Az utolsó félvámpír I.fejezet - Az utca réme

I. Fejezet
Az utca réme



Egy felettébb nehéz szombati napnak indult és elég furcsán is végződött. De had is kezdjem az elejétől. Az 1800- as években vagyunk, ahol már szinte senki se hisz a vámpírokban, vagy a vérfarkasokban. Én betöltöttem 15. születésnapomat. Mit ne mondjak, elég egy rossz nap volt! De végül is nem is végződött olyan rosszul, ha úgy veszem. Nah történet úgy kezdődik...
Az utcán sétáltam. Szombat volt, így nem is járt szinte senki a csaknem üres sikátorokban. Mikor lekanyarodtam az utca egyik sarkán, egyszercsak hallom, valaki az én nevemet mondja. Gyorsan nekivágódtam a falnak és hallgatóztam.
- Na, de Wolf nem korai még? Hisz be kéne töltenie a 18- at, édesapád dühös lesz!
- Igen, igen tudom, de nem hiszem, hogy jó ha várunk három évet, a klánunkról van szó!
- De akkor is, én ennek ellene vagyok!
- Timothy figyelj! Azt akarod, hogy kipusztuljon a klánunk?
- Nem de ...
- Akkor? Mért állsz az utamba?
- Na jó! Nem akadályozlak! De mért pont ez a lány?- kérdezte és játékosan nekidőlt a falnak.
- Mert benne megvan, ami kell! Erő, érzelmek, kitartás. Lassan öt éve csak figyelem! És elegem van!
- Jól van, nem akadályozlak! Tedd meg! Hiszen te vagy az utolsó félvámpír - farkas! Azt csinálsz, amit akarsz ,és én barát követlek ...

Itt elfordultam a faltól. Nagyon megrémisztett miket mondtak. Hogy félvámpír farkas? Ilyen nincs, én mondom! Hirtelen magamhoz tértem és megpróbáltam elindulni, de véletlen belerúgtam egy kőbe. Mocorgást hallottam a sikátor felől, de mikor odanéztem, már nem volt ott senki. Úgy megrémültem, alig kaptam levegőt. Nem csak azért, mert eltűntek 10 másodpercre az alakok, hanem azért is, ami ott várt engem. A látványtól majdhogynem elájultam. A csőből, ami kilógott a falból emberi maradványok tűntek elő. Hátrálni kezdtem, még a számat is befogtam, de ekkor nekiütköztem valaminek.

És mikor hátranéztem, rémálmaim egyik alakjával találtam szembe magamat. Lassan vettem a levegőt, de még így is a félelem lett rajtam az úr. Egy köpenyes alak áll előttem, hosszú szíros szőke haja volt és zöldből vörössé vált szemét le se vette róla. Egy másik alak tűnt fel ő mögötte.
- Kapd el Timothy! Nem szökhet el!
De Timothy meg se mozdult. Habozott. De érezte a dühöt, amit társa produkált, ezért megindult. Én hátráltam. A falnak ütköztem és kezembe akadt egy kis tárgy. Egy kis vasdarab, ha nem is öli meg, talán megállítja. Egyszer csak bátorságot vettem és fejbe vágtam vele. Annak elfordult a szeme és összeesett. Fejéből csordult a vér. A másik előbújt az árnyékból és őt nézte. Aztán felém fordult és kinyitotta vérvörös szemét. Rájöttem az utca rémével, van dolgom ...


HA TETSZIK ÍRJATOK!