Egy örök pillanat

A zöld busz megállt, ajtai kinyíltak. Egy 17 év körüli, fiatal lány lépkedett le a lépcsőn. Megállt egy pillanatra, gondolkodott merre menjen tovább, majd elhatározva magát elindult a buszmegállóban nyüzsgő embereket kerülgetve. Fülében valamilyen film zenéjének dallama játszott, s lépteit játékosan a ritmushoz igazította. Barna hajába bele-bele kapott a hűvös szél, arcának vonásaiban a reggeli nap vidám frissessége bújt meg. Gondolataiba merülve lépkedett, dolgára igyekezve.
Egy vele egykorú fiú jött vele szembe, ráérősen sétálva, baseball sapkája rejtekében megbújva. Ördögbotokkal játszott lépkedés közben. Ügyesen forgatta csíkos pálcáját a másik kettő között, néha felpillantott, hogy ne ütközzön semmivel, de úgy tűnt gondolatait lefoglalja játéka.
Karnyújtásnyira érve a lányhoz felpillantott sapkája mögül egyenesen annak barna szemeinek mélységébe. Mindkettejük szíve szokatlanul erőset dobbantott mellkasukban, tekintetük láthatatlan tüzes fonala összefonódott kettejük között, elhaladtukban egymás mellett válluk szinte összeért. A fiú rutinos mozdulatai megtörtek, s pálcája kiesett irányítása alól, egyenesen a földre. A lány szemérmesen lesütötte pillantását, s ajkai derűs mosolyra húzódtak, fejét kissé oldalra fordítva látta a fiút guggoltában utánanézni, majd visszafordult, s még mindig mosolyogva a helyzeten jókedvűen ment dolgára. Pár méter elteltével még egyszer hátrapillantott, s még látta a piros baseball sapkát eltűnni a tömegben.