Bocskai koronái

„… Az 1605. április 20-án a szerencsi országgyűlés Magyarország fejedelmévé választotta. Az 1605 szeptemberében megtartott Medgyesi országgyűlés Erdély fejedelmévé nyilvánította.  Bár 1605 tavaszán Bocskai még maga kért koronát a szultántól, novemberben azonban, amikor a nagyvezír Pest mellett, a Rákos mezőn átadta neki az ékkövekkel villogó koronát, azt már csak, mint becses ékszert és drága ajándékot vette át. A szultán egy botot (azaz jogart) és egy díszkardot is küldött Bocskainak. Így Bocskainak ugyan lett koronája, de sem Magyarország, sem Erdély királyaként nem koronázták meg…”


1.


A többszázezresre duzzadt fejedelmi sereg Rákosmezőn táborozott. A hideg novemberi szél szaggatta a sátrak ponyváit és kergette az ördögszekereket. Bocskai a hatalmas fejedelmi sátor szőnyeggel borított nagytermében a tárgyalóasztalnál ült faragott trónusszerű karosszékében. Mellette egy kisebb asztalkánál hű titkára Kátai Mihály körmölte a futárok számára készülő hivatalos leveleket. A fővezéri sátor körül százezres hű hajdú zsoldoskatonái helyezkedtek el négyszögben. Ők adták a fősereg gerincét. Bocskai sátra körül tizenkét hajdúkapitány sátra állott. Ezen a falanszon még a madár sem repülhetett át sértetlenül, nemhogy ártó szándékú gyanús idegenek ólálkodhattak volna.
– Kátai uram, hogy állunk a szultnánnak készült levelek másolásaival? – fordult az írópult fölött görnyedő titkárhoz. Az fel sem nézve munkájából kapásból válaszolt.
– Nagyjó uram, minden iromány elkészült. Már csak a pecséteket kell rájuk nyomni.
– Hogy állunk az ajándékok összeállításával? Mindent összeraktatok a szultánnak és a nagyvezérnek? A csausoknak és a defterdároknak? Na, szóval azoknak, akik számítanak?
– Uram, hét társzekér aranytárgy, ezüstjószág, selymek, kelmék, míves fegyverek, mind, mind szépen szortírozva várja, hogy átaladjuk a követeknek.
– Mikorra várható az érkezésük?
– Már itt vannak uram. Elhelyeztük őket a vendégsátrakban. Természetesen díszőrség vigyáz rájuk. Senki oda se be, és onnan se ki, nem léphet.
– A ceremónia zavartalan lefolyásáért te felelsz. Tehát a nagyvezírrel én beszélek személyesen. Ha mindenáron meg akarja a koronázást várni, akkor lebeszélem róla, mondván, hogy csak januárban lehetséges, amikor beáll a Duna jege. Ugyanúgy a nemesek fognak királlyá választani, mint annakidején Hunyadi Mátyást a Duna jegén. Így, most még csak ajándéknak tekintem a koronázási ékszereket, koronát, jogart, kardot, amit hét társzekér arany és ezüstholmival viszonozok. – mondta ellentmondást nem tűrő hangon a fejedelem. Kátai aggodalmának adott hangot.
– Nagyuram, kegyelmességed is tudja, hogy nem erről volt szó. A török a koronáért cserébe azt várja tőlünk, hogy jövő év tavaszán az ő felvonultatott többszázezres seregével egyesülve, támadjuk meg és foglaljuk el Bécset, Ausztriát és a Cseh-morva királyságot. Ezért hozza a nagyvezír személyesen a koronát, amit sajátkezüleg akar a fejedre tenni.
– Nagydolog. Megszerezzük neki ezt az örömet is. A fővezéri sátramban nem, de az ő sátrában tett látogatásom alkalmával megejtjük az álkoronázási ceremóniát. Így a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad.
–ej, de nagy kár, hogy nem látok bele fenséged gondolataiba! Hogy megérteném, miért kérte a koronát a szultántól? Hát nem azért, hogy magyar királlyá koronáztassa magát?
– Nézzed fiam, változott a koncepció. Amikor az Erdélyi rendek fejedelemmé választottak, akkor kellett a szultán támogatása, hogy visszafoglaljam a felvidéket a Habsburgoktól. A hátamat biztosítanom kellett, mert ha kijövök Erdélyből, nem biztos, hogy bé is tudok oda menni. Tehát elköteleztük magunkat a töröknek, hogy ha a szultán koronát küld, akkor, mint vazallusa neki, fogom megszerezni középeurópát. És én, mint általa kinevezett király regnálok a továbbiakban.
– Értem nagyuram, értem én. Hiába Bocskai fejedelem eszén nem tud senki sem túljárni! Magának a magyar korona kell! Eltaláltam é?
– Eltaláltad. A magyarok szent koronájával nem övezhetem fel magamat, ha egy muzulmán vazallusává alacsonyodok le és turbános koronával, már felöveztek. Nekem pedig István király koronája kell, hogy illesse fejemet. Csakis a Szent Korona alatt tudom újra egyesíteni Ausztriát és Magyarországot.
– Nagyuram, mindent értek! Hiába, lángész lobog ott, benn abban a nagy busa kobakban! – hízelkedett Kátai. Bocskai hatalmas bajusza alatt elmosolyodott és így folytatta.
– A törökök mohóságára építve megejtjük az ajándékok kicserélésének szertartását. Az álkoronázáson csak a hű hajdúkapitányaim lesznek jelen, akik letagadják a kedvemért még a csillagokat is az égből. Ők nem láttak semmit!
– De, a Jóisten szemét nem lehet bekötni, ő tudja az igazságot, hogy a muzulmán koronája érintette homlokát?
– Nézzed, ezen is segíthetünk. Nyusztprémes fövegemmel lépek a pódiumra, és arra rakja a nagyvezír a koronát. Így az én fejemet nem érintette a szultán koronája.
– Mire jó ez nagyuram?
– Aki kíváncsi hamar megöregszik! –zárta le a beszélgetést a fejedelem és folytatták a futároknak írott levelek átolvasását, lepecsételését.
2.
Másnap aztán hatalmas és fényes fogadás keretében megtörténtek az ajándékok kicserélései. A nagyvezír megkoronázta a nyusztprémes föveget, míg Bocskai lovaggá ütötte a nagyvezírt. A követek megelégedetten távoztak. A gyönyörű drágakövekkel kirakott korona, a jogarral, és a török szablyával vasalt ládába került és hosszú utazásra indult.
A futárkocsit egy válogatott lovas bandérium kísérte. A kocsiban Kátai uram két nemes úr kíséretében vitte a hatalmas vasalt ládát ismeretlen célja felé. Meg sem álltak az Esztergomi Érseki palotáig. A kapuőrök azonnal az érsek elé vezették a jövevényeket. Kátai uram úgy vonult be, Bocskai személyének megtestesítőjeként, mintha maga a fejedelem lépkedne a márványpadozaton. Csakúgy pengett a sarkantyúja. Mögötte a díszmagyarba öltözött két nemes úr cipelte a súlyos vasalt tölgyfaládát.
Az érsek puritán környezetben fogadta a jövevényeket. A fehérre meszelt teremben a főhelyen egy hatalmas tölgyfa asztal állt. Mögötte foglalt helyett bíborosi ruhájában az érsek. Amint a terem közepére értek a vasaltládával, kinyílt az íróasztallal szembeni tölgyfa ajtó és két koronaőr egy ugyanolyan vasalt ládát cipelt be a terembe. A két ládát a hatalmas íróasztalra helyezték. A nemes urak és a koronaőrök távoztak. Kátai négyszemközt maradt az érsekkel. Az érsek így szólt hozzá.
– A két koronát tartalmazó ládát elhelyezzük a koronázásig az érseki kincstárban. Túszul fogom itt tartani őket, mintegy garanciául, hogy a császár és a fejedelem között megköttetik az egyezség, és ha mindkét fél aláírta, pecsétjével hitelesítette, akkor én itt megkoronázom Bocskai uramat a Szent Koronával. A korona utána itt marad a kincstárban a koronaőrök védelme alatt. Viszont a császár nagylelkűségét honorálva, hogy átengedte nekünk a koronát, elküldjük Bécsbe a töröktől kapott koronát. Ez az ára, hogy Magyarország újra visszakapja immár másodszor a koronáját.
A fejedelem által írt hiteles okmányokat kiegészítjük az én általam írott garanciavállaló, hitelesítő okmányommal. Te, elviszed Bécsbe az okmányokat, hogy a császár őfensége kézjegyével ellátva hitelesítse azokat. Természetesen a szultán által küldött koronát garanciául a szerződés megszegése ellen letétbe helyezzük Bécsben. Te fogod az okmányokkal együtt odaszállítani.
– Megértettem. Tehát, ha elállunk Bécs ostromától, akkor Bocskai fejedelem Magyarország királyává lőn koronázva.
– Igen. Ezek szigorúan le vannak fektetve az okmányokban. A császár a pápa garanciája mellett adta ki a koronát és helyezte letétbe Esztergomban. A szentszék védelme alatt áll. Ez egyben biztosítékul szolgál arra is, hogy a koronázás után itt megőrződik és a fejedelem váratlan halála esetén nem, jut trónkövetelők kezére.
3.
A Burg rideg folyosóin fütyülve süvit a bús őszi szél. Rudolf császár megint magára hagyta Bécset és szeretett Prágájában Keplerrel a csillagokat, vallatja a jövendőt illetően. Annyira belemerült az okkultizmusba, hogy kiengedve a gyeplőt, az államügyeket hű kancellárjára Lopkowicz hercegre bízta. A koronát tartalmazó ládát és az okmányokat hozó Kátait Lopkowitz herceg fogadta négyszemközt. A korona és a koronázási ékszerek az asztalra, közszemlére téve várják sorsukat. Lopkowicz két tenyerébe véve mustrálgatja a gyönyörűséges drágakövekkel kirakott koronát, majd egy mozdulattal a fejére helyezi. Kátai megdöbben a tett láttán, és némán tátogni kezd. Lopkowicz herceg elmosolyodik, leveszi a koronát és Kátai fejére, helyezi. Kátain halálveríték gyöngyözik.
– Nos, Kátai, milyen ézés?
–Fenséges herceg, ön csúfot űz belőlem. Méltatlan vagyok, hogy megszentségtelenítsem a szultán koronáját.
– Csak ne szerénykedjék kegyelmed! Hamarosan nagy szolgálatot kell tennie az udvarnak, és ha jól végzi a dolgát, akkor ez a korona az ön fejére, de ha nem jól végzi, akkor a fejébe fog kerülni. Értjük egymást?
– Nyílt lapokkal játszom. Rudolf ő császári fensége komolytalan, nem való egy ekkora birodalom vezetésére. Ő eljátszadozik Prágában, a Hradzsin tornyában távcsöveivel, az aranycsináló sarlatánjaival. Bocsakaí a tavasszal megindítja hadait. Viszont nem mindegy, hogy északnak, vagy nyugatnak fordul-e.
– Értem. A korona ára az lenne, hogy érje be a felvidékkel, Erdéllyel és Magyarországgal.
– Így gondoltuk. Viszont van egy forgatókönyv arra az esetre is, ha nem lenne elég neki a felvidék és az őszön a megérkező török sereggel Bécs ellen, vonulna.
– De hát ez szerződésszegés lenne részéről?
– Éppenezért a szerződésben kikötjük, hogy 1606.  December 24-én ejtjük meg a magyar Szent Koronával való megkoronázását. Ennek feltétele, ha eláll Bécs ostromától. Ha, ennek ellenére, a török nyomására, mégis Bécs ellen fordul, akkor nem szabad megélnie a koronázást. Mert, akkor már, mint felkent király joga van Bécs ellen hadakozni. Itt jön el az ön szerepe.
– Nem vállalom!
– Egy őrgróf nem szegülhet ellen a császár parancsának!–dörrent rá Lopkowitz és elé dobta a császár által adományozott őrgrófi kinevezését, mely Burgenland legfőbb birtokosává és Kufstein várának urává tette egy szempillantás alatt.
Kátai elhomályosult szemekkel meredt az okiratra, majd letérdelve megcsókolta a pecsétet. A herceg hangja térítette magához. Egy hatalmas köves gyűrűt húzott a mutatóujjára.
– Ebben a gyűrűben sztrihin, lassan ölő méreg van. Pár nap, egy hét alatt felbontja a vérét. Tehát maga gyanúba sem keveredhet. A felcser a mi emberünk. Addig vágja az eret rajta, amig attól jól kivérezve ki nem múlik. A diagnózis, podagra lesz.
– És, ha gyanút fognak, nem veszik be a mesét?
– Ja, kérem, valamit valamiért. Kockázat nélkül a császár nem osztogat várakat, rangokat, birtokokat őrgróf! Menjen isten hírével és teljesítse a kötelességét!
4.
„… Bocskai a Bécsi béke megkötése után fél év múlva 1606. December 29-én, Kassán ,nagy szenvedések közepette meghalt. (Hívei titkárát, Kátai Mihályt, urának megmérgezésével vádolták, s legyilkolták.)…”
Bocskai elfoglalván a felvidéket Kassán rendezkedett be. Úgy tervezték, hogy az 1607-es év tavaszáig beérkeznek a török seregek, és áprilisban megindulnak Bécs ellen. A koronázást 1606 karácsonyára tervezték megejteni az Esztergomi Székesegyházban. A koronát, az időközben pápai trónállóvá előlépett Pyrker érsek helyezné Bocskai fejére. Gőzerővel folytak az előkészületek és közben mentek a spionok jelentései is Bécsbe.
Az udvar számára világossá vált, hogy Bocskai, a szerződések ellenére, mindenképpen Bécs megtámadására készül. És, ha a korona a fején van, akkor már az egyesített török-magyar sereg által könnyen elfoglalja előbb Prágát. A félkegyelmű Rudolfot semeddig sem tart lemondatni és akkor a Jóisten sem állja útját a császári trón felé. Lopkowitz az előre elkészített forgatókönyv szerint elküldte a titkos utasítást Kátainak. A levélben egy szót állt csak: Rajta!
Kátai December 21 –én, kezdte el a fejedelem módszeres mérgezését. Naponta egy adag mérget hullajtott az éjszakai podagra elleni gyógyfőzetébe, amit a gyanútlan kirurgus minden óvatoskodás nélkül megitatott vele. A nagyúr, a gyógyszerek adagolásával fordított arányban egyre betegebb lett. A podagra elhatalmasodott benne. Arca lilába, majd tarjagos vörösbe játszott. Gyomra égő pokollá változott. Érezte, hogy számára itt a vég. Környezete gyanakodni kezdett és három olasz orvost hivatott a nagybeteg ágyához, akik konzíliumot tartottak felette. Megállapították, hogy mérgezés történt.
Hiába itatták vele literszám a tejet. Amellett, hogy undorral okádta ki az ellenszenves italt, iszonyú kínjában fetrengve lerágta a szőnyegrojtokat is, miközben ordítva követelte a megszokott Erdélyi bundapálinkáját. December 28-án állapota kritikussá változott. Nem engedte magát ágyba fektetni. Felpolcolt lilára dagadt lábakkal a trónszékén ülve az összegyűlt rendekkel utódjául kijelölte az ifjú Báthory Gábort fejedelemé. Aztán eltorzult lila ajkaival hörögni kezdett és Kátaira mutogatott. A rendek elértették, vagy félreértették a szituációt, mindenesetre megfogták Kátait és amint a fejedelem December 29-én hajnalban kilehelte lelkét Kátainak azonnal vérét, vették. A tetemet a korpusz delictiként előtalált őrgrófi oklevéllel takarták le… aztán a várárokba lökték a kutyák martalékául. Így történt hát, hogy bár Bocskainak két koronája is volt, de valójában sohasem koronázták meg.