...aztán

…aztán csak ültek a sötét szobában, mintha valami halott rocksztárért virrasztanának, a fejükbe húzott kapucnik átáztak az esőtől, tompa ujjaik végére cigaretta ragadt, a seggük alatt hétemeletnyi mélység nyikorgott, és alig húsz évesen az elcseszett jövőjükről elmélkedtek. Ezt elbasztuk, srácok, ezt kurvára elbasztuk, köhögte fel az egyikük, a többiek meg szorgalmasan bólogattak. Pedig alig huszonnégy órával korábban még egymást próbálták túllicitálni, hogy mit vesznek majd a pénzből, én egy kurva nagy mozit, mondta valamelyik zizzencs srác, ahol éjjel nappal a kibaszott Serpicót nézem, és ilyen ˝nem kellek sehová, pedig ügyvédnek tanultam˝ faszi pattogtatja a kukoricát meg csapolja a sört. Én meg lelépek innen, egészen a kurva Copacabanáig meg sem állok, bazd meg, és megfektetem az összes aranybarna brazil csajt, aki kevesebbet nyom ötven kilónál. A tündérfonatos szőke lány meg odasétált az ablakhoz, bámulta azokat az istenverte csillagokat az égen, és egy fehérkerítéses házról álmodozott, amit kutyák szaladnak körbe, és gyerekek nevetnek tele, ő csak ennyit akart, de nem merte elmondani a srácoknak, így aztán mindenféle ékszerekről, cipőkről és ruhákról kezdett el beszélni. Most meg hallják, ahogy a szirénázó rendőrautók frontálisan ütköznek az álmaikkal, szinte megemelkedik alattuk a padló, ahogy emeletről emeletre feljebb kapaszkodnak a zsaruk. Gyertek elő, kibaszott gyilkosok! Gyertek elő, feltartott kézzel! Ők meg próbálják lenyelni a könnyeiket, ki kezdi?, kérdezi az egyik srác. Majd én, mondja a tündérfonatos lány, és a fejéhez emeli a pisztolyt, egészen közel, érzi a bőrén az acél hidegét, aztán…