Dan

Dan nem kapott levegőt, úgy érezte megfullad az egész átkozott épületben. Amikor beült a kocsiba nem tudta hová hajt, csak céltalanul autókázott a városban, hangosan bömbölt a rádiója a rock csatornát hallgatta a száguldozás közben.

Vegyes érzelmekkel pillantott ki a szélvédőn, Telnea utcáira. Gyűlölte és szerette a várost egyszerre. Gyűlölte az őrzőket, akiket nem tudott elpusztítani életeken keresztül, gyűlölte az angyalfajt, utálta az embereket és legjobban önmagát. Mindenért.

Egy valami miatt volt neki kedves a város. Csak az miatt, hogy Alina is benne volt valahol.

Dan egy kocsma előtt parkolt le, egy harmadosztályú lebuj vöröses téglafalu építményét választotta ivászata helyszínéül. Füst fogadta bent és lepukkant környezet. Éppen megfelelt a lelkiállapotának.

A pincérnő széles mosolyokat villantott rá, a legfelső gombját a hófehér, testhez álló ingén ki is oldotta, hogy a nagy mellei közé még inkább be lehessen látni. Ám Dant nem érdekelte a nő, viszolygott a pirosra rúzsozott szájától, és úgy ahogy volt a fenébe kívánta.

Ivott.

Sokat. Átkozottul be akart tépni. Amikor már félig ködösen látott mindent, úgy érezte van annyi ereje, hogy hívja a lányt. No, nem mobilon a számát nem tudta. Mentálisan.

Hogy ez eddig nem jutott eszébe! Eddig csak ő kereste Alinát, de mi van, ha az agyhullámait és maradék erejét felhasználva kéri, jöjjön a kocsmába?

Dan Morisson a régiségkereskedő mindkét kezének mutatóujját a hüvelykujjához tapasztotta az asztal alatt majd lehunyta a szemét. Tudta, ha a lánynak jelent valamit is, ha emlékszik rá egy egészen picit, akkor érezni fogja őt, és odamegy!

*

Alina fázósan összehúzta magán a zakóját. Belül fázott. Amikor kinyílt az ajtó, először csak füstöt látott, kellett egy kis idő, amire a szeme felfogta a környezetet. A vörösesszőke bombázó nagy feltűnést keltett pedig nadrágban volt és zárt felsőben mégis a lénye, az alakja, az arca szépsége, a leomló fényes hajfürjeivel együtt, felkeltette a bárban lévő férfiak érdeklődését. Alina nem mert egyik férfi szemébe sem belenézni utálta volna, ha most leszólítják.

Dan lassan emelkedett fel, a körme belemart a tenyerébe, a vére kiserkent.

Ebben a pillanatban Alina mozdulatlanná merevedett.

Egymásra néztek.

Dan beleremegett abba, ahogy a zöld írisze belemélyedt az angyali kékbe, a szívébe fájón beleszúrt a múltja- a sötét szemétség amit művelt-, de így is volt helye benne a lánynak.

Alina azt hitte megbolondul, végre ott állt tőle pár méternyire a férfi az álmaiból. Ő volt, ezer közül is felismerte volna.

- Ark segíts!- rebegte magában. A szája elnyílt attól a vágyakozó pillantástól, amivel a démon nézte őt.

Dan nem mozdult, nem volt hozzá ereje. Alina ment egyre közelebb. Mintha megállt volna az idő, csak ők léteztek ketten.

Alina odaért a férfi elé. Felnézett az arcába.
- Azt hittem már sosem érsz ide- suttogta rekedten Dan majd a fejét lehajtotta a lány arcához. Gyengéden ért hozzá, ezer fokot visszatartva.

*

Dan tekintete nem ismert pardont. Nem tudta, hogy megy majd haza a lány, de eszébe se jutott ezen gondolkodni. Alina beharapta a száját miközben reccsenve szakadt róla le a ruha.

Hála Isten! Boldog volt.

A férfi lemeztelenítette.

*

Alina majd elolvad a démon karjaiban, aki talán már nem is volt szörnyeteg, csak egy férfi, egy bukott, sok rosszat tett lélek, akinek tengernyi bűne volt, emberi mércével nem mérhető. Mégis.

A szerelme tisztasága, amit a lány iránt érzett kiemelte őt a saját mocskából, ami ellen tükröt tartott a mérhetetlen fájdalomnak, amit démonléte alatt okozott. Ez pedig nem kevés volt, kicsit sem.

Alina érezte, hogy a szerelmük a gonoszság partján született mégis akarta, olyan nagyon, mint soha semmit életében, mintha csak ezért született volna, hogy ezt a vad, és mégis érző férfit szeresse. A szerelmével pedig megmentse, kihúzza őt a gonosz karjaiból, csak ez volt egyedül, ami megmenthette őt. És ezt pontosan tudták mindketten.

A szerelem a végső pillanatban mentette meg a sötét szívet, az utolsó másodpercben ragyogott kristálytisztán, mint az áttetsző forrás vize. Ahogy éjjel a hold uralkodik, nappal pedig a nap sugarai melegítenek, olyannyira igaz volt ez.

*

Dan sírt, több óra szeretkezés után kimerülten, boldogságtól fájóan ölelte magához az angyallányt, miközben a könnyei Alina haját áztatták.

- Nem vagyok elég jó neked, nem szabadna szeretned-suttogta a lány hosszú tincseit kisimítva az arcából. –Annyira szép vagy!- folytatta a könnyeit nyelve.

- Bűnbánatot gyakorolsz érzem, ahogy átéled a sok általad okozott fájdalmat, a kiontott vért és angyalok lelkének fájdalmát, hogy külön-külön átélsz minden halált, amit te okoztál - simogatta az arcát a lány, gyönyörködve minden egyes kicsi vonásban.

- Így van- vallotta be Dan, akinek elméjében ezernyi rángó test fájdalma, emberek végső haláltusája, harcosok utolsó nyögése játszódott le újra, minden, amit életeken át ő okozott.

Hogy fájt neki?

Emberi szavakkal el nem mondható kín csavarta szorítva a démon szívét, mély stigmákat égetett bele önnön gonoszsága.

- Nem bírom ki, Alina nem bírom a fájdalmat, belepusztulok! Ölj meg - térdelt fel a férfi, akinek meztelen teste verítékben fürdött.

- Nem, ne is kérj ilyent, kellesz nekem- sikoltotta a lány. Alina tekintete beitta a szépségét, amelynél jobban még életében nem tetszett neki semmi. Hozzáért a felhevült bőrhöz, gyűrve simogatott, miközben meghódított minden kis részt.

- Alina, ha jelentek neked valamit, tedd meg- folytatta Dan. - Márts a szívembe kést, meg akarok halni, nem érdemelek életet. Alinaaaa - A lány vele együtt sírt, addig simogatta a férfit, míg az bevackolta magát a karjai közé.

Csak por maradt volna a lelkéből, ha a lány nincs ott vele. De ott volt, és ezzel megmentette őt.

A földi létnek a Dan Morissonaként még élhetett tovább, mert a nagyúr közben észrevétlenül elvette tőle az ujjá születés lehetőségét, Dan nem volt már más, mint egy ember, semmi, de semmi több!

- Újraélsz és végigszenvedsz, mintha veled történne. Saját tisztítótüzed emel fel és ment meg- erősítette a férfit Alina.

- Nem- válaszolta Dan. - Te mentesz meg, te vagy a menedékem. - A csók most lassú volt, a mozgás is, mintha egy film lassított felvétele pörögne. Olyan szeretettel egyesültek, mint kevesen a földön. A két test akár két templom, egymásnak adtak hitet és tiszteletet.

*

Dan felébredt az éjjel alig hitte nem álom, amit lát és érez. A hófehér bőrű szépséget az ágyában, az egyetlen tiszta lényt, akit valaha is ölelt és szeretett. Alina.

E név mindennél többet jelentett neki. A MEGVÁLTÓT. Dan érezte az ideje lejárt, nincs menekvés, de nem bánt semmit, semmit az égvilágon! Öröm költözött a szívébe, mennyei, ami a lukat, a fekete gonoszság által ütött hatalmas űrt kezdte betölteni.

Alina először nem tudta hol van, pedig az ujjai azonnal a férfi ujjai közé kulcsolódtak, megnyugodott amint a szeretett arcot meglátta. Felült majd felkattintotta az éjjeli lámpát maga mellett. Dan megváltozott, a tekintete, a zöld szeme, kékké vált, a hátán felszakadt a bőr, a hús egy részével együtt és a vérpatak lassan beborított mindent. A lány sikoltani akart, de Dan megrázta a fejét.

- Ne Alina, kérlek, ne sirass majd. Visszatérek oda, ahová tartozom, csak az fáj, hogy soha többé nem ölelhetlek.

- Ne - szakadt ki a lányból - Dan szeretlek, te vagy a mindenem, kérlek, ne tedd ezt! Mi történik veled? A hátad Istenem, nem akarom!

Dant ezernyi fájdalom feszítette meg, a hátából két kitüremkedés emelkedett ki, egyre nagyobb részt felszakítva a húsából. A Jézus a kereszten szenvedhetett ennyit, mint a férfi Alina mellett, akinek végig fogta a kezét.Dan térdelt az ágyon, ujja a lányéba kulcsolva, feje hátrahajtva. Hatalmas ordítás rázta meg a szobát abban a percben, amikor a kitüremkedések kinyíltak, két hatalmas, hófehér szárnnyá. Dan, arkangyallá változott azzá, aminek egykoron az ősi időben megszületett mielőtt a gonosz elragadta volna. A földön már nem lehetett maradása, mennie kellet fel az égbe.

- Mennem kell- hajolt Alinához majd mélyen és úgy, hogy tudva ez az utolsó, csókolta a lányt teljes szívéből, teljes lelkéből, ami már tiszta volt mint a kristálypatak vize.

A könnyeik összemosódtak, a testük egy ütemre reszketett, Alina úgy érezte belehal a fájdalomba.

Amikor a férfi utoljára megsimogatta az arcát, a fények kihunytak a szeméből.

Dan lassan lemászott az ágyról és maga után húzta a lányt a kicsiny erkélyre. Alina tiszta vér volt, de nem érdekelte. A férfi a sötét égre pillantott ahol millió csillag ragyogott, majd utoljára magához szorította a szerelmét.

- Viszlát szerelmem. Mindörökké Alina.

Alina nem tudott szólni, nyögni, kiáltani, csak nézett, ahogy az egyetlen férfi, akit szeretett az égbe repült a hatalmas, hófehér szárnyaival, ahogy Detrixmon a démon semmivé foszlott és belerepült a csillagokba.

Alina nemsokára érezte, hogy valami lassan a lábai elé esik, puhán. Egy pergamen volt, amit Dan ezer éve őrzött a bőre alatt, ott ahonnan a szárnyai előtörtek.

Ez állt rajta, a jövő igazsága, fájdalmas jóslata:

Fekete szárnyú démon vagyok
suhogva szelem át a várost
felhőkarcolók tetejéről
fuldokolva keresem párom.

Kit mindenható jelölt nekem
arcát rút szívembe égetve
bársonyos  bőrének emléke
véres könnyeket csal ki tőlem.

Nyálam is csordul vágyakozva
szemfogaim sírnak megnyúlva
tűhegynyi szúrás vállgödrébe
egyesülés a szerelembe.

Időm véges, haladék nem jár
vámpír létem az ördögé már
de szerelmes szív mi ajándék
megment és a fényéhez emel.

(Mindörökké Alina
Skót felföld az Úr 785. esztendeje)