Búcsú

Vörösen izzott a lenyugvó nap, mikor korongja lassan a horizontot borító hegyek mögé süllyedt. Az égen úszó felhők szivárványszínekben tündököltek. A keleti égbolton lassan feltűnnek az első csillagok. A Norfolk-i haditengerészeti bázis hangárai előtt felsorakoztak a kivonásra ítélt Tomcat vadászgépek. Szorosan egymás mellé állították őket, hogy spóroljanak a hellyel. Fémtestüket lassan beborított a hűvös harmat. Hátra szeget szárnyukkal fészkükön pihenő fecskékre emlékeztették Tomas MaCaren századost. Fiatal, halk szavú katona volt, akiben felettesei ritkán találtak hibát. Saját gépén feküdt, szeme az egyre sötétebb égboltba fúródott. Fejében milliónyi gondolat cikázott, mint a megsárgult falevelek az őszi szélben. Lassan végig gondolta az elmúlt hónap történéseit.

Megjárat Irakot és Afganisztánt az elmúlt két és fél év alatt. Szinte alig volt otthon, de ez a szó már nem sokat minden jelentet neki. Számára annyit, mint a bázis drótkerítésen belüli része, ahol másképp mennek a dolgok, mint odakint. Ahol várják a parancsot, ha menni kell, vagy gyakorlatoznak, hogy mindig készen álljanak. Ez volt a dolguk, erre esküdtek:”Legjobb tudásom szerint…” stb. Minden álma valóra vált, mikor felevették az akadémiára, és mikor kezéhez kapta diplomáját a kinevezési paranccsal együtt. Kezdő pilóta lett egy vadászszázadnál. Új elvárások és a bizonyítási kényszer, de megbirkózott a helyzettel. Az idősebb, tapasztalt pilóták ellátták tanácsokkal, de a feladatokat neki kellett megoldania…

Szeretett repülni, akár éjjel, akár nappal. Nem érdekelte mikor, milyen időjárási körülmény vagy hangulat alatt ő csak repülni akart, amennyit csak lehetet. Lassan gyűltek a repült órák, a tapasztalattal együtt. Gép és ember egyre jobban összhangban került, legyőzhetetlen egységet alkotva. Egy hosszú gyakorló út végén hazafelé tartottak, mikor megtörtént. Amikor világ elvesztette makulátlannak alig nevezhető ártatlanságát. Újból. Az egész különítményt visszafordították és felkészítették a hadműveletekre. Rá is sor került. Általában éjszaka, néha nappal küldték a célpontok fölé, az infrán látta a cél sziluettjeit, néha fényképeken másként viszont soha. A robbanások fénye, néhány hőcsapda, hogy elkerüljék a feléjük kilőtt rakétákat. Navigátorával jó párost alkottak, egészen addig, míg át nem helyezték, mikor befejezték Afganisztánt. Igaz őt is. Egy másik hajóra kerültek két különböző századba, de egy hordozóra. Egy másik célpont: Irak ellen küldték. Mindketten új társak kaptak. MaCaren előléptetés mellé, egy női navigátort. Nagy öröm! Gondolta magában, amúgy se volt jó viszonya a nőkkel. Az anyjai is árvaházba adta…Nem gyűlölte a női nemet, de ez örök nyomot hagy egy emberben, ha szülőanyja lemond róla.

Kelly J. Sizemore hadnagy kisasszony csereprogram keretén belül lett átvezényelve a Navy hordozójára. Tom kezdetben semlegesen kezelte, nem igazán törődött vele. Olvasta a kartonját:”Teljesítménye ingadozó.” Magában keresztet is vetett, hogy tuti leszedi majd, Szadam rakétája, ha rádiósa nem figyelmezteti, mikor teljesítmény ingadozni fog. Egy esély mindenkinek jár, meg egy pót is, ha elcseszi az elsőt, s ráébred mit is bukott. Akkor viszont kapaszkodni kell a másodikba, mint fuldokló abba a bizonyos szalmaszálba. A háború azonban megváltoztatja az embereket. Kelly odafigyelt a dolgára, ki akarta érdemelni pilótája bizalmát. Órákat töltöttek együtt egy légtérbe zárva, 10.000 méter magasan, folyamatos veszélynek kitéve. A láthatatlan határ lassan elolvadt kettőjük között. Társak, később barátok lettek, idővel többek is…

MaCaren tudta mit érez Kelly kadét iránt. - mindenki így becézte a szőke, zöld szemű 176 cm magas tüneményt. Elmesélték egymásnak életük minden mozzanatát és történését. A hadnagy elmondta, hogy miért is helyezték át, hogy nem akart randizni volt felettesével. Ez vont mindent maga után. A pilóta elmondta, hogy árva, hogy a repülés mindene, hogy gyűlöli a háborút, de nem akar forgalmi pilóta lenni, részeges turistákat fuvarozgatni. Azt New York-i taxisként is megtehetné. Mikor kikötöttek együtt mentek el felfedezni a város, ahol megállt a teknő. Ez is csak egyszer fordult elő, de a százados nagyon jól érezte magát, akárcsak Kelly kadét. Fantasztikus két nap volt. De hiába az öröm, a hajóra szállva megtudták, hogy kivonják gépeiket a szolgálatból. Hiába gyors, hiába erős, messzebbre repül, mint a másik, Haditengerészet nem tarthat egy olyan gépet soraiba, aminek egy repült órája után 50 óra műszaki karbantartás az igény. „Túl sok!” – ennyivel elintézték. Búcsút kell az F-14-nek inteni, korábban, mint tervezték. Ezzel több férfiszívet összetörve, mint bármelyik hosszú combú szőkeség.

A század tagjai búcsúestet tartottak, ahova elhozták családjaikat. Asszonyt, gyereket, szülőket, hogy ők is búcsút vehessenek az imádott Kandúrtól. Ennyi azért még járt, a hosszú szolgálattal és lemondással járó bevetés sorozat után, amit a hátuk mögött tudtak a századok. Tom örömmel tapasztalta, hogy mindenki vidám, amennyire ilyenkor az lehet az ember. Minden pilóta és navigátor ugyanazt érezte, elvették legkedvesebb játékát és soha többé nem adják vissza. Nagyon olyan volt mikor végett ér az életre szóló nagy szerelem. Tudjuk, hogy jön majd más, talán szebb, kedvesebb, szexibb, hűségesebb, de szívünk mindig a régi után sóvárog. A feleségeik remélték, hogy az átképzés egy másik gépre sokáig tart így férjeik is többet lehetnek velük.

Tom MaCaren csendben ment ki a szabad ég alatt álló gépéhez. Egyedül szeretett volna lenni vele. Hűséges madár volt, mindig hazahozta őket. Néha napokra kiesett ugyan műszakilag, de utána mindig régi fényében pompázott. A hűvös szél megborzongatta, ahogy végig simult izzadt testén. Bőrdzsekijét megigazította, majd visszaindult társaihoz. Előtte még utoljára megsimította a nevét viselő kabintető peremet. Ugyan azt érezte, mikor elhagyta az árvaházat és az akadémiára indult. Nem volt igazi otthon, de legalább egy kicsit törődtek vele.
- Szeretlek! – csusszant ki a száján, alig hallhatóan – Téged is meg Kelly kadétot is! Igen szerelmes volt, életében először. Kicsit félt a csalódástól, hogy más majd lenyúlja, mert mindig viccelődtek vele, és szívatták társai.

A százados indulni készült, mikor előtt állt Kelly J. Sizemore hadnagy kisasszony. Egy pillanatra megállt benne az ütő, szemei kitágultak, szíve hevesebben kezdett verni, alig észrevehetően gyorsabban kezdte venni a levegőt. Kellyn az USAAF égszínkék egyenruhája volt, fején sapka, haját kontyba fogta, ami kiemelte arcát, mosolyát és gyönyörű szemeit. MaCaren lehajtotta a fejét és indulni készült, elakart egész egyszerűen menni társai mellett, nem mert a szemébe nézni. Mikor Kelly mellé ért a nő elkapta kezét és megcsókolta a pilótát. A férfi is visszacsókolta, megremegett, mikor magához szorította a törékenynek hitt testet. Egy kisebb álma vált valóra, de a boldogság mellé most is félelem párosult. Ajkaik elváltak egymástól, de kezeik szorosan fonódtak a másikéba.

- Tudja százados, én is szeretem magát. – suttogta Kelly.
- Magadnál vagy? – kérdezte kicsit remegő hangon. Nem akarta megbántani, de a kétely benne volt, hogy talán az elfogyasztott alkohol miatt tette hadnagya, amit tett.
- Mint mindig! Nem ittam semmit, örömmel teszem, amit teszek. – felelte nevetve. Sizemore éa MaCaren kéz a kézben lépet gépükhöz.
- Tudod nekem is hiányozni fog az F-14-es. Mindig repülni szerettem volna ezzel, bár nem vagyok tengerész. – közzel lépett a harmattal borított géphez és megsimította, mint a doromboló macskát – Ráadásul, még össze is hozott minket.
- Tisztában vagy azzal, mit mond a katonai jog erre a helyzetre, ami most fenn áll?
- Ne légy ilyen hivatalos! „Ha egy egységben szolgálnak.” – idézte szárazan a rájuk vonatkozó merev szabályzatot.
- Tudod jól, hogy csak ez volt nekem… És Te. – mondta lesütött fejjel Tom. Kell – ahogy a pilóta hívta – felemelte szerelme tekintetét, és rámosolygott. Tudta jól, hogy mindig vigyázz rá és haza fogja hozni minden bevetésről, amire elindulnak. Nem igazán tudta, hogyan szeretett bele, egy éjszaka csak felébredt és tudta, hogy megtörtént. Meg van, akit keresett. Egy pillanatra felnézett a millió csillaggal borított éjszakai égboltra. Szemvillanás alatt hulló csillag húzott át keletről nyugatra. Kelly megszorította párja kezét, és az égi tünemény felé irányította tekintetét.
- Kívánj valamit!
- És Te?
- Az én kívánságom úgy néz ki, kezd valóra válni! – válaszolta bazsajogva.
MaCaren százados behunyta a szemét, magában elmondta kívánságát, majd kinyitotta szemét. Életében először reménykedni kezdett, hogy ha el is veszíti az egyik szerelmét, lesz, aki megvigasztalja. Hogy van tovább, még akkor is mikor nem lát fényt a sötét éjszakában.
- Akarsz sétálni? – kérdezte a százados rádiósát.
- Üljünk fel a madarunkra, míg egybe van. Sok mindent meg kell beszélnünk. – Tom bólintott, majd újra megcsókolta Kellyt. Áthágva minden szabályt, a szív szavára hallgatva.

Emlékül a Grumman cég F-14 Tomcat vadászgépeinek kivonásának alkalmából.