Démon

Monitor. Ülök előtte... Bámulok a semmibe... Fáj... valami belül. A lelkemben. Kegyetlenül. Gondolatok. Próbálom elterelni őket. Nem megy. Érzések. Nem lehet nem odafigyelni rájuk. Fájdalom. Szétszaggat belülről. Képtelenség megszüntetni. Rosszabb, mint a fizikai fájdalom. Nem szűnik meg. Álmomban sem. Nem hagy aludni.

Úgy érzem, nem bírom tovább. Beteg vagyok. Azt hiszem. Nem. Nem csak hiszem. Tudom. Régóta. Nagyon régóta. Nem tagadtam sosem. Nem érnék vele semmit. Haragszom. Dühös vagyok. Gyűlölöm a világot. Gyűlölöm őt. Szétvet az indulat. Feloldani. Nem tudom, hogyan kell. Nő bennem a gyűlölet. Nő bennem a harag. A düh. Az elkeseredés.

Elhallgatnak gondolataim. Lassan, mégis hirtelen. Túlcsordul. Mint a pohár szélén a víz. Túl sok. Nem lehet elviselni. Felemelem fejem. Érzem, átjár az erő. Átjár a pusztítás vágya. Hatalmam van. Tudom. Valami visszatartana. Nem figyelek rá. Felállok a székből. Hatalom. Csendben élvezem.

Lehunyom a szemem. Egy gondolat. Nála szeretnék lenni. Pillanatnyi sötétség. Nála nyitom ki szemem. Belenézek a tükörbe. Elégedett vagyok. Tetszik, amit látok. Fekete. Szemeim vörösen izzanak. Gonosz vagyok. Mindig is az akartam lenni. Jó érzés. A legjobb a világon.

Az ágya mellé lépek. Figyelem, ahogy alszik. Nyugodt és békés. Máskor élvezném a látványt. De nem most. Nem hagyom aludni. Lehajolok hozzá. Halványan végigsimítok arcán. Megmozdul. Nem ébred föl. Felvillan egy kép szemeim előtt. Leheletnyi csók. Ez már hat. Kinyitja szemét.

Elkapom a torkát. A falhoz szorítom. Arcán döbbenet. Szemében meglepettség és rémület.
- Most velem jössz - mosolygok gonoszan.
Lehunyom szemem. Kihalt hely, ahova érkezünk. Az enyém. Az én világom. Elengedem. Értetlenül néz rám. Gonosz félmosolyt kap cserébe. Elégedett vagyok.
- Nem álmodsz, ne aggódj.

- Mit akarsz? - kérdezi.
- Nem tudom. Talán bosszút - villantom rá szemem.
Arcán továbbra is döbbenet. Szemeiben egyre növekvő félelem. Félelem tőlem. Élvezem. Hatalom. Érzem.
- Pheebs, ne csináld ezt. Nem tudom mi vagy... vagy ki vagy, de...
- De?!... inkább fogd be! Elegem van belőled!
- Ha szeretsz, nem akarsz bántani.
- Ki mondta, hogy szeretlek?! - villan meg dühösen szemem.
Nem jut szóhoz.
- Jó lett volna ezt kihasználni, mi?! A démonok... nem szeretnek.

- Nem tudsz meghalni, ha nem akarom.
Eltaszítom. Iszonyatos erővel. Egy falnak vágódik. Egy elhagyott épület falának. A földön marad. Nem mozdul.
- Fáj, mi?! - tér vissza gonosz mosolyom.
- Nem tudsz bántani. Én viszont téged igen. Ez az én világom.
Felnevetek. Éles, világos kép villan. Megszédülök tőle. Fejemhez kapok. Visszanézek rá. Engem figyel.
- Miért teszed ezt velem?
- Gyűlöllek. Te tettél ilyenné. Magadat okold.
- Ezt nem akartam...
- Tudod mit?! Nem bánom. Erős lettem. Hatalmam van. Fölötted is.

- Ne hagyj itt. Hallod?! Engedj el, kérlek...
Nem foglalkozom vele. Lehunyom a szemem. Eltűnök. De nemsoká visszatérek. Félig leomlott fal. A tetején ülök. Onnan nézem. Már nem néz rám. Szomorú. Tanácstalan. Ijedt. A férfi, akire felnéztem. Ijedt. Tőlem fél. De dac csillan szemében. Nem adja meg magát.

Nézek rá. Felhúzott szemöldökkel. Készülök valamire. Látja rajtam. Átvillan agyán egy kép.
- Ne, őt ne bántsd! Ezt nem teheted!
Arcán kétségbeesés. Még nagyobb kedv a gyilkoláshoz. Fájdalmat okozok neki. Mit érdekel engem?! Annál jobb. Megölhetném őt is. De nem. Egyelőre nem. Szenvedés. Hadd érezze.

Kinyitom szemem. Ismerős lakás. Újból.
A nő. Alszik. Békésen.
Figyelem. Kinyitja szemét. Észrevesz. Megijed tőlem. Kiugrik az ágyból. Közelebb lépek hozzá. Hátrálni kezd.
Tükör. Elképzelem, ahogy nekivágódik. Egyetlen pillanat. Hozzá sem értem. Megtörtént.
Elterülve a földön. A tükör darabjai ráhullva. Lángnyelvek. Vége. Nem maradt semmi.
Nem voltam kegyetlen.

Nézek. A törött tükörbe. Hirtelen képek. Átvillannak szemem előtt. Megfájdul a fejem. Kegyetlenül. Érzem. A régi Én. Akar valamit.
- Nem! Hagyj békén! Nem létezel. Hallgass el! Hagyj engem!

- Ugye nem bántottad?
Rémülettel teli szemek. Csak egy hanyag pillantás. Rögtön érti.
- Nem. Nem tehetted meg. Mondd, hogy nem.
- De - vonom meg vállam.
- Miért?
Már könnyes szemek.
- Jól esett.
Gyilkos pillantás irányomban. Elkapja torkom. Hiábavaló próbálkozás. Itt én irányítok. Üres tekintettel néz rám. Otthagy. Egy kép. Élesen hasít elmémbe. Nem csak ennyi. Érzések. Rohadt érzések. Fájdalmasak.
- Nem, nem akarom! Elég! Hagyjál!
Elvesztem egyensúlyomat. Elvágódok a földön. A világ. Elsötétül.

Ébredezek. Mély sötétségből. Egy ágyon fekszem. Mellettem ül. Figyel. Nézek rá... homályos szemekkel. Aggodalom. Apró jelét vélem arcán felfedezni. Látja, semmi bajom. Kegyetlen gyűlölet. Visszatér szemébe. Feláll. Otthagy.

Nézek utána. Lelkemben tengernyi érzés. Sem démoni. Sem emberi. Zavar. Önmagamban. Kapaszkodó. Keresnék. Nem találok. Nem tudom, ki vagyok. Káoszt érzek. Magam körül. Magamban. Őrület. Véget kell vetni az őrületnek. De nem! Gyilkolnom kell!
A lelkem gonosz tettekre vágyik.
A lelkem a régi Ént akarja.
Nem tudom mitévő legyek. Lehunyom a szemem. Fekve is szédülök. Egyre erősebben. Nem lehet rendet tenni magamban. Nem akarok. Azt hiszem. Nem tudom.

Felkelek. Utána indulok. Remegnek a lábaim. Szemem vörösen izzik. Még mindig.
Félek.
Vágyom a veszélyre.
Valami megváltozott. Érzem. Nem csak bennem.
A hátam mögött áll. Megfordulok.
Eltaszít magától. Ahogy én is tettem vele. Nekivágódok a falnak. Esek. Újra a falhoz vág. És újból. És újból.
Érzem a haragját. Nem ura a tetteinek. Én sem voltam. Csak hittem.

Különleges. Azt hittem, csak én lehetek. Önző voltam. Már tudom, késő. Fájdalom. Egyre erősödik testemben. Tűröm. Hangtalanul. Nincs választásom. A büszkeségem még kitart.
Üres. Fagyos tekintet. Így néz rám. Ujjai erősebben szorítják nyakam.
Ritka pillanat. Sokáig tart. Egymás szemébe nézünk. Mérhetetlen keserűség szívemben. Fáj. Nagyon.
Fizikai fájdalom. Mi az?! Ehhez képest.
Nem akartam bántani. Szeretem. Nem tudok mit mondani neki. Nincs rá idő. Könnyek.
- Sajnálom - mondom.
Gyenge, sírástól remegő hang. Rövid az élet. Bántottam. Nem tudom már jóvátenni. Lehunyom a szemem. Húz valami. Ki a világból. Még nem! Kinyitom a szemem. Könnycsepp. Végiggördül arcán. Látom Őt. Nézzük egymást... távolodik a valóság. Távolodik a világ. Messze érzem magam. Sötét. Egyre erősebb. Körbevesz. Lassan elnyel. Fülemben tompa zúgás. Még... egy szó... hang... nem jön ki ajkaim közül... még ne... még... akarom... mondani akarom... szeretem... nem megy... elkéstem