mindent, hogy megtaláljon. - sóhajtott Sztella, aztán egy újabb, egészen hosszú, és nagyon vastag kötelet kezdett kiráncigálni a repülőgép roncsából.
- Még jó, hogy ilyen magas pozícióban van befolyása mindenre.
- Túl sok befolyása van, ami azt illeti. - fintorgott Sztella haragvó tekintettel, aztán elhallgatott.
A férfi megérezte, hogy nem szabad kérdéseket feltenni, segített hát a nőnek a kötelet leemelni, aztán még két, semmirevaló éket is a homokba küldött, amivel kerekeket lehetett volna kitámasztani elgurulás ellen, de jelen helyzetben értelmetlennek tűntek egy hidroplánon.
 
 
- Mégis nagy szükség lesz a kókuszokra. - sóhajtott nagyot Gusztáv, aztán megszemlélte, mit találhat még a gép utasterében. Az egyik sarokban egy félig bekormozódott, ezüstszínű, női retikül lapult félig nyitva, a pilótanő kikandikáló mobiltelefonjával. Csak Sztella tehette oda, ezért Gusztáv nem is nyúlt hozzá, de a nőnek nem kerülte el a figyelmét a férfi pillanatnyi mozdulatlansága.
- Nyugodtan nézd meg, hátha találsz benne valami használhatót!
- Nem, azok a személyes dolgaid, semmi közöm hozzájuk. - intett Gusztáv nemet a fejével, majd tanácstalanul körbenézett ismét. Úgy érezte, meg kell tennie valamit, ezért a kincskeresés után a feleségéhez sétált, és leült mellé a forró homokba.
- Megnyugodtál már? Nem kellene itt ülnöd a forró homokban és játszani a sértődöttet, még napszúrást kapsz!
- Hogy ne lennék sértődött, amikor nem mellém álltál, hanem azt a lökött kurvát védted? Ennyit számítok neked? - duzzogott tovább Csilla, de a férfi békítőleg átölelte.
- Nem, nem álltam egyikőtök pártjára sem, csak a veszekedésnek nincs semmi értelme. Egymásra vagyunk utalva, és minél jobban eltávolodunk egymástól, annál gyötrelmesebb napok jönnek. Nem volt még elég, hogy bántottuk egymást annyi éven keresztül? - Gusztáv ingerült lett, de nem volt szabad azt a viselkedést felvennie, amit Csilla olyan látványosan művelt.
- Tudom, hogy nem vagy ilyen, és ha haragszol is Sztellára azért, ahogyan tegnap viselkedett, most jó lenne, ha megbarátkoznátok. Vagy ha neki nem, legalább nekem segíts, hogy ne az ellenségeskedésetek okozza a vesztünket. Szükségem van rád, talán jobban, mint bármikor az eddigi életben!
Csilla a férjére nézett, megrándultak az arcizmai. Valamit, mint ha mondani akart volna, aztán mégsem szólalt meg, csak a fejével intett, hogy egyetértenek.
- Köszönöm! - nyomott az arcára a férfi egy puszit, aztán a vállánál fogva barátságosan megszorongatta kicsit. - Tudod, ez lesz most a romantika ideje, nem tudsz majd elbújni előlem, és itt fogjuk bámulni a napfelkeltét, meg a naplementét kéz a kézben. - tudta, hogy ez csak egy buta, együgyű és kivitelezhetetlen képzelgés, de most egy apró poén is jól jöhetett megtörni a feleségében felgyülemlett feszültséget.
- Hülye vagy! Te, meg a kéz a kézben! - csattant a nő kételkedő megjegyzése, de a férj nem érzett ki haragot belőle, megkönnyebbülten indult vissza a hidroplán roncsához, hogy a kalapácsot, amivel a kókuszszüretet megoldhatónak vélte, magához vegye.
 
Talán ha fél óra telhetett el, amikor büszkén, ugyanakkor elkeseredve, az egyetlen, megszerzett kókusszal a kezében visszaérkezett a hidroplán roncsához. Büszke volt, mert meg tudta szerezni a kókuszdiót, de csalódott is, mert be kellett látnia, hogy a többi, törzstől távolabb függő terméseket begyűjteni nincs valódi esélye. Túl rövid volt a kalapács nyele, és a többi pálmán is csak elvétve akadt olyan gyümölcs, amit elérhetett. Hosszas kalapálásba telt az is, hogy a vastag, zöld gyümölcshúst lepofozza a kemény, csonthéjas magról. Sztella mosolyogva nézte a szerszámosládán gubbasztva, micsoda verítékes munkával sikerül egy egészen kicsi diót kinyerni egy hatalmas gyümölcsből, a feleség meg csak állt felette, és ráncolt homlokával szemlélte a szerencsétlenkedést. Gusztávnak vigyáznia kellett, nehogy összetörje az iható nedűt rejtő tojásdad gyümölcsmagot, hiszen ha elfolyik a leve, minden addigi küzdelem kárba vész. A kalapálás közben azt is kitalálta, hogy a három kicsi lyukat a dión majd csavarhúzóval üti ki, így nem veszlik majd kárba a kókusztej egyetlen cseppje sem.
Csilla ivott először. Talán a gesztus, hogy őt kínálta meg, elegendő lesz, hogy megbéküljön, és lássa be végre a nő, hogy nem csak saját magáért, hanem érte is küzd, fontos neki a neje épsége és egészsége. Csilla után a kókusz visszakerült Gusztávhoz. A feleség, ha érezte is, hogy az a helyes, akkor sem akart kedvezni a pilótanőnek, aki szerinte okozója volt ennek az egész szerencsétlenségnek. A férfi levonta a következtetést, és nem is neheztelt érte a feleségére, csak tette a dolgát, és átadta a gyümölcsöt Sztella kezébe, aki épp csak belekortyolt, aztán visszaadta.
- Neked kell innod, mert verítékes munkával szerezted, és ki mászik a következő kókuszért a fára, ha nem te? - mondta megható komolysággal, hogy a férfinak belefájdult a szíve.
- Ha egy mód van rá, én az életben fára nem mászok többet! - mondta a férfi csendesen, aztán kiitta a maradék, féldecinyi, nem túl ízletes, de édeskés kókusztejet, s közben már a következő gondolat ütött szöget a fejébe.
- Itt elég gyakran esik az eső, ha nem tévedek. Mi lenne, ha felfognánk az esővizet?
- És mibe gondoltad, a két, összezárt tenyeredbe? - hitetlenkedett a neje, de a férfit nem olyan fából faragták, hogy ezt a negatív beszólást most felvegye.
Gusztáv elszántan lépett a repülőgéphez, és a burkolatot vizsgálta, hogyan lehetne a hordósan hajlított lemezeket leszerelni és vízgyűjtőnek használni. A két nő némán szemlélte a férfi mozdulatait. Az a korábbi ellenségeskedés még mindig ott feszült a levegőben, senki nem óhajtott kéretlen sértéseket kapni, maradt hát a néma csend, amit a fémlemez borzasztóan hangos csörgése ijesztővé tett, ahogy a férfi igyekezett azt a szerszámosládából kiválogatott szerszámokkal leválasztani a gép törzséről. Gusztáv gépész volt eleve, csak nem gyakorolta a szakmáját, mióta elvégezte az iskoláit. Azt azonban tudta, hogy ha nem szerszámmal, hanem erővel, de mindenképpen szüksége van a lemezekre, és eltökélten kereste a csatlakozó pontokat, ütötte, feszegette a burkolatot, ahol csak lehetett. A hegesztések azonban nem nagyon engedtek, így Gusztáv egyre türelmetlenebb és idegesebb lett, és ha sokáig némán is dolgozott, egy idő után trágár káromkodásba kezdett, majd nem sokkal később idegből püfölte a gépet. Kívülről rémes képet festett az elmeháborodást idéző erőfeszítés, amit a két nő rémülten szemlélt a közelben ülve.
- Nem volt még soha ilyen, sosem gondoltam, hogy egyszer még félni fogok tőle. - hallotta meg a kimerült, leroskadó Gusztáv Csilla hangját, és maga az a tény, hogy a neje Sztellához szólt, egy kicsit enyhítette benne a görcsöt, ugyanakkor más keserűséget váltott ki. Még hogy pont tőle kellene félni? Aztán végig gondolta a vagdalkozását, az arcpirító szavait, amelyek korábban artikulálatlanul elhagyták a torkát. Eldobta a villáskulcsot, amivel addig szenvedett, és a mocskos kezébe temetve az izzadt arcát, próbált lehiggadni. Semmi értelme az egésznek, talán nem is fog egy hétig sem esni az eső, vagy talán már holnap megtalálják őket.
- Nem gondoltam, hogy képes ennyire megváltozni. Nekem annyira békésnek és nyugodt embernek tűnt! Talán oda kellene menned, hogy megnyugtasd, mégis csak te vagy a felesége. Kibírjuk holnapik evés és ivás nélkül is. - beszélt halkan Sztella, de a férfi már figyelt, hallotta a szavait, és mielőtt a neje a pilótanő szavára odaérhetett volna hozzá, egyszerűen elszaladt a géptől jó messzire.
Őrjöngeni tudott volna tehetetlenségében. Az idegei percekre felmondták a szolgálatot, és cserben hagyta a mindenkori józansága. Úgy érezte, hogy ezen az átkozott szigeten minden az ő felelőssége, és semminek sem tud megfelelni. Percekig némán küszködött az akadozó, de hihetetlen felgyorsult légzésével, mielőtt egy újabb, kétes eredményességű, de ígéretes ötlet született meg a lázas elméjében.
Visszaszaladt a géphez, a két nőt szinte figyelmen kívül hagyta, nem válaszolt a kérdéseikre. Fontosabb dolga volt, és nem óhajtotta, hogy a beszélgetésben a gyengeségei kerüljenek terítékre. Már nem a burkolatot bontotta, hanem a motortérből próbált kibányászni valami csövet, ami minél hosszabb, és minél szélesebb. Jól jött a csavarhúzó segítsége, és nem kellett a törhetetlen hegesztések miatt aggódnia. A karvastagságú, méteres alumíniumcsővel a kezében diadalittasan leugrott a homokba, és forgatva a kezében, tervezgette a következő tennivalókat.
- Az mi lesz? - lépdelt mellé érdeklődve Sztella, és ami még nagyobb örömet okozott, hogy Csilla is ott kíváncsiskodott, többnyire persze ezt a férfi annak tudta be, hogy az imént alaposan megijesztette a két nőt a normális emberhez nem méltó, tébolyult viselkedésével.
- Ez kérem szépen, egy vízszűrő, amivel megszűrjük a tengervizet, hogy iható legyen.
- De ez csak egy üres cső! Mit raksz bele, ami a sót felfogja? - értetlenkedett ismét a feleség, de Gusztávot nem lehetett eltántorítani.
- Valamilyen ronggyal szépen bekötöm a cső egyik végét, aztán megtöltöm a belsejét homokkal. Így ha vizet öntök a cső végébe, akkor a víz átszivárog a homokon, és természetes szűrés után alul majd kicsepeg sótlanul, vagy legalább sokkal kevésbé sósan. - elmélkedett a férfi hangosan. Ha nem is volt teljesen biztos a dolgában, azért meg kellett próbálni mindannyiuk érdekében.
- Jól hangzik! Csak legyen igazad! Hogyan tudunk segíteni? - állt közelebb Sztella. Az amúgy is mindig elbűvölően csillogó, tengerkék szemében megcsillant valami érdekes reménysugár, és a hangsúlyában rejlő bizakodás mindenkire átragadt.
- Először is, ki kell a csövet tisztítani. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy kevés homokot töltünk bele, és ide- oda rázogatva a homok letisztítja, kisúrolja a kormot, meg az olajos lerakódásokat. Ha tiszta a cső, akkor elkötjük a végét, és függőlegesre felállítva teljesen megtöltjük homokkal, amit locsolgatunk, hogy leülepedjen jó sűrű, iszaposra. Megtöltjük a tetejét tengervízzel, és ha minden igaz, akkor a cső alján majd cseppenként gyöngyözni fog a megtisztított víz. Értitek? - Gusztáv élvezte, hogy a két nő figyelemmel hallgatja a szavait, saját megnyugtatása érdekében már csak arra volt szükség, hogy a fáradtságos munkába őket is bevonja.
 
Késő volt már, a nap a horizonton vészes gyorsasággal kezdett az enyhén hullámzó óceánba alámerülni. A férfi egyre gyakrabban köszörülte a kiszáradt torkát. Hol volt már az az egy korty kókusztej, amivel a szomját valamelyest csillapította. Mindennek ellenére, mivel az újabb famászást meg nem kockáztatta volna egyetlen, kínkeservesen megszerzett korty innivalóért, felváltva dolgoztak, és ha lassan is, de a cső belső, alumínium felülete egyre tisztábban csillantotta meg a maradék napsugarakat a fény felé tartva. Gusztáv elégedett volt, mert a közös munka nem csak az erejüket vette el, de a Csilla háborgását is lecsillapította. Úgy gondolta, hogy ez egyfajta fegyverszünet a neje részéről, és a törékeny nyugalom még koránt sem jelenti azt, hogy vége a háborúnak, Sztella pedig nagyon megértőnek mutatkozott, nem vette fel a korábbi sértegetést. Amíg közös az érdek, nem lehet semmi baj. Amíg a lányok a csövet rázogatták a maréknyi homoktartalommal, ő a kókuszdiónak betörte a tetejét és a belső, ehető részt csavarhúzóval kifaragta. A csonthéj alkalmasnak tűnt pohárnak, azt mindenképpen óvatosan kellett alakítania a fogóval. Egy hatalmas, ismeretlen fajú, terítőként használható levélen a kókusz húsát három egyenlő részre osztotta, és kényelmesen elhelyezkedett a homokos part fű és gazmentes részén. Tengerparti piknik csodálatos kilátással, romantika és alkoholmentes éjszaka jön, gondolta, aztán megrántotta a vállát. Csak egy- két nap, annyit kell kibírni.
 
- Gyertek csajok, vacsorázunk! Amilyen hírtelen sötétedik, hamarosan nem fogjuk látni, mit csinálunk, ezért meg kell hagynunk a munkát holnapra! - beszélt Gusztáv a lehető leghatározottabb nyugalommal. Ha nem félt volna, hogy a csőbe lerakódott szennyeződések mérgezést okozhatnak, már vizük is lett volna, de jobbnak látta betartani a szabályokat, mint tehetetlenül nézni valakinek a fájdalmát vagy esetleg egy életen át lelkiismeret furdalást érezni egy felelőtlen kapkodás miatt.
A két nő tisztes távolságban egymástól egészen közel ült hozzá. Egyikük sem nyúlt a levélen árválkodó, kicsi kókuszkupacokhoz, pedig az éhség már marhatta a gyomrukat. Miután a férfi részletesen elmagyarázta a miérteket, megértették, hogy be kell tartaniuk az alapvető szabályokat. Gusztáv értelmes magyarázata bizalmat gerjesztett a két nőben. Épp ezért dolgoztak vállvetve, és nem nyavalyogtak mindenért kényeskedve a forró homokban.
- Kibírjátok holnap reggelig szomjan? - kérdezte a férfi, pedig biztos volt a válaszban. Egy kicsit oldottabbá akarta tenni az esti órát, ezért próbált viccelődni a helyzetükkel - Egyetek, amíg világos van, nehogy valami hangya vagy bogár elvigye a vacsorátokat itt, a titokzatos, fene nagy Maldív éjszakában.
- Nagyon vicces! - jegyezte meg Sztella, de nem folytatta, nehogy valaki úgy érezze, hogy elégedetlen, vagy bárkivel baja volna.
- Mennyivel jobb volt tegnap terített asztal mellett vacsorázni! - sóhajtott Csilla, majd megfogott egy kisebb darabot a saját adagjából és elkezdte rágcsálni azt a fehér kókuszbelsőt, amit csak reszelve és zacskózva vásárolt korábban Magyarországon.
 
- Tegnap nem látszott rajtad, hogy olyan nagy lelkesedéssel ülnél a vacsoránál! - ellenkezett Gusztáv, bár nem annyira a nő szemére akarta vetni a zárkózottsága okát, mint inkább a miértről szólt a kíváncsisága.
- Én rontottam el a napod, ostoba voltam! Ne haragudj! - szólalt meg Sztella, és elhúzva a száját Csilla megbocsátó pillantását várta.
- Beszartam. Bosszantott, hogy ráhajtasz a férjemre, de sokkal jobban lefagytam, amikor velem próbáltál flörtölni. Nekem ez olyan felfoghatatlan. De én vagyok a hülye, nem volt semmi sem kötelező, csak jól felhúztam magam. - vont vállat Csilla. Kerülte Sztella pillantását, csak a szeme sarka villant a pilótanő felé.
- Gondoltam, hogy nem szereted a leszbikusokat, de ha nem teszek egy lépést sem feléd, akkor elszalasztom az esélyt. Már tudom, hogy nem kellett volna. - magyarázkodott Sztella.
- Nem gondoltam volna, hogy leszbikus vagy! - akadt fel Gusztáv a hallottakon. A kókusz majdnem a torkán akadt, hangosan krákogott, pedig valamiért nem is érezte a beszélgetést kínosnak. Sőt, örült, hogy a kezdeti háborús légkör oldódni látszott.
- Én úgy titulálnám magam, hogy biszex vagyok. Csilla nagyon szép, és kivételesen vonzó! - nevetgélt a pilótanő hangulatosan, mint ha épp semmi gondjuk nem akadt volna, aztán visszatért a valóságba, és komolyan fordult Gusztávhoz. Sajnálom, ha gondot okoztam! - válaszolt a férfinak, de közben Csilla tekintetét kereste az időközben őket körülvevő félhomályban.
- Nem tudom, mit is kellene mondanom. - tűnődött Csilla hangosan. Nem köszönte meg a bókot, de szégyenlősen lesütötte a szemét, mint aki oltári nagy zavarban van, és Gusztáv tudta, hogy a neje a végletekig elpirult.
 
Mióta vagy itt, a szigeteken? - váltott témát a férfi. Nem volt szükség a nemi identitások boncolgatására, csak ismét okot adhatott volna valamilyen, egyébként teljesen felesleges félreértésre. Megváltozott a nőről a véleménye, de az egész délután úgy, olyan kihívásokkal telt, ami nem hagyott időt a máskor hétköznapi dolgokon eltöprengeni.
- Huszonkét éve. - nyelt nagyot Sztella.
- De jó neked! - sóhajtott Csilla is, aki jobb híján hanyatt dőlt és két kézzel beletúrt a puha homokba, és nem törődve azzal, hogy fehér szemcsék ragadnak a hajába, ábrándosan felnézett a halvány csillagokkal beköszönő égboltra.
- Azt te csak hiszed. - sziszegte vissza Sztella, de a többi mondanivalóját, amit látszólag szívesen kikotyogott volna, valamiért visszatartotta.
- Nem értelek! Itt élsz, ahová mindenki el szeretne jutni, van egy befolyásos férjed, és szegénynek sem mondanálak, szerintem mindened megvan. - kezdte sorolni Gusztáv az észrevételeit, de Sztella félbeszakította.
- Igen, majdnem mindenem megvan. Csak nem mehetek haza. - Érezni lehetett, mennyire tétovázik, mielőtt bármit mondana.
Csilla volt, aki kíváncsian felé fordult, és kicsit gúnyosan kérdezett.
- Valami baromságot csináltál Magyarországon?
- Nem csináltam semmi baromságot! Épp csak befejeztem a gimnáziumot, amikor ide utaztam egy barátnőmmel, és azóta nem mehettem haza.
- A szüleid miatt nem mehetsz haza? - Gusztáv elméjében megfogalmazódott valami sötét gyanú, de azt még saját maga is elutasította. Sztella könnyűvérű nőnek látszott, de nem, az nem lenne ok, hogy kitagadja a családja. Még az is megfordult a fejében, hogy a nő fiatalon pornózott, de valahogy nem illett a képbe ez a gondolat.
- A szüleim biztosan nagyon várnak. Ali miatt nem mehetek haza. - hallatszott az elérzékenyült nő szájából a halk mondat.
 
A férfi megérezte, hogy nincs itt az ideje a faggatózásnak, de a neje bizony nem volt ilyen tapintatos. Vagy talán helyesen tette, hogy nem hagyta a könnyeivel küszködő nőt magára?
Azt ne mond, hogy nem bírja kifizetni az utazásodat! Miért érzem, hogy itt valami más baj van? Egyáltalán! Miért kellett itt maradnod, és a barátnőd, akivel jöttél miért hagyott magadra? - A női szolidalitás működött valahogy.
Sztella elfordult az óceán felé, két karjával átölelte a felhúzott térdeit, és mint ha csak magának mesélne, lassan, érthetően beszélni kezdett.
- Ali Debrecenben járt egyetemre. Egy házibuliban találkoztunk, amikor a város közelében nyaraltam egy unokanővéremnél. Én akkor még csak tizenhét voltam, egy hülye, meggondolatlan fruska. Attól a ponttól, amikor meglátott, többé nem nyugodott, csak folyamatosan nyomult rám. Fura volt a bőrszíne, a beszéde, egyébként is én még csak makogtam angolul, de ő már nagyon jól beszélte a nyelvet, és kurvára imponált, ahogy hevesen gesztikulálva udvarolt. Hülye picsa voltam, és bedőltem neki, mert drága ajándékokkal meg férfias viselkedéssel elbolondított. Beleszerettem, vagyis azt hittem, hogy szeretem, és két nap után neki adtam a szüzességem. Már akkor magával akart hozni ide, az állítólagos paradicsomba, de én nem tudtam eljönni, a szüleim nem engedtek. Az volt a feltételük, hogy érettségizzek le, és szerintem abban reménykedtek, meggondolom magam, otthon maradok. Csakhogy a pasi teljesen elvette az eszem, folyamatosan levelekkel bombázott, tette a szépet, és pont azért, mert olyan értékesnek éreztem magam a társaságában, eszem ágában nem volt feladni az elhatározásom.
 
- Ez eddig nagyon romantikus, ha vannak is előítéleteim. - gondolkodott Gusztáv hangosan, de Csilla az állítólagos előítéleteit ismerve azonnal letorkollta, aztán sürgette Sztellát, hogy meséljen tovább.
- Eredetileg úgy volt, hogy csak pár napra utazunk ki a barátnőmmel, mert anyám ragaszkodott hozzá, hogy egyedül semmiképpen sem mehetek. Ali fizette a repülőjegyet, és tényleg minden fantasztikusnak ígérkezett. Szegény apu sosem bocsátotta meg, hogy a barátom nem fehér ember. Neki is előítéletei voltak, mint neked. - nézett Gusztávra a nő, mint ha bele látna a veséjébe.
- Tudom, hogy az embert nem a bőrszíne határozza meg. - kezdett a férfi mentegetőzésbe, de Sztella leintette.
- Hagyd el, ha nem lennének előítéletek, sokkal többen kerülnének csapdába a világon!
- Én azt hittem, hogy ha egyszer el tudsz szabadulni otthonról, haza sem akarsz majd menni, és ott akarod folytatni az életed Ali mellett. - nyújtotta ki Csilla a kezét, és megérintette Sztella térdét.
- Igen, azt akartam, de olyan közelinek tűnt minden, hogy az a kicsi idő, míg hazamegyek majd a holmimért és visszarepülök Alihoz, egyáltalán nem érdekelt. És nem láttam tisztán. A férfi, akiről azt hittem, hogy szeretem, a repülőtéren várt. Akkor még csak egy rendőr volt a sok közül, de a családján keresztül már akkor is nagy volt a befolyása. Elválasztott engem a barátnőmtől, őt elküldte egy magyar csoporttal másfelé, engem meg hazavitt magához, és nem nagyon tűrt meg semmilyen ellenkezést. Pár napig még jó is volt minden, a szerelem, a szex, meg a megbecsülés, amit kaptam a személyzettől. A családja nem igazán fogadott el, ezért aztán, amikor összeházasodtunk a családom tudta és beleegyezése nélkül, még borzasztóbb lett minden. Csak már késő volt kijózanodni. Biztos, hogy eleinte szeretett, vagy legalább tisztelt, de nem tudta sokáig a stílusát megtagadni, és már hiába eszméltem, hogy csak kirakati baba vagyok az életében, nem tudtam menekülni. És ennek semmi köze nincs a bőrszínéhez. Ő és a családja kezében volt minden, és mindenki. Nem mehettem ki a repülőtérre, nem voltak igazolványaim, a rendőrök jobban ismertek, mint a tenyerüket. Vigyáztak, nehogy megszökhessek. Bőrönddel soha nem hagyhattam el a lakást, pedig már menekültem volna minden nélkül, csak itt hagyhassam ezt az átkozott helyet. Napról napra egyre durvábbak lettek a fenyegetődzések. Megfélemlített, érzéketlenül, tényként közölte mi lesz, ha nem fogadok szót, és amilyen erőszakos ember, én minden szavát elhittem. Amióta rendőrfőnök, azóta bármire képes. - halkult el a szava teljesen, és a gyorsan sötétedő estében nem lehettet nem észrevenni, hogy törölgeti a könnyeit.
 
- És most hogy bánik veled? Azt hittem, hogy minden rendben van köztetek, mert szállodát meg repülőgépet vezetsz, külsőre fantasztikus vagy, tényleg azt gondoltuk, hogy ilyen téren nem lehet gond. - kérdezett a férfi hosszas csend után. Utólag a nyelvét is leharapta volna, hogy a neje füle hallatára Sztellát fantasztikusnak nevezte, de aztán megkönnyebbült, hogy a szó a sokkal fontosabb mondandó között elsikkadt.
- Pont az látszik, mint ami köztetek. Látszólag minden rendben van, de mégis boldogtalanok vagytok mindketten. - hangzott a válasz, ami Gusztávot szíven találta, és Csilla is összerezzent, aki addig lehajtott fejjel egyre borúsabb képpel ráncolta a homlokát a történet hallgatása közben.
- Jobb az őszinteség. Nektek van esélyetek valami jobbra, hát gondolkozzatok el rajta alaposan. Ha együtt jöttetek ide, az azt jelenti, hogy még van remény helyrehozni a dolgokat. Csilla, te szuper jó csaj vagy, Gusztáv meg egy aranyos pasi, még ha idétlenül is néz ki ebben a hawaiira való ingben meg agyoncicomázott bermudában. - próbált humoros lenni, vigyázva arra, a férfit meg ne sértse.
- Köszi, ez igazán kedves tőled! - mondta halkan Gusztáv. Megilletődött attól, hogy Sztella milyen mélyen belelát a házasságuk sötét oldalába. És még mélyebb szomorúságra taszította, hogy a neje, mint ha meg sem hallotta volna az értékes észrevételeket, csak Sztella életével volt elfoglalva.
- De mégis, mi az igazi gond, amiért nem érzed jól magad? - Csilla szinte rémülten akarta tudni a valódi problémák okát.
 
- A gond? Hát nem érted? Megengedi, hogy repüljek, hogy Maléban csavarogjak. Eltűri, hogy szép ruhákat, cipőket, drága parfümöket vegyek magamnak, de megköveteli, hogy dolgozzak, hogy folyamatosan sminkeljem magam, hogy egyszerű ruhában sose menjek emberek közé. Ő válogatja meg a gönceimet! Miatta van műcicim, miatta kell a szőke, felvart póthaj, a vérvörös rúzst is ő választja, miatta kell minden áldott nap borotválni magam. Csak arra kellek, dicsekedhessen a fajtájának, és jaj nekem, ha súlyfelesleg van rajtam. De legjobban az fáj, hogy már soha nem lehet gyerekem, nem láthatom a családomat, és ha úgy is látszik, hogy mindenem megvan, mert bármit megvehetek magamnak, attól még nagyon is borzasztó, hogy azt csinál velem, amit csak akar. Olyan vagyok neki, mint egy rabszolga! - fakadt ki Sztella és elsírta magát. Látszott, hogy zokog, és Gusztáv legnagyobb meglepetésére Csilla odaült a nő mellé, átkarolta, és úgy vigasztalta, mint ha a régen ismert, szeretett testvére lenne. Ő maga nem tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel, csak az előítéleteit fontolgatta.
- Nincs semmi baj! - hallotta a neje csitító szavait, de Sztella igazi indulatból kimondta őszintén, amit gondolt.
- Persze! Tényleg nincs baj, csak az, hogy megnyomorított! Ha éppen nincs a látóhatáron barátnője, rendszeresen, minden nap megerőszakol! Gyűlölöm, utálom! - kiáltotta egyre hangosabban a sötét éjszakába, aztán elcsendesedett, és csak a szipogását lehetett hallani, meg a mély sóhajokat, amelyek kegyetlenül facsarták a férfi szívét.
Lám, a látszat néha csal, gondolta magában Gusztáv, és mélységes sajnálatot érzett a nő iránt.
 
Nincs gyereke, és rab a házasságában? Ezt a férfi is elmondhatta magáról, de nem lehetett a kettejük életét összehasonlítani. Ő szeretett volna gyereket, de előbb Csilla nem tudott teherbe esni, most meg már esélye sincsen, annyira eltávolodtak egymástól. Nagyon mélyen érintette Sztella vallomása, ugyanakkor nem igazán tudott egy témára koncentrálni. Kicsit úgy érezte, hogy egy akciófilm közepében találta magát, csak ez most komoly és veszélyes valóság volt síri csenddel, fülledt, párás levegővel, kényelmetlen homokfekhellyel, az óceán nagyon halk morajával, időnként kísérteties hangokkal, és főleg a korgó gyomrával egyetemben.
A nyelvén volt, hogy megkérdezze, miért nem lehet Sztellának gyereke, viszont nem akarta tovább fájdítani a nő szívét. Sosem látott még nőt ennyire összetörni. Pedig milyen erősnek látta eddig! Várt hát. Hiába a késői óra, nem érzett álmosságot, az idegszálai szinte bizseregtek, ami az egész testét felfokozott idegállapotban tartotta.
 
- Ne sírj, ha megtalálnak bennünket, én segítek neked hazajutni. - hallatszott Csilla vigasztaló hangja. Gusztáv azon gondolkodott, hogy ilyen együttérzőnek még sosem látta a nejét. Most, amikor minden a feje tetején állt az életükben, ez a viselkedés nagyon elnyerte a tetszését, pedig nem feledte el, hogy délután, a zuhanás után még milyen ellenségesen és ocsmányul viselkedett a felesége a másik nővel.
Hosszú csend telepedett a három emberre. Kijózanító, magányos és félelmetes csend. A két nő úgy maradt összeölelkezve, Csilla Sztella vállára hajtotta a fejét, és a hátát simogatva igyekezett a zaklatott nőt megnyugtatni.
- Sírás helyett elkísérhetnél pisilni, kurvára tudok félni a sötétben! - szólalt meg Csilla nagy sokára, aztán felállt, és a kezénél fogva húzta talpra Sztellát, hogy félrevonuljanak az első, sötétség homályába vesző bokor aljába. Gusztáv csak a körvonalaikat látta, ahogy leguggolnak és végzik a dolgukat. Nem nagyon izgatta a téma, csak azon akadt fel, hogy a neje nem tőle kért támogatást, hanem attól a nőtől, akit néhány órája még gyűlölt. Az is felötlött benne, hogy nem volt önzetlen ez a megbocsátás, hiszen inkább Sztellát választotta segítőnek a felesége, mint ahogy az utóbbi időben máskor is próbálta őt minden téren kerülni. Hiába, nagyon nagy a távolság közöttük. Gusztáv végignyújtózott a homokon, a feje alá tette a kezeit, aztán keserűen csodálta a sosem látott mennyiségű, tisztán ragyogó csillagot. Nem jó ez így! Nem jó egyedül, de még rosszabb, ahogy a felesége egyszerűen csak keresztülnéz rajta.
 
A két nő visszament Gusztáv mellé. Egyikük még bele is botlott a lábába, mielőtt egészen közel mellé telepedtek. Megint egymást támogatták, mint ha a közvetlen érintkezéssel megóvhatnák magukat bármilyen veszélytől. A langyos szellőben a férfi orrát megcsapta az illatuk. Csilla valami szerencsétlen, citromos beütésű dezodort használt, aminek alig volt ereje, és a férfi nem is igazán szerette azt a túlzottan diszkrét kozmetikumot, de akárhányszor említette meg burkoltan a kifogásait, a felesége nem változtatott ezen a számára jól bevált, kissé konzervatív szeren. Ezzel szemben Sztella maga volt a bódulat. Az édes, egzotikus illatok töményen tolakodtak körülötte a levegőben annak ellenére, hogy sok óra telt el melegben, izzadtságban. De jó lenne, ha Csilla ezt szeretné, ábrándozott a férfi, aztán lemondóan fintorgott egyet, és próbált megbarátkozni a gondolattal, hogy neki ennyi rendeltetett, elégedjen meg vele.
- Ne haragudjatok, nem akartam a problémáim rátok zúdítani! - szólalt meg végül Sztella, és visszaölelte Csillát, mint ha legjobb barátnők lennének, aztán a férfi karját is megsimizte.
- Ne hülyéskedj! Jó, hogy elmondtad! Értékeljük az őszinteséged, és egészen másképpen nézünk mostantól rád. Az első benyomás egy kicsit más volt, és el kell ismerni, nem mindig egészséges. - nyugtatta Gusztáv.
- Miért, mi volt az első benyomásod? - kérdezett vissza a nő halkan.
- Mindig más. - akarta lerázni Gusztáv a kérdést, de már késő volt. Ismét megjelent Sztella keze a karján, és biztatólag simogatott.
- Szeretném tudni. Nem baj, ha negatív gondolataid voltak rólam, legalább meg tudjuk most beszélni. Tényleg érdekel, és az is érdekel, hogy mi változott. - nógatta a nő kitartóan.
- Hagyd, úgy sem mer előttem őszinte lenni. - szólt közbe Csilla, amiben Gusztáv enyhe megvetést érzett, de szokásához híven igyekezett a megjegyzést maximálisan figyelmen kívül hagyni, még ha módfelett bosszantotta is. Sztella azonban nem akarta a pillanatot elengedni.
- Mióta itt vagyok a szigeteken, huszonkét év után ma van az első este, hogy nem érzek félelmet. Kicsit olyan bizsergetően édes a hangulata, mint amikor gimnazistaként kinn maradtunk az éjszakában. És nem félek, hogy rosszat gondolnátok rólam, mert akkor másként viselkednétek velem. Még Csilla is meg tudott bocsátani. - szorította magához barátian Gusztáv feleségét, aztán anyáskodóan simogatta a szabadon lógó, hátát betakaró, dús haját. Kicsit álságosnak tűnt, de a baleset után már semmi sem tudta hatásosabban meglepni a férfit.
 
- Tudod mit? Legyen! - határozott Gusztáv. Borsot akart dörgölni a neje orra alá, kicsit talán meg is leckéztetni. Azt gondolta, nem ronthat el kettejük között már szinte semmit, és ha a nő is úgy akarja, ennek a se veled, se Nélküled kapcsolatnak itt és most véget lehet vetni.
Az első benyomás, - szedte össze a mondanivalóját - amikor megláttalak a repülőtéren elegáns hosszúszoknyában meg fehér blúzban és magassarkú cipőben, azt gondoltam, hogy egy titkárnő vagy, egy igazi, szexi titkárnő, akit értünk küldtek. Kellett pár perc, amíg leesett, hogy te a tulaj vagy személyesen, és bármennyire intelligensnek találtalak, nagyon meg voltam lepődve, hogy te vezeted a kisrepülőgépet. Le a kalappal! Arra gondoltam, milyen fantasztikus a csaj, aki ilyen, csöppet sem hétköznapi szakmát választ, és ha nem haragszol, elárulom, hogy egyfolytában a segged, vagyis a tangád körvonalait, meg a dekoltázsod bámultam. Mint egy kiskutya, mentem volna a csodás alakod és még bódítóbb illatod után. A szemedbe csak azért nem néztem, mert a napszemüveg zavart. - rándított a vállán, mint ha valami fontosat elmulasztott volna, miközben a felesége haragját várta hiába, aztán az elmaradt számonkérés miatt nyugodtan folytatta - Az első benyomás nagyon pozitív volt! Aztán nem tudom, mi történt. A vacsoránál az a dögös, halványlila latexruhád megbűvölt, viszont a ribancos viselkedés olyan olcsóvá tett, ami nem annyira szimpátiát, mint csalódást ébresztett. Meg ijedtséget, hogy Csilla mit fog szólni ahhoz, ha csak rád merem emelni a szemem.
- Legszívesebben kinyomtam volna mind a kettőt! - szólt közbe Csilla indulatos hangsúllyal, de a férfit utólag inkább szórakoztatta a neje háborgása, mint hogy megijedt volna a következményektől.
- Hagyd már, had mondja végig! Nem hagyod érvényesülni! - kérte Sztella a feleséget, közben meg a sötétség leple alatt lágyan belecsípett a férfi karjába.
- Már nem érdekel, meg tudom védeni magam! - szólt vissza Gusztáv hangosan, mire Sztella kifakadt.
- Abbahagynátok? Délután nem te mondtad, hogy a veszekedésnek nincs semmi értelme? Miért kell felháborodni minden apróságon? Azt hiszed, ha érzelemmentes szavakkal vagdalkozol, majd tisztelni és szeretni fog a feleséged? - Legyintette meg a férfi karját, aztán Csilla combjára tette a tenyerét nyomatékul.
- Gusztáv nem tett tegnap semmi rosszat, kitartóan vigyázott a látszatra, te mégis bántod! Így nem fogtok soha semmilyen örömet találni egymásban.
- Nincs is semmi jó már a házasságunkban. - jegyezte meg ingerülten Gusztáv, mire most Csilla fakadt sírva.
- Bőgjél csak, azt nagyon tudod! - fogta Gusztáv halkabbra, de a lelke mélyén igazán elszomorodott, és már bánta, hogy nem vigyázott a szájára.
- Sírd ki magad! Jobb, ha ma minden feszültséget kiadsz magadból, és holnap más érzésekkel kezded a napot. Én közben elmondom, mi volt rólad az első benyomásom. - túrt Sztella Csilla hosszú hajába.
- Kezdem ott, hogy tetszett a hangod. Tetszett a csilingelő hangú, jókedvű csajszi a telefonvonal túlsó végén, aki teli volt lendülettel és vidámsággal.
- Ő, meg a vidámság! - hümmögött a férfi, de Sztella kapásból letorkollta, aztán, mint ha mi sem történt volna, folytatta, amit elkezdett.
Gusztáv arra gondolt, hogy az egész olyan, mint egy terápia, olyan dolgokat mondanak el egymásnak, amire máskor még csak esély sem volt. Hirtelen felült, és megfogadta, hogy nem szól bele Sztella szavába, és mint egész nap, meg annyi nyomorult napon keresztül eddig is, Csillának sem szól többé vissza. És igazán kíváncsi volt nem csak a vendéglátójuk, de még annál is jobban Csilla reakcióira.
- Ott tartottam, hogy megérintett a hangod. Egy átsírt éjszaka után pont rossz passzban voltam, de valahogy az az izgalommal teli várakozás, ahogy az utazást megbeszélted velem, adott nekem egy olyan vágyat, hogy én is teljesítsem egy régi álmom. Élvezni szerettem volna az életet pont úgy, ahogy éreztem a tiédben a vidámságot. Persze semmi sem történhetett volna, ha Ali otthon van. Viszont a távolléte kihasználható alkalmat szolgáltatott, hogy egyszer az életben azt csináljam, amire régen vágytam. És akartam, túlságosan is akartam, a végletekig izgatott valami, ami a fantáziámban már megfogant. Amikor megláttalak a reptéren, már biztos voltam abban, hogy elcsábítalak és kihasznállak benneteket. Vagy legalább egyikőtöket, akit befolyásolni lehet.
- Hú, baszd meg! - szipogta Csilla, Gusztáv arca pedig a sötétben is égett a vallomás hallatán.
- Nem akarok mellébeszélni. - folytatta Sztella - A természet adta szépséged és a mosolyod erőt adott a folytatásra. Tettem- vettem magam, hogy észrevégy, mert hihetetlenül akartalak, és szinte felizgultam a gondolatra. És mindannak ellenére, hogy rájöttem, te egy nagyon aranyos, szerény nő vagy, nem tettem le róla, hogy elcsábítsalak egészen addig, míg meg nem tapasztaltam, mennyire visszataszítónak tartasz. Megérdemeltem, hogy kurvának neveztél.
- Nem tartalak sem kurvának, sem visszataszítónak, csak a közeledésed taszított. De ha azzal felhagysz, akkor nem lesz köztünk probléma. Mondtam, hogy ez nekem felfoghatatlan. - védekezett Csilla.
Gusztáv el nem tudta képzelni, hogy mi játszódhat le a feleségében. Kicsit sántított az elképzelés, hogy valóban azt érzi-e a nő, amit ki is mondott. Ugyanakkor győzött a kíváncsisága, hát amit gondolt, azonnal ki is mondta.
- És ha nincs ló, jó a szamár is? Csilla nem állt kötélnek, ezért jó lettem volna én is? - hinni sem tudta a nő szavait - Mégis, hogy gondoltad? - vonta kérdőre Sztellát.
- Eleve hármasban gondoltam. - válaszolt az halkan, majd rövid szünet után hozzátette - Most mit gondolhattok rólam!
A beállt csend nagyon kínosan érintette mindhármukat, aztán Gusztáv meglepetésére Csilla szólalt meg, és olyat mondott, amit sosem várt volna a feleségétől.
- Talán te csinálod jól! Mi meg begubózunk, nem vagyunk mások, mint szürke kispolgárok.
- Sehogyan sem csinálom! Ez volt az első és utolsó alkalom. Mondtam, hogy ki akartalak használni benneteket, élvezni szerettem volna a testiséget. Korábban még azt is kértem volna, hogy vigyetek nekem haza, Magyarországra valamit, de arról már lemondtam. Nem lennétek biztonságban, de főleg magamat sodornám bajba. Itt nagyon sok az áruló, aki csak színleli, hogy a barátom, senkiben nem bízhatok.
- Valami drága dolgot kellene átcsempészni, amit nem engednek át a reptéri vizsgálaton? - győzött Gusztáv kíváncsisága.
- Igen, nagyon drága dolgot. De az elképzelés már ugrott, mivel Ali fokozottan fog mindhármunkra figyelni, és egyébként is meggondoltam magam.
- Kockáztattad volna a biztonságunk? - vonta kérdőre Sztellát a hitetlenkedő Csilla, de a nő higgadtan válaszolt.
- Egy kis csalással megoldható lenne, senki sem gyanakodna, a csempészésben minimális lett volna a rizikó.
- Ehhez nem kellett volna szexelni! - értetlenkedett most Gusztáv.
- Jaj, nem értesz! Válaszd már külön a kettőt! Tudni akartam milyen érzés az igazi szex, a félelem nélküli. A csempészés csak egy terv volt, amiről le kell mondanom. Vagy én viszem haza azt a valamit, vagy senki. De ez csak az érem egyik oldala, ha tudni akarjátok, azért akartam az érzelmi kötődést, hogy megbízhassunk egymásban, rátok akartam bízni a titkaim, nem elválasztani akartalak benneteket egymástól. - válaszolt Sztella, mellbevágóan őszinte volt.
- Nekem ez olyan furcsa. Miért árulod el magad? - gondolkodott Csilla hangosan.
- Mert amiken tegnap óta átmentünk, ennyivel tartozom mindkettőtöknek. Ha Ali megtalál, sajnos vége lesz a barátságunknak, de addig élvezni akarom a szabadságom.
- Miért nem keresed fel a konzulátust? Vagy miért nem repülsz el egyszerűen az országból? - kérdezte Csilla egészen halkan, hogy az óceán távolinak tűnő moraja is hangosabbnak tűnt a sötét éjszakában.
- A legközelebbi konzulátus Újdelhiben van, és nem juthatok oda Ali engedélye nélkül. Márpedig biztos, hogy élve nem jutok oda, ha ő nem akarja. Repülni meg akkora nagy távolságba csak nagyobb repülőgéppel lehet. Ez a kis vacak, amivel ma elindultunk, nem jut el Indiáig, nincs értelme kockáztatni, hogy kifogyjon félúton az üzemanyag. - válaszolt Sztella lemondóan.
Gusztáv visszafeküdt a homokba. Millió kérdés kavargott a fejében, azonban előbb össze akarta az információfoszlányokat rakosgatni, hogy ne kérdezzen olyat, amivel ennek a szerencsétlen nőnek fájdalmat okozhat. Már a fényszennyezés nélküli, gyönyörű, milliárdnyi csillag sem kötötte le a figyelmét annyira, mint az a vágy, hogy a továbbiakban lehetőségeihez képest mindentől megóvja Sztellát. Valamiért nem tudott rá haragudni. Arra gondolt, hogy neki aztán nem lehet sok oka panaszra, hiszen gyönyörű felesége van, viszonylag nyugodt élete, amin csak egy kicsit kellene jobbítani, alakítani. Meg kell beszélnie ezt Csillával. Talán túl soká is halogatta ezt a megbeszélést, és nem jött rá időben, hogy fontos az őszinteség, hagyta érdektelenségbe veszni a kettejük kapcsolatát. Igaza volt Sztellának. Az egész napi fejetlenség és megrázkódtatás után hihetetlen nyugodtság költözött belé, és a két nő susmorgása békéssé csillapította a zaklatottságát, jó érzéssel tervezgetett, álmodozott a holnapról.
 
A nap rettentő korán csillant meg a férfi zárt szemhéjain keresztül. Nem emlékezett, mikor jött álom a szemére, óra hiányában nem tudott semmihez igazodni. A madarak hajnalban felcsendülő rikácsolása már nem engedte tovább a hátán fekve aludni. Mint ha rossz álomból ébredne, hirtelen felült. Csalódottan nézett körül, mielőtt visszazökkent volna teljesen a valóságba.
- Hát nem álom volt! - szorította össze keseregve a fogait, aztán végignézett a feleségén, aki Sztella kezével a hátán ott feküdt a lábainál. Mindig is szerette, ha simogatják a hátát elalvás előtt, emlékezett vissza kicsit féltékenyen, de nem, Csilla nem az a nő, aki egy másik nőt magához közel engedne. Pedig Sztella elég közel került, mégis, valahogy millió más esemény irányította az érzelmeket, aminek semmi köze nem volt a szexhez.
Gyengéd érzésekkel szemlélte a feleségét. Mi tagadás, nagyon büszke volt rá mindig is, kivéve akkor, amikor harag facsarta időnként elutasítás, vagy képtelen vágyak miatt a szívét. Harmincnégy éves kora ellenére még mindig az a kislányosan csinos alkat, aki visszafogott öltözködéssel hirdette a szerénységét. Megőrizte a hosszú haját, és ami a lényeg, hogy szinte mindig kibontva tudta viselni Gusztáv legnagyobb örömére. Ez volt az egyik szexepilje, bár a férfinak legalább annyira tetszettek a kicsi mellei, meg az időnként megszámlálhatóan kirajzolódó bordái is. Megpróbálta felidézni a mosolygó, boldog arcot, amit az esküvőjük alkalmával magáénak tudhatott. Elérzékenyült kicsit. Még mindig ő volt Gusztáv szemében az igazi szépség, pedig hányszor látta morcosnak, ingerültnek, mégis tudta értékelni a nő elbűvölő szépségét. Még a hosszú, kék ruha is tetszett Csillán, pedig hányszor szerette volna miniszoknyában látni, valami izgalmasabb ruhadarabot ráaggatni, de Csilla a mutatósabb darabok elől értelmes magyarázat nélkül mindig kitért.
A férfi tekintete Sztellára tévedt. Egészen más, mint a felesége. Nő mindkettő, mégis teljesen mást jelentettek a férfi számára. A feleség, mint egy szerény angyal, míg a szőke, meghosszabbított hajú lény maga az ördög teremtménye. Nem volt nehéz elképzelni, miért ragaszkodott Sztellához Ali. A frizura ugyan sántított kicsit, mert Csillának még kiegészítés nélkül is több haj borította a hátát, mégis messzire virított a kettejük közötti elképesztő különbség. Ha valaki Csillára nézett, úgy érezhette, hogy egy szende kis szűz gimnazista, míg Sztella maga volt a kihívás, az erotika érett istennője. Áradt minden tesztrészéből a csalogató szexualitás. És nem csak a formás, meglehetősen méretes műmellei vonzották Gusztáv tekintetét, hanem minden elképzelhető és elképzelhetetlen hajlat, ív és akár közszemlére tett, akár takargatott titokzatos testrész. Pont annyira volt kipárnázva, amennyi pillanatok alatt eljuttatta az embert a szex gondolatáig. Az arca talán nem az az igazi szépség, de a gondos, erős smink, meg a szőkeséghez jól illő vad, sötétpiros ajakszín kihangsúlyozta minden nőiségét. És jól öltözködött. Egyszerre volt elegáns és oltárian szexi. Gusztáv végignézett a nő lábain, amelyek gyönyörűen lebarnulva szívták magukba a szikrázó nap meleg sugarait. A térdig érő farmerszoknya kicsit felcsúszott, ahogy Sztella felhúzta az egyik lábát. A férfi vágyat érzett, hogy benézzen a hívogató combok közé, de aztán úgy érezte, hogy nem lenne helyes a helyzetet kihasználni. Kicsit elmélázott azon, a halványkék muszlimblúzon átvilágító narancsszínű bikini masnira kötött pántjai milyen mélyen bevágnak a nő vállába, oldalába, aztán feltápászkodott, hogy nyújtózzon egyet, és elindult a tenger felé megmosakodni. Kedveskedni akart. Főleg a feleségének, de kicsit Sztellának is, ezért eldöntötte, hogy fogja a vasrudat, ami a kalapácsnál hosszabb, és távolabbra elér, aztán elindul majd kókuszdióért.
 
Vidám volt. Az egekbe emelte az izgalomtól felszabaduló adrenalin mennyisége, ami a halálfélelemmel felérő famászás közben a szervezetében termelődött. Valahogy nem gondolt a holnapra, bizakodóan cipelte a megszerzett, kihámozott dióit, és igazi gyönyörűséggel bámészkodott az óceánpart mentén a hidroplán roncsa felé sétálva. Elégedettséget érzett, hiszen ha már két pálmára is fel tudott mászni, az összes elérhető termést lekalapálta a vasrúddal. Élvezte a puha homok süllyedését a talpa alatt, néha belegázolt a sekély vízbe, és gyerekként szeretett volna szökdelni. Ez egy igazi élmény, gondolta, és egy percig sem adta fel a reményt, talán túlzott optimizmussal is várta, hogy még aznap megtalálja őket valaki.
Csilla még édesdeden gubbasztva, magzati pózban húzta a lóbőrt. A férfi elérzékenyült. Kedve lett volna lehajolni és puszit adni arra az arcra, ami a szétszóródott hajtincsek közül millió szeplőjével fehéren kandikált ki, mint ha egy békülős érintésre várna. Nem, nem kelti fel még! Levette a sosem szeretett mintájú ingét, ami egyébként sem tükrözte a stílusát, különben is csak Csillának akart vele megfelelni, majd a vasrudat ferdén a homokba szúrva ráakasztotta, hogy kevés árnyékot szolgáltasson a felesége hajnali pihenéséhez. Sztellát kereste a szemével. Hamar észrevette a repülőgép szárnyára hajított fehér szoknyát és az átlátszó muszlin felsőt, de a nőt nem látta sehol. Egy pillanatra kétségbe esett. Mi van, ha a nő annyira rossz lelki állapotban van, hogy a tengernek ment? Az előző este után, és amiket mondott, már minden kézenfekvőnek tűnt. Amerre ellátott, mindkét irányban körülnézett, de néhány madár kivételével a rendkívül sima és hihetetlenül tiszta, tengerkék nyílt vízen nem találta sehol. Szíven ütötte az ijedtség. Hirtelen ötlettel felmászott a repülőgép tetejére, hátha magasabbról messzebbre lehet látni. A szívdobogását érezte már a torkában, amikor Sztellát megpillantotta az óceán vizében. Addig diszkréten eltakarta őt a kiégett repülőgép roncsa.
 
Sztella háttal állt. A térdig érő, hihetetlenül tiszta vizet lehajolva kecses mozdulatokkal locsolta a testére, élvezetes látványt nyújtva a férfinak, szinte erotikát sugárzó mozdulatokkal frissítette fel magát. A vízcseppek a napfényt megtörve csillogóvá és gusztusossá tették a nő bronzbarna bőrét. Gusztáv egyik gondolatból a másikba esett, az előző, félelemmel teli ijedtség helyét valami egészen más töltötte ki. Nem minden nap lát az ember tökéletes női testet tangában maga előtt hajlongani. Az izgalmas idomok csodálata fogva tartotta a férfi figyelmét. Talán érzett egy kis szégyent a leselkedés miatt, de nem szerette volna ezt a nem mindennapi látványt elengedni. Gondolatban eljátszott Sztella érintésével. Elképzelte a bőre finomságát, a hús rugalmas tapintását. Érezte, hogy az egész bensője megmozdul, de nem volt ideje kiélvezni a pillanatot, mert Sztella megfordult, és ha nem is volt tíz méternél messzebb, a szemébe mosolygott. Gusztáv annyira zavarba jött, szégyenében leugrott a repülőgépről, ment valami elfoglaltságot keresni, ami eltereli a női idomokról a figyelmét.
A kalapács tompa puffanásai a csavarhúzó végén felébresztették Csillát, akinek az álmos szeme megdörzsölése után az első útja a férfihez vezetett. Merő jószándék vezérelhette a mozdulatait, ahogy végigsimított a férje hátán, aztán mellé huppant a homokba.
- Le fogsz égni! Vagy vissza kellene venned az inget, vagy árnyékba húzódni. - mondta halkan. A férj a békülés jeleként értékelte a neje barátságos közeledését, azonnal viszonozni akarta Csilla tettét, ezért odatartotta elé a legnagyobb kókuszdiót.
- Igyál, biztosan szomjas vagy. Ha megittad, kiszedem a belsejét, az lesz ma a reggelid. - mosolygott gondoskodóan a nőre, majd ecsetelte tovább a gondolatait - Át kellene költöznünk a kókuszpálmák alá. Ott van elég árnyék, itt meg ezek a bokrok nem tetszenek nekem, távol vannak a tengertől is, meg egyből sűrű erdő lesz belőlük, ahová nem szeretek bemenni. Nem beszélve arról, hogy a homokban valamennyire biztonságban vagyunk a bogaraktól.
Csilla bólintott. Leporolta a ruhája elejét, majd elvette a kókuszt a férfi kezéből. Túl komoly volt a nő arca, a férj érezte, hogy valamin tépelődik.
- Ma szerintem megtalálnak, ne aggódj! Csak ezt a napot bírjuk ki!
- Remélem is! - adott nyomatékot Csilla a saját elképzelésének, majd közölte kutató pillantásai okát - Hol van az a hazug tyúk?
Gusztáv úgy érezte, most vágják gyomorszájon. Már megint ez az ellenségeskedés? Miért nem tud Csilla nyugodni?
- Tegnap este történt azután valami, hogy már olyan jól megértettétek egymást?
- Nem, nem történt semmi, de éjszaka volt időm gondolkodni a meséjén. Ez a lökött tyúk minket tisztára hülyének néz! Azt ne mond, hogy te bevetted a kitalált meséit! Megsajnáltam este, de mostanra rájöttem, hogy csak be akarja magát hízelegni, az empátiánkra épít. Hát abból nem eszik! - érvelt Csilla, az arcára kiültek az érzelmei.
- Ne légy már ilyen kishitű, teljesen logikus volt, amit mondott, én el tudom képzelni, hogy minden úgy történt, ahogy elmondta. Mi oka lett volna hazudni? - húzott a vállán Gusztáv, és nem értette, miért kell Csillának kételkedni. Tényleg tátongott rengeteg sötét folt Sztella történetében, de nem volt oka azokat megkérdőjelezni. És minek mondta volna el, hogy ki akarta őket használni? Nem kért tőlük semmit, és a szex, amit eredetileg akart, az sem történt meg. Ha pedig igaz, amit állított, már nem is lesz sem szex, sem csempészés.
- Én majd kiderítem, ne félj! Ali nem lehet ilyen rossz ember, ez a pénzéhes, kiéhezett ribanc csak félre akar minket vezetni. - háborgott Csilla továbbra is, és csak akkor hallgatott el, amikor a szájához emelte a kilyukasztott kókusz tetejét.
- Honnan van benned ennyi rosszindulat? Ha egyvalamit kérhetek még, akkor légy szíves, ne szíts ellenségeskedést. Miért kell a bajt tovább tetézni? - fortyant fel Gusztáv, haragos tekintettel nézett a számára ismeretlennek tűnő felesége szemébe.
- Megrázta a seggét, és te máris bedőltél neki. Nem csoda, hogy ilyen szarul működött a házasságunk, ha nem lehet benne semmi jót találni. - csattant ingerülten Csilla is, aztán csend lett. Gusztáv megbánta, hogy hangot adott a gondolatainak, mellette meg ismét összeszorult a gyomra. Csilla ezek szerint megjegyezte az este elhangzott, keserűséggel teli szavait. Nem akarta a veszekedést folytatni, hát inkább összeszűkült szemmel, bosszúsan farigcsálta a kókuszdiót, amit Sztellának szánt. Jó is lesz, az a nő legalább nem néz rá ilyen ellenségesen, és akkor is fog vele beszélgetni, ha Csillát ezzel az őrületbe kergeti.
 
Sztella gyanútlanul kerülte meg a repülőgépet. Királynői eleganciával lépkedett feléjük az apró bikinijében. Gusztávnak elállt a lélegzete, ahogy a megcsináltatott, túl jól sikerült mellek ringatózása bűvöletbe ejtette. A neonfényű narancsárnyalat jól passzolt a nő hibátlan testéhez, és elég kicsi felületet takart, hogy a férfinek az erotikus gondolatai törjenek előtérbe. A felső részt zsinórnyi pántok tartották a nedvességtől csillogó testen, az alsó rész pedig két oldalt masnira kötve szinte kimondottan csak a szeméremajkakat volt hivatott takarni, a szeméremdomb borotvált, fedetlen részén jól kivehetően virítottak az apró szőrtüszők fekete pontjai. A férfi minden pillanatban azt várta, hogy nyakon vágja a felesége, de a szeme sarkából látta, hogy a visszafogott asszony is kikerekedett szemmel megnézi az állítólagos vetélytársnőjét.
- Menjetek fürdeni, isteni a víz! - szólt Sztella kedvesen mosolyogva, közben lazán lehuppant mellettük a homokba, nem is sejtve, hogy a háttérben megint fellángolt ellene Csilla haragja.
- Nincs fürdőruhám. - fintorgott Csilla, és Gusztáv meglepődve tapasztalta, hogy a nő, aki az imént még meg tudta volna a másikat egy kanál vízben folytani, most kínosan vigyorog. Most azért ilyen képmutató, mert ő kérte, vagy csak ki akar még valami kompromittálót Sztellából szedni barátságot színlelve?
- Mit számít? Meztelenül is fürödhetsz! A férjed látott már meztelenül, vagy tévedek? - nevetett Sztella, aztán a kérdést más oldalról közelítette meg - Vagy miattam nem mered?
Csilla nem válaszolt, elkomorulva bámulta, ahogy Sztella megigazítja a vizes anyagon keresztül is fázósan dudorodó mellbimbóin a félrecsúszott felsőjét, aztán elveszi a férje kezéből a kókuszdiót. Épp, csak belekortyol, aztán nagy gesztusokkal a gondoskodó embernek egy hangosan cuppanó puszit ad az arcára, majd az innivalót nyájasan megköszöni.
Gusztávot a nő puszija váratlanul érte, olyannyira meglepődött, hogy forróság futott végig a testén. Úgy érezte, hogy Sztella ott folytatja a közeledést, ahol első este a vacsoránál abbahagyta. Valójában kedvesnek találta a gesztust, a neje jelenléte azonban védekezésre késztette.
- Gyere Csilla! - állt fel gyorsan, és hiába dolgozott még benne az iménti harag, nyújtotta a kezét a feleségének, hogy felsegítse. Azt hitte kosarat kap, de a nő, akit egyre kevésbé ismert, még mindig meg tudta lepni. Mint ha minden rendben volna, rámosolygott Gusztávra, és kézen fogva sétált vele a hidroplánig, ahol kibújt a hosszú, kék ruhájából, és a szokatlanul drága, csipkés fehérneműjében, amit direkt erre az útra vásárolt, belegázolt az óceánba.
 
A férfi szomorúan vette tudomásul, hogy az asszonyok közötti béke látszólagos. Teljesen lehangolta a tudat, hogy ő lesz az ütközőpont, azonban nem sikerült épkézláb megoldást találni a neje meggyőzésére. Lemondóan vette le a nadrágját, feldobta azt is a repülőgép szárnyára. Nevetségesnek találta magát a szürke fecskében, de ez volt pillanatnyilag a legkisebb probléma, ami a lelkét nyomta.
Csilla vékony alakjához tökéletesen simult a fehér selyembugyi. Gusztáv látványra jobban szerette a natúr, sima, egyszerű pamutszetteket, inkább az alakjukat és minél kisebb méretüket részesítette előnyben, ez az elegáns fazon azonban kimondott szexiséget kölcsönzött a gimnazista vékonyságú nőnek. A férfi elcsábult, hiszen a felesége valószínűleg kivételesen csak miatta, az ő kedvéért vette ezt a csalogató fehérneműt a nyaralásra. Ki másért tette volna? Lelkiismeret furdalást kezdett érezni, gyorsított a léptein, hogy a nőt, akivel az életét le akarta élni, utolérje. Csak a derekát merte megérinteni, mert tudta, hogy a neje utálja a pimaszságot. Vágyott rá, hogy a selyembe bújtatott, keskeny, de nagyon csinos fenékre rátehesse a kezét, bár tudta nagyon jól, hogy a legboldogabb békeidőkben sem volt rá sok esélye. Mindeközben lázasan törte a fejét, hogy ezt az ellenségeskedést valahogy visszafordítsa szeretetbe. A nő elfogadta az ölelő kezet, de Gusztáv már nem tudott nyugodni a gondolattól, hogy csak azért ilyen engedékeny, hogy Sztellának megmutassa, kettejük között nincsen helye.
- Muszáj nekünk folyton hibát keresni a másikban? Én úgy jöttem ide, hogy lesz egy szép hetünk, és talán helyre rázódhatna az életünk. - kezdeményezett a férfi beszélgetést, jobban magához szorította a feleségét, hogy az biztosan rá figyeljen.
- Nem, nem muszáj! Engem legalább annyira bánt, hogy két szót nem bírunk egymásnak eltűrni. Ingerült vagyok, és most még ez a baleset is. Az a nő megőrjít, és ahogy nézel rá, az már undorító! - intett a fejével Sztella felé.
- Nem tudom elkerülni, de nem nézek rá sehogy! - mentegetőzött a férj, pedig minél jobban próbálta kerülni az erotikus képzelgéseket, el kellett magában ismernie, hogy a szexi vendéglátójuk elnyerte a tetszését, sokkal jobban vonzotta a megengedettnél.
- Az esik a legszarabbul, amikor hülyének nézel! - nézett Csilla komolyan a férje szemébe.
- Most mi a frászt vársz tőlem? Nem járhatok csukott szemmel! De ez még nem ok, hogy minden szavamban hibát keress. Különben sem Sztelláról kellene beszélnünk, hanem azokról a bajokról, amikről előtte túl sokáig hallgattunk. - kesergett Gusztáv.
- Tudod mit? Ha hazakerülünk, majd akkor beszélünk róla, megígérem! - zárta a témát Csilla, aztán kibontakozott a férfi öleléséből és fejest ugrott a tengerbe. Megpróbált a sekély víz alá merülve elúszni, ezzel is jelezve, hogy részéről elég volt ennyi beszélgetés. Gusztáv leforrázva követte pár lépés erejéig, aztán lemondóan sarkon fordult, visszament a partra. Dühös volt magára, Csillát ismét akaratán kívül felingerelte. Hogyan válaszolhatott volna úgy a gyanúsításra, hogy az meg is feleljen a feleségének? Csalódottan állapította meg, hogy a nő bizony már nem kér belőle.
Bánatos, lehorgasztott fejjel lépkedett vissza a kókuszdiókhoz, hogy az ehető belsejüket kifaragja reggelire. Sztella, mint aki jól végezte a dolgát, gondtalan lustasággal feküdt elterülve a homokon, napfürdőzött a reggeli napfényben. A férfi ránézett egy pillanatra a bujasággal töltött testre, majd rossz érzések közepette elfordította a fejét, ne kísértse tovább az amúgy is bűnösnek érzett gondolatait.
- Megint haragszik rám, igaz? Vagy csak féltékeny? - ütötte meg a fülét a napozó nő hangja.
- Rám jobban haragszik. Nem tudom, mi van vele. Vagy fél éve kezdődött, azóta nem vesz kutyába sem. Nem veled van baja, alapvetően barátságos természet. Féltékenynek meg nincs mire lennie, nem voltunk már együtt legalább egy éve. Visszautasított folyamatosan! - toldotta meg a mondatot keserűen.
- Van valakije? - kérdezett tovább Sztella.
- Nem, nem hiszem. Amúgy is egy kicsit puritán, láthatod, hogy mennyire vigyáz a látszatra. Elhanyagoltam. Mondjuk ő sem volt túl aktív a házasságunkban. Veled inkább az a gondja, hogy kételkedik az esti mondataidban. - vont vállat, miközben kényszerítette magát, hogy ne nézzen Sztella arcába.
- Jogában áll kételkedni, nem hibáztatom, és azt kérdez, amit csak akar. Néha csodálom, mennyire türelmes pasi vagy! - suttogták a megkopott rúzstól alig fénylő, édes ajkak, barátságos hangjához kedves mosoly társult.
- Szerintem pár nap kell, hogy megbarátkozzon velünk, de főleg önmagával. - sóhajtott a férfi, mire Sztella halkan figyelmeztette. - Vigyázz, már jön!
Csilla szemérmetlen lazasággal sétált közéjük. A testéről még javában csöpögött a sós víz, és úgy állt meg a férje mellett, hogy az tetőtől talpig szemügyre vehesse. Még le is hajolt, hogy a sötét, hosszú hajából néhány vízcsepp rácseppenhessen a férfi combjaira, aztán közelebb lépett, és mélyen lehajolva puszit nyomott Gusztáv feje búbjára.
- Nekem csinálod Guszti? De aranyos vagy! - kapott fel egy pici kókuszdarabot, és felegyenesedve, érzéki lassúsággal rágcsálta. A testtartása magáért beszélt. Kinyomta a kicsi melleit, amelyek rejtőzve megbújtak a csipkemelltartó szivacsbetétje alatt, a csípőjét előre feszítette, hogy még szembe tűnőbb legyen a fitt testalkata.
A férfi pillantása röpke volt és felületes, aztán mégis csak talált valamit, amit alaposan megbámult. Az átázott, átlátszóvá váló fehér selyembugyi alól virított a szeméremdomb dús, sötét szőrzete.
- Gyere Csilla, reggelizz, aztán költözzünk át a pálmák alá! Az sokkal kényelmesebb hely, ott legalább van egy kis hűsítő árnyék. Nem ártana vigyázni magadra, elbújni, mielőtt megperzseli a tűző nap az amúgy is érzékeny bőrödet.
- Költözünk? - fordult hozzá érdeklődve Sztella.
- Igen. Pár száz méterre találtam egy sokkal szebb és kényelmesebb helyet. Jó lenne, ha te is megennéd a kókuszodat, hogy minél hamarabb el tudjunk indulni! - válaszolt a férfi úgy hogy még mindig a neje bugyiját bámulta, majd feltápászkodott, és elindult egy friss, hatalmas levelet szakítani, hogy a maradék ennivalót abba csomagolja.
- Nem fognak minket megtalálni, ha elmegyünk innen! - kiáltotta utána Sztella.
- Ha megtalálják a hidroplánt, minket is megtalálnak. Mi is hallani fogjuk a hajó vagy repülőgép hangját! - válaszolt a férfi nyugodtan, vissza sem fordulva.
 
A költözés csomagok híján simán ment. Gusztáv kiosztotta a feladatokat. Sztella behajtogatta a szükségtelen ruhákat a hidroplán fülkéjének még ép sarkába, aztán a kezében a retiküljével és az alumíniumcsővel követte Gusztávot. Csak a muszlin felsőjét vitte magával, mert úgy egyeztek meg, hogy azzal zárják el a cső végét, és rögzítik egy Sztella által tartogatott, de sosem használt hajgumival, amit a pici táska feneketlen mélyéről a nő ügyesen elővarázsolt. Gusztáv töprengett eleget azon, hogy a felvarrott póthaj hogy viselné, ha össze lenne fogva gumival, ugyanakkor imádta látni a kibontott hajzuhatagot, és Sztellának nagy szerencséjére nem volt meg az az idegesítő szokása, hogy a haját minduntalan igazgassa, vagy a válla mögé dobálja. A férfi magával vitte a drótkötelet és a fogót, már szinte kész tervei voltak, hogy a lehetőségekhez képest az aznapi szükségletet megoldja mindhármuk számára. Lassan lépkedett. Elkezdte élvezni a süllyedő homok különösen érdekes mozgását a talpa alatt, a szellő frissességét a napsütés forróságában, és a hihetetlen csendet, amely körülvette őket. Béke telepedett a lelkébe, s csodálattal szemlélte az előtte lépkedő neje fenekének lágy ringatózását.
A pálmafák gyakorlatilag egy csodásan nyugodt, pihenésre tökéletes ligetet alkottak. Ugyanaz a fehér homok borította a partot, de itt legalább a tűző nap elől meg lehetett bújni a fák árnyékában, közvetlenül a csendesen fodrozódó óceán végeláthatatlan vizének közelében. Szükségtelen volt bármelyikük félelmét a bozótos titokzatosságával táplálni, ahol még az ismeretlen veszélyek mellett millió bogár zaklatásának is ki lettek volna téve. Gusztáv nem tétlenkedett, leült egy pálmafa tövébe, és a fogóval a drótkötelet bontogatta szálaira. Szüksége volt a flexibilitásra, mert a sok szál összecsavart huzal egyszerre túl merevnek bizonyult, hogy az alumíniumcsövet az egyik fa oldalára függőlegesen fellógathassa. Közben azért kíváncsian hegyezte a fülét, miről diskurálnak az asszonyok. Nehezen indult meg a szó. Amikor a csajok a tétlenségben hasra feküdtek egymás mellé napozni, Sztella tett egy gesztust, és valamilyen krémet kínált Csillának, ami elvileg a leégéstől volt hivatott megvédeni.
- Bekenjem a hátad? - ajánlotta fel önzetlenül, de Gusztáv érezte, hogy a tettek mögött a nő a felesége megbékítésére törekszik.
- Az jó lenne! Ha már itt vagyunk, legalább szépen barnuljak le, úgy sincs más, amivel eltölthetnénk az időt. - válaszolt Csilla, majd kisimította a nyakából a lehetetlen sok haját. Csukott szemmel élvezte az lágyan masszírozó kezet. A férfi tudta, hogy a nőnek hosszú idő óta ez az első, természetes és őszinte visszajelzése a környezete felé. Azt értette, hogy a neje féltékenykedik, de e mögött a barátnősködés mögött most mást sejtett.
- Milyen szép, különleges a bőröd! - hízelgett Sztella, s lágy kézmozdulatokkal igyekezett a tisztesség határait megtartva a krémet szétkenni.
- Szép és szar. Neked adnám szívesen a szeplőim. Már megbarátkoztam velük, de száz emberen nincs annyi, mint amennyit rám rakott a jóisten!
- Nekem tetszik! Ez az egyik különlegességed, és szerintem irtó szexi! - gondolkodott hangosan Sztella.
- Gusztinak is ez tetszett meg, mindig meg akarta számolni a pöttyeim. - kuncogott Csilla. Nocsak! Kicsi nosztalgia is szorult a feleségébe? Valami történik, amit nem vett észre?
- És mennyi? - kapta fel a fejét a férj Sztella kérdésére.
- Mi mennyi? - reagált Gusztáv a kérdésre kérdéssel, aztán észbe kapott - Nem hagyta soha megszámolni. - rándított a vállán.
- Mert nem voltál elég határozott, minimum tudnod kellene, mennyi szeplő van a fenekén. Vagy azért nem számoltad meg, mert egy jót szexeltetek számolás helyett? - évődött tovább Sztella, de a férfi néma maradt, inkább csendben csinálta tovább a dolgát, nem akart felkavaró érzelmi játékba kezdeni, és a hírtelen jött hűvösségét nem lehetett nem észrevenni.
Sztella befejezte Csilla hátának kenegetését, majd egészen közel feküdt mellé, szemmel láthatóan a bizalmába akart férkőzni.
- Mióta vagytok házasok? - kíváncsiskodott, de halkabbra fogta, egyértelmű legyen, a kérdés célpontja a feleség.
- Ó, már túl régen. Tizenhat évet töltöttünk együtt. Már meg is untuk egymást, ami azt illeti.
- És gyereketek nincs? Eddig nem tettetek róla egy szóval sem említést.
- Nincs, valahogy nem jött össze. Lehet, hogy túl görcsösen akartuk. Számoltam, időzítettem, de semmi, egyszerűen nem működött kettőnknek, a biológiai órám pedig már vészesen ketyeg. - sóhajtott Csilla, Gusztávnak pedig összeszorult a szíve, egy röpke percre a szomorúságtól elakadt a lélegzete.
- Orvos nem tudott volna segíteni? - Sztella igazi kíváncsisággal fordult a másik nő felé, kisimított Csilla arcából egy hajtincset, hogy láthassa a könnytől elhomályosuló szemeit.
- Már kipróbáltunk mindent, mindkettőnk egészséges, mégsem jött össze. Talán annyi esélyünk lenne még, ha örökbe tudnánk fogadni, amíg ki nem öregszünk abból is. - küzdött Csilla a rátörő érzelmekkel, észrevétlen elfogadta Sztella arcát simogató kezét.
 
Gusztáv összeroskadva ült a fa tövében. Valamiért végigjátszódtak benne azok az események, ami a házasságukat ilyen irányba terelte. Mindig is tudta, hogy Csillának mennyire fáj a gyermektelenség, és azt is tudta, hogy nagyrészt ez vezetett oda, hogy nem találtak egymásban sem egy idő után örömet. Habár korábban még nehezen tudta elképzelni egy idegen gyerek felnevelését, abban a pillanatban egészen más megvilágításban kezdte látni annak lehetőségét. Tényleg tenni kell valamit, ha nem akar egyedül, család nélkül megöregedni!
- És te? Tegnap azt mondtad, nem lehet gyereked. - Tért magához Csilla a szipogásból, a kézfejével letörölgette a könnyeit, s próbált megnyugodni, még egy mosolyt is erőltetett. Gusztáv, ha nem is volt boldog, de megnyugvással tapasztalta, hogy a két nő között a feszültség lassan, de látványosan oldódik.
- Nekem már nem lehet gyerekem. Amúgy is kifutottam már az időből. Volt két abortuszom, és több terhesség már nem fordulhat elő. Az a kettő is borzasztóan megviselt.
- Kettő is? Miért vetetted el? Nem akartál Alinak gyereket szülni? - kerekedtek ki Csilla fényes szemei.
- Szerinted nem akartam? Nem én szakíttattam meg a terhességet. Az elsőnél azt hittem, Ali örülni fog, de elszámítottam magam. Orvoshoz vitt és kikapartatott akaratom ellenére.
- Hogy érted, hogy akaratod ellenére? Ilyet nem tesz épeszű ember. - értetlenkedett Csilla.
- Nem akart tőlem gyereket. Derogálna neki, ha az utódjának fehér lenne a bőre. Engem szeret mutogatni, de ezzel a kapcsolatunk ki is merült. Ja, nem, mert ott van még a szex! - csikorgatta a fogát Sztella.
- Ezt nem értem! - rázta meg a fejét Csilla, a kép nem akart összeállni a fejében.
- Van egy gyerekkori, alsóbb társadalmi osztályból származó barátnője, akinek vannak tőle gyerekei. Ali azt várja, hogy az apjától megörökölje a vagyont, hogy aztán a szerencsétlen nőt hazavihesse. Amíg él az öreg, addig ezt nem teheti meg.
- A pénzről szól minden? - hitetlenkedett Csilla.
- Nem csak a pénzről. Szereti azokat a gyerekeket.
- Jó, ezt értem, de a második abortusz? - faggatózott Csilla, Gusztávnak is egyre jobban fúrta az oldalát a kíváncsiság, de nem szólt bele a beszélgetésbe.
- Másodszor azt hittem, ha már elég sokáig titkolom, és elég nagy lesz a gyerek, nem kerülök ismét ugyanolyan helyzetbe. Azt reméltem, Ali elfogadja majd a tényeket. Mindent ígértem, még azt is, hogy egyedül felnevelem a gyerekem, mégsem kegyelmezett, megint megvert, és a kórházban már arra ébredtem, hogy nem vagyok már nő sem. - csuklott el Sztella hangja.
- Ez nem lehet! Az a pasi nem lehet ilyen! - sötétült el Csilla arca, a homlokán rosszalló ráncok gyülekeztek. Sztella nem válaszolt.
- Miért nem hagytad el? Egyáltalán, ki az az orvos, aki ilyet tesz? - kelt ki magából Csilla, és Gusztáv meglepődött, milyen ingerült és vehemens a felesége. Sajnálta Sztellát, sokkal jobban sajnálta, mint előző este, és megint azon töprengett, az ő gondjai eltörpülnek egy ilyen megrázó eset mellett.
- Nem hagyhatom el, amíg ő nem akarja. Tesz róla, hogy ezt érezzem.
- Simán feljelenteném. - jegyezte meg Csilla elgondolkodva.
- Kinek jelentenéd fel? Ő az igazság és az isten a szigeteken egy személyben!
- Van ellene valamilyen bizonyítékod? Odaadhatnád akárkinek, hogy világgá kürtölje! - szólalt meg Gusztáv is, nem bírta tovább magában tartani az érzelmeit.
- Van bizonyítékom, de ha odaadom bárkinek, engem Ali végleg eltüntet. A bosszúm pedig hozzá már nem ér el. Túl befolyásos. Itt, a szigeteken egyébként sem bízhatom a titkaimat senkire.
- Nem azt a bizonyítékot szeretted volna kicsempésztetni velünk? Mint ha azt mondtad volna, hogy már csak úgy jó, ha te magad viszed! - érdeklődés csillant a férfi szemében.
- Eredetileg az volt a tervem. - bólintott a szőke nő, majd a kinyújtott karjára fektette a fejét, mint aki belefáradt már mindenbe.
- Milyen bizonyíték? Ali nem találhatja meg? - Gusztávot teljesen felélénkítette a kíváncsiság.
- Nem találhatja meg. Mindig nálam van, évek óta kitartóan gyűjtögetem. Most valószínűleg át van már kutatva az utolsó hajszálig minden holmitok, mert velem együtt tűntetek el. Ali nem hülye, tudja, hogy van félnivalója. Ha nem is tud a bizonyítékokról, azért még mindenre figyel. És pont ezért, meg a látszat kedvévéért úgy fog keresni, mint ha a családja lenne a lényeg. Sőt! Sokkal jobban fog keresni, mint bárkit a szaros szigeteken! - beszélt Sztella egyre dühösebben.
Gusztáv a nő retiküljére nézett, és ezt mindkét nő észrevette.
- Megmutatod? - érdeklődött Csilla bizonytalanul. Hirtelen felült, borús arca jól tükrözte, az idegszálai mennyire feszülnek.
- Talán majd hamarosan megnézhetitek. - válaszolt Sztella réveteg tekintettel, amiből nem lehetett eldönteni, hogy megbánta az addigi őszinteségét, vagy csak nem biztos már semmiben.
- Nem kell megmutatnod, csak ha szükségesnek érzed! - vágott kedveskedő arcot Gusztáv, és ezzel lefegyverezte Csillát, aki gúnyos, kaján vigyorral jelezte a háttérben, hogy bizonyíték hiányában végül neki lett igaza. A férfi dühös lett, hogy még mindig ennyire hitetlen a felesége, úgy döntött, kiáll Sztella mellett.
- Elég lett volna blöffölnöd. Ha csak annyit mondasz Alinak, hogy bizonyítékod van ellene, nem is szükséges, hogy az tényleg létezzen. Felhasználhattad volna alkupozíciónak. Kereshette volna a semmit, sosem találta volna meg. Csak annyit kellett volna mondanod, odaadtad valakinek, aki felhasználja, ha Ali nem egyezik bele a követeléseidbe. Tudom, ez zsarolás, de semmi ahhoz képest, amit veled tett. - beszélt a férfi lehiggadva. Érdekelte az állítólagos bizonyíték, de arra nem vetemedett, hogy követelje. Úgy érezte, hogy Sztella előbb vagy utóbb meg fogja mutatni, az idő pedig nem sürgette. Így is elég súlyos dolgok repkedtek a levegőben. Csak azt fájlalta, hogy Csilla kételkedett, és szemmel láthatóan nem a féltékenysége miatt mutatott magáról más képet.
- A blöffölés nem az erősségem. - reagált Sztella halkan.
- Nincs is mit megmutatnod, mert csak egy kamugép vagy! Nem tudom, mit élvezel ebben, de járasd a bolondját mással, elkényeztetett picsa! - csattant Csilla hangja, mint mennydörgés a derült égen, és a nő, akiben Gusztáv már a megbékélés jeleit látta, idegesen felpattant és elrohant.
Gusztáv és Sztella összerezzent. Összenéztek, s a nő szemében a mély szomorúság csillant meg, a férfi pedig, aki hitelt adott a szavainak, maximálisan megértette.
- Hagyd, nem érdemes beszélni vele! Ha egyszer valamit a fejébe vesz... - intette le a férj Sztella tanácstalan mozdulatát - majd visszajön, ha szomjas lesz, vagy legkésőbb akkor, ha sötétedni kezd. Egyszerűen nem értem, miért ilyen bizalmatlan veled, és ha kérdez, miért nem hiszi el a válaszaid.
A távolban Csilla előbb kitombolta magát egy bokor sűrű levélzetén, aztán csak némán állva, mint egy szobor, az óceánt kémlelte, s közben sűrűn törölgette a szemét.
 
- No, próbáljuk ki a vízszűrőt, estig még valamit innunk is kell! - tápászkodott fel Gusztáv, aztán az alumíniumcsőből összeeszkábált alkalmatosságot a fa oldalára kötözte. Kellett egy lélegzetvételnyi csend, hogy mindenki magához térjen Csilla vádjai után, s a férfi, ha próbált is a faladatra összpontosítani, összeszorult szívvel figyelte a távolban, egyedül duzzogó feleségét. A lába előtti homokot marokszámra töltögette a csőbe, aztán a kivájt négy kókuszdiópohárral a kezében Sztellához lépett.
- Hoznál a tengerből vizet? Megyek én is, csak kevés víz fér egyszerre a vödrömbe! - próbált könnyed lenni, de ott feszült a lelkében a saját házasságának és Sztella múltjának terhe, és legalább annyira félt, hogy sikertelen lesz a vízszűrője.
Az első adag tengervíz lazán átszaladt a csövön. Alul, mint valami koszos, felkavart pocsolya zavaros mosléka csordogált kifelé. A férfi ismét egy réteg homokot rakott a csőbe, majd megint utánatöltötte a vizet, ami már lassabban, de ugyanolyan undorító színben távozott, mint előző esetben.
- Többször át kell öblíteni, hogy kitakarítsa a homokszemek közül a piszkot. - jegyezte meg a férfi meggyőződés nélkül, de azért bőszen folytatta a töltögetést egészen addig, míg a cső homokkal majdnem megtelt. Negyedszere már egymaga rohant vízért. Úgy érezte, kudarcot vall az ötlete. Sztella letérdelt a cső elé, és a kezét a kifolyó víz alá tartotta. Nem lehetett tudni, mennyire viselte meg a vád és az emlékezés, de méltósággal viselte a terheket. Mint egy gyerek, örült az egyre lassabban folyó víznek, ami egy idő után csak sűrű cseppekben hullott a tenyerébe. Minél lassabban távozott a csőből víz, annál tisztább lett, és amikor már csak lassan csepegett, az összegyűjtött vizet a nő az ajkához emelte. Kortyolt egyet, aztán mosolyra húzódtak az ajkai.
- Sós, de már meg lehet inni! - egyenesedett fel, és teljesen váratlanul Gusztávot megölelte - Olyan ügyes vagy! - dicsérte hangosan, mint ha Csilla figyelmét akarná felhívni a történtekre, aki elgondolkodva, lehorgasztott fejjel már közeledett.
- Jól van, ha sós a víz, és estig nem találnak meg minket, akkor holnap ások valahogy egy kutat. - húzódott el a férfi, aztán egy üres diót rakott a cső alá a szűrt vizet összegyűjteni. Számba vette, mennyi kókuszdiójuk maradt, és a hangosan korgó gyomrát kínosnak találva hisztérikus kacarászásba kezdett, amit csak akkor hagyott abba, mikor a sápadt rémületet meglátta a neje szemében.
Megvárta, míg a felesége a közelbe ér.
- Jól vagy? Valami nagyon bánt téged, és nem hinném, hogy pusztán Sztella az oka mindennek. -nyújtotta a kezét a nő felé, de az megállt tisztes távolban.
- Ideges vagyok, megvisel ez az egész szerencsétlenség, de úgy látom, te sem vagy teljesen észnél! - kereste a szemével Sztella tekintetét, de a nő, akit megvádolt, nagyon diplomatikusan, céltalanul bámulta a saját lábfejét.
- Mert kínomban nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek. Ha nem hagyod abba ezt a kötözködést, esküszöm, hogy éjszakára itt hagylak a semmi közepén, akkor majd gondolkozhatsz, miért is kell valakit minden ok nélkül bántani! - mordult rá a férfi fenyegetően, majd miután hagyta a feleségét pár másodpercig gondolkodni, lehajolt, és a cső alól a vizet nyújtotta felé.
- Igyál, mielőtt kiszáradsz nekem! - tette hozzá megenyhülve, aztán megsajnálta a nőt, aki óvatos kortyokkal belekóstolt a vízbe, s szinte szégyenlősen pislogott körbe. Odalépett hozzá, az óvatos tiltakozás ellenére is megölelte. A férfi megérezte a félelmet, amit korábban még soha nem látott olyan egyértelműen az asszony szemében.
- Hogy értetted, hogy nem találnak meg? Ezt úgy közölted, mint ha tudnád, hogy nem is keresnek! Én nem bírok ki itt egy hetet! - nyöszörgött Csilla. Válaszra várt. Hozzá volt szokva, hogy mindig megkapja a válaszokat, és a férfi tisztában volt a nő pillanatnyi kétségbeesésével.
- Megtalálnak, ne aggódj. Sztella most mondta, hogy Ali nem engedi el. Vagy lehet, hogy pont ezért nem is keresnek? - szúrt oda a nőnek egy felesleges megjegyzést, aztán elmosolyodott. Semmi szükség ijesztgetni egymást, nem kell másra koncentrálni, csak a túlélésre - Ne aggódj, csak viccelek, de amíg keresnek, addig is élnünk kell. - tette helyre a dolgokat Gusztáv, aztán senkivel sem törődve ment a saját útjára, és a lányokat ott hagyta a vízszűrővel. Gondolta kipróbálja, hogyan tud egy kis búvóhelyet fabrikálni ágakból és levelekből. Az idő ugyan nem sürgette, de eső itt akármikor jöhet, és még a rövid, de nagyon sötét és titokzatos éjszaka is tartogathat meglepetéseket.
Gusztáv dolgozott serényen. Sztella ugyan megkérdezte, mi készül a nehezen letört faágakból, de semmiben sem segített, az óceán felé fordulva, elmélkedve nézte a lehetetlenül gyönyörű, kék horizontot. Csilla is behúzódott az árnyékba, és gubbasztottak egymástól pár méterre, mint két kuka, míg a férfi elkészítette élete első bungalóját. A dróttal összekötözött ágakra aztán hosszú leveleket hordott, és már- már büszke volt magára, hogy lám, szerszámok nélkül egy egészen pofás sátrat rakott össze néhány óra alatt. Az alkotás egy szénaboglyával megspékelt gallyrakásra emlékeztetett, és a vízállósága is kérdőjeleket hagyott, mégis büszke volt magára. Az idő előre haladtával egyre gyakrabban kémlelte a látóhatárt, a nagyon remélt megmentőket kereste a szemével, de folyton csak a két, távoli szigettel megbontott nyílt vizet látta, ami szép lassan megölte benne a reménységet. Éhes volt, mint ahogy a nők is éhesek lehettek, azonban úgy ítélte meg, hogy inkább hagyják ki az ebédet, igyák a szűrt vizet, mert nem lehet tudni, hány napra kell beosztani a szűkös kókuszkészletet.
Ahogy közeledett az este, a férfi annál jobban érezte a társaság hiányát. Jó lett volna osztozni a nehézségekben, megbeszélni a történteket és tervezni a jövőt, de neki csak annyi jutott, hogy előbb elkészítette a kókuszvacsorát, aztán körbe kellett udvarolnia a két nőt. Tudta, hogy Sztella azért kerüli őt, hogy Csillát ne hergelje, ő mégis elhatározta magát, nem fog kettejük között különbséget tenni. Előbb elküldte a lehangolt szőkét az óceánba fürdeni, aztán magával vonszolta Csillát is, hogy felfrissülve fogyaszthassák el a szerény vacsorát.
A három ember csüggedten bújt be a lombsátorba, miután nem érkezett meg a várva várt mentőcsapat. Gusztáv, mint egy falkavezér szinte parancsokat osztogatott. Maga is csodálkozott, ezt a stílust a neje otthon soha nem tolerálta, most azonban zokszó nélkül elfogadott tőle bármit, amit csak a maga csendes, békeszerető módján kimondott. Már sötétedéskor gyülekeztek az égbolton a sötétebb felhők, ami esőt jósolt. Nem hiányzott senkinek egy megfázás, ezért kiváltképp jól jött a búvóhely, annál jobban szükségeltetett az éltető víz, amit a kivájt kókuszdiókkal szándékoztak majd az esőből felfogni. A férfi középen, az egymásra haragvó nők a két oldalán a puha homokra feküdtek. Dermesztő légkörben bújtak össze, egyre kínosabb lett a feszült csend. Bármennyire közel voltak egymáshoz, a távolság mégis óriásira nőtt közöttük. Gusztáv beszélgetett volna szívesen, de a neje rossz néven vette volna, ha Sztellával bármiben is egyetértenek. Marta a férfi lelkét ez a gyűlölet, és már csak ezért sem segített, amikor Csilla pisilni indult. Tudta, mennyire fél a neje a sötétben, mégsem kísérte el. A nő pedig egészen közel, a hevenyészett sátor mellett végezte a dolgát, hogy a csobogást is hallani lehetett. Máskor nevettek volna ezen, most csak lélegzetvisszafojtva figyeltek a neszekre és külön- külön a saját problémáikon keseregtek.
 
A szűk sátorban kényszerűen egymáshoz kellett érniük. Nem volt már csillagos égbolt, a sziget teljesen elcsendesedett, csak az örökké fújó, enyhe szellő okozott némi kísérteties neszt, súrlódást a fák levelei között. A távolból mennydörgés zaja tette még félelmetesebbé a társas magány nyomasztó perceit. Gusztáv nem tudott elaludni. Nem látta, csak sejtette, hogy Sztella éberen lélegzik, a bőre forrósága szinte bizsergette az érzékszerveit, pedig csak a karjaik értek össze a szűk helyen. A neje ügyesebb volt, a férfi jobb karját használva kispárnának, csendesen szuszogott az oldalára fordulva, a hátát, derekát Gusztáv oldalának nyomta. Sztella oldalra fordult, az egyik, támaszkodáshoz felhúzott lába hely hiányában a férfi térdére került, áthajolt a meglepődéstől mozdulatlanná meredő ember felett. A melle Gusztáv mellkasára préselődött, a vénuszdombja szinte a férfi kézfejére feküdt, kinyújtott kezével nagyon közvetlen simogatással megdörzsölte Csilla vállát, majd lassan végig húzta az ujjait a vékony karján, és elmerészkedett egészen a legalsó bordákig. Csilla nem mozdult, érzéketlen és haragtartó maradt, Gusztáv pedig, aki moccanni nem mert, leküzdötte magában a szomorú csalódottságát és a kezdődő vágyakat.
Sztella visszafeküdt a helyére, megszüntette azt a csodás közelséget, amit a férfi mód felett imádott. A tenyerével előbb Gusztáv arcát megsimította, amitől a férfinak még jobban meglódult a fantáziája. Mi van, ha illetlen helyen érinti a nőt, akihez köze nem lehet? Mégis, valahogyan megnyugtatta az érintés, mert szeretetet jelentett, és ha nem is volt semmilyen szexuális jellege, azért a szívét és a testét egyformán hevítette. Kissé jobb lett a kedve, ezért visszatért a régi szokásához, amit magányos estéken előszeretettel művelt, bűntudat nélküli erotikus álmodozásba kezdett. Úgy érezte, nem vét senki ellen, ha Sztelláról álmodozik, mint ahogy sokszor próbált más, egyszer látott, de ismeretlen nőkről fantáziálni, miután kielégületlensége ellenére többnyire nem engedte közel magához a felesége, akit nagyon is szeretett. Becsukta hát a szemét, és azt igyekezett elképzelni, a pici bikiniben feszülő mellek hogyan érintenék az arcát, aztán gondolt egy merészet, és az ajkaira képzelte Sztella sima szeméremdombját. Csak játszott vele a fantáziája, mégis szinte valóságosnak tűnt minden érintés, az ízek, a puhaság, a melegség. Szabályosan összerezzent, amikor az álmainak tündérkirálylánya a valóságban is a combjára tette a kezét. Tudta, hogy felizgult a végtelenségig, és a fecskéjében már régen nem fér el a férfiassága, de megmozdulni sem mert, nem hogy megérinteni a kezet, ami oly közel volt az örömszerzéshez. Élvezte. Élvezte a pillanatot, és az izgalom igen sokáig tartotta benne a reményt, hogy a nő majd tesz valami igazán érzékit. Gyávának tartotta magát, ugyanakkor ott feküdt a neje a másik oldalán, ami a vágyait az álom és a valóság között tovább lebegtette, de legjobban azért nem tett semmit, mert a nejét tiszteletben akarta tartani. Neki már hűséget esküdött, pedig jól tudta, hogy Csillától biztosan nem számíthatna semmi jóra ilyen helyzetben. Sajnos, ahogy az utóbbi időben bebizonyosodott, még kettesben sem, nem hogy hármasban, és főleg nem ilyen puritán körülmények között.
 
Keveset aludt. Erotikus álommal kísérve költögette a hajnali erekció, amit azonnal elkezdett szégyellni, amint elértek a tudatáig a reggeli napfény első sugarai. Kikívánkozott a levegőre, a sátorban megrekedt fülledtség csak még érzékenyebbé tették a kiszáradt ajkait. Kihámozta a zsibbadt karját Csilla feje alól, az alkalmi ébresztő fejében puszit nyomott az arcára, aztán, mint egy rák, óvatosan farolt a sátorból kifelé. Nem kerülhette el a figyelmét Sztella bőrének fényessége. Sokkal szebb volt az életben, mint az éjszakai álmaiban. Egy pillanatra megállt, hogy a világosodó bungalóban megcsodálja a félrecsúszott bikinifelsőből kikandikáló, ágaskodó mellbimbót, aztán kényszerítette magát, hogy inkább a feleségére nézzen. Merészen nyomott egy puszit Csilla oldalára, hátha azzal bármit is megoldhatna, aztán kibújt a lombsátorból, hogy felegyenesedve nyújtózzon egyet. Sztellán törte a fejét. Nagyon tetszett neki a nő, és nem csak a szexuális vonzereje fogta meg. Valahogy beférkőzött a tudatába, és nem tágított onnan. Egyszerűen csak szerette nézni a mozdulatait, hallani a hangját, kedvesnek találta a közvetlenségét, élvezte a bizalmát. Elmosolyodott. Arra gondolt, Sztella milyen bájosan nevet, amikor rajtakapja, hogy a testét bámulja. És miért ne tenné? A bikini szinte semmit nem takar!
Körülnézett a látóhatáron. Se egy hajó, se egy repülő, még az éjszakai eső is elmaradt. Fintorgott egyet, aztán mélyet sóhajtva fürdeni indult. A léptei alatt málló, fehér homok elkedvetlenítette. Olyan ez a hely, mint egy sivatag. Zöld növényekkel, gazdag élővilággal tarkított, kívülről szép és ígéretes, de itt lenni civilizálatlanul, minden nélkül, szinte maga a vég, és életben maradni rettenetesen keserves. Ha már be kellett mennie az óceánba, fel akarta fedezni a sziget ezen részének mélységeit. Itt nem homokos és sima volt a tenger feneke, hanem köves, egyenetlen, és viszonylag hamar mélyült. Itt az atoll egészen közel esett a parthoz, teli volt korallokkal, és a víz alatt millió élőlény úszkált, a férfi még sem tudott gyönyörködni benne. Ha legalább egy horgászbotja lenne! Se szappan, se törölköző, valójában azonban már nem is törődött ezzel. Egyszerűen csak le akarta vedleni az éjszakai izzadtságot, és ha a kosz nem is jön mind le róla, akkor is kellemesebb lesz megfürödve várni a megmentőket. Arra gondolt, hogy visz vizet a szűrőbe, aztán elmegy ismét felfedezni a szigetet. Bozót ide, vagy oda, le kell győznie a félelmét, és ennivalót kell keresnie, mert a kókusz nem tart ki pár napnál tovább.
Nem várta meg, hogy felébredjenek a lányok. Kivájta a következő kókuszt, elosztotta három felé, majd a saját adagját rágcsálva vizet rakott a sátor bejáratához külön- külön megterítve a feleségének és Sztellának. Nagyon ügyelt az elosztásra. Azt tervezte, ha kettesben maradnak, talán Csilla haragja és félelme is alább hagy, ha rászorul a másik nő társaságára. Ez a kényszerű állapot segíthet normalizálni a kapcsolatukat. Most az egyszer úgy érezte, nem tragédia, ha a neje félelmeit kihasználja.
A nap egyre magasabbról tűzve, égette a férfi napfényhez még nem alkalmazkodott, de már amúgy is kipirosodott hátát. Ez csak még egy ok volt, hogy a bozótosba húzódjon. Minden bokrot, fát egyesével megszemlélt, tanulmányozott, ahogy haladt előre a sziget legtávolabbi szegletébe. Igyekezett úgy haladni, hogy az óceán mindig látható maradjon, így be tudta határolni azt a területet, amit már egyszer felfedezett. Tényleg úgy érezte, hogy sivatagban halad. Semmi ehető, semmi kézzel fogható eredményt nem hozott a lassú, módszeres keresgélés. Bosszantotta, hogy csikarják, marják az éles levelek, sűrű faágak, de visszafordulni nem akart. Hogy csinálhatják a bennszülöttek? Mit esznek egy ilyen kicsi, vegetációban gazdag szigeten, amin ő semmi ehetőt nem talál? Eszébe jutott egy film, ahol korhadt fából kibányászott pondrót sütögettek a pápuák, de biztos volt abban, hogy ő azt nem tudná elfogyasztani, és Csilla is csak elhányná magát, nem hogy egyet is meg tudna kóstolni. Nem tudta miért, de szórakoztatta ez a gondolat. Ideje volt bőven, ezért meg is állt egy régen kidőlt, korhadó fatörzsnél, és egy keményebb bottal bontogatni kezdte a fa háncsát. Viszonylag hamar talált kukacot, de nem vitte rá a lélek, hogy meg is kóstolja, undorodva fordult hátra, és ment hát tovább abban a tudatban, hogy ha minden kötél szakad, akkor még mindig van egy élelemforrás, amire támaszkodhat. Leginkább újabb kókuszpálmákat keresett, de valahogy ez a sziget nem akart a kedvében járni. Elnézte a madarakat, amelyek a fák lombja között hangosan rikácsoltak. Vajon ők mit esznek? A sirályok nem érdekelték, ők halat fognak maguknak a nyílt vízen, de látott néhány kicsi testű, színes énekesmadarat, s gyanította, hogy azok meg vígan zabálják azt a kukacot, ami őt ennivalóként kifejezetten taszítja. Egy pillanatra eltöprengett, hogy csinál magának íjat és nyilat, de ezt az ötletet hamar sutba dobta, mert ahhoz, hogy lelőjön bármit is, kellett volna valami csoda. Eleve megvalósíthatatlan a fegyverkészítés, és se tudása, se gyakorlata. A gyerekkori, indiános filmekből merített tudás vajmi kevés volt a vadászathoz.
A sziget végében aztán némi sikerélménye akadt. Talált egy magas fát, amelynek a sűrű, tüskés ágai között sárga, barackszerű gyümölcsök lógtak. Ez a nővény is ismeretlen volt számára, azonban a nagyrészt már földre hullott termésen felfedezte a madárcsőrök felismerhető nyomait. Ha ők nem halnak meg tőle, akkor neki sem fog megártani. Éhes volt. Úgy érezte, nem lesz meggondolatlan, ha a gyümölcsöt megkóstolja. Szinte mohón emelte a szájához a talajról felemelt, egészségesnek látszó darabot, és lesz, ami lesz alapon beleharapott. Valami igazán finomra számított, de csalódnia kellett. A hullott gyümölcs erjedő húsa kissé kellemetlen utóízzel rontotta el a rettentően kívánt falatot. Hiába az utóíz, Gusztávban győzött az éhség, hármat is befalt az alma nagyságú gyümölcsökből, aztán amennyit csak tudott, az ölébe gyűjtve visszaindult a sátorhoz.
Hogy fognak örülni a lányok! Mégis csak ő találta a gyümölcsöt, ami ha nem is ízletes, sőt, kimondottan maró és kellemetlen ízű, azért fogyaszthatónak bizonyult. A frissen megtöltött hasa is kezdett működni. Miközben óvatosan kievickélt a tengerpartra, kezdett érezni a fejében valami bódulatot. Előbb azt hitte, mérgező gyümölcsöt evett, aztán arra gondolt, hogy a hirtelen evés megártott, miután ki sem pihente magát már harmadik napja. A jól ismert jelek alapján azonban rájött, hogy nem más okozza a bódultságot, mint az erjedő gyümölcs alkoholtartalma. Elvigyorodott. No lám, hamarabb be lehet rúgni a szigeten, mint ahogy jól lehet lakni. Kezdett kicsit szédelegni, de nagyon vigyázva a gyümölcsökre azért csak ballagott tovább, pedig éhgyomorra az a kevés is alaposan megártott.
Folyamatosan vigyorgott. Bódultságában lelassult minden körülötte, mégis örömmel érzékelte, hogy Csilla a gyümölcsök láttán elmosolyodott. Jó és megható volt a nejét egy kicsit boldognak látni. Nem mellesleg a szexi fehérnemű most valahogy egészen másként mutatott a csinos, vékony nőn, és nem volt rendes kontroll, ami meggátolta volna abban, hogy a nyálát csorgassa a formás idomokon.
- Darabja egy csók! - évődött szinte részegen, de azért tisztában volt azzal, hogy nem szabad megtagadni az ételt a nejétől, ezért lepakolta a gyümölcsöket a korábban tálcaként szolgáló levélre, és egyet nyújtott a rosszallóan fejet rázó felesége felé.
- Mi a fene van veled? Mint ha részeg lennél! - vonta kérdőre Csilla.
- Kibaszottul berúgtam! - bólogatott Gusztáv mosolyogva, és mivel már nem volt teljesen önmaga, elvett egy újabb gyümölcsöt, majd látványosan beleharapott - minden harapás olyan, mint egy korty valami rossz borból, de nagyon fasza! Csak óvatosan egyél belőle, tudom, hogy ki nem állhatod az alkoholt! - röhögött a férfi.
- Most olyan idióta vagy! - sziszegte a nő, de győzött az üres gyomra miatti éhség, és ha kissé undorral, de óvatosan beleharapott a sárga golyóbisba.
- Ez is haladás, ha már idióta vagyok! - röhögött tovább Gusztáv. Abban a pillanatban ez is szórakoztatta, nem érezte a pillanat súlyát. Szinte lebegett hátra dőlve a puha homokban, a tudatából felszívódtak a máskor oly gyötrő gondolatok. Élvezte a percet, hiszen arra sem emlékezett, mikor volt utoljára berúgva, szinte nem is ismerte ezt a bódult állapotot, Csilla miatt mindig is igyekezett vigyázni, s elkerülni ezt a fajta, tudattalan állapotot.
A neje kezéből a gyümölcs lassan elfogyott. Már alig érzékelte, hogy Csilla az ujjairól szopogatja le a csurgó nedveket. A gondolatai máshol jártak. Azon a nőn, aki a szőke hajával, de sokkal inkább abban a lehetetlen kicsi tangában pancsolt az óceánban. Egy pillanatra felvillant az a keserű gondolat, hogy a feleségén sosem láthatott ilyen klassz, szexi bikinit, aztán a szeme lecsukódott, s végleg megszűnt körülötte minden, csendesen elaludt.
 
Fülsértő visításra riadt. Két kéz folyamatosan rázta és kitartóan ébresztgette. Kába szemei előtt egy ismerős arc rajzolódott ki. Se kitérni előle, se csillapítani nem lehetett a felesége indulatait, aki vérző orral magából kikelve követelte a bosszút.
- Nézd meg, mit csinált velem ez a szemét kurva! - ordította, és addig nem hagyta a férfit, míg az hunyorogva fel nem ült, és el nem jutott a tudatáig, hogy egy vérig fajuló verekedésről maradt le.
- Csinálj már valamit! - ripakodott rá a nő, Gusztáv bódult fejében azonban nehezen rakódott össze a kép.
- Ránézett Sztellára, aki ott állt tíz méternyire, és a fájó ajkait tapogatva várta, mi történik, aztán a neje arcát vette szemügyre. Kétségtelen, folyt az orra vére, és ez a férfiben bűntudatot ébresztett, hiszen nem védte meg a feleségét. Valamit tennie kellett, de maga sem tudta, mi lenne a helyes ebben a helyzetben. Feltápászkodott, zavaros elméjével felmérte a tényállást. Az izmos Sztella kétségtelenül nagyobb erővel rendelkezett a vékony testalkatú Csillánál, amit nem lett volna szabad kihasználni. Még mindig tanácstalan volt, mit is kellene tennie, csak azt tudta, hogy Sztellával kell valamit megbeszélni, hát elindult felé, bármilyen furcsán forgott is vele a világ. Sztella azonban nem várta meg, menekült a férfi elől, és mindig tartva azt a biztonságos távolságot, egyre messzebb és messzebb távolodott a sátortól. Gusztáv maga sem tudta már, minek lohol utána, de úgy érezte, hogy ennek az ellenségeskedésnek most kell a végére pontot tenni. Bosszantotta, hogy nem éri utol a nőt, pedig egy ujjal sem akarta ő Sztellát bántani, meggyőződése volt, hogy elég a dolgokat egyszer s mindenkorra alaposan megbeszélni.
Ez a kergetőzés kezdett Gusztáv agyára menni. Úgy érezte, Sztella a bolondját járatja, mert sokszor már egészen közel volt, szinte érintés távolságban, amikor a nő meglódult, és távolabbra szaladt. Sztella komoly volt. Félelemmel ráncolt homlokától csak a szemei voltak ijedtebbek. A férfi viszont kitartóan ment utána, és csak amikor a tűző napon, kifáradva lelassult, akkor kiabált a nő után részeges, artikulálatlan hangon.
- Sztella, kérlek, várj már! Nem bántalak! - aztán megismételte megállva, hangosabban, miután úgy értékelte, hogy a neje már nem hallhatja. Maga is utálta, hogy bármennyi kicsi alkoholt ivott, nem pergett a nyelve normálisan. A célját viszont elérte. A nő megállt, egy darabig mozdulatlanul bámult rá, majd a kezét felé nyújtva, mint ha magához hívná, felé intett, aztán elfordult, és sétálva ment tovább. A férfi érezte, hogy követnie kell, bár nem értette, miért csalja a nő a hidroplán roncsai felé, mindenesetre nehéz fejjel lépkedett utána. Milyen fura helyzet, hogy kerget egy nőt, akin alig van ruha. Bolondos gondolatok jártak már a fejében, elpárolgott minden indulata, és amire addig nem figyelt, most beleégett a retinájába. A csodás, gömbölyű popsi és a tanga ismerős érzéseket hozott felszínre, olyan bizsergetőeket, amiket máskor igyekezett elnyomni. Sztella szuper alakja megragadta a képzeletét.
A szőke nő megállt a hidroplán mellett. Elmerengett a lábujjai fölött rendszeres időközönként átcsapó hullámokon. Gusztáv egy pillanatig tétovázott, megérintheti-e az asszonyt, aztán minden gátlás nélkül hátulról átölelte, és nem törődött azzal, hogy a karjai ott fekszenek az alig takart melleken, a kezei viszont diszkréten csak a barna karokon nyugodtak, mintegy gúzsba kötve, s mozdulatlanságra ítélve a frissen megszerzett prédát. Előre szegte a fejét, és boldogságot érzett, amikor Sztella a saját arcát odanyomta az övéhez.
- Meg vagy! Már azt hittem, félsz tőlem! - mondta csendesen a még mindig hangosan szuszogó férfi. A kábasága kicsit alább hagyott az érzelmei hatására, bár a szédülése és a folyamatos zúgás a fejében csak nőtt a napsütés kínzó forróságára.
- Nem félek tőled, illetve nem tudhatom, félnem kell-e tőled. - tette a kezeit Sztella a férfi ölelő karjaira, és igyekezett minél jobban, egész testével hozzá simulni.
- Nem vagyok olyan, soha nem bántanálak. Különben sem hiszem, hogy fel akarnál idegesíteni, most is csak azt érzem, hogy felizgatsz. - vallott a férfi, és részegség ide, vagy oda, a jól ismert bizsergés egyre intenzívebben munkálkodott minden porcikájában, a szívdobogása pedig leköltözött az ágyékába.
- Akkor most elkapsz? - riszálta meg a nő hibátlan fenekét, külön örömet szerezve azzal a dörgölőző férfinak.
- A vérem hajt, nem tehetek róla! - sóhajtott Gusztáv, csak incselkedésnek gondolta a testi kontaktust. A nő közelsége okán ritka hevességgel öntötte el a vágy, de még tartotta magát a saját maga szabta szabályokhoz.
- És ha nem hagyom magam? - kérdezett vissza a nő búgó hangon, de a játékosságában csak biztatást érzett a férfi, csöppet sem találta elutasítónak.
- Miért ne hagynád? - mozdult meg a férfi tenyere, átsiklott a bal mellbimbóra, és pillanatok alatt szabaddá tette azt a bikinifelsőt félrehúzva. Bármennyire részeg volt, tökéletes érzékiséggel simogatta körbe két ujjal a sötétbarna bimbóudvart. A nő megmerevedett. A következő pillanatban a mellek között összekötött masni kibomlott. Sztella nevetgélni kezdett, aztán kihasználva a férfi figyelmetlenségét, fél kézzel a melleit takarva egyszerűen kibújt az ölelésből, de elmenekülni nem tudott, a csuklóját még sikerült Gusztávnak elérni. Játékosan dulakodtak kicsit, de a férfi zsongó fejével nem állt a helyzet magaslatán, le voltak lassulva a mozdulatai, és semmiképpen nem akart Sztellának fájdalmat okozni. Játék volt csupán. Bolondos, gyerekes játék, mégis teli töltötte energiával az izgalomtól kivörösödő, teljesen felhevült ember izmait. Addig ráncigálták egymást nevetgélve, míg végül Sztella a homokba hasalt, és Gusztáv rá nem feküdt, hogy a testsúlyát latba vetve visszatartsa a játékosan húzódozó nőt. Lazán adott a hátára egy puszit, és megnyugtatásként a lapockáihoz dörgölte a borostás állát. Az is boldogsággal töltötte el, hogy a bikinifelső valahogy mégis lekerült a pompás mellekről. Meg kellett nyugodnia. Azon gondolkodott, hogy több romantikát, gyengéd érintéseket kellene csempészni a pillanatba, és örült, hogy Sztella felkönyökölve végre mozdulatlan maradt. Gusztáv a csípőjére helyezte a súlyát, szinte felült, csak a bal tenyerével támaszkodott a nő hátára, mint ha attól tartana, az majd ismét szökni akar. Jobb keze célirányosan kereste a tanga csípőnél megkötött masnijának vékony szálait. Sztella hátranézett a válla fölött, megvárta, míg a férfi kibontja mindkét oldalon a csomót, aztán nevetett egyet Gusztáv megnyúlott ábrázatán. Kihasználta, hogy a begerjedt pasi belefeledkezik a feneke erotikus látványába, és egy hirtelen mozdulattal elrugaszkodva kiszabadult a simogatással marasztaló kezek közül.
Sztella nem jutott messzire, Gusztáv szerint talán nem is akart. A férfi hamar utolérte a repülőgép árnyékában, és ott folytatódott az erotikus játék, ahol a tűző napon abbamaradt. Látszólag érvényesült az akarata, a karját átvetve a nőn egyértelműen marasztalta, amíg az abbahagyta a mocorgást, és már nem állt ellen az erős karnak. És az a kar lassan végigsiklott a gyönyörű háton, a tenyér elterült a derékon, aztán lassú méltósággal lecsusszant a kerek popsira. A nő a feje alá tette a kezét és nagyot sóhajtva várt. Gusztáv ezt magadásnak tulajdonította, és lám, nem kellett sem csók a sebes ajkakra, sem más, szerelmes előjáték, egyszerűen benyúlt Sztella szándékosan szétnyitott combjai közé, ahol tagadhatatlan nedvesség és enyhe borosta fogadta. Megérintette a szeméremajkakat. Tudnia kellett, készen áll-e minden az aktusra, de főleg azt, hogy nincs már előtte semmi akadály. Sztella lélegzetvételei felgyorsultak.
Gusztáv sietősen megszabadult a fecskétől, befeküdt a nő combjai közé, és a lehető legóvatosabban elkezdett Sztellába hatolni. Minden gátlását elvesztette már, és bármennyire bántotta, hogy zúg a feje és forog vele a világ, a szex csodája hihetetlen energiával tartotta benne a lelkesedést. Minden mozdulatot, az alatta ringó és a szolgamód engedékeny test összes, örömet okozó rezdülését ki akarta használni.
- Tudod, hogy nem eshetek teherbe! - szólalt meg a nő halkan.
Gusztáv megmerevedett. Miért mondta ezt a nő? Híján volt a helyzet tiszta fejű értékelésének, a valóságot is keverte az előző éjszakai álmaival. Halványan rémlett, hogy Sztella említette már a meddőséget. Azt mondta nem lehet gyereke, de a tisztázatlan részletek és a mély benyomást hagyó álmok a fokozódó fejfájás mellett nagyon zavaros gondolatokat szültek. Jobb az óvatosság alapon inkább meghátrált. A bódult, szexközpontú gondolkodás azonban nem engedte az elméjét kitisztítani. Úgy értelmezte a mondatot, hogy abba kell hagynia az aktust, mielőtt hibát követne el, pedig halványan ott lebegett a szeme előtt, hogy már az is rettentő nagy hiba, hogy megcsalja a feleségét. Hirtelen visszahúzódott. Másodpercekig csak töprengett, mit tehetne, mert a szexet valahogyan be akarta fejezni. Annyira hajtotta a kielégülés utáni vágy, hogy minden mást háttérbe szorított a fantáziája. Elvégre ő, a kiéhezett férfi nem találkozik minden nap ilyen klassz bombázóval, sőt, az életben sohasem találkozik. Enyhe bűntudat gyötörte a felesége miatt, hiszen őt mindig is igazán szépnek érezte, csak az a nyavalyás elhidegülés mindent tönkre tett, ami szép lehetett volna az életükben.
- Most mit csinálsz? - nézett ismét hátra a válla fölött Sztella.
- Maradj így! - utasította a férfi, majd eltávolodott kicsit, hogy pillanatok múlva a bontatlan olajos flakonnal visszatérjen. A fejében már megszületett a döntés. Szóban még a részegsége ellenére sem említette a tervét, csak a tetteiben bízott.
- Nem vagyok elég nedves? - Kerekedtek el Sztella szemei, de valamiért szórakoztatta a férfi suta tevékenysége, egyszerűen csak nevetett akkor is, amikor olaj folyt a feneke vágatába. Gusztáv maga sem nagyon akarta elhinni, hogy a nő az élő játékszere. Magából indult ki, hogy az öröm érdekében bármire hajlandó lett volna, csak nem akadt hozzá sosem megfelelő partnere, és főleg a neje nem volt alkalmas társa ilyen értelemben. Sztella szereti a szexet! Biztos, hogy nagyon szereti a szexet, azért nem is tiltakozik, gondolkodott Gusztáv kicsit egyoldalúan. És ha szereti a szexet, akkor lehet simogatni, attól nem eshet teherbe.
 
A férfikéz alapos munkát végzett. Hol kicsi nyomással, hol alig érintve siklott az olajos völgyben. Oda sem kellett néznie, éppen mit érint. A szemeit a nő kellemes érzésekről árulkodó arcán legeltette. Szerette a vonásait. Mindig azt gondolta, hogy a vékony arcok a legszebbek, mint például a felesége, most mégis egy kerekebb formába szeretett bele. Néha azt hitte, csak a szeme káprázik, ahogy Sztella lecsukott szemei megrezdültek. Nem csókolta meg, de csak azért nem, mert a verekedés nyomán fel voltak dagadva a nő ajkai. Simogatni viszont nagyon imádta derékon alul, még azon az áron is, hogy a női kezek nem igyekeztek azt viszonozni egy halovány petting erejéig sem. Még mindig a terhesség járt a férfi fejében. Miért mondta? Vagy a hangsúlyt félreértette, és csak figyelmeztette Sztella, hogy vigyázzon? A keze azonban egy pillanatra sem állt meg. A szeméremcsonttól a farkcsontig minden apró redőt, kitüremkedést, és kellemesen sikamlós bőrfelszínt megérintett. Ámulatba ejtette az engedékenység, és percről percre egyre jobban hitte, hogy bármit megtehet. A vaginába hatoló hüvelykujja nyomán a nő arcvonásaira mosoly feszült, a csikló érintésére egy- egy sóhaj végtelenül elmélyült. A popsiba hatoló ujjától a nő szeme viszont kipattant. Farkasszemet néztek. Sztellának csak egy szavába került volna, hogy a férfi visszavonulót fújjon, azonban ez nem történt meg. Valami huncutság játszódott közöttük. Gusztáv egyre messzebbre merészkedett, Sztella pedig nem rontotta el ezt a játékot még egy rosszalló pillantással sem.
Az aktus nehezen indult. Gusztáv ösztönösen tudta, hogy a nőre maximálisan vigyáznia kell. Egy pillanatra mintha kitisztult volna a feje, tényleg minden mozdulatára odafigyelt, és főleg nem hatolt mélyre. Tapasztalatlan volt, de nem hülye. Minden olyan jól működött az olajjal, és az újdonság varázsa, meg az ismeretlen, de szuper test a szex börtönében tartotta a férfiagyat, ahonnan már nem volt visszaút. Meg kellett történnie mindennek, amit csak a pillanat mocskosul hajtó vágya megkövetelt. A bódultságnak itt mutatkozott meg az egyetlen előnye, a végtelen hosszúnak tűnő, lassú aktusnak nem lehetett egyhamar vége. Sztella édesen szuszogott, Gusztávról csurgott a veríték. A gyönyört azonban, ha késleltette is a részegség, nem lehetett távol tartani, Gusztáv mozdulatai felgyorsultak. Mód felett élvezte a saját teste feszülését és Sztella hihetetlen forró, szűk fenekét. Már nagyon vágyott a kielégülésre, mégis szerette volna a szexet lassítással minél tovább nyújtani.
- Megint olajoznod kellene, nehogy később fájjon! - nyöszörögte Sztella, de a férfi már a csúcspont közelében járt, alig egy- egy szavát értette. Csak a fáj szó jutott el igazán a tudatáig. Azonnal megállt, megmerevedett. Egy pillanatig még tétovázott, mit is kell tennie, de az ejakulációt már nem kerülhette el. Mozdulni sem mert, az időközben bekövetkező magömlést sem élvezte. Fogva tartotta a bűntudat, hogy fájdalmat okozott, lázas elméjében egy pillanat alatt változott az addigi állatias öröm gyomorba markoló rémületté.
- Ne haragudj! - suttogta, miközben hideg remegés futott végig a testén. Hogy tudta így elrontani ezt a csodásnak induló napot? Átkozta a fogyatékos eszét, meg az erjedő gyümölcsöt, ami ugyan nem tehetett róla, hogy ilyen helyzetbe került, de erőt és főleg okot adott átlépni az erkölcsi határait.
- Soha, de soha ne kérj ilyenért bocsánatot! - válaszolt Sztella határozottan.
- Bántottalak, amit nem lett volna szabad! - erősködött a férfi.
- Majd ha én azt mondom, hogy bántottál, akkor tényleg bántottál, de addig ilyen butasággal nem kell foglalkoznod. Gyere, feküdj mellém, simogasd egy kicsit a hátam. - nyugtatta a nő, aki nem értette a férfi reakcióit.
- Sosem csináltam ilyet, most sem lett volna szabad. - mentegetőzött Gusztáv, rosszul érezte magát annak ellenére, hogy a nő semmivel sem vádolta. Óvatosan kicsusszant, sápadt arcával, bocsánatkérő arckifejezéssel Sztella felé fordulva kereste a kék szemeket. A nő homlokán ráncok futottak össze, a férfi szerint ez azt jelentette, hogy tényleg fájdalmat okozott, és nem csak fizikait.
- Úgy sajnálom, szólhattál volna... - hangzott a keserves, de őszinte megbánás, de mielőtt befejezhette volna a mondandóját, Sztella a szájára tette a kezét.
- Befejezted? Nem akarom ezt hallani. Légy férfi! Annyit kértem, hogy simogass. - beszélt a szőkeség szelíden, majd a feje alá fordította a kézfejét. A szemei Gusztáv zavaros tekintetét keresték. A hatalmas, kék szemek mélyén nem érzett a férfi semmilyen rosszallást, ezért kezdett megnyugodni. Ha már a nő kérte, feltette Sztella hátára a kezét, majd lassú mozdulatokkal igyekezett mindenütt alaposan megsimogatni, néha a gerince mentén masszírozni, vagy csak ujjheggyel számolgatni a kitapintható csigolyáit. Úriember akart lenni, és az is volt, amíg észrevétlen álomba nem nyomta a szűnni nem akaró részegség.
 
Sztellával álmodott. Erotikus, de meglehetősen félelmetes érzésekkel teli álomból kijózanító köhögés ébresztette. Hamar feleszmélt, mikor hasra fordulva a szájába kerültek a mindenütt jelen lévő, fehér homokszemek. Előbb felemelte a fejét, aztán hangosan krákogott. A torka iszonyatos száraz volt, és a nyelvén szinte szúrtak az apró homokszilánkok, amitől hányingert érzett. Ettől már csak a feje fájt jobban, mert belehasított a másnaposságot idéző fájdalom. Hunyorgó szemekkel körülnézett. Sztella ott ült a fejénél egészen közel, törökülésben, de nem tudott az arcába nézni, mert a nap fénye teljesen elvakította, amikor felemelte a fejét. Visszabújt hát a nő árnyékába, és jó érzéssel töltötte el, hogy a nő a saját testével védi őt a leégéstől.
Szeretettel nyújtotta ki a kezét, érzékien megérintette a nő térdét, majd csúsztatta a tenyerét Sztella combjára.
- Köszi az árnyékot. Te nem fogsz leégni? - válasz azonban nem jött, sem egy érintés. Még elutasító sem.
A kéz még feljebb nyúlt az izmos combon, elsiklott a csípőcsontig. Gusztáv megérezte a bikini masniját. Nem értette, mi az a rezzenéstelenség a nő részéről, ismét megpróbált az arcába nézni, a kézfejét használta szemellenzőül. Sztella meg sem rezdült, nem nézett rá, nem adta jelét, hogy bármi is érdekelné. Ráncolt homlokkal bámult egy pontot, sem az érintésre, sem szóra nem volt hajlandó reagálni.
- Valami baj van? Mi bánt? - húzódott közelebb a férfi, hogy az arcát a nő napbarnított lábaira helyezze.
- Hogy mi bánt? Még kérdezed? Hát nem emlékszel semmire? - jutott el a színtelen hang Gusztáv fülébe.
- Egy kicsit zavaros minden. Azt álmodtam, hogy kettesben ágyba bújunk, csak valamiért mindig megharagudtál. De végül vadul és végtelen sokáig szeretkeztünk. Amúgy meg arra emlékszem, hogy nagyon részeg voltam. Addig világos, hogy verekedtél Csillával, de utána csak arra emlékszem, hogy loholok utánad, és nem bírlak utolérni. - sóhajtott a férfi kiszáradt torokkal, cserepes ajkaival puszikat nyomott a nő sima lábaira, pedig már maga sem tudta, hányadán állnak, csak azt érezte, ha ott ül a nő, és a közeledést elfogadja, akkor nem bizalmatlan. Ráadásul olyan szexuális izgalmat kezdett érezni, ami a fejfájást is elnyomta. Kellett neki egy kis szeretet, amit már régen nem kapott meg. Nem gondolt sokra, csak egy kis beszélgetésre, egy kedveskedő érintésre, közben meg lázasan kutatott az emlékeiben, mi történhetett, mielőtt elaludt volna. Nem emlékezett, nem tudta szétválasztani az álmait a valóságtól. Ritka rossz érzése támadt.
- Jesszusom, bántottalak? Megütöttelek? - ijedt meg a saját gondolataitól.
- Megerőszakoltál! - Mozdult meg végre a nő, szembe nézett a kővé dermedő férfival és szúrós szemei haragot jelezve tőrdöfésként mélyedtek a férfi lelkébe.
Gusztávon végig söpört a rémület. Egyszerűen nem hitte el, hogy ilyet tett volna, azonban végletesen cserben hagyta az emlékezete. Előbb csak elpirult a képzeletben felépített eseménytől, majd halálra sápadt. Minden pillanatban azt várta, hogy a nő csak ugratja, de az álmai, amelyek csak homályosan derengtek már, egészen mást jósoltak.
- Én nem... csak álmodtam az egészet. - motyogta elbizonytalanodva.
- Akkor nézd meg a farkad! - dörrent Sztella barátságtalan hangsúlya.
Gusztáv hirtelen az oldalára fordult és lenézett az altestére. Nem érezte, hogy takargatnia kellene magát, annyira tragikusan érte a rágalmazás, hogy a diszkrécióról is megfeledkezett. A látványtól viszont a lélegzete is elállt, olajba tapadt fehér homokszemek milliói hemzsegtek a péniszén, és nem volt rajta a fecske. Az összes vér kifutott a fejéből, a szíve a torkában dobogott hangosan, szinte a dobhártyáján keresztül lüktetett.
- Úr Isten! - kapott a fejéhez, majd teljesen kijózanodva, a tetteinek hatalmas súlya alatt megszállott sietséggel kezdte keresni a nadrágját.
- Menj, fürödj meg, és vidd a rohadt olajad! - mordult Sztella, és a férfi lába elé hajította a flakont, ami csak további bűnjelként jelent meg a férfi elméjében.
- Gyere velem, fürödjünk együtt, és beszéljük meg! Nem voltam magamnál, nem tudom, hogy tehettem. - fordult háttal a férfi végtelen szégyenében, összegyűrt fecskéjével a kezében - Miért nem menekültél el? - kesergett kétségbeesetten.
- Menekültem! Hát nem emlékszel? De biztosan ezt érdemeltem. - emelte Sztella méltósággal a tekintetét a nyugodt óceánra, és ismét csak ült karba tett kézzel, mereven, a férfival nem is törődve.
- Vállalom a felelősséget, és nagyon remélem, hogy meg tudsz nekem bocsátani. Kérj bármit, csak engedd, hogy jóvá tegyem. - beszélt állva a férfi, közelebb lépni nem mert. Azt tudta, hogy a megerőszakolt nőkből rettegést válthat ki az erőszakoló közelsége. És ő, pont ő, aki annyira tiszteletben tartotta a női nemet. Mégsem kételkedett az erőszakban, csak átkozta a percet, amikor a gyomrának engedve észvesztésig lerészegedett. Mit kell tenni ilyen helyzetben? Sajnálta a nőt, a lelkiismeret furdalása pedig rásegített az erős fejfájásra, ismét hányingere támadt.
- Hogyan tehetném jóvá? Bármit megteszek! - ültek ki az arcára a szenvedése nyomai.
- Menj vissza a drágalátos feleségedhez! - mozogtak Sztella ajkai, de nem nézett a férfira, aki csak állt, bámulta a nőt és tehetetlenségében legszívesebben elsüllyedt volna hatalmas szégyenében.
- Nem akarlak itt hagyni. - próbálkozott meggyőződés nélkül, de a nő nem reagált semmire, mereven bámult a semmibe, és az arca maradt ugyanolyan rezzenéstelen.
- Gyere vissza velem a sátorba, nem tudlak itt hagyni, egyedül. Ritka nagy hülyeséget csináltam, de soha az életben nem fordulhat elő még egyszer, nem kell tőlem félned! - ahogy a férfit egyre jobban nyomta a bűn terhe, úgy lett egyre kérlelőbb a hangszíne.
- Nem megyek sehova veled! Csilla gyűlöl, te bántasz, és most még rinyálsz is nekem. Legalább légy férfi, ne alázkodj meg előttem. Az rosszabb, mint bármi más! - közölte Sztella még mindig mozdulatlanul, és Gusztáv megértette, hogy felesleges az erőlködés. Talán ha időt hagy a nőnek, kicsit később lehet majd beszélni vele. Nem a felelősség alól akart kibújni, hanem úgy érezte, bármi áron jóvá kell tennie, amit Sztella ellen elkövetett.
 
A tenger sós vize nem oldotta az olajat, és nem mosta tisztára Gusztáv lelkiismeretét sem. Rettenetesen bántották a történtek, folyton ki- kinézett a nőre, aki valószínűleg már akkor megfürödhetett, amikor ő még aludt részegen, hiszen rajta volt a neonszínű bikinije. Se ott hagyni Sztellát, se elmenni nem volt ésszerű.
Kíméletlenül hasogatott a feje, padlóra küldte az önmarcangolás. Nem törődött már a szomjúságával, a korgó gyomrával, nem is érzett éhséget. A tűző napon kezdett felhólyagosodni a bőre, sokáig mégsem tudott dűlőre jutni, hogy visszamenjen Csillához, vagy újabb kísérletet tegyen Sztella meggyőzésére. Együtt kell maradniuk, hiszen csak úgy maradhatnak életben. Aztán úgy határozott, hogy visszamegy Csillához, elmondja, mit tett, hátha egy nő jobban tudja, mit lehet tenni ilyen helyzetben. Számított a feleségére még akkor is, ha tudta, hogy volt oka a verekedésnek.
A nő, akit hosszú évek óta ismert a tengerparton csücsült. Különös módon azt fürkészte, hogy az óceán kicsi hullámai hogyan haladnak előre a combjai között, hogy aztán megtörjenek a szeméremdombján, eláztatva, átlátszóvá téve a selyembugyit. Nem látszott teljesen józannak a felesége, ezt a férfi rossz érzéssel vette tudomásul, hiszen pont a tiszta gondolkodásra lett volna szükség. Ő maga hiába tért észre a saját őrültsége súlya alatt. Megállt a nő felett, aki felnézett rá, és azonnal megérezte a férfi szenvedését.
- Hol voltál ilyen sokáig? Valami baj van? - komorult el a képe, érdeklődő tekintetéből ijedten villantak meg a sötétbarna szemei.
- Nagy bajt csináltam. - ült a földre Gusztáv. Hezitált, hogyan is kezdje bele a nehezen megfogalmazható vallomásba.
- Szerelmet vallottál neki? Ahogy bámulod napok óta, már azon sem csodálkoznék. - kedélyeskedett Csilla, de valamiért nem neheztelt a férfira, inkább elnéző mosollyal jelezte, hogy nyugodtan elmondhatja, ha tényleg úgy történt.
- Megerőszakoltam! - temette Gusztáv az arcát a két tenyerébe. Nem akarta, hogy a neje lássa rajta a sápadtságot, ugyanakkor gyengeséget érzett, meg letaglózó szégyent.
Csilla pár másodpercig fürkészte a férjét, aztán elnevette magát.
- Pont te? Nem hiszem, hogy ez igaz lenne! - de miután a férfi nem nevetett vele, kezdett megkomolyodni.
- Mit csináltál? Túl jól ismerlek, nem tudom elképzelni rólad, hogy egy ujjal is bántottad. - érintette meg Gusztáv karját.
- Nem emlékszem, mit csináltam. Addig van meg az emlékem, hogy futok utána, aztán utolért a filmszakadás, és a valóság teljesen összekeveredett az álmaimmal.
- Ő mondta, hogy megerőszakoltad? Téged is megvezet, mint ahogyan azt csinálja velünk napok óta. Te nem vagy olyan ember, aki egy nőt bántana. - megsimogatta Csilla a bánatos férfi buksiját.
- Biztos, hogy bántottam. - erősködött Gusztáv - részeg voltam és nem gondolkodtam.
- Miért vagy benne olyan biztos, ha nem is emlékszel? Az a nő úgy manipulál téged, ahogy csak akar. Tudja, hogy tetszik neked, és minden lehetőséget kihasznál, magához akar édesgetni, csupán csak azért, hogy nekem keresztbe tegyen. Te meg pitizel neki, mint egy kiskutya.
- Nyomai maradtak az erőszaknak. Nem emlékszem pontosan, mit csináltam, de teljesen biztos, hogy bántottam. - kesergett Gusztáv, küszködött az érzéseivel, nehezen vette a levegőt, mint ha valami nehéz kő lenne a mellkasán.
- Milyen nyomai? Spermafoltok maradtak az arcán? - gúnyolódott Csilla. Gusztáv nem tudta eldönteni, hogy a neje örül a másik nő kellemetlenségének, avagy az bosszantja, hogy azt a férjeként ő csinálta.
- A fenekében voltam, azt nem hiszem, hogy nagyon akarta! - emelte meg a hangját idegesen a férfi, azzal is jelezve Csillának, hogy komoly bajt csinált.
Megfagyott a levegő. Pár pillanat múlva egy hatalmas tasli csattant Gusztáv nyakán. - Szemétláda! Üvöltötte a nő, aztán felállt, és idegbeteg módjára járt a férfi mögött fel, s alá. Gusztáv tudta, hogy a nő valamit még mondani akar, de már semmire sem lett volna válasza, várta a kegyelemdöfést. Beletörődött, hogy abban a percben veszíti el végleg a nejét, s a kétes kapcsolatuk végleg darabjaira hullik.
 
- Akkorát csalódtam benned! - csordultak ki Csilla könnyei. Háromszor is belerúgott a vizes talajba, befröcskölve vele a férfit - Jobb, ha ezen túl elkerülsz engem, nem vagyok kíváncsi egy ilyen aljas tetű társaságára! - kezdett sírni, aztán fájdalmában elvonult.
- Csilla! Kérlek! Segíts! Nem rajtam, hanem Sztellán, menj oda hozzá és beszélj vele. Ígérem, nem leszek az utatokban, csak mond meg neki, hogy nem akartam bántani. - követte a férfi tisztes távolból, holott érezte, feladhat minden reményt, a barátságát már mindkét nő eltemette.
- Csilla, légy szíves! Én megérdemlek bármit, de te sem maradhatsz egyedül. Béküljetek ki! Este nem leszek melletted, és nagyon tudsz félni. - próbált hatni a nejére a félelmein keresztül, de az csak menekült előle, s meg sem állt a sátorig, ahová bebújt, és mint egy gyermek, hangosan zokogva eresztette szabadjára az érzelmeit.
Gusztáv leroskadt a sátor mellé, a hátát a bejárat egyik tartóoszlopának vetette, és elszorult szívvel hallgatta a sírás szívbe markoló hangjait. Nem látta értelmét megszólalni. Ebben a helyzetben egy dolgot tehetett. Várt. Csillapodnia kellett az indulatoknak, és talán majd az után lehet Csillával szót érteni. Ocsmány és tehetetlen embernek érezte magát, ami kiölt belőle minden reményt.
- Látod, ez az egész nem történik, ha hiszel Sztellának. - sóhajtott a férfi. Nem is Csillának címezte a szavakat, csak hangosan gondolkodott. Mérhetetlen szomorúság töltötte meg a mellkasát, már nem érdekelte a tűző nap, a szomjúság, a leégés, kezdett összeroppanni a bűn súlya alatt. A sátorban abbamaradt a sírás, helyette most eleredtek a férfi néma könnyei. Motoszkálást hallott. Talán Csilla megbocsát? Nem engedheti, hogy haragudjon egy életen át!
- Hol hagytad? - érintette meg a neje suttogó hangja, aki kikászálódott a sátorból Sztella táskájával a kezében, aztán méterekkel arrébb ment, és megtörölve a nedves arcát, leült egy fa árnyékos tövébe.
- A hidroplán mellett maradt. De neked sem kellene a holmijában kutakodni. Ha bármi kell, odaadja neked, nem kell tőle lopni. - ráncolta össze Gusztáv a homlokát, hogy kifejezze rosszallását.
- Ezen a szigeten már mindent szabad! Azt mondta a ribanc, hogy mindig nála van a bizonyíték, ami a meséit igazolja. - vágott vissza Csilla durcásan, és kinyitotta a táskát.
- Nem ribanc! - próbálta védeni a férfi nem nagy meggyőződéssel, de maga is kíváncsi volt a táska tartalmára, hát figyelt, amennyire pár méterről csak lehetett követni Csilla kutakodását.
- Nocsak, a ribancnak vibrátora van! - humorizált cinikusan Csilla, aztán a kezében a kicsi játékszerrel ránézett a férje arcára - Attól, hogy ribanc, az még nem jogosít fel téged, hogy erőszakkal seggbe baszd!
 
A kicsi táska mélyéről előbb csak apránként kerültek elő a női szépséghez szükséges felszerelések, aztán Csilla gondolt egyet, és az egészet kiborította a homokba. Elégedetlen volt. Egyenként megfogott mindent, rúzst, csipeszt, púderes dobozt, átolvasgatta néhány apró cetli tartalmát, aztán átkutatta a sok papírpénzt rejtő pénztárcát. Végül csak a mobiltelefon maradt, amit megpróbált feléleszteni, de szemmel láthatóan fennakadt a kezdőképernyő kódjánál.
- A minta egy jobbról balra fordított Z betű. - adta meg magát Gusztáv a neje akaratának. Nem örült a kutakodásnak, mégis hozzá akart járulni, hogy Sztella igaza bebizonyosodjon. Érezte, hogy a nő igazat mondott.
- Nahát, de jól tudod! Ennyire bizalmas viszonyban vagytok már? - élcelődött a nő, de tette, amit Gusztáv mondott, aztán sebesen nyomkodta a telefont.
- Nem kell vádaskodni, láttam, amikor feloldotta a telefont! Semmi értelme ennek a célozgatásnak. - válaszolt kelletlenül a férfi, pedig már nem tartotta szükségesnek a magyarázkodást.
Csilla sokáig bőszen húzogatta a telefonon az ujjait, aztán egyszer csak megállt. Gusztáv megérezte, hogy valami fontosat találhatott, mert a neje egyre csak sápadt, és elképedt arckifejezése mellett a szájára tette a jobb kezét, mint ha a kikívánkozó meglepetést azzal vissza lehetne tartani. Kicsit vizsgálódott, egészen közel emelete a készüléket, hogy jobban kivehesse a látottak részleteit. Később megint őrült sebességgel lapozgatott valamit, és egyre idegesebben bámulta a telefon képernyőjét.
- Találtál valamit? - kérdezte a férfi kíváncsian. Vette a bátorságot, és közelebb ment.
- Nézd, kórházi zárójelentések. Több is. A dátumok szerint hét év alatt négyszer volt kórházban. Legutóbb kivették a méhét, teljesen kipakolták. Tényleg nem lehet gyereke, de ez még nem minden, vannak róla képek, amiket saját magáról készített. Sokszor volt brutálisan összeverve, valószínűleg azért került kórházba is. - suttogta a nő, hamuszürke arccal átadta a telefont a férjének - és én nem hittem neki - mondogatta magának a semmibe meredve, aztán hirtelen felállt.
- És te, te oltári nagy barom, pont ezt tetted meg vele ismét! Gyűlöllek! - emelte fel a hangját egyre jobban, aztán sietősen elindult a repülőgép felé. Nem kérdezte a férfit, vele akar-e tartani. Egyértelmű volt, hogy Gusztávra nincs szükség, de a férfi mégis apró megkönnyebbülést érzett. Talán egy probléma most végre megoldódik.
 
A telefon képernyőjéről egy meggyötört, ismerős szempár nézett rá vissza. Alig lehetett felismerni Sztella összetört vonásait. Sárga és lila foltokkal tarkított, feldagadt arcából bánat és szomorúság áradt, aminek a látványa ráébresztette a férfit, hogy sokkal jobban szereti a nőt, mint szabad lenne. És felismerte magában, hogy nem a szex vonzza, hanem a nő egész lénye beköltözött a tudatába, a szavait, hangját ugyanúgy kedveli, mint bármely mozdulatát, a mosolyát, vagy a méltóságteljes pillanatait. Ez a tudat csak még jobban megfájdította a szívét. Bűnösnek érezte magát azért is, hogy belenézett a telefonba, sietősen visszapakolt mindent és visszarakta a táskát a sátorba.
Egy darabig gyalogolt a neje után, aztán látótávolságban megtorpant. Nem, nem szükséges neki odamenni. Sztella fél tőle, a neje gyűlöli. Minek erőlködjön ezernyi bocsánatkéréssel? Semmi értelme. Amit tett, nem lehet megbocsátani. Iszonyatosan sajnálta Sztellát, de a tévedését nem lehetett semmissé tenni. Mit érezhetett szegény nő? Milyen félelmeket élt át már sokadszor, immáron miatta? És a neje mekkora csalódást érezhetett? Halmozódtak a helyrehozhatatlan tettéből fakadó kérdései. Magába roskadva leste, hogyan megy oda Csilla a még mindig ugyanott ülő Sztellához, és miként öleli magához. Nem hallotta, csak sejtette, miről lehet szó közöttük. A torka elszorult, a teste beleremegett, valójában mégis egy kicsit örült, hogy legalább egy dolgot sikerült helyrehozni a sok bonyodalom közül. Érezte, hogy nehéz napok várnak rá, amennyiben nem jön segítség, pedig azt is tudta, hogy akár börtönbe is kerülhet azért az erőszakért, amire nem is emlékezett. Egyetlen dolgot határozott el. Hátat fordított, nehéz, de elszánt léptekkel elindult, hogy előteremtse és kiszolgálja a két nő alapvető szükségleteit.
 
Fázott. Egy simatörzsű fának vetve a hólyagos, égő hátát messziről figyelte, miként vacsoráznak a kibékülés után nagy egyetértésben a nőnemű lények. Úgy érezte, jól teszi, ha a nehezen szerzett étket csak feltálalja, és nem marad a közelben. Nem hiányzott nekik a társasága, ami még jobban elszomorította a bánatos embert. Az est közeledtével rázta a hideg, mint sokszor esténként, amikor nyár elején a tűző napon pirosra égett. Nem törődött vele. Megnézte a vállán a hólyagokat, aztán lecsukta a szemét. Fáradt volt. Iszonyú fáradtságot érzett, és nyelni sem bírt, kiszáradt ajkait hiába nedvesítette folyamatosan a nyelvével. Ehetett volna kókuszt, de nem tette, úgy érezte, nem érdemli meg az ételt. Büntette magát önsanyargatással, a lelkiismerete pedig félig éber, könyörtelenül gyötrő álmokba kergette. A legrosszabbnak az erőszak után mégis azt tartotta, hogy nem emlékezett méltatlan tetteire.
Korán világosodott. Gusztáv kihasználta az alkalmat, hogy ismét fára másszon. Kellettek a kókuszok, abból lett a lányok reggelije, és igyekeznie kellett, hogy ne találkozzanak, nem tudott volna a szemükbe nézni. Nem szerették őt, haragudtak rá, és volt is mire tartani a távolságot. Tálalta hát a szerény ennivalót egy lapu méretű levélen, aztán sietve távozott. Elment azokért az erjedő gyümölcsökért, amiket úgy gondolta, többé meg nem ízlel. Menet közben folyamatosan az óceánt leste. Már nem tudta, hogy menekülni akar, vagy a szigeten maradni örökre. Semmiben sem talált csöppnyi örömet sem, csak tette azt, amit helyesnek vélt. Nehezen összpontosított, az erőszak szégyene minduntalan leváltotta a létfenntartásra irányuló gondolatait.
 
A kicsi mangrove fa lett a törzshelye. Cél nélkül hol ült, hol guggolt a tövében. Iszonyú fáradtsága ellenére nem aludt, csak bóbiskolt néha egy keveset, hogy még mélyebb bűntudattal ébredjen. Folyamatosan magán érezte Sztella és Csilla figyelmét, de hiába ébredt benne kicsi remény, meg sem közelítették, és sejtette, hogy ez már soha nem fog megtörténni. Minek is tennék? Olyan fájdalmat okozott, amire nincs mentség. Próbálta elterelni a gondolatait és az egyetlen értelmes feladatára koncentrálni, hogy élelmet teremtsen. Szédült. Hogy ne lássák, sokat bolyongott a bozótban, élelmet és ötleteket keresett. Begyalogolt az óceánba, kagylókat vett a kezébe, aztán kedvetlenül visszadobta. Nyersen senki nem eszi meg, ő még főve sem próbálta addigi életében. A halak meg elérhetetlenek voltak, elúsztak előle a nyílt óceán végtelen vízmennyiségében. Emlékezett egy olvasmányából egy halfogó módszerre, azonban értelmetlennek tűnt minden hosszú távú erőfeszítése. Kigyalogolt hát a mangrove árnyékába, és onnan bámulta órákig a távoli szigetet. Várta, hogy beesteledjen, és odacsempészhesse a vacsorát a sátor mellé úgy, hogy nem veszik őt észre.
Borzasztó nap volt, kegyetlen lassúsággal telt, és a magány a férfit lassan szinte teljesen felőrölte. Nem tehetett mást, várta becsukott szemmel, de éberen a másnap reggelt, álmodozni sem volt ereje. Csak a félelme erősödött. Hogy fogja kibírni a másnapot? Tapasztalta, hogy erős szédülés mellett egyre kevesebb az ereje.
A másnap délelőtt megint a mangrove árnyékában találta Gusztávot magányosan, kiszáradt szájjal, végletekig elkeseredve és ritka rossz fizikai állapotba. Már nem érzett késztetést, hogy kutassa a szigetet, vagy bármit is tegyen. Nézte az óceánt, és reménykedett, hogy egy hajó arra járva majd megmenti őket, holott tudta, hogy annak vajmi csekély az esélye. Rosszullétek környékezték és rögeszméje lett, hogy a másik szigeten talán lakik valaki. Tisztább pillanataiban tudta, hogy ábrándokat kerget, mégis hajtotta valami türelmetlen kényszer. A forróságban és lehetetlenül fényes napfényben hunyorogva a partig ténfergett.
Előbb csak hosszasan szemlélte a kilóméterekre fekvő, az óceán kék vizében tükröződő, keskeny, zöld sávként látszó szigetet, majd szilárd elhatározással lépett a vízbe. El kell jutnia oda, hoznia kell segítséget. Érezte, hogy gyenge, mint ahogy azt is tapasztalta, hogy egyre gyakrabban botladozik, szédelegve jár, mint ha részeg lenne, de az akarata erős volt, és már nem látott, nem hallott, csak gyalogolt rendületlen. Az atoll még távolinak tűnt, csak térdig gázolt az óceánban, ami most a felhevült testét a lábain keresztül hűtötte, de ez a férfit már egyáltalán nem érdekelte, szinte észre sem vette a körülötte zajló eseményeket.
 
Egy kéz markolta meg a hólyagos vállát, előbb nagyot taszítva belelökte a tiszta vizű óceánba, majd visszarántotta a férfit a fuldokló valóságba. Egy pillanatra kizökkent a saját, elborult agya által diktált feladatból, aztán felállva tovább akart menni, de a kéz után egy test került elé, és szilárdan útját állta.
- Mit csinálsz? - Ordított a nő - Mit csinálsz?
Átölelte a férfit, a karjait lefogva igyekezett megtartani az egyensúlyukat. Szőke haj terült el a férfi vizes mellkasán, aki csak mereven bámulta a távoli szigetet. Mozgott ugyan a szája, de hang nem jött ki rajta. Réveteg szemei elvesztek a semmiben, nem volt teljesen tudatánál.
A nő hirtelen lehajolt, vizet merített a tenyerébe, megmosdatta a bálvánnyá változott férfi borostás arcát, aztán félelemmel a szemében fürkészte az összeszűkült szemeket.
- Kérlek, ne csinálj hülyeséget! Mély víz van a szigetek között, és az erős áramlás mindenképpen elsodorna. Semmi esélyed eljutni oda, amúgy is lakatlan! Beteg vagy, napszúrást kaptál, és szerintem nem ittál vizet sem két napja. - váltott csendes és aggódó hangnemre Sztella, majd ismét magához ölelte a férfit, akinek eltorzult az arca, és totálisan elvesztve az önkontrollját, sírva fakadt.
- Szeretlek, nem engedem, hogy itt hagyj! - nyugtatta a férfit Sztella nem csak szavakkal, édes öleléssel is. Bevárta Csillát, aki csak most érkezett oda, és ketten együtt elvezették az összetört, beteg embert a saját maga építette sátorhoz.
- Hozz ivóvizet, én megmosdatom! - hallotta távolról a felesége szavait a sátor árnyékában, majd valaki felemelte a fejét, és kókuszdiópohárból inni adott neki. Egy másik kéz a homlokát, nyakát nedvesítette, majd érezte a hűsítő áramlatot végigfolyni a mellkasán. Hányingere volt annak ellenére, hogy két napja egy korty vizet sem ivott.
- Ennyire megviseli a bűntudat? - kérdezte Sztella lehangoltan, szinte suttogott. A férfi nem nyitotta ki a szemét, bár már eszméletén volt, a szégyenérzete nem hagyta, hogy lelkileg is megnyugodjon. Egy nedves kéz érintette meg a kiszáradástól berepedezett ajkait, vízcseppek csurrantak a szájába, amit lenyelt. Erőtlen volt és kiszolgáltatott.
- Mindig is ilyen volt, apróságokon is nagyon sokáig tudott aggódni - emlékezett vissza Csilla, megsimogatta a férfi arcát - egy légynek sem ártott soha. Téged kivéve, de az is igaz, hogy sosem láttam részegnek, vigyázott az alkohollal. - fejezte be őszintén a mondatot. Nem vetette Sztella szemére szemrehányásként a történteket, csak hangosan gondolkodott.
Az éjszaka tapintható sötétségében Gusztáv suttogó beszélgetésre ébredt. A fejfájása alább hagyott, valahogy tisztábban látta a helyzetét és a hátán rettenetesen fájó, hólyagos bőr miatt testhelyzetet akart váltani. A szűkös falevél ágyon nehezen hasra fordult, minden mozdulatnál beleütközött valamelyik nő testébe.
- Óvatosan forgolódj, a hátadra vannak tapadva a levelek. - suttogta a neje. Gusztáv a vállához nyúlt, az általa is tálcának használt hatalmas laput tapintott, amely betakarta a kifakadt hólyagjait, de bele is tapadt a nedvező sebekbe, viszont távol tartotta a homokszemeket. Amint elhelyezkedett, előbb csak két kéz, aztán négy gondoskodott a háta letisztításáról.
- Jobban vagy? - Sztella egészen közel hajolt, az álla érte a férfi vállát, aki meg volt győződve róla, hogy egy csendes puszit kapott.
- Szomjas vagyok és kurvára fáj a hátam meg a fejem. - nyöszörgött Gusztáv.
A másik oldalán a neje megmozdult, kitapogatta a sarokban a kókuszpoharat, majd féltő gondoskodással segítve megemelte a beteg férje fejét, megitatta, miközben Sztella megsimogatta a még egészséges bőrét az oldalán.
- Nem érdemlem meg, hogy vigyázzatok rám. - nyöszörögte Gusztáv, miután a sós vizet megitta, és visszafeküdt a kényelmetlen levélágyra.
- Eddig te vigyáztál ránk, most beteg vagy, nekünk kell rád vigyázni. Szükségünk van egymásra, jobban, mint valaha. - reagált Csilla kedveskedő simogatással, beletúrt a férje hajába, és mint egykor, a nagy szerelem idején, igazi szeretetet és féltést sugallt a gyengéd tapintása.
- Mindkettőtöket bántottalak, rettenetesen szégyellem magam. - sóhajtotta a férfi. Egy pillanatig csend támadt, aztán a feleség közelebb húzódott, puszit nyomott az arcára.
- Ami volt, elmúlt, én is mindennel elégedetlen voltam. Ne vádold magad!
- Ez egyáltalán nem így van, de legutóbb olyat tettem, amiért utálnotok kell!
Sztella odabújt az oldalához, hogy szinte érezte a puha mellek súlyát, a combok forróságát. A kezét nem Gusztáv hátára, hanem a derekára tette, hogy ne okozzon további fájdalmat, aztán befúrta az arcát a férfi nyakába, és búgó hangon suttogott.
- Én már megbocsátottam, nincs harag. Maradjunk annyiban, nem is volt erőszak, csak nem tudtam neked ellenállni.
- Az lehet, hogy te megbocsátottál, de én nem tudok megbocsátani saját magamnak.
Csilla a férfi másik oldalán helyezkedett egészen közel, szinte odabújt, mint régebben szeretkezés előtt. Egyik keze az ő ujjaiba kulcsolódott, a másik találkozott a derekán Sztella kezével. Gusztáv esküdni mert volna, hogy érzékin összefonódnak a két nő ujjai.
- Csitt! Most aludnod kell! Holnap szükség lesz az erődre és az eszedre! - nyomta oda az arcát a teljesen kicserélt feleség, aztán előbb a lecsukott szemhéjára, utána a kirepedezett ajkaira nyomott lágy puszit. Gusztáv nem értette, mi történhetett, csak az járt a fejében, hogy a szükség vezette a két nő tetteit, hiszen nem adott nekik vacsorát, biztos, hogy semmit sem ettek. Nem volt boldog, de némi nyugalmat adott, hogy barátsággal viseltettek iránta.
 
A lombsátor fülledtsége késő délelőtt egyedül találta Gusztávot. Sokkal jobban érezte magát, a feje a folyamatos fájdalom ellenére szinte kitisztult, csak a hátán húzódott a bőr, ami mint egy lyukacsos káposzta, szinte rojtos volt a rengeteg hólyag nyomán. Óvatosan mozgott, kibújt a félhomályból, és nagyot szívott a folyamatosan lengedező szél frissítő áramlatából. Szemei a nőket keresték. Meg kellett kapaszkodnia a sátor végében, mert rettenetesen szédelgett, és egy percre visszatért a gyengesége, erős fülzúgás és látáskiesés kísérte a rosszullétet. Tudta, hogy az éhség játszik vele, és a hirtelen felkelés miatt kifutott a fejéből a vér. Ismerős érzés volt, fiatal korában már tapasztalt ilyet, csak most nem akadt kockacukor, hogy megemelje a vércukorszintjét.
- Nem lenne szabad még felkelned, rettentő sápadt vagy! - fogta meg hátulról a karját a felesége.
- Nem bírtam már a sátorban maradni, rekkenő hőség és elviselhetetlen pára van odabenn.
- Biztos felébresztettelek, amikor kimentem pisilni. Nagyon remegsz, és ez a hideg veríték! Le kellene ülnöd az árnyékban. Hozok neked vizet. - aggódott Csilla.
- Sztella hol van? - kérdezte Gusztáv mereven az óceán felé nézve.
- Az orrod előtt fürdik, nem látod? - lepődött meg a nő. Egy pillanatra kétségbeesett, beállt a férfi elé, és csak nézte a férje zavaros szemeit.
- Már látok homályosan, de az előbb teljes sötétség volt. Leesett a vércukorszintem, de mindjárt jobban leszek. - nyugtatta a férfi, és rátette a kezét a homályos alak vállára.
- Baszd meg, megijesztesz! Ülj le itt az árnyékban, mielőtt elesnél! - segítette a rémült Csilla a férfit kényelmes testhelyzetbe, aztán a vízszűrő alól kivette a teli kókuszpoharat, inni hozott a férjének.
- Sztella nem is hall minket? - suttogott a férfi óvatos kortyolgatás után. Az enyhén sós víz maró, kellemetlen hatást okozott a szájában, de a szomját csillapította.
- Nem hallhat, ahhoz messze van.
- Miért bocsátottál meg, amikor olyan ocsmányságot tettem Sztellával, amihez hasonlót említeni sem lehetett neked soha? - rajzolódtak a férfi vörös homlokán mély ráncok, ami azt jelentette, hogy rettentően kíváncsi a válaszra.
Csilla egy kicsit gondolkodott, aztán elmosolyodott. A lábai közé vette a Gusztáv kinyújtott lábait, amelyekre ráült, a combjai közrefogták a férfi bordáit. A keze a borostás arcot két oldalról megsimogatta.
- Még nem bocsátottam meg teljesen, de aggódom érted. Nem mondom, hogy szeretlek, de most fogtam csak fel, mit veszíthetek, ha magadra hagylak. Tegnap, amikor Sztella felugrott, és utánad futott az óceánba, a haragom ellenére én halálra rémültem. Még jó, hogy annyira figyelt rád! Bolond voltam és utálatos az utóbbi időben, nem akarom, hogy bármi elronthassa a megmaradt kapcsolatunk megtépázott szépségét, ezért igyekezni fogok megbékülni veled legalább a barátság szintjén. - mosolygott a nő rendületlen.
- És az erőszak? Azt hogy tudod figyelmen kívül hagyni? - nézett félre Gusztáv szégyenében. Lángvörös arcán nem lehetett látni a sápadást, de minden porcikájában érezte a gyengeséget.
- Nincs okom félni tőled. Hónapokig nem feküdtem le veled, pedig mindent elkövettél érte. Hát csak magamra vessek, ha más nő került terítékre. - ölelte magához Gusztávot, belesuttogott a fülébe - Hogy ez hogyan és miért történt, azt Sztellával kell megbeszélned. - egy gyors puszi után laza mozdulattal felállt és beszaladt az óceánba az újdonsült barátnőjéhez, ott hagyta a férfit gondolkodóba esve és nem törődött azzal, hogy még kérdései lennének.
Jó volt látni, még betegen is örömet okozott a két pancsoló nő látványa. Gusztáv rengeteget gondolkodott azon, hogy ha őt annyira megviseli az erőszak ténye, akkor Sztella hogyan tud olyan könnyed és vidám lenni ebben a kilátástalan helyzetben. Csoda, hogy nincs teljesen összetörve azok után, hogy annyi szörnyűségen keresztülment. Vagy talán pont az a sok szenvedés erősítette meg? Beszélnie kell vele, megtudni, mi történt valójában azon az átkozott napon, és valahogyan a hibáját jóvá kell tennie. A teljesen kitisztult látásával még egy utolsó pillantást vetett a sekély vízben pancsoló, beszélgető lányokra, aztán ráeszmélt, hogy ideje összeszednie magát. Esélyt adott a felesége, egy nem mindennapi, titokzatos, de annál kedvesebbnek tűnő esélyt, hogy a szerelmét a barátságán keresztül visszaszerezze.
 
A vízszűrőnek használt cső nehezen engedte el a besűrűsödött iszapot. Ki kellett cserélni a homokot, mert már nem tisztította meg a sótól eléggé az óceán vizét. Megfordult Gusztáv fejében, hogy kiássa azt a kutat, amit megígért, a karjaiban azonban még nem volt meg hozzá az elegendő erő, maradt hát az eredeti elképzelés. Nem hívta a lányokat segítségül, azok mégis megjelentek a kalapálás hangjára. Sztella kivette a csövet a kezéből, majd el sem engedve a kezét behúzta az árnyékba, és leültette maga mellé, míg Csilla átvette a férfi szerepét, és a kókuszpoharakkal vízért szaladt, hogy újra használhatóvá tegye a férje találmányát.
Gusztáv mereven nézte a neje munkás perceit. Szükségtelen volt beleszólni, vagy tanácsokat osztogatni, Csilla jól megtanulta első látásra a leckét. Látszólag nem is törődött velük, tette a dolgát, és mint ha tényleg időt akarna hagyni kettejüknek, hogy a problémáikat megbeszéljék, kerülte még a pillantásukat is. A férfi magán érezte Sztella figyelmét, tudta, hogy a nő rá vár, de még nem volt bátorsága a szemébe nézni, azonban az idő múlásával egyre kínosabb lett a hallgatás, hát ideje volt a kényes kérdéseken átesni.
- Meg tudsz nekem valaha is bocsátani?
- Ha a szemembe nézel, akkor elmondom! - csendült barátságosan Sztella hangja!
A férfi sápadtan odafordította a fejét. Csodásan mosolygó arc fogadta, csillogó szempár sugározta felé a bátorítást.
- Úgy szégyellem magam! - vágott fintort Gusztáv a bűntudata kifejezésére, nem tudott osztozni Sztella könnyedségében, inkább zavarta a nő mosolya, mint megnyugtatta volna.
- Tudom, látszik rajtad. Nagyon a szívedre veszed, pedig én megbocsátottam.
- Ezt nem lehet megbocsátani! - fordította el Gusztáv a fejét, de Sztella keze megállította a mozdulatot, és a borostás arcot maga felé fordítva nyomatékot adott a szavainak.
- Tudod, amikor megláttalak a repülőtéren, azt gondoltam, hogy egy pipogya, tedd ide- tedd oda pasi vagy, teli hibával, és gyenge jellemmel. Nevetséges voltál a bolondos mintájú bermuda nadrágban, meg a hawaii ingben, és én az alapján ítéltem. Terveim voltak, amihez egy kemény, határozott emberre lett volna szükségem, de akkor még nem láttam benned azt az erőt, amit most annyira tisztelek.
- Semmi tisztelni való nincs bennem. - hitetlenkedett Gusztáv.
- De van! Van, mert türelmes vagy, figyelmes. Megdughattál volna első este, de nem a vágyad tartott vissza, hanem az a tény, hogy szereted a feleséged. Tudom, hogy szereted, ne is tagadd! Miatta jöttél csak a Maldív szigetekre, elviseled a sértéseit, lesed a kívánságait és titokban még mindig reménykedsz, hogy együtt maradtok.
- Megdugtalak, sajnos állati módon bizonyítottam mindannak az ellenkezőjét, amit rólam képzelsz, és nem mentség, hogy részeg voltam! - kesergett a férfi kiragadva a nő mondandójából a legfontosabbat, pedig a tengerkék szemek melegséget árasztva továbbra is mosolyogtak rá.
- Figyelj! Megismertem egy édes pasit, aki sóvárgó szemekkel néz rám folyamatosan, akinek egész éjszaka meredezhet a farka mellettem, akkor sem tesz illetlen kijelentéseket, nem nyúlkál, nem pimaszkodik, és nem akarja rám kényszeríteni a vágyait, pedig tudom, mennyire kíván, és örülök, hogy kíván, mellette nőnek érzem magam.
- A kutya mindenségit, megerőszakoltalak! - csattant Gusztáv indulatos szava. Idegesítette, hogy Sztella annyi mindent tud róla, mint ha az egész, addigi életébe bele látna.
A nő nyugodt maradt, még szélesebbre húzódtak a mosolygó ajkai.
- Akármi is történt, szeretet, gyengédség és megbecsülés volt a tetteidben. És még valami! Bódult aggyal is nagyon vigyáztál rám, nehogy bármivel is fájdalmat okozz. Más helyzetben talán kiabáltam vagy tiltakoztam volna, de így utólag, sokadszor végig gondolva, mostanra kicsit beléd habarodtam.
Gusztáv elfehéredett. Egyik érzelmi viharból a másikba keveredett, de esélye sem volt feleszmélni, Sztella egy pillanatra hátra pillantott, utána nézett az óceán felé távolodó Csillának, aztán hirtelen oda hajolt, és a még mindig sebes ajka a férfi cserepes szájára csókot lehelt. A csók csak egy röpke másodpercig tartott, aztán a nő felállt, és elszaladt, mint egy szégyenlős kis fruska.
- Mi van itt? - lepődött meg Gusztáv. Ez a sziget mindenkire más hatással van, mint amire normális ember számítani mer. Most menekülnie kell majd Sztella szerelme elől? Vagy egyszerűen csak mondja el a váratlan csókot a feleségének? Nem, azt nem lehet, a háborút újra kezdeni semmiképpen sem szabad. Előbb mindenképpen meg kell ismernie mindkettejük érdekeit, csak aztán tehet óvatos lépéseket bármelyikük felé. Rémlett valami az emlékezetében arról a pszichológiáról, ami az áldozatban ragaszkodást ébreszt az erőszakoló iránt, de ez csak egy homályos emlék volt a fejében, és ezt a filozófiát nem tudta teljes mértékben a magáévá tenni. De bármit is gondolt, folyamatosan oda jutott, hogy meg kell tudnia, valójában mi történt, hogyan volt képes erőszakot elkövetni.
 
A nap már magasan járt, amikor az összezavarodott ember elég erőt érzett ahhoz, hogy elsétáljon azért a nyavalyás gyümölcsért, ami annyi bajnak volt okozója. Fára mászni nem volt elég bátorsága. Mindenki éhezett, de egyikük sem noszogatta a lábadozó Gusztávot a problémáival. A két nő megható gondoskodással itatta és óvta a tűző naptól, mosdatták, figyeltek minden szavára. Különösen Sztella járt a kedvében, akinek a szemébe nézni sem tudott. Azt gondolta, hogy talán majd később, amikor elég erős lesz hozzá lelkileg. Csilla jelenléte is befolyásolta a döntésében. Már azt sem tudta hányadán áll a nejével. Jópofiztak egymással, de kerülték a kényes kérdéseket, inkább a szabadulásról álmodoztak, az pedig nem nyugtatta meg a férfi háborgó lelkiismeretét. Gusztáv azon az észrevételen mosolyodott el hosszú idő után először, hogy lám, korgó gyomorral a csajok úgy élvezik az óceán nyújtotta örömöket, mint egy luxusszálloda mindent kínáló medencéjét.
A bozóton keresztül indultak útnak, hogy óvják magukat a napfénytől. Csilla nem engedte egyedül menni, hűségesen és aggódó figyelmességgel kísérte Gusztávot, nehogy megint valami rosszullét érje utol az úton. Azt is megbeszélték, jó tudni, merre van a fa, ha a férfi valami oknál fogva nem tudna gyümölcsért menni. A feleség megfogta a párja kezét. Nem azért, mert vezetni kellett a legyengült embert, hanem valamiféle szeretetet akart sugározni felé, erősíteni a kettejük közötti bizalmat. Gusztáv ennek örült, meghatotta a figyelmesség, és minden más, amit kiérzett a közeledésből. Elérzékenyítette, hogy a bűnei ellenére a nő próbál megbocsátani neki, még lágyabban fogta kezébe a csontos ujjakat, amelyek vékonyodtak a pár napos éhezéstől.
- Emlékszel, mit csináltál Sztellával? - szegezte Csilla a férjének a kérdést, miután kellő távolságba kerültek a másik nőtől. Valahogy barátságos és kíváncsi volt a hangja, nem szemrehányással és indulattal teli, ezért Gusztáv feltételezte, hogy egy őszinte beszélgetés csak tovább építheti a kettejük kapcsolatát.
- Az a baj, hogy amire emlékszem, nem biztos, hogy tényleg úgy is történt.
- Mire emlékszel? - Csilla nem hagyta lerázni magát, tényleg nagyon kíváncsi lehetett a férfi szerint, hát úgy döntött, nem fog mellébeszélni. Bízott abban, hogy nem fogja a felesége ellene fordítani az őszinteségét.
- Arra emlékszem, hogy futottam utána. Az az után következőkre viszont csak homályosan. Mint ha csak álmodtam volna, hogy játszik velem, a mozdulataival felizgat, kacérkodik. Semmilyen durvaságra, vagy elutasítás nem rémlik, hogy történt volna. Aztán amikor a filmszakadás után felébredtem, ott ült gondterhelten mellettem, és azt vágta a fejemhez, hogy megerőszakoltam. Azt hiszem, tényleg megtettem. Ott volt rajtam a bizonyíték, csak azt nem tudom, miért nem menekült el előlem, de ezen a kicsi szigeten ugyan hova menekült volna?
- Tényleg nem emlékszel, hogy kerültél a fenekébe, vagy nem mered elmondani? Nem fogok jelenetet rendezni, már túltettem magam rajta. Tudni szeretném, mi történt köztetek. Az világos, hogy elcsavarta a fejed, de miért engedett a fenekébe anélkül, hogy kiabált vagy ellenkezett volna? Szeretném, ha őszintén elmondanád, amit tudsz. Szeretnék bízni benned! - magyarázott Csilla olyan nyugodtan, hogy Gusztávot meghatotta.
- Az az igazság, hogy kívántam. Szexi volt a tangában, és amikor utolértem, átöleltem ahelyett, hogy bántottam volna. Csak beszélni akartam vele, megtárgyalni a köztetek lévő ellenségeskedés okát, de a testbeszéde másfelé terelt.
- Felizgatott? - mosolyodott el elnézőleg a csöppet sem féltékenykedő feleség.
- Igen, felizgatott, kár is lenne tagadni, hiszen úgy is tudod. - bólintott Gusztáv - Még csak nem is csókolóztunk, csak hasra feküdt, és hagyta, hogy levegyem a bugyiját, belé hatoljak. Motyogott valami olyasmit, hogy "tudod, hogy nem eshetek teherbe" amit akkor úgy értelmeztem, nekem kell védekeznem. Pedig még emlékeztem is, hogy korábban azt mondta, nem lehet gyereke, csak annyira összezavart, hogy te a kezdetektől kételkedtél benne, és ez a bizonytalanság rám is átragadt. Visszahúzódtam, és csak simogatni akartam, kapóra jött hozzá az olaj. Mint egy erotikus masszázs, csak annyit akartam, de elvette az eszem a meztelensége. Ő pedig hagyta magát, egyetlen szóval sem mondta semmire, hogy nem szabad, így előbb az ujjammal érintettem ott, aztán...
- A meztelenségen a borotváltságát érted? - kérdezett közbe Csilla.
- Igen, azt. Mindig is vágytam rá, hogy te is legyél olyan.
- Tudom. - mosolyodott el ismét a feleség.
- Fáj, hogy pont neked kell mondanom, de ha azt akarod, hogy őszinte legyek, akkor nem szabad semmit elhallgatnom. Boldognak éreztem magam, és teljesen felszabadított, hogy valami olyasmit tehetek, ami gyönyört okoz és kielégíti a kíváncsiságom. És hozzáteszem, mindez azért történt, mert elutasítottad minden közeledésemet, a vitatkozások után elvesztettem már minden bizalmamat, és ezt nem szemrehányásként mondom.
- Ezt is tudom! És köszönöm a válaszod. Féltem, hogy elzárkózol majd a beszélgetéstől. - felelt az asszony, aztán próbált szinkronban lépkedni a férjével, átkarolta a derekát, mint egykoron, a boldog mézeshetek idején.
A férfi gyomrában megjelent valami melegség, ugyanakkor inkább leharapta volna a nyelvét, mintsem megkérdezze, mi az oka a nagy pálfordulásnak. Kivárt. Egy rosszul elsülő beszélgetés tönkre tehette volna a reményeit, hát inkább a csendes romantika foglya maradt. Egyébként is nagyon élvezte a neje vékony testének fizikai közelségét.
 
A gyümölcsfa közelében Csilla egy törpe pálma tövébe ültette a férjét.
- Pihenned kell, majd én gondoskodok a vacsoránkról - rendkívüli figyelmessége már kezdte bosszantani a férfit, de szót fogadott.
- Már értem, miért csak rothadó gyümölcsöket hoztál! - nézett fel a nő a fa magasra nőtt, szerteágazó és félelmetesen tüskés ágai közé, majd hangosan számolgatta a földre hullottakat.
- Erre nem lehet felmászni, az biztos. - sóhajtott Gusztáv.
- Szerelmes vagy? - jött a semmiből Csilla zavarba ejtő kérdése. Háttal állt ugyan, mégis érezhető volt, hogy fontosnak tartja a férfi érzéseit.
- Én hozzád ragaszkodom, továbbra is veled szeretném az életemet élni, csak egy kicsit nagyobb figyelemmel és megbecsüléssel.
- Azt kérdeztem, érzel e szerelmet Sztella iránt! - maradt nyugodt a nő hangja, szándékosan nem nézett a férfi szemébe, mint ha csak elmerengene a saját érzésein.
- Őszintén mondom, nem tudom. Vonzódást érzek, szeretem és vágyom a közelségét. Szeretem a hangját, stílusát, a mosolyát, de nem, ez nem szerelem, csak vonzalom az egész.
- Szólnál, ha tényleg belé szeretnél?
- Ha tényleg szerelmet éreznék, valószínűleg megéreznéd, szólnom sem kellene.
- Én megbocsátanám neked, ha úgy lenne! - fordult a férje felé a nő - Még nem tudok bennetek megbízni. Annyi sok az ellentmondás a szavaitok és tetteitek között, és ezzel az erőszakkal csak még jobban feje tetejére állt minden. Sztella is azt mesélte a szexről, amit te, mégis ott vannak bennem a kétségek, hogy valamit elhallgattok előlem. Nem hinném, hogy összebeszéltetek, és mégis kételkedem bennetek.
- Én is össze vagyok zavarodva. Magam sem tudom, mit higgyek. Sokszor az az érzésem, Sztella is a bolondját járatja velem, de mi oka lenne rá? Bebizonyosodott, hogy igazat beszélt, igazak voltak a verések, nem kellene kételkednem a szavaiban, és újabban mégis azt teszem. Hozzád sem tudok úgy közeledni, ahogy szeretnék, valami mindig megakadályoz benne. - ingatta meg a fejét Gusztáv.
- Közöttünk már sosem lesz olyan a kapcsolat, mint régen, de nagyon szeretném, ha szeretettel, őszinte barátsággal válnánk el.
A nő kijelentése mellbe vágta a férfit, azonban nem látta értelmét hadakozni sem szép szóval, sem könyörgéssel, mikor már ő is egyre kevéssé tudott kapaszkodni a viszonzatlan érzelmeibe. Különös taszítás és féltés egyvelege áradt szét a testében. A neje ismét megfogta a kezét, és sietős lépésekre sarkallta, másik kezével a mellei alatt lapulevélbe gyűjtött gyümölcsökkel szinte vonszolta a rosszkedvbe burkolódzó embert, mert sok nap után végre sötét felhők gyülekeztek a fejük felett. Zivatar közeledett, aminek nem csak a szele érte utol őket félúton, de a madárvilág szokatlan csendessége is baljós előjelnek számított. Gusztáv nem tartott a vihartól, a lehangoltsága miatt nem tulajdonított a sötét felhőknek jelentőséget. Mégis hajtotta valami. A Csilla félelme, amiből erőt merített. Rossz emléknek számított, amikor a kapcsolatuk elején egy hatalmas zivatar kellős közepén, egy fák és menedék nélküli tóparton kisebb sérüléseket szenvedtek a jégesőben. A férfi tudta, hogy ilyen veszély ez alkalommal nem fenyeget, mégis kedvére tett az elhidegült feleségének, és erejéhez képest igyekezett szaporázni a lépteit. Csilla azonnal bemászott a lombsátorba, míg a férfi az első esőcseppek hatására széttárta a kezét, mint ha áldást kérne, és percekig megszabadulva az érzelmeitől, áztatta a hátát a jócskán megeredő vízfüggönyben. Csak aztán bújt a lombsátor fedezékébe, amikor izzadtságtól és indulatoktól mentesnek, érzésekben is megtisztultnak érezte magát.
 
Csilla félelme érezhető reszketésben nyilvánult meg. Gusztáv már azon sem csodálkozott, a sátor homályában a neje bebújt Sztella védelmező karjai közé, s mint egy levelibéka, kikerekedett szemekkel pislogott a kis kalyiba nyitott végén kifelé a zord idő viszontagságait szemlélve.
- Gyere mellénk, még megfázol! - szólította Sztella a férfit.
- Ebben a meleg esőben? Életemben nem éreztem ilyen kellemesnek a megázást! - hümmögött Gusztáv, de négykézláb mégis a sátor másik végébe, a két nő mellé mászott, aztán kényelmesen elhelyezkedett a lassan teljesen kiszáradó szénaaljzaton.
- Nagyon fasza a sátor, nem ázik be! - érintette meg Sztella a fejével a férfi vállát, aki nem tudta, hogy ezt hízelgésnek, vagy kötözködésnek vegye.
Várj, még most kezdett esni az eső! Különben meg nektek köszönhető, a sok, délelőtt behordott fűtől nagyon kényelmes lett a fekvés benne, mégsem a homokon kell szenvedni. - válaszolt a férfi vállat vonva, nem érezte, hogy dicséretet érdemelne.
- Tiszta keleti kényelem! Csilla, ehetnénk végre? Kopog a szemem az éhségtől - tért a lényegre Sztella, cselekvésre szólította a megilletődött nőt.
- Biztos, hogy nem csap belénk egy villám? - mozdult meg végre a feleség. Látszott, hogy nem bír megnyugodni, sápadtan Gusztávra nézett.
- Csillácska! A pálmák mellettünk sokkal magasabbak, ha ide tévedne véletlenül egy villám, akkor előbb azokba csapna, és nem ebbe a földszintes sátorba. Ne félj már, itt még jégeső sem esett soha az életben! - érintette meg a nő arcát a férj, pedig még mindig dolgozott benne a harag, hiszen a nő végleg kitette őt az életéből egy bizonytalan és kilátástalan parkolópályára.
- Inkább bontsd már ki azt a csomagot, és kínálj meg minket, mert hamarosan felébred bennem a kannibalizmus! - viccelődött Sztella. A férfi el nem tudta képzelni, hogy lehet a nőnek ennyi lélekjelenléte és életereje, hogy minden helyzetet annyi beletörődéssel és mégis méltósággal tud viselni. Rajta felejtette a szemét, és úgy érezte, az a kézmozdulat, ahogy a nő megsimogatja a neje vállait, végtelen és hamisítatlan szeretettel van tele.
A két asszony gondolkodás nélkül látott neki a vacsorának. Az éhség legyőzte a félelmet, és az itt- ott erjedésnek indult gyümölcs kellemetlen íze sem tartotta őket vissza a szerény élelemtől.
- Guszti, te nem eszel? - kérdezte Sztella, miután kiválasztotta a következő, elfogyasztásra váró, lottyadt áldozatot a lapulevélről. Igyekezett kulturáltan viselkedni, pedig szemmel láthatóan egyetlen harapásra begyűrte volna az egészet, az éhsége ellenére mégis figyelmet szentelt a férfire.
- Nem, köszönöm! Csak egyetek! - válaszolt az nagyokat nyelve.
- Olyan nincs! Enned kell! Szükség van az erődre és az eszedre, nem engedhetem, hogy éhen halj nekem! - nyújtotta Sztella a kezében lévő gyümölcsöt a férfi elé, de az nem vette el tőle a felkínált eleséget.
- Miért nem akarsz enni? Éhesnek kell lenned! Ne mond nekem, hogy azért nem eszed, mert nem szereted! - erősködött tovább a nő.
- Nem, nem azért nem eszek belőle, mert nem szeretem. - volt a csendes válasz. Sztella kiérezte a hangból az aggodalmat, elérzékenyült arccal nézett a férfi szemébe.
- Tudom én! Saját magadtól félsz. Attól rettegsz, hogy ismét lerészegedsz, és valami olyat teszel, amit megint csak nem tudsz megbocsátani magadnak.
- Jó pszichológus lenne belőled. - mosolyodott el a férfi elpirulva.
- Igazam van? - kérdezte Sztella.
- Tökéletesen látod a dolgokat. - hangzott a halk válasz.
- Ezt a kifogást nem fogadom el. Legalább egyet egyél meg a kedvünkért! - mondta komoly hangon Sztella, aztán elkezdett nevetni - Különben is, mi ketten vagyunk, ha olyasmire kerülne sor, mi erőszakolnánk meg téged!
- Egyikőtökkel sem bírok, nem hogy kettőtökkel! - érezte ki Gusztáv a humort, és hogy legalább látnia ne kelljen, a lányok hogyan esznek, hasra feküdt és elfordult. Tényleg nem érzett éhséget, sok nap után már csak a gyengeség volt jelen az izmaiban és az állandósult szédelgés a fejében.
- Engem hagyjatok ki, nem akarok semmilyen erőszakban részt venni! - akadékoskodott Csilla, mint ha nem értette volna a viccet.
- Ne légy már ilyen hátul kullogó! Ki akar itt szerinted erőszakot? Viccelődünk a szexről, ennyi az egész. De ha nem figyeltél volna, Gusztit meg kell valahogy etetni!
- Figyeltem, de nem tudom, hogy tudsz még ilyen lehetetlen helyzetben is a szexre gondolni. Nincs elég bajunk, hogy elvegye a kedved? Itt fogunk éhen dögleni! - háborgott Csilla, de inkább figyelmet és törődést várt, mint veszekedést, ezért még közelebb helyezkedett Sztella ölébe, és nem utasította el annak védelmezőn ölelő karját.
- Tudod, évekig, amikor esténként egyedül voltam, és a szánalmas állapotomon keseregtem, egyetlen egy dolog jelentett menekülést és bizonyos fokig örömet. Egy jó film, ami elterelte a gondjaimról a figyelmet.
- Melyen filmet néztél? Ismerhetem?
- Pornót néztem, drága! - kezdett el Sztella hangosan Csilla naivitásán nevetni, és Gusztáv vele nevetett.
- De hülye vagy!
- Azért remélem, szereted a hülyéket? - fúrta a nő az arcát Csilla nyakába, félretolta a sűrű hajtincseket, és a puha, meleg bőrt érintette az állával.
- Az a szerencséd, hogy egyre jobban szeretem a hülyéket. - kuncogott most már Csilla is, valahogy a párbeszéd elvette az élét a félelmeinek.
Rövid csend állt be a három ember között. A zuhogó eső nem csendesedett, Gusztáv gondolataiba mégis valami megmagyarázhatatlan nyugalom és béke költözött. Lám nem haragszik rá a nő az erőszakért, és talán a neje sem kibékíthetetlen. Becsukta a szemét, és próbált elengedni magából minden felesleges, lelket nyomorító érzelmet. Egy kéz érintette a hátát. Megérezte, hogy a neje akar valamit tőle, de rögtön a meleg kéz megjelenése után a hangja is elért a férfi füléig.
- Fáj még a hátad? Gyógyulnak a sebek, de egy darabig ugyancsak tarka leszel.
- Nem fáj, inkább csak húzódik a bőr, akikor mozdulok.
- Guszti, légy szíves egyél! Nem kell sokat, csak annyit, hogy formában maradj. Semmi baj nem lesz, ha eszel egy keveset. Nem hiszem, hogy valaha is kezet emelnél bármelyikünkre. És jó, ha tudod, én sosem féltem tőled, és nem is fogok, mert ismerlek. Szóval most enned kell!
- Köszi, nem kérek. - válaszolt a férfi. Meg sem mozdult. A lassan száradó hátát tapintó kéz melegségét figyelte, hogyan árad szét gyógyító energiaként a testében.
- Nem jól csinálod! Engedj oda! - tolakodott Sztella, Csillát a férje oldalához tolta, aki kénytelen volt feljebb ülni a férfi fejéhez. Az egyik, eléggé puha gyümölcs levét a férfi derekára csepegtette, aztán oda hajolt, és a nyelvével játszott a pasi érzékeny bőrével.
A férfi önkéntelenül fordult az oldalára, Sztella máris tartotta az orra elé a kissé megnyomorgatott élelmet.
- Nos, akkor most a kedvünkért enni fogsz! - közölte rendíthetetlen felsőbbrendűséggel, és várta, hogy a férfi szót fogadjon, de az csak felnevetett, és ismét hasra fordult. Sztella sem hagyta magát, ismét a férfi derekára hajolt.
Gusztáv kicsit bosszankodott a nő akaratosságán, de sokkal kedvesebb volt számára ez a játékosság, mint hogy bármit is durván elutasítson. Csak azért is megpróbált mozdulatlan maradni, ami rövid ideig sikerült is, azonban nem tudta kiűzni a fejéből, hogy egy szép nő érinti a nem épp intim, de mégsem szokványosan puszilgatható testrészét. És hiába akart ellenállni, legyőzték az érzései. Előbb a homlokát a csendben vigyorgó Csilla forró combjához nyomta, aztán amikor úgy érezte, hogy menthetetlen, igyekezett minél hamarabb a pajzán játékot befejezni. Szégyenérzete támadt a neje előtt, pedig tudta, hogy amíg hason fekszik, semmi kompromittálót nem lehet látni.
- Hagyd abba, kérlek! Elég! Elég! Emelte oldalra fordítva a fejét, igyekezett nem túl feltűnően testhelyzetet váltani, úgy, hogy megmaradhasson hason fekve. Sietősen elvette az ismét felé nyújtott gyümölcsöt, és mélyet sóhajtva bekapta egyszerre. Hálát adott az úrnak, hogy a sátor félhomályában nem lehet látni, mennyire felpezsdült az arcát pirosra színező vére.
- Felizgultál? - kérdezte Sztella szokatlan érzékiséggel, végigsimított a férfi sebhelyes hátán, aztán ránézett annak feleségére. Nem várt választ, tudta, hogy valamennyire tabutéma, amit előidézett, ezért inkább a mozdulatlan, némán figyelő Csilla szemeiben kereste a partnerséget.
- Ugye nem mentem túl messzire? - kérdezte Csillát, miután csend maradt körülötte. A nő mosolyogva megrázta a fejét.
- Ez még belefér. Olyan vagy, mint egy elfuserált mókamester. Jobb, ha tudod, hogy Gusztival megbeszéltük már, csak barátság van már közöttünk, semmi több. És én szeretném, ha boldog lenne vagy veled, vagy bárki mással. - beszélt Csilla halkan, közben ő is megsimogatta a férfi hátát, aki erre felemelte a fejét, próbált a felesége szemébe nézni. A gondterhelt arcán ráncokat húztak az érzelmei, de nem volt hajlandó megszólalni. A pillanatnyi dühét nem szándékozott egy sokszor ismételt, végeláthatatlan veszekedéssel levezetni. Nyelt egy nagyot, és visszafeküdt, eltakarva az arcát, mint ha egykedvűen fogadná a hallottakat. Sztella volt az, aki hangot adott a meglepődésének.
- Csilla, te nagyon lökött vagy! Tudod te, hogy mekkora nagy idióta tudsz időnként lenni? Ez a rendes pasi hozzád ragaszkodik és képes lennél eltaszítani? Guszti! Te nem szólsz ehhez semmit?
- Mit kellene mondanom? Ő már döntött. - dörmögött a férfi, nyugalmat erőltetett magára, és hogy elejét vegye minden más indulatnak, megsimogatta a neje combjait nem törődve azzal, hogy a mozdulatot erotikusnak gondolhatja bárki is. Úgy ítélte meg, ez még belefér egy bensőséges barátságba.
- Ne haragudj, mindkettőnknek jobb lesz így! - érintette meg Csilla a simogató kezet.
- Egy álomképet kergetsz! - rázta meg rosszallólag a fejét Sztella. A mozdulat egyértelműen Csillának szólt, aki hirtelen nem is tudott válaszolni.
- Milyen álomképet? - Gusztávba belehasított a gondolat, hogy Sztella tud valamit, amit Csilla nem kötött soha az ő orrára. A neje zavarba jött, ismét Sztella mentette a helyzetet.
- Azt hiszi, hogy van nálad jobb pasi, de nagyon téved, és meg fogja még bánni a mostani szavait! - emelte meg a hangját Sztella kicsit indulatosan, aztán elfordult, és annyira kiült a sátor bejárati nyílásába, hogy a térdein landoltak a lecsorgó eső földön szétfröccsenő mikrocseppjei.
- Köszi, de a legtöbb pasi tényleg jobb nálam! - palástolta Gusztáv az értetlenségét, közben meg úgy érezte, hogy Sztella túlságosan is nyitott felé, csak az nem fért a képbe, hogy miért haragszik Csillára, mikor a házasságuk egyben tartásából neki semmi előnye nem származik.
- Rendes pasi vagy, ne légy kishitű! - túrt az érdeklődően figyelő férje hajába a feleség, aztán Sztellához húzódott, a vállához nyomta a homlokát.
- Most haragszol?
- Nem, nem haragszom. Nem is kellene véleményt nyilvánítanom, ez a kettőtök dolga. - simított végig Sztella Csilla arcán, aztán visszaterelte a sátor belsejébe, és befeküdt a házaspár közé, mindkettejüket megsimogatta békülékeny szeretettel.
- Van itt valami, amiről nem tudok? - kíváncsiskodott Gusztáv óvatosan. Nem hagyták nyugodni a történtek, kivételesen hangot is adott a gondolatainak.
- Nem kell mindent tudnod, ezek olyan női dolgok! - tért ki az egyenes válasz elől Sztella, amivel ugyan nem adott magyarázatot, de a férfinak bele kellett törődnie, hogy az igazat nem tudhatja meg.
- Muszáj ilyenekről beszélni? Lehet, hogy sosem kerülünk ki élve a szigetről. Hányadik napja vagyunk már itt? És még csak nem is keresnek! - sóhajtott nagyot Csilla.
- Nem, nem muszáj, ráérünk akkor, ha kikerültünk innen. Addig viszont új alapokra kell helyezni az ittlétünket. Az első, hogy kerítsünk valamilyen táplálóbb élelmet. Fel kell hagynunk a tétlen várakozással. Már ötödik napja reménykedünk a megmentésünkben, de még nem láttunk sem egy hajót, sem egy repülőgépet. A holnapot kezdhetnétek azzal, hogy kiraktok egy hatalmas S.O.S feliratot a parton, lehetőleg minél nagyobbat és láthatóbbat, én pedig visszamegyek a repülőgéphez, kell valami szerszám kutat ásni. Arra gondoltam, hogy megpróbálom még egyszer a lemezborítást megbontani.
- Minek neked azok a lemezek? - kérdezett közbe Sztella.
- Majd meglátod! Ez olyan férfititok, nem kell kifecsegnem, elég, ha megcsinálom, amit elterveztem. - vágott vissza Gusztáv titokzatosan, aztán Sztella gúnyos fintorgásán felnevetett.
- Csilla! Remélem, látod milyen klassz, határozott pasi a férjed? - Sztella kinyúlt, a lapos hasára vontatta Csilla kezét, majd ugyanezt tette Gusztávval is. A kezek összeértek. A férfi azon gondolkodott, hogy most jött létre hármuk között valami titkos szövetség, ami talán túlmutat egyszerű barátságon.
- Még hogy klassz pasi! - hümmögött, ugyanakkor valami öröm és jóleső melegség áradt szét a testében izgalmas bizsergéssel egyetemben, hiszen a neje vékony ujjainak és a szőke nő puha hasának érintése megmozdította a képzeletét. Csilla a szabadon maradt kezével felvett egy gyümölcsöt, és átadta Sztellának, aki tovább nyújtotta Gusztávnak. Nem kellett több szó, hogy mindenki elfogadja a helyzetet, és csendben, hanyatt fekve testvériesen megosztoztak a maradék ételen. Gusztáv érezte, hogy a fejébe száll az alkohol, pillanatok alatt szétárad benne. Vágyat érzett, hogy megsimogassa Sztella selymes bőrét, sőt, tovább is ment arról álmodozva, hogy Csilla kezével közösen simogatja. Elkezdett játszani a gondolattal, de mielőtt igazán beleélte volna magát, alattomban utolérte a fáradtság, észrevétlen merült erotikus álmodozásból nagyon mély álomba.
 
A hajnal közeledett. A felkelő nap egyre több fénnyel borította be a kicsi szigetet, amire az addig csendes madárseregnek ismét megjött a dalolgatós kedve. Gusztáv nem akarta megvárni, míg megint nappali forróság nyomja agyon a munkakedvét, csendben kimászott a sátorból, nagyot nyújtózkodott, aztán körülnézett. Minden változatlan, gondolta, és változatlan is marad, ki tudja még meddig. Nem szabad elhagynia magát, és főleg nem szabad csüggednie. Könnyű volt elhatározásra jutni, de annál nehezebb nem gondolni a történtekre, illetve arra az erőszakra, amire nem emlékezett részleteiben. Összeráncolt homlokkal nézett fel a kókuszpálmák tetejébe. Na, oda biztos, hogy nem mászik fel többet, minden testrészét gyengének érezte a feladathoz. A friss, hajnali szellőben megcsapta az orrát a saját izzadtságának bűze, így első gondolata a fürdés lett. Miután kiitta a vizet a vízszűrő alóli diópohárból, a poharat is magával vitte az óceánba, hogy azt is megtöltve önthessen vizet a szűrőbe a lányoknak. Reggeli kávé helyett, hümmögött magában, aztán megkereste a kalapácsot, és elindult, hogy megvalósítsa a hajnalban megálmodott ötletét.
A hidroplán ugyanúgy állt ott, mint emlékezett, csak az épen maradt részei most szikrázóan csillantak meg a napsütésben, miután az előző napi eső letakarította, és a milliónyi, apró nedvességcsepp még nem száradt fel teljesen. Jól emlékezett még a kudarcra, a megbonthatatlan burkolatra, ezért most felmászott a gép tetejére és a szárny lemezeit vette előbb szemügyre, keresett egy alkalmasnak tűnő pontot, és lassan, módszeresen igyekezett a kalapács élesebb végének sarkával szétroncsolni a megfelelően kemény alumínium ötvözetet. Nem kapkodott. Valahogy ösztönösen tudta, hogy be kell osztani az erejét, és a siker nem a sietségben, hanem a türelemben és módszerességben rejlik. Még elégedettséget is érzett, amikor sikerült átszakítani végre a burkolatot. Kicsit megpihent, aztán kalapált újra. A nap egyre jobban perzselő melege egy kicsit siettette, de a gondolatai máshol jártak, föl sem nézett, néha annyira elkalandozott a képzelete, hogy egy pillanatra a kalapálást is felfüggesztette. Hol a Sztellával történt afféron, hol a házassága buktatóin törte a fejét.
 
- Mit csinálsz, Molnár Guszti? - rezzent össze a férfi a váratlan emberi hangtól, ami egészen közelről, a háta mögül eredt. A kezdeti ijedtség után azonban felismerte Sztella hangját és felhagyva a munkájával, meglepődve hátrafordult. Csilla máris nyújtózkodva tartotta felé a kókuszpoharat, tele vízzel.
- Igyál, biztosan szomjas vagy. Mi a fenét kalapálsz ilyen korán reggel?
- Csinálnom kell egy vágószerszámot, meg egy edényfélét szeretnék, amiben főzni lehet. - válaszolt határozottan a férfi. Konkrét tervei voltak, és érzése szerint egészen jól is haladt a kivitelezéssel.
- Mivel akarsz főzni, ha nincs tüzed? - Csilla kétkedően megingatta a fejét.
- Ha minden sikerül, az is lesz. Ti meg elmehetnétek a sziget másik végébe, ott van egy mangrove erdő. Olyan friss hajtásokat kellene a vízpart közelében gyűjtenetek, ami egy nagy babszemre hasonlít. Nyersen mérgező, nehogy egyetek belőle! Főve viszont fogyasztható, szóval nagy, zöld babszemeket keressetek.
- Nagyon ügyes vagy, tudtam, hogy rád számítani lehet! - ragyogott fel Sztella arca.
A férfi halkan megköszönte, aztán a felvont szemöldökű feleségére nézett.
- Ne aggódj, kitalálunk valamit, hogy ne maradjunk éhen! - hajolt le, és megsimogatta az elmosolyodó felesége keskeny arcát.
- Tudunk bármit is segíteni? Csak szólnod kell! - fogta a nő az arcához a maszatos kezet.
- Egyelőre szedjetek mangrove hajtásokat, aztán a sátor mellett találkozunk, majd ott mondom, hogyan tovább! - enyhült meg a férfi arca, amikor belenézett a neje ragyogó, barna szemeibe. Nem tudta elfelejteni az elhangzott, szakításra utaló mondatot, de úgy érezte, a jövő még nem végleges, lehet változtatni azon a tévedésen.
- Gyere, keressük meg azokat a babokat, hagyjuk Gusztit kibontakozni! - nevetett Sztella a férfire, közben megfogta Csilla kezét, és el sem engedve húzta maga után. Úgy mentek, mint a testvérek, ahol a nagyobb terelgeti, vagy inkább maga után húzza a kisebbet. Gusztáv örömmel konstatálta, hogy végre igazi béke született a két nő között. Egy darabig nézte őket, aztán visszafordult, és már emelte is a kalapácsot.
 
A kókuszpálma árnyékában már sokkal kényelmesebb volt kalapálni azon a keréktámaszon, amit oda cipelt üllő gyanánt. A nagy, téglalap alakú lemezt, amit sikerült a repülőgépről leműtenie, egy kisebb és egy nagyobb darabra kalapálta szét. A kisebb darabot késként szerette volna használni, így amennyire lehetett, kiegyengette, és a szélét kicsi ütésekkel nyújtva, mint egy kapát, vagy kaszát, egészen élesre kalapálta. Épp a nevetségesen kezdetleges szerszámot forgatta a kezében, amikor a lányok visszaérkeztek. Egy rakás babot cipeltek magukkal, szinte örömködtek a sikerükben, és a férfi nagyon elégedetten dicsérte meg őket. Állításuk szerint igen soká tartott, amíg megtalálták a babokat, pedig Sztella tudta, melyik fa a mangrove. A végeredmény volt fontos, ami elejét vette a csüggedésnek.
- Az mi lesz? - vette el a férfitól a legyártott szerszámot Csilla. Forgatta a kezében, nézegette, aztán csalódottan megszólalt. - Ez neked kés?
- Ne légy már elégedetlen. Több, mint szuper, biztosan megfelel arra a feladatra, amire majd kell! - torkollta le Sztella, vigasztalásul megsimogatta a megilletődött férfi fejét.
- Nem tudok jobbat csinálni! Ezt is istenuntig kellett kalapálni. - panaszkodott Gusztáv, de a finom, női kéz csendre intette, vagyis befogta a száját. Sztella mellé telepedett, aztán Csillát is leráncigálta törökülésbe. Épp csak egy pillantást vetett a szedett-vedett késre, aztán elnevette magát.
- Kiverted, amíg nem voltunk itt? - kuncogott rendületlenül. A kétértelmű, kifacsart gondolkodását mindenki megértette, önfeledt, nagy röhögés lett a szóvicc következménye. A nő megvárta, míg csillapodik a jókedv, aztán újabb, még pikánsabb megjegyzést tett.
- Nem kell soha többé egyedül kiverned, itt vagyunk neked mi, ráadásul ketten!
Ismét hasfájásig röhögték magukat.
- Majd szólok, ha valamelyikőtökre szükségem lesz! - pirult el Gusztáv a mögöttes tartalom miatt, de mindennél többet ért most az a felszabadult jókedv, amit napok óta nélkülöztek.
- Kotán Sztella, szerintem ez a te reszortod lesz! - fanyalgott két nevetés közben Csilla. A férfi már azon is csodálkozott, hogy a neje ilyen humorba belement, de azt is látta, hogy a nő kivételesen nem próbál megfelelni a társadalmi elvárásoknak, és talán Sztella hatására lazábban kezeli a nyomorúságukat. Kapott az alkalmon, és kapásból kérdezett. - És ha téged kérnélek?
Csilla egy pillanatig elgondolkodott, aztán óvatosan, kacér gesztikulációval a hasára mutogatva kinyögte a választ. - Talán számíthatnál rám, de csak azért, mert dupla adag ebédet akarok!
- Ez zsarolás! - érzékenyült el a férfi, de mindennél többet jelentett az a tény, hogy a neje egyáltalán hajlandó volt a szavakkal játszani, még ha nem is lehetett annak valós tartalmát komolyan venni. Régen látta ilyen könnyednek és ennyire aranyosnak.
- Na, jó, ne foglald le az egyetlen férfit, mert ha elcsavarod a fejét, éhen fogunk maradni! - dörgölőzött Sztella huncut mosollyal Gusztáv vállához, aztán a saját ölébe vonta Csillát is, és egyáltalán nem feszélyezte, hogy egy házaspár magánéletébe furakodik.
- Mi a további teendőnk? - tette Csilla a férfi combjára a kezét, miközben gyermekien odabújt Sztella ölébe. A férfit már- már kezdte zavarba hozni a belső combját simogató kéz, de úgy tett, mint aki észre sem veszi. Ez a bizalmasság újabb lökést adott a békülési szándékának, és táplálta a reményt, de most a fontossági sorrendet kellett tartania, és a hátralévő munkához képest túl gyorsan haladt az idő. A zuborgó gyomra figyelmeztette, ideje munkához látni.
- Menjetek, gyűjtsetek nagyon száraz füvet, vagy szénát, meg kisebb ágakat, ami könnyen gyullad. Tegnap mondtam, hogy egy nagy feliratot is kellene gyártani a homokba, azt is jó lenne megoldani minél hamarabb, hátha egy eltévedt repülőgépről valaki észrevenné. - beszélt nyugodtan, miközben furán érezte magát, de élvezte a két nő közvetlen közelségét.
Csilla feltápászkodott, felsegítette a barátnőjét, aztán körülnéztek, merre is kellene a fehér homokban mindenütt csak zöldellő fűszálak között kiszáradt szálakat keresni.
- És valaki hozhatna egy vastagabb ágat, vagy inkább fatörzset. Meg kell formáznom az edényt, amiben főzni szeretnék.
- Azt rád bízzuk, mi elmentünk füvezni! Addig nem jövünk vissza, míg a nejednek el nem veszem teljesen az eszét! - nevetett Sztella, és kézen fogva húzta maga után az elképedő férfi kacarászó feleségét.
- Ennyit sem bízhatok rátok? - háborgott egy pillanatig Gusztáv, aztán megmosolyogta a nő száját elhagyó mondat pikáns jelentését. Sztella tartja a lelket bennük, humorral palástolja a reménytelen helyzet nehézségeit, és valahogy mindenkit optimizmusra tud bírni, pedig nem túl jók a hosszú távú kilátásaik.
- Figyelj! Ez férfimunka. Amit mi hoznánk, az túl vastag lenne, vagy túl vékony. Mi tudjuk, mi kell egy nőnek, de ami jó nekünk, az nem biztos, hogy jó egy férfinak is. - feleselt Sztella, aztán mutogatott is valamit, amíg a nevető Csilla le nem fogta a kezét.
- Olyan hülye vagy! Honnan a fenéből vannak ilyen perverz gondolataid? - röhögött Csilla, meggörnyedt kicsit a nevetéstől, de tolta maga előtt a borzas szőkét, akinek most ragyogott az arca, és az önfeledt mosolytól megcsillantak a hófehér fogai.
- Szeretem a szexet! Na és? Talán az nem bűn még? - okoskodott Sztella, még rákacsintott Gusztávra, aztán teljes természetességgel elkezdett a homokban kihívóan vonulni. A férfi érezte, hogy miatta ringatja úgy a csípőjét, neki ring olyan szexin a tangás fenék, de inkább elfordította a fejét, és arra gondolt, milyen jó lenne így látni a feleségét. Várt egy kicsit, hogy távolodjanak el tőle, és csak akkor nézett ismét utánuk, amikor már biztos volt, hogy nem láthatják a sóvárgó tekintetét. Érezte, hogy vonzalom ébred benne ismét, aminek nem tudott parancsolni.
A keskeny erdősáv szélén Gusztávnak volt miből válogatni. Látszott, hogy érintetlen a sziget, az ember mindent megformálni akaró természetének nyoma sem akadt a környéken. Az elöregedett, kidőlt fák közül csak meg kellett találni a megfelelőt, de a férfi előre gondolkodott, rögtön a farúd mellé választott magának kisebb darabokat is. Tapasztalatlan volt tűzcsiholás terén, mégis tudatosan kereste a célnak megfelelő, száraz ágakat. Épp gödröt ásott a homokba, amikor a két nő még mindig nevetgélve megált mellette. Sztella néhány fűszálat szórt a fejére, kötözködős kedvének azonban a férfi nem örült.
- Most ne, kérlek! Inkább nézd meg, hogyan kell edényt varázsolni. - húzta el a fejét Gusztáv. A négyzet alakú lemezt a gödör felé tette, háromszor is megnézte, hogy biztosan ott legyen a kellős közepén, aztán felállt, és a méretes farudat a lemez fölé emelte.
- Imádkozzatok, hogy sikerüljön! - kiáltott fel, aztán ordítva, minden erejével a lemez közepére ütött a rúd végével, ami meghajlott, és kúp alakban besüppedt a gödör mélyére. Nem volt elégedett. Újabb gödröt ásott, most már keskenyebbet, és újabb ütést mért az ellenálló lemezre, ami szemmel láthatóan tovább hajlott. Megizzasztotta Gusztávot, de a tökéletlen alakja mellett folyamatosan nőtt az alkalmi bogrács mélysége.
- Esküszöm, kapsz egy csókot, ha ez sikerül! - buggyant ki Sztella száján az önzetlen ígéret. Gusztáv elmosolyodott, megtörölte a homlokát. Szó nélkül hagyta Sztellát, Csilla előtt mégsem mondhatott igent, és maga sem tudta, hogy szabad-e egy ilyen felajánlást elfogadnia. Egyre jobban érezte, hogy Sztella túl közvetlen vele, és bár egyre jobban tetszett neki a nő, nem akart sem élni, sem visszaélni a helyzettel.
- Hozzatok nekem drótot! - mondta a férfi, közben szemmel láthatóan kerülte a szemkontaktust, minden igyekezetével az edényre koncentrált. Az alkalmi üllőn kalapáccsal lehajtogatta a lemezbogrács sarkait, aztán a drótkötélből kinyert szálakkal átkötötte az bográcsot, és lám, ott függeszkedett a kezében az edény, ami alkalmasnak látszott a főzésre.
- De ügyes vagy! - ujjongott Csilla. A férfi nem is emlékezett, örült-e valaha is ennyire a neje bárminek, amit a házasságuk alatt elkövetett. Mindenesetre büszke volt, hogy a kicsit féloldalas, kicsit otromba kialakítású, kicsit szerencsétlen, de vízálló és hőálló eszköz ott függ drótokon a kezében.
- Gyerünk Csilla, csókold meg, megérdemli! - csapott Sztella a feleség selyembugyis fenekére.
- Miért én? Te ígérted! - vigyorodott el a nő, zavartan próbált Gusztáv kutató pillantása elől elbújni.
- Miért, miért? Mert te vagy a felesége, és ez a jóember megérdemli! Azért! - maradt határozott Sztella, de nem várta a fejleményt, elindult az erdő felé - keresek valami faágat, amire fel lehet függeszteni a mi kis zsenink legújabb találmányát!
Csilla beleharapott az alsó ajkába. Háromszor is a távolodó nő után nézett, aztán Gusztávra, aki nem csókot várt, csak ki kellett magát fújni. Megelégedett volna egy kedves szóval is, már annak is örült, hogy a felesége a kedvét keresi.
- Tudod, hogy megbeszéltük. - motyogta végül a nő. Gusztáv csak bólogatni tudott, kicsit elszorult a szíve, mégis jó volt látni a felesége szemében a megbecsülést.
- Tudom, és nem kell olyat tenned, amit nem akarsz. Sztella szeret a pajzán dolgokkal játszani, azonban tudom, hogy ez részedről is csak egy játék. Csodálkoztam is, mert eddig a falra tudtál volna a kétértelmű és főleg a pajzán kijelentésektől mászni. Nem akarok rászólni Sztellára a kötözködésért, a jókedvét meg kell őrizni a magunk érdekében. A csók pedig.... tudok várni, még reménykedem! - beszélt a férfi halkan.
- Elbizonytalanítasz. - suttogta a nő.
Gusztáv nem értette, milyen értelemben kell a bizonytalanságot értelmezni, közelebb lépett a nőhöz, és megsimogatta az arcát.
- Ne beszéljünk most erről! Majd eljön ennek is az ideje. Most az a legfontosabb, tudunk-e tüzet gyújtani. - telepedett törökülésben a homokba, majd elkezdte a vastagabb ágakat vizsgálni. Választott egy korhadtat, aztán egy egyenes pálcikát tört, aminek a vadi új késével ügyetlenül tompára faragta a végét.
- Segítenél? Hozd a száraz füvet, és meg kellene tartani ezt a vastagabb ágat. - szólt oda a bambán szoborrá merevedett Csillának, akit teljesen lefoglaltak a gondolatai. A nő odakészítette a szénahalmot, majd a kisebb ágakat is kupacba rakta, aztán leguggolt Gusztáv elé. Két kézzel rátámaszkodott a vastagabb faágra, közben meg alig vette le a szemét a férci arcáról, aki feszülten összpontosított a tűzcsiholás módszereinek kitanulmányozására.
- Szerinted sikerül? - kérdezte a nőt, miközben nagy lendülettel sodorni kezdte a tenyere között a pálcikát. Minden tudása régi ismeretterjesztő műsorokon alapult, gyakorlata nem volt semmi, de nagyon optimista eltökéltséggel hozta ki magából a mindenre elszánt férfit.
- Ha te csinálod, akkor sikerülni fog! - erősítette a nő az önbizalmát talán teljesen akaratlanul.
- Fogalmam sincs, hogyan és meddig kell csinálni. - ismerte be Gusztáv, de csak azért is egyre türelmetlenebbül sodorta a pálcikát a korhadt ág mélyedésében.
- Olyan aranyos vagy! - hízelgett a nő, igazi, érzelmes szavai megérintették a lelkét. Kis öröm volt ez a Sziszifuszi küzdelem közepén, amiben úgy érezte, kezd alul maradni. A faág gyorsan kopott, azonban nem adta semmi jelét, hogy meg akarna bármi is gyulladni. Tíz perc után dühében összetörte a pálcikát, eldobta jó messzire, és szitkozódott egyet magában.
- Aranyos vagyok, mi? Csak egy rohadt tüzet nem tudok gyújtani! Felesleges volt minden munka, minden erőfeszítés. Hogy lehettem ennyire hülye? Ezt az átkozott napot ezzel kellett volna kezdeni, akkor legalább a karom nem kalapálom szét feleslegesen egy semmirekellő edényért! - dühöngött, de a szándékától még ez sem tudta eltéríteni, másik, keményebb ágat keresett.
- Semmi sem felesleges, amit csinálsz! - karolta át hátulról a visszaérkező Sztella, igyekezett nyugtatni.
- Megette az egészet a fene. Éhen fogtok miattam maradni! - kesergett Gusztáv, elhajította az újabb pálcikát is. A felesége szemében azonban meglátta a félelmet, és ez lecsillapította valamennyire az ingerültségét.
- Próbáld újra, lehet, csak rossz fát használtál. Nem baj, ha elsőre nem sikerül. Biztos vagyok benne, hogy ha ma nem is, holnapra biztosan lesz tüzünk. - suttogta a nő érthetően, hogy hallhassa Csilla is, aztán az arcát a férfi hátára fektette, az éhezéstől megvékonyodott testét átölelték a karjai. Az öleléstől Gusztáv zavarba jött, a neje szeme láttára nem tűnt normálisnak ez a közvetlenség.
- Sztella kérlek! Hoznál nekem inni? - találta fel magát a férfi, és amíg Sztella elsétált, addig megsimogatta a felesége kézfejét.
- Ne haragudj, nem felelhetek a tetteiért. Biztosan kellemetlen neked, hogy előtted öletget. - mentegetőzött suttogva, de Csilla csak megrázta a fejét, ami azt jelentette, nem érdekli.
Az újabb hosszas és eredménytelen sodorgatás után Gusztáv kezdte feladni a reményt. Mozognia kellett, megmozgatni az elgémberedett lábait, és fújnia egy nagyot, lehiggadni az ismétlődő csalódás után. Úgy érezte, hogy zsákutcába tévedt, fájtak a tenyerei, az izzadtság csípte a szemét. Úgy döntött, meg kell pihennie, és egy kis fürdő sem árt, mielőtt újra nekiveselkedne keresni a tűzcsiholás fortélyait. Azon is elgondolkodott az óceán vizébe merülve, hogy a gép ablakából hogyan lehetne prizmát készíteni, de az még reménytelenebbnek tűnt, mint a csiholás ősi módszere. Éhes volt és rettentő fáradt, de mégis valami erőt adott neki. A két, parton ülő és csendben várakozó nő látványa táplálta az életösztönét. Rá vártak, az ő ötleteire számítottak, küzdeni kellett hát, megpróbálni a lehetetlent és nem keseregve várni a halált.
 
- Na jó, próbáljuk újra! - kocogott vissza felfrissülve. Ezredszer is végig gondolta, mi lehet a hiba, miért nem kezd parázslani a fa. Teljes bizonytalanságban tette keresztbe maga előtt a rudat, amivel a bográcsot alakítgatta, aztán keresett egy vékony, de keménynek tűnő ágat.
- Tudod, miért nem gyullad meg? - kérdezte Csilla óvatosan.
- Nem tudom. Ha tudnám, már rotyogna a tűzön a kaja. Az biztos, hogy elsőre túl puha alanyt választottam, ami morzsolódott és nem volt elég a súrlódás, hogy elegendő hő fejlődjön. Másodikra túl vastagnak tűnt a pálca, nem tudtam elég gyorsan forgatni a tenyerem között. Most próbáljuk meg úgy, hogy ezt a két hibát kiküszöböljük!
- Megengeded, hogy megpróbáljam? Térdelt Gusztáv elé Sztella. Nyújtotta a kezét, a férfit meghatotta a segítő szándéka.
- Várj, még egy kis apróság! - nyújtotta át a vékony botot, aztán a késutánzattal kicsi lyukat fúrt a dorong kéreg nélküli részébe - megfogom neked, ha akarod. - erőltetett egy mosolyt, közel hajolva megmarkolta a fát, aztán várakozva ránézett a nőre.
- Bármikor megfoghatod, az nekem csak jó! - bazsalygott Sztella. Megrázta a fejét, hogy a haja hátra csapódjon, aztán belenevetett a férfi kikerekedő szemeibe.
- Basszus, így járok, ha tőmondatokban beszélek! - pirult el a férfi. Az agya akarata ellenére is végigjátszott a gondolatok keltette ingerekkel. Lesütötte a szemeit, de nem tudta megállni, hogy ne vessen röpke pillantást a neonszínű bikini rejtette, csodálatosan dús keblekre.
- Koncentráljatok már a feladatra, nem kell itt a nyálatokat csurgatni, még azt a kicsi parazsat is kioltjátok ezzel a csöpögéssel, amit sikerült eddig kicsiholni! - rötyögött Csilla, nem volt rossz a kedve annak ellenére, hogy elég kilátástalannak tűnt tüzet gyújtani.
- Még ilyen vékonyka bot sem volt soha a kezemben. - szellemeskedett Sztella néhány sodró mozdulat után. Nagyon nem ment neki a munka, nem érezte a ritmusát, nem tudta megfelelően tartani a pálcát. Gusztáv szerint a nő humorral akarta pótolni a szerencsétlenségét, de már régen megállapította, hogy az utóbbi időben Sztella gondolkodásában elsőbbséget kap a szexualitás, mindenben szavában ott a figyelemfelkeltő felhívás, akárhányszor csak kinyitja a száját.
- Ezt Alinak kellett volna mondani, hátha lapátra tett volna, hogy ne eshessen csorba az önérzetén. - vonta meg a vállát Csilla.
- Majd egyszer, alkalmas pillanatban megmondom neki! - gondolkozott el Sztella. Pár másodpercig megállt körülötte az élet, csak bámult a homokra, és elfelejtette a pálcikát is sodorgatni. Gusztáv megérezte, hogy bántják a nőt az emlékei, ezért megfogta a tétlenné váló kezeket.
- Szerintem add ide a pálcát, csináljam én, mert így nem jutunk előrébb! Csak fogd meg a fát, majd én próbálkozom ismét. Csilla egyszerűen megoldotta a dorong megtartását, teljes súlyával rátelepedett a végére, míg Sztella a saját sarkaira ült, és a semmibe bámulva megmerevedtek a szemei. Valahol máshol kalandoztak el a gondolatai, és nem valami kellemes emlék juthatott eszébe, hogy legyen oka mosolyogni. Gusztáv együttérzően figyelte egy ideig, aztán munkához látott.
- Engedd el ezeket a rossz emlékeket, majd törjük valami megoldáson a fejünket, amikor kikerülünk a szigetről. Jobb szeretjük a kötözködős, csintalan Kotán Sztellát, aki mindig meg tud nevettetni. - mormolta lehajtott fejjel, majd megállt egy pillanatra, az ujjával kitapintotta a pálcika nyomán keletkezett mélyedés mennyire meleg.
- Ha kikerülünk innen, minden marad a régiben. Ti hazamentek, remélem együtt, ahogyan jöttetek, én pedig megyek az állítólagos házamba, mármint a börtönömbe. Ali nem fogja engedni, hogy ez másként legyen. - suttogott Sztella, mintha hatalmába kerítette volna a félelem.
 
A gyorsan forgatott pálcika végéből kicsi füstöcskét fújt Csillára a gyenge szellő. A férfi mindent beleadott, lökést adott neki az elért siker, és a két nő öröme adta a legnagyobb erőt. A füst azonban elillant, majd néhányszor újra megjelent, hogy ismét semmivé válva elrontsa a pillanatnyi jókedvet. Csak egy kicsi hiányzott, csak egy hajszálnyira volt a megoldás, de a férfi így is csalódást érzett, miután elfogyott a kitartása a kimerítő munkában. Félretette a pálcát, háromszor is belenézett a megfeketedett kicsi mélyedésbe, de parázsnak nem volt nyoma sem. Grimaszt vágva hátradőlt, a dörzsöléstől égő tenyerét a homokba mélyesztette, és csak bámult ráncolt homlokkal a pálmafák koronája közötti felhőtlen, lehetetlen kék égboltra, mint ha onnan várna segítséget.
- Ne aggódj, már közel jártál a megoldáshoz! - mondta halkan Sztella. A férfi meggyőződés nélkül bólintott.
- Túl rövid a pálca, ahogy sodrod és nyomod egyszerre, pillanatok alatt az aljára csúszik a kezed. Amikor új fogást veszel, kihagysz egy ütemet. - okoskodott Csilla. Gusztáv elismerően ránézett a felesége arcára.
- Igen, tényleg azon a kis időn múlhat minden. Össze kell dolgoznunk valahogy, át kell hidalnunk ezt a nehézséget. Adjatok 5 perc pihenőt, aztán csináljuk ketten, felváltva egy hosszabb pálcával. Sztellának nem nagyon ment a dörgölőzés, most neked kellene segítened! - beszélt a feleségéhez, miközben azon agyalt, hogy lám, most ő is kétértelműen nyilatkozik, azzal vezeti le magában a feszültséget. Még egy mosolyt is erőltetett a képére, a szeme sarkából meg Sztellát nézte, hogyan nyúlik meg a nő bozontos frizurája alatt a meglepődött ábrázata.
- Azt szeretnéd, hogy én dörzsöljem neked? Abban ne is reménykedj! - nevette el magát Csilla, de nem törődve Gusztáv poénjával felállt, és vízért ment, hogy a férjét megitassa. Sokat fogyott ő is a 6 nap alatt, mégis csodásan festett a szépsége a bekoszolódott fehérnemű ellenére, a férfi mégis sokkal jobban értékelte azt a kedvességet, ahogyan megkínálta őt vízzel.
 
A közös munka mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, bármennyire egyszerűnek tűnt áthidalni a korábbi hibákat. Hiába a hosszú pálca, nem találták meg a közös hangot. Vagy akadályozták egymást, vagy fékezték a másik mozdulatait, de olyan alkalom is akadt, amikor egymásra vártak. A végeredmény pedig ismét csalódás lett. Majdnem összeért a homlokuk, érezték egymás leheletét, tudták, mit kell tenni, valahogy mégsem működött flottul a dolog. A férfi legszívesebben káromkodott volna.
- Még hogy nekem nem megy a dörgölőzés? - háborgott színlelt haraggal Sztella, aki elfoglalta a rúdon Csilla korábbi helyét. Megvonta a vállát - tudom már, miért romlott meg a házasságotok! Nem volt meg közöttetek a megfelelő szinkron. Melyikőtök volt rosszabb a szexben?
- Én! - válaszolták egyszerre, aztán abbahagyva a tűzcsiholást önkéntelenül összenevettek.
- Többet kellett volna gyakorolni! Vezényelnék, de itt egymás mozdulatait kell éreznetek és követnetek. - csóválta meg a fejét Sztella.
- Miattam nem megy! - okolta magát Csilla. Hiába a viccelődés, az ügyetlensége folytán a mélybarna szemek könnybe lábadtak. Gusztáv megsajnálta a nőt. Azt is tapasztalta, hogy Sztella sem hisz már annyira a tűzgyújtásban. Ugyan szóvá nem teszi, de ott vannak az ajkán a kimondatlan szavak, közönyösen bámul a fadarabon az elszenesedett, fekete lyukra.
- Egyszer láttam egy filmet, amiben a bennszülött pasi nem a kezével sodorta a fát, hanem valami íjszerű eszközzel. Még azzal talán megpróbálhatnánk, ha volna valamilyen zsineg vagy madzag kéznél. - gondolkodott Gusztáv hangosan, azzal is jelezve, hogy még semmi sincs feladva.
- Drót nem jó? - kérdezte Sztella. Hátra simította az arcából a haját, kinyújtva a kezét a bánatos Csillát vigasztalóan megérintette a karján.
- Nem, az túl merev, nem tekeredik a pálcán. - intett nemet a férfi, aztán körülnézett tanácstalanul, végül Sztella csípőjén állt meg a tekintete. A masnival megkötött bikini szolgálta az apropót. A nő követte a tekintetét, és azonnal a lényegre tapintott.
- Elég hosszú lenne a bikini pántja? - ragyogott fel az arca, és már húzta is a masni egyik ágát, hogy a csomót kioldja. Gusztán nem tudta eldönteni, hogy Sztella a felismerésnek örül, vagy a pajzán gondolatnak, csak azt érezte meg nagyon hamar, a nő nem lesz az ötletének gátja.
- A bikinifelső megkötője sokkal hosszabb! - éledt fel Gusztáv felesége. Így Sztella előbb széleset vigyorgott a férfi meztelen csípőjét vizslató szemébe, aztán az alkalmi belátást megszüntetve a pántokat visszacsomózta. Csak utána nyúlt hátra, és lassan, kimondottan izgalmas erotikával szabadult meg a felsőjétől. Meg sem próbálta takargatni a szabaddá váló, csodásan feszes melleit. Gusztáv elpirult. Nem volt szándékában bámulni, mégsem bírta megállni, hogy ne tapadjanak a szemei a hatalmas bimbóudvarokban található, de alig kitüremkedő bimbókra. Észbe kapott, elvette a melltartót, és az egyik oldali pántot leszakította, közben meg elnézést kérő mosollyal Csillára lesett, vajon ő mit szól a feltűnő bámészkodáshoz. Tévedett. A felesége nem őt, hanem Sztellát vette szemügyre alaposan, mint ahogy a nők kritikus szemmel szigorúan tanulmányozzák egymást minden találkozásnál.
- Szép a melled! - hallotta meg Csilla hangját a háta mögött, amikor elment egy rugalmas botra szert tenni, mint ahogyan azt is hallotta, Sztella milyen szépen köszöni meg az egyszerű, de elismerő és cseppet sem irigy bókot.
 
Gusztáv serényen tette a dolgát. Arra is rájött pillanatok alatt, a pálca felső végét is egy másik fába kell illesztenie, hogy a gyorsan forgó bot ne kezdje ki a tenyerét, aztán a sokadik illesztgetésre és próbálgatásra megszületett a módszer. Már csak húzogatni kellett a rugalmas ágra feszített zsinórt, és a hurok gyönyörűen forgatta a pálcát a puha fa mélyedésében. Minden korábbi hibát kiküszöböltek, mégis a pillanat feszültsége félelemmel teli komolyságot fagyasztott az arcukra. A férfi megpróbált rápihenni, mélyet szippantott a tökéletesen tiszta, óceáni levegőből, aztán rászánta magát, és belekezdett élete legnehezebbnek tűnő feladatába. Munka közben hol a feleségére nézett, hol próbált összpontosítani Sztella arcára, de minduntalan a gyönyörű mellekre siklott a pillantása. Onnan meg kicsit szégyenkezve visszakapaszkodott a munkája látványába. Tudta, hogy természetes dolog a kíváncsisága, mégis zavarban érezte magát a felesége szeme láttára bámulni egy másik nő melleit.
A tűzcsiholás végre működött. Gusztáv fantasztikus örömet érzett, talán ez volt élete legnagyobb sikerélménye, szinte észre sem vette a két nő izgatott ugrándozását és hangoskodását, annyira figyelt a munkájára. Nem mehetett veszendőbe az addigi rengeteg erőfeszítés.
- Hol van a fű? Hol van a fű? - kiáltotta az utolsó pillanatokban, aztán eldobta a szerszámot, és a rúd mélyedésében parázsló üszkös törmelékszemcséket a Csilla kezében tartott szénába rázta, ami pillanatok alatt felizzott és egy gyenge fuvallattól lángra lobbant. Azonnal a földre került a kis szénacsomó, és Sztella már rakta is rá a maradékot, hogy aztán apró gallyakkal szítsa a tüzet egyre nagyobbra. Fura kapkodás és sietség lett rajtuk úrrá, aztán amikor vastagabb ágak kerültek a kicsi zsarátnokra, mindenki megállt, és megbűvölten bámulták a fellobbanó lángokat.
- Megcsináltad! - rebegte Csilla, mint ha valami hihetetlen dolgot tett volna a férje.
- Hallod? Megcsináltad! - ismételte utána Sztella sokkal hangosabban, majd egy pillanat múlva már Gusztáv nyakába kapaszkodott, és örült szenvedéllyel osztotta neki a puszikat. A férfi még az egyensúlyát is elvesztette, annyira meglepte a váratlan örömködés. Elesett a puha homokban, de Sztella csak kapaszkodott, mászott, furakodott és csókolt, osztozni kellett határtalan jókedvében, nem volt előle menekvés. És ehhez a boldog pillanathoz Csilla is csatlakozott. Az öröm átalakult egy édesen vad játékká, és az addigi idegességet szertefoszlatta.
- Hagyjatok már, nem kockáztathatjuk meg, hogy a tűz kialudjon! - menekült ki a két nőszemély ölelő karjából a férfi. Nevetett, mert igazi örömet érzett, és boldog volt, mert bírta két elbűvölő hölgy különösen szoros barátságát. Két méter biztonságos távolságból már sokkal bátrabban mert visszanézni a faképnél hagyott lányokra, akik nevettek folyamatosan. Talán azon mulattak olyan jól, hogy elmenekült, de ez nem számított igazán.
- Tényleg, csajok! Kérek egy kis komolyságot! Mindjárt ránk esteledik, és sok fát kell hordanunk éjszakára. Meg aztán meg kell főzni a mangrove hajtását, ha enni is akarunk. - mosolygott elégedetten a férfi, aztán lassan az erdő felé vette az útját. Tudta, hogy a két nő követi, néha hátratekintett, néha megállt, hogy utolérhessék, mert valamilyen sunyi egymásra vigyorgás közepette csak lustán vánszorogtak.
- Mennyibe kerültek a melleid? - hallotta Csilla kíváncsiskodását. Gusztávnak kedve lett volna Sztellának azon a testrészén alaposan szemlélődni. Azt gondolta, a feleségét azért foglalkoztatja a műcici, mert épp azt nézi. Egyszer már rajtakapta, hogy ugyanúgy megbámulja nő létére, mint ahogyan ő maga, de ő mégis csak egy férfi.
- Nem tudom, nem én fizettem.
- Szerintem nem szabad egy egészséges és szép testet kés alá fektetni csak azért, hogy még szebb legyen, de az álláspontomat már ismered. - szólt hátra Gusztáv, és elnyomta magában a vágyat, hogy visszanézzen.
- Annyira szimmetrikusak, hogy az már szinte lehetetlen. - jegyezte meg Csilla.
- Nem hiszem, hogy a tiéd ne lenne legalább ennyire szép, vagy még szebb! - válaszolt komolyan Sztella, aztán a férfi egy visításra lett figyelmes, ami nem annyira ijesztő volt, mint inkább egy tini szemérmes visongásának felelt meg. Megfordult, hogy hátra nézzen, aztán felismerve a tényállást elnevette magát. Sztella élve a testi fölényével leteperte Csillát, lehámozta róla a melltartót, majd kísérteties röhögés közben leráncigálta a selyembugyit is. Csilla látszólag védekezett, de a gyenge fizikumával nem volt sok esélye. A férfi mókásnak találta a bolond küzdelmet, beleszólni nem volt szükséges. A neje nem sértődött meg, a lányok egyfolytában visongtak és nevettek, aztán a győztes elindult Gusztáv felé a trófeákkal. A mellei most, mint ha még szebben ringtak volna, kihívóan hangsúlyozták minden szépségét a vadítóan formás testnek. A férfi már azon volt, hogy visszalép a homokban értetlenkedő feleségéért, de Csillát sem kellett félteni, Sztella után eredt. Meglepetésre nem a saját fehérneműjét akarta visszaszerezni, hanem belekapaszkodott a másik bikinialsójába, és egyszerűen letépte. Ideje sem volt Sztellának védekezni, és miután nem is volt értelme a szakadt bugyiért harcolni, céltudatosan lépkedett tovább a férfi felé, a kezében lévő fehérneműt pedig a homokba lökte. Gusztáv felületesen megnézte a meztelen testet, mégis az arcán állapodott meg a tekintete. Valami rendíthetetlen magabiztosság áradt Sztella szeméből. Nem kellett pislognia a szemérmességtől, nem sápadt, nem pirult, teljesen természetesnek tűnt a büszkesége. Csilla utolérte ismét, de már nem bántotta, lépkedett mellette ő is teljesen meztelenül. Összenéztek, összenevettek.
- Milyen a természetes hajszíned? - érintette meg a kíváncsi feleség a szőke nőt, aki erre rámutatott a szeméremdombján serkenő sötét, apró szőrtüszőkre, majd kapásból válaszolt - sötétbarna, Dzsungelnyuszi! Ezen túl így foglak hívni! - utalt Csilla természetes fanszőrzetére.
- Amúgy jól vagytok? - értetlenkedett Gusztáv. Hol az egyik, hol a másik vigyorgó nőre nézett, de nem kapott választ. Sztellát még csak értette, de a felesége ki volt fordulva önmagából. Nem gondolt semmi rosszra, hiszen a játék nem azt tükrözte, hogy bármitől is tartania kellene. A butuska pajzánkodás volt az, ami ellenkezett a neje korábbi elveivel. Egy pillanatig elhitte, hogy ez az egész lazaság a Sztella hatása, aztán arra is gondolt, hogy a neje is napszúrást kaphatott, talán beteg, akár meg is őrülhetett, de akkor sokkal idiótábban viselkedne. Nem akarta elrontani az ünnepet, hát megfordult, és tovább lépkedett boldog mosollyal az arcán, hogy lám, neki is tartogat valami jót ez a sziget.
Néhány lépés után megrendült, majdnem elesett, ahogy a neje hátulról ráugrott, előbb átölelte, aztán jól ismerve a gyenge pontját, a bordáin, hónalján csiklandozni kezdte. Áldozat lett az anyatermészet oltárán. Nem tudott védekezni, elgyengültek az izmai, önkéntelen próbálta Csillát lerázni, erőszak nélkül azonban azt nem lehetett, ezért csak vihorászott azon, hogy a földre kerültek, és akaratos kezek nyomán ő is hamar meztelenségre ítéltetett. Sztella le tudta rángatni a fecskéjét, míg ő a nejével küzdött nem túl nagy eltökéltséggel. Kicsit szégyellte magát pőrén szembenézni a két nővel, azonban nem érezte tehernek, és ha ez szolgálja a jókedvet, akkor csak legyen. Úgy gondolta, egy kis nudizmus Isten háta mögött nem árthat senkinek.
Sztella a gatyával a kezében futásra készen távolabb lépett, és meglengette azt, mint valami ereklyét, vagy győzelmi zászlót. Megforgatta az ujján, aztán eldobta messzire.
- Csak azért, hogy ne csak én legyek feszélyezve! - intette meg a férfit, akit közben Csilla felsegített.
- Nektek nincs miért szégyelleni magatokat. Most úgy érzem magam, mint egy nudista strandon, de oda magamtól sosem mentem volna el. - csóválta meg Gusztáv a fejét kínosan vigyorogva, aztán a feleségére nézett, aki odalépett hozzá, és megölelte.
- Nincs harag, remélem! - emelte meg a nő a fejét, ragyogóan sugárzó arca a férfi tekintetét kereste.
- Dehogy! Ezt a játékot én is élvezem, de állj messzebb, kérlek, mert attól, hogy nincs közöttünk semmilyen testiség, hatással van rám a meztelen tested érintése! - tolta el magától sürgősen a furán közvetlen feleségét.
- Maradj ott, el ne engedd! - kiáltott Csillára a szőke nő, és nevetve fikiszt mutatott a férfinak.
- Élveznéd mi? - pirult el Gusztáv, és hogy meneküljön a testi változások kényes pillanatai elől, elfordult. Azt gondolta, ha nem gyönyörködik a vonzó, női testekben, leküzdheti legalább a vizuális ingereket.
Kicsit még pihegett, szégyenlősen leguggolva vett néhány mély lélegzetet, aztán nem törődve a két nő beszédével, egy mély sóhaj után ismét nekiveselkedett a fagyűjtésnek. Felszabadultak voltak mindhárman, és hiába sürgette őket az éhség, valahol szükség volt erre a rövid ideig tartó őrületre.
 
A tűz hangos ropogása lenyugtatta a kedélyeket. Körbe ülték, mint egy kisebb pikniken, ahol a lemezteknőben rotyogó, gyanúsan ízetlen és mégis annyira óhajtott étel is mennyeinek ígérkezett. Fáradtak voltak. Az egész éjszakára szükséges tűzifa mennyiségét nem lehetett kiszámítani, ezért inkább egy egész boglyát hordtak össze. Hiányzott a tapasztalat, és a több napos nélkülözés is hamar kivette a maradék erejüket.
- Vajon milyen lehet az íze? - tűnődött Csilla a fortyogó ételen egészen közel hajolva, hogy kisebb fadarabokat dobjon az izzó hasábokra.
- Ne ringasd magad illúziókban, mint a fű, körülbelül olyan ízetlen, de legalább van tápértéke. Ha már tudunk főzni, akkor holnap akár kagylót is gyűjthetnénk, nyersen meg nem enném, de ha rákényszerít az éhség, akkor még a végén meg is kedvelem. - vont vállat Gusztáv a lángokat bámulva. Próbált nem nézni a nejére, mert még mindig nem volt teljesen természetes látvány a nő meztelensége. Hiába, a férfiész minduntalan a test csinos vonalaira irányította az érdeklődését. És ott szemben, a lángok mögött Sztella a hibátlan cicikkel, a kócos, szőke hajával, és a terpesztett lábaival maga volt a megtestesült ördögi kisértés. Barna bőréből még szembetűnőbben világított ki a hófehér szeméremdombja, és eszébe nem jutott, hogy bármit is takargatnia kellene. A férfi még lopva is alig mert odanézni, a bizsergés pillanatok alatt utolérte. Azt hitte, a neje teste nem fogja ennyire megérinteni, de tévedett. A kicsi mellek még az életben nem tetszettek neki annyira, mint ezen az estén. Az is igaz, hogy sosem voltak ilyen helyzetben, és ez a különleges alkalom a neje újdonsült lazaságával együtt ezt a csodálatos látványt is tovább szépítette. A gondolataiba menekült, igyekezett kiűzni a női testek okozta erotikus vonzalmat a fejéből, és inkább azon törte a fejét, mit főzhetne még, amivel csillapíthatná az éhségüket.
- Finnyás vagy? - szólalt meg a szőke nő a tűz túloldalán.
- Válogatós, de most megtanulja majd értékelni a főztöm! - mosolygott Gusztávra a felesége.
- Jó, válogatós vagyok. Gyerekkoromban nem szerettem, csak a mákos tésztát, meg a zsíroskenyeret, de azok az idők már elmúltak, majdnem mindent megeszek.
- Egy jó zsíroskenyér újhagymával! - helyeselt Sztella, majd felállt, és megkerülve a farakást kettejük közé telepedett.
- Ide jövök már, mert olyan messzi érezlek magamtól benneteket! - simított végig Csilla haján és kicsit görbült hátán, Gusztávnak csak egy jelentőségteljes, végigmérő tekintett jutott, de a férfi abba is beleborzongott.
- Szerintetek meddig kell főzni azt a valamit? - állt fel Csilla. A hevenyészett edény felé hajolt, a hosszú haját hátra fogva belenézett.
Gusztáv tört egy vékony ágat, kivitte a lemenőben lévő nap által megvilágított homokpadkára, leszúrta a földbe. Húzott körülötte egy kört, majd másodpercek alatt beskálázta 24 egyenlő cikkre.
- Legalább egy óráig még főzzük, mert nem tudjuk, mikor készül el. Bár szerintem húsz perc múlva sötét lesz. Csak rakj fát a tűzre, Csilla, had rotyogjon rendesen.
- Apám, ez a pasi milyen leleményes! - bólintott Sztella elismerően, majd nyújtotta a kezét, hogy a visszatérő férfi üljön egészen a közelébe.
Gusztáv nem akarta visszautasítani a baráti gesztust. Egészen közel ült a nőhöz, a karján a szőke bőrének melegét is érezte.
- Ha egyszer lesz rá alkalom, olyan mennyei vacsorával vendégellek meg benneteket, hogy sosem felejtitek el! - dőlt Sztella a férfi oldalához a felsőtestével, majd kinyújtotta a kezét, és Csillát is odavontatta magához.
- Jól tudsz főzni? - érdeklődött Csilla a nőre nézve, a szemében egyszerű kíváncsiság csillant.
- Én nem, de ezért van személyzetem! - nevette el magát a nő - Ali sosem tartott rá igényt, hogy bármit is készítsek. Annak idején otthon nem tanultam meg anyámtól, itt meg nem volt rá szükség, és nem is nagyon érdekelt.
- Nem baj, én tudok főzni, majd én vendégellek meg benneteket a saját házunkban! - simogatta meg Csilla a szőke arcát.
Gusztáv elmerengett. Vajon ez azt jelenti, hogy nem akar már szakítani a felesége, vagy csak meg szeretné ünnepelni, ha kijutnak innen?
- Úgy szeretlek benneteket. - mondta ki hangosan Sztella. Talán ezért kellett a fizikai kontaktus is, hogy a szavait az is megerősítse, erős karjával magához szorította a házaspárt. Előbb a nő arcára adott egy puszit, aztán a férfi ajkát célozta. Kis híján csók lett az eredmény, ahogyan hirtelen egymás felé fordították a fejüket. Gusztáv belebizsergett. Érezte, hogy melegség önti el, védekezőleg felhúzta a térdeit egészen a melléig, saját magát a karjaival gúzsba kötötte, hogy elrejtse az éledező férfiasságát.
- Ne hízelegj, mert a végén még kikezdek veled, mint ahogyan te tetted velünk azon a félresikerült vacsorán! - nevetett barátságosan Csilla, érezni lehetett, hogy nem gondolja komolyan a mondanivalóját, csak ugratni akarta a meglágyult szívű, elérzékenyült Sztellát. Megbillentette a fejét, és a hosszú, barna haját a másik nő arcába csapta, mint egy kötözködős kedvű, fiatal kis kamasz.
- Leitatnál, vagy már előtte letepernél? - kuncogott Sztella, még közelebb húzta magához Csillát, és az orrát a nő meztelen nyakához dugta.
- Nem hiszem, hogy ahhoz elég piát meg bírnál velem itatni, ilyen az életben elő nem fordulhat! - tette helyre a dolgokat Csilla, majd nevetgélve felállt, hogy a tűzre újabb fadarabokat rakjon.
 
A mangrove megfőtt hajtása ízetlennek hatott a férfi szájában annak ellenére, hogy az óceán vizének sótartalma még javított is a jellegtelen állagán. Élvezhetetlen hatást gyakorolt az éhező társaságra, ugyanakkor egyikük sem mutatta magát finnyásnak, lassan, aprókat harapdálva degeszre tömték magukat, és a jóllakottság érzése mindannyiukat megfelelően elnyomta az időközben elérkezett sötét éjszakában. A fáradtság, a teli has, és a csendes bámulás a tűzbe, ami lassan pislákolva megvilágította a környezetüket, igazán hangulatos és meghitt pillanatokat varázsolt. Megbeszélték, hogy első éjszaka majd Csilla vigyáz a tűzre, ennek ellenére őt érte az álom legelsőnek utol. Elterült a homokban, az oldalára fordult, magzati pózba húzta a lábait, és pillanatok alatt álomba merült. Sztella még anyáskodóan kisimította az arcából a borzas hajtincseket, aztán Gusztáv mellé telepedett, s mint két gyermekükben gyönyörködő szülő, egymásba karolva elmerültek az alvó nő megragadó szépségében.
- Nem fáj már a hátad? - hajtotta Sztella a férfi vállára a fejét, miközben a még ujjheggyel kitapintható hólyagok helyét megérintette.
- Nem, nem fáj, csak ha nyújtózkodom, akkor feszül egy kicsit.
- És a lelked? Elég sok trauma ért az utóbbi napokban. Érzem, hogy még mindig tartasz tőlem. Azt is tudom, ez részben Csilla miatt van, nem mered előtte elengedni magad, görcs van a gyomrodban, hogy örökké megfelelj neki.
- Hűséget fogadtam. Igaz, legutóbb azt mondta, hogy köztünk már csak barátság van. - tűnődött el a férfi.
- Barátságnál sokkal több van köztetek! Szeret téged, csak össze van zavarodva. - erősítette meg Sztella a férfi reményeit, és megfogta a kezét, azzal is tudatva, mennyire szoros a kettejük között szövődő kapcsolat.
- Ezért is nem lenne jó, ha azt látná, hogy kettőnk között alakul valami. - bámulta a férfi az ápoltságát elvesztett, finom női kezet, a letörött, lepattogzott lakkú körmöket, de még a megviseltség ellenére is örömmel simogatta vissza a nő kedveskedő ujjait.
- Alakul köztünk valami? Én szeretném! Mondtam is, hogy kicsit beléd vagyok habarodva! - mondta Sztella halkan, de érezhető komolysággal.
- Figyelj! Egy dolog, amit érzek, és egy másik, amit megengedhetek magamnak. Tudod, rettenetesen gyötör még mindig a lelkiismeretem, nagyon bánt, hogy megerőszakoltalak. Nem akarom, hogy bűntudatból szülessen köztünk valami olyasmi, aminek nem láthatjuk a végét, ami hazugságokra épül, és nem tartogat semmi örömet számunkra. Rettenetesen rosszul indítottam. Egyáltalán! Nem tudom, mit tettem, mi volt az erőszak, és akármennyire próbálok visszaemlékezni, valahogy nem tudom felidézni azokat a katasztrofális pillanatokat. És ez bánt, megfekszi a gyomromat. Tudni szeretném, mi történt valójában, mi volt az erőszak, mit csináltam veled, és bármit mondasz, nem fogok ellenkezni, csak meghallgatlak. Tudnom kell! Nem élhetek örökké ezzel a homállyal a fejemben. Azt mondod, megbocsátottál, de én erre azt mondom, nem lehet normális ez a viszony kettőnk között. Utálnod kellene, megvetni engem, amiért azt a szörnyűséget csináltam.
- Hát ennyire nem tudsz megbocsátani magadnak? Egyezzünk meg abban, hogy egyszer, amikor már megbízol bennem, elmondom mi történt valójában. - húzódott el a nő, mint aki csalódott Gusztávban, majd Csilla hátához feküdt és átkarolta - Ébressz fel egy óra múlva, majd én őrzöm a tüzet reggelig. - mondta, aztán lecsukta a szemét, és a férfi megérezte, hogy Sztellát megbántotta az elutasítással. Vagy csak nem szeretne emlékezni? Kijózanító volt, ahogy a nő faképnél hagyta.
A válasz nélkül maradt férfiban ismét felerősödtek a rossz érzések, ami elszomorította. Hiába érezte Sztella szeretetét, a lelkiismerete foglya maradt, kedvetlenül sóhajtott egy nagyot. Talán azzal ijesztette el a nőt, hogy kifakadt? Nem, nem akart mást, csak beszélgetni, és mi tagadás, a nő közelsége felvillanyozta. Nem maradt más számára, csak a két lefogyott és mégis nagyon vonzó nő esztétikusan ölelkező, lángoktól megvilágított csodaszép látványa, meg a lelkében a bűntudattól ismét elhatalmasodó keserűség.
 
Nem mert lefeküdni, inkább a térdeit átkarolva ült a homokban. Úgy érezte, ha kényelmes pózt vesz fel, menthetetlenül elmulaszt a tűzre rakni, bámult hát a lángokba, és emésztette magát a lelki gondjaival. A meggyötört teste azonban erősebb volt, mint az akarata. Irtózatosan nehezek lettek a szemhéjai, és szinte felriadt, amikor azon kapta magát, hogy elnyomta az álom, ráadásul még valami félelmeteset álmodott is. Megrázta magát, aztán a szemeit Sztella fedetlen fenekére szegezte, azzal akarta távol tartani a fáradtságot, de hiába a lobogó lángok sápadt fényének sejtelmes tánca a kidolgozott, csodálatos női testen, akkor épp nem látott fantáziát a természet eme izgató szépségében. Az erotikus élénkség helyett egyetlen pozitívuma akadt a bámészkodásnak. Megnyugtatta a férfi lelkét az a kép, ahogyan a lányok békésen, egymást átkarolva pihenték ki a korábbi napok háborús viszályait. Elmosolyodott, megdörzsölte a borostás arcát, aztán megint a térdeire támasztva az állát arra gondolt, hogy ebben a pózban csak egy kicsit bóbiskol, aztán úgyis felébred, ha elgémberednek a végtagjai. Hogy elűzze a rossz érzéseit, a másnapon kezdett gondolkodni. Mit csinálhat, amivel jobbá teheti az ottlétüket, és kielégíti mindhármuk létszükségleteit?
Puha, meleg test érintése ébresztette álmából. Forróság takarta be a meztelen hátát, aztán két oldalon a combjait két láb fogta közre. Felismerte a vállát érő szőke hajkorona csiklandozását, s jóleső érzéssel engedte a bordáin kétoldalról végig sikló kezeket a hasfalán összefonódni. Már egészen világos volt, a hajnali napsütés hunyorgásra késztette.
- Ne haragudj! Nem kellett volna rád erőszakolni magam, mikor tudom, hogy Csilláért vagy oda! - suttogta egy búgó, női hang, és egészen hozzásimult.
- Nem haragszom! Nekem nem kellene faggatóznom, nem kellene eszedbe juttatni azt az átkozott napot, és elfogadhatnám végre, hogy Csilla nem szeret. - fordította a fejét Sztella felé, mert halkan kellett beszélnie.
- Rendben, én tudok rád várni! Ha úgy érzed, szükséged van rám, bármit kérhetsz! Bármit! - Sztella nyújtózkodott balra húzódva, az állát átvetette a férfi válla felett, és egymás szemébe néztek.
A világoskék szemek megbűvölték Gusztávot, aki előbb megmosolyogta a borzas, szőke szénakazlat, aztán kicsit belenézett a szemek örömteli fényébe. Zavarba jött, inkább lejjebb engedte a tekintetét, és az ajkakban gyönyörködött. Szokatlanul fénytelenek lettek rúzs nélkül, de kétségtelenül teli voltak élettel, és maga sem tudta miért, csak azt érezte, hogy valamit meg kell tennie.
- Most úgy szeretnélek megcsókolni, de hitegetni nem szeretnélek! - hagytak el a mondat a megremegő ajkait.
- Akkor csókolj meg csak úgy, azért, mert kívánsz, és szerezz nekem azzal egy kis örömet. - válaszolt a nő, a férfi arcát megérintette a forró lehelete.
Picit még hezitált Gusztáv, aztán közelített. Előbb a homlokuk találkozott, mint ha azzal egyfajta érzelmi kötődést fejeznének ki, aztán a felső ajkak összeértek. A lágyságuk hatására csodás érzések engedtettek szabadjára a férfi testében és lelkében, és meglepődve tapasztalta, hogy abban a pillanatban nem is az erotika volt az első gondolata, csak szeretetre vágyott, és azt is kapta éppen. A második csók már sokkal simulékonyabban és mégis mohóbban csattant, a harmadiknál pedig már dübörgött a vér a férfi ereiben, ölelésre kívánkoztak az addig tétlen karjai. Sztella nem csak szép és vonzó nő volt, de kivételesen jól csókolt a buja, vastag ajkaival. Gusztávot a szexuális vágy elöntötte másodpercek alatt, és hajlandó lett volna sutba dobni a felesége miatti óvatosságát, annyira elvette az eszét az erotika. Sztella volt okosabb, kibontakozott a karjai közül, aztán elhúzódott, majd mikor a férfi felfogta, mi történik, visszahajolt egy puszira.
- Ne Csilla előtt, majd találunk rá megfelelőbb helyet és alkalmat. - simogatta meg a férfi arcát, közelebb állt, hogy a szőrös arc a hasfalához dörgölőzhessen, beletúrt a hajába, hagyta, hogy a férfiorr megérinthesse a szeméremdombját, aztán mélyet sóhajtva inkább ellépett, és mint akinek sürgős dolga akadt, a tűzre rakosgatott fadarabokat elmélyült gondolatokba temetkezve. A következő pillanatban már lehűteni és felfrissíteni magát az óceán hullámai közé szaladt.
Miért ilyen nehéz a választás? - Csóválta meg a fejét Gusztáv. Sztella arcéle boldogságot ígérően csillant meg a napfényben, ugyanakkor, ha a homokban alvó Csillára nézett, nem tudta elképzelni, hogy a feleségét elhagyja.
 
Próbált minden egyes, nőnemű lénnyel kapcsolatos vágyat kizárni a gondolataiból, ezért inkább a tűzbe bámult. Nem volt egyszerű feladat, hiszen még a Sztella okozta izgalom is alig csillapodott, aztán ezt az elhatározását feladta. Újra lehajtotta a fejét, ismételten csak álmodozott. Felidézte Csilla legédesebb csókját, aztán mérges lett magára, mert a két nőt elkezdte mindenféle aspektusban, de főleg erotikus kisugárzásban összehasonlítgatni. Semmiben sem voltak egyformák, mégis mindkettő személyisége és kinézete iránt vonzalmat érzett. Nem szabadna ezen gondolkodnia, csak baj lehet belőle, érte utol a bűntudat.
Köhögést hallott maga mellett. Hirtelen Csillára nézett, aki eszményi pozícióban nyújtózkodva ébredezett, és mit sem törődve a meztelenségével szabadjára engedte az elgémberedett testrészeit. Milyen jó lenne egy fényképezőgép, hogy ezeket az igazán elragadó, akt alakzatokat megörökíthesse! Gusztáv eltűnődött, vagy inkább elmerengett azon a lehetőségen, hogy egyszer ezt a látványt visszanézhesse. Üres tekintete ismét egy nő rabjává vált, pedig már jól ismerte azt a testet, amit most soványabban látott, de valahogy sokkal természetesebben bebarangolt a szemével.
- Ó, basszus, elaludtam! - szabadkozott a nő, majd felkelt, nyújtózkodott, előbb a tengerben mosakodó Sztellára figyelt, aztán a férfi tekintetét kereste, s odahúzódott hozzá ülő helyzetbe.
- Nem baj, őriztem a tüzet. Fáradt voltál, és olyan jó volt látni, hogy végre nyugodtan pihensz.
- Aranyos vagy! Ide engedsz? Szeretném, ha megölelnél! - furakodott az összezárt lábak közé, hogy a hátát a férfi mellkasának vethesse.
Gusztáv kénytelen volt magához engedni, nem mintha nehezére esett volna átölelni a saját feleségét, csak nem tudta, mit jelent ez a közvetlenség, és mit tehet meg, hogy a szakítás egyértelmű kijelentése után a szeretetét kifejezze.
Csilla hátradőlt, a hosszú haja megcsiklandozta a férfi szeméremtestét, aztán a bőrén keresztül meleget sugárzott a meglepődött ember érzékeibe, aki kicsit tétován, óvatoskodva átölelte, de a kezei csak barátian a nő karján pihentek.
- Tegnap olyan büszke voltam rád, igazi ezermester vagy! - hízelgett a nő, a fejét az óceán felé fordította, hogy Sztellát is szemmel tarthassa.
- Ugyan! Csak próbálok életben maradni, ki kell tartani addig, míg meg nem találnak minket.
- Szerinted megtalálnak valaha? Olyan, mint ha a világ végén lennénk, ahol senki sem jár. Sehol egy hajó, vagy repülő, álmomban sem gondoltam, hogy ilyen sziget lehet még a világon.
- Lehet, még napok kérdése, de biztosan megtalálnak. Jön majd egy hajó, egy hatalmas jacht, legalább kipróbáljuk, milyen az igazi luxus, ha már másként nem juthatunk olyan magasságokba a pénztelenségünkkel. - beszélt a férfi teljesen nyugodtan, meg volt győződve, hogy ha nem is pontosan úgy, de megmentik őket hamarosan.
- Tőlem egy kis halászbárka is jöhetne már, de minden kínlódás ellenére tegnap egészen jól éreztem magam. Ez az igazi élmény, nem a strandolás egy zsúfolt wellness szállodában.
- Ja, minden porcikám imádja, főleg a gyomrom, a tenyerem, meg a hátam! - rötyögött Gusztáv, aztán megérezte, hogy odalenn egyre nagyobb gond van, egy picit megpróbált távolabb húzódni a nejétől.
- Basszus! Erekciód van? - nevetett fel a neje, és követve a férfi mozdulatát, szorosabban odapréselte magát annak ágyékához.
- Ne haragudj! Nem tehetek róla! - szabadkozott a férfi. Elszégyellte magát, ugyanakkor jóleső érzés suhant át a gondolatain, hiszen a felesége nem elhúzódott, hanem közelebb helyezkedett hozzá.
- Nincs semmi baj, engem nem zavar. Elvégre mégis csak a férjem vagy még! És jó tudni, hogy hatással vagyok rád! - válaszolt Csilla teljesen megkomolyodva, aztán Sztella felé intett a fejével - Szerinted is szép?
- Igen, szép. Smink nélkül is van benne valami izgalmas. Mondjuk az a haj valami borzalmas, de engem nem különösebben zavar, jobban figyelek a bolondságaira meg a vagányságára. Feltűnő, hogy minden helyzetben képes nyugodt maradni és uralkodik magán, vagy egyszerűen elvicceli a dolgokat
- Én is azt hittem, gyűlölni fogom egész életemben, de valahogy megszeretteti magát. Tegnap már meg sem lepett, hogy lerángatta rólam a fehérneműt, belementem az agyament játékába. És tudod mit? Élveztem a meztelenséget, büszke voltam magamra, és itt, a világ végén egy kis nudizmus kinek árt? - hajtotta a fejét Csilla kérdőleg féloldalra, aztán megmozdította a csípőjét - ja, neked! - nevetett kristálytiszta őszinteséggel, és a férfi nem tudott haragudni rá.
- Örülök, hogy ilyen vidámnak látlak! - jegyezte meg Gusztáv a fejét csóválva, már a kellemetlen jövőkép lebegett a szemei előtt. Csilla abbahagyta a nevetést, és megsimogatva a férfi arcát mondott valami nagyon fontosat.
- Soha, de tényleg soha egyikünk sem fog kinevetni miatta! Legfeljebb majd mosolygunk egy kicsit! - aztán mintegy témát váltva lerázta a korábbi gondolatokat - Mit csinálunk ma? Komolyan gondoltad, hogy megkóstoljuk a főtt kagylókat?
- Minden biztonságosnak tűnő, ehető valamit fel kell használnunk, nem lehetünk válogatósak. Ha nem bírod megenni a kagylót, mert gusztustalan, akkor neked főzünk valami mást. Éhen nem maradhatsz. Gondolkodtam rajta, hogyan tudnék halat fogni, az ízlene szerintem mindannyiunknak. Ma viszont előbb fel kell halmozni egy rakás friss falevelet, aztán a parton rakunk egy nagy tüzet a máglya tetején zöld ágakkal, és remélem, a füstje majd messziről láthatóan idecsalogat valakit.
- Olyan okos vagy! - dicsérte a feleség. Gusztáv nem érezte jogosnak, de azért a bók a szívébe talált, mindjárt még csodálatosabbnak látta a lakatlan sziget alkotta kicsiny világot.
- Ez nem okosság, csak igyekszem mindent megtenni azért, hogy elkerüljük a katasztrófát. És most, amíg nincs nagy meleg, nem tűz olyan veszettül a nap, ásnom kell egy kutat.
- Gyere, fürödjünk mi is, aztán Sztellával segítünk, ahogy tudunk! - ugrott fel Csilla, de a férfi gyorsan összehúzta a lábait, és nem fogadta el a felé nyújtott kezet, csak bámult a nő lehetetlen barna, csillogó szemeibe.
- Ja, hogy neked kell egy kis idő, hogy lenyugodj! - mosolyodott el a férfi összezárt lábaira bámulva - akkor gyere majd utánunk, ha lelankadt! - vágott sokat sejtető arcot, aztán az óceán vizébe szaladt, hogy lemossa magáról az éjszakai izzadtságot és Sztellával bolondozhassanak a lanyha hullámokban.
A férfi követte a szemével. Elszorult a szíve, amikor a múltra gondolt. Hogyan engedhette, hogy ennyire eltávolodjanak egymástól? Gyerek nélkül is működnie kellett volna a kapcsolatnak, de azt is jól tudta, hogy a sok kudarc okozta azt az indulatot, amivel egyre kevésbé tudták elviselni egymást. Egyikük sem tehetett róla, mégis hagyták tönkre menni mindazt, ami jó volt.
 
Lassan feltápászkodott. Fájdalmat érzett minden testrészében, de nem engedhette meg magának, hogy az idő tétlenül múljon felette. Tervei voltak. Igaz, csak kicsi feladatokat tervezett, de úgy gondolta, ha megvalósít néhányat, akkor talán a feleségével is rendeződhet valamelyest a viszonya, és talán, ha feledtetni tudná az erőszakot, visszakaphatná a nő bizalmát egyszer s mindenkorra. Abban bízott, hogy Csilla sem szeretne egyedül, magányosan megöregedni, és az ő korában még általában fontos egy gyerek a házasságban. Talán nem volt a legszimpatikusabb elképzelés, de minden szalmaszálba kapaszkodott. Ránézett a lemezbográcsra, ami a homokban várta a sorsát. Még bőven volt benne főtt mangrovehajtás az előző estéről, ezért megnyugtatta a tudat, hogy aznap már reggelizni is fognak. Komótos léptekkel mozdította meg az elgémberedett testrészeit, lesétált az óceánhoz. Épp csak megmosta az arcát, aztán gondolt egyet, és hanyatt esett a fél lábszárig érő vízbe, verdesett a karjaival és lábaival, mint amikor hóangyalt készít valaki a friss hóban. Nem kell itt rohanni sehova, be kell osztani az erejét és akár élvezheti is egy kis időre a sziget nyugalmát.
 
A kalapács éles sarka sokadszor sújtott le a repülőgép szárnyára. Egy kisebb lemezdaradot volt hivatott leválasztani a gép testéről, ami majd lapátként szolgálhat a kút kialakításához. Valamivel ásnia kell majd a puhának tűnő, de azért a felszín alatt kemény rétegben lerakódott homokot. A lányok épp kagylókat gyűjtöttek a közelben, néha még hallotta is a beszédfoszlányokat. Nagyon sajnálta, hogy nem érti, miről tárgyalnak, de hallgatódzni nem akart. Azt gondolta, vannak már olyan jóban, hogy bármit elmondhatnak egymásnak, ugyanakkor azt is érezte, mennyire jó, hogy időnként a nevetésüket hallja. Gondolatban még mindig a füstjelekhez építendő farakáson gondolkodott, hol is kellene a tüzet meggyújtani. Próbált odafigyelni a szélirányra, ne szálljon rájuk a füst, de ne is legyenek messze a máglyától. Egy próbát megér, és ha nem is talál senki rájuk, legalább értelmes tevékenységgel töltik a lassan múló órákat. Csak idő kérdése, hogy végre arra tévedjen egy átkozott hajó!
A kút helyét nehezen választotta. Minél messzebb szerette volna az óceántól, hiszen minél több homok szűri a vizet, annál tisztábban kerülhet a víz a kókuszdiópohárba. A bozótosba nem akart bejárni, ezért a demarkációs vonalon, egy bokroktól takart, kisebb fűcsomóval tarkított kicsi tisztásra esett a választása. Ez közel volt a sátorhoz, és akadálytalanul oda lehetett látni a tábortűztől, ami azért ígérkezett megfelelő választásnak, mert Csilla a félelmei ellenére is elmerészkedhetett addig kíséret nélkül. Az az ötven méter pedig nem volt leküzdhetetlen távolság friss vízért cserébe, feltéve, ha egyáltalán iható lesz a kútban összegyűlő talajvíz, ami körbe van véve végeláthatatlan, sós óceánnal.
Sztella főzte ebédre a kagylókat, Gusztáv belevájta a lemezdarabot a fehér homokba, Csilla meg a férfi számára érdekes módon a közelében leült egy kidőlt fatörzsre, és zavarba ejtően bámult a mélyedésben munkálkodó férfira. Szemmel láthatóan nem az érdekelte, hogyan repül a száraz homok kis adagokban egy távolabbi kupacba. A férfi érezte, hogy a nő őt nézi, és nem a munkájára kíváncsi. Furcsa bizsergést érzett, de minduntalan, amikor a neje szemébe nézett, egy kedves mosolyt kapott ajándékba, ezért nem gondolt többre, csak arra, hogy Csilla segíteni akar, és ugrásra készen várja, hogy inni adjon, vagy a kiásott földet távolabbra dobálja. Csak egy szavába került volna, hogy a nő segítsen, de nem akarta, hogy a felesége megviselt ujjai csorbát szenvedjenek a homokban. Megelégedett a néma társaságával, és mivel a régebbi időkben csak a szemrehányásokat kapta, most ez a csendes figyelem, ami rég óhajtott megbecsülést sugárzott, az önbizalmát valamennyire visszaadta.
- Olyan jó tested van! Erre még így sosem figyeltem oda. - szólalt meg végül a sokáig gondolataiba mélyedt feleség. Gusztáv kezében megállt a lemezdarab. Mi van? A neje számára sosem volt fontos a testiség, most pedig, amikor meztelenül ott hajbókol előtte, pont ezt a témát hozza szóba?
- Nem emlékszem, hogy rajongtál volna valaha is a testemért. Vagy azért mondod, mert eltűnt az a kicsi sörpocak, amit nagy nehezen összegyűjtögettem az utóbbi néhány évben? - találta mulatságosnak a férfi Csilla véleményét. Végigtekintett magán. Az enyhén szőrös mellkasát nem tartotta izmosnak, a hasa sem az a kimondott kockahas, bár eléggé beesett és sovány. A lábaira sem lehet túl büszke, hiszen az izzadt bőre visszataszítóan mocskos, rengeteg homok tapadt rá, azt pedig elképzelni sem tudta, hogy a meztelen feneke, vagy a férfiasságára utalhat a felesége meglepő mondata.
- Mindig is úgy szerettelek, ahogy voltál, sosem zavart a pocak, és nem vártam el, hogy izmosra gyúrd magad. Vagy adtam rá egyszer is okot, hogy mást gondolj? Csak elgondolkodtam, és mivel most van időm bőven olyan dolgokon agyalni, amin máskor nem szoktam, úgy éreztem, nem baj, ha ezt kimondom. Különben bóknak szántam, nem gúnyolódásnak.
- Tudom, drága, tudom! Nem vettem baszogatásnak, eleve a hangsúly kedveskedő volt, és remélem, már túl vagyunk azon a ponton, hogy mindennel csak marjuk egymást. Olyan jó volt, amikor még bármit mondhattunk egymásnak, meg tudtuk beszélni a problémáinkat. - fordult Gusztáv a nő felé a térdig érő gödörben. Látnia kellett a nő szemeit, mit is mondanak. A korábbi fintorok helyett egy gyönyörű nő elbűvölő, mosolygós, tiszta tekintetével találkozott.
- Én is pont ezen gondolkodtam. Tényleg minden nagyon jó volt. Anyám jobban szeretett téged, mint engem, és apám is tisztelt és megbecsült. Ennek pedig oka van. Jó ember vagy! És tényleg annyi minden eszembe jut, amit egy kis türelemmel másképp csinálhattunk volna. - érződött a megbánás a feleség hangján.
- Ne rágódj ezen! Egy gyerek mindent megváltoztatott volna, de ha nem jött össze, én megértem a fájdalmadat. Talán nem helyes az az út, amin ide jutottunk, és valószínűleg másképp is alakulhatott volna az életünk, de a teher főleg a te válladat nyomta. Az viszont az én hibám, hogy nem tudtam segíteni rajtad.
- Pont ez az, amiről beszélek. Te sosem bántottál, mindig én voltam az ingerült, a veszekedős és bezárkózós.
- Hát! Néha haragudtam egy kicsit. - mosolyodott el Gusztáv fájdalmasan, érezze a nő, hogy a múlt miatt nem kellene már aggódnia. Megbocsátott. Mindent megbocsátott, és már nem is találta a korábbi problémákat annyira súlyosnak. Saját magán is meglepődött. Észrevette, hogy nem érez semmilyen megfelelési kényszert, amikor a gondolatait kimondja. Pedig hányszor, de hányszor nyelte le a haragját, hogy elkerülje a kezdődő viták súlyosbodását. Egészen mást érzett abban a pillanatban, egy titokzatosan formálódó nő új arcát fedezte fel, bírta a kedvességét, bizalmas közelségét, és zavarba ejtő figyelmét. Ha nem lett volna meztelen Csilla, akkor is boldog mosollyal nézett volna végig a ránctalan, vékony arcán, a fésülés nélkül is sima, vadóc frizuráján, így azonban nem bírta megállni, hogy meg ne gusztálja a nő kicsi, de formás melleit. Egy pillanatra megmerevedett, aztán zavartan elfordította a fejét, összpontosított a munkájára. Folytatnia kellett az ásást, mielőtt egy zátonyra futott házasság romjain keresne kegyelmes szexualitást. Nem, a neje soha többé nem fog vele lefeküdni! Csilla megmondta világosan, hogy csak barátságot akar. Belevájta hát a szerszámot a földbe és dolgozott tovább némi szívfádalommal gyarapítva testi gyötrelmeit és hitetlenségének következményeként magába fojtva a felerősödő önsajnálatát.
- Ha elölről kezdhetnénk az életünk, mindent másképp csinálnék. Nem büntetnélek örökös követelőzéssel és szexmegvonással. Szerettem veled lenni még akkor is, ha néha sok voltál és túl sokat akartál. - mondta Csilla, mint ha csak hangosan gondolkodna. Gusztáv összerezzent. Szóval a szexmegvonás szándékos volt? Egy pillanatra dühöt érzett. Hiába gondolta még az iménti percben, hogy el kell engedni a rossz emlékeket, a felismerés új volt, és a szíve legbelsőbb zugáig hatolt a fájdalom.
- Ez övön aluli volt, azt remélem, tudod! Szándékosan okoztál fájdalmat annyi éven át. Felfogod? - húzódtak ráncok a férfi homlokára. A haragja vádló tekintet formájában kiült az arcára, de pár másodperc múlva megszelídült, mert Sztella alakja megérkezett a látómezeje szélébe, és eszébe juttatta, hogy ő sokkal nagyobb bűnt követett el, amikor a nőt mocskos módon, részegen megerőszakolta. Egyébként is feleslegesnek látszott haragudni olyasvalamiért, amit egyszer már csak fájó múltnak gondolt. Elszégyellte magát, sápadtan a gödör mélyére sütötte le a szemeit.
- Miről van szó? Mi volt övön aluli? - kedélyeskedett a szőke nő kókuszpoharakkal a kezében. Az egyiket átnyújtotta Csillának, majd a makacsul hallgató Gusztávra fröccsentett kevés vizet a másik dióból.
A férfi felnézett a gödörből. Nem haragudott, de nem tudott mosolyogni sem a pillanatnyi zavarában. A pohárért sem nyúlt.
- Mi volt övön aluli? - kérdezte ismét Sztella most már sokkal halkabban.
- Csilla azon szórakozik, hogy milyen jó seggem van. - próbált mellébeszélni Gusztáv, és vigyort erőltetett az arcára, de Sztella résen volt.
- Tényleg jó segged van, nem csoda, ha bámulja! - nevetett fel a szőke, majd harsánysága hirtelen elhalkult és megkomolyodva beszélt tovább.
- Figyelj, Guszti! Ami volt, elmúlt, nem szabad ezen rágódnod. Tudom, hogy rossz emlékeket is őrzöl a kapcsolatotokról, de azt is tudom, hogy mindennek ellenére szereted Csillát. És szerintem tudod, hogy ő is szeret téged, csak még bizonyos dolgokat nem tett helyre önmagában. Sokkal jobban szeret, mint gondolod. Igen, csúnya dolog a szexmegvonás, de Csilla itt és most megígéri, hogy soha többé nem fog neked nemet mondani.
A férfi csak bámulta Sztella arcát. Nem értette, hogy jön a nő ahhoz, hogy Csilla nevében ígérgessen. Felfogta, hogy túl sokat hallott, és azt is értette, hogy a szavak megbékélésre, egyfajta kompromisszumra szólítanak. Habozott, nem is tudta, mit mondjon, csak nyelt egy nagyot, mint ha azzal magába fojthatna minden feltörő érzelmet és indulatot.
- Csilla most megígéri, hogy soha többé nem mond neked nemet! - ismételte meg Sztella a mondatot kicsit nyomatékosabban, miközben rabul ejtette a férfi gondterhelt tekintetét.
Gusztáv fújt egyet. A zúgó fejében lázas sebességgel követték egymást a röpke pillanatra reményt keltő gondolatok, aztán az utóbbi napok eseményeit felidézve csak egy megvalósíthatatlan bolondos tréfának titulálta Sztella szavait. Ugyan, hogy is hihetne benne, amikor ezt a dolgot nem tisztázhatja csak egyes egyedül a feleségével? Már- már mosolyogni kezdett a kitartó és határozott szőke szemébe, amikor a fülét megütötte a felesége hangja.
- Megígérem, hogy soha többé nem utasítalak el!
Gusztáv odakapta a fejét. Csilla szégyenlősen menekült a saját bokáinak látványába, aztán óvatosan a férje szemébe nézett. - Megígérem, hogy soha többé nem utasítalak el! - ismételte el halkan. Bármennyire meglepődött a férfi, mégis kedvességet és meghatottságot érzett. Elmosolyodott végre.
- Na, látod! - lökte meg a vállát a szőke nő, letette a gödör szélére a kókuszpoharat, majd a félredobált homokból kialakult kicsi dombra huppant elégedett, sugárzó képpel.
- Na persze. Úgy látom, ti összebeszéltetek. Különben is a tündéri nejemmel már megtárgyaltuk, hogy csak barátok maradunk, és Csilla biztosan csak azért mond ilyeneket, mert nagyon jól tudja, hogy tartom magam az ígéretemhez. A bolondját járatjátok velem! - kapkodta a fejét a két összenevető nő között, aztán maga is vigyorogni kezdett, amiért egy röpke pillanatra bedőlt Sztella pajzán játékának.
- Te tudod! - hagyta rá sokat sejtetően bazsalyogva, vállat vonogatva Sztella. Gusztáv azt érzékelte, hogy a felesége felé mozdul, belép mellé a gödörbe, és úgy, olyan szeretettel átöleli, amire nem is emlékezett, hogy valaha is megtörtént volna. Az izzadt, meleg teste az övéhez simult, és a férfiban szinte tehetetlen meghatottságot és kellemes gondolatokat ébresztett. Mozdult. Kiszabadította a karjait és igazi örömmel, valódi, mély szeretettel visszaölelt. Orrát befúrta a barna fürtökbe, hatalmasat sóhajtott, és mint ha kifújta volna magából az összes mérget, az arcára kiült minden érzelme, azon kapta magát, hogy küszködik a könnyeivel.
- Most, hogy szent a béke, legyen egy csók, aztán lenyomhatnátok nekem egy kis műsort. Legyen már egy kis békülős szex! Mindegy milyen! - szentségtelenítette meg a pillanat romantikáját Sztella tréfás felszólítása. Csilla felemelte a fejét a férfi válláról, és kínosan egymás szemébe mosolyogtak. Az ajkai enyhén megnyíltak, nyoma sem volt az arcán semmilyen tréfának, ezért a férfi gyorsan mindent átértékelt és meg is ijedt. Csak nem azt gondolja ez a nő, hogy képes lenne megszegni az ígéretét? Megrázta a fejét, nemet intett.
- Nem kell tőlem félned, nem teszek semmi olyat, amit nem szeretnél. - jelentette ki magabiztosan, pedig azok az enyhén megnyílt ajkak csábító módon egészen más irányba terelték a gondolatait, és az első, menyasszonyként még jócskán szerelmes nő ábrázatára emlékeztették.
- Nem is félek. - válaszolta a nő, s Gusztávot meglepte a barna szemekből áradó bizalom melegsége.
- Látjátok? Nem is lenne olyan nehéz helyrehozni ezt a házasságot, csak egy kis kedvesség kell, és semmi több, mert megvan köztetek a szeretet, és szinte látszik a kémia. - törte meg a harmóniát Sztella. Azt nem lehetett megállapítani, a mosolya és a hozzá párosuló mély sóhaj mennyi keserűséget rejtett a saját életéből hiányzó boldogság miatt.
- Sztella kérlek, ezt ne firtasd! - szólt vissza a férfi a végletekig elpirulva - Elég nehéz ez kettőnknek így is, ne nehezítsd méh jobban!
- Ha azt hiszed, nem tudom milyen igazán szeretni és kívánni valakit, nagyon tévedsz. Csak jót akarok nektek, és azt szeretném, hogy együtt maradjatok. Te túl jóhiszemű vagy mindenhez. - vágott vissza a szőke, aztán felállt, anyai jósággal megsimogatta mindkettejük fejét. - Tudok valamit segíteni, vagy menjek, vigyázzak a tűzre?
- Nem, egyelőre nem tudsz segíteni. Ezt a kiásott homokkupacot kellene eltakarítani, hogy legyen hely a kút mélyítéséhez. Keresni kellene valami tárolót, amibe belerakva el lehetne hordani innen a fenébe ezt az átkozott homokot. Kézzel nem tudom messzire dobálni. - aggodalmaskodott a férfi, de csak a kényelmetlennek érzett közjátékon akart minél hamarabb túlesni. Örült, hogy a szomorú valóságba visszatérhetett, és elmenekülhetett a saját szégyenérzete és indulatai elől. Némileg zavarta a neje ölelése, amit sem játékosnak, sem szemtelenségnek nem tudott magyarázni, olyan volt számára, mint egy elkésett érzelmi kitörés. Boldognak kellett volna lennie, ő mégis egyre keserűbbnek találta a bensőséges ölelést, kellőképpen összezavarta az amúgy is kétségek között vergődő szellemét.
- Talán a szerszámosláda... - ötletelt Sztella, és mint ha olvasott volna a férfi gondolataiban, elnéző mosollyal megfogta Csilla kezét, és kisegítette a gödörből.
- Az nem jó, üresen is nehéz, ha megpakolom homokkal, nem bírom cipelni. - rázta meg a fejét Gusztáv. Elkapta a neje meztelen fenekéről a tekintetét, aztán mégis belenézett a hátraforduló nő felhúzott szemöldökű, kérdések millióit rejtő arcába. Megérezte a csalódottságot, de megnyugtatta magát, hogy Csilla biztosan nem az a nő, aki tényleg számított is valamire. És mi van, ha tényleg megcsókolja? Vajon elhárította volna? Csilla egy nappal korábban még azt szerette volna, hogy Sztellával legyen boldog. Talán azért ilyen közvetlen, hogy Sztella helyezkedését megkönnyítse? Belefájdult a feje a sok talányba, amelyek hosszú barázdákban felrajzolódtak a homlokára. Sztella kacsintott egyet Gusztávra, aztán derékon ragadta Csillát és a füstölgő tábori tűzhely felé terelte. A világ minden kincséért sem mulasztotta volna el, hogy még egy utolsó, elnéző mosolyt ne küldjön a férfi felé.
- Mondtam, hogy nem fog menni, egyetlen szavammal mindent elrontottam! - visszhangzottak az utoljára hallott szófoszlányok Csilla szájából, ami megerősítette a férfit abban, hogy a két nő valami tervet kovácsolt ellene. Ellene? Hiszen csak szórakoztak!
Még sokáig állt a férfi a gödörben, nézte a távolodó nőnemű lényeket, és igyekezett rendet tenni a saját fejében, aztán lemondóan lehajolt a kókuszpohárért. Szomjas volt és fáradt. A földmunka nagyon hamar kivette az erejét, de azt nagyon jól tudta, hogy nem erővel, hanem ésszel kell a következő napokat megélni. Szüksége volt a tiszta gondolatokra, mert bármennyire is próbálta magában tagadni, a lányok barátságos társasága mellett is tovább dolgozott benne a bűntudat a megerőszakolást illetően. A hátán megkeményedett sebek is minduntalan eszébe juttatták azt az átkozott napot. Mit akarhatott Csilla? És miért hozta fel a szexmegvonást? Talán csak tisztázni akart valamit az erőszakkal kapcsolatban? De akkor miért nem mondta ki nyíltan, és Sztella miért akarja annyira, hogy kibéküljenek újra? Teljesen elbizonytalanították a gondolatok. Egyetlen kapaszkodója maradt csupán, az a szeretetteljes ölelés, amit Csillától kapott, Persze annak is lehetett rengeteg jelentése, a lényegét tekintve azonban csak a kettejük közötti, újra alakuló barátságot erősítette.
A mély gondolatok terhe alatt alig vette észre, hogy a máskor szikrázó nap vakító fényét egyre sűrűbb felhők takarják el. Felnézett az égre, és percekig lenyűgözve bámulta a felhőképződés csodáját. Tudta, hogy hamarosan eső lesz, és ezzel párhuzamosan az életösztön elkezdte siettetni. Fát kell gyűjtenie, minél nagyobb tüzet kell éleszteni, hogy ki ne aludjon a nehezen gyújtott parázs egy intenzív esőben. Nem kockáztathatott, rettentő szükségük volt a lángokra úgy a főzéshez, mint az esetleges füstjelekhez, amit messziről észre lehet venni a lakatlan szigetek irtózatos magányában. Futásnak eredt. Már messziről kiáltozott a lányoknak, kérte a segítséget, és meg sem állva fordult vissza a lombos fák felé, hogy a kidőlt, korhadt ágakat összegyűjtve felszítsa azokkal tüzet. Amíg a lányok méretes lapuleveleket hordtak a száraz farakásra, ő a bográcsot félretéve valóságos máglyát készített, miközben a tüdejét majd kiköpte a zihálástól. Minél nagyobb a láng, annál kisebb az esélye, hogy kialudjon az éltető láng. Az eső elé nem állhatott, hát próbált furfangos megoldással szolgálni, és nagyon bizakodott az elméletében. Az első cseppek már nem érték váratlanul. A kezdődő szélre a lányok behúzódtak a sátorba, magukkal vitték a bográcsban még forróvízben lötyögő kagylókat. Gusztáv még állt egy darabig a tűzrakás mellett. Élvezte a heges, izzadt hátán a hűsítő esőcseppeket és a lángok bizseggető melegét. Kritikus szemmel megvizsgálta a letakart farakást, még itt-ott igazgatott a takaráson, aztán a kókuszpoharakat belenyomta a homokba esővizet gyűjteni, végül ő is a sátorba bújt a kezdetleges késével a kezében. Eltökélte magában, hogy megkérdezi a lányokat, miről szólt a gödörben az az ölelés.
Kisebb zápor köszöntött a sátorban kucorgó emberekre, amellyel együtt megérkeztek a hangos dörrenéssel kísért villámok. Nem volt igazán félelmetes, hiszen otthon, Magyarországon sokkal komolyabb viharok tomboltak időnként, de Csilla így is félénken húzódott a sátor legtávolabbi pontjába. Gusztáv hasra feküdt, a borostás arcát odatolta a felesége combjához vigyázva arra, nehogy szemtelenségnek titulálja a nő a bizalmas mozdulatot. Maga sem tudta, mit kezdjen azzal, hogy Sztella a hátához bújt, és mint egy szerelmes nő, ölelgette hátulról.
- Félsz? - kérdezte végül Csillát, próbált úgy tenni, mint aki észre sem veszi a másik nő jelenlétét, de szólni nem mert a dörgölőzésért, viszont annál jobban tartott a neje szemrehányásától. Olvasott a neje pillantásaiból. Ez még jobban összezavarta, mert Csilla mosolygott, és ahelyett, hogy szóvá tette volna a nemtetszését, megsimogatta a férje üstökét.
- Csak egy kicsit. - válaszolt halkan.
- Szükségem volna egy kis tisztánlátásra. Mi volt a célotok, mi siklott félre, amikor a gödörben felidegesítettem magam a szexmegvonáson? Hallottam, azt mondtad Sztellának, mi szerint tudtad, nem fog menni, és most azt szeretném tudni, hogy mi az, ami nem fog menni, és miért nem fog menni. - fogalmazott nehézkesen a férfi kicsi szüneteket tartva, hogy összeszedhesse a gondolatait, miközben Csilla szemeit próbálta kémlelni. A nő kicsit elpirult, aztán megvárta, míg Sztella kikuncogja magát, csak utána válaszolt.
- Csak néztelek, hogy milyen helyes és ügyes pasi vagy. Kívántam a társaságod, beszélgetni akartam. Már bánom, hogy felbosszantottalak, de talán jobb, hogy már tudod, amit szerintem eddig is tudtál, csak nem vallottad be magadnak. Szerintem ismersz már hozzá elég jól.
- Csak ennyi? Még mindig nem tudom, mit akartál, vagy inkább akartatok elérni. Sztellát beavattad, azt tudom. - bosszankodott a férfi, mivel kielégítő válasz nélkül maradt, aztán rászólt Sztellára - Ne bújj már ennyire hozzám, zavarba hozol. Csilla nem rád, hanem rám fog haragudni miatta!
Abban a pillanatban egy gondolat villant át a fejében, és csak bosszankodott, hogy sem távolabb nem húzódtak a lányok, sem válaszra sem méltatták, csak kuncogtak a férfi félelmein.
- Jaj, Csilla, de nagy barom vagyok! Nem is oly rég még azt mondtad, hogy szeretnéd, ha boldog lennék Sztellával, ha kikerülünk a sziget fogságából. Netalán arról lett volna szó? De nem! Sztella minket akar mindenáron kibékíteni. Teljesen összezavartok - fakadt ki Gusztáv elkeseredve a tudatlanságtól, és remélte, hogy a hangosan kimondott gondolatokra majd magyarázatot kap valamelyik lánytól.
- Ó Csillácska, de aranyos vagy! Nekem hagynád ezt a nagyszerű pasit? - mászott a szőke nő a férfi hátára, hogy a feleség arcát elérje és megsimogathassa. Gusztáv érezte a hátán a meztelen test forróságát, de inkább ingerült lett, mint vágyakozó. Hülye játék, gondolta magában, és kezdett rájönni, hogy megtudni semmi fontosat nem fog.
- Te boldoggá tehetnéd. Tetszel neki, az biztos! - rötyögött vissza Csilla, aztán a férfi egy cuppanást hallott. Még a csöpögős esőben is jól kivehetően hallatszott, hogy valamelyikük puszit kapott. Nem emelte fel a fejét, pont eléggé hülyén érezte magát, hogy róla volt szó, de mint ha nem számítana, ő maga mit is gondol.
- Nem is tudom. Az imént a gödörben még a te testedet bámulta, szerintem hatalmába kerítette a nosztalgia, és azokról az időkről álmodozott, amikor még hatalmasakat szeretkeztetek! - feküdt vissza Sztella Gusztáv oldalához, és kedvesen vagy a férfi szerint inkább kötözködően megsimogatta a hátát.
- Bolondok vagytok! Nem zavar senkit, hogy én is itt vagyok? - Ült fel a férfi, és hogy véget vessen a kényelmetlen beszélgetésnek, egészen a sátor bejáratáig húzódott, kitartotta a kezét, és esőcseppeket gyűjtve a tenyerébe lefröcskölte a lányokat, akik vihorászva összebújtak a távolabbi sarokban.
- Tudom, megérdemlem a sorsom, mondhattok, amit akartok. - sóhajtott Gusztáv. Bántónak érezte a játékot, amit talán csak bosszúból kapott, és arra gondolt, azért szórakoznak, hogy észrevegye, valójában nem kell ő már egyiküknek sem. És magában azzal egészítette ki a gondolatot, az elképzelés teljesen jogos, mert ő egy erőszakos, mocskos disznó, még ha nem is emlékszik az erőszakossága részleteire. Hirtelen elhatározással kibújt a sátorból, és az esőben futásnak eredt. Maga sem tudta hová, csak el minél messzebb. A torka elszorult. Pedig már azt hitte, megbocsátanak a lányok, vagy legalább nem vetik többé a szemére, mert azért annak a délelőtti ölelésnek csak más értelme kellett, hogy legyen, és Sztella sem szólt neki egyetlen rossz szót sem. Akkor miért? Miért bántják? Bűnhődnie kell! Talán ilyen a női természet, alattomban intézik a maguk kis csendes bosszúját?
A lába az óceán fölé hajló kókuszpálmához vitte. Fellépdelt a szárán, egészen a víz fölé kerülve megállapodott az égnek törő, felegyenesedő szár görbületében. A vállával a szúrós szárhoz dőlve átkarolta a törzset, és mit sem törődve a szemébe folyó esővel, kínzó fájdalommal szemlélte az óceán végeláthatatlan határait. Érezte, hogy elszorul a torka és kicsordul a könnye. Lenézett, mint ha az apró, sós cseppet követné a szemével, és kereste a kicsi fodrot a milliónyi másik esőcseppek okozta kőrkörös hullámok között. Odalenn a viszonylag sekély vízben hatalmas, sötét árnyak mozdultak. Ráják jöttek egészen közel a parthoz. Annyit tudott ezekről az állatokról, hogy a vízben meglehetősen veszélyesek, mert a farkukon lévő mérgező tüskék akár halálosak is lehetnek, azokat jobb elkerülni. Abban a pillanatban arra gondolt, talán jobb volna meghalni, elkerülni ezt az örökös önmarcangolást, befejezni ezt a mindennapos, sanyarú életet, de a halál utáni vágyat felváltotta az aggódás. Mi lenne akkor a lányokkal? Ha az a sorsa, hogy jóvá próbálja tenni a hibáját, nem csinálhat akkora baromságot. Szükségük van rá. Ha csak addig kell a segítsége, amíg kikerülnek a szigetről, akkor is mindent meg kell értük tennie. Most az tűnt a legfontosabbnak. Egy darabig még meghatódva bámulta a tengeri állatok lomha mozgását, aztán lemászott, és egy kicsit megnyugodva a gödör felé vette az útját. Csak akkor van valami haszna, ha dolgozik is, és most a munka fontos volt, hogy embernek érezze magát általa.
 
Az eső csendesedett, apró, langyos szitálássá szelídülve lassan elporladt a meleg szélben, és visszatért a fullasztó párát felszabadító erőteljes napsütés. Gusztáv térdre ereszkedve, magába szakadva markolászta a felázott talajt. Sokkal könnyebb volt messzire dobálni a vizes homoklabdákat, mint korábban a lekeményedett, majd porszerűen szálló homokot. El is döntötte, hogy vizet hoz majd a gödörbe a további ásáshoz. Észre sem vette, hogy a csöpörgő esőben két alak állt meg fölötte kézen fogva.
- Guszti! Kérlek, ne haragudj! Megfeledkeztünk a lelkiismeretedről és buta játékot játszottunk, de nem bántani akartunk! - suttogta Csilla.
- Akkor mit akartatok? Érzékeltetni, hogy mennyire semmibe vesztek a bűnöm miatt? - csattant a férfi hangja, de nem nézett föl, még nagyobb elánnal dobálta a sarat és ódzkodott attól, hogy meglássák a szomorúságtól eltorzult arcát.
- Nem vagy bűnös, nem is volt semmilyen erőszak! - lépett be mellé a gödörbe Sztella. A kezében lévő nagy lapulavélbe csomagolt valamit letette a gödör szélére, és lefogva a férfi karjait hozzábújt, mint amikor egy anya a sebesült gyermekét vigasztalja. Gusztáv azonban türelmét vesztve felállt, lerázta magáról a vigasztaló karokat, és meglepő fürgeséggel kiugrott a gödörből. Egy pillanatra még visszafordult, mielőtt újra futásnak eredt volna.
- Ezt most csak azért mondod, hogy megnyugtass. Tudom, hogy nem bántani akartatok, de már teljesen mindegy, hogy az erőszakért megbocsátotok-e valaha, mert én nem tudok majd megbocsátani saját magamnak! - kiáltotta fájdalmában, és eltűnt az erdő fái között, mielőtt az idegei teljesen felmondták volna a szolgálatot.
 
A futás kivette minden erejét, fuldoklott, a szíve is elszorult. Fájdalmat érzett a mellkasában, amit nem az útba eső fák és bokrok éles ágai okoztak. Lassítania kellett. Közömbösen letörölte a bőrén kiserkenő vért, és ment tovább, maga sem tudta, hogyan kellene megnyugodnia. Az idő és fáradtság azonban végezte a dolgát, előbb csak céltalan sétált az óceánparton, aztán a kicsi mangrovefa árnyékában találta ismét magát. Megint nekivetette a hátát, és az óceánt tanulmányozta elmélyülten. Van értelme ennek a nyavalygásnak? Ha bűnös, megérdemli a kényelmetlen bánásmódot! Azt gondolta, hogy felesleges vergődni, meg kell kapnia azt, amit megérdemel. A bűntudat ugyan nem hagyott alább, de legalább időt hagyott, hogy ismét a fontosabb dolgaival foglalkozzon. Már ha bármit fontosabbnak lehetne nevezni attól a lelkiismeret furdalástól, amit átélt egy részegség miatt teljesen kiesett, de mégis nagyon súlyosnak vélt tett miatt.
 
Két órányival később már sokkal kiegyensúlyozattabban ült törökülésben a mangrove árnyékában, és a közelben gyűjtött hosszú, gyékényszerű leveleket próbálta egymásba fonni, hogy egyfajta kosárkát formázva majd azzal hordja a homokot. Egy idő után feltűnt neki, hogy nem keresik a lányok, ami ismét kétségbeesést okozott, tovább erősítette az önsajnálatát, de nem volt kedve visszamenni sem a tűz, sem a találkozás kellemetlensége miatt. Kezdte szégyellni magát, hogy oly gyengének mutatkozott. Megszállottan fűzögette a fűszálakat, és közben folyamatosan nézte a napot, amint az lassan, komótosan haladt egyre alacsonyabbról megvilágítva a fehér homokos, máskor talán csodás, de most élettelennek és sivárnak tűnő partot.
 
A szürkület ismerős, női hangokat hozott. A nevét kiabálva keresték, és meg is találták hamar annak ellenére, hogy nem válaszolt. Közre fogták, és némán mellé ültek szorosan, mint ha attól tartanának, hogy az első szóra ismét elinal. Csilla kivette a kezéből a semmire sem jó fonatot, kókuszpoharat adott helyette, és szinte suttogott, míg Sztella a másik oldalon aggodalommal vizsgálgatta a friss sebeket a férfi vállán és mellkasán.
- Figyelj! Mi szeretünk, akármit is gondolsz! Bármit mondasz, vagy bármit teszel, mi elfogadjuk. Nem érzed, hogy valami megváltozott közöttünk? Nem érzed, hogy nem kell a régi hibáid miatt aggódnod?
- Nem volt semmilyen erőszak. Tényleg nem volt. Engedd megnyugodni a lelkiismereted. Csilla mondta, hogy rettenetesen lelkis vagy, de nem gondoltam, hogy ennyire a szívedre veszel valamit, amiről semmit sem tudsz. Nem akarom, hogy ez neked valaha is fájjon. Engedd el, kérlek! - beszélt nagyon halkan Sztella, aztán puszikat adott a férfi vállán a friss sebekre nem törődve azzal, hogy Csilla ott ül a másik oldalon.
- Szégyellem magam, hogy elborult megint az agyam, ne haragudjatok! - hajtotta le a férfi a fejét, és megint érezte, hogy könnycsepp gördül az arcán. Forróságot és szégyent érzett egyszere, a vér az arcába tódult, majd egy még melegebb valamit tapasztalt, Csilla kezét, amint letörli a könnycseppet, és utána az ajkait, amint puszit ad a szájához egészen közel.
- Nincs mit szégyellened, a fájdalmat mi okoztuk. És soha az életben nem szeretnék többé hallani semmilyen erőszakról. Nem történt meg, ne emészd magad! - fogta meg Sztella a férfi szabad kezét két kézzel, és a szívéhez vontatta. A férfi meglepődött, hiszen mit keres a keze a nő meztelen mellei között, de már maga sem tudta, hogy mit mondjon, vagy mennyire tiltakozzon, csak hagyta megtörténni a dolgokat. Semmilyen szexuális ingert nem érzett, inkább csak még jobban elbizonytalanodott. A bizonytalanság pedig megkötötte a gondolatait. Akkor inkább sodródjon az árral, mint sem megint valami őrültséget csináljon. Nem merte felemelni a tekintetét, de érezte, hogy ez a pillanat most nagyon fontos. Sztella hajlandó elfelejteni miatta a félresikerült kalandot. Hogy miért teszi? A túlélésért, vagy tényleg kedveli? Nem értette, és nem is tudta semmilyen szempontból eldönteni. Mindenesetre a két nő szeretetteljes közelsége megtette a hatását.
 
És most egyél, különben tényleg megharagszunk! - tolta Sztella aggódó féltéssel a férfi combjai közé a lapulevelet nem törődve azzal, hogy intim helyeken matat. Kihajtogatta az alkalmi kendőt, amelyben nyitott kagylók rejtőztek még viszonylag melegen, és egyet a férfi kezébe nyomott, miután az ivott egy kortyot az enyhén sós vízből.
- Ti már ettetek? - kérdezte Gusztáv, miközben próbálta leküzdeni az ellenszenvét a kagyló húsának állaga miatt. Hiába ismerte, az ő kultúrájában ez az étel ismeretlen volt, és gyerekkori emlékei szerint meglehetősen undorító.
- Igen, mi már ettünk. Vigyáztunk a tűzre, fát is hordtunk, és kimélyítettük a kutadat. Ketten gyorsabban haladtunk. - válaszolt most Csilla, merengve vizsgálgatta a letöredezett körmeit, amelyek alól világított a koszcsík.
- Pedig megmostam háromszor. - mentegetőzött, aztán mit sem törődve a kezeivel a férfiba karolt.
 
Gusztáv erőt vett magán. Ha már az ő ötlete volt, nem szabad meghátrálnia. Egészen közel emelte a szájához a kagylót, de még vett egy mély lélegzetet, mielőtt az ajkával hozzáért volna az undorítónak tűnő húshoz. Előbb csak megérintette a nyelvével. Tudni akarta, milyen az állaga, csak utána harapott, kiszívta a kagyló belsejét, és próbálta leküzdeni a felforduló gyomrából érkező ingereket. Szinte rágás nélkül nagyot nyelve leküzdte az első kagyló rezgősen puha húsát egészben. Sztella kuncogott megint.
- Ha tudnád, nekem is milyen nehezemre esett! - lökte meg a vállát a felesége a szokatlan étel lenyelése után. Nyoma sem volt a hangjában semmiféle neheztelésnek, ezért a férfi a szemébe nézett. Csilla mosolygott, és a bátorító mimikáját apró simogatásokkal toldotta meg.
- Nagyon szar, hogy őszinte legyek. Már bocsánat a kifejezésért. - vigyorgott a férfi kényszeredetten, de meg sem várhatta, hogy leküzdje az ellenszenvét, Sztella gondoskodott róla, hogy a következő kagyló máris ott legyen a kezében.
- Sós vízzel talán elmegy. - vett erőt magán Gusztáv, aztán megpróbálta még gyorsabban lenyelni a következő darabot, hogy minél kevesebbet érezzen a kellemetlen élményből.
- Most ez van. Nélküled még ez a kagyló sem lenne, és annyira nem is rossz. Csak megszokás kérdése! Jobb, mint az ízetlen mangrove, a kalória pedig nagyon kell! - ösztökélte a felesége a lesoványodott embert.
- Most úgy megkérdezném, melyik a jobb! Beledugni a kagylóba a nyelved, vagy habzsolni, ahol csak éred? - kuncogott megint Sztella, de a férfi helyett a felesége válaszolt.
- Ne most Sztella, kérlek! Nem tudja milyen, nem nagyon engedtem, hogy megtörténjen. Férj és feleség összenéztek. A nő ártatlan szemekkel bámúlt, míg a férfi azon elmélkedett, vajon minek köszönheti ezt a megható őszinteséget.
- Megkérdezném, hogy miért nem, de jól van, inkább hagyjuk ezt. Most mindegyikünknek meg kell értenie, hogy egymásért vagyunk, és nem egymás ellen. És nagyon remélem, hogy így gondoljátok ti is, nem csak az én érzelmeim mondatják ezt velem!
 
A sátorhoz visszafelé lassan lépkedett a háromtagú társaság. Egykedvűen, vagy inkább csak a közömbösség látszatát keltve rugdosták a puha korallhomokot. Néha összeért a karjuk, a kezük, de a csendes, nyugodt séta az esteledő szigeten szükséges volt ahhoz, hogy az aznapi viszontagságot mindenki megeméssze. Gusztáv a pálmafánál gondolt egyet, és felszaladt ismét. Kíváncsi volt, ott vannak-e még a hatalmas ráják, vagy bármilyen más halak, és örömmel látta, hogy alant a sekély víz megelevenedve kínálja a másnapi ellátmányt. Szerszámot kell csinálnia, egy jól kihegyezett, erős dárdát, egy méteres szigonyt, azzal talán foghat egy nagy halat, ami napokra ellátja őket ennivalóval. A felfedezéstől öröm vegyült a sok bánat és önmarcangolás közé. Azt már kitapasztalta, hogy ha nem esik eső, egy nagy farakás a tűzön pirkadatig kitart, nem is kell igazán őrizni a lángokat, csak életben kell tartani a sok parazsat és idejében felkelni a nap első sugaraival.
A lányok segítettek fát rakni a tűzre aztán magukkal cipelték Gusztávot az óceánba. Ha sziszegett is a sós víz maró fájdalmától, hagyta, hogy a két nő gondosan kitisztogassa a sebeket. Gyereknek érezte magát, mint ha nem tudna gondoskodni saját magáról, de úgy érezte, hogy hagynia kell, mert ettől marad majd nyugodt és barátságos a hangulat. Egyedül a csend volt, ami meglehetősen zavarta, mert a két szép és a felhomályban titokzatossá váló szirén túl közvetlen volt vele, túl csábítónak érezte a simogatásokat. Ez felkavarta, de az aznap történt nyomasztó eseményekről szándékosan nem beszéltek. Hullámzottak az érzelmei, de valamennyit elnyomta. Sem Sztella, sem Csilla irányában nem mert megkockáztatni semmilyen közeledést vagy beszélgetést. Úgy döntött, jobb, ha hallgat, mint oly sokszor máskor is, amikor kerülte a felesleges vitákat. A sátorba sem találta a helyét, de a lányok nem hagyták, hogy kinn töltse az éjszakát egyedül a tűz mellett a szabadban.
- Pihenned kell! - hangzott a kézenfekvő indok, és ellenkeznie nem volt szabad. Valójában bánta volna, ha a két forró bőrű és gyönyörű nő néma társaságát mellőznie kellett volna, hiszen minden balul elsült esemény ellenére szerette őket valójában.
És a sötétben Sztellának beszélgetni támadt kedve.
 
- Molnár Guszti! Miért nem beszélgetsz velünk? Olyan hallgatag vagy, nem mesélsz magadról semmit, alig halljuk a hangodat. - a kérdést a mellkasán bóklászó kézzel tudatosította.
- Hát! Tudom, háttal nem kezdünk mondatot, de a körülmények mostanában úgy alakultak, hogy örülök, ha egyáltalán hozzám szóltok. Nem vagyok érdekes ember, szeretek meghúzódni a háttérben. Nem vagyok buta, de okos sem. És még az jutott eszembe, hogy gyűlölöm az erőszakot, de az már az én számból teljesen elfogadhatatlan. - mondta a férfi lassan, érthetően.
- Hülye! - kapta a választ azon nyomban Sztellától - Hogy ki az érdekes, azt inkább hagyjuk, mert aki annak tűnik, az okozza mindig a legnagyobb csalódásokat. Szerintem okos vagy. Nélküled már régen itt pusztultunk volna. Jól mondom Csillus? Honnan tudsz ennyi mindent? Én itt élek már jó ideje, de három napig nem húznám ki nélküled, semmit sem tudok a környezetemről. Ami azt illeti, még az otthoni, magyarországiról sem. Az iskolában nem tanítanak olyanokat, amiket te tudsz.
- Nem hiszem, hogy okosabb lennék, csak más az érdeklődési körünk. Gyerekkoromban sokat olvastam, főleg regényeket, de azokból is tanultam valamennyit. Szerettem a Delta híradóit, a természetfilmeket, és a fizikát is. A kémia is érdekelt, de ahhoz nagyobb erőfeszítésre lett volna szükség, de nem akartam felcsapni holmi méregkeverőnek.
- Én a pöttyös regényeket szerettem. Gyerekkönyvek, de némelyik nagyon tetszett. - nosztalgiázott Sztella végig simítva a férfi hasán, a fejét még jobban befúrta a nyakába, egyenletesen szuszogott a vállán.
- Mindenki azt hiszi, hogy a fiúk az indiános könyveket szeretik. Azokból nem olvastam csak egyet, viszont gyerekkoromban olvastam pöttyöset, megy csíkosat is szégyenszemre. - sóhajtott a férfi. A saját beismerésétől vigyorognia kellett.
- Az nem baj. Szerintem minden olvasmány formálja az ember személyiségét. Romantikával és szentimentalizmussal van tele. - hangzott nyugtatólag Sztella hangja.
- Csilla alszol? - kérdezte a férfi halkan.
- Nem, dehogy, csak hallgatlak benneteket. Azon gondolkodtam, milyen megnyugtató, hogy itt vagytok nekem. Összecsinálnám magam egyedül, de most valahogy egyáltalán nem félek. - fordult oldalra, és a lábát átvetve a férfi combján kényelmes, a férfi szerint túl indiszkrét pozícióba helyezkedett. De hát a felesége! És ha meztelen? És ha csak barátok lesznek ezek után? Miért ne tehetné? Nyugtatóan hatott a nő testének melege, és biztatóan az arcát érintő vékony ujjak.
- Mindenkinek vannak fóbiái. Nekem is vannak sötét gondolataim bizonyos helyeken, vagy például az a nevetséges félelem, hogy telente többrétegű öltözékben akármihez érek, megijesztenek az apró elektromos kisülések. Minden megráz, és az kurva kellemetlen, alig merek hozzáérni fém felületekhez. - engedett meg magának Gusztáv egy illetlen megjegyzést, de valahogy senki nem vette zokon.
- Neked nagyon jó természeted van. Végtelenül türelmes vagy és kedves. Akkor is kedves vagy, ha nem is kellene. Az elején nagyon félreismertelek, de ma már tudom, hogy jó lóra tettem. - hízelgett Sztella.
A férfi érezte, hogy a mellkasáról a kéz átsiklik Csilla kezére, de vissza is tért hamarosan. Vajon mit gondolnak arról, hogy itt vannak ilyen intim helyzetben összezárva? Sosem fogja megtudni, de nem is szabad ezt a témát megemlíteni sem, pedig biztos, hogy megfordul mindegyikük fejében valamilyen szinten. És mit jelent az Sztellának, hogy jó lóra tett vele? Nem tartoznak össze, vagy csak a lakatlan szigeti kaland miatt mondja, mert vele hozta össze a sors?
- Még nem páratlan, meg nem is ló, de azért alakulhat jól minden. - gondolkodott hangosan Csilla is, és amíg a férfi a szavakat elemezte, a két nő összenevetett.
- Igen, egy óriási nagy szamár vagyok, és úgy látom, akaratom ellenére hamarosan páratlan is leszek.- sóhajtott Gusztáv lemondóan, hiszen a páratlanság az ő fejében a válást jelentette, ami megint rossz érzések özönét árasztotta szét a lelkében.
- Szerintem most egy szelíd tigris vagy, de a megfelelő időben egy vad és nagyon bátor oroszlán leszel. Erős vagy! Olyan, aki minden nehézséget képes elviselni. A lelked gazdag, nem a zsebed, de pont ettől vagy olyan aranyos és szerethető. - tette helyre Sztella, de a férfi csak sóhajtott még egyet. Mindkét nőt magához ölelte az addigi tétlen, párnául szolgáló kezeivel, és motyogott valami olyat, hogy az élet nem tartogat neki sok jót a látszat ellenére. Mindig olyan marad, amilyen most, egy szürke, együgyű veréb, vagy inkább szamár, mert ezt a titulust már kiérdemelte.
- Én nagyon remélem, hogy tévedsz! - simogatta meg az arcát a felesége, és még közelebb bújt, szinte már izgató közelségbe.
 
- Sosem voltatok gazdagok, igaz? - kérdezte kis szünet után Sztella.
- Nem, nem dúskáltunk a pénzben, de mindenünk megadatott, amire csak szükségünk volt. Vagyis amit pénzért meg lehetett venni. Mi valami egészen másra vágytunk, nem a gazdagságra. Vannak az anyagi javaktól sokkal fontosabb dolgok. - válaszolt Gusztáv elgondolkodva.
- A gyerekre gondolsz? - kérdezett közbe Csilla.
- Igen, arra. - helyeselt a férfi elfúló hangon. Még mindig mélyen érintette ez a téma, és a megviselt lelkéből a maradék tartását is kifacsarta, összepréselve a mellkasát a zokogás határáig vitte a fájdalmát.
- Guszti, kérlek! Ami volt, elmúlt. Én szeretlek, és nem akarom, hogy szenvedj! - nyugtatta Csilla, puha ujjaival megérintette a férfi remegő ajkát, aztán egy lágy puszit nyomott a borostás arcára.
- Basszus! Olyan gyenge vagyok, nem bírok uralkodni magamon. Sok nekem ez a teher.
- Szerintem ez az érzelmi állapot inkább azt mutatja, milyen jó ember vagy. - suttogta a felesége, és a férfi lassan visszanyerte a tartását, egyre egyenletesebben lélegezve hagyta két oldalt lecsurranni a mély szomorúsága patakzó könnyeit. Két csodás nő között igazán nem volt okos dolog picsogni, mint egy kisgyerek, és ha belegondolt Gusztáv, egészen jól vették eddig az akadályokat. Már csak ki kell várni a mentőcsapatot, aztán szembe kell nézni a korábbi, sok bánatot okozó tetteivel.
A hosszú, kellemetlen csendet ismét Sztella törte meg.
- Gondolkoztatok már azon, mit kezdenétek egy nagy rakás pénzzel?
- Nem, ebben a témában pesszimista vagyok. Nem hiszem, hogy valaha is gazdag leszek. Ahhoz túl pipogya alak vagyok. - próbált Gusztáv vidáman válaszolni, palástolni az iménti gyengeségét, de Sztella azonnal rászólt, milyen bolond tud lenni időnként.
- És te, Csilla? - Nyújtotta ki a kezét a nő, és végigsimított a másik testén nem törődve azzal, a sötétben hol érinti.
- Nem is tudom. Talán nyitnék egy cipőboltot, mi teli lenne extravagáns cipőkkel. Imádom az új cipők illatát.
- Ohh, megyek hozzád alkalmazottnak! - nevetett Sztella, aztán hirtelen áthajolt Gusztávon, az arcát előbb a másik nő arcához, majd a másik arcát a férfiéhoz nyomta. - Szeretlek benneteket, tudjátok? - komolyodott meg, aztán hanyatt vágta magát, és halkan motyogva ízlelgette a cipőbolt szót. A vallomását senki nem értékelte alul. Kedvelték egymást, napról napra egyre közelebb kerültek egymáshoz, és tényleg alakult valami barátságon túlmutató kötelék közöttük. Hogy ez a túlélési vágy, vagy más miatt alakult így, nem lehetett tudni, és senkinek nem jutott eszébe boncolgatni a szeretlek szót. Megelégedett mindenki az érzéssel, ami kölcsönösen alakult.
- Képes lennél egy cipőboltban éhbérért gürizni? - hitetlenkedett Csilla.
- Képes hát. Ettől a megalázó helyzettől, ami Ali mellett itt fogadott, bármi jobb.
- Kérdezhetek valamit? Miért nem küldted el a dokumentumaidat interneten valakinek? Annyi lehetőséged volt. - kíváncsiskodott Csilla.
- Nem mertem. Hamar rájöttem, hogy Ali figyelteti minden tevékenységem. A szállodai munkától egészen a legutolsó beszélgetésig. Mindenről tudott, megvoltak rá a maga eszközei. Az első verést azért kaptam, mert valakinek panaszkodtam rá. Nem árulta el, honnan volt az információ, de tudni lehetett, hogy egy interneten folytatott magánbeszélgetésből. Egy bensőséges üzenetet küldtem valakinek, és Ali szóról szóra vissza tudta idézni, pedig nem is ő volt a címzett. Hát ezért nem merek interneten tenni ellene. Majd lesz egyszer valami másra is alkalom, és akkor... - elhallgatott. Érezni lehetett a dühöt, ami forrt a nő lekében.
 
A hajnal kegyetlen párássággal nyomta agyon a férfi álmosságát. Óvatosan kifarolt a sátorból, majd rögtön a tűz felé vette az útját. Vigyázva rakosgatta a korhadt faágakat, zajt ne csapjon, és percekig megmagyarázhatatlan örömmel szemlélte az éledő lángokat. De jó is volt egykor gyereknek lenni, és nyári estéken szalonnát sütni családostul. Egy kicsit visszatértek a piromániás emlékek, amikor mindent megpróbált meggyújtani. Persze csak ésszel tette, mert az apja igazán jó nevelője lévén, megtanította a felelősségérzetre. Keresett egy vékonyabb rudat, amit elég hosszúnak talált, és a tűzbe tartotta a vastagabb végét. Kicsit forgatta, áthevítette, aztán az izzó kérget addig dörzsölgette egy vastag hasábon, amíg szépen le nem koptatta hegyesre, és elégedetten megszemlélve az alkotását a homokban mélyesztette az új fegyverét. Körül nézett. Előbb a vízszűrő alól kiitta az előző napi vizet, aztán leszaladt az óceán sekély vizébe megmeríteni a poharát, és ha már ott volt, megmártózott, leáztatta magáról az éjszakai izzadtságot. Frissnek érezte magát. A gyomra korgott, de a körülményekhez képest jó kedve volt, és nem is akarta semmilyen sötét gondolattal elrontani a terveit. Nagyon koncentrált és a munkában keresett a bánatos elméje elől menedéket. Ha minden jól megy, hamarosan halat is ehetnek. Húst, ami nem olyan taszító, mint a főtt kagyló bizarr állaga. Ki nem engedte volna a kezéből a dárdát, cipelte magával, mint ha bármelyik pillanatban szüksége lehetne rá, vagy az élete függene tőle.
 
Amint a reggeli teendőivel elkészült, izgulva kocogott el a bedőlt pálmafa törzséig. Már régen megfigyelte, hogy ott a víz is mélyebb valamiért. Igaz, ott is csak derékig merült a kókuszok alatti langyos hullámokba, de pont ennek a nagyobb vízmennyiségnek köszönhetően lehetett ott jobban halakra vadászni. Bizakodó volt. A fatörzs elérése előtt lassított, még a hangos lépteivel sem akarta a halakat elijeszteni, pedig a puha, málló homok elnyelte az óvatos léptei zaját. A csend a horgász barátja, jutottak eszébe a nagyapja szavai, amit megtanult még idejekorán. Csodálta is a magányos öregembert, aki sosem tért haza üres kézzel, bárhol meg tudta fogni a maga óriási halait, ami neki nem sikerült soha a jobb felszerelés és bő ismeretanyag átrágása ellenére sem. Föllépdelt az enyhén meredek fára, és készenlétben tartva a dárdát kémlelte az alant alig fodrozódó óceán apró hullámait. Rossz érzése támadt, mert néhány apró hal kivételével szinte semmi biztatót nem sikerült a lehetetlenül tiszta vízben felfedezni. Még feljebb mászott, egészen addig a pontig, ahol már csak a felívelő törzsbe kapaszkodva tudott megállni. Semmi. Semmi nincs a közelben. Csalódottan fordult meg, és a hátát a törzsnek vetve káromkodott egyet magában. Nem volt szokása, de a csalódás most kimondatta vele azokat a mondatokat, amit máskor, mások szájából annyira visszataszítónak talált. Becsukta a szemét, próbált számolni magában, hogy elnyomja a hirtelen támadt ingerültségét. A meleg szélre koncentrált, ahogy az simogatva az arcát állandóságot kölcsönzött a sziget magányában. Hol lehetnek azok az átkozott halak? Kereste a válaszokat, és nem a szemét használta, hanem az elméjét. Iszonyú fáradtságot érzett, pedig csak a reményét vesztette picit. Tudta, hogy össze kell szednie magát, ezért elengedte a sikertelen horgászat csalódottságát, és próbált az érzékszerveire ható kellemes dolgokra koncentrálni, úgy, mint a meleg szellőre, az óceánról érkező illatokra, a talpát enyhén masszírozó pálmalevéltöredékekre. Legfeljebb mást fognak ma enni. Vagy kagyló, vagy mangrovebab. Van választék, még ha gyomorforgató is.
 
A csukott szemű elmélkedést apró rezdülések zavarták meg. Máskor talán észre sem vette volna, de most, hogy jobban figyelt mindenre, hamar feltűnt neki a fatörzs szokásosnál nagyobb imbolygása. Kipattant a szeme. Előbb meglepődött, aztán elmosolyogta magát. Sztella közeledett hozzá kicsi lépésekkel, bizonytalan egyensúlyozásban leküzdve a kapaszkodó nélküli meredélyt. Mikor egészen közel ért, felnyújtotta a kezét segítségért.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte, miközben fellépett Gusztáv karjába kapaszkodva egészen a férfi mellé, és jobb híján annak derekába kapaszkodott, szinte kézenfekvően megtörtént az ölelés.
- Tegnap este rájákat láttam itt, és arra akartam vadászni, - intett a fejével a férfi a pálma árnyéka felé - de ma egyetlen egy sincs itt, engem meg elkedvetlenít a sikertelenség.
- Ne hagyd magad! Elárulok valamit. A halak csak este, illetve éjszaka jönnek a part közelébe, vagy amikor vihar van felettünk. Ennyit még én is tudok, a szállodai élettel legalább ezt megtanultam. Este kell ide halászni jönni. Tudod, hány turista szereti nézni a part menti vizekben a cápákat? Ez az egyik látványosság idekint. - mosolygott Sztella, még szorosabban átölelte a férfit.
- Basszus, de jó, hogy mondod! Legalább nem érzem magam akkora idiótának. Valami mást kell reggelire keresnem, és majd este visszajövök halat fogni.
- Maradj még! Korán van, nekem meg olyan jól esik ez az ölelés. - hízelgett Sztella, felnézett a férfi arcára, kihívóan kereste Gusztáv szemeit.
- Várj, erre most nincs szükség! - dobta a partra a dárdát a férfi. Addig is fél kézzel a fába kapaszkodott, a másikkal most már nyugodtan átkarolhatta a nő derekát. - Zavarba hozol. Most úgy érzem, mint ha arra várnál, hogy megcsókoljalak. - mosolyodott el Gusztáv. Kívánta, de nem állt szándékában tényleg megtenni, főleg azok után, hogy korábban rettenetes módon bántotta és megalázta a nőt, de a forró bőr meztelen közelsége hatással volt rá, és próbálta humorral leplezni a testi közeledés okozta ijedtségét.
- Miért, szerinted ez csak egy baráti ölelés? - kérdezett Sztella, és nyomatéknak megsimogatta a férfi arcát, majd puha ujjai a szájára tévedtek mintegy ezzel jelezve, hogy nem véletlen a kisértés. Gusztáv azonban nem állt erre készen. Csak mélyült benne a félelem, hogy ismét olyan dologba keveredjen, amiből nem tud majd sérülések nélkül kimászni.
- Nem tudom, mond meg te! - felelt a férfi, és inkább a távolba kémlelt, jobbára a sátor bejáratát leste, Csilla hátha megjelenik még időben. Ha meglátná most őket, magyarázkodhatna az ölelés miatt, de ha nem kerül elő hamarosan, Sztella beleviszi valamibe, ami megint felboríthatja a labilis lelki egyensúlyát.
- Szerintem te félsz! Félsz, és nem csak tőlem. Tartsz attól, hogy Csilla megláthat, és azon keresztül végleg elveszíted. Tartasz tőlem, hogy ha megcsókolsz, talán a szenvedély megint magával ragad, és nem tudod irányítani az érzelmeidet, és tartasz magadtól, hogy valami olyat teszel, ami ellentétes az elveiddel. Annyi mindentől félsz, pedig láthatnád, hogy itt a szigeten minden a tiéd, mindenhez jogod van. Ahhoz is jogod van, hogy megcsókolj, de ahhoz is, hogy elküldj a fenébe. Én jobban örülnék egy csóknak, de neked kell ebben döntened. Engedd kicsit szabadjára a fantáziádat! - beszélt Sztella elnéző arckifejezéssel, és a férfi a nő minden szavát igaznak találta. Gyáva! Igen, ő egy gyáva alak, egy papucs, ami már tényleg szánalmas azzal a sok félelemmel és szorongással, de még ennek ellenére sem volt hajlandó feladni az elveit. Hitt magában, még ha óriási kérdőjelet rakott is a szívére az emlékezetén kívüli erőszakossága.
- Igen, valóban félek. Legutóbb, amikor túl közel kerültem hozzád, bántalmazással háláltam meg a bizalmad. Csillát pedig még nem tudom elengedni, bármennyire tisztában vagyok az ő álláspontjával, és tényleg gyenge vagyok, hogy a sarkamra álljak. Meg aztán mire lenne jó, ha feltételeket szabnék, amikor fontosabb a barátságotok? Én ilyen vagyok, és ilyen is maradok. - sóhajtott a férfi, és közben azon gondolkodott, hogy Sztella mennyire jó emberismerő. Klassz nőnek gondolta, és hiába a magvas gondolatok, minduntalan ott motoszkált a fejében a meztelen nő közelségének erotikus hatása.
- Én remélem, több vagyok neked, mint egyszerű barát. Talán érzem is, hogy több vagyok, csak te nem tudsz kilépni a saját árnyékodból. Miből gondolod, hogy Csillát elveszíted, ha engem megcsókolsz? Az elköteleződéstől félsz, vagy a retorziótól? Egyébként vonzó ez a kitartásod, csak még jobban tetszel miatta. És ne mond, hogy nem vagyok rád hatással, a pillantásodban ott ragyog valami megkapó szeretet. - beszélt Sztella, de a férfi nem szólt. Gusztáv azt remélte, ha nem adja ki az érzéseit, megvédheti magát a további bonyodalmaktól, de a női logika más tanácsot adott.
- Ha bánt, amit velem tettél, akkor tedd jóvá, és fogadj el olyannak, amilyen vagyok. Bújósnak, dörgölőzősnek, bolondosnak, vagy amilyen éppen vagyok, de ne tartsd magad távol tőlem, mert az rossz nekem. - hajolt hátrább a nő, és az egyik keze végig vándorolt a férfi vállán, majd lesiklott a mellkasán, hogy az oldalát cirógatva a csípőjéig haladjon. Gusztáv beleborzongott az érintésbe, de sokkal jobban lekötötte a figyelmét a mondat, amivel fel lett szólítva, hogy jóvá tegye a bűneit. Hezitált. Veszélyt érzett, ugyanakkor beismerte, hogy tartozása van, ezért úgy döntött, megpróbál alkalmazkodni, hiszen azt tette egész életében. A csípőcsontján a lágy ujjak megállapodtak. Milyen merész, gondolta a férfi, és elmosolyodott a nő kacérságán. Érezte benne a játékosságot, ugyanakkor ez a beszélgetés igen is nagyon komoly volt, amitől már csak az erotikus játék váltott ki a férfiban nagyobb pánikot.
- Én úgy ismerlek, mint egy egyenes embert. Most mond meg őszintén, hatással vagyok rád? Érzem, hogy hatással vagyok! - tolta még hátrább magát a nő, és elpirulva lenézett a férfi erekciójára, amit az rejtegetni már nem tudott.
 
-Sztella! Basszus! Csodálkozol? Fullextrás nő vagy, gyönyörű és hihetetlenül vonzó. Sokszor azt érzem, hogy nagyszerű érzés a közeledben lenni. Nem csak a tested izgat, a személyiséged az, ami magával ragad. Azt kellene mondanom, hogy szeretlek, de a saját érzéseimmel sem vagyok tisztában, az előzmények után meg szégyellek bizonyos dolgokat. - fakadt ki a férfi, miközben azt tapasztalta, hogy a nő a szemeibe mélyeszti az övéit, és pillanatról pillanatra egyre boldogabb pillantásokkal sokkolja. Elhallgatott. Mit is csinál tulajdonképpen? Szerelmet vall, vagy próbálja elkerülni a nyilvánvalót?
- Akkor most megcsókolsz végre? - hajolt közelebb a nő, és már nem maradt kibúvó, Gusztávnak meg kellett tenni azt, amit ő maga is rettenetesen kívánt. Lágy puszival kezdődött az ajkak első találkozása, ami inkább volt puhatolózó, mint követelőző. A férfi végre beletörődött, hogy nem tarthatja távol magát Sztellától. Nem csak tartozott a nőnek, de szerette, tényleg megszerette, és csak reménykedni tudott, hogy az érzéseik kölcsönösek és hasonlatosak. Örült is, meg nem is, mert Csilla szelleme ott kopogtatott minden pillanatban a szürkeállományában. A csók azonban elképesztően édes volt, és talán még a férfi lelkét is nyugtatta egészen addig a pontig, míg meg nem érezte a péniszén Sztella kezét. Abban a pillanatban összerándult a teste a váratlan érintéstől, a hirtelen mozdulat hatására kibillent az egyensúlyából. Már nem volt visszaút, a nővel együtt lezuhantak a fatörzsről, bele a négy méternyi mélységbe, hogy elmerüljenek az óceán sekély vizében. Az ijedtség azonban nagyobbnak bizonyult, mint a zuhanás okozta pánik. A víz felfogta az ütést, és egy másodperc múlva már mindketten egymás mellett álltak a derékig érő vízben. Sztella nevetésben tört ki. Könnyed mozdulattal nyúlt a férfi keze után, aki szintén elvigyorodott, miközben fájdalmas képpel megnézte a jobb alkalját.
- Jól vagy? - kérdezte Gusztáv, miközben Sztella megint közelebb húzódott, hogy megölelhesse a férfit.
- Én jól vagyok! Nagyon is jól! Te megütötted magad?
- Nem, szerintem egy medúzán landoltam, vagy valami hasonlón, mert iszonyúan ég az alkarom. Nézd, már kezd is pirosodni. - mutatta a férfi a kezét, de még csak halovány jelei voltak a sebesülésnek.
- Tartsd ide, megpuszilom! - húzta magához a nő a férfi kezét, és a puszi után kézen fogva kigyalogoltak a partra. Leültek az enyhe lejtőre. Gusztáv abban reménykedett, hogy a sátorból nem lehet oda látni, és úgy érezte, feltétlen beszélnie kell Sztellával a történtekről. A nő el nem engedte volna a jobb kezét, simogatta az egyre vörösödő foltot a férfi alkarján, és egy percig egymás mellett ültek szótlanul az óceán felé fordulva, bámulva a határtalan kékség meghatározhatatlan peremét.
 
- Tudod, én reménykedem, hogy nem csak a hormonjaid játszanak velem, hanem tényleg érzel irántam valamit. - kezdte végül a férfi.
- Sokáig azt hittem, hogy tévedek, de már tudom, hogy szeretlek. Nem érdekel, hogy fiatalabb vagy, nem érdekel, hogy nem vagy gazdag. Te így vagy csodálatos pasi. Viszont az bánt, hogy én sem tudok gyereket szülni neked, pedig tudom, hogy az számodra mennyire fontos lenne. Halálra van ítélve ez a kapcsolat, mégis azt szeretném, hogy szeress és szeretgess meg.
- Tévedsz! Gyerekkel vagy gyerek nélkül ugyanúgy lehet szeretni valakit. És téged lehet szeretni, nagyon lehet. Csak el kell tudni fogadni a tényeket. - gondolkodott hangosan Gusztáv, közben bal kezével megvakarta az egyre mélyülő színű bőrpírt a kezén. A szavai nem maradtak hatás nélkül, a következő pillanatban már Sztella vizes arca bújt az övéhez, és a nő ajkai mohón keresték a száját. A lendület hanyatt döntötte Gusztávot, aki elterült a homokban, és az égő keze ellenére meg volt illetődve a nő szenvedélyének észbontó vadságától.
 
Ez a csók már igazi volt, annyira igazi és tüzes, hogy a férfinak eszébe nem jutott tiltakozni. Teljesen elengedte magát, és hagyta, hogy puha ajkak kényeztessék. Még az sem zavarta, hogy vizes hajtincsek lógtak a szemébe időnként. Csak a karja égett egyre jobban, de próbált rá nem odafigyelni. A nő azonban észrevette az önkéntelen kézmozdulatokat, amivel ugyan nem lehetett a fájdalmat lerázni, de egyértelművé tette a szenvedést. Sztella a homokba fektetett kar fölé térdelt, majd ráereszkedett. A szeméremtest forrósága még égetőbbé tette a lángoló bőrt, és a kicsi szőrkezdemények is csak még jobban szúrták a kivörösödött sebet, ugyanakkor megnövelte a férfi adrenalinszintjét, és kicsit átalakította a fájdalmat is. Sztella nem vette túl komolyan a csípés okozta allergiás reakciót.
- Nagyon fáj? Tudod, mit kell a medúzacsípéssel csinálni? - incselkedett kedélyesen. Talán némi aggodalom is volt a lelkében, de igyekezett a helyzet legszebb részét, a szerelem kibontakozásának szívderítő szépségét, és az érintés okozta gyönyört kihasználni.
- Nem, azt inkább ne! Csak egy téveszme! Csak mondom, hogy savas kémhatású sérülésre más fajta savat engedni nem igazán segít! - vigyorodott el a férfi, majd kapott még egy csókot, és mérhetetlen örömmel élvezte, hogy a nő szeméremteste lassan siklik végig az alkarján.
- Érint meg, kérlek! - suttogta két csók között a nő! Nem is Sztella lett volna, ha nem teszi meg. Csillával ellentétben nem volt szégyellős. A felesége száját ilyen mondat soha nem hagyhatta volna el, akárhogyan is vágyott rá Gusztáv időnként. A csukló felhajlott, a férfiújjak óvatos felfedezésre indultak a nő altestén, és meg is találták az örömök forrását, mert a női sóhajok és szívből jövő, hálás csókok érzékien viszonozták a férfi ügyességét.
 
- Sztella! Guszti! - hallatszott a sátor irányából Csilla hangja. A férfi keserűséget érzett ismét, A nő viszont elmosolyodott megint.
- Ha akarod, majd titokban csináljuk. Tudom, hogy nem szeretnéd megbántani. - utalt Sztella a feleségre.
- Ha lehet, ne bántsuk meg. Majd ha egyszer kikerülünk a szigetről, úgy is elválunk, de addig nem érdemli, hogy fájdalmat okozzak neki bármivel. - válaszolt Gusztáv, aztán felült, tüzetesen megszemlélte az apró hólyagokkal borított, vöröslő alkarját, és az álla alá húzva a térdeit megpróbálta takargatni a túl lassan lankadó férfiasságát.
- Itt vagyunk! - kiáltotta felállva váratlanul Sztella, ami a férfira, mint árulás hatott. Mi lesz, ha Csilla valamit észrevesz? Megint elmerült a kétségei között, és hiába tudta, hogy a szőkét egyre mélyebben szereti, ismét rá kellett jönnie, hogy Csilla sokkal többet jelent neki, mint akit csak úgy el lehet engedni. Belesápadt a gondolatba, hogy mit is tett az imént, de a feleség, aki kócosan, még álmosan, de vidáman odaérkezett, semmi jelét nem adta a gyanakvásnak. Még mielőtt Gusztáv kiheverhette volna az érzelmi megrázkódtatást, észrevette a foltot a kezén, és aggódva guggolt a férje elé, hogy alaposan szemügyre vegye a sérülést.
- Mit csináltál? Nagyon fáj? - vizsgálta közelről nézve a kicsi hólyagokat.
- Nem olyan vészes! Csak egy medúzacsípés valószínűleg. Halakra akartam vadászni, és beleestem a vízbe. Majd elmúlik, nem kell megijedni. Kicsit csíp, de nem halálos. - nyugtatta a férfi, miközben Sztellára sandított, aki odabújt az oldalához, és szinte az arcára volt írva, hogy elégedett. Megszerezte, amit akart? Nem lehet ezt a nőt kiismerni, állapította meg Gusztáv magában, aztán még jobban elgondolkodott, amikor Sztella magához húzta a feleségét, és adott egy messzire hallatszó, cuppanós jóreggelt puszit.
- Mikor történt? - kíváncsiskodott tovább Csilla.
- Pár perccel ez előtt. - motyogta a férfi.
- Lehet erre valamit kenni? Tudsz rá gyógyszert? - hajolt le a férfi felesége, és néhány gyógypuszit nyomott a seb közelébe, amivel még jobban összezavarta Gusztáv gondolatait.
- Nem, nincs rá semmink. Majd meggyógyul magától. -vont vállat Gusztáv.
- Én mondtam, hogy rá kell pisilni! - nevetett Sztella, amitől Csillára is rájött a nevethetnék.
- És miért nem tetted már meg? Talán kell hozzá valami segítség? - tört ki a feleségből a röhögés, fogta a hasát, úgy terült el a homokban, és a ragadós nevetés átterjedt a másik nőre is. A vidámságuk, jóízű nevetésük valahogy könnyebbé tette a remény perceit. Gusztávnak viszont mehetnékje támadt, kellemetlenül érezte magát, a bűntudat jobban bántotta, mint az égető seb a karján.
- Ne komolytalankodjunk, menjünk inkább kagylót gyűjteni, különben nem lesz ebéd! - állt talpra. Felvette a földről a kihegyezett dárdáját, mint ha azzal a kezében erősebb lenne, bár tudta, hogy hasznát máshol a sziget belsejében nem veszi. Megforgatta kicsit, latolgatta a súlyát, aztán elindult egyedül a gondolataiba mélyedve. Szándékosan fordított hátat a két sugdolózó nőnek. Nem akarta, hogy az arcára kiülő érzései kérdések formájában visszaköszönjenek Csilla szájából. Igyekezett a zavarát rejtegetni, ezért ment leszegett fejjel, és eszébe nem jutott megkérdezni bármit. Menekült. Már megint menekült, pedig a sarkára kellene végre állni, beszélni a feleségével és Sztellával is. Hallotta, hogy a két nő pajkos játszadozással beszalad a sekély vízbe. Nem látta, mégis tudta valahogy, hogy egymást fröcskölik, úgy szórakoznak, mint ha semmi gond nem nyomná a csontos, lesoványodott vállaik. Talán ez jó! Ezt az állapotot meg kell őrizni, mint ahogyan meg kell őrizni a hármuk közötti jó kapcsolatot is. Magában eldöntötte, hogy nem fog Sztella kihívó magatartására reagálni, vagy legalább igyekszik távol tartani magát mindenféle fizikai és érzelmi köteléktől. Volt azonban valami, ami abban a pillanatban szúrt szemet, nevezetesen a két hölgy napról napra egyre szorosabb barátsága, aminek kimondottan örült.
 
Lassan bandukolt. A puha, fehér homokot rugdalta, hogy elterelje a figyelmét a fájó kezéről. Meg akarta nézni a gödröt, amit ő kútnak nevezett, de valójában nem volt más, csak egy mélyedés. A lányokat észre sem vette, csak amikor teljesen utolérték, és Csilla jobbról, Sztella balról karolt belé, hogy a kezdetleges fegyverét is ott kellett hagynia félúton a homokba szúrva. A vizes testük érintése kellemes hűsítőként hatott, jobbá tették a folyamatosan romló közérzetét, amit ő a lelki problémáira fogott.
- Guszti, ne haragudj! Mindenen olyan hamar megsértődsz! - tolta a csapzott, vizes haját a férfi vállához a felesége. Csupán a szeretetről szólt ez a mozdulat, de mégis olyan nehéz volt elképzelni, hogy Csillának nem fáj a férj másik karján kapaszkodó vetélytárs szőkeség.
- Ne butáskodj! Nem éreztem semmi sértődést, csak keríteni kell valami kaját, ha nem voltam elég ügyes halat fogni! - válaszolt a férfi, miközben azt latolgatta, talán ez lenne a megfelelő pillanat az egymás iránti érzelmeiket tisztázni. Aztán meggondolta magát, hiszen a jelenlegi lélekpróbáló körülmények egyes érzéseket felerősítenek, másokat elnyomnak, tehát nem lehet reálisan sem értékelni, sem megoldani a problémákat. El is odázta azt a beszélgetést, amit jobb lett volna azonnal megtenni.
- Nem tudjuk, mi jár a fejedben, pedig láthatnád, hogy nem vagyunk ellenségesek, és ha hagynád, hogy segítsünk, vagy jobban megnyílnál előttünk, mi is tudnánk neked örömet szerezni. - beszélt Csilla, kihasználva a testi közelséget maga felé fordította a férfi alkarját, és megnézte a sebet.
- Igaza van Sztellának. Az előbb azt mondta, hogy mindentől és mindenkitől félek. Nem akarlak sem téged, sem őt megbántani, igyekszem távolságot tartva lavírozni köztetek, és mivel ez az átkozott sziget felerősíti bennem az érzéseket, nem tudom, szabad-e egyáltalán felfokozott lelkiállapotban ezekről a dolgokról beszélni. - mondta ki a férfi a korábbi gondolatait.
- Miért, milyen érzéseid vannak, amit nem tudsz elmondani nekem, a feleségednek?
Gusztáv megállt. Kicsit habozott, aztán próbálta leegyszerűsíteni a mondanivalóját, hogy ki tudja nyögni azon rövid idő alatt, amíg Csillával egymás szemébe néznek.
- Nem tudlak elengedni. Tudod, vagyis szerintem látod, hogy Sztellát kedvelem, és valószínűleg azt is tudod, miért. De téged még nem tudlak elengedni. Hiába egyensúlyozok köztetek borotvaélen, hiába dolgozok ész nélkül a mindennapi megélhetésen, bármennyire szeretném a gondolatát is kerülni, ezek óriási lelki terhek, az idevezető útról nem is beszélve. - sütötte le a férfi a szemét, de meglepődött nagyon, amikor a neje ahelyett, hogy faképnél hagyta volna, egyszerűen átölelte.
- Látod, csak el kell kezdeni! Az ide vezető útról ne beszéljünk, mindhárman hibásak vagyunk. Meg kell tanulnunk megérteni a másikat, elfogadni egymás érzéseit, és akkor mindannyian ép elmével vészelhetjük át az össezártságból adódó nehézségeket. És meg kell tanulnunk szeretni egymást úgy, ahogy eddig még sosem, mert itt, mindentől távol ez a helyes. Hiszed vagy sem, Sztella mindig mondja, hogy szerelemmel szeretsz engem! - nyúlt oldalra Csilla, és bevonta a körbe Sztellát is, hogy összeölelkezzenek. A férfi elérzékenyült, lehajtotta a fejét, befúrta az arcát a két nő nedves hajfürtjei közé.
- Ahhoz viszont, hogy ez az egymás iránti szeretet működjön, őszintébbnek kell lenni, és merni kell kimondani a gondolatokat. Még akkor is vállalni kell a véleményünk, ha úgy érezzük, az a másiknak fájhat. És hidd el, vagyunk olyan közel egymáshoz, hogy bármit meg tudjunk beszélni. Csak közelebb kerülhetünk egymáshoz ez által. Megígéred, hogy megosztod a gondolataid? - távolodott el Csilla, és rámosolygott a férfi zavart arcára.
- Csillácska, én ma reggel megcsókoltam Sztellát. Nem a korábbi baklövésem és bűntudatom miatt, hiszen azt nem lehet jóvá tenni, és nem is azért, mert Sztella akarta. Én kívántam. Bűntudatot éreztem miattad, mert a feleségem vagy. Őt sem értem, mit eszik rajtam azok után, hogy... - elharapta a szót, hátrébb lépett - És most jobb neked, hogy ezt kimondtam? - fakadt ki indulatosan. Elvesztette a türelmét, az egész szigetet a pokolba kívánta. Nem volt szabad tovább az orránál fogva vezetnie a nejét, sem azzal álltatni saját magát, hogy még életben tartható a házassága. Itt volt az ideje tisztázni a tényállást.
Csilla meglepődött. Előbb hangtalan nyíltak az ajkai, sápadtan megnyúlott az arca, aztán, mint egy félnótás, aki nem ért a szóból, kedvesen elmosolyodott. Hol Gusztávra, hol Sztellára forgatta a szemét, aztán elkezdett nevetni.
- Nahát, Sztella! Ezt nem is mondtad. Te is tudhatnád, hogy nem illik titkolózni! - lépett közelebb Gusztávhoz, és megfogta a férfi kezét, amit az szégyenlősen megpróbált elhúzni.
- Ugyan Guszti! Felnőttek vagyunk! Tökéletesen megértelek, mert Sztella nagyon szép. És nem kell az engedélyem, ha meg akarod csókolni. - emelte az arcához a tétova kezet. Látszólag a férfi tudtára akarta hozni, hogy nem neheztel, de Gusztáv nem volt biztos benne, hogy a nő szívében nem egy komoly fájdalom ver éppen éket.
- Ezt olyan nehéz volt elmondani? Örülök nektek, és nagyon remélem, hogy nem csak a melleit tartod szem előtt, meg a csupaszra borotvált punciját, mert Sztellának van lelke is. - húzta magához ismét Gusztávot a felesége, és a férfi, aki azt hitte, egy komoly veszekedésbe torkollik majd a vallomása, azon kapta magát, hogy kap a nyakába egy forró puszit, aztán ez a puszi a csendesen félreállt Sztella arcán is megismétlődik. Vajon ki asszisztált itt most és kinek? Vetődött fel a férfiban a kérdés. Gyanakvó lett egy ideje, ezt már korábban is tapasztalta, és tudta, hogy ez nem jó, mégis hagyta az érzést elhatalmasodni.
- Elmondani? Magam sem vagyok tisztában az érzéseimmel! Minden olyan képlékeny, mint ha valóságon túli lenne. - sóhajtott Gusztáv, aztán követte a nejét, aki kézen fogta ismét és maga mellett, mint oly sokszor a kapcsolatból adódóan az elkötelezettség láthatatlan láncán vezette tovább a kiásott kút felé, a másik oldalon pedig a szótlan Sztella tette ugyanezt. Most miért nem szólal meg ez a szőkeség, amikor óriási szüksége lenne támogatásra? Nem értette az egészet, csak lépdelt és úgy gondolta, jobb, ha ő is befogja a száját, a mélyedés úgy is ott tátongott már egészen közel.
Két lépést sem tettek, amikor Csilla felemelte az addig lesütött szemét, felnézett a felhők nélküli, lehetetlen kék égboltra.
- Szerintetek mennyire néznének hülyének, ha látnának minket meztelenül, hármasban, kézen fogva, összeborulva, ahogy egyesével áthágjuk a társadalmi normákat? Fura, hogy már egészen természetes a meztelenség, pedig korábban semmi pénzért nem mutogattam volna magam. - beszélt teljesen nyugodtan.
- Nem léptünk át semmilyen társadalmi normát, a meztelenség pedig inkább természetes, mint természetellenes. Ne légy maradi és puritán. - szólt rá Sztella.
- Azért arra a túllépésre sajnos volt példa, neked kellene a legjobban tudnod. - csatlakozott a beszélgetésbe a férfi, de Sztella arcán csak átsuhant egy édes mosoly, és ezzel a témát le is zárta.
 
A méternyi mélységű gödör, aminek az alján kristálytiszta víz csillogott, megállította a három bámészkodót.
- De ügyesen kiástátok! - sóhajtott Gusztáv - Helyettem. - toldotta meg a mondatot, és szégyent érzett, ami furcsa gyengeséget és némi szédelgést is okozott.
- Guszti! Baszódj meg! Szerinted nekünk nem ugyanúgy kell dolgoznunk az életben maradásért? - legyintette meg Sztella a férfi tarkóját, aztán nevetett egy egészségeset, de csak addig, amíg a férfi figyelmen kívül hagyva a kötözködést, egyszerűen leült a homokba és a kezébe temette az arcát.
- Hé, valami baj van? - simogatta meg végül a szőkeség a lehorgasztott fejet.
- Nem érzem jól magam, szédülök. - nyögte vissza Gusztáv, aki megrázta magát, és felegyenesedett.
Csilla már lemászott a mélyedésbe, és összezárt kezekkel merített a kristálytiszta vízből. Megkóstolta, majd boldog mosollyal megitta az egészet. Újat merített, és a férje elé tartotta.
Igyál, egészen tiszta víz! Jobban leszel, biztosan az a baj, hogy tegnap is alig ettél! - nógatta a férfit, aki elfogadta a vékony ujjak között megcsillanó, éltető cseppeket, Csilla pedig a kiürült, nedves tenyerét a férfi borostás arcához dörzsölte, majd új adag vizet merített, hogy maradéktalanul megitathassa a férjét. Gusztáv azonban hirtelen félre fordult, és lehajolva hányingerrel küszködött. Köhögött, majd távolabb lépdelve egy újabb rohammal együtt kihányta a megivott vizet.
- Szent ég, te beteg vagy! - ment utána Sztella, de a férfi erőt vett magán, elhárította a sajnálkozó kezeket.
- Ugyan, csak felfordult a gyomrom, mindjárt jobban leszek! Megyek, lefekszem két percre az árnyékba. - mondta Gusztáv ingerülten, majd határozott léptekkel elindult a sátor irányába. Érezte, hogy valami nagyon nem stimmel, a szédelgése egyre erőteljesebben jelentkezett. Volt már ilyen korábban is, a pihenés majd jót tesz. - gondolta, és maga is megijedt, amikor a sátor mellett szinte hanyatt esett. Az árnyék ugyan segített valamennyit, de a férfival már egyre jobban forgott a föld a fekvés ellenére. Nem számított már a homokfekhely kellemetlensége, az égető érzés a sebesült karjából lassan átterjedt az egész testére. Még felemelte a karját, hogy megnézze a vöröslő hólyagokat, aztán érthetetlenül morgott valami káromkodásfélét.
Csilla ijedten térdelt mellé, még mindig nedves kezével megsimogatta az arcát, megérintette a homlokát, aztán felemelte a férfi karját, hogy ő is szemügyre vehesse a sebesülést.
- Lázas. - mondta halkan, amire Gusztáv kinyitotta az elnehezült szemét - Lázas! - ismételte meg Csilla sokkal kétségbeesettebben, és síróra álló szájjal bámulva a férjét, elkezdtek potyogni a könnyei.
- Most mit csináljunk? Mit kell ilyenkor csinálni? - nézett az odaérkező Sztellára, és a férfi érezte a felesége elhatalmasodó félelmét.
- Nem tudom! - kiáltotta vissza a nő, aki letérdelt Gusztáv feje mellé, hogy ellenőrizze a testhőmérsékletét.
- Hagyjátok már abba! Megfájdul a fejem ettől a hangerőtől. Nem lesz semmi baj, csak pihenek kicsit. - nyugtatta őket Gusztáv, de maga sem tudta megjósolni a mérgezéses tünetek kimenetelét.
Sztella hátrább húzódott. Leült összegubózva, és eleredtek az ő könnyei is.
- Miattam van, miattam esett a vízbe és miattam csípte meg a medúza. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? - motyogta elfúló hangon, aztán megfogta a férfi feléje nyújtott kezét.
- Nem, Sztella. Ne hibáztasd magad! Ha magamtól ugrok a vízbe, akkor is megtörténhetett volna. Kérlek, ne sírj! Ne sírjatok már, az Isten szerelmére. Csillácska, hozol nekem abból a tiszta vízből? - fordult a felesége felé, megsimogatta a könnyes arcát, megpróbált mosolyogni.
- Máris! Máris! - pattant fel a nő, és a pániktól kicsit szétszórtan elkezdett futkározni, de hamar kiderült, hogy csak egy kókuszpohárért szaladt vissza, hogy magával vigye a vízszűrő alól.
 
- Ne haragudj! Ne haragudj! - hajolt közelebb Sztella, csókolgatta a férfi arcát. Látni lehetett a kínszenvedést a megbánása pedig szerető simogatásban nyilvánult meg.
- Így változik a jókedv pillanatok alatt tragédiává, de erről nem te tehetsz, hanem ez az elátkozott sziget, meg a tudatlanságom. Figyeld meg, alszom egy kicsit, és délben már megyek kagylót gyűjteni! - akarta nyugtatni Gusztáv, de a nő csak pityergett, és az arcán patakzó könnycseppek rácseppentek a férfi arcára, ahogy a mellei közé szorította a beteg lázas fejét.
- Megfojtasz! - figyelmeztette Gusztáv, és hogy ne az elutasítást érezze Sztella, távolodóban még puszit nyomott a bal mellbimbójára. Nem érezte sem sértésnek, sem pofátlanságnak, csak a nő tudomására akarta hozni, hogy szereti.
Csilla villámgyors volt. Zihálva hozta a kókuszpoharat, és sietősen, remegő kezekkel próbálta a férje fejét megtartva megitatni.
- Ugye nem lesz baj? Ugye nem lesz baj? - kérdezgette folyamatosan, de a férfinak nem volt már kedve sem válaszolni. Mit mondhatott volna? Elhatalmasodott rajta a rosszullét, ezért néhány korty víz lenyelése után egyszerűen megpuszilta a felesége rettentő vékony ujjait, és próbálta elnyomni a hányingerét. Csak néhány iszonyú hosszú perc után kezdett beszélni, amikor a sírást is megelégelte.
- Csillácska! Menjetek nyugodtan kagylót szedni. Főzzétek meg, mert ennetek kell valamit! Délben már jobban leszek, hagyjatok nekem is párat. Este már halra fogok vadászni. - beszélt lassan Gusztáv, de a felesége szemében látta a hitetlenséget - Szeretlek, mindig is szerettelek, és sajnálom, hogy nem tudtuk ezt soha rendesen csinálni. - ingatta meg a fejét, aztán becsukta a szemeit, mert a fokozódó gyengeség és a testét perzselő égető érzés pihenést kívánt. Csilla a vallomásra bosszantó zokogásban tört ki.
 
Ismét ott találta magát az álom és ébrenlét ködös határán. A láz perzselte, a mellkasát nyomta a forró levegőben felgyülemlett pára és nedvesség. Tisztában volt a helyzetével, de már nem tudott harcolni az életéért. Valami elképesztő nyugalom szállta meg a lelkét. Tisztában volt azzal, hogy a két nő már nélküle is boldogulni fog a szigeten, és ez a tudat lecsitította benne a félelmet. Szép élete volt, mindennek ellenére nagyon is szép. Azt gondolta, hogy most el kell minél hamarabb aludni, akkor nem érez majd semmi kellemetlent. És a maga elképesztő módján tudott örülni annak, hogy nincs egyedül, hiszen mellette van most is Csilla, és Sztella is, simogatják, és főleg féltik és szeretik, aggódva fogják a kezét. Észrevétlen szenderedett el a fájdalmai között, hogy aztán egy fázissal később ismét felébredjen. Idegennek érezte a saját testét, nem bírta kinyitni a szemét, élettelennek tűntek a végtagjai, és mázsás súly nehezedett a mellkasára. Hangokat hallott maga körül, amelyek rettenetesen távolinak tűntek, némelyik szót fel sem lehetett ismerni.
- Mit csináljunk? Mondj már valamit! Valamit tennünk kell, de azonnal! - visított egy női hang, egy másik pedig szaggatottan kapkodva levegő után fogdosta a mellkasát. Aztán az előbbi hirtelen elszakadt a teste közeléből.
- Vizes borogatás, valahogy le kell hűtenünk. Elszaladok a ruhámért! - rémlett a szavak értelme Gusztáv elméjében. És amíg az egyik eltávolodott valahová, a másik beszélt hozzá egyfolytában, mint ha félájultan érteni lehetne az izgatottságtól remegő, női torokhangokat kínosan szaggatott darabjait. Az idő végtelenül lassan telt a fájdalommal teli, magányos némaságban. Később szuszogás hallatszott, és hangos reccsenés, mint amikor egy rongyot tépnek szét. Egy pillanat múlva pedig hűvös valami került Gusztáv mellkasára és fejére.
- Tűzforró! Istenem! Tűzforró! - sápítozott valaki, közben serényen locsolgatta Gusztáv testét hidegnek nem nevezhető vízzel, míg a másik egyfolytában rohangált, és nagyokat szuszogva szállította az újabb és újabb adag vizet. Gusztáv egy kicsit magához tért. Résnyire nyitotta a szemét, de homályos alakokon kívül senkit sem tudott megismerni. Csak azt tudta, hogy őrült versenyfutás folyik az életéért, és a szomorú tény hatására elkezdett könnyezni. Ez az érzelmi hatás felélénkítette kissé, de mellette elkezdett fázni. És egyre és egyre hidegebbnek érezte a környezetét. Megmagyarázhatatlan ütemben kocogtak össze a fogai. Próbálta összehúzni a karjait, de valahogy lehetetlennek bizonyult a mozdulat, és akkor előbb egy meleg alak, majd a másik oldalán egy másik bújt hozzá, és próbálták teljes testében melegíteni. Elvesztette az eszméletét.
 
A madarak rikácsolása különösen szépnek tetszett, amikor Gusztáv a nagyon mély álomból felébredt. A karja fájt még, szinte nem bírt megmozdulni. Az elgémberedett testén ott feküdt egy nő szőkén, kócosan, a mellkasán csendesen szuszogva. Arccal a férfi felé fordulva aludt csendesen. A könnycseppjeibe ragadt kosz elkenődött a bájos arcán, és a fáradtság még így is látszott a beesett, karikás szemein. Mennyi lehet az idő? A nap már magasan járt az óceán felett, és a férfi visszaemlékezett a borzalmas nap nagyon kellemetlen kezdetére. Mondta ő, hogy délre kiheveri a medúzacsípést! Megemelte egy kicsit a fejét, és gyönyörködve nézte a megfáradt nő szép vonásait, a szája ívét, a kicsit csontos orrnyergét és magas homlokát. Kedve lett volna megsimogatni, de felébreszteni nem akarta. Oldalra nézett. A homokban kék rongydarabok és kókuszok szerteszét, távolabb a tűz melengetően lobog, és a lábánál ott a másik nő, aki a kislányos alkatával mindig is a szíve csücske volt. Alszanak. Vajon normális, hogy annyi teendő van, és mindnyájan alszanak? Az este közeledik, és neki halat kellene fogni, ha már megígérte. Nagyot sóhajtott, és erőt véve magán megsimogatta Sztella arcát.
- Kedves! Engedj felkelni, kérlek! - mondta halkan, de esze ágában nem volt a nőt siettetni. A világoskék szemek felragyogtak, és a nő hirtelen felkelt. Tagadni sem lehetett volna az örömét, minden oda volt írva a képére. A következő pillanatban már tenyerével tapogatta a férfi homlokát, és elégedetten ült fel, hogy Gusztáv nyakába bújva forró ölelésekkel és puszikkal kifejezze a boldogságát.
- Istenem, te élsz! Lement a lázad! Csilla! Ébredj! Guszti magához tért! - ölelgette a férfit kitörő örömmel, és valami elképesztő izgatottság lett rajta úrrá. Hirtelen átdobta magát Csilla mellé, és megrázogatta szegényt, de nem lehetett rá haragudni, annyira boldognak tűnt.
Csilla felnézett. Egy pillanatig vizsgálgatta a könyökére támaszkodó férfi bágyadt, sápadt ábrázatát, majd elsírta magát.
- Soha, de soha többé nem merj velem ilyet csinálni! Bele őrülök, ha még egyszer megismétlődik! - temette a mocskos arcát a kezébe, aztán csak felkelt, hogy a puha homokban térden csúszva odamenjen a férjéhez és szívhez szóló szeretettel megölelje.
- Mondtam, hogy délre jobban leszek. - csitította a férfi halkan, de a nő csak felmérgesedett.
- Másfél napja fekszel eszméletlenül, te hülye! Szerinted mit éreztem, amikor azt hittem, hogy túl sem éled? - fakadt sírva még jobban Csilla, és csak akkor kezdett megnyugodni, amikor a férfi bocsánatot kért. Igaz, maga sem tudta miért, de talán a felesége tudta, mert nem volt hajlandó elengedni.
 
Az idillt Sztella gondoskodása törte meg két kókuszpohár által, amit átnyújtott az ölelkezőknek. Gusztáv iszonyú szomjas volt, így nem csak a sajátját, de Csilla poharát is kiitta pillanatok alatt, aki csak bámulta őt a gondolataiba mélyedve. A szőke elment ismét vízért, a férfi pedig megpróbált felállni a felesége segítségével.
- Mi ez a sok rongy itt? Várj! Vizes borogatás. Már emlékszem. - nézett ismét körbe, majd elrebegett egy köszönömöt a mosolygósan örömkönneket hullató nőnek. Nem volt tiszta a feje, de mindig is azt tartotta, hogy nem szabad elhagyni magát, főleg a napszúrás után megtanulta, hogy van értelme az erőfeszítésnek.
- Igen, vizes borogatás volt. Elhoztam a repülőgépről a ruhám, azzal hűtöttük a tested. Ha tudnád, Sztella hány kört futott tegnap délelőtt óta, hogy elég vizet hozzon a lázadat csillapítani. Csoda, hogy talpon bír még maradni. Annyit küzdött érted, meg a tűzért, meg minden másért, és rémesen kétségbe volt miattad esve.
- Basszus, ekkora gondot okoztam megint! - bosszankodott a férfi, de a nő csendre intette.
- Gyere, sétálunk egy kicsit, erősödnöd kell! - és támasztva az elgyengült embert a kókuszpálmák hűsítő árnyékát követve lassan lépdelt a tántorgó férje mellett.
- Nem tudom, meddig fogjuk ezt a hajótöröttséget kibírni. Bármely pillanatban veszélybe kerülhet valaki, enni nincs mit, és már azt sem tudom, hány napja vagyunk a szigeten, az időérzékem cserben hagyott teljesen. És még ez a gyengeség is, megint alig tudok lábra állni. - mormolta a férfi. Mérges volt magára, még az is bosszantotta, hogy annak a vékony nőnek kell őt támogatni, aki maga is erőtlen és lehetetlen sovány. Sztella időközben visszajött, letette a vizesedényeket az árnyékba, és bejelentette, hogy elmegy kagylót gyűjteni. A férfi fejében megszületett a gondolat, hogy szimplán csak kettesben akarta őket hagyni a nejével, tudjanak feszélyezés nélkül beszélgetni. Tulajdonképpen nagyon rendes nő! Túl rendes és megértő, pedig az élet megtaníthatta volna, hogy nem kell mindig annak lennie. Pár kisebb környi séta után leültek egy pálmafa tövébe, Csilla háttal bekucorodott Gusztáv ölébe, és elfogadta annak ölelő karjait.
- Féltél? - kérdezte a férfi.
- Igen, nagyon féltem. Annyi szörnyűség megfordult a fejemben. Megtapasztaltam, hogy akkor ismerjük fel valakinek a fontosságát, amikor elveszítjük. - válaszolt Csilla. Erősen kapaszkodott a férfi karjaiba, és a kócos buksiját hátravetve a fejét befészkelte Gusztáv vállgödrébe.
- Ez nagyon megható! Tudod, hányszor szerettem volna veled így ülni valahol, akár egy folyóparton, vagy bárhol máshol meztelenül összebújva? - vallott a férfi, és jobb tenyerét keresztbe csúsztatva a nő hasán alkarjával megemelte a nő melleit, majd a bal karjával börtönbe zárta a kicsi, puha, de izgalmas halmokat.
- Ha későn is, de most megkapod.
- Remélem, nem vagyok tolakodó! - puhatolózott Gusztáv. Ismernie kellett a nő véleményét ahhoz, hogy nyugodtan karolhassa át, és ne kelljen félnie az elutasítástól.
- Nem, nem vagy tolakodó. Nagyon is jó itt lenni a karjaidban, de most annyira fáradt vagyok, hogy nem izgalmat érzek, csak iszonyú fáradtságot.
- Aludj, aludj csak, vigyázok az álmodra! - suttogta Gusztáv. Puszit nyomott a zilált frizurába, aztán körbenézett. Tudni akarta, változott-e valami az elmúlt napban, amit ő öntudatlan állapotban töltött. A kiásott kúthoz vezető nyílegyenes úton rengeteg lábnyom árulkodott a nagy forgalomról. Megtalálta a kihegyezett fegyverét is, ami ugyanúgy állt a homokba szúrva, ahogyan otthagyta egy nappal korábban. Az óceán is változatlan nyugalommal fodrozódott a meleg szellőben, és az állandóság, a mindenütt rikító fehér homok a vízparton unalommá silányították a buja természet kéretlen kalandot nyújtó szépségét. Csak egyetlen izgalmas dolgot talált a férfi. Sztellát figyelte, ahogy a ringatózó csípőjével megérkezett a kagylógyűjtésből, és suta, de elszánt mozdulatokkal föltette azt a tűzre a silány bográcsban megfőzni. A következő pillanatban már az erdő felé vette az útját, hogy kidőlt, korhadt fadarabokat cipeljen a tűz mellé, felhalmozza azt későbbi használatra. Minden megtett kör között ellenőrizte a bográcsot, és Gusztáv meghatódottan figyelte a nő természetességét, holott a másik, akit elvileg örök életre választott, ott szuszogott a karjai között. A férfi elmerengett a jövőt illetően, de a teste elnehezült, a szemei becsukódtak rövid időre. Van értelme a jövőn gondolkodni? Nincs! Minden másként alakul majd, mint ahogyan tervezi, ha kikerülnek valaha is a szigetről. Egyáltalán mit tervez? Az élet napról napra egyre nehezebb döntésekre kényszeríti, és a problémáit nem itt és most kell megoldani, legalábbis, ami lelki gondjait és társas kapcsolatát illeti.
 
Csiklandozást érzett, mint amikor egy légy keres támadási pontot egy izzadt arcon. A foglalt karjait nem mozdította, csak megrándította a fejét, próbált tovább aludni anélkül, hogy a feleségét felébresztené. Zümmögést nem hallott, csupán halk nyöszörgést, amiről tudta, hogy az Csilla testéből származik, hiszen a hangokkal szinkronban lélegeztek a nő melleire fonódott karjai. A következő pillanatban az ajkán érzett érintést. Picit összerezzent, de azon minutumban tudatára is ébredt. Maga az érintés volt árulkodó, ahogy puha ujjak balról jobbra végigsimítottak az ajkain. Sztella volt. Ki más simogathatta volna így? A férfi arca mosolyra húzódott még az előtt, hogy hunyorogva kinyitotta volna a fényre még érzékeny szemeit.
- Nem kényelmetlen így aludni? - kérdezte suttogva a nő, és önfeledt, könnyed kézmozdulattal végigsimított a borostás arcon.
- Jó ez így!
- Nem akartalak felébreszteni, de enned kell, hoztam neked nasit. - tartotta a férfi elé a kezében lévő hatalmas pálmalevelet, amelyen ott sorakoztak a kagylóból kinyert, főtt állatkák. Mosolygott hozzá, mosolygott rendületlen, amitől megérintette a férfit a csillogó szemek szépsége. Tiszta arca és csapzott, vizes szőkesége betolakodott az aurájába, de Gusztávnak ez egyáltalán nem volt ellenére. Önkéntelen vigyorodott el a szőrös arc a kagylók gusztustalan látványára.
- Valami ehetőbbet kellene rendelni egy közeli étteremből! - kuncogott a férfi. Nem érzett éhséget, csak fáradtságot és egy némi levertséget.
- Most ez van! Hunyd be szemed, tátsd ki szád! - közelített Sztella az ismerős mondókával, az ujjai közé vett első falattal a férfi szájához.
- Szerinted én ezt meg bírom enni? - fintorgott Gusztáv, de nem akarta elutasítani a nőt, csak kérette magát játékosan, és amikor a kagyló elérte az ajkait, nem azt, hanem a nő ujjait igyekezett megízlelni. Sztella nem húzta el a kezét, de kivételesen fülig vörösödött, ami szokatlan volt tőle, mert ritka nyugalommal tudta a kényes helyzeteket kezelni. A pajzán mozdulat pedig elindított valamit mindkettejükben. Sztella egy pillanatnyi szünet után elhúzta a kezét, és kagyló ide, kagyló oda, hirtelen közel hajolt és megcsókolta a férfit. Gusztáv is meglepődött, de mielőtt reagálni tudott volna, megint ott találta a nem kívánt húscafatot az orra előtt.
- Most pedig szépen kinyitod a szád, és megtanulsz rendesen enni. És elég nagy vagy már ahhoz, hogy azt is megtanuld, anyádnak mindig szót kell fogadni. Megértetted? - nevetett a tőle telhető visszafogottsággal az elbűvölő bájt sugárzó arc. A férfi elismerően bólintott, és jutalmul megkapta az első falatot, amit igyekezett minél gyorsabban lenyelni. Csend lett. Gusztáv elnyomta magában az öklendezésre késztető ingereket, és próbálta gördülékenyen, minél csendesebben nyelni a fura állagú ételt.
- Egy kis só nem ártana, elég undorító az íze. - mondta végül két falat között.
- Csak cukorkával szolgálhatok, ha az megfelel! - ragyogott fel a szőke arca, és mielőtt Gusztáv észbe kapott volna, egy újabb csók csattant az ajkain, ami kétségtelenül valóban igazi édességet jelentett.
- Többet kellett volna hoznom! - elégedetlenkedett Sztella, mikor a kagyló elfogyott.
- Nem akarom, hogy lásd visszajönni! - rázta meg a férfi a fejét.
Sztella áthajolt Csilla arca elé, megszemlélte a békésen szunnyadó nőt, és megsimogatta az arcát - Milyen mélyen alszik. - jegyezte meg, és a szeplős, kicsit poros és maszatos arcra is adott egy puszit. Csilla ebből semmit sem vett észre, horpasztott tovább teljes nyugalomban, mint akit fejbe vertek.
- Hagylak még aludni benneteket. Majd keltelek, amikor esteledik, rakok a tűzre, főzök még kagylót és... - szünetet tartott, mint aki erősen gondolkodik - És nem csinálok más semmit. - mondta ki végül, aztán puszit nyomott az összezárt mutató és középső ujjára, azzal érintett meg a férfi ajkát. Gusztáv érezte, hogy a nő még mondani szeretne valamit, mivel enyhén megnyíltak az ajkai és az ujjai szinte behatoltak a férfi szájába. Hát lehet ezt a nőt nem szeretni? Elmélkedett magában, és tényleg élvezte ezt a kicsit butácska, kicsit erotikus játékot, holott tudta, hogy nem lenne szabad megengedni. Sztella elvonult. Különös, kihívó mozdulatokkal ringatta a csípőjét, és tudván tudta, hogy a férfi tetőtől talpig végig méri. Szándékosan nem nézett hátra, pedig Gusztáv biztos volt abban az egyszerű tényben, hogy a szőke nő miatta riszálja a fenekét. Kettesben maradt Csillával, akinek minden gátlás nélkül megszemlélhette a meztelen altestét. Látszólag egyformák, és mégis minden nő más nem csak külsőleg, belsőleg is. De ez így igazán szép! És hogy miért hagyta a felesége ezt a bensőséges ölelést? Mert kialakult a két nő között valami versengés. Ha egyáltalán lehet versengésről beszélni, mert egyébként hihetetlen módon megértik egymást mindenben. Ezek szerint ő csak egy egér, akivel lehet játszani? Nem! Ebben a játékban vannak komoly érzelmek is, tehát sokkal többről van itt szó. De akkor mi és miért történik?
 
Az este nagyon lassan érkezett el. A férfi háta már nagyon fájt, a pálmafa törzse mélyedéseket nyomott a bőrébe, de a szíve azt sugallta, hagynia kell minél tovább pihenni a fáradt feleségét, aki édesdeden szunnyadt a karjaiban. Szerette. Nagyon is szerette, még ha nem is tudott igazán ellenállni a szőkének. Ha Csilla korábban nem ilyen ellenséges, Sztella nem férkőzhetett volna a közelébe sem, de ha már megtörtént, vállalni kell a következményeket. Nagyon soká merengett a megtörtént eseményeken, de a kiutat hiába kereste, csak arra jutott, hogy számít mindhármuk véleménye a végleges megoldáshoz, akár Csillával, akár Sztellával marad élete hátralévő részében. Csodálta a szőke nő kitartását, miként gondoskodik a tűzről, mekkora alázattal készít vacsorát mindannyijuknak, és milyen szeretettel készíti el a terítéket, miközben éberen figyelte a fa tövében figyelő embert, és volt ereje kedvesen mosolyogni. Végül Csillát is ő ébresztette, majd magával cipelte őket egy óceáni fürdőzéshez, hogy megtisztulva jobban essen a vacsoraként feltálalt étel.
 
- Sztellácska, köszönöm szépen a gondoskodásodat, a bátorságodat és a kitartásodat! Olyan jó volt látni, mennyit dolgozol értünk! - hízelgett Gusztáv, amikor körbe ültek a zöld levelekre megterített alkalmi asztalka körül.
- Köszönöm, de a dicséretet a bátorságért és a kitartásért nem én érdemlem. Tegnap ez az elragadó hölgy volt az, aki téged megmentett. Ő volt olyan bátor és leleményes, hogy elmenjen a ruhájáért, ő találta fel magát. Ápolt, itatott, hűtött, takargatott, tette, amit kellett, és amikor estére a vízhordásban kidőltem, akkor ő szaladgált egész éjszaka rendületlenül hihetetlen lélekjelenléttel, és főleg a teljesítőképessége határán. No, ahhoz kellett az igazi bátorság, nem ahhoz, amit én tettem! - húzódott Sztella a lehajtott fejű feleséghez, hogy igazi, őszinte tisztelettel megölelgesse.
Gusztáv meglepődött, és el is érzékenyült abban a pillanatban. Csilla szeme csak egy pillanatra villant rá, de abban a pillantásban benne volt minden, amit a férfi szeretett a nőben. Gusztáv meghatódva figyelte a kipiruló arcot, amint az földre sütött szemekkel próbálta takargatni a zavarát.
- Nekem mást mondtál! - szólt hozzá a férfi értetlenül.
- Ti is megtettétek volna ugyanezt értem, és Sztella is csak azért pihent meg tegnap este, mert a szerepét átvettem. Ha nem tettem volna, ő is rohangált volna egész éjjel kifulladásig érted ugyanúgy, mint értem, ha én kerülök olyan helyzetbe. - mondta a nő nyugodt hangon, majd nyúlt a kagylóért, és körbemosolyogva aprókat harapdált belőle. Elégedettnek tűnt, és ebben a csendes örömben megmutatkozott a szerénysége.
 
Összebújva aludtak a sátor előtt, hátha a levegő éjszaka kevésbé lesz fülledt. Gusztáv csodálattal nézte a feleségét, aki a nappali alvás ellenére pillanatok alatt elszenderedett. Iszonyú fáradt lehetett, gondolta. Csilla feküdt középen, mégsem akart senki távolabb költözni, valahogy jól esett egymás közelségét érezni az összegabalyodott testrészekkel. Túl voltak már azon, hogy egy esetleges véletlen mozdulat miatt bárki is feszélyezve érezze magát az intimebb területre tévedt érintés okán. Valahogy szükségesé vált ez az összetartozás érzés, aminek nem volt erotikus vetülete. A felesége most pont olyan, mint egy igazi, gyámoltalan kisded, épp ezért vigyázni is kell az édes álmát. Sztellával összenéztek. Vajon ő is valami hasonlóra gondolhat? Ez járt a férfi fejében, amikor a szőke a barna hajfürtöket simogatva dédelgette Csillát. Esze ágában sem volt megkérdőjelezni bármit is, amit a nemrég még idegen nő bármelyikükkel tett. Kezdtek a dolgok élhetővé és természetessé válni, a férfi pedig érezte, hogy lassan, de biztosan ismét visszatér az ereje.
A felkelő nap sugarai már a repülőgép roncsán találták Gusztávot. Kezében a kalapáccsal ismét egy lemezdarabot szándékozott kihasítani, hogy az éjszaka megálmodott sólepárló edényét elkészítse. Mi sem egyszerűbb, mint egy tálat készíteni, és a napon töltögetni bele a tengervizet. A melegben elpárolog a nedvesség, és a kikristályosodott só megmarad az edény alján. Azzal a kagyló ízét fel lehet majd javítani valamelyest. Már kalapálás közben eldöntötte, hogy íjat készít magának. Azt csak gyanította, hogy szerszám híján elég nehéz lesz, de ez nem csillapította benne az eltökéltséget. Miután csendben elhelyezte a tálat a sátorhoz közeli parton, és megtöltötte vízzel, a kalapáccsal az erdő felé vette az útját. A sűrű bozótos felé közeledve a félelmei erősödtek, valahol nagyon gyávának érezte magát, mégis mennie kellett, és lassú léptei közben egyre csak a neje járt az eszében, aki ezt az utat az éjszakai sötétben ki tudja hányszor megtette. Bátor nő! Ha most ismerte volna meg, nem csodálkozna, de miután oly sok évig ismerte, most meglepetés lett minden változás, ami a nő személyiségét jó irányban alakította.
A kiszemelt fácska tövében az életlen kalapácsfej ugyancsak kicsi zúzódásokat ejtett. A férfi kiadta a mérgét a sikertelen ütésekben, de ha lassan is haladt, apránként rongyossá kalapálta a nyers, nedvességgel teli rostokat. Nem adta fel annak ellenére, hogy reménytelennek tűnt a helyzet. Volt már ilyen, és nagyon jól tudta, csak leleményesség kérdése az egész. Ha sikerül a fát kivágni, utána már sokkal könnyebben alakítható majd a tűzben. Már azt is kitalálta, mit fog használni húrnak, hiszen egy íjnak az a lényege. A munka megnyugtatta a lelkét is a sűrű, trópusi erdőben, de azért a neszekre még mindig összerezzent. Nagyon nehezen tudott a félhomályos bozótban a saját fejében megszülető rémképektől megszabadulni. A kezében a kivágott fával még körülnézett, nyílnak való, egyenes pálcákat keresett, aztán nagy sóhajjal elindult a tűz irányába. Úgy érezte, hogy mindenre van bőven ideje, ezért először az izzadtságot mosta le magáról az óceánban, majd kagylót ment gyűjteni. Háziasnak érezte magát, nem volt tőle ez a feladat idegen, hiszen otthon is gond nélkül számtalanszor főzőcskézett vagy takarított. Most is ezzel szándékozott kedveskedni a két békésen alvó nőnek. Tűzifát rakott a parázsra, és amíg a bográcsban az étel főtt, ő a lángok segítségével megrövidítette, alakította a botot. Elég erősnek érzete, hogy íjként meghajlítva a drótkötélből kinyert két, összesodrott szállal átkösse. Egyedül a drót okozott fejtörést, mert egy szálával vágta az ujját, három már túl vastagnak ígérkezett, ezért is döntött a kettő mellett. A kérdés inkább az volt, hányszor lehet vele lőni, mire a szálak a hajlítás miatt eltörnek. Elfáradt. Hiába, a sok napos gyenge táplálkozás és a betegeskedések hamar kivették az erejét, enyhe szédülést érzett. A tűz mellett hagyva legújabb fegyverét visszasétált a lányokhoz, és lefeküdt melléjük, hiszen érezte, hogy nem tesz jót a túl korai kelés sem. A csukott szemekre hamar érkeztek a kreatív gondolatokból eredő látomások, ezekből rövid átmenet múlva romantikus képzelgések lettek, és Gusztáv mély álomba merült a kényelmetlen, de az alakját süppedősen felvevő homokfekvőhelyen. Csilla arcát látta maga előtt, ahogy a nő fölé hajolva cinkos mosollyal csábítgatja, és a hosszú haja a mellkasára érve csiklandozza a bőrét. Az álomból azonban pillanatok alatt valóság lett. Nem Csilla, hanem Sztella feküdt szinte a testén, az állát a mellkasán támasztva fürkészte az ébredező férfi arcát. Gusztáv megmosolyogta a ragyogó, kék szemeket, felemelte a kezét, végigsimított a nő hátán. A következő pillanatban csókot kapott, és összerezzent, ahogy a nő keze a péniszét érintette.
- Látom ám, ébredezel, vagyis érzem! - vigyorgott a szőke, és nem engedte, hogy a matató kezét a férfi lefejtse.
- Ne, Sztella, kérlek! - súgta Gusztáv, de a nő bohókás grimasszal ellenkező arckifejezése nemet jelentett, és egyre határozottabban dolgozott odalent, miközben újra és újra csókra hajlott, a férfi pedig nem tudta eldönteni, mit tegyen. Hol visszacsókolt sietősen, hol kétségbe esve körülnézett, a nejét kereste, de annak csak hűlt helyét találta.
- Csilla?
- Gyümölcsért ment. - búgta a nő, és ismét elhárította a kezeket, amelyek megpróbálták a szándékától óvatosan eltéríteni.
- Ne ellenkezz, ennyivel tartozol! - jelentette ki határozottan, és a csók meggyőzte Gusztávot, hogy nem is olyan rossz, amit a nő tesz, pedig a lelkében ismét vívódni kezdett, hiszen Sztella szó szerint a tartozását vetette a szemére, ami csakis az erőszak miatti lehet. A nő teljesen beindult. A vadsága ismeretlen volt Gusztáv számára, ő csak arra az engedékeny, passzív személyre emlékezett, akit a repülőgép roncsai alatt magáévá tett. Egy pillanatig felsejlett, hogy valamit neki is tennie kellene, de a nő szenvedélyes viselkedése megakadályozta mindenben. Csodálatos érzések fakadtak a testében, de hiába akarta magához ragadni a kezdeményezést, Sztella folyamatosan leszerelte, passzivitásra ítélte és egy idő után a csókjai a nyakán keresztül vándoroltak lefelé a férfitesten. A ziháló mellkasán egy pillanatig a szőke fürtök megpihentek, megérezte a nő arcának melegét, aztán a felfokozott figyelme követte azt az égetően kívánt melegséget, amely szépen levándorolt a hasára, végül átterjedt a nemesebbik testrészére. Megállt benne a lélegzet. Az élvezet intenzitása felszabadította, pedig a lelke még ekkor is küzdött a meg sem érdemelt szex ellen. Tétovázott. Meg kellene állítani valahogy a nőt, de erővel semmiképpen! Ugyanakkor a kéj lassan kúszott egyre feljebb, és a nő fejmozdulataival szinkronban egyre intenzívebbnek érezte a megállíthatatlant. Hamar elérkezett az a pont, amikor teljesen elengedte magát. Arra gondolt, hogy Sztella nem tenné ezt, ha nem szeretné őt, és ez megnyugtatta a háborgó lelkiismeretét. A gyönyör pedig elérkezett. Becsukta a szemeit és engedte szétáradni magában a hihetetlen szép érzéseket, miközben simogatta a szőke nő homlokát. Ez a nő bármit tehet vele, az csak szép és jó lehet! Magához akarta húzni, de Sztella hirtelen elszakadt tőle, felállt, és beszaladt a tenger térdig érő, sekély vizébe. Gusztáv ott érte utol, és egy pillanatig a gyönyörű nő bronzbarnára sült bőrén a Csilla szeplőit kereste, majd beletörődve a valóságba hátulról átölelte. Szembe fordultak és összesimultak, mozdulatlanul álltak hosszú percekig egymás mellett. Nem kellett csók, nem kellett hízelgés sem, tökéletesen megértették egymást a néma ölelkezésben. Gusztáv megérezte a vállára hulló könnycseppeket, Sztella zokogásba forduló néma könnyeit, és ez, valamint a szex együtt elszabadították a férfi legmélyebb érzelmeit.
 
- Olyan idióta vagyok, mindig bántalak, pedig nem érdemled! - nyöszörgött a nő levegő után kapkodva. A férfi még szorosabbra vonta a karjait.
- Ne butáskodj, nem is bántottál még soha! - nyugtatta a férfi, pedig felsejlett a kijelentés oka, mégis azt gondolta, hogy előbb- utóbb talán megoldódik a korábbi szörnyű tette egy nagylelkű megbocsátással. Főleg annak kapcsán, hogy Sztella érzelmeket táplál iránta, és abból csak valami nagyon jó sülhet ki, vagy valami nagyon rossz, ha a kölcsönösség félrecsúszik. Egyelőre azonban bízott a kölcsönös vonzalomban, ezért még nagyobb együttérzéssel ölelte a nőt.
- Bántottalak! Nem lett volna szabad a tartozásra hivatkoznom, hiszen nem tartozol semmivel, örülnöm kellene annak is, hogy ilyen kedves és megértő vagy velem. - bújt a nő a nyakába, és ez elég volt ahhoz, hogy Gusztáv elmosolyodjon.
- Nyugodj meg, nem bántottál! Tudom, hogy szeretsz, hiszen ha nem így lenne, nem is közelednél hozzám. Szerintem ez csodás, csak attól félek, hogy a kényszerű összezártság miatt érzel így, és ha kikerülünk innen, miután visszacsöppenünk a való világba, elmúlik a varázs. - beszélt Gusztáv nyugodtan.
- Nem! Nem múlhat el, mert nagyszerű férfi vagy. Alig ismerlek, a legfontosabbakat mégis tudom rólad. Sokáig azt hittem, hogy csak a testem érdekel, de már régen tudom, hogy ez nem így van. Túl őszinte vagy, bármit le lehet olvasni az arcodról. Ez nem mindig jó, de én szeretem, ettől vagy olyan érthető és őszinte.
- Ki kell simítanom a barázdákat a homlokomon, még a végén öregnek fogsz találni, annyit ráncolom. - viccelődött Gusztáv, hátra húzva a felsőtestét próbált a nő szemébe nézni. A világoskék, nedvességtől csillogó, boldog szemek gyönyörködtették a férfit. A nap vakítóan szikrázott a kócos, fénytől kivilágosodott szőke tincseken, és a sovány nő végre megkönnyebbülten elnevette magát, mielőtt visszabújt volna a férfi mellkasához szerelmesen.
- Sokáig hadakoztál ellenem, de végül én győztem! - jegyezte meg a nő, majd óvatos puszit adott a férfi arcára.
- Nem győztél, magadba bolondítottál. De azért hagytam, mert én is ugyanazt akartam. Tényleg sokáig vívódtam Csilla miatt, és még mindig gyötörnek a kételyek. Nem lenne szabad állást foglalnom egyikőtök mellett sem, amíg itt vagyunk a szigeten. - ismerte be a férfi a bizonytalanságát.
- Nem is kell állást foglalnod! Nem szeretném, hogy Csilla kevesebbnek érezze magát bármiben. És épp ezért most szépen elsétálunk elé, és segítünk összeszedni azokat a gyümölcsöket. Keresnünk kell a kedvét, és elárulok neked még valamit, én is nagyon megszerettem a csajt, épp ezért jól tudom, miért szenvedsz. - érvelt Sztella, és a vigyor nem tűnt el egy pillanatra sem az arcáról, talán még ki is pirult az arcbőre, amit hamis és huncut gesztusokkal próbált leplezni, de már nem lehetett tökéletesen.
- Megkérdezném, miért kezdeményeztél, ha tudod, mit érzek, de valahogy az a sejtésem, hogy nem kapnék egyenes választ. - csóválta meg a fejét Gusztáv, aztán elengedte a nőt, és megfogva a kezét elindult a gyümölcsfa irányába. Tudta, hogy Sztella követni fogja hűségesen.
- Megkérdezheted. Egyszer már mondtam, hogy ezen a szigeten minden a tiéd lehet, csak ki kell érte nyújtani a karod. Csak az a bökkenő, hogy te túl jólelkű pasi vagy, inkább a saját vágyaid rabja vagy, mint sem bántódást okozz másoknak. - futott hirtelen előrébb a nő amint kiértek a száraz homokra, aztán tartotta a tíz lépés távolságot, hogy Gusztáv utol ne érhesse. Incselkedett a férfival, mint azon a bizonyos napon, amikor pokollá vált mindhármuk élete. Gusztáv gyomra görcsbe rándult, de mosolygással ügyesen leplezte a szörnyű gondolatait. Lépkedett hát a nő után, néha úgy tett, mint akinek szándékában áll egy gyors mozdulattal elérni, de nagyon vigyázott, hogy az be ne következzen. A férfi azon tűnődött, tudja-e a nő, hogy milyen mélyen gázol ezzel a pajkos játékkal a sérülésekkel teli, nyomorult lelkében.
- Azon gondolkodtál már, hogy mi lesz akkor, ha kijutunk a sziget fogságából? Hogy szabadulsz meg Alitól, hiszen eddig pont ez volt a gond, hogy nem akart elengedni magától. Nagyon sok a kérdés, és kicsit kilátástalannak tűnik a jövő. Pedig általában optimista vagyok. - beszélt a férfi nyugodtan, miközben élvezettel nézte a kacéran ugrándozó nő gyönyörű testét.
- Nem akarok ezen gondolkodni, majd alakul, ahogy alakul. Most épp boldog vagyok, ne rontsd el ezt a napot! - mutatott fikiszt Sztella, aztán tovább szökkent, oldalirányba kinyújtva a karkait esztétikus szépségében, mint egy Vénusz szobor sarkon fordult a fehér homokon, hogy aztán Gusztáv szemébe nevessen.
- Igazad van, nem kell erről beszélnünk egyelőre. Nekem különben óriási örömet okoz, hogy boldognak és felszabadultnak látlak. Kivételesen neked is minden meglátszik az arcodon! - nevetett Gusztáv, és a szavai nyomán a nő, aki addig távolságot tartott, végre elé állt. Ösztönösen jött a csók, amibe a férfi belebizsergett, és megijedve a következményektől inkább időben eltávolodott, hogy tovább folytathassák az útjukat.
- Én azért sokat gondolkodtam azon, hogy tudnál-e egy sivár, lakótelepi lakásban élni azok után, hogy itt a trópusi gazdagságban a természet és persze a férjed mindennel elhalmozott.
- Veled bárhol jól érezném magam. Elég lenne, ha szeretnél. - komolyodott meg a szőke nő, és Csilla miatti óvatosságból elengedte Gusztáv kezét. Közel jártak. A feleség még nem látszott, de már hallatszottak a bozótosból azok a hangok, amelyek arra utaltak, hogy valamivel erőlködik. Faágak csattanásai hangos nyögésekkel együtt figyelmeztették a közeledőket. Csilla egy hosszú bottal próbálta leverni az érettnek tűnő, még le nem hullott gyümölcsöket, nem nagy sikerrel. Megijedt a talpak alatt összetörő, korhadt faágak recsegésétől, még fel is sikított, mielőtt megbizonyosodott volna az érkezők személyéről.
- Hú, basszátok meg! Szólhattatok volna, mielőtt csendben a hátam mögé osontok! - közölte hirtelen jött idegességében, de két másodperc múlva már fülig ért a szája. - Nézzétek, ez legalább két kiló, a kagyló mellé elég lesz ebédre! - mutatott lelkendezve egy levélen összegyűjtött kupacra.
- Ügyes vagy, de nem kellene egyedül jönnöd ilyen messzire. Tudom, hogy le tudod győzni a félelmed, de attól még aggódom érted! - csóválta meg a fejét a férfi, majd segített Sztellának összeszedni néhány löttyedtebb darabot, amelyek már régebb óta heverhettek a földön.
- Kedves tőled, hogy aggódsz értem, de nekem is ki kell vennem a részem mindenből. - hajolt le Csilla Gusztáv mellé, és egy fonnyadtnak tűnő gyümölcsért nyúlva megérintette annak kezét, amin összenevettek. A férfi beleborzongott, de abban a pillanatban elszégyellte magát.
- Minek is szedjük össze a túléretteket? - érdeklődött zavartan. Nehezére esett palástolni, hogy az arcából kiszaladt a vér, a gondolataiba és a hűtlenség miatti bűnössége tudatába belesápadt.
- Mert ma buli lesz, berúgunk és egy kis időre elfelejtjük a gondjainkat. - válaszolt Sztella, és baráti módon rávert egyet a hajlongó Csilla meztelen fenekére, aki visongva viszonozta a játékos pacsikat.
- Én nem akarok berúgni, az alkohol felerősíti bennem az érzelmeket, és egyszer már igencsak pórul jártam. Vagyis elkövettem életem legnagyobb baklövését.
- Fejezd már be, ne emlegesd ezt többé! Kevesebbet eszel, és kész. Muszáj elrontanod a hangulatot, mielőtt még történne is valami? - förmedt rá Sztella tettetett haraggal, és hogy megmutassa az elszántságát, beleharapott a kezében lévő gyümölcsbe, Csilla pedig nevetve követte a példáját. Gusztáv nem értette ezt a nagy összetartást, csak azt szűrte le a lányok viselkedéséből, hogy nem illik ellenállni. Ha ki akarják engedni a fáradt gőzt, akkor csak tessék, tegyék kedvük szerint.
- Jól van, majd vigyázok rátok. Megfőzöm a kagylókat és este elmegyek halakra vadászni. Megérdemeltek egy kis szórakozást, más örömünk úgy sem adódik ezen a nyavalyás szigeten. - állt fel a férfi, és a levélbe göngyölt kupaccal a kezében visszatérésre szólította a két nőt. Tartott attól, hogy Csillára nem tud majd őszinte szeretettel nézni. Mindig is nehezen tette túl magát a lelki sérüléseken, és most még ő az okozója is, bármennyire is az események alakították a Sztellával szövődött érzelmeket. Elől lépkedett hatalmas léptekkel, belesüppedve ugyanúgy a laza homokba, mint a viharos érzelmeibe. Nem mert hátra nézni. Sztella évődött a feleségével, eljutottak a füléig a provokatív szófoszlányok, és közben valósággal zabálták a gyümölcsöt, aztán a magokkal a férfi testére célozva igyekeztek őt is bevonni a játékukba. Elemükben voltak, Gusztáv pedig megérezte ennek a pajkosságnak a szelét, amit nem volt szabad elrontani.
 
Talán az erjedésnek indult gyümölcs alkoholtartalma, talán a jóllakottság és semmittevés terelte mindhármukat a tűz közelébe. A nap ugyan melegen sütött, de a parázs forróságát a szél az ellenkező irányba vitte, így gond nélkül napoztak a homokban. Sztella a nyitott combjai közé vonta Csillát, és a hosszú, barna fürtjeit kurkászta a hátán fekvő, csukott szemű nőnek. A fejét a puha, beesett hasán pihentette, mint egy kisbabát, úgy dédelgette a barna szépséget. Gusztáv csak bámulta ezt a meghitt pillanatot, és megállapította magában, hogy az a barna hajú, akinek valamikor hűséget fogadott, talán még szebb, mint valaha volt, amióta csak ismeri. És nem a meztelensége adta a csodálat okát. Az arca tetszett a férfinak, a kócos haja, a keskeny szájának ívelt vonalai, a megrebbenő szeme, a kicsi orrán megszámlálhatatlan szeplői, meg egyáltalán, a hibátlan bőr, ami apró pöttyökkel éktelenkedett, de csupa kedves és kellemes emléket ébresztett. Rá kellett jönnie, hogy még mindig ugyanúgy szereti ezt a nőt, vagy még jobban, mint korábban. Ugyanakkor ha a szőkére nézett, aki külsőleg kicsit másként nézett ki, a mássága ellenére legalább annyira tetszett. Milyen idétlen helyzet, gondolta Gusztáv, aki három méterre ülve oldalról bámulta a napfürdőzőket. Gyönyörködött és elmélkedett, esze ágában nem volt máshová nézni. Ez a gondtalan délután már nagyon kellett, és a kezdeti aggódása is szertefoszlott, mert a lányok is szinte teljesen kijózanodtak a sanyarú ebéd elfogyasztása előtt.
 
- Szépek vagyunk? - ütötte meg a fülét Sztella hangja, aki nem is nézett rá, egyfolytában a másik lány arcát kutatta, valahogy mégis megérezte, hogy a férfi őket nézi. A kérdésre még Csilla is elmosolyodott.
- Igen, mi tagadás, gyönyörűek vagytok. És rettentő soványak.
- Legalább nem kell fogyókúráznunk, hogy csinosak maradjunk! - kuncogott Csilla, miközben a férje kritikus szemmel végigmérte a hosszú, vékony karjait és combjait, majd a pici melleken és kiálló bordákon és csípőcsonton megállt a pillantása. A kislányos alkat már túl kislányos volt, de ettől függetlenül elragadónak találta a csontosra fogyott alakot.
- Nem emlékszem, hogy egyikőtöket is vastagnak találtam volna. - válaszolt Gusztáv mosolyogva. Nem akart különbséget tenni nő és nő között, vigyázott nagyon a látszatra, hiszen minden egyes alkalommal elbizonytalanodott, amikor nagy dolgokban kellett volna döntenie. Ráér még kiborítani a bilit, gondolta, és elodázta a kényes beszélgetést.
- Édes vagy! - köszönte meg a Csilla, és Gusztávnak feltűnt, hogy ilyen módon a felesége még sosem szólította.
- Csillus! Mi van a lábaddal? - érdeklődött váratlanul a szőke nő, de nem követte a kíváncsiságát semmilyen mozdulat.
- Megszúrt valami! Még mindig érzem, hogy ott van. Talán egy tüskét összeszedtem az erdőben. - válaszolt Csilla kuncogva.
- Gusztikám! Nézd már meg, légy szíves a feleséged lábát, hátha ki tudod húzni belőle a tüskét! Nem szabad hagyni, hogy elmérgesedjen! - nevetett Sztella. A férfi ugratásnak gondolta a felszólítást, ezért nem is mozdult.
- Nézd meg te, úgy is ott vagy a közelben! - szólt vissza, majd belevigyorgott Sztella arcába.
- Én nem tudom, vak vagyok, közelre rosszul látok! - mentegetőzött az, tagadólag megrázta a fejét. Ez ellen a férfinak nem volt ellenérve, pedig már majdnem szóra nyitotta a száját, hogy korábban a telefont is szemüveg nélkül használta Sztella, a repülőgépvezetésről nem is beszélve. Jobbnak látta csendben maradni, az ellenkezésnek úgy sincs semmi értelme.
- Gyere már, nézd meg! Olyan nehezedre esik segíteni rajta? - nógatta Sztella a férfit, aki végül rászánta magát, és feltápászkodott, hogy közelebb menjen.
- Hol fáj, Csillácska? - tudakolta Gusztáv, holott rossz előérzete támadt, mert Csilla a szemét ki sem nyitotta, Sztella széles mosolya pedig a füléig nyújtotta a nő szája szélét, és beleharapott az alsó ajkába, mint máskor is, amikor pajzán hangulatban van.
- A bal combja belső fele. - válaszolt a szőke a feleség helyett. Csilla arca, mint ha bíbor színűre változott volna, de a férfi azt hitte, csak az erős napfény az optikai csalódás oka. Gusztáv egészen közel sétált, aztán a csilla szétnyíló lábai közé kényszerűen belépett, amikor annak térde beleütközött a bokájába. Felületesen végignézett a combokon, de semmi rendkívülit nem tapasztalt. Még kellemetlenül is érezte magát, hogy a felesége így kitárulkozott, hiszen a bozontos szeméremdomb a nap által tökéletesen megvilágítva ébresztett benne pajzán gondolatot.
- Semmit sem látok. - jelentette ki, és már távozni akart.
- Nézd meg közelebbről, egy kilométerről én sem látnám! - nyíltak ki Csilla csillogó, barna szemei, belemélyedtek a férfi tekintetébe, és a nő felemelte a karjait, hogy Gusztáv kézfogását kérje. A férfi elfogadta a csontos, vékonyka ujjakat, letérdelt a nő combjai közé. Erős gyanúja támadt, hogy itt megint valami ugratás készül, de még nem érte olyan sérelem, amiért menekülnie kellett volna, és mi tagadás, kezdte élvezni a kihívást. Valahol a lelke mélyén kifejezetten örült, hogy a neje belemegy ebbe a túlfűtött játékba, és bár nem sejtette hol a határ, meg volt nyugodva, hogy nem az alkohol kéretlen hatása alatt cselekszik. Jobb kezét a térdet érintve rátette a nő combjára.
- Valahol itt? - kérdezte, miközben alaposan szemügyre vette a comb belső felét, és semmi oda nem illőt nem talált.
- Feljebb! - felelt Sztella, majd miután a férfi a combközépig simított a tenyerével, tovább ösztökélte.
- Még feljebb!
Gusztáv forróságot kezdett érezni. Eluralkodott rajta a frusztráció. Érezte, hogy átlépi azt a bizonyos határt, de a megmagyarázhatatlan aggodalmai ellenére nagyon is játszani akarta ezt a pajzán játékot. Csak a rohamtempóban érkező izgalom testét formáló jelei késztették meggondolásra. Megállt a simogatással. Tétovázott. Hogyan tovább? És akkor ráeszmélt, hogy egy ördögi játszma közepébe csöppent. Nem kerülhette el a figyelmét, hogy Sztella tenyerei, érzéki kecsességgel megérintik Csilla melleit, aztán a jobb kéz lecsusszan a sűrű, sötét szőrszálaktól bozontos vénuszdombra, mint ha őelőle akarná eltakarni, de hamar rájött, hogy a mozdulat csak valaminek kezdete, hiszen a puha tapintású ujjak utat keresve a szeméremszőrzet között gyengéd cirógatásba kezdtek. Csilla összerándult, az érintés öröme pedig pillanatok alatt megnyilvánult a lebiggyesztett ajkain, és a végletekig piruló arcára kiülő élvezetben. Gusztáv lemerevedett. Megbabonázva nézte Sztella kezének erotikus játékát. El kellett menekülnie. Hirtelen eszébe jutott Sztella reggeli, nagyon intim ébresztője, de egyetlen másodperccel később már Csilla "nem fog sikerülni" kijelentése csengett vissza a fülébe, amit a gödör ásásakor elcsípett a lányok beszélgetéséből. Mióta tart ez és mi a cél? Megrettent a váratlan szituációtól. Ő, a kispolgár, aki sosem bonyolódik ilyen kétes helyzetekbe, most a közepén találta magát valaminek, amire egyáltalán nem volt ideje felkészülni. Az orra előtt zajlódó leszbikus érintések pedig még több megmagyarázhatatlan kérdést vetettek fel, amit nem tudott közömbösen kezelni. Csilla mindig is elutasító volt az ilyesmiben, most miért megy bele egy ilyen, számára idegen szituációba? Megremegett. Megpróbált felállni, de a felesége keze, ami fogta az övét, szorosabbra fonódott az ujjain, és visszarántotta, ismét térdére rogyott a várakozóan megnyíló combok közé. Sokat jelentett ez a kapaszkodás, kicsit visszaterelte a férfit a valóságba, és ezzel együtt kitisztult a kép valamelyest. A felesége akarja őt, és Sztella hatására olyat tesz, ami nem fordulhatott volna elő az életben soha, semmilyen más körülmények között. A szoros kézfogás, és az érte nyúló másik kar pedig ölelésre invitálta. Egy pillanatra Sztellára nézett, aki megkomolyodva bólintott, és az a beleegyezés, ha nem is hiányzott, megerősítette a férfiban az elhatározást. Most kell visszakapnia a nejét. Ha megfutamodik, talán elmulasztja az utolsó lehetőséget. A szőke nő biztató mozdulattal megbillentette a fejét, hogy Csillára mutatva tettekre ösztökélje a férfit. Gusztáv lehajolt, puszit adott a felesége hasára, de a szeme sarkából Sztellát figyelte. A csókok pedig egyre céltudatosabban vándoroltak felfelé, míg a jól ismert, sokszor örömet okozó ajkakra nem értek. A viszonzott csók szenvedélye meglepte a megilletődött férjet. Gusztáv izgalma elhatalmasodott, elmúlt a Sztella jelenléte miatti szégyenérzete, hiszen a nő már őt simogatta, és a kezével igyekezett csillapítani a férfi vehemenciáját. A szőke nő lágy tenyerei beszédes mozdulattal akadályozták meg a férfit a közösülésben, ezzel együtt irányította a csókjait egyre lejjebb, mígnem a puha has magasságával megelégedett. Gusztáv a neje hasára fektette az arcát. Az orrát érték a szeméremszőrzet kusza szálai. Ezzel a barátságos szünettel valahogy a helyzet pikantériája ellenére kifejezték az egymás iránt érzett szeretetet. Csilla ugyanúgy, mint a férje mélyen magába szívta a pillanat bensőséges szépségét, de Sztella nem kegyelmezett, még lejjebb tolta a férfi fejét, aki megértette, hogy az ő szabályai szerint kell cselekedni. Egyébként is igaza van, hiszen nem szabad ajtóstul a házba rontani. Az előjáték, amit a feleségével elkövetett, még közelebb hozta Gusztávot a feleségéhez. A férfi boldog volt, hogy ott is érintheti a nyelvével a nőt, ahol korábban nem volt szabad, és a feleség nyíltsága, valamint a fejét simogató keze mind- mind megnyugtatást jelentett, pedig aktus közben hányszor, de hányszor megfordult a férfi fejében, hogy megint egy hatalmas bakit követ el.
 
Nem, nem játék volt ez, hanem a szerelem és kémia találkozása. Gusztáv úgy érezte, féltékenynek kellene lennie, mivel végignézte, hogy a nejét egy másik nő csókolja hihetetlen erotikus érzékiséggel, de valahogy ez a félelme elpárolgott, hiszen ő, a férj most valóban birtokolta a feleséget, és a legintimebb testrészén keresztül okozhatott neki gyönyört. A hatás sem maradhatott el, a női orgazmus látványát még soha az életben nem élhette meg ilyen mélyen. Elérkezett az idő az együttlétre, és a rövid aktus alatt mohó csókok keresték a férfi kegyeit, amiben bőven volt Sztellának is része. A férfi sokat gondolkodott azon, hogy Csilla mit érezhet, amíg ő a szőkét csókolja, de a kocka már el volt vetve, és ha itt halnak éhen a szigeten, legalább egyszer az életben megkapja azt, amit a legtöbb férfi csak szeretne.
A gátlásokat felszabadító, kivételes gyönyör után a férfi jóleső fáradtságtól elnehezülve visszahúzódott, a felesége mellett az oldalára könyökölt. Ki akarta élvezni a szeme elé táruló leszbikus csókok bizarr forróságát. Nem tudott megszólalni, igaz, mondania sem volt mit. Az adott szituációban nem szükségeltettek szavak, és ha voltak is kétségei, azokat elhessegette. Nem illett belerondítani a szerelem művészetébe. Sztella ahhoz, amit csinált, szinte profi módon értett. Nézte hát, ahogy a leomló, szőke tincsek időnként eltakarják a felesége bőrére tapadó, csókos ajkakat, és már azon sem lepődött meg, hogy a türelmesen munkálkodó száj ellentmondást nem tűrő határozottsággal utat talált a garantáltan nedves szeméremajkak rejtekébe.
 
- Nincs senkiben tüske? - tudakolta Sztella, miután véget ért a fülledt együttlét. Magához vonta a házaspárt egy befejező csók erejéig, aztán Csilla másik oldalán hanyatt feküdt pihegve, de ragyogó képpel elégedetten mosolyogva.
- Szerintem itt még találnék! - nyúlt a férfi szemérmetlenül Sztella combjai közé, és elvigyorodott, majd röpke érintés után visszahúzta a kezét, amikor a nő elkezdet nevetni.
- A tüskét a lelkedre és az érzéseidre értettem! - jegyezte meg Sztella, de nagyon jól tudta, hogy Gusztáv tökéletesen felfogta a kérdés lényegét.
- Tudom, drága! Meg kell hagyni, ezt jól kiterveltétek. - említette meg minden célzatosság nélkül Gusztáv, amin a lányok hosszasan kacarásztak.
- Ha Mohamed nem megy a hegyhez! - vágott vissza Sztella, aztán a férfi felé fordult, hogy a szemébe nézhessen.
- Megmondtam, hogy Csillus szeret téged, csak rá kellett vennem, hogy ezt felismerje. Meg arra is, hogy el tudja engedni magát, mert te valahogy nem léptél akkor sem felé, amikor lett volna lehetőséged. Az a baj, túlontúl szemérmes a kicsike! - bökte meg a másik nő oldalát, aki kezdte visszanyerni a színét, és közben szemérmesen takargatni szerette volna magát, mint ha meg nem történtté tehetné az iménti szeretkezést.
- Hé! Ügyes voltál, és édes, és gyönyörű! Jól beszélek, Guszti? - simogatta meg a barna hajtincseket Sztella.
- Hát! Nekem sok év alatt sem sikerült ennyit elérni! - mosolygott a csintalan felesége szemébe elismerően a férfi.
A délután hátralévő részében volt mit megbeszélni. Gusztáv indíttatására körbejárták a szigetet, és egyenes, hosszú hajtásokat kerestek, amiből nyílvesszőt lehetett készíteni. A férfi különös megnyugvást tapasztalt a felesége nyíltsága miatt. Lám, milyen jól gondolta, hogy Sztella keze van a dologban. Esze ágában nem volt bárkire haragudni. Az összezártság a szigeten valahogy felülírta a kispolgári nézeteit, és mitagadás, nem is szándékozott a kellemes kilátások elől kitérni. Nem, nem a szex volt a mozgatóerő, hanem az a közvetlenség, ahogyan visszanyúlhattak egymáshoz, pedig azt is tudta, hogy ez a helyzet egyfajta kötelezettségekkel is jár, és elhanyagolni bárkit semmiképpen sem szabad. A kiszolgáltatottságban maximálisan össze kellett tartani, de az is közrejátszott, hogy a szex után valahogy jobban meg mertek bízni egymásban. Nem beszéltek a jövőről, hiszen az adott helyzetben fontosabb volt a túlélés, és egyébként is képlékeny volt még ez a frissen összekovácsolódott állapot.
A lemenő nap az óceán sekély vizében találta a három fürdőzőt. Tanultak a medúzacsípésből, így tényleg csak a part közelében tisztálkodtak és hűsítették magukat, ahol apró halakat is alig lehetett találni. Gusztáv szerint elmenekültek előlük, a nagyobb halak meg a valószínűleg ki sem úsztak a mélyebb vizekből. Néha láttak kisebb cápákat, delfineket a távolban, amelyek elérhetetlen távolságban köröztek a sziget körül. Vacsorára már megfőtt a semmitmondó ízű mangrove bab, már épp a bográcsban hűlt, hogy később el tudják fogyasztani. A férfi még ennek ellenére is vadászni készült. Rettentő izgalommal nézett az este elé, amikor majd sötétedéskor a pálmafa ágáról fogja lövöldözni a nagyobb testű vízi áldozatait. Még délután lehántolta és megfarigcsálta a nyílvesszőit, ha kezdetlegesnek is tűnt, akkor is lehetett vele sebet ejteni. Nem sokat lövöldözött. Épp, csak kipróbálta a fegyverét, hiszen a húrként használt drót így is pattanásig feszült. Igen sokszor eszébe jutott és élénken élt az emlékezetében a nagyapja, amikor arra figyelmeztette gitározás közben, hogy az elpattanó szál kiütheti a szemét. Kockázatot kellett vállalni. Még óvatosan az átlátszó vizet kémlelve a pálmafa alá is bemerészkedett felmérni a mélyebb terepet, de minden lépésnél borzongva kutatta az esetleges veszélyforrásokat.
 
A szürkület az izgatott férfit a pálma törzsén találta. A két nő ugyan ott lábatlankodott a fa tövénél, de nem akarták a reményteli vadászatot megzavarni. Sokáig csak ültek a homokban, egymás társaságában, és suttogva beszélgettek, míg Gusztáv egyre türelmetlenebbül kémlelte az átláthatatlanná váló vízfelületet. Sehol egy hal. Kezdett szertefoszlani a húsevés reménye. Az elnehezült szem és a kényelmetlen testhelyzet felőrölte a férfi türelmét. Egy idő után lemászott és bocsánatot kért a lányoktól a sikertelensége okán, pedig ezerszer is elmondták neki, hogy ne vádolja magát, mindent megtett az ügy érdekében. Gusztáv megint bezárkózott kicsit a saját világába. Nem tett jót neki a koromsötét éjszaka magánya, holott a társai békésen aludtak mellette, ő mégis iszonyú csalódottan álmatlankodott a környező neszeket hallgatva. Előre próbált tervezni, a lehetőségeit latolgatta. Emlős nincs a szigeten, vagy ha mégis akad, az csak az a denevér lehet, amit az este közeledtével láthatnak olykor cikázni a levegőben. Nem egy gusztusos falat, de ha elérhető lenne, talán még az is megfelelne ennivalónak. Kisebb- nagyobb madár rengeteg van a szigeten, vagy annak közelében, de nagyon nagy távolságot tartanak az embertől, így azokról is le kellett mondani. Mi van még? Csak a tenger marad. Ki kell mennie az atoll pereméig, ha halászni akar. Le kell küzdenie a félelmét, mint ahogyan Csilla is meg tudta tenni a kritikus pillanatban. Büszke volt a nőre, aki példásan vizsgázott emberségből és szeretetből egyaránt.
A kegyetlen éjszaka után Gusztáv egy nosztalgikus álomból riadt. Otthon járt képzeletben, a rég halott nagyapjával halásztak egy alföldi kanális sekély vizében. Melegséggel töltötték el az emlékei, hiszen elevenen élt benne az az igazi gyerekkori élmény, amikor kosarat tolva maga előtt fogdosta az apró keszegeket a felkavart, bűzlő, iszapszagú csatornában. A falusi nyaralás egyszerű, de mégis sokat jelentő tapasztalatai, valamint a nagyszülei alázatos, de szeretettel teli élete örökre megváltoztatták a személyiségét. Mindig is olyan szeretett volna lenni, mint az anyai nagyapja, akit az első világháborúban még huszárként harcolt, és büszke volt a hazájára annak ellenére, hogy ő maga rettentő szerény ember volt. Tisztelettel gondolt rá, és ha nem is ismerhette minden rossz és méltatható tulajdonságait, a józansága és a mindig vágó, ötletekkel teli paraszti esze lenyűgözték nem csak gyerekként, de még felnőttként is. Megrázta magát és körülnézett. Északkelet felől már némi fény derengett, a hold pedig annyit fordult, hogy a vadászatra alkalmas fa körüli vízfelületen már nem zavarta a tükröződés. Felállt, kinyújtóztatta az elgémberedett végtagjait, aztán a hajnali friss szellőben felmerészkedett ismét a pálmafára. Alant sötét foltként méltóságtejesen kúszott egy árnyék, valószínűleg egy méretes rája, amitől a szíve nagyot dobban. Egyszeriben felélénkült, remegő kézzel tette a nyílvesszőt az íjra, a csípőjét megtámasztotta a fa felmeredő oldalán. Célzott. Nem volt biztos a dolgában, de siettette a tudat, hogy mindjárt felkel a nap, és ha nem cselekszik időben, a lusta árny eltűnik az óceán mélyén, és talán soha nem tér majd vissza. A lövés messzire elkerülte az állatot, ami méltóságteljes nyugalommal úszott tovább. Gusztáv idegesen lemászott egy újabb nyílvesszőért, majd kapkodva visszakapaszkodott és ismét lőtt. A találat meg sem kottyan az állatnak, vagy tényleg célt tévesztett. A lény irányt váltott, beúszott egészen a pálma alá. Gusztáv rettentő dühös lett saját magára, és a harag rossz tanácsadónak bizonyult. Megint szaladt, de már a kihegyezett dárda volt a célpont. Futás közben próbálta megtalálni a rúd súlypontját, de a fára már nem juthatott fel, mert Sztella elé állt és elzárta az útját. A férfi nem tudta megkerülni a nőt, de maga előtt tolta az óceánba. Mindenáron bele akarta mélyeszteni a fegyverét a hatalmas állatba, de a nő is résen volt, és erejéhez képest hősiesen visszatartotta.
- Engedj már, még elmegy a végén, és éhen maradunk! - kiáltotta Gusztáv kikelve magából, de Sztellát nem ingatta meg sem a hangos ordítás, sem a testét félretaszitó karok. Kapaszkodott a tőle telhető módon, és nem engedte, hogy a férfi mélyebbre gázoljon a sötét mederbe. Gusztáv nem akarta megütni a nőt, de rettentően dühítette, hogy akadályozza a mozgásban, miközben értékes másodpercek teltek. Meggondolatlanul cselekedett, fellökte végül a nőt, aztán csak a nyekkenő test látványára eszmélt, mit is tett. Egy pillanatra megállt, aztán az állat után indult, de már hiába is kereste, az már eltűnt a végtelen sötétségbe burkolózó óceánban. Visszanézett Sztellára, és haragot érzett. Miért kellett elé állnia? Mi a fenéért akadályozta meg, hogy megfogja azt az átkozott halat? A szíve mélyén azonban nagyon jól tudta, hogy a nő miért nem engedte a vízbe. Egy helyben kővé meredve nézte végig, hogy Csilla felsegíti a nőt, akinek a tekintetében egyfajta félelmet vélt felfedezni, aztán hátat fordított, és elment a sátorba duzzogni. A szénaágyban hason fekve aztán újra és újra arra a következtetésre jutott, hogy sürgősen bocsánatot kell kérnie, mégsem indult, hogy meg is tegye. Megint nem bírta kordában tartani az indulatait, és ez ismét komoly negatívumnak bizonyult az önértékelésében.
 
Valaki mellé bújt a félhomályos sátor fülledt levegőjében. Csilla volt, aki arrébb tessékelte, hogy Sztella is beférjen a másik oldali fal tövébe minél távolabb a még mindig zaklatott férfitól. A hangulat kissé fagyossá vált, de a felesége maga felé fordította Gusztáv nyugtalan testét és anyai szeretettel igyekezett átölelni. Talán a vadászat kudarcával járó siralmas idegállapot nagyságát érezte? A férfi a sötétben is magán érezte Sztella figyelmét, és a szomorú, világoskék szemek tényleg reá fénylettek, így erőt vett magán, és megszólalt végre.
- Sztella! Bocsáss meg, kérlek! Nem tudom, mi ütött belém. - kezdte halkan.
- Semmi baj, egyszerűen csak megrettentem. - válaszolt a sarokból egy gyenge, női hang, és a férfi érezte, hogy a mindig erős és állhatatos nőt most épp megríkatja.
- Tudom, miért álltál elém. Mert vagyok olyan marha, hogy veszélybe sodrom magam. Tisztában vagyok vele, hogy némelyik rájafajnak halálos tüskék vannak a farkán, és mégis túl nagy rizikót vállaltam. Hamarabb cselekedtem, mint gondolkodtam. - magyarázott a férfi bűnbánóan, kinyújtotta Sztella felé a kezét, és örömet érzet, amikor a nő a kézfogást viszonozta.
- Te tényleg egy címeres barom vagy! - vélekedett a felesége - Miért kell folyton kockáztatni? Nem kell bizonygatni, hogy férfi vagy!
- Hülye voltam. Elégedetlen vagyok a kagylókkal, gyűlölöm a mangrove babokat, a homokot, az állandó szelet, az unalmat, borsódzik a hátam minden utálatos íztől, meg kell szenvedni minden csepp vízért, és mindenből elegem van. Legjobban pedig abból, hogy nem tudok uralkodni magamon.
- SSS! - csitította a felesége, előbb a pici mellei közé szorította a gyenge karjával Gusztáv fejét, aztán váratlanul nyugtatólag megcsókolta.
- Mindent elkövetsz a jólétünkért. Sokkal többet tettél, mint más tett volna, és ha engem kérdezel, én azt mondom mindenkinek, hogy nagyszerű ember vagy. Légy türelmes, megtalálnak minket hamarosan, és új életet fogunk kezdeni, ez a kibaszott sziget pedig csak egy rossz álom marad. - beszélt Csilla, és igyekezett a férfit nem csak szavakkal, de simogató kézzel is nyugtatgatni. Gusztáv ízlelgette kicsit a szavakat. Tényleg minden jószándéka kevés, hogy az ötletei beváljanak, és ebben a nyomorult helyzetben mégis csak az a legboldogabb dolog, hogy vele vannak a lányok és nem hagyják a csüggedésben magára. A keserűséget valamiféle megnyugvás váltotta, aztán ahogy a felesége meleg kezének simogatása a bordáin lefelé haladt, úgy változtak a gondolatai. Sosem tapasztalt szenvedélyességet talált a nőben, akit hosszú évek alatt sem tudott ezek szerint kiismerni. A csókok, amelyek megállás nélkül kényeztették az ajkait olyan tűzről árulkodtak, amit a harmincas éveiben járó nő addig kiválóan eltitkolt, és nem ez volt az egyetlen, ami meglepte a férfit. A vékony ujjak nem céltalanul csúsztak egyre lejjebb a meztelen hason, és egyértelművé vált, hogy a nő célja, hogy felizgassa a férjét. Maga az érintés amilyen szokatlanul, olyan kellemesen esett, és Gusztáv kimondottan örült, hogy a felesége Sztellától nyíltságot és merészséget tanult.
A dübörgő vér a férfi fejébe szállt. Hiába akart csendben kikeveredni a saját idegbajából, egy egészen más állapotban találta magát, és egy idő után hagyta a vágyait elszabadulni. Csilla édes igyekezete engedékenységre késztette, egyszerűen levette a lábáról egészen addig, míg az ösztön el nem hatalmasodott rajta, és a felesége combjai közé helyezkedett. Már majdnem belé hatolt, amikor a nő eltolta magától.
- Most Sztellával szeretkezz, kérlek! - suttogott elfúló hangon, és kinyújtva a kezét közelebb húzta az addig passzívan távol maradó nőt. Gusztáv azonnal kapcsolt. Addig is tudta, hogy a szőke jelen van, és tényleg várta, hogy bekapcsolódjon, ugyanakkor azt is tudta, hogy a lökdösődéssel és ordibálással túllőtt a célon, amit Sztella látszólag megbocsátott, mégis tartotta kettejük között a távolságot.
- Csak akkor, ha már nem haragszol! - fordult a szőkéhez, a csípőjénél fogva maga felé fordította, aztán a nő fenekéhez hajolt, és puszit nyomott arra az oldalra, amelyiket megüthette az eséskor.
- Már csak kicsit haragszom! - fordult meg kuncogva gyorsan Sztella, és egészen közel feküdt Csillához. A férfi a formás műmellei közé hajtotta a fejét, és ott, ahol a szívét gondolta, ismét megcsókolta.
- Nem haragszom, nem is haragudtam, csak néha makacs és önfejű vagy! - simogatta meg végül Gusztáv fejét, majd elcsattant néhány csók, hogy utána nagyon hamar megvalósulhasson a régen óhajtott együttlét. A gördülékenyen szenvedélyes szeretkezésben nem annyira a fizikai aktus okozott örömet a férfinak, hanem az a szabadság, ahogyan az szemérmetlen valójában megtörténhetett. Maga sem tudta megmagyarázni, de fergeteges örömet érzett olyan apróságoktól is, hogy Csilla szeméremtestét azért nem tudta megsimogatni, mert ott találta Sztella kezét. És az is elgondolkodtató volt, hogy nem kellett előre semmit megbeszélni, valahogy minden működött, és nem csak buja érzésekkel, de igazán mély érzelemmel volt teli.
 
A napok iszonyú lassan teltek. Nem lehetett ráfogni, hogy élveznék a sziget csodás vendégszeretetét, és nem is volt meg a feltétele annak, hogy ezt a különleges alkalmat nyaralásnak lehessen nevezni. Gusztáv unalmában kosarat próbált fonni hosszú szárú fűféléből, a lányok meg igyekeztek minél több erőt megspórolni, mert hiába a kagyló, meg az időnként sikeresen levadászott hal, amelyeket fűszerek híján csupán sóval tudtak ízesíteni, az egyoldalú étrend igencsak megviselte mindannyiuk szervezetét. Csodás volt az összhang annak ellenére, hogy már egy ideje nem szeretkeztek. Egyszerűen elfogyott az erő, csak az összebújás jelentette a lelkükben az összetartozást.
A szerencsétlenség hetvenkettedik napján aztán a délutáni órák semmittevésében egy ismerősnek tűnő berregés érintette meg a fülüket. Lassan közeledett, de mégis elképesztő módon felélénkítette a három szerencsétlen, sovány és elcsigázott embert. Kivánszorogtak a pálmafák közül a napfénytől fehéren csillogó homokba, a szemük elé tartott kézzel böngészték a felhők nélküli, csodásan kék eget.
- Ott van! - mutatta az irány Csilla, és a szája ezzel együtt legörbült, térdre rogyott, kicsordultak a könnyei. Gusztáv már nem is repülőgépet kereste, öles léptekkel közeledett a nagyon vigyázott tűz felé, amire gyorsan zöld ágakat, leveleket dobált, hogy a keletkező füst a magasból is jól látható legyen. A férfiben vegyes érzelmek viaskodtak. Egyrészt sajnálta a nejét, hiszen a nő egyre keservesebben sírt. Hülye pszichológia, most oldódik fel benne a rengeteg feszültség, gondolta Gusztáv. Másrészt, ha Sztellára nézett, valami elképesztően gondterhelt arcot látott, ami megijesztette. A házigazdájuk úgy állt ott, mint akire rászakadt a világ minden nehézsége. Hát egyikük sem tud örülni? De nem, nem az öröm hiányzott egyikükből sem. A sok- sok szenvedés és feltépett sebek örökre nyomot hagytak a lelkükben. Gusztáv odaszaladt a lányokhoz, és próbálta őket buzdítani, hogy integessenek. Nem volt biztos benne, hogy a pilóta észre is veszi őket, de mindent meg kellett próbálni. És most kezdett csak fájni igazán, hogy azt az SOS feliratot sosem alkották meg. A férfi még egyszer visszaszaladt a tűzhöz, még nagyobb rakás zöldet hajigált a lángokba, aztán sóvárogva nézte a füstöt, ami pont ellenkező irányba szállt, mint amerre a repülőgép haladt.
- Nem vett észre! Nem vett észre. - sóhajtott nagyokat Sztella, miután a repülő eltávolodott tőlük egy kilométernyire, és már csak egy távolodó kis pontot lehetett belőle látni.
- Bassza meg! Ilyen nincs! Istenem, miért büntetsz? - roskadt össze Gusztáv, aki sosem volt az az igazán hívő ember, most mégis egy magasabb hatalomhoz fohászkodott megbocsátásért. Facsarta a szívét a neje hangos zokogása, de már nem tehetett semmit, elterült a homokban és próbálta elfojtani magában az indulatait. Nem szabad elvesztenem a fejem, nem szabad elvesztenem a fejem. - mondogatta el többször is, amikor Sztella felsikoltott.
- Visszajön! Visszajön! Nézzétek, visszajön! Észrevette a füstöt! Guszti, gyere ide gyorsan! - kiabálta, és Csillát felsegítve térdelő helyzetéből bevonszolta az óceán vizébe, hogy onnan integessenek megmentésért.
 
A gép ismét elrepült mellettük, de semmi jelét nem adta, hogy észrevette volna őket, ezért csüggedten visszatámolyogtak a pálmafák közé, hogy az árnyékban erőt gyűjtsenek.
- Ezt nagyon elbasztuk. - fakadt ki Csilla ingerülten, még mindig a kézfejével törölgette a szemeiből csordogáló könnycseppeket.
- Most megint várhatunk újabb hetvenkét napot. A következő pilótának remélem élesebb lesz a szeme! - ölelte át Sztella a barátnőjét.
- Biztos, hogy nem vett észre? Akkor minek fordult vissza? - okoskodott Gusztáv hangosan. Teljesen tehetetlennek és elkeseredettnek érezte magát.
- Bízzunk benne, hogy csak nem jelezte felénk. Az is lehet, hogy csak a füst eredetét vizsgálta, minket pedig meg sem látott. De ha a tüzet nézte, láthatta, hogy azt valakinek meg kellett gyújtani. Viszont, ha ez így van, és a keresésünkre küldenek valakit, akkor pár napig nem tudlak majd benneteket megvédeni. - Sztella józan fejjel próbálta helyre tenni a gondolatait. Csitítgatta Csillát, és Gusztáv még mindig azon rágódott, hogy a szőke mitől lett annyira gondterhelt, és mitől is kellene őket megvédeni. Persze a szabadulás csak nekik jelent igazán szabadságot, hiszen Sztella visszakerül a férjéhez. Nem egy leányálom, de akármi történik, nekik majd meg kell tenni mindent, hogy Sztella velük mehessen Magyarországra.
 
Három órával később már kimerülten aludtak mindhárman. Nem volt miről beszélni, a remény már a repülővel együtt elillant, ezért tényleg csak egymás szeretetébe kapaszkodhattak. Az éjszaka azonban másként alakult, már pirkadat előtt bevilágított valaki a sátorba, aztán valami teljesen érthetetlen, idegen nyelven szólította a társait. Gusztáv szeme be volt gyógyulva, a zseblámpa fénye vakította, de nagyon hamar felfogta, hogy végre megtalálták őket. Egyenruhás, barna arcú férfiak jöttek, meleg takarót terítettek a hátukra, majd leültették őket a sátor előtt. Sztella ismerte és folyékonyan beszélte a nyelvüket. Valamit mondott is az egyik katonának, mire az elment, és kis idő múlva megérkezett a hajó kapitánya, akivel ismerősként köszöntötték egymást. Gusztáv megkönnyebbült, hogy lám, van némi protekciójuk, és boldogan itta a műanyag flakonos ásványvizet, amit az egyenruhások hoztak. A beszélgetés rövid volt. Sztella integetve magyarázott valamit a rémült arcú parancsnoknak, aztán más nem lévén, mindhárman katonai egyenruhát és kemény bőrbakancsot kaptak. Sztella rendelkezett, a katonák szót fogadtak. Aztán a nő, aki velük együtt volt hajótörött, a kormos retiküljével a hóna alatt elment a kapitánnyal. Kicsit később két sötétbőrű fickó magával cipelte a rettentő sovány nejét, aztán végre ő maga is elindulhatott a hajó felé, ami a hidroplán közelében ringatózott a parttól meglehetősen távol. A kis lélekvesztő gumicsónak motorja megnyugtató pontossággal duruzsolt, és Gusztáv végre kezdte felfogni, hogy vége a szenvedésnek.
 
A kicsi kabin valamiért kényelmetlennek tűnt. Nem volt világos, miért nem maradhatnak együtt. Talán az itteni törvények tiltják, hogy a nőkkel összezárva utazzon? Még a kurta- furcsa nyelvből sem konyított semmit, így meg kellett elégednie a bőséges ennivalóval, amit szépen feltálalva hatalmas adag innivalóval együtt kapott. Egyszerű rizs valamilyen fűszeres hússal, de ez most igazi lakoma lett a javából. Csak az idő telt iszonyú lassan. A mennyezeten villogott a lámpatest, idegesítően hullámzott alatta a hajó, és amikor ki akart menni, rá kellett döbbennie, hogy zárva az ajtó. Fogoly lett. De miért? Talán a hajó valamiféle titkos hely, ahol tilos szabadon közlekedni? Más magyarázatot nem talált, ezért keserűen villantotta a szemét a latrinaként szolgáló vödörre, majd a padlóra ülve, mint korábban oly sokszor a sziget homokjában, védekező helyzetbe gubózott, az álla alá húzta a csontos térdeit, és csukott szemmel pihenni próbált. Később, amikor egy katona ismét enni és inni hozott, megpróbálta a lehetetlent, hogy szót érthessenek, de a férfi a fegyveréért kapkodott, amikor Gusztáv erélyesebben kezdte kifejezni az akaratát, hogy kijusson a kabin fogságából. Hát mégis fogoly. És mi van Csillával? Vajon ő is ugyanúgy be van zárva egy kabinba? És Sztella? Miért nem szól semmit az érdekében? Vagy talán őt is utolérte Ali bosszúja? Érthetetlenné váltak a dolgok, segítség pedig sehol sem akadt. Kicsit később megnyugtatta a hajómotor monoton zúgása, és beletörődött, hogy Maléban majd minden tisztázódik, hiszen oda tartanak. Csak pár óra, és kikötnek valahol.
 
Megrázó élmény volt a kezére csattanó bilincsekben hátratett kézzel átvonulni a kikötőben várakozó rendőrautóba. Hiába tekergette a nyakát, nem látta a lányokat, és hiába kérdezett bárkit a miértekről, választ nem kaphatott. Majdnem az őrület határára jutott, amikor egy börtönnek tűnő épület egyhangú, szürke falainak teljesen zárt fogdájába hurcolták. A kiszolgáltatottság ezerszer rosszabb volt, mint a sziget sivársága. A barátságtalan környezet pedig óriási kőként nehezedett a lelkére. Miért is tartják fogva? És akkor valami derengeni kezdett. Sztella szavai jutottak eszébe, amikor azt mondta, hogy pár napig nem fogja tudni megvédeni, és a korábbi állítása is ott zakatolt a fejében, amikor azt találta mondani, hogy Ali sokkal jobban oda fog rájuk figyelni, mint bárki másra. Csak nem hiszi, hogy a repülőszerencsétlenséghez bármi közük volt? Aztán hirtelen elsápadt. Milyen egyszerű, amire nem is gondolt. Megerőszakolta Sztellát, és most, hogy a nőnek már nincs tőle félnivalója, megkaphatja a méltó büntetését. Rettentő pánik lett rajta úrrá, de hiába nézett körbe kétségbeesetten, a szürke, csupasz falak nem adtak semmire magyarázatot. Nem, az nem lehet, hogy Sztella ennyire bosszúálló. Csupa jó és kedves emléke volt róla, aki megmentette a kapcsolatát Csillával, és aki szerette őt, hiszen nyilvánvaló volt, hogy szereti, mondta is nagyon sokszor. A következő pillanatban már a rendőrfőnök feleségének színészi képességein agyalt. Ennyire megtévesztette volna? Végtelen és megérthetetlen gondolatok követték egymást, és nem volt kibúvó. Nem csak fizikailag, lelkileg is összetört, már a vacsorát sem bírta elfogyasztani, csak gondolkodott és a bal szeme fölötti szemöldöke az idegek játékától folyamatosan rángatózott.
 
Este aztán, amikor a beszűrődő hangok lassan elcsendesedtek, és csak néhány fém ajtó csörömpölését lehetett időnként hallani, két marcona férfi jelent meg a cellájában. Nem kedélyeskedni jöttek. Magukkal cipelték egy lepukkant helységbe, ahol le kellett vetkőznie, és meg kellett mosakodnia hideg vízben. Hiába volt a helység meleg, ez a tortúra is csak egy újabb megrázkódtatásként érte. A katonai ruhát is egy szakadt rabruha váltotta fel, amit fenyegető mozdulatokkal ráerőltettek. Gusztáv már tiltakozni sem bírt, megfosztva az emberséges bánásmódtól némán tette, amit elvártak tőle.
A rettentő hosszú, álmatlan és kétségekkel teli éjszaka után a zajok tartották a férfiban a lelket. Minden tragikus esemény ellenére még mindig bizakodott, és minden egyes zaj, ami a zárkája közelében keletkezett egy újabb és újabb reménysugár volt az elméjében. Reggel pedig egy kedves, mosolygós arcú, nagyon fiatal fiú vitt neki reggelit. Milyen kevés kell a lelki üdvösséghez, gondolta Gusztáv, és felcsillant előtte némi remény, hogy csupán áldozata lehet egy félreértésnek, ami hamarosan tisztázódik. Türelmesnek kellett lennie egy teljesen idegen helyen, ahol még szót sem érthetett, és társaság hiányában nem is válthatott senkivel.
A bőséges ebéd után ismét kattant a pokolian csörgő zár, és a hatás kedvéért a mindig szívbemarkolóan nyikorgó ajtón egy jól öltözött, öltönyös, sötét bőrű férfi lépett be elegáns bőrcipőben. Mögötte persze ott sorakoztak az őrök, mint ha Gusztáv sovány és gyenge alakjától valakinek is tartania kellene. Nem beszélt magyarul, csupán angolul hadarta a mondókáját és mappába fűzött papírlapokat lobogtatott erőteljesen gesztikulálva. Hamar rájött, hogy nem beszélnek egy nyelvet, de a jóindulata révén annyit megértett Gusztáv, hogy nemi erőszakért van börtönben. Ez volt a vég. És a férfi, aki egyébként is hajlamos volt az önsajnálatra, de sokkal jobban bántotta, ha másoknak okozott kellemetlenséget, teljesen elvesztette a fejét. Szótlanságba burkolózott, bámult maga elé üres tekintettel, és a fejében uralkodó zűrzavar végképp elvette az életkedvét. Nem volt tovább alkalmas a beszélgetésre, ezért magára is hagyták hamarosan. Az igazságszolgáltatás embere után egy orvos érkezett. Hosszan és tüzetesen vizsgálta a férfit. Néha jegyzetelt valamit egy kartoték négyzeteibe, néha elégedetlenül csóválta a fejét. Nem tudhatta, mi zajlik Gusztáv lelkében. Ő is elment, és a kiürült fogdában keletkezett csendben a férfi már csak azt érezte, hogy a szomorú, egyhangú, élettelenül szürke falak olyanok, mint egy hatalmas koporsó, amiből neki nem lehet menekülnie. Vajon mennyit tud róla Ali? Talán még azt sem tudja, hogy megkerültek? Vagy pont ő az, aki élve eltemeti? És persze joggal, mert bosszút kell állnia a felesége miatt. Ostobaságok jutottak eszébe lázálmában, aztán a szülei emlékébe kapaszkodott, hogy a rossz érzéseit elfeledje legalább egy rövid időre.
Borzasztóan nyomasztó órák jöttek, aztán még elviselhetetlenebb éjszaka, síri csenddel. Gusztáv fél éjszakát járkált a sötét helység egyenetlen betonpadlóján mezítláb fel s alá, hogy az idő jobban teljen, és megmozgassa a fájó testrészeit. Szöget ütött a fejébe, hogy talán nincs minden veszve, mert csak az lehet a baj, nem tudnak tolmácsot keríteni. Ha lesz közvetítő, lesz segítsége is. Irtózatosan hiányoztak neki a lányok, Sztella ugyanúgy, mint a felesége. A fogvatartóitól való megértés legkisebb jele nélkül elveszettnek gondolta magát. Reggelre, amikor az ismerős fiúcska hozta az ételt, már javult annyit az állapota, hogy éhséget érezzen. Mohón evett, tömte magába az ételt, mert nem volt szabad elhagynia magát. Még nem!
A magányát egy fehér egyenruhába öltözött, kimondottan jóvágású, de mogorva férfi látogatása törte meg. Őt nem kisérték őrök, egyedül merészkedett a cellába, s fintorogva megállapodott az ajtóval szembeni fal tövében gubbasztó, vézna férfi behúzott lábai előtt. Magas rangú ember lehetett a vállán díszelgő, aranyszínben csillogó jelvények alapján, azonban Gusztáv nem a rangjára, hanem a jövetele okára volt kíváncsi. A barna bőrű, viszonylag jóképű fazon hosszú másodpercekig csak fitymálóan bámulta őt, majd fölényeskedően beleszívott a drága szivarjába. Nem vagyok bazári majom! Mit gondol ez a rendőr? Gusztáv háborgott magában, elfordította a fejét. Nem látta értelmét megszólalni, hiszen ez a pasas úgy sem beszél az ő anyanyelvén.
- Láttad meztelen feleségem. - szólalt meg a tiszt tört magyarsággal, és akkor világossá vált Gusztáv számára, hogy Ali személyesen jött a zárkába, hogy megnézze őt.
- És ha láttam? Miért fáj az neked? - feleselt Gusztáv. A Sztellától hallottak alapján megvoltak a maga előítéletei, és nem sikerült türtőztetni a dühét, pedig amikor kimondta a szavakat, eszébe jutott és szíven ütötte a saját bűnösségének örökké fájó terhe.
- Nem érteni, miért véd téged! Talán nem tud, miért erőszakoltad meg feleséged? - csóválta a fejét a barna bőrű Ali, sárgás szemei ijesztően villantak a sötét tekintetében.
- Mit nem tud? - hökkent meg Gusztáv. Hogy megerőszakolta a nejét? Képtelenség! Lázas gondolkodásba kezdett. Talán Sztella nem akarta túlságosan büntetni, és azért inkább Csillát keverte bele a kettejük között történt erőszakba? Ali kegyetlenségétől tarthatott? Vagy Csilla is csak sodródott az árral, és inkább hagyta magát, és egészen mást mondott a szigeten? Kifacsart gondolatok százai követték egymást, amiben lehetetlenné vált tisztán látni. Ráadásul Gusztáv nagyon komoly ellenszenvet érzett a férfi iránt, ami nem segített a társalgást normálissá, indulatoktól mentessé alakítani.
- Kérte őröket, nem bántani téged. Bűnös lenni. Mit csinálni veled? - emelte fel a hangját Ali, görbe ujjaival fenyegetően mutogatott, és rosszindulat áradt belőle.
- A nejed erőszakoltam meg, ha tudni akarod! - kiáltott rá Gusztáv vérben forgó, haragos szemekkel, nem törődve a tegezéssel, és a következményekkel. Torkig volt, hogy senki sem kérdezi, de mindenki csak vádaskodik ellene. Legyen már vége ennek a hercehurcának, és felejtsék végre el! A következő pillanatban Ali bőrcipőjének hegyes orra landolt az arcán. Nem tudott védekezni ellene. A rendőrfőnök hangosan káromkodva hátrább húzódott, mire kisvártatva két őr jelent meg, és hol gumibottal, hol ököllel ütötték, ahol csak érték a védekezésre képtelen Gusztáv csontos testét. Rettegés lett úrrá rajta, kínkeservesen védekezett, amíg ájulással nem kegyelmezett a testébe hasító fájdalom.
Napokig tartó lábadozás következett. Érdekes módon még azok az őrök is, akik összeverték, valamiért sokkal barátságosabbak lettek. Segítettek neki felkelni a földről, megmosdatták, felkötötték a bal karját, amit mozdítani sem bírt, és beszéltek hozzá a maguk érthetetlen nyelvén. Megborotválták, rövidre vágták a haját, csokit, meg plusz élelmiszert csempésztek be, hogy a szótlan, csont és bőr férfit kompenzálják valamennyire a verésért, amit Ali akaratából, és nem önszántukból tettek. Legalább is Gusztáv ezt gondolta, elfogadta a segítséget, miközben beletörődött, hogy a bűnössége folytán ott kell majd maradnia örökre. Nem kellett már tolmács, nem kellett senki ahhoz, hogy kibújjon a felelősség alól, ami valójában nem a testét, hanem a mindig jámbor lelkét viselte meg.
A zárkában töltött hatodik napon még mindig ott ült az ajtóval szembeni fal tövében, mint valami törzshelyen. Egyébként sem volt sok lehetőség, a priccs valahogy idegennek tetszett, és emlékeztette a szörnyű vétkére. A börtön egyhangúságában női cipősarkak kopogására figyelt fel. Nem ismerte meg a zárt ajtó mögött a nő hangját, csak arra összpontosított, hogy a cellája felé közelednek. Keserűen gondolt arra, hogy egy tolmácsot kerítettek, és jöhet a kihallgatás, de legalább történik valami ebben az átkozott életben. Nyílt az ajtó, és egy rendkívül csinos alak sziluettje villant meg a beszűrődő fényben. Fehér, térdig érő, testhezálló ruhája remekül kihangsúlyozta a csípőjét, és a barna lábak hibátlanul lépkedtek a hozzá idomuló, szintén fehér magassarkú cipőben. Soványkának tűnt ugyan, de ahogy a férfi felemelte a fejét, hogy a feldagadt szemhéjai alól kinézzen, azonnal megérezte, hogy itt nem tolmács jött, még csak nem is egy ügyvéd, hanem valaki egészen más. Még csak a melleknél járt a tekintete, de már tudta, hogy Sztella arcát fogja megpillantani. Kicsit homályos volt minden, de a viszontlátás örömére a férfi arcára mosoly húzódott annak ellenére, hogy elszabadultak az érzelmei, és kicsordultak az addig elfojtott könnyei.
- Sztella felvisított, aztán odaszaladt hozzá. Nem törődve, hogy a nyitott ajtón keresztül hogyan bámulnak az őrök, a férfi elé térdelt, és átfogva annak megtépázott fejét a mellei közé szorította.
- Megmondtam a szemeteknek, hogy ne merjenek bántani! - zokogta Sztella őszinte érzelemmel, és egy hosszú percig egyikük sem tudott megszólalni. Később a nő idegen nyelven beszélt valamit az őrökhöz, aztán lazított az ölelésen. Kiegyenesítette Gusztáv lábait, és a ruháját csípőig felhúzva ráült a combjaira. Nagyon vigyázott a felkötött karra, de nem maradhatott el a csókja, és nem törődve a bámészkodó személyzettel őszinte szeretettel részesítette a férfit intim érintésekben.
- Úgy sajnálom! Nagyon megvertek? - érintette a homlokát a férfiéhez, bódítóan erős parfümje émelyítően édes illattal töltötte meg a cella levegőjét. Potyogtak a könnyei, megfolyósították a fekete szemfestéket, ami két oldalon szomorú barázdát rajzolt a keserűen mosolygó arcon.
- Nem vészes. Inkább az a gond, hogy valaki feljelentett. Volt itt valami ügyész vagy ügyvéd, és angolul akarta értésemre adni, hogy megerőszakoltam Csillát. Alig értettem belőle valamit, vagyis még most sem értem. Tudsz Csilláról valamit? - beszélt a férfi kicsit idegesen. Nagyon hamar erőt vett magán, megerősítette a nő szeretete.
- Nem, nem tudok semmit. - sütötte le a szemét Sztella, és a férfi megérezte a nő pillanatnyi zavarát. Aztán a következő pillanatban már arra gondolt, hogy ez a törékeny és meggyötört asszony saját magát sem tudta megvédeni, nem hogy az ő feleségét, ezért lehet az arcán az ijedtség.
- Csilla képes volt engem bemártani? Egyszerűen nem hiszem el! Miért tette? - értetlenkedett a férfi savanyú ábrázattal, miközben az egészséges kezének ujjaival lágyan törölgette Sztella szeme alól az elkenődött, fekete szemfestékét.
- Ne törődj most ezzel! Érted jöttem, elmegyünk innen minél hamarabb.
- És mit szól majd ehhez Ali? Tudja, hogy itt vagy? Hogy én itt vagyok, azt biztosan tudja, mert megjelent valamelyik nap, és megveretett. - ráncolta a gondterhelt homlokát Gusztáv.
- A rohadék, hogy dögölne meg! Egyezséget kötöttem a disznóval, téged feltehetlek egy repülőgépre, hogy hazavigyen. - háborgott Sztella.
- Hová haza? A szállodába, vagy Magyarországra?
- Magyarországra. Visszamegyünk a szállodába, és délután háromkor lelépünk innen.
- És Csilla? Nélküle nem akarok elmenni! - jelentette ki Gusztáv állhatatosan, de a nő megrázta a fejét.
- Csillát nem engedi el Ali, érte majd vissza kell jönnöm. Egyelőre hagytam neki üzenetet. Nem tudtam vele találkozni, az a szemétláda elzárta valahová. De ne aggódj, a szobalánytól tudom, hogy jól van, és átad neki egy üzenetet a megfelelő időben.
- Azért tartja Ali elzárva Csillát, mert bosszút akar rajtam állni, és ha elvettelek tőle, ő is elveszi azt, ami az enyém? - gondolkodott hangosan a férfi, és a szeme sarkából kilesett az ajtóban álló őrre, aki egy táskát hozott magával, majd letette melléjük a padlóra, aztán tisztelettudóan távozott.
- Hogy érted azt, hogy elvettél tőle? Én nem mondtam neki semmit, amiből erre következtethetne.
- Mikor pár napja itt járt, megmondtam neki, hogy megerőszakoltalak. Azért is veretett meg. - sóhajtott a férfi, majd félrenézett. Úgy érezte, soha az életben nem tud majd Sztella szemébe nézni, ha ez a téma szóba kerül.
- Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? Vallatott, vagy miért tetted? Nem tudtam, hogy itt járt, nem is említette.
- Vádaskodott egyfolytában, halálra bosszantott. Azt mondta, bűnös vagyok, és megkérdezte, mit csináltam veled. Hát én megmondtam az igazat. Bár amilyen jól ragozott, lehet, hogy arra volt kíváncsi, ő mit csináljon velem. De már mindegy, le van ejtve. - fakadt ki Gusztáv ingerülten, de Sztella csitítgatta csendesen.
- Nagy hiba volt, de már mindegy. Lehet, hogy ő is félreértette a szavaid, mert nekem egy szóval sem említette a találkozást. - állt fel a nő, és segített a férfit is talpra állítani. Behajtotta a cellaajtót, aztán a táskából tiszta ruhákat vett elő, és a férfit gyámolító óvatossággal levetkőztette.
- Csak nem szégyellős lettél az utóbbi pár napban? - mosolyogta meg Gusztáv tartózkodó szégyenkezését, és csak azért is megérintette a férfi nemesebbik testrészét.
- A rácsok mögött ez valahogy másként veszi ki magát, nem erre vágyok most, elhiheted, és egy kicsit te is, mint ha idegen lennél ebben a csinos viseletben, Nagyon szép vagy, sőt, gyönyörű, de per pillanat egy világ választ el tőled lelkileg és kinézetben egyaránt. - válaszolt Gusztáv, és próbált nem kibújni az érintések elől.
- Köszi a bókot, ez jól esett! Három számmal kisebb ruhát kellett vennem, hogy valahogy kinézzek. - vigyorgott Sztella, és megcsókolta a férfi arcát, majd sietősen leültette a priccsre, hogy tiszta ruhába öltöztesse. Zoknit és alsónadrágot is kapott, ami szinte már kikopott a mindennapokból, Sztella nadrágot, cipőt adott rá, megfésülte, közben pedig beszélt egyfolytában.
- Figyelj Guszti! Én már mindent elterveztem. Kimegyünk innen, visszaviszlek a szállodába. Két órát kaptál, hogy összepakolj, aztán el kell hagynod a szobát. Ali ultimátumot adott. Kevés a mozgásterem, de még meg kell tennem valamit, mielőtt a szigetről elmegyek. Kérlek szépen, bízz bennem, és ne jártasd a szád, ne beszélj senkivel, csak tedd azt, amit mondok. Két bőröndöt viszek majd, az egyikben a te cuccaid lesznek, a másikban az enyémek, de ha kérdezi valaki, majd azt kell mondanod, hogy a Csilláé. Kikísérlek a móló szélére, és egy időre ott hagylak, mert valamit még el kell intéznem. És itt jön a legfontosabb. Ki kell menned a móló végére, magaddal vinni a bőröndöket. Az őrök nem mennek veled, nem hagyhatják el a bejáratot, és én sem kísérhetlek el. Téged az Ali parancsára átengednek, és ez a lényeg. A móló végén áll majd egy kék-sárga Cessna kisrepülőgép, mellette egy Jetfly, azt megismered, ezüstszínű, és sokkal nagyobb hidroplán. Elvileg a Cessna vinne át a repülőtérre, de a pilóta késni fog. Amint eltűntél a gépek mögött, a két bőröndöt pakold fel a nagyobb gépre, a szállodában adok hozzá kulcsot. Utána nincs más dolgod, csak várj a mólón a Cessna mellett. A tenger felől érkezem majd csónakon, és lelépünk innen örökre. Nagyon fontos, hogy szót fogadj, ez a kulcsa mindennek. Csilláért pedig visszajövök, ígérem. Megtalálom a módját, hogy Ali elengedje.
- Nem értem, most miért nem jöhet velünk, ő a feleségem, együtt jöttünk ide, és nem tett semmit, amiért maradnia kellene! - simított végig a tiszta tapintású, száraz és tetszetős vászoningen a férfi.
- Nem kell mindent értened. Én sem tudok mindent. Még azt sem tudom, Ali mennyit tud rólunk, vagy bármiről, ami történt a szigeten.
- Akkor te velem jössz a repülőgéppel? - érdeklődött ámulva Gusztáv, igyekezett elnyomni magában a kételyeket, hogy Sztella tényleg nem tud semmit a feleségéről.
- Én viszlek, mielőtt a pilótánk megjelenne. Fontos az időzítés, és kérlek, ne gyere azzal, hogy nem ülsz fel egy repülőgépre, mert a legutóbb utadon kényszerleszállásban volt részed.
- Egy újabb zuhanás nem lehet olyan rossz, mint egy hét ebben a gyalázatos börtönben. - mosolyodott el a férfi. Segített övet húzni a nadrágjába, mert az igencsak sovány alakjáról a bő nadrág egyfolytában csúszott le az ülepére, aztán elégedetten végignézett magán. Végre újra ember lett. Egy pillanatra büszkén kihúzta magát, aztán újra megtörten visszagörnyedt, hiszen nagyon jól érezte a nő és közte lévő iszonyatos civilizációs különbséget. Hol mérhette volna magát ahhoz a gyönyörű, gazdag nőhöz, aki ott állt mellette? Kiújult a régi kishitűsége, és ha próbálta is elfedni valahogy az általa elkövetett erőszak emlékét, lehetetlen volt önvád nélkül elviselni annak nyomasztó súlyát.
- És még valami! - beszélt tovább Sztella - Odakint adni kell a látszatra, a szigeten csak barátok lehetünk, és akármennyire szeretnénk egymást megérinteni, vagy megcsókolni, az tilos, mert jelentik Alinak a kémei.
- És itt az őrök? Láttak minket, be fognak árulni! - aggódott Gusztáv, de nem maga miatt, Sztellát féltette.
- A két srác nem fog beszélni, nagyon szépen megkértem őket. - sodorgatta össze a hüvelyk és mutatóujját, azzal jelezve a kenőpénzt - A papírjaid pedig rendben vannak, azokat már elintéztem. Kinn vár az autó, ideje indulni.
 
Az autóban egymástól távol ültek a hátsó ülésen. A férfi azon törte a fejét, hogy ha Sztella ilyen jól szervezi a saját szökését, vajon miért nem tette meg eddig? Ez a gondolkodás viszont csak arra volt jó, hogy elterelje arról a tényről a figyelmét, mennyire nagy szakadék tátong közöttük. Végignézett az asszony csodás testén. A nő arca komoly volt és aggodalommal teli, de minden helyzetben, mint egykor is, tudott a férfire mosolyogni. A póthaj nélkül szolidabbak lettek a vonásai, a soványsága okán szendébbek az arcélei, de a beesett, kék szemek ugyanolyan bátorítóan hatottak Gusztávra, mint a megismerkedésük estéjén. És mit tesz az öltözék. A hosszú nyak, a meztelen vállak ízléses erotikával fénylettek még mindig nagyon barnán a fehér ruhából. Igazán üdítő jelenség volt a nő, akivel szeretkezett nem is oly rég. A mellméretei alig változtak valamit, hiszen az éhezéssel a beültetett szilikon nem fogyott a testzsírral együtt, még hangsúlyosabbak lettek a formái. Az izmos lábakon még mindig lehetett apró kék foltokat, karcolásokat találni, de még így is kedvesek voltak a férfi szemének. És a cipő a magas sarkával csak még jobban kiemelte a nő fényét, mintha a sarok bődületes magassága a kettejük közötti társadalmi különbséget lett volna hivatott kifejezni. Gusztáv sejtette, hogy rosszul gondolkodik, mégsem tudta az átkozott érzéseit semmissé tenni. Nem való ő egy ilyen Barbi babához. Az életben nem tudja neki azt a jólétet nyújtani, amihez ez a nő már valószínűleg hozzászokott.
 
A szállodába belépve Gusztáv gyomra összeszorult a két tagbaszakadt biztonsági ember láttán. Magyarországról ide érkezve észre sem vette őket, most meg berezelt a látványuktól is, de legalább annyira aggasztotta a Sztella arcára kiülő feszültség, ami képmutató bájolgásban testesült meg. Nem köszöntek senkinek, szinte elvegyültek a többi vakációzó társaság között, akik mit sem tudhattak a korábbi szenvedésükről. Megnézték ugyan a férfi összetört arcát, de megjegyzéseket nem tettek, mindenki el volt foglalva a maga kényelmével és a sziget nyújtotta szórakozási lehetőségek maradéktalan kiaknázásával. Sztella egyenesen a saját szobájába kísérte a férfit, mit sem törődve az etikettel. Állítólag Gusztáv korábbi szobája már több hete ki volt adva valakiknek, a házaspár csomagjait pedig valahol egy raktár rejtette. Mivel nem volt más alternatíva, mindent elhitt a megmentőjének, és követte mindenhová. Biztos volt benne, hogy Sztella jót akar, és hitte, hogy nyomós oka van a szavának, miszerint nem szabad egyedül kóvályognia a szállodában. Csak csendben és halkan, lehetőleg minél kevesebb feltűnést keltve, hangzott a nő szájából a jelmondat.
- Csak húsz perc, és elmegyünk innen! - nyugtatgatta Sztella, holott kettejük közül ő volt az idegesebb. A fém biztonsági ajtó mögött eltűnve magára hagyta a férfit, aki igénybe vette a szálloda utolsó szolgáltatását, kivett a bárszekrényből egy ásványvizet, aztán elterült a hatalmas, pompásan puha és hihetetlenül kényelmes franciaágyon, hogy az óceánra néző paradicsomi kilátás helyett az egyszínű plafonon bámulhassa a fényviszonyokkal együtt váltakozó árnyékos alakzatokat. Rossz érzések járták át, amitől szabadulni nem lehetett, de megmagyarázni az okát nem tudta, ezért csak a félelemnek tulajdonította a rossz előérzetet.
Sztella két vadonatúj, egyforma, közepes méretű, gurulós bőrönddel jelent meg. Csak a színükben különböztek. Míg az egyik férfias acélkék színben tündökölt, addig a másik nőies rózsaszínben hirdette a szexiséget.
- Guszti, gyere! Mennünk kell! Itt a Jetfly kulcsa, tedd zsebre, és hozd a kék bőröndöt, kérlek! - segítette fel a férfit fekvő helyzetéből. Indult volna az ajtó felé, de mielőtt kinyitotta volna, még visszafordult, és átölelte Gusztávot. Már itt szöget ütött a férfi fejében, hogy miként maradhattak kettesben, és mi ez a nagy búcsúzkodás, de mivel odakinn vigyázni kell a látszatra, valahogy ez a közelség az üres szobában a megbékélés pillanatát jelentette. Bármit is gondolt Gusztáv addig a szépségről, gazdagságról és a nő társadalmi helyzetéről, a szeretet ott volt közöttük, semmi sem tudott közéjük állni. És visszaemlékezett arra a percre, amikor eldöntötte, hogy mindent megtesz majd Sztella szabadulásáért. Hát most elérkezett ez a pillanat.
- Guszti, most lekísérlek a mólóra, és ott magadra kell, hogy hagyjalak egy időre. Ne aggódj! Mindent csinálj úgy, ahogy mondtam, és hamarosan otthon leszel. - eredtek el a nő könnyei, immáron másodszor is eláztatva a sötét szemfestéket. Az élénkpiros, csókállú rúzs zsíros érintése melegséget töltött a férfi ajkaiba. A nő viszont remegett.
- Mi a baj?
- Guszti! Nagyon szépen köszönök mindent! Ha nem találkoznánk többé, tudnod kell, hogy mindennél és mindenkinél jobban szeretlek benneteket. - suttogták a nő ajkai, aztán határozottan elfordult, hogy rendbe tegye a sminkjét és erőt véve magán palástolja az iménti gyengeségét.
- Miért ne találkoznánk? - értetlenkedett a férfi, de csak még nagyobb gombócot érzett a torkában, hiszen ő maga is jól tudta, hogy nem vele van itt a baj, hiszen a szigetről Sztella szökik meg. Felidézte a móló felé eső kijáratnál látott őrök faarcát, aztán bizakodó lett. Befelé sem volt gond az őrség, kifelé miért lenne? A nő azonban nem felelt, és ahogy kiléptek a folyosóra, már nem is volt szabad utat engedni a beszélgetésnek, még ha mások számára érthetetlen is volt a nyelv, amit egymás között beszéltek. Gusztáv tudta, hogy a folyosón mindenütt kamerák figyelnek, ezért követte Sztellát jólnevelten, és tolta maga mellett az egyik meglehetősen nehéznek tűnő, gurulós bőröndöt.
 
Tévedett. Őt kiengedték a biztonságiőrök a mólóra, Sztella retiküljébe azonban gyanakvó módon, valószínűleg felsőbb parancsra belenéztek. Még a bőrönjei tartalmát sem vizsgálták, megelégedtek azzal, hogy azok az övéi, ha egyáltalán jól értette, amit a nő, mint szállodatulajdonos közölt velük. Szabadon távozhatott, nem úgy, mint a rendőrfőnök felesége, és itt értette meg Gusztáv, hogy hiába a pozíció, Sztella felett ott vannak a vigyázó szemek, meg Ali meghosszabbított keze. A nő még intett az ajtóból, aztán sietve távozott, hatalmas űrt hagyva Gusztáv szívében. Körülnézett a hosszú mólón. A szálloda óceán felőli része a szárazföldön vaskos acélkerítéssel volt elválasztva a zsúfolt város többi épületétől. A móló az óceán irányába messzire benyúlt a nyílt víz felszínére, és sok- sok úszó alkalmatosságot tartott fogva az állandóan lengedező szélben. A férfi körül jöttek- mentek a különböző bőrszínű és hovatartozású emberek. Kicsik- nagyok, vigyorgó és lógó orrú egyének, mégis hihetetlenül magányosnak érezte magát, és nem tudta élvezni a közelgő szabadságát. Az ajtóban játszódó jelenet után még jobban rettegett, hogy Sztellával történik valami. Az is rettenetesen aggasztotta, hogy teljesen eltűnt, ismeretlen helyen tartózkodott a felesége. Valahol talán raboskodik a közelben, és nem tehet semmit sem érte? Kinek szólhatott volna? Talán Ali szándékosan okoz szenvedést? Ott állt nyelvtudás nélkül, elgyötörten, mint valami külső szemlélő, akit nem érintett meg sem a mások baja, sem az öröme, nem tudott osztozni a körülötte szórakozó emberek jókedvben. Még visszatekintett az őrökre, aztán kerülve a feltűnést, összefogta a bőröndöket, hiszen a jobb keze nem engedelmeskedett. Mi a fene lehet benne, hogy ilyen nehezek. Mikor ide utaztak, nem hoztak túl sok ruhát, gyakorlatilag szinte minimális ruházattal voltak tele a táskaik.
A két bőröndöt ügyetlenül próbálta összefogni, mert a jobb karja nem engedelmeskedett. Szerencséjére egy ápolt szakállú, középkorú úriember szinte kérés nélkül is a segítségére sietett. Európai kinézete barátságot és segítőkészséget tükrözött, Gusztávnak az az érzése támadt, hogy a jóakaróját ismernie kellene. A fehér férfi átvette az egyik bőröndöt, és miközben lassú, de biztos léptekkel megindult a móló száraz fa padlózatán, angolul beszélt Gusztávhoz széles vigyorgás közepette. Hát vannak még rendes emberek, gondolta, és mosolygást erőltetett. Amikor a Cessna mellé értek, megcsillogtatva minimális tudását, illendően megköszönte a segítséget, amire az ismeretlen ember magyarul válaszolt. Furán hangzott az "Isten veled", de örömmel ébredt rá, hogy a férfi Sztella kedvéért segített.
 
 
Kellő távolságban volt már a bejárattól, az őrök nem láthatták a sétálgató emberek gyűrűjében. A kora délutáni időben egyébként is turisták tömege élvezte a nyaralás szépségeit. Ki hajózni vágyott, ki csak tett egy sétát, hogy ámultan gyönyörködjön az óceán kristálytiszta vizében, vagy ámuldozva bámulja a csónakok színes kavalkádját, de akadt olyan is, aki a móló végében lévő hidroplánokkal épp csak megérkezett egy felejthetetlen hétre. Gusztáv keserűen nyelt egyet. Szíve szerint köpött volna az egész szigetre, pedig nem a természettel volt baja, és nem is ezekkel az emberekkel. Pillanatnyilag nem tudta értékelni a festői látkép szépségeit, a forró levegőt, az emberek boldog zsivaját jobbára csak nyűgnek érezte. Igyekezett észrevétlen maradni a járókelők között, kitapogatta a zsebében rejlő kulcsot, aztán a Cessna vége felől a nagyobb hidroplán irányába fordult, ami méltóságteljesen ringatózott a kis, kétszemélyes géphez képest. A bőröndöket nehezen rakta fel fél kézzel, de a lassan imbolygó és apró hullámokon ringatózó repülőn végre megcsapta a szabadság szele. Eszébe jutott Sztella intelme, miszerint nem szabad félni a repüléstől, persze amíg a levegőbe nem emelkednek, talán nem is olyan félelmetes az az utazás, a többi pedig a magasban elválik. Maga is benézett a kétszemélyes pilótafülkébe, de nem mert hozzáérni semmihez. Fogalma nem volt a rengeteg kapcsoló rendeltetéséről, nem ment volna pilótának a világ minden kincséért sem. Rövid tájékozódás után lehuppant egy szuperkényelmes utasülésbe egy percre, hogy megpihenjen. A félelem még mindig ott motoszkált minden porcikájában. Elgondolkodott, hogy mi lett az eredeti poggyászaikkal, aztán kicsit felbosszantotta magát, mert Sztellát meg sem kérdezte a holmijukat illetően. Egy hirtelen ötlettől vezérelve magához húzta a rózsaszínű bőröndöt. Kíváncsi lett a tartalmára. Az utóbbi időben annyi csalódás érte, ezért a rossz érzései diktálták a tetteit. A számzáras alkalmatosság makacsul ellenált a nyitási kísérletnek, de a férfit ez nem akadályozhatta meg az elhatározásában. Jól emlékezett még azokra az időkre, amikor iskolás korában egymás biciklilakatjait törték fel egy egyszerű trükkel, amihez nem volt szükség szerszámra, csak kellő érzékre. Mosolyogva feszítette meg a zárat, és tekergetni kezdte a számokat, figyelve minden kattanásra, feszülő, szoruló kerekekre. És lám, egyetlen perc elég volt, hogy a bőrönd megmutassa a tartalmát.
 
Gusztáv elsápadt. A holmija közötti tasakokban értékesnek tűnő papírok rejtőztek. Talán részvények, de még nem látott korábban hasonlót sem, így csak sejtette, hogy azok nem ok nélkül kerültek a bőröndbe. A következő tasak ékszereket rejtett, apró szivacsokkal ki volt bélelve, valószínűleg azért, hogy ne csöröghessen. Az egyik nadrágja szárában négy aranyrúd szorosan becsavarva, a bőrönd sarkában, egy zacskóban szintén szivacsdarabok között drágakövek, és ha ez nem lett volna elég, a ruhái alatt egy komoly rétegben dollárkötegek rejtőztek. Nem tudta megbecsülni az értékét, de nem is akarta igazából. Sokkal jobban fájt, hogy Sztella kihasználja őt, és hatalmas teret engedett a kételkedésnek a sok érték, amit a nő tudtán kívül vele csempésztetett. Idegesen kibámult az ablakon, minden emberben egy rendőrt vélt felfedezni, és rémületté fokozódott benne az aggodalom, de lassan ráeszmélt, hogy senki sem törődik vele. Megizzadt. A homlokáról lefolyva, az arra hegyéről idegesítően csöpögött a félelem verítéke. Megtörölte a homlokát, miközben elméleteket gyártott Sztella árulásáról. Az nem lehet, hogy csak erről szólt az egész! Kellett a nőnek valaki, aki kicsempészi az ellopott értékeit? Hát ezért kezdődött már a szigetre érkezésük napján az az erotikus vetületű színjáték? Haragot érzett, vagy inkább csak sértődést, ami nagyon lassan csillapodott. Kétségbeesetten nyúlt az acélkék bőröndért. Remegő kézzel sokkal bonyolultabbnak bizonyult a zár feltörése, de mindenképpen meg kellett tudnia, mit rejt az állítólag Sztella tulajdonát képező holmi. Keservesen nyelte vissza a könnyeit, a szíve a torkában dobogott, és minduntalan azt várta, hogy a következő pillanatban leleplezik. Őt, aki életében nem lopott még el egy lyukas garast sem, mert nem engedte a neveltetése, és a józanész diktálta elvei. A zár végre engedett, s vészesen hangzó kattanással kinyílt. Gusztáv beleszívott a letörő körme nyomán kiserkent véres ujjába, és mintha valami iszonyú dologtól kellene tartania, alig merte felemelni a bőröndfedelet. Csalódott. Női ruhák és ízlésesnél ízlésesebb fehérneműk álltak glédában szépen vasaltan, esztétikusan árasztva az öblítő illatát. A férfi még némelyiket össze is vérezte, mivel lázas sietséggel kutatta végig a stílusos ruhadarabokat. Az elegáns tűsarkú cipőket egyszerűen kidobta a repülőgép padlójára, de nem talált semmit, amit keresett. Vagyis igen, mert az egyik melltartóban talált egy telefont. Egy telefont, mai nagyon ismerősnek tetszett. Ami nem volt egy nagyon új darab, de annál többről árulkodott a jelentősége. A férfi felismerte, Sztella készüléke volt, amit a szigeten azon a borzalmas napon már tartott egyszer a kezében. Sebesen kombinált a férfiagy, részletekbe menően állt össze a kép Gusztáv fejében. Ha már csempészni kellett, akkor ne csak a telefon kerüljön biztonságba, kapóra jött a férfi csomagja, és így nem is volt feltűnő Ali kirablása. És Gusztáv tűnődve elmélkedett azon, hogy Sztella vajon helyesen cselekszik-e, vagy a felé mutatott szerelmes álarca egyszerűen csak egy bűnözőt rejt.
 
Az ötlet, ami szöget ütött a férfi fejébe, valahogy kézenfekvőnek tűnt. Kiszórt mindent a kék bőröndből, majd a rózsaszínből az utolsó darabig mindent átpakolt. Maga sem tudta még, mire lesz jó a terve, mégis valami hajtotta, hogy az igazságot kiderítse Sztelláról. Miután a számzárat eltekerte, a csajos árnyalatú, rózsaszín bőröndbe visszarakosgatta a nő cuccait. Szenvedést okoztak neki az emlékek, amikor szexi fehérneműk falatnyi darabjai tekeregtek az ujjai között, de el kellett engednie ezt az érzelmi kötődést, mert úgy érezte, alaposan át lett verve. A telefont még nézegette egy darabig, előbb vissza sem akarta rakni, aztán mégis csak a ruhák közé rejtette. Nem fog ügyet csinálni semmiből, Sztella azt csinál az értékeivel, amit csak akar. Ha Csillát visszakapja, azzal bőven meg lesz elégedve, és nem fogja érdekelni a szélhámos nő sorsa. Persze más volt ezt elképzelni, mint kizárni az életéből azt a nőt, akit túlságosan is megszeretett. És ott volt még az a tény, hogy lehet, Csilla jelentette fel erőszakért. Ez összezavarta az imént még szépen összeálló elméletet. Ráeszmélt, hogy a pakolással és elmélkedéssel hosszú perceket elvesztegetetett. A máskor vánszorgó idő most lehetetlen gyorsasággal száguldott, és Gusztáv jól tudta, hogy a móló padlóján lenne a helye a bámészkodó turisták között. Savanyú ábrázattal lépett ismét a faburkolatra, hogy mindenki azt lássa, semmi rosszat nem tett, de valójában tolvajnak érezte magát. És ha a bűn szégyene még nem kerítette volna a hatalmába, még valamit meg kellett tennie mindenki szeme láttára. El kellett oldani a repülőgépet mólóhoz rögzítő köteleket. Bízott az óceán felől érkező szél erejében, ami a gépet a móló felé tolta folyamatosan. Dolga végeztével lehajtott fejjel bámulta a cipője orrát, és azt fontolgatta, hogy most kellene Alit figyelmeztetni, de az a pár emlékkép Sztella összetört arcáról megakadályozta ebben. Igaza van a nőnek, ha elégtételt vesz, és még ez a sok érték sem pótolhatja az elszenvedett veszteséget, semmilyen gazdagsággal nem vásárolható vissza egy tönkretett élet.
 
A letargiába torkolló tanácstalanságából egy finom érintés zökkentette ki. Hirtelen sarkon fordult, mert azt hitte, Sztella érkezett meg. Átkozta magát, hogy nem figyelt kellőképpen, a morajló tömegben elveszlett a mélyreható gondolataiban. Egy nagyon vékony, szinte már kórosan sovány nővel találta magát szemben. A hosszú, szőke haj két oldalt szinte belelógott az elragadó hölgy szemeit takaró, hatalmas napszemüvegbe, majd leomlott a meztelen, barnára sült, szeplős vállakra. A vérvörös ajkak mormoltak valamit, és máris Gusztáv nyaka köré fonódtak a vékony karok. A nő olyan érzelmesen ölelte, hogy Gusztáv azt hitte, megfojtják a zokogástól zaklatott kezek. Csilla volt, s bár a férfi alig ismerte meg, ez volt a nap sokadik igazán megható és felkavaró meglepetése.
- Hé! Hé! Mi van veled? Miért vagy szőke, és mi ez a sötétvörös rúzs? Ilyet az én kedvemért még sosem kentél korábban magadra! - húzódott el Gusztáv, hogy a sívó-rívó nőt alaposabban megszemlélje. Bánta is ő a mellette elhaladó, bámészkodó járókelőket, csak az az egy ember lett számára fontos, aki annyi szeretettel sok nap után újra megölelte.
- Veled mi van? Ki vert össze ilyen csúnyán? Istenem, ez biztosan a rohadék Ali műve! - érintette meg Csilla ujjheggyel a férje arcát.
- De jól tudod! Talán volt valami közöd hozzá, netalán tőled származik az ötlet? Mindenki úgy tudja, megerőszakoltalak a szigeten! - vonta kérdőre az első érzelmi megrázkódtatás után a férfi. Biztosat kellett tudnia, hiszen Csilla a felesége, és nem mindegy, milyen érzésekkel gondol a jövőjükre.
- Nem, dehogy! Ne gyanúsítgass, kérlek! Sosem tennék olyat ellened! Nem is tudom, miről beszélsz, mert engem senki nem kérdezett, senkivel sem beszéltem, és nem is árulhattalak el, hiszen nem is volt mit elárulni. Sosem bántottál, akkor sem, ha megérdemeltem. - görbült le még jobban a nő szája, szinte remegett, úgy préselte ki magából a szavakat alig érthető dadogással. A mondandóját megerősítve pedig a kezeivel kapaszkodott Gusztáv karjaiba.
- Akkor honnan veszik a rendőrök ezt a képtelenséget? Vagy várj csak? Nem lehet, hogy Sztella találta ki az egészet? Gyanús, hogy az ő keze van a dologban, mert úgy jár- kel, mint a rendőrfőnök örökké feddhetetlen felesége, és lehet, hogy csak így tudott magától távol tartani bennünket. Nem volt szüksége kompromittáló idegenekre.
- Az lehet. Ali kicsinálná, ha kitudódna, hogy a szigeten szexszeltünk vele. Valószínűleg Sztella minden bajnak az oka, most úgy érzem, egy utolsó, gerinctelen ribanc, és nagyon haragszom rá. - fújtatott ráncolt homlokkal Csilla - Azon is csodálkozom, hogy ilyen vádak után nem vagy börtönben, de tudom, hogy Ali hamar meg akar szabadulni tőled, és ezért küld haza. Nem lenne jó neki egy nyomozás semmilyen erőszak miatt.
- Honnan tudod, hogy Ali küld haza? - lepődött meg a férfi.
- Útban vagy neki, és nem érdekli, hogy tudsz-e, vagy tettél-e valamit, csak minél gyorsabban el tudjon tüntetni a szigetről. - beszélt a nő, de a férfi még mindig nem kapott választ, és úgy érezte, hogy ő az egyetlen, aki tudatlanságban kénytelen átvészelni az elkövetkező órákat.
- Még mindig nem tudom, honnan tudsz ennyi mindent! - emelte meg a hangját a férfi, majd látva a felesége összerezzenését, halkan bocsánatot kért.
- Ali engem saját magának akar megtartani, azért küld téged egyedül haza. Bezáratott egy lakásba, esténként feljön hozzám, és elmond dolgokat anélkül, hogy kérdezném. Nevezhetném zsarolásnak, de inkább csak pofátlanul visszaél a hatalmával.
- Mi az, hogy meg akar tartani magának? Nem értem, miről beszélsz! - kezdte elveszteni a férfi a türelmét, a féltékenysége eszeveszett hangerővel eluralkodott az elméjén.
- Nézz rám! Tudod, hogy sosem festtettem volna szőkére a hajam, sosem használtam volna hivalkodó rúzsokat, és sosem mentem volna ki az utcára melltartó nélkül, a tangákat pedig kimondottan utáltam. És most ezt kell tennem, úgy kell kinéznem, ahogy ő akarja. Egy kandisznó, aki totál gátlástalan! - remegett meg Csilla, és ismét eltorzult az arca a sírástól. Az agyonázott papírzsebkendővel már hiába törölte a szemüveg alól patakzó könnyeket. Gusztáv megsajnálta a nőt, és kinyújtva a kezét levette a hatalmas napszemüveget. Maga is megdöbbent, mekkora lila monokli éktelenkedett a sovány, női arc bal felén.
- A rohadt kurva... - tört ki Gusztávból a hang, de a folytatást lenyelte, és sokkal szelídebben suttogva vonta magához a nőt, mint ha bárki is értené, miről beszélnek - Úgy értsem, hogy mint nő kellesz neki? Hozzád nyúlt?
- Neki rabszolga kell. Ebben Sztellának igaza volt, ez a pasas egy alávaló féreg.
- Hozzád nyúlt? - kérdezte ismét a férfi, de a felesége nem felelt, csak elnézett a távolba könnyes szemekkel, aztán elmosolyodott, felragyogott a szeme, már úgy fordult vissza a férjéhez.
- Van egy csodálatos hírem!
- Mi az? Vajon mi lehet olyan csodálatos ennyi szenvedés és megaláztatás között? - vonta fel a szemöldökét Gusztáv.
- Körülbelül nyolc hetes terhes vagyok, kisbabánk lesz! - sugárzott örömet a nő arca, és várta a férje reakcióit.
- Hogyan? Honnan veszed? - képedt el a férj, és abban a szent pillanatban totál elérzékenyülve kiszakadt belőle is a sírás, rázkódva, elgyengülve ölelte át a feleségét.
- Guszti! Guszti! Minden rendben lesz! Jól vagyunk, most már ehetünk rendesen, és minden adott, hogy a gyerekünk egészségesen nőjön fel. Megpróbálom elérni Alinál, hogy hazaengedjen hozzád!
- Ami azt illeti, kapóra jött, hogy most épp itt vagy, de ha valami rosszul sül el, és nélküled kell hazamennem, megmozgatok mindent, és visszajövünk érted. Nem maradhatsz itt sokáig fogságban, és nem hagyom, hogy az a szemét hozzád érjen! Várjunk csak? Most hogy kerülsz ide? Honnan tudtad, hogy itt leszek? - Ütött szöget Gusztáv fejébe a kíváncsiság.
- Ali megengedte, hogy elbúcsúzzak tőled. A szálloda ablakából valószínűleg most is figyel, és egy percre sem téveszt szem elől. Annyi nő van a világon, miért nem keres magának valaki mást, akivel szórakozhat? - sóhajtotta a nő, a tenyerével megsimogatta Gusztáv arcát, és ismét tudott mosolyogni - örülsz a gyerekünknek? - kérdezte minden nehézség nélkül témát váltva.
- Hogy a csudába ne? Ezt akartam egész életemben, és ígérem, ha otthon leszünk mindketten, boldoggá teszlek.
- A doki azt mondta, kislány lesz. Vehetsz majd neki szép ruhákat, és kényeztetheted kedvedre. Engem ettől nagyobb öröm nem érhetett volna az életben! Átrendezzük a lakást, és nem lenne rossz dolgozni a bővítésen.
- Ahhoz a lakáshoz már nem tudunk bővíteni, majd keresünk máshol egy kényelmesebbet. - álmodozott Gusztáv, és lelki szemei előtt már meg is jelent, ahogy biciklizni tanít egy fodros ruhába öltöztetett, tündéri csöppséget.
- Én egy kisfiúra gondoltam, amikor a bővítést említettem! - érzelgősködött a nő, amitől a férfi megint sírni kezdett, aztán erőt vett magán.
- Ne haragudj, ez a nap megtépázza az érzelmeimet, de ettől a hírtől rosszabb soha, senkit ne érjen! Meg kell hagyni, Ali amilyen szemét ember, egy dologban igaza van. Jól áll neked a szőke, meg a rúzs is. - nézett végig a sovány alakon, az itt- ott horpadó, mellek nélkül alig kitöltött rózsaszín ruhán, a hozzáillő magassarkú szandálon. Tényleg nem volt melltartó a kedvesén, de ez most tulajdonképpen nem is érdekelte. - Gyönyörű vagy! - közölte a nővel, és a szeme sarkából ugyan a szálloda ablakait nézte végig, tudta, hogy meg fogja csókolni a csodálatos feleségét akár látja Ali, akár nem. Már a tervet szövögette, hogy ha megérkezik Sztella, Csillát egyszerűen felülteti a repülőgépre, és hármasban, ahogy vágyott is rá, egyszerűen hazarepülnek.
- Figyelj! - suttogott a nőnek, miután a nedves ajkaik elváltak egymástól - Sztella megszöktet engem. Akármelyik pillanatban megérkezhet, és elrepülünk ezzel az ezüstszínű géppel. Te is velünk jössz, ha már így hozta a véletlen, és Ali óvatlanul a közelembe engedett. Az utóbbi napokban rengeteget kételkedtem Sztellában, és benned is, mert valaki beköpött a rendőrségnek, de most csak az érdekel, hogy eltűnhetünk végre innen. És most ölelj, ne engedj el, higgye mindenki azt, hogy búcsúzkodunk.
- Nem én voltam, aki beköpött, elhiheted! Hiszen nem is tettél velem semmi rosszat, mint ahogy a ribanccal sem! Különben csak tíz percet kaptam, vissza kellene mennem. Mikor jön Sztella? - fogadott szót a nő, csak a fejét fordította ijedten a szálloda felé.
- Ne légy feltűnő, mosolyogj, ha lehet! - szólt rá a férfi - Sztella bármelyik percben itt lehet. Azt az utasítást kaptam tőle, hogy álljak emellett a kék- sárga Cessna mellett, mint aki fuvarra vár. Isten őrizz, hogy a pilóta hamarabb érkezzen!
- Engem persze itt akart hagyni a szemét! Hogy tehette ezt velem? - csengett Gusztáv fülébe a neje kétségbeesett szava.
- Nem, nem akart itt hagyni, csak nem jutott a közeledbe. Azt mondta, hagyott neked üzenetet, és én hiszek benne, hogy így is történt.
- Napokig reménykedtem, de már nem vagyok fontos neki, se nem keresett, se nem segített. - nyöszörgött Csilla.
- Egy darabig én is ezt hittem, és még most sem vagyok biztos semmiben. De akár kellünk neki, akár nem, itt az alkalom, hogy elmehessünk a szigetről, ezzel a lehetőséggel pedig élni kell. Később ki tudja, mikor adódik rá lehetőség.
- Félek. - suttogta a nő, ezért Gusztáv még szorosabban átölelte.
- Ha az megnyugtat, nekem is teli a nadrágom! Próbálok nem gondolni semmire, de az idegszálaim pattanásig feszültek.
- Veled tartotta a kapcsolatot, miután elhoztak a szigetről? - érdeklődött Csilla. Nagyon foglalkoztatta a másik nő utóbbi néhány napban betöltött szerepe. Gusztáv pedig megérezte, hogy a neje érzésein komoly sebet ejtett a cserbenhagyás.
- Nem, nem tudtam róla semmit. Csak ma délben jött értem, kihozott a börtönből, aztán asszisztálnom kellett a kis üzelmeihez. Biztos, hogy rendkívül óvatosnak kell lennie, mert a mólóra ki sem jöhetett, és az ajtóban a gorillák belenéztek a retiküljébe, mint ha nem is ő lenne a szálloda tulajdonosnője. Gyanús lehet Alinak, és elővigyázatosságból inkább megszégyeníti mindenki előtt, de nem engedi el.
- Milyen kis üzelmekről beszélsz? - vonta fel a szemöldökét Csilla, de választ már nem kapott, mert egy motorcsónak hatalmas koppanással csapódott a mólónak a közelükben, és a rajta utazó nő, mint egy gabonával teli zsák, tehetetlenül vágódott el a fapadlón egy szatyorral a kezében, amiből üdítős flakonok és becsomagolt szendvicsek gurultak szerte széjjel. Gusztáv azonnal odalépett, és felsegítette Sztellát, még a flakonokért sem nyúlt, a sietsége kétségbeesést mutató kapkodásban nyilvánult meg. A rémület elnyomta a fülében zakatoló szívdobbanását, ahogy egy távoli sípszó figyelmeztető hangja jutott a fülébe. Pár ember megállt, és segíteni próbáltak volna, de Gusztáv máris átkarolta a nőt, és a derekánál fogva támogatta a Jetfly ajtaja felé.
- Oh, Csillus, te hogy kerülsz ide? - sziszegte Sztella fájdalmasan futó pillantást vetve a nőre, de nem állt meg egy pillanatra sem, és nem várhatott a válaszra. A férfinak kellett rákiáltania Csillára, akinek földbe gyökerezett a lába, és csak állt egy helyben, cselekvésre maximálisan képtelenül.
- Mozdulj már! - üvöltötte már harmadszorra, aztán elengedve a sántító nőt, a nejéhez rohant, hogy maga után húzza.
- A kulcs! Hol a kulcs? - visította Sztella, dermesztő hangszíne a szállodáig hallatszott, és a nő tekintete, ahogy követte a hangot, úgy változott egyre szürkébbé a móló vége felől egyre erősödő futóléptek dobogására. Gusztáv visszarohant, Sztella kezébe nyomta a repülőgép kulcsát, aztán ismét a nejéért futott. Minden másodpercben azt várta, hogy valahonnan kigyúrt verőemberek jelennek meg, és megakadályozzák a cselekvésben. Szinte már érezte a bőre alatt a félelem, az elviselhetetlen verés okozta, hasító iszonyatot. Bármennyire fájt a karja, kénytelen volt a ledermedt Csillát ölbe venni. Hiába a soványsága miatti kicsi súly, éktelen fájdalom nyilallott a férfi karjába, de az akarata erősebb volt még a szenvedésénél is. Most, vagy soha, mondogatta magában, és inkább nem is nézett szét, csakhogy el ne terelje valami a figyelmét. Még látta, hogy Sztella eltűnik a pilótafülke ajtaja mögött, aztán hallotta, hogy beindulnak a csillagmotorok. Ő a nejével volt elfoglalva, akit szó szerint fel kellett passzírozni a lenyíló lépcsőkön az utastér belsejébe. Csilla alig kapott levegőt az ijedtségtől, a tüdeje félelmetesen ventilált, és ami még soha nem fordult elő korábban, összepisilte magát, de a férfinek nem volt ideje most erre odafigyelni. Beültette egy ülésbe és villámgyorsan fordult sarkon, hogy becsapja maga után az ajtót. Egy kicsit még tanácstalanul hezitált, izgatottan kutatta a lehetőséget, mit tehetne még a szökés érdekében, aztán tehetetlen dühvel becsatolta a felesége biztonsági övét, és halálsápadtan, fulladozva körülnézett. Maga sem hitte el, hogy a gép megmozdul végre, és szíve szerint tolta volna, hogy a mólótól minél hamarabb eltávolodjon. A barnaképű, félelmetes izomemberek már egészen közel értek, hogy megakadályozzák a szökésük, de a gép motorjai még idejében felbőgtek, és a lomhának tűnő jármű megnyugtató sebességre kapcsolt. Sátáni örömmel az arcán a felesége melletti ülésbe huppant. Lám csak, milyen jól tette, hogy alkalmas időben levette a mólóhoz rögzítő köteleket. Most hogy indultak volna el? Sztella azokra nem is gondolt. Kinézett az ablakon, és megkönnyebbülve állapította meg, hogy remek ütemben gyorsul a gép. Visszafordult a nejéhez, és egy megnyugtató puszit nyomott a nő halálsápadt arcára.
- Tudom, hogy agyon izgulod magad, és most még itt ez a kis repülés, de jobb lesz ez így, már semmitől sem kell félnünk. - erőltetett nyugalmat, pedig a szíve a torkában dobogott. Az emelkedés után a saját ölébe vonta az egyre nyugodtabban lélegző feleségét, pedig a zuhanástól való rettegéstől majd kiugrott az ő szíve is.
- Basszus, eláztatlak! Ne haragudj! Annyira megrémültem a sípszótól, és utána az a dübörgés a mólón! Azt hittem elkapnak, az agyam teljesen leblokkolt. - nyöszörögte a síró nő csendesen, még a könnycseppjeit sem törölgette, csak kapaszkodott a férfi testébe.
- Az utolsó pillanatig én is azt hittem, hogy elérkezett a vég! De tudod mit? Le vannak ejtve! Hallod! Le vannak ejtve Alival az élen! Gondoltad volna, hogy a kényszerleszállás után még felülünk valaha is egy repülőre? - kezdett megnyugodni Gusztáv, és a hangulata egyik pillanatról a másikra csapott át egyfajta eufóriába. Örömködött szinte ok nélkül, felszabadultan. Nem tudta, honnan származik az az elképesztő nyugalom, ami szétáradt az ereiben, de gyanította, hogy jókora adrenalin szabadulhatott fel a szervezetében.
- Ali a rohadt... - harapta el a mondanivalóját Csilla - Szerinted hová megyünk most?
- Nem tudom, de valószínűleg minden méterrel közelebb vagyunk az otthonunkhoz. - rándított a vállán Gusztáv, aztán igazított a felesége helyzetén, hogy ne a fájós karján legyen a nő súlya.
- Fú, de jó lesz végre otthon! Nem akarok csak pihenni, és maximum romantikus regényeket fogok olvasni, de semmi mást nem csinálok. Meg vigyázok a kisbabánkra! - mosolyodott el végre Csilla, szégyenlősen igazgatta magán a ruha átázott alját. Hatalmas, sötét karikák szegélyezte szemében végre valami megcsillant. Igencsak meglátszott rajta a kialvatlanság.
- Én pedig elsétálok a boltba, és veszek egy pár doboz barna sört, és csak lazulok, meg lazulok, meg lazulok. El kell mennem a háziorvoshoz a karommal. Ha rám néz a doki, szerintem szörnyet hal. Utoljára még fehér bőrrel, pocakosan látott. Basszus, lóg rajtam minden, de sebaj, drága jó anyósom szerintem a kedvenc csirkepörköltömmel vár haza. - kedélyeskedett Gusztáv, és hogy kifejezze a szeretetét, lágyan simogatta a neje meztelen alkarját.
- Hogy fog örülni szegény anyám! Szerinted mennyire félthetett bennünket, hogy ilyen sokáig nem adtunk jelet magunkról? Amúgy is olyan aggódós szegény, remélem nem viselte meg nagyon a tudatlanság.
- Ne aggódj, ha épségben meglát, kibújik a bőréből, és ha megtudja, hogy lesz egy unokája... - nevetett a férfi, és elképzelte az anyósa boldog arcát, aztán kibámult a repülőgép ablakán. Fogalma sem volt, hová és merre tartanak. Egymás után tűntek fel a kicsi kis szigetek, hogy aztán elvesszenek a gép mögött az óceán kékjében, és lelket szorongató emlékeket ébresszenek.
- Jó az inged, - szimatolt a férfi nyakába Csilla - és érzem Sztella parfümjének az illatát.
- Rajtad ugyanaz a parfüm van, de jól gondolod, a börtönben ő sírt a nyakamban. Ezt a ruhát hozta isten tudja honnan. Mégsem mehettem rabruhában vagy meztelenül az utcára, az itt törvénysértésnek számítana. Különben már azt gondoltam, örökre ott kell maradnom abban a bizarr, lélektelen cellában. Emlékszel, amikor Sztella azt mondta a szigeten, hogy ha megtalálnak, pár napig nem tud majd vigyázni ránk?
- Mondta, de meg sem próbált tenni értünk! Egy számító cafka! - sziszegte csilla felháborodva.
- Ne beszélj így róla! Nem tudhatjuk, mi történt az alatt a pár nap alatt.
- Én megmondom, mi történt! Téged bemártott, hogy saját magát tisztára mossa, engem meg odadobott Alinak. Hát ez történt! Tudod? - emelte meg a hangját a nő, és Gusztáv kellemetlen viszolygást kezdett érezni. Még mindig nem engedhette el magát nyugodtan, valamiért Csilla elővette a régi sérelmet, és nem látta be, hogy Sztella is csak egy áldozat volt a perverz Ali gazdagságának oltárán.
- Most miért hergeled magad? Mire jó feszegetni ezeket a dolgokat? Majd megbeszéljük alkalmas időben hármasban, most kár feltételezésekbe bocsátkozni és felidegesíteni magad. - szólt rá Gusztáv erélyesen, mire a nő duzzogva átült a másik ülésre.
- Tudod mit? Akkor csak védd a drága kis virágszáladat, ha nem számít az én szavam! - fordította el a fejét Csilla, sértődötten bámult ki az ablakon, és megint patakzottak a könnyei, amitől Gusztáv ismét rosszul érezte magát.
- Kérlek, ne légy már ilyen! Egyszer már álltam középen ebben a háborúban, és kiderült, hogy nem volt értelme. Ne kezdjük újra ezt a butaságot, az senki érdekeit nem szolgálja. Mindenre kapsz értelmes magyarázatot, meglátod. - kedvetlenedett el teljesen a férfi, de hiába simogatta meg a neje arcát, az tovább duzzogott.
- Nem értelek! Hajlamos vagyok azt hinni, hogy féltékenységi rohamod van, vagy csak nyűgös vagy a fáradtságtól. Magam láttam, hogy az ajtónál az őrök hogyan bántak Sztellával.
- Persze, féltékeny vagyok. Itt hagytatok volna, ha véletlenül nem megyek ki a mólóra. Ezt minek nevezed? És hol voltál, amikor szükségem lett volna rád? Sehol. - mondta az ablaknak a nő, és a férfi sejtette, hogy többről van itt szó, mint féltékenységről, vagy a szeme alatti lila foltot okozó pofonokról. Magához húzta Csillát, átkarolta, belecsókolt a nyakába.
- Ne bántsuk egymást, ha lehet! Ami megtörtént, azon már nem változtathatunk, de a jövőnk fontos. Mond el, mi bánt, vagy ha nem akarod nekem, akkor keresünk egy pszichológust! - suttogott a férfi. Még a szava is elcsuklott, amikor belegondolt, mi történhetett a feleségével a verés előtt és után. Nem említette meg a borzalmas gondolatait, mégis beleborzongott és elszorult a szíve. Nem szeretett volna tudni semmiről, már csak megbékélésre áhítozott, mégis a szíve mélyén vágyott rá, hogy többet tudjon azokról a napokról, amikor ő börtönben volt.
- Nem akarok erről beszélni. Még nem. - fordította oda az arcát a nő, és egy lágy puszit adott a férfi arcára.
- Oké, megértelek. - helyeselt a férfi, majd hogy témát váltson, keresett egy másik gondolatot.
- Nem is mondod, milyen jól nézek ki szakáll nélkül! Rühelltem, hogy viszketett alatta az arcbőröm, és az evés is egy kínszenvedésnek tűnt. Nem is értem, más miért szereti a hosszú szőrzetet.
- Sokkal jobban nézel ki. Látod, a szigeten hiába mondtam minden este, hogy borotválkozz! – kuncogott könnyes szemmel Csilla, és annak ellenére, hogy mindketten tudták, nem igazi ez a jókedv, a játékos beszélgetés látszólag csillapította a nőben felgyülemlett feszültséget, hiszen tudott mosolyogni.
 
A modern hidroplán kimondottan luxus körülményeket biztosított az utazáshoz. A mély és hihetetlenül kényelmes bordó ülések sugározták az eleganciát, a púderszínű kárpit pedig egyfajta vagány, csajos kinézetet kölcsönzött. Mint egy kéjbarlang, fogalmazódott meg a férfi fejében. Gusztáv szerint remek búvóhelyet szolgáltathatott már számtalan diszkrét, erotikus légyotthoz, amiről legjobban az ülések mögötti, méretes dívány árulkodott. Ki tudja, hányan cipeltek ide lányokat, mert akit felvet a pénz, az szívesen játszik a testi vágyaival, az anyagi oldal nem lehet akadálya egy ilyen erotikus kívánságnak. És ugyan ki ne szeretné kipróbálni a felhők fölötti, különleges erotikát? Talán Ali is hoz ide lányokat? A feltételezés keserű szájízt kölcsönzött a gondolatnak, ezért a férfi próbált nem is gondolni rá tovább. Inkább bámulta a neje vékony alakját, a szőke haját, a mély dekoltázsát, és miközben simogatta a meztelen karját, az enyhén átlátszó ruha alatt gyönyörködött a nő kitüremkedő mellbimbójában. Lám, a végén kezd minden jól alakulni, ez a csodás nő az övé marad, és a többi talán már nem is számít, csak idő kell, hogy megszépüljön a ronda emlékek brutálisan hosszú sora. Nem gondolkodott sokat, benyúlt a ruha alá, a tenyerét ráfektette a nő bal mellére, és örömet érzett, hogy a felesége a pimasz kezet megsimogatja. Kivételesen a beszélgetés hiánya nem állt közéjük, sokkal inkább békét teremtett a motorzúgás tompa, monoton zajában. Nem, nem szexet akart, csak egy apró jelet, hogy minden rendben kettejük között, és azt legnagyobb örömére meg is kapta. Mosoly futott végig az arcán, aztán hátra vetette a fejét, és a fáradt szemeit lecsukta. Felidézte magában azokat az időket, amikor szándékosan menekült a gondolatai elől az erotikus képzeletvilágba! Most azonban nem álmodozni akart, csak a fáradtság lett úrrá rajta, és viszonylagos nyugalommal a lelkében megpróbált szundikálni.
 
Heves rázkódás ébresztette bóbiskoló, zaklatott álmából. Csilla majdnem a földre zuhant az öléből, ami meg is történt volna az alvó nővel, ha ő kába tekintettel utána nem kap. Hamar rájött, hogy a repülőgép vizet ért, és ez lehetett a hirtelen lassulás oka. Pillanatok alatt tisztult ki a fejük, mindketten ijedten bámultak ki a gép bal oldali kerek ablakain. Erdővel borított, méltóságteljesen égnek meredő hegy magaslott a távolban, mint ha egy örökkévalóság óta ott terpeszkedne elmozdíthatatlanul. Kicsi barakkok, valószínűleg víkendházak törték meg a hegy lábánál az erdőnek látszó fasor zöld egyhangúságát, s keskeny sávban a part mentén barna homok fénylett, rajta alulöltözött emberek tucatjai élvezték a tengerparti strandolást. A vízen szörfösök próbálták meglovagolni a viszonylag kicsi hullámokat, távolabb egy vízisízőt vontatott egy motorcsónak.
A gép lelassult. A motorok lehalkultak, szinte lépésben közelítették meg az aprócska mólót. Gusztáv a kezeibe temette az arcát, és minden érzelmet igyekezett kiengedni magából. Azt vette észre, hogy a meghatódottságtól potyognak a könnyei, és ha most nem is a fájdalom csalogatta azokat elő, próbált elmormolni valami hálafélét a Mindenhatónak. Kicsit sajnálta is, hogy sosem tanult meg imádkozni, de mindig azt tartotta fontosnak, hogy a tettei a mérvadóak, nem az imádság. Tompa koppanás jelezte, hogy a gép futóműve elérte a deszkatákolmányt, és a motorok hamarosan le is álltak. Gusztáv az ajtóhoz lépett, aztán visszanézett Csillára, aki zavartan igazgatta magán a ruhát, és a férfinek az az érzése támadt, hogy a felesége nem igazán szeretne kilépni az nyilvánosságra. Megint eszébe ötlött, hogy nagy trauma érhette az asszonyt, de haza kell jutniuk valahogy, és annak csak ez az egyetlen útja- módja.
- Felkészültél? - kérdezte a férfi óvatosan, aztán kinyitotta a repülőgép ajtaját, és a betóduló levegőből magába szívta a szabadság forró, párával teli, erdei virágoktól édes levegőjét.
- Nincs sok választásom. - válaszolt kedvetlenül a nő, idegesen simított végig a fehér ruhán éktelenkedő, megszáradt, sárga folton. A következő pillanatban Sztella jelent meg az utastér ajtajában. Vidám volt, hihetetlenül boldognak látszott, sugárzó arccal pattant fel a pár lépcsőfokon, hogy Gusztáv nyakába csimpaszkodva egy forró üdvözletet elmormoljon. Egy pillanatig tartó ölelés után máris könnyed pillangóként libbent tovább, Csilla nyaka köré fonódtak volna a karjai, de a rosszkedvű nő akkorát taszított Sztellán, hogy az nyekkenve fogott padlót a két széksor között. Meglepődés rajzolódott Sztella arcára, de egy rossz szót nem szólt, csak megilletődötten, kérdő tekintettel feltápászkodott.
- Csillus, én borzasztóan örülök, hogy látlak! Mi a baj? - próbált barátságosan közelíteni annak ellenére, hogy a másik nő eltorzult arcán ellenséges ráncokba tömörültek a pattanásig feszült idegszálak.
- Hogy mi a baj? Még kérdezed? Hogy hagyhattál egyedül Alival? Ha nem lettem volna ott a mólón, még most is a szigeten rohadnék egy beteg állattal összezárva. - kiáltotta a nő, beleadva minden dühét, és vészjóslóan Sztella felé mozdult.
- Hagytam üzenetet, mert a közeledbe sajnos nem juthattam! - mentegetőzött Sztella, az iménti jókedve hamar elszállt, és Gusztáv közbelépésére hátrébb is kellett állnia.
- Csilla! Nyugodj meg, már kijutottunk, és megbeszélhetünk mindent nyugodtan! Mielőtt bárkit megbántanál, légy szíves gondolkozz! Ne hagyd eluralkodni magadon a haragot! - védelmezte a férfi Sztellát, de Csilla felé nem mozdult, csak a kezét emelte fel békülékeny kézfogásra.
- Még te is véded? Nem látsz át rajta? Mindenkit csak kihasznál ez a büdös kurva! - ordította a nő kikelve magából. Nyomasztó csend támadt egy pillanatra, de a férfi próbálta megőrizni a nyugalmát, nagyon halkan beszélt a feleségéhez.
- Csillácska! Engem Sztella nem bántott, valamit nagyon rosszul gondolsz. Kérlek szépen, ez nem az a pillanat, amikor veszekedéssel kellene töltenünk az időt. Tedd félre az indulataid, és ne nevezd őt kurvának. Haza kell jutnunk, és még azt sem tudjuk, hol vagyunk. - beszélt a férfi visszafogottan, de közben lázasan gondolkodott, mi okozza a nejénél ezt a brutális felháborodást. Nem valószínű, hogy Sztella személye az igazi ok, de válaszok híján csak annyi lehetősége maradt, hogy csillapítsa az indulatokat.
Nem bántott? Nem bántott? - ordította vissza a nő vérben forgó szemekkel - Kétszer is majdnem meghaltál miatta! Nem elég, hogy rögtön az első napon a házasságunk legintimebb részébe furakodott, még azt is elhitette veled, hogy megerőszakoltad. Ő akarta a szexet, és visszaélt azzal, hogy nem emlékeztél a bódultságtól. Hát ilyen nő kell neked, aki megszívat az első percben, amikor kínálkozik rá alkalom? Mennyi szarságot összehordott arról, hogy miért kellünk neki, de akkor sem kért tőled bocsánatot, amikor millió lehetősége és főleg oka lett volna rá! - Gusztávhoz beszélt, de Sztellát meg tudta volna fojtani egy kanál vízben, a dühös szeme erről árulkodott. Gusztáv egy pillanatig fel sem fogta, amit hall, csak lassan illesztette a helyére a dolgokat. Érezte, hogy kiszalad a vér az arcából, de bármekkorát is csalódott Sztellában, abban a pillanatban csak az volt a fontos, hogy a veszekedés tovább ne fajuljon. Érezte, hogy a másik nő a hátához bújik.
- Igen, becsaptam, mert szükségem volt a bűntudatára! Vigyáznom kellett, hogy ne hagyjon magamra miattad, mivel egyfolytában ellenem uszítottad. Örültél volna, ha ott döglök meg a szigeten, hát azzal kellett harcolnom, amit meg tudtam szerezni magamnak. - válaszolt Sztella sírva. - Ne haragudj, ölelte át a férfit, de az kibontakozott a nő karjaiból, és csak bámulta a saját cipőinek fénylő orrát, mert hirtelen a teljes megsemmisülés szélére került.
- Nagyon aljas volt, amit a férjemmel csináltál, te utolsó! - kiáltotta Csilla ismét, majd sértődötten lehuppant egy ülésbe, és kíméletlen zokogás rázta meg a testét, összegömbölyödött, mint egy védekező sündisznó.
- Igen, aljas volt. - pityergett Sztella, és nem hagyta válasz nélkül a rágalmat - Te elmondtad Gusztinak, hogy miért utaztatok Maléba? Elmondtad, hogy Alival interneten tartottátok a kapcsolatot, és egy randevú kedvéért vitetted oda magad a saját férjeddel? Ez mi, ha nem undorító? Melyikünk követett el nagyobb hibát ez ellen az ártalmatlan, szeretetre méltó férfi ellen?
A hallottaktól Gusztávban egy világ omlott össze pillanatok alatt. Már azt sem tudta mibe csöppent újra, és ha rajta múlik, elbújt volna attól a mérhetetlen szégyentől, amit mástól kellett megtudnia. Egy hegy súlya nehezedett a mellkasára, és kiábrándult, könnyes szemekkel tudott csak ránézni Csillára. A kétségek viszont ott motoszkáltak a tudatában.
- Te ezt honnan tudod? Csilla mondta, vagy csak kitaláltad? - préselte ki magából nehezen a mondatot.
- Láttam a beszélgetéseiket, láttam az Alinak küldött videókat, amiken meztelenül maszturbált Ali kérésére. Nagy hiba volt tőlem, hogy mielőtt az a perverz disznó ráteszi a kezét, meg akartam szerezni magamnak a feleségedet. Csak fájdalmat és kínokat okoztam mindnyájatoknak, ne haragudjatok! - sírta el magát végleg Sztella.
Ha fájt is addig bármi Gusztávnak, ez végképp késdöfés volt a szívébe. Az a nő, aki vele ilyen téren elutasító volt, simán maszturbált egy másik férfi kedvéért. Ez belegázolt a férfiúi hiúságába. És hiába mondogatta magában, hogy a félresiklott házasságában talán nem volt akkora gond a neje kifelé kacsingatása, a másnak mutogatott különleges, erotikus attrakciót nem tudta megbocsátani, hiszen a neje őt értékelte le ez által. Haragot érzett, és egyben szánalmat Csilla irányában, de Sztellával is ugyanúgy állt, lehetetlenül ingatag hadilábon.
- Van még valami, vagy nyugodtan felakaszthatom magam? - temette Gusztáv ismét a tenyerébe az arcát. Nem akarta, hogy lássák rajta a bizonytalanságot és azt a kínt, amit talán nem is szándékosan okoztak, de mégis rajta csattant minden alkalommal az ostor.
 
- Csillácska, ne haragudj! Nem kellett volna jártatni a számat. Tudom, hogy nem miattam vagy így kiakadva, de nem tudtalak megvédeni attól az állattól. Mit csinált veled? Megvert vagy megbaszott? - toporgott idegesen Sztella megbánva a korábbi őszinteségét, de nem mert közelebb kerülni, inkább még jobban eltávolodott a házaspártól.
- A számmal kellett kielégítenem, ha tudni akarod! - hümmögött vissza Csilla, és miután őrjöngve püfölte maga előtt az ülés háttámláját, erőtlen sírásban, eltorzult arccal összeroskadt.
- Úgy látom, én csak közétek állok, nincs szükségetek rám, és nem tudtok megbocsátani sem nekem, sem egymásnak. - mormolta Sztella halkan, akadozó lélegzettel. Mielőtt felocsúdott volna bárki, megfogta a kék bőröndöt, és bizonytalan mozdulatokkal távozott. Minden lépésében ott rejtőzött a várakozás, hátha mégis visszahívja valaki.
 
A sírás lassan halkult. Gusztáv maradék hitét ingatta meg minden szipogás. A férfi kiült az utasfeljáró lépcsőjére, és várta, történjen valami, mielőtt végleg megbolondul. Hiába kereste a szemével Sztellát, már nem láthatta a part menti vízinövények tömegében, és hogy őszinte legyen, abban a pillanatban nem is hiányzott a társasága. Mennyi fájdalmas titkot rejtegetett még előle a két szipirtyó? Csillát is legszívesebben ott hagyta volna a gépen, de meggyőzte magát, hogy ami volt elmúlt, és ha most a harag táplálja is a szívét, együtt kell tartani a családot a korábbi, szörnyű tévedések ellenére. Mivel rosszabb Csilla, mint ő? Hiszen ő is lefeküdt Sztellával, mikor még véget sem ért a házasságuk! És ott volt még a gyerek, akire annyira vágyott. Bárhogyan erőltette, egy idő után nem tudott haraggal gondolni a nejére, sokkal jobban szánta, de közeledni hozzá nem tudott, és egyelőre nem is szándékozott. Viszont gondolkodásra annál inkább szüksége volt, és aprólékosan boncolgatta a történtek miértjeit fájdalmában.
- Elment? - hallotta Csilla gyenge hangját, aki hangtalanul jelent meg a háta mögött hosszú percek borzalmasan nyomasztó csendje után.
- Elment. - válaszolt kurtán Gusztáv, pedig a nyelvén volt, hogy Csillát felelősségre vonja.
- Szerinted látjuk még?
- Igen, látjuk majd. Meg fog keresni. - válaszolt a férfi kelletlenül, szinte foghegyről.
- Miből gondolod? - kérdezte a feleség, amiből Gusztáv kiérezte a bűntudatot.
- Mert egy valóságos vagyont akart itt hagyni nekünk. Érted? Nekünk! De rossz bőröndöt vitt el. Tudod, ha kicsit figyeltél volna rá, és próbáltad volna megérteni, akkor tudnád, neki csak két dolog volt fontos az életben. Az egyik mi vagyunk, a másik az a nyavalyás telefon, hogy Alin bosszút állhasson, és amit tudtán kívül itt hagyott. - beszélt kedvetlenül és nagyon csendesen a férfi, elérzékenyült a saját szavai által. Sztella akárhogyan is, de hozzá nőtt, és már megint rettenetesen hiányzott. Nagyon hamar felszívódott az a harag, ami az imént még konokul becsmérelte a nőt, aki nem tett mást, csak védte a saját érdekeit, még ha rossz eszközökkel is.
- Az elsőt sejtettem, de közel sem voltam benne ennyire biztos. Az utolsó pár nap teljesen kiborított, és nem így kellett volna, vagyis nem rajta kellett volna bosszút állnom. Most te is gyűlölsz, gondolom. - hangzott a bizonytalan feltételezés a nő szájából, megérintette a férje vállát.
- Nem, nem gyűlöllek, de ne érj hozzám most, mert majd fel robbanok az idegtől! Lesz néhány dolog, amit meg kell beszélnünk, de most inkább keressünk valahol segítséget, hogy hazajussunk. Le kell higgadnom, mielőtt valami helyrehozhatatlant teszek vagy mondok. - rázta le magáról a nő kezét, majd a sokat vágyott, de taszító értékekkel teli bőröndért nyúlt. Nagyot sóhajtva lépett ki a strandtól viszonylag távol eső, elhagyatottnak tűnő fatákolmányra, ami egy meghosszabbított, hosszú lejáratú horgászstégre hasonlított. Nem repesett a szíve a nejének segítségként kezet nyújtani. Ment elől, mögötte az elcsigázott, bánatos asszony, mint ahogy bizonyos népcsoportokban ez a felállás megszokott.
- Hol van a telefon? - érte utol a neje hangja.
- A bőröndben. Ez az ő cucca, a mi holminkat nem kaphattuk vissza valamiért. Amíg vártam rá a mólón, kicseréltem a két bőrönd tartalmát, mert sajnos én is kételkedtem. Akkora egy marha voltam, meg kellett volna bíznom abban a szerencsétlen nőben! Rettentő sokat kockáztatott miattunk. Amikor elment, nekünk akarta itt hagyni az értékeit. Alitól lopta, de nekünk hozta, amit a bőröndbe zsúfolt. És tudod ez mit jelent? Hogy szeretett minket, képes volt minden vagyonáról lemondani miattunk, pedig azt is tudta, hogy a másik bőröndben semmi nincs, csak ruhák és cipők, meg semmirevaló kacatok. Akkor is szeretett minket, amikor rossz dolgokat tettünk ellene, és az utolsó percig abban reménykedett, és talán még most is reménykedik valahol, hogy majd egyszer mindent megbocsátunk. - emelte meg a hangját a férfi, aztán észbe kapott, és a felesége felé fordult.
- Az a méregdrága fehérnemű! Ezek szerint az sem nekem szólt! - ráncolta a homlokát. Próbált nem ellenséges lenni, csak a kíváncsisága vitte rá, hogy tudakozódjon.
- Nem, az tényleg nem neked szólt. - sütötte le a szemét bocsánat kérően az asszony.
- Egy randevú kedvéért? Tényleg egy randevú kedvéért vitetted oda magad? Velem? Ez mire volt jó? - csóválta meg a fejét keserűen Gusztáv, aztán elfordult, nem akarta hallani a szánalmas magyarázkodást.
- Bolond voltam, meg kell bocsátanod! Akkoriban elég rosszul működtek közöttünk a dolgok. - próbált érvelni Csilla, de a férfi elfordulva tovább indult, nem mutatott a beszélgetésre hajlandóságot. Ahogy Gusztáv lépkedett az elhanyagolt deszkákon, a neje tűsarkú cipőjének éktelen kopogása az agyáig hatolt. Pedig hányszor, de hányszor kívánta, hogy így, ilyen fantasztikusan kiöltözve, elegánsan jelenjen meg az oldalán, hihetetlenül szexin és kívánatosan, enyhén kihívó ruhában. De ez, úgy látszik, csak egyeseknek adatik meg, neki minden igyekezete ellenére sem sikerült kiérdemelnie. A méreg ismét forrt benne, gutaütés kerülgette, amikor a videókra gondolt, és kétségbeesetten kereste a kiutat a képtelen helyzetből. Hogy fog így együtt élni ezzel a nővel? Aztán kilépve a földútra az első fűcsomóra roskadt, és kihalászta a bőröndből a telefont.
- Azt reméltem, találkozol a szigeten egy nővel, és nem lesz annyira fájdalmas neked, hogy elhagylak. Kapóra jött Sztella, két legyet üthettem volna egy csapásra. De az is igaz, hogy féltem az ismeretlentől és az elszakadástól, meghagytam magamnak az egérutat. És ez még az előtt volt, hogy újra beléd szerettem. Sokkal jobban szeretlek, mint akkor, amikor az oltár előtt állva igent mondtam. - állt meg felette a neje, megérintette a férfi üstökét, aztán gyorsan elhúzta a kezét, miután meglátta a férfi sötét tekintetét.
Gusztáv be akarta kapcsolni a telefont, de energia hiányában nem jutott túl a szignálon, így vágott egy morcos pofát, aztán felállt.
- Szerintem Görög vagy Törökországban vagyunk. Remélem, hasznát vesszük az angoltudásodnak, és fel tudjuk venni a konzulátussal minél hamarabb a kapcsolatot. Itt az ideje, hogy megbéküljünk, és örülni tudjunk a szabadulásunknak! - nézett sokkal szelídebben a nőre. Pillanatok alatt változtak benne az érzelmek, és ha megbocsátani még nem is tudott, veszekedni tovább nem akart. Hirtelen a felesége hasára tette a kezét.
- Ugye nem lesz baj, mindketten jól vagytok? - kérdezte végül. Nem tudta kiverni a fejéből Ali undorító arcát, és azt a gazságot, amit Csillával tett. Szánta is a nőt, de magában arra gondolt, hogy meg is érdemelte, amit kapott. Hiába tudta, hogy nincs igaza, a bánat táplálta benne a még frissen fortyogó indulatot. Csilla megfogta a kezét. A nő nem volt képes mosolyogni, mégis valami kedvesség ült ki az arcára, úgy indultak a fürdőző emberek irányába.
- Már nem lehet baj. - mondta hallgatagon - Együtt megyünk haza, és remélem, idővel meg tudsz bocsátani majd. Elő kel kerítenünk Sztellát, ha kell a föld alól.
 
A kicsi szoba félhomályában két ember feküdt egymástól távol egy hófehér lepedővel takart, nagy franciaágy két oldalán. A nő az éjjelilámpa fényénél egy romantikus regényt olvasott, a férfi félig ülve, csukott szemmel álmodozott valamiről a háttámlának dőlve. A csend szinte béklyóként nehezedett a házaspárra. Ebben a pusztító légkörben az ajtózár apró kattanása csörömpölésnek hallatszott. Összenéztek. Az óra még csak épp, hogy elhagyta az éjféli időpontot, amikor nyílt az ajtó, s valaki beosont. Visszafojtott szuszogás árulkodott a jelenlétéről, de a betörő határozottan, hangtalanul lépkedett végig a folyosón, és valószínűleg az éjjeli lámpa fénye volt számára az útmutató. A félig nyitott szobaajtón előbb hangosan koppant valami, aztán megjelent a betolakodó fekete, hosszúujjú ruhában, mezítlábasan, sötét harisnyában. Eltökélt volt. A vékony alak megrázta a fejét, hogy a vállig érő, ébenfekete haját kirázza a homlokából, s máris emelete a jobb kezét, amiben egy pisztolyt tartott.
- Nem cseverészni jöttem, adjátok ide a telefonom! - lökte a bal kezében hozott, kék bőröndöt az ágy felé, majd megállt várakozón. Az ideges szemei pillanatok alatt mérték fel a kicsi szoba minimalista berendezését, aztán megállapodtak a házaspáron.
- Jézusom! Ezt remélem, nem gondolod komolyan! - ült fel Csilla, a könyvet nyugodt mozdulattal letette az ágy melletti éjjeliszekrényre, aztán, mint akinek nincs más dolga, a hosszú, sima haját kisimította az arcából, és közben mosolygott a jövevényre.
- Szia, Sztella! Már nagyon vártunk! - tolta fel magát ülő helyzetbe a férfi is, és a szavaiból öröm sugárzott, ami az arcizmain is tükröződött.
- Én csak a telefonom akarom! Ha úgy tetszik, kérem. - mondta a gyászos feketébe öltözött nő türelmetlenül. A hangja egy kicsit el is csuklott, a pisztollyal is csak tétován hadonászott.
- Figyelj drága, nem tudjuk visszaadni a telefonod. - mondta Csilla gyengéd hangon, lassan kibújt a hófehér lepedő alól, és lelépve az ágyról egy lépést tett Sztella felé. Még mindig szőke volt, de megfakult bőrének meztelensége üdén ragyogott a félhomályban is.
- Állj meg ott, ne gyere közelebb! - lépett hátrébb Sztella. A bőröndre mutatott a pisztoly csövével - Cserébe megkapjátok! Tudjátok, mi van benne, mert voltatok olyan ügyesek, hogy a repülőgépen kicseréltétek. - remegett meg a hangja. Csilla egy pillanatra megtorpant.
- Hol voltál két hónapig Sztella? Kerestünk mindenütt, de nem találtunk. - kérdezte Gusztáv nyugodtan, mint ha a nő csak egy felhőtlen diskurzusra érkezett volna.
- Görögországban bujkáltam. Nem jöhettem haza, mert Ali biztosan itt szimatol. Adjátok ide a telefonom, és már itt sem vagyok! - hadarta az egyre türelmetlenebb nő, akinek egyetlen félelmetes vonása csak a bizonytalansága volt.
- Ali börtönben van, már nem árthat neked. - közölte a férfi félmosollyal, Csilla pedig közelebb lépett Sztellához, és megfogta annak pisztolyt tartó kezét.
- Add ide ezt a hülye stukkert, még a végén megsebesítesz valakit! - vette el az összeomló nő kezéből a fegyvert, majd átölelte az elgyengült, védekezésre és cselekvésre képtelen vendéget - Tudom, hogy nem bántanál minket, akármi történik! - csitítgatta simogatva, majd leültette az ágy végére, és anyáskodó szeretettel átkarolta.
- Mikor hazaértünk, első dolgunk volt keresni egy ügyvédet, és rajta keresztül eljutottunk a kormányzóhoz. Több nőt is találtak, akivel embertelenül bánt az a szemét, mint ahogy veled és velem is, de most végre megkapta a magáét. Egyelőre előzetesben van, és még nyomoznak az ügyében. Megígérték, hogy nem kerül szabad lábra a tárgyalásig. A telefon pedig fontos bizonyítéknak bizonyult, azt oda kellett adnunk. Érted már? Nincs nálunk a telefon, ott van, ahol lennie kell, és azt a célt szolgálja, amire mindig is tartogattad. - mesélt Csilla halkan, majd egy papírzsebkendőt tartott Sztella kezéhez, aki csak sírt, és rettentő nehezen szabadult a rengeteg szenvedés okozta fájdalomtól.
- Képzeld! A kormányzó ötven évre neked adta a szigetet, amin hetvenkét napig laktunk. Hát nem fantasztikus? - próbálta vigasztalni Csilla, de csak még jobban felzaklatta az összetört nőt, ezért egy percig békén hagyta, csak aztán kezdett megint a mondókájába.
- Ne sírj már! Most már minden rendben lesz! Mondtunk egymásnak csúnya dolgokat, de most, hogy mindannyian ismerjük az igazságot, nem szabad, hogy tovább fájjon, mert itt vagy velünk, és ez a legfontosabb. Vártalak, mindketten nagyon vártunk! - aztán suttogóra fogta, közvetlen a pityergő nő fülébe duruzsolt - Nagyon nagy szükségem van rád! Gusztival ismét hadilábon állok. Azt mondja, szeret, meg is ölelget, megpuszilgat, de nem nyúl hozzám, amióta Maléból kijutottunk. Segítened kell! Hallod? Szükségem van rád!
- Miben tudnék én segíteni neked? - szipogta Sztella diszkréten, alig hallhatóan, majd kifújta az orrát.
- Te olyan vagy nekem a szexben, mint egy katalizátor, melletted bármire képes vagyok. Egyszer már segítettél, és azt hiszem, most, ebben a helyzetben is csak rád számíthatok. Neked megvan rá a képességed, belőlem viszont hiányzik. Már csak Guszti miatt is szükségem van rád! - suttogta Csilla, és egy puszit adott, ami a barátságukat volt hivatott feléleszteni.
- Mindent hallok! - jegyezte meg Gusztáv hangosan. Nem haragudott, hiszen ő is tisztában volt az okokkal és a probléma nagyságával, csak a megoldást nem találta. Néha maga is úgy képzelte, hogy valamiféle varázslatra vár, és hiába adott neki millió tanácsot egy orvos a pszichiátrián, még nem tudott túllépni a lelki traumán. Nyitottnak lenni nem is olyan könnyű, főleg nem egyik pillanatról a másikra. Bántotta az a tény, amiért folyamatosan elutasította Csilla közeledését, de az okot túl jól ismerte, a felejtéstől pedig hiába várta a gyógyulást.
- Csillácska, benned megvan minden, ami kell, csak merni kell használni a fantáziád. - mondta ki hangosan Sztella, majd könnyes szemmel a férfi felé fordult - Neked meg! - tartott szünetet, hogy visszanyerje a beszédhez szükséges levegőt - félre kellene tenni a hiúságod! Tudom, hogy mi bánt, de el kell engedned az önsajnálatot. - állt fel a nő, és az ajtó felé indult volna, de Csilla utána lépett és a karjánál fogva visszatartotta.
- Ne menj el, kérlek! Neked itt van a helyed velünk. Szeretnénk, ha maradnál, ezt Gusztival már réges-régen megbeszéltük.
Sztella visszafordult, tenyérrel megsimogatta a feleség aggódó arcát.
- Csillácska! Gyönyörű vagy, úgy látom, már visszakaptad az eredeti alakod, sőt, talán túl is toltad a kaját. A szigeten megváltoztál. Egyszer azt mondtad, hogy sosem festenéd szőkére a hajad, és azt is mondtad, hogy nem használsz rikító rúzst, most meg kisminkelve abban alszol? A dzsungelnyusziból pedig egy dögös csupaszcsiga lett? Minek kellenék én közétek? Ütközőpontnak? Nem szeretném tönkretenni a házasságotok. - mérte végig a feleséget kritikus szemmel, és felelt Sztella őszintén. A bánat kiült az arcára.
- Sztella, kérlek! Ha most elmész, baszhatom a házasságom! Nem tudom Gusztival megbeszélni a problémákat, mert csak hallgat és hallgat, nem mondja el, mi bántja. Persze értem, hogy nagyon megbántottam, de nem jutunk ötről a hatra. - kérlelte Csilla, kétségbeesetten kapaszkodott a másik nő karjába.
- Megmondom neked, mi a baj. Minden férfi bolond, általában azt gondolja, és itt nem csak a szeretetre gondolok, hanem főleg a szexre, senki nem kaphat többet egy nőtől, mint ő maga. Hiszen ha mégis, akkor az egyfajta árulás, és gyógyíthatatlan seb a férfiúi hiúságán, amit az esze nem tud elfogadni. Az az egyvalaki, akire gondolok, egyáltalán nem bolond. Nagyon is jó ember, és megbocsátó, csak gyáva ahhoz, hogy kimondva a sérelmeit az őszinteségével megbántson. Még a szavaival sem akar az önérzetedbe gázolni, pedig egyedül, saját magában sosem fogja megoldani a problémát. Inkább szenved, mint hogy elmondja az igazat. Igaz, Gusztáv? - fordult Sztella a férfi felé, akinek égett az arca, és szégyenlősen lesütötte a szemét.
- Azt mondod? - fordult a férfi felé Csilla is, de a következő pillanatban már magához vonta Sztellát, aki szinte semmit nem szedett magára a szigeten töltött napok utáni kórós soványságból.
- Figyelj! Te olyan jó emberismerő vagy! És ha nem akarsz segíteni, az sem baj, de akkor is maradj, mert szeretünk, és hamarosan szükségünk lesz egy keresztanyára! - súgta Sztella fülébe, és nem hagyta, hogy a nő a karját lefejtse magáról. Sztella elérzékenyült, és megint elsírta magát. Visszaölelt végre, sokáig rángatta a testét a zokogás.
- Terhes lettem a szigeten, és te még nem is tudod! Negyedik hónapban járok, most kezdek csak igazán gömbölyödni, és nagyon boldog vagyok! Hallod, nagyon boldog! És ha azt akarod, hogy még boldogabb legyek, akkor itt maradsz, odafekszel az ágyra közénk, és beszélgetünk, amiről csak akarsz, és ameddig csak akarod. Nem engedhetünk el, és nem is akarunk.
- De klassz, ez szenzációsan jó, úgy örülök nektek! Kisfiú, vagy kislány? – élénkült meg a kétségek között vergődő Sztella.
- Kislány, és a Sztella nevet kapja majd. - jelentette ki boldogan Csilla, amire a kétségek között vergődő nő arca megváltozott.
- Nem tudom eldönteni, melyik megoldás a jobb, ha elmegyek, vagy ha maradok. Menni nem akarok, elég volt a magányból, de közétek állni sem szeretnék. Na, jó, egy kicsit maradok de nincs semmilyen szex, és nincs vádaskodás, aztán majd meglátjuk, mit hoz a sors. - szipogta Sztella valamelyest erőt véve magán, ismét megtörölte a szemeit és kifújta az orrát. Megérintette Csilla enyhén kerekedő pocakját, majd könnyes szemmel felragyogott az arca, és varázslatos csillogás tette gyönyörűvé a kivörösödött szemeit és a vonzó mosolyát.
- Csak tudnám, ki az a marha, aki megkereste a szüleimet, és azt mondta az anyukámnak, hogy hamarosan találkozunk? És ki az a másik féleszű, aki kulcsot is hagyott nekik, hogy bármikor be tudjanak jönni a lakásba? - vigyorgott végül megtépázott szépségében Gusztáv arcába, és közelebb ment, hogy megérinthesse a frissen borotvált férfiarcot.
- Nem marha, hanem egy önsanyargató bolond! Magad mondtad az előbb! – vigyorodott el a férfi - Reméltem, hogy előkerülsz minél hamarabb! - húzta Gusztáv a meggyógyult, erősödő kezével a hezitáló nőt az ágy közepére, aztán Csillával együtt közrefogták, és barátian hozzá bújtak.
- Basszus, tudom, hogy anyámék sokszor jártak nálatok, és nem esett le, hogy a kulcsot miattam hagytátok ott. Hagyhattatok volna személyes üzenetet! – csóválta meg a fejét Sztella.
- Ami a szigeten történt, nem mindenki számára publikus. Neked kellett döntened, mi kellünk, vagy a bosszú. – válaszolt Csilla, ábrándosan elterült szeplős, meztelen testével a makulátlan, hófehér takarón, csak a puha kézfejével simogatta Sztella arcát.
- Anyu mondta, milyen aranyosak vagytok, én meg rettenetesen féltem, hogy valamilyen csapdába sétálok. A szüleim elbeszélése alapján túl nyájasnak tűnt a házaspár, aki megkereste őket. Egyébként is féltem a találkozástól, legutóbb…
- Nincs legutóbb! Sokat tudunk egymásról, talán többet is, mint kellene. Tudod, így visszagondolva és alaposan elemezve a történteket, érthető, miért pont Guszti lelkiismeretén keresztül védted magad. Sokkal rosszabb lett volna, ha mindent hamarabb tisztázunk. Martuk volna egymást a szigeten, amíg bele nem pusztulunk. – beszélt Csilla, és Sztella fekete haját tekergetve az ujjai közé, fesztelenül vizsgálgatta a nedves szemfestéktől maszatos, sovány arcot.
- Tényleg börtönben van Ali? – hitetlenkedett még mindig a vérben úszó világoskék szemekkel megáldott Sztella.
- Ki sem jön onnan! Valószínűleg rettentő sokáig benn marad. – felelte Gusztáv.
- Már tudom, hogy együtt vagyunk, és igazán jó helyre kerültem! – csukta le Sztella a szemét, egy mosoly suhant át az arcán annak ellenére, hogy a szemhéja alól egy könnycsepp újfent kicsurrant. Tudható volt, hogy a nő teljesen meghatódott.
- Olyan kicsi, de mégis olyan barátságos a házatok. – jegyezte meg a nő, pedig a lakásból keveset látott, de Gusztáv tudta, mire érti Sztella a mondatot.
- Még pont elférünk hármasban. Mindig éreztem, hogy te valami ilyesmire vágytál. Egy kicsi, meghitt, barátságos, és csendes otthonra, ahol jól érezheted magad. – válaszolt Gusztáv.
- Igen, a szüleim háza is kicsi, mégis nagyszerű emlékeket idéz fel, ahányszor csak rá gondolok. De tudjátok, mire vágyom? Szeretnék visszamenni a szigetre. Szerzek egy gépet, és ha van kedvetek, visszarepülünk. Mit szóltok? – vetette fel a gondolatokat ébresztő ötletet Sztella.
- Hát, ami azt illeti, hajóval szívesen, de a repülésről örömmel lemondok! – nevetett Csilla, és a másik nő arca elé fordította a fejét.
- Nincs benned tüske? Most beszéljük meg! Nem jó, ha magunkban hordozzuk a problémákat.
- Van! Van bizony! Guszti sajnos még csak meg sem csókolt! – nevetett fel Sztella, és végre felfedezhetővé vált az igazi, szívet gyönyörködtető, pajzán énje, amit már jó ideje hiányoltak.
Hasonló történetek
4685
Ezután jelentéseket kellett olvasnia és kiszúrni az árulókat. Sok kettős ügynököt lebuktatott, többek között azt a nagy medvét is, aki költöztette. Teljesen nem lehetett rábizonyítani, hogy kettős ügynök, de azon túl csak apró - seprő ügyeket bíztak rá...
6214
Kedves Olvasó! Ezt a regényemet 1999-ben írtam. Azóta Saddam Hussein hatalma megdolt. Sajnos nem olyan kevés vérrel, mint ahogy az ebben a regényben történt.

Kedves Olvasók!
Fogadjátok sok szeretettel Letíciától ezt a folytatásos regényt, mely 42 részes lesz!
Jó olvasást! Anita, anita@mellesleg.hu
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: