Ébredés

Prológus
A kapu tárva nyitva, nem látszik erőszakos behatolás nyoma, mégis a hidág ráz ettől a helytől.
-Parancsnok! Felderítőink két embert láttak az erődből az erdőbe szaladni!
-Szólj a felderítőknek, eredjenek utána!
-Értettem uram! - felelt Rem.
Ades parancsnok a katonái felé fordul.
-Éjjelre tábort verünk, sötétedik. Ha a teremtők is úgy akarják reggel folytatjuk utunkat.
-Máris parancsnok.
A katonák a kapu felé vették az irányt majd mikor odaértek, megpróbálták bezárni, régóta nyitva lehetett mert igen birták mozgásra, fábol volt ugyan, de egy katapulttal se lehetett volna betörni. Amig ők a kapuval voltak elfoglalva, Ades a helytartói rezindencia felé tartott, immár nyugodtabban.Amint odaért leszállt lovárol, levette sisakját, és belépett az ajtón.
-Ideje körülnézni. -Ades megindult a főfolyoson a könyvtár felé.
Mint minden rezidencia a Birodalomban ez sem volt másként felépítve. Egy széles folyosó plafonja boltívezve, mely a lorti mesteremberek munkáját dicsérte, faragott oszlopok, támfalak fábol, faragásokkal díszítve a helyi kultusz szerint. A folyoso baloldalán a könyvtár és az irattár kapott helyet melyek egybe nyíltak, míg jobboldalt a tárgyalóterem és a kincstár. A padló macskakövezett, szépen egyenletesre csiszolva, vagy homokkővel borítva.
-Ez a hely , valamiért furcsa előérzetem van.
Belépve egyből észrevette, valaki kereshetett valamit, de csak az irattár részen, mindenhol kincstári papírok, adóigazolások. Adesnak szemetszúrt még valami, egy könyv, aminek se boritása, se címe csak egy , nem tagadhatta meg a kíváncsiságát, mécses gyújtott és felnyitotta a könyvet.
A könyv első oldalán máris furcsaságokra lett figyelmes, ez nem az anyanyelvén íródott, ez valami más, érdekfeszítve továbblapozta majd egyre tobb pennai nyelven irodott szöveget talált értelmezhetőnek. Ades nem csak nagyszerű hadvezér volt aki megjárta a Háborúk völgyének kiméletlen zugait, hanem írás, és olvasástudó művelt ember volt. A Ópennában a birodalom fővárosában minden lehetséges kódex, pergamen, könyv a rendelkezésére lett bocsájtva. A király fiaként, elvárták tőle a magas műveltséget. Ez a könyv azonban mégis nehezére esett, el tudta olvasni, de a szavak amiket olvasott, még sosem látta.
Ades valami mocorgásra lett figyelmes az irattár környékén.Pallost rántott megfogta a gyertyát és megintdult beljebb.
-Ki van ott?! - ordította, de csak a visszhang válaszolt neki.
Beljebbmerészkedett, majd érezte hogy valaki vagy valami egyre közelebb kúszik mögötte.Amikor úgy érezte hogy elég közel ért hozzá, elejtette a gyertyát és egy hatalmasat suhintott hátra. De semmi nem volt mögötte.
A gyertya lángja már csak pislánkolt, majd szépen elaludt. Ades parancsnok felszedte a gyertyát, de tapasztalt veterán harcos volt, nem lehet ilyen könnyen megfélemlíteni, előkapta a koherálját és ujra tüzet csiholt, a gyertya fellobbant, de azon nyomban el is ólt. Megint életre hívta a tüzet, azonban egy hideg szellő ujra elhessintette. Harmadszorra is megpróbálkozott ezúttal sikeresen. A tűz ujra élt. A láng okozta fénybe észrevette egy árnyat az irattár végén, a hideg szellő egyre kúszott a vaspáncélja alá, mígnem Rem meg nem zavarta őt.
-Parancsnok, a felderítők, akiket a menekülő emberek után küldtünk. -Mondta zaklatottan Rem.
-Igen mi van velük? - Kérdezte érdeklődve, bár már az elején érezte hogy valami nincs rendben ezzel a hellyel.
-Ezt látnia kell uram! - felelte gyorsan és zaklatott hangsúllyal.
Nem is tétovázott tovább, siettek ketten kifelé, még egy utolsó pillantást vetett a könyvre mikor odaértek . Mikor a lovához ért felkapta sisakját, majd lóvágtába megindultak az északi kapu felé, amit addigra már működöképessé tett a légió. Megpillantotta a két felderítőt és elborzadt a látványtól.
Az egységek fejét letépték és az egyik száját összevarták, vegtagjaikat megcsonkították. Leszáltt a hátasárol és közelebb mozgott a két holtesthez. A többi légiós valamit mormogott, el nem tudták képzelni ki vagy inkább mi képes erre. A másik felderítő szájából egy papiros esett ki, Ades lehajolt és felvette, amire vérrel volt felirva:
"Nem kellene itt lenned, nem hozzájuk tartozol, térj vissza hozzánk, a sötétség az otthonod."
Ades dühösen összemorzsolta a fecnit majd odaszólt Remnek:
-Kaput falakat megerősíteni, és egy őrséget összeállítani az éjjelre, nem mehetünk innen sehová, tartanunk kell az erődöt miután elfoglaltuk, te is hallottad, a parancsot teljesítenünk kell.
Rem neki is látott a parancsnok utásitasainak továbbítására és végrehajtására. Azt azonban furcsállta miért ilyen fontos ez az erőd, sem stratégia jelentőssége nem volt, sem kereskedelmi, vagy 200 éve biztosan elhagyatottan ált.
-Vissza kell térnem tanulmányozni a könyvet, úgy érzem hosszú éjjelem lesz. - gondolta Ades és felpattant a lovára célja az Irattár volt ahol azt a furcsa árnyt látta.
-Az árny, most ez az üzenet, mit akarnak azzal mondani hogy a "sötétség az otthonom", és miért üres ez a hely, mintha  egyik napról a másikra mindenki eltünt volna.
Lóhalálában sietett vissza a könyvtárba, de mire visszaért a könyvnek hűlt helye volt.
-Nem csinálhattok bolondot belőlem! -ordította felbőszülve -Akárki is vagy ne bújkálj bújj elő, te átkozott tolvaj!
Amint kiejtette a szavait, egy pengét érzett a torkán.
-Ki vagy te, hogy tolvajnak mersz nevezni? Ha akarnám most azonnal elpusztítanálak téged az egész seregeddel együtt. - súgta a relytélyes árny neki.
-Hol a könyv? -kérdezte Ades
-Miért kellene válaszolnom a kérdésedre, ha te se válaszoltál az enyémre. - felelte az árny.
-Eressz el és beszélhetünk! - nyögte ki Ades
Az árny eleresztette, és immár szemtől szemben láthatták egymást.
-Ópennai Ades vagyok, Hősies Okar fia.
-Érdekfeszítő az állításod, de én egy árny vagyok, azt hiszed át tudod verni a sötétség szolgáját?
-Nem verlek át, már mondtam, Ópennai Ades vagyok Hősies Okar fia.
-Mit keresel itt, Ópennai Ades fia, ezen a kietlen vidéken, erre jó kétszáz éve még embert sem láttam, még hogy királyi családtagot? - szól gúnyosan az árny Az utolsó embereket én magam küldtem át a másvilágra.
-Akkor halállal lakolsz!
-Azt hiszed elpusztithatod az sötétség szolgáját? - nevetni kezd  -Te ostoba halandó, először téged, aztán a maradék emberfattyakat falom fel.
Egymasnak estek, Ades nem bírt vele, az árny megsebesítette a jobb kezét, pallosat elejtve a foldre kerül, saját vére végigfolyik  a pallosán , majd mikor az utolsó halálos döfést mérte vola rá, a parancsnok elkapta az árny testét.
-Nem érhetsz hozzám, ember fia, nem képes erre, ki vagy te? -kérdezi dühödten az árny.
-Már elmondtam és most meghalsz! - Földre teriti az árnyat felemeli pallosát és belehasítja.
Tekintetük találkozik, az árny megriad és süvíteni kezdt. A hang olyan hangos volt hogy a kilométerre lévo légiósok is meghallották, Rem egyből felmászik a lovára és a Adeshoz siet. A parancsnok most találkozott először ilyesféle teremtéssel. A kardján lévő vér megolvasztotta a pallosát és felszívta az árny lelkének töredékeit. A fegyvere és viselője ujjászuletett azon az éjjelen. Mire Rem odaért, Ades és az árny eltünt csak a ruhája marad ott és a vérfoltok. Rem a légiónak azt mondta hogy Ades megőrült és rátámadt, így mostantol ő a parancsnok. Parancsba adta hogy induljanak haza, a következményekkel majd elszámol Okar királynak.