Budapesti helyszínelők II.- Méregpohár

BUDAPESTI HELYSZÍNELŐK
Második epizód: Méregpohár

Megérkezett a 3 emeletes ház elé az új, alig fél éves ezüstszürke metál Toyota RAV4. Ez volt Kocsis Dávid autója. Kiszállt belőle kollégájával, Ughy Gergellyel. Érdekes látvány volt az alacsony, elegáns és öltönyös helyszínelő, és a magas, sportos és golyóálló mellényel szerelt rendőr. Az alacsony volt Kocsis, a magas Ughy. Ahogy kiszálltak a kocsiból, a csomagtartóból kiszedték táskájukat, majd elindultak a zöld épület felé. Felmentek az első emeletre. Egy modern irodába siettek. A szoba közepén volt egy pool asztal, a szélén egy íróasztal, és mögötte egy bőrfotel. Mikor beléptek, becsukták a szemüket. Ronda látvány volt a halott átszúrva egy dákóval. Rövid idő múltán szemükre erőltették a látványt. A helyszínen volt Soós Anna nyomozó, Molnár Kata halottkém, és néhány egyenruhás.
– Szia Anna, mi újság? – kérdezte Dávid miután körülnézett.
– Sziasztok! Leitold Péter 71 éves nyugdíjas ügyvéd.
– Vagyis ez egy nyugdíjas irodája? – kérdezte Ughy.
– Igen. Egész jó nyugdíjasnak. – válaszolta Anna röviden. – Szóval dákó a hasban. A fiát értesítettük. Leitold Ferenc. Valami autósiskolája van.
– Jézusom! – szólt Dávid.
– Mi van? – kérdezett vissza a nyomozónő.
– Ő volt az oktatóm. Tőle tanultam vezetni.
– Komolyan?
– Igen.
– Ez sokat segíthet.
– Remélem. Kata. Mondj valami bíztatót.
– Azt hiszem, nem kell kommentálnom, látsz mindent. Bővebben csak a boncolás után. Ja, kb. 10 órája halott.
– Köszönöm. Gergő! Vegyél ujjlenyomatot a kilincsről, az összes dákóról, az összes golyóról. Kiváltképp arról a dákóról, ami a testben van. Mindenről készíts fényképet. Én végignézem az iratokat, az asztalokat, és minden mást.
– Rendben. – felelte Ughy röviden.

Munkához láttak. Kocsis végiglapozgatta az íróasztalon lévő papírokat, majd Annának adta. Átment a biliárdasztalhoz. Ott már több dolga volt. Az asztal szélén 3 foltban volt vér. Mindből vett mintát. Ezen kívül a posztót figyelte meg.
– Gergő! – szólt kollégájának. – Szoktál te biliárdozni?
– Igen.
– És mit gondolsz. Miért van az, hogy a biliárdasztalon csak néhány csepp vér van? – mondta, miközben felemelte a halottat.
– Ezt nem értem! Ha leszúrnak egy embert, az vérzik nem?– mondta az ifjú.
– De igen. Kata!
– Mondjad! – fordult vissza az ajtóból.
– Mindent nagyon vizsgálj át! Nem a dákótól halt meg.
A nyomozó és a halottkém elment. A hullát is elszállították. Csak a két helyszínelő és néhány egyenruhás társuk maradt a helyiségben. Kocsis visszament az íróasztalhoz, hiszen új nyomokat keresett, amik esetleg egy másik gyilkosságra utalhatnak. Meg is akadt a szeme az asztalon lévő bögrén.
– Vajon mennyi az esélye, hogy a gyilkos itt hagyja a fegyvert? – kérdezte Gergőtől, aki éppen fényképezőgépét csattogtatta.
– Ki tudja. Ezek a modern gyilkosok mindenre képesek.
– De azért ők sem akarják a rövidebbet húzni. Kérlek, vegyél erről is ujjlenyomatot. – mondta a főhelyszínelő.
Ez alatt másik esethez is hívták a rendőrséget. Nagy Diána, és Kiss Melinda szálltak ki a helyszínelők részéről. Egy discoba mentek. Valakit leütöttek. Egy alacsony gyárszerű épület volt kívülről. Ám belülről maga volt a tökély. Ezt tartották Budapest legexkluzívabb szórakozóhelyének. Még soha semmi balhé nem gyűrűzött a tulajok feje felett. Nem hagyták. Nem adtak rá lehetőséget. Felügyelték a helység tisztaságát, ám úgy tűnt ezúttal valamit hibáztak. A helyszínelők beléptek
– Üdv mindenkinek! – szóltak egyszerre.
– Sziasztok – válaszolt Villám József, a fiatal nyomozó.
– Mi történt? – szólt Melinda.
– Azt hiszem, nem kell bemutatni. Itt a mulatóhely, itt az ivó, és ennyi elég. – a földön, hasán feküdt a hulla. Nem volt körülötte vérfolt semmi. Úgy tűnk, tényleg egyszerű szórakozóhelyi baleset.
– Na ne. Budapest legexkluzívabb helyén?
– Úgy néz ki.
– Jónapot, jöttem, ahogy tudtam. – Lépett be Molnár Kata halottkém. – Ez egyre jobb. Egy öreg pasas dákóval a hasában, és egy fiatal lány. Ráadásul onnan jöttem közvetlen.
– Szia! Megesik az ilyen. – nyugtatta Katát Dia, majd elindult körülnézni.
– Na lássuk. – mondta a halottkém, és letérdelt a halott mellé. – Erős ütés nyomai láthatók a tarkón. Lehet, hogy el van törve a nyaka. Így kívülről ennyi.

– És mi az ott a hátán? – mutatott a hulla topjára Melinda.
– Ez furcsa. Olyan, minta hullafolt lenne.
– Az nem csak a halál után jóval jelentkezik? – kérdezte a fiatal helyszínelő.
– De igen. Ahogy az ember maghal, a benne lévő maradék vér a teste legalsó részére folyik, de ehhez idő kell. Van, hogy egy napig nincs jele.
– És miért felül van?
– Ezt a te dolgod kideríteni. Az biztos, hogy nem így találtak rá. Többet csak később.
– Köszönjük. – mondta, és fölállt, odament a nyomozóhoz, aki éppen az egyik tulajjal beszélt. – elnézést kérek, Kiss Melinda vagyok a bűnügyi labortól.
– Én pedig Hasas István. Enyém ez a hely.
– Megmozdították a hullát?
– Amióta mi rátaláltunk senki nem ért hozzá.
– Köszönjük. Elmehet.
– Mi történt? – kérdezte a nyomozó.
– Nem itt ölték meg. Hullafoltokat találtunk rajta.
– Uram! – kiáltott a tulaj után a nyomozó. – A tegnapi buli alatt is volt kapuügyelet?
– Természetesen, mint mindig.
– Ki volt tegnap a kapuban?
– Sima Győző az egyetlen kapusunk, de ez nem tegnapi buli, hiszen fél órája lett vége. Inkább nevezzük éjszakai bulinak.
– Ha magának így jobban tetszik. – szólt vissza röviden a nyomozó, mire a tulaj bólintott. – Hol találhatjuk meg?
– A buli után hazament.
– Azt gondoltam, de hol lakik?
– Boráros tér 1, második emelet 7-es ajtó.
– Köszönjük. Most már tényleg elmehet. – Azonnal el is hagyta a helységet. Amint kilépett, Dia szólalt meg.
– Nézzetek ide! – hangzott a vészkijárat ajtaja mellől. – Feltörték ezt az ajtót. – mondta, miközben az záron lévő karcolásokra mutatott.
– Tehát Betörte a hátsó ajtót, és a táncolók közé dobta a hullát a gyilkos. – hangoztatta véleményét Melinda. – de én is találtam valamit. Vérnyomok eltaposva a bejárat felől.
– Eltaposva, mert a tömeg kiment valahol. – egészítette ki Dia.
– Az rendben van, de ez kinek a vére? Az áldozaton nem volt seb!

20 perccel később a rendőrkapitányságon Dávid a halott Leitold Péter fiával, Leitold Ferenccel találkozott.
– Szervusz Dávid! Mi történt? Miért kellett olyan sürgősen idejönnöm?
– Jónapot!
– Tegezz már, amikor nálam tanultál is mondtam.
– Attól tartok, hogy egy rossz hírrel kell szolgálnom. Megölték az édesapádat.
– Ki tette? Miért?
– Ezt kell kiderítenünk. – ekkor megcsörrent Dávid mobilja – Tessék Kocsis.
– Szia Dávid. Gergő vagyok. Gyere a laborba!
– Megyek. – és letette – Ne haragudj, majd a nyomozó mindent elmond, rohannom kell. Anna! Mondj el neki mindent.
A labor az első föld alatti szinten volt. Oda sietett lifttel Dávid.
– Mondjad Gergő! – kezdte, amikor leért.
– Érdekes ujjlenyomat-egyezések, és a fején talált szög.
– Lassabban.
– A bögréből vett folyadéknyomokban tiszafaméreg volt. Ezen kívül van egy ujjlenyomat, ami a bögrén, és a dákón is rajtavan. Nem tudjuk kié.
– Rendben. Akkor most azt csináljuk, hogy meglátogatjuk az utolsó 3 kliensét a doktorúrnak. Tiéd Bokor Imre, Annáé Sikos Éva, enyém Nagy Tamás.
Pár perc múltán Ughy már be is csöngetett a Bokorlakásba. Az ajtót egy jó kiállású 40 év körüli férfi nyitotta ki.

– Jó napot, Ughy Gergely vagyok a bűnügyi labortól. – mondta, miközben megmutatta jelvényét, ami egyébként nyakában lógott. – Bokor Imre urat keresem,
– Üdvözlöm. Én vagyok, fáradjon be.
– Köszönöm. – szólt vissza röviden Gergő, és bement a lakásba. – Ha jól tudom Leitold Péter doktor az ügyvédje.
– Igen. Éppen múlt héten zártuk le az ügyeet
– Milyen ügyben kereste fel?
– Üzletember vagyok, és kötöttem egy remek üzlete egy Gold Up nevű Kft-vel. Egy gépet csináltam nekik, de másfél éve nem fizetnek. Meguntam, és jogi útra tereltem a dolgot. 35 millió forint azért nem zsebpénz.
– És mi lett a vége?
– Elvesztettük a pert, de mind máig nem értem, hogy hogyan. Az a pénz minket illet.
– Ezek szerint maga azt állítja, hogy Leitold úr nem jól dolgozott?
– Ezt egy szóval sem mondtam, bár az biztos, hogy nem volt már a régi.

A város túloldalára ment Kocsis. Egy fehér családi házba csöngetett be. A kapuhoz kijövő hölgy udvariasan fogadta.
– Jónapot kívánok. Miben segíthetek?
– Csókolom, Kocsis Dávid vagyok a rendőrségtől. Nagy Tamást keresem.
– Jöjjön be. – mondta szomorúan az asszony, és kinyitotta a kaput. A ház nagyszobájáig mentek. – Tamás egy hete meghalt.
– Őszinte részvétem. Mi történt vele?
– Autóbalesetet szenvedett. A rendőrök megállapították, hogy kábítószert fogyasztott. Ezt nehezen tudom elképzelni róla. Miért keresné?
– Ismeri Ön Leitold Pétert?
– Igen, ő volt az ügyvédünk. Mindkettőnknek.
– Mit dolgozott a férjének?
– Céges alapító okiratot írt, de nem volt a legjobb erre. Mondta is, hogy ő ehhez nem ért, de megpróbálja, és a Tomi ragaszkodott hozzá. Miért kérdi?
– Tegnap délután megölték.
– A Pétert?
– Igen. Mennyire ismerte őt asszonyom?
– Túl jól. Azt hiszem. A fia felesége kolléganőm volt.

A rendőr elgondolkozott, amikor a telefonja csörögni kezdett.
– Tessék Kocsis! – vette fel.
– Szia Dávid! Kata vagyok. Kész vannak a hulláid.
– Hulláim?
– Nem is tudtad? A lányoknak is jutott egy. Na várlak. – mondta végül a halottkém, és letette a kagylót.
– Elnézést. – mondta a nőnek. – Milyen embernek ismerte meg?
– Egy minden helyzetben nyugodt, higgadt embert ismertem meg személyében. Ténylegesen bármikor találkoztam vele, meg sem rezdült, pedig a tárgyalásokon szorongatták erőteljesen.
– Ezek szerint részt vett több tárgyalásán is?
– Mivel az ügyvédem volt! Nem ez volt az első ügyünk vele.
– Mi volt még?
– Tamás kb. egy éve kirúgta az egyik munkását az előző cégéből, aki viszont beperelte a céget illegális munkáltatás vádjával. Nagyon sok pénzt ölt ez az ember a tárgyalásba, és mégis veszített.
– Ki volt ő?
– Nem tudom, nem ismerem. Talán a Péter papírjai közt megtalálja.
– Köszönöm. – mondta búcsúzásként a helyszínelő.

A csepeli hév pesti végállomása volt a Boráros tér. Itt állt meg a kék-fehér WV. Kiszállt belőle Villám József, és Kiss Melinda. Az 1 számú házba csöngettek be, majd meg sem álltak az második emelet hetes ajtóig. Mire fölértek, éppen nyílott az ajtó.
– Jó napot Kiss Melinda és Villám József a Rendőrségtől. – szólalt meg a nyomozó. – Sima Győző urat keressük.
– Én vagyok az. Parancsoljanak. – Mondta a fáradt képű 35 év körüli erősen deltás úr.
– Hol dolgozik?
– Kapus vagyok egy szórakozóhelyen.
– Tegnap is ott volt?
– Igen, mint mindene nap. 22:00-tól 6:00-ig.
– Mit figyel, amikor az ajtóban áll? – tette fel a kérdést Melinda.
– Ki, milyen állapotban akar bemenni, és hogy nála van-e a jegye.
– Azt elküldené, ha valaki egy 200 literes hátizsákkal menne be?
– Igen. Megkérném, hogy a táskáját rakja le valahová. Miért kérdik?
– Ugye tudja, hogy mi történt a discoban?
– Hogyne tudnám, ezért zártunk ma be korábban. Feltételezik, hogy megölték a lányt, és nem baleset volt?
– Így van, ám abban is biztosak vagyunk, hogy nem ott ölték meg.
– Biztosak lehetnek benne, hogy észrevettem volna, ha az ajtón akarják behozni. – mondta a nehézfiú. Megbízhatónak tűnt a rendőrök számára. Ekkor csörrent meg Melinda telefonja.
– Kiss Melinda, Jónapot! – vette fel udvariasan.
– Szia Meli! Dia vagyok. A széttaposott vér és az ajtó ujjlenyomatainak az eredmény érdekel?
– Hogyne, mondjad!
– A széttaposott vérfoltok tulajdonosát nem ismerjük, ám az ujjlenyomatokét igen. Belülről volt az ajtón Hasas István ujjának mintája.
– Ez izgalmas. – tette le. – Milyennek ismerte meg a főnökét?
– Istvánt? Teljesen normálisnak. Hihetetlenül harcolt mindig, ha a disco veszélybe került. Élete ez a vállalkozás.
– És a másik tulaj?
– Őt alig látjuk. Tegnap épp benn volt, de csak kb. fél óráig, aztán elrohant.

A rendőrség főépülete, vagy ahogy csak pesten emlegetni szokták az üvegpalota óriási volt. Ebben a nagy épületben is könnyen kiismerte magát Kocsis, a helyszínelők főnöke. Először megkereste kolléganőjét, Nagy Diát, majd együtt mentek le a halottkémhez. A lift ajtajában várta őket Molnár Kata.
– Már azt hittem, nem jöttök! – szólt a helyszínelőkhöz.
– Neked is szép napot! – válaszolt Kocsis
– Kezdjük Leitold Péterrel. – rámutatott az egyik boncasztalra, majd odamentek. – A halál oka egyértelműen taxin-mérgezés. Az is biztos, hogy a dákó halála után került a testébe, méghozzá sokkal a halála után, ugyanis semmi kivérzés nincs a környékén. Amint már említettem, tegnap este 8 körül ülték meg.
– Csak egy dolog érdekes. – szólalt meg a fiatal helyszínelő nő.
– Mire gondolsz? – kérdezett vissza Dávid.
– A tiszafaméreg lassan öl.
– Milyen lassan?
– 2-3 óra a lappangási ideje szervezettől függően.
– Kata! Azt mondod, hogy nem vérzett? – fordult Kocsis a halottkémhez.
– Így van!
– Akkor kié a vér, amit az asztalon találtunk? Köszönöm, rohanok.
– Szia! Köszönt el tőle Kata. – Na nézzük. Adorjáni Noémi. A halál oka a fejre mért erős ütés, ugyanakkor a vérében nagyon magas az alkoholszint, úgyhogy ha nem ütik le, akkor alkoholmérgezésben hal meg. A halál ideje egy héten túlra tehető.
– Pontosabban?
– Kb. 8 és fél napja.
– Akkor nem szoktak már elkezdeni bomlani a testek?
– De igen, ám ez fagyasztóban lehetett, mert le voltak fagyva még a belső szervei a boncoláskor. A körmei alatt találtam hámszövethez hasonló anyagot, felküldtem a laborba.
– Sokat ivott, majd verekedni kezdett, mire leütötték?
– Valami ilyesmit tudok elképzelni.
– Tudsz mintát venni a fejéről, hogy a gyilkos szerszám után nézhessünk?
– Igyekszem. Majd hívlak.
– Köszönöm. – mondta Dia, majd a lift felé indult. Ahogy fölért a labor szintjére, szinte azonnal belebotlott Ughy Gergelybe, aki nem titkolta, tetszett neki. Érdekesnek tartotta Dia Gergő hozzáállását a feladataihoz. Mindig úgy gondolta ugyanis a fiatal srác, hogy a bűnözők úgyis hibáznak, és így ellehet őket csípni. A hölgy már kissé pesszimistább volt.
– Itt a hámszöveted – mondta Gergő a csinos fiatal nőnek.
– Köszönöm. – válaszolt az. Gergő is hasonlóan érzett Diával kapcsolatban. Jó barátok voltak, régóta ismerték egymást. – Micsoda? – kiáltott fel a nő, majd szobájához rohant ahonnan egy kis mappát emelt el, majd telefonja után nyúlt. Melindát hívta.

– Kiss Melinda, Jó napot! – vette fel a telefont megszokott módján.
– Szia Dia vagyok. Leütötték, de van itt valami még érdekesebb. Dulakodásnyomok a körme alatt. Hámszövet. És találd ki kié?
– A másik tulajé?
– Nem, nincs mintánk tőle, de ugyanaz az ember hullatta el a vérét a teremben.
– Akkor azt hiszem jobb, ha fölkeressük ezt a titokzatos embert. Te menj Hasashoz, és ha tudsz valamit hívj, hogy mehessek a másik tulajhoz.
– Rendben. – felelt vissza a rendőrnő, majd letette a kagylót.
Ugyanezen a szinten volt az irodája Kocsis Dávid helyszínelőnek is. Éppen Soós Anna tartott hozzá.
– Síkos Évát elfelejthetjük, akárcsak Bokor Imrét. Marad a te embered, Nagy Tamás. Utánanéztem annak, amit kértél. Az elbocsátási perben Leitold Sándor volt Nagy Tamás ellenfele.
– Ő… – kezdte Kocsis, de Anna közbevágott.
– Fia Péternek. Igen. Apa fia ellen.
– Fölhívom a Ferit.
– Jól teszed.
– A vér, amit az asztalon találtunk nem tudjuk kié, de közel állhatott Péterhez, mert több részen egyezik a DNS-ük. – rontott be Ughy egy papírral.
– Tippelhetek? Leitold Sándor? – próbálkozott Dávid
– Nem tudom kié, de most biztos nincs igazad, mert a személy nő.
– Ennek ellenére látogassuk csak meg Sándort. – mondta, és 10 percen belül oda is ért Kocsis és Soós. A Kosztolányi téren lakorr a legkisebbik Leitold fiú. A rendőrök bementek a 3 emeletes házba. Régi épület volt szépen felújítva. A földszinten lakorr Leitold Sándor. Kocsis bekopogott, semmi válasz nem érkezett. Újra kopogott, de ekkor már szavakkal is kísérte tettét.

– Rendőrség! Nyissa ki Leitold úr! – kiáltott, mire a válasz is megérkezett. Két lövés az ajtón keresztül. Éppen Dávid mellett suhantak el. Az előrántotta fegyverét. Anna követte Dávidot. A férfi jobb kezében tartotta fegyverét. Jellegzetes volt testtartása. Jobb könyöke behajlítva, bal kezével megtámasztva. Feje kissé lehajtva, oldalra fordítva. Lábai roggyanva. Mindehhez jött az öltöny, amit viselt. Nagyon jellegzetes volt rá. Ezzel szemben a szintén elegáns nyomozónő a tipikus rendőrfogást használta. Egyenes test, nyújtott kezek, amik együtt fogják a fegyvert. Dávid hátrébb lépett, majd betörte az ajtót. Minden hirtelen történt. Elkezdték átkutatni az egy plusz két fél szobás lakást. A bejárati ajtó mellett volt a konyha. Gyorsan benéztek oda. Üres volt. Tovább keresték Leitoldot, és végül az egyik kisszobában találtak rá. Vérben feküdt, mögötte az ablak nyitva volt. A rendőrök leeresztették fegyvereiket. Dávid a holttest nyakához nyúlt, hogy megnézte, van-e pulzusa.
– Megölték.
– És a gyilkos az ablakon át menekült. – jegyezte meg a nyomozó.
A disco üres volt. Csak Hasas úr és Nagy Dia helyszínelő volt bent.
– Ki a másik tulaj? Róla egyáltalán nem beszélt.
– Nem egy erőteljes egyén. Alig jár ide. Molnár Sándor.
– Tegnap itt volt ugye?
– Igen.
– És mi ez a seb az arcán?. Délelőtt észre sem vettem. Összeszólalkoztak?
– Nem, dehogyis. Annyira keveset van itt, hogy vitatkozni sincs időnk.
– Akkor bizonyára megengedi, hogy az irodában is körülnézzek, valamint mintát vegyek magáról.
– Igen! – mondta kissé hezitálva a tulaj.
– És mondja, hol lakik ez a Molnár úr!
– Az Etele téren. – válaszolt az röviden. Dia kinyitotta táskáját, és újra elkezdte átvizsgálni a helyszínt, ám már az irodába is bement. E mellett még szólt Melindának, hogy keresse fel Molnár urat.

– Tessék! – szólt az ajtót kinyitó 30 év körüli ember. Egy lestrapált lakásban lakott az Etele téren.
– Kiss Melinda vagyok a bűnügyi labortól, ő Villám nyomozó. – mutatta be kollégáját a rendőrnő. – Maga Molnár Sándor?
– Az vagyok. Jöjjenek be. Biztos a disco miatt vannak itt. – azok bólintottak. – Tudniuk kell, hogy én alig vagyok ott. Az István a clubvezető.
– Igen, de tegnap ott járt.
– Mint néha kb. havonta. Miért? – kérdezte, mikor megcsörrent Melinda telefonja.
– Kiss! – vette fel fáradtan.
– Szia Dia vagyok. Érdekességet találtam. Van itt egy nyilvántartás, ami szerint általában havonta járt ide Sándor, de most egy hónap alatt 7-edszer volt itt.
– Köszönöm. – és le is tette. – Miért volt az utóbbi hónapban olyan sokszor a clubban?
– Nem ez egy főnök dolga?
– Most mondta, hogy nem maga a főnök, maga csak tulaj. – egészítette ki József Melindát. Erre nem válaszolt Sándor.
– Ismerte Adorjáni Noémit?
– Ő az akit megöltek? Nem.
– Zavarja, ha DNS mintát veszek magától?
– Nem.
– Akkor nyissa ki a száját, kérem. – mondta Kiss, és már le is vette a mintát a tulajtól, és azonnal a laborba sietett vele. Útban odafelé a nyomozóval beszélgetett.

– Mit tudtál meg a halottunkról?
– 26 éves. Szülei meghaltak. Állítólag barátjával él, akiről nem tudom, hogy kicsoda. Egyedül a testvérétől tudhatunk meg valamit. Adorjáni Zoltán.
– Hol lakik?
– Na ez az. Veszprémben.
– Akkor hívd föl az ottani kollégákat, és tudják meg, hogy ki a barátja a kisasszonynak, valamint mindent tudjanak meg erről a Zoltánról. Mi köze lehet esetleg az ügyhöz, és kérdezzenek rá az alibijére.
– Két lövés a hasban. Elég ok a halálra! – jegyezte meg Molnár Kata halottkém a Kosztolányi téri 3 emeletes ház földszintjén.
– Nézd csak. Itt a falban mi ez a luk? – kérdezte Ughy a fehér tapétára mutatva, majd fogójával kihúzott onnan egy golyót. – 22-es kaliber.
– Mutasd! – szólt hozzá a csapat fegyverszakértője, Anna. – Légpuska? – mondta csodálkozva.
– Az hogy megy át egy emberen? – kérdezte Dávid.
– Ez jó kérdés. De a fegyverre rá tudunk keresni.
– Mindenhol csak töredék-ujjlenyomat van. Semmi használható. – monda kicsivel később Ughy, miután körbenézett a lakásban.
– Az lehet, de van a gyilkosunknak egy rossz szokása. – szólt közbe a mindig higgadt helyszínelő. – Köpköd. – mondta, majd mintát vett a nyálból. – Anna! Milyen nő rokona él a halottnak?
– Testvére, unokája. Ennyi.
– Rendben. Gergő, te mész a testvéréhez, mi az unokájához.
– Oké. Válaszolta röviden a fiatal rendőr.

A rendőrségre érve Dia várta Melindát.
– Lefutattam a nemzetközi adatbázisban is a vérfoltok DNS-ét, és sikerrel jártam. Pijotr Plusenko.
– Mint a műkorcsolya-világbajnok?
– Igen, csak az Evgenij. Szóval annyit tudunk róla, hogy az ukrán maffiával szokták párhuzamba vonni cselekedeteit. Amúgy barátja Hasas úr!
– Igen? És hol lehet megtalálni?
– Talán kérdezzük meg Hasastól.
A rendőrség gyors munkájának köszönhetően hamar a kihallgató szobába került az ukrán férfi.
– Mióta van Magyarországon? – tette fel első kérdését a nyomozó, Villám József.
– Ma érkezni! – válaszolta tört magyarsággal Pijotr.
– Ismeri Hasas Istvánt?
– Hozzá jönni!
– Miért?
– Ő nekem lenni jó barát.
– Mikor és hogy ismerkedtek meg?
– Ennek lenni hosszú történet!
– Nem baj, időnk, mint a tenger! – szólt hozzá pimaszul Melinda. Dia a szobán kívülről hallgatta a párbeszédet.
– Voltam börtönben, ott ismerni meg őt!
– Hasas is ott volt?
– Hol?
– Oroszban!
– Idefigyeljen Pijotr! Az a bajunk magával, hogy hazudik. – mondta nyugtalanul a nyomozó.
– Én nem hazudni!
– Elárulná nekünk, hogy hogy került a vére egy disco padlójára? – szólt a jóval higgadtabb helyszínelő.
A férfi csöndben maradt. Ekkor megcsörrent a telefonja.
– Plusenko! – Vette fel. – Nem! – mondta röviden, majd lerakta.
– Nem tanult illemet?
– Én lenni már eleget rendőrség!
– Kérem a mobilját! –mondta Melinda, majd félrébb húzódott. Addig Pijotr magyarázni kezdett a nyomozónak. Pár pillanaton belül megcsörrent Dia mobilja a szomszéd szobában. Amint vette volna fel, a hívó lerakta. Ismeretlen számot írt ki a mobil. Dia fölnézett, Melinda ránézett mutatva az ukrán telefonját, mire az elrohant.

– Dávid! – kiáltott a helyszínelő után a halottkém a rendőrség folyosóján.
– Mondd!
– Van itt valami, amire nem figyeltél. A halott. Nem Leitold Sándor.
– Mi? Akkor meg ki?
– Zárva Péter!
– Az meg ki?
– Ezt a te dolgod kideríteni!
– Köszi! Gergő! – ordított.
– Igen! – rohant a fiatal.
– Kié a nyál?
– Ugyanazé, akinek a vére a biliárdasztalon volt. Leitold Annamária!
– Tényleg. Voltál nála?
– Különben honnan lenne DNS mintánk?
– És?
– Állítólag barátja Zárva Péter, amit a nála talált nyálnyomok alá is támasztanak. Ám nem tudott a gyilkosságról.
– Melyikről?
– Semelyikről.
– Hívjuk be őt, és Sándort.

Annamária ért előbb a rendőrségre.
– Ha nem tévedek ön és Leitold Péter között 15 évnyi a korkülönbség. – Kérdezte Dávid.
– Igen, és anyukánk második házasságában születtem. De miért kell itt lennem? Már elmondtam mindent a kollégájának.
– Az az érzésem, hogy nem mindent. Például azt, hogy hogy került a vére a testvére biliárdasztalára?
– Éppen Péternél voltam, amikor Sándor, Péter fia törte ránk az ajtót. Ordibált valamit Péterrel, valami olyasmit, hogy „na látod, hogy jobb vagyok nálad”, én szóltam neki, hogy csituljon, mire arcon vágott. Ráestem, az asztalra. Vérzett az orrom. Péter mondta neki, hogy hozzon neki egy teát, mire az elment. Péter adott egy zsebkendőt, majd visszajött Sándor. Elrohantam, és vissza sem néztem.
– És miért nem szólt a rendőrségnek?
– Egy családtagot nem veszélyeztetek.

E közben Gergő a laborban volt, és a dákót elemezte. Közel 30 percbe tellett neki, míg munkája végére ért. Ekkor azonban azonnal Dávidhoz sietett. Az éppen Sándort hallgatta ki.
– Nézetkülönbségeik voltak az apjával?
– Igen. Nagyon mérges volt rám, mert elvállaltam azt az ügyet ellene, amiről maguk bizonyára tudnak.
– És maga? Maga is mérges volt rá?
– Igen mert nem értett meg. Nem ellene, hanem a pénzért vállaltam. Akkor még nem tudtam, hogy ő lesz az ellenfelem.
– Mi történt akkor az irodában?
– Mikor?
– Tudja azt maga.
– Annamária volt ott Péterrel. – kezdte kisebb hezitálás után. – Ő nekem ugrott, mire mondta Anami, hogy menjek ki egy teáért. Mire visszaértem, Péter a földön feküdt. Kérdeztem, hogy mi történt, de nem válaszolt, csak azt mondta menjek a fenébe.
– Az apja szerette a teát?
– Igen, de mindig csak otthon, vagy a munkahelyén este 5 kor ivott. Egyébként nem. Kérdeztem is az Anamit, hogy minek, hiszen ilyenkor az apa nem szokott inni, mire azt mondta, hogy hozzam már. Én engedelmeskedtem. – Ekkor nyílt az ajtó, és Anna tört be rajta.
– Árulja már el nekem, hogy hogyan került egy gólyó a maga fegyveréből a falába, ráadásul Zárva úr testén keresztül? – kérdezte a nyomozónő heves felindulásból.
– Azt nem tudom. De hát nekem csak légpuskám van!
– Éppen ez az.

– Egyáltalán ki az a Zárva úr?
– Tehát a maga lakásán volt valaki, akit nem is ismer?
– Na jó, ismerem. – vallott kis szünet után.
– Elmondom én mi történt! – kezdte a főhelyszínelő. – Aznap este maga ráugrott az apjára. Annamária közéjük ugrott, majd elrohant. Maga pedig megvárta míg apja összeesik, ezután átszúrta a dákóval. A kinti teáskannából föltöltötte a csészét, és kész. Ez után a lakására ment Zárva, hogy megfenyegesse magát Annamária helyett, mire maga hidegvérrel lelőtte!
– Nem igaz!
– Nem? Akkor meséljen! – a gyanúsított nem szólalt meg. Bejött két egyenruhás, és elvitte. – Szép volt! Mondta Annának.
– Dávid! – nyitott be Gergő a kihallgató szobába.
– Mondd!
– Mi a helyzet az unokával?
– 7 éves. Az ügy lezárva. Sándor a gyilkos.
– Nem! Nekem van valamim. Nem voltunk alaposak. A dákón vérmaradványokat találtam.
– Kié?
– Leitold Annamária! Ezen kívül találtunk Sándor lakásában még valamit, amit nem láttál.
– Francba! – mondta a rendőr, miután ránézett a fotóra.
A folyosón Dia sétált, egy papírral a kezében. Melindához sietett vele.
– Jól gondoltad. – mondta, és a papírokat odanyújtotta Melindának, mire az rohanni kezdett.

A liftajtóban utol is érte Pijotrt.
– Maradjon csak itt! – és megfogta a karját, majd kirántotta a liftből. – most pedig beszélgetni fogunk, ám maga is szín magyarul, nem tördelve!
– Én nem tudni magyar!
– Akkor mik ezek a telefonbeszélgetések? – rakta oda az ukrán szeme elé Dia papírjait Melinda. – kezdjük újra a történetet. Ezek alapján maga Hasassal megbeszélte, hogy ő meg fogja ölni a nőt?
– Fölhívott, hogy segítsek neki. Mondtam, hogy nem köszi, elegem van az ilyen melókból. Aztán nemrég újra hívott, hogy segítsek eltakarítani a nyomokat. Ezért vagyok most itt.
– És hogyan sebesült meg?
– Odamentem hozzá, és megmondta, hogy ebből kimaradok, mire azt mondta, hogy már nyakig benne vagyok. Megfordultam, elindultam kifelé a discoból, mire nekem ugrott. Rendesen elvert, de valahogy meg tudtam lógni.
– És ezt miért nem mondta az előbb?
Szokás szerint ez volt az a kérdés, amire nem érkezett válasz.
– Dia! Nézd! Ez a veszprémi jelentés! – szólt a helyszínelő-nőhöz Villám nyomozó, miközben bement a söét szobába, ahol mindent hallottak, amit Pijotr és Dia beszélt.
– Micsoda?
– A veszprémi rendőrök küldték át. Adorjáni Zoltán azt mondta nekik, hogy testvére barátja Molnár Sándor! – alighogy kimondta ezt Dia berohant a kihallgatásra.
– Mit mondott magának Hasas, kit kellene megölnie?
– Csak azt mondta, hogy egy kis csitrit.
– Hol van Hasas? – kérdezte Dia. A válasz 20 perc múlva érkezett, amikor már Hasas úr ült a kínzószékben.
– Pijotr mindent elmondott. – kezdett bele Dia.
– Mit mindent?
– Az egész sztorit. Csak két dolgot nem értek. Nem gondolt rá, hogy ha nem titkosított a mobilja, akkor rátalálunk?
– Miről beszél? A mobilom egy hónapja elveszett. Ma reggel találtam meg, de kicsit érdekes a dolog, mert az íróasztalomon volt.
– Igazán? Telefonált vele azóta?
– Igen!
– Rendben. – mondta Dia, majd elrohant, és magára hagyta Melindával a gyanúsítottat. A stúdióba rohant. Szia Laci! Megvan elvileg most minden felvételünk másfél hete Hasas mobiljáról?

– Szia Diácska! – a rendőrnő fejenkólintotta a stúdióst. – Igen. Mi kéne?
– Hasonlítsuk össze Hasas hangját azon, amin a gyilkosságot tervezi, és az utolsón.
– Pillanat. – mondta a hangzseni, és már el is indította a számítógépén a két hangot. – Ezek nem ugyanazok!
– Nyert! És nekem ismerős is a másik hang. Köszönöm! – mondta végül, és el is rohant. Fölért, és azonnal behívta Molnár Sándort.
– Miért hazudott nekünk? – kérdezte Dia. Melinda elképedve nézett társára, nem tudta miről van szó.
– Nem hazudtam.
– Még egy kérdés. Szerette maga a barátnőjét?
– Nekem nincs… – a helyszínelőnő közbevágott.
– Ne próbálkozzon. Egy valakivel nem számolt. Adorjáni Zoltánnal, aki testvére a barátnőjének. Vagyis volt barátnőjének.
– És van erre bizonyítéka?
– Ezernyi. Például remek ötlet, hogy Hasas telefonját használja, de valahogy elfelejtette a hangját eltorzítani. Egyértelműen magára lehet ismerni. Hallgassa csak! – mondta Dia. Melinda megkönnyebbült, s ez arcán is látszott. Nagy helyszínelő elindította a szalagot, amin Plusenko és Molnár beszélgetnek a gyilkosságról.
– Utáltam. Akárcsak Hasast.

– És miért az asztalára rakta a telefont? Ez elég gyenge dolog nem? – kérdezte a kihallgatáson részt vevő Villám nyomozó. Az nem válaszolt. – És miért? Miért épp Plusenkóval?
– Hasas mutatott be neki. Tudtam, hogy ő könnyű vérrel öl.
– Mi volt a célja? Miért? – kérdezte újra a nyomozó.
– Kérem az ügyvédemet! – hangzott az egyértelmű válasz.
A folyosón elvezették a két gyilkost, Plusenkót és Molnárt bilincsbe verve, míg szembe a szabadon-engedett Hasas jött. Megvetően nézett egykori társára.
– Akkor most halljuk az igazat. – kezdte az újabb kihallgatást Dávid. Leitold Annamária ült vele szemben.
– Már mindent elmondtam.
– Nem! Vagyis igen, de nem volt igaz! – egészítette ki Anna, a nyomozónő. – Mondjuk meséljen: hogy került a vére a féltestvére hasában lévő dákóra?
– Majd én mondom, hogy történt! – vágott közbe Dávid. – Péter ötórai teájába csempészte a mérget, majd bement hozzá 8-kor. Sándor is éppen akkor érkezett, ki tudja, lehet, hogy össze is beszéltek. Nem tudták, mit tegyenek, erre magának jutott az eszébe, hogy leszúrja egy dákóval.

– Hogy bizonyítják?
– Nem kell hozzá más, csak a keze. Mutassa! – erre szétnyitotta addig összekulcsolt kezeit a nő. Látszott rajtuk a heg, vérzés nyomai. – de fejezzük be a történetet. Cserébe ezért a gyilkosságért Sándor vállalta Zárva megölését?
– Miért lenne cserébe? – kérdezte fölháborodottan a nő, mire Kocsis egy fényképet csúsztatott a nő elé, ami Annamária és Sándor csókolják meg egymást kettejük közötti 5 év korkülönbség ellenére. A nő hallgatott. – Még egy kérdés. Mit tervezett holnap délutánra?
– Utazást.
– Én a maga helyében a testvére temetésére mentem volna. –fejezte be a helyszínelő.
– Leitold Annamária, letartóztatom előlre megtervezett gyilkosság vádjával.
– Közénk állt mindkét Péter. – kiabált még vissza a gyilkos asszony.
Egy nappal később délután 13:30-kor az új köztemetőbe ment Kocsis Dávid. A koporsót a helyére vitték, majd leengedték a földbe. A sírra szúrtak egy fakeresztet, amin ez a felirat állt: Leitold Péter, Élt: 1934-2005. A rendőr is vitt egy kis csokrot a sírra, és odament Ferenchez.
– Őszinte részvétem.
– Köszönöm, és még egyszer köszönöm.
– Ez a dolgom.
Az bólintott, a rendőr pedig elindult hazafelé.

Vége