Az Öreg

Kimegyek futni. Nincs ebben semmi különös, hisz rendszeresen futok. Mégis itt a monostorapáti erdőben ez más. Talán mert nekem is új, mert itt én is szabad vagyok. Itt én is szabadon futhatok, mintha én is edző-táboroznék, nem csak a versenyzőim. Gyönyörű az erdő. Ma van az utolsó napunk, az ebédidőm áldoztam be, hogy ma is futhassak a sárguló fák lombjai közt és az avar hangja ropogjon a lábam alatt.  Szabaddá tesz, a gondolataim letisztulnak, és minden könnyebbé válik. Ma viszont komoly célom van. Meg szeretném dönteni a körön a rekordom. Holnap hazamegyünk és lehet, hogy egy év is eltelik, mire legközelebb itt futhatok. Pontosan 53 perc és 32 mp. Ne kérdezed, hány km? Jobb, ha nem tudod. Szeretnék 50 perc alá kerülni. Rajtam kívül mindenki, még a legkisebb lányok is lefutják annyi idő alatt. 
Elindultam az udvaron át, rögtön az erdőn vezet az út, már itt érzem, hogy sokkal gyorsabb, mint az elmúlt napokban. Dél felé jár, október vége, meleg késő őszi idő. Futok. Suhanok, mint a szellő. Ne nevess! Biztos a szellők közt is vannak idősebb szellők. Na, én ilyen vagyok. Az első erdőn túl, nem is törődök semmi mással, csak azzal, hogy minél előbb ránézzek majd az órámra, az első ellenőrző ponton. Ehhez át kell futnom azon a mezőn, ami nem rég a versenyzőim rész távoztak. Na, ők tényleg szárnyaltak. Csodálatos volt őket nézni. Most viszont én vágtatok át a mezőn és az első időmérés alkalmával az óra 9 perc 23 mp-et mutat. Ez pontosan 1 perc 26 mp-el jobb, mint tegnap. Azt gondolom magamban, remek vagyok. Kifordulok a műútra és már-már gazellának érzem magam, mikor hirtelen, valakit meglátok magam mellett. Pontosabban csak az árnyékát. Úgy elgondolkoztam eddig, hogy nem láttam, hogy követ valaki? Vagy egy másik útról tért rá az enyémre? Ijesztő. Egyedül az erdőben, ő meg jön utánam. Pontosan, tisztes távolságból. Nem is merek hátranézni. Mikor kicsit megnyugszom, jobban megnézem. Az árnyékból látszik, hogy egy öregember. Kicsit rogyott térdek, alig emeli a lábait. Mit ijesztget itt engem, és minek játssza az agyát? Egy ilyen vénember úgysem tud elfutni velem. Persze gyorsítok. Le kel ráznom. Tolom már maxra, de csak nem marad le. Nem szól semmit. Mit akar? Kikezdeni velem? Egy ilyen öreg? Haha. Még jó, hogy ez a nehezebb szakasz csak kb. 1 km. Befordulok jobbra megint az erdőbe és leráztam. Persze azt is gondolhattam volna, hogy másfele ment, én viszont szerettem volna azt hinni, hogy leráztam. Mégis csak fiatalabb vagyok. Az erdő csendje és sötétsége befogadott. Megint csak a természet és én. Szépen kitisztított erdőcsapások, vaddisznó nyomok, néhol egye-egy fénysugár, ahol a fák beengedtek egy sugarat. Elképesztő a látvány. Újabb kanyar, újabb ellenőrző pont - arról azért nem feledkezem meg. A táv felénél járok kb. és újabb 30 mp pluszom van.
Ráfordulok a mezőre. Világosság fogad és az Öreg. Honnan jött? Végig itt volt? Van egy rövidebb út? Nem hiszem el. Én nem szólok hozzá az tuti. felőlem megalhat itt mellett infarktusban, akkor sem érdekel. Tolom és kész. Megszaggatom. Már haragszom rá. Nem félek tőle, ha bántani akarna, már megtenné. De mért nem jön mellém? Mért nem szól? Nem számít. Már ellenség kép. Le kell győzni. Persze közben fáradok. Erős kezdés, meg ez a verseny azért érezteti a hatását. A mező végig emelkedik, és ez a kis szemét nem marad le. Végre megint erdő és egy kis lejtő jön.
Ezt nem bírja. Megfigyeltem, ha erdőbe érünk, ott mindig lemarad. lehet, hogy a talaj teszi. Sok az avar, a kiálló farönkök és ágak. A szem elől elfedett gödrök, nehezítik a mozgásban. Elég idősnek látszik, alig emelkedik el a lába a talajtól. Legalább 10 vagy 20 vagy 30 évvel is idősebb lehet nálam. Na, jó, kicsit túloztam. A mozgásából ítélve viszont tényleg elég idős.
A következő ellenőrző pontnál, ami az erdő végén volt nem nőt az előnyöm. Azt a kb. 2 percet tartottam, amit eddig megszereztem. Már félórája futok. Kezdek fáradni és egy nagy mezőre értem, ahol rögtön két elszabadult tehén fogadott. Hosszasan elgondolkoztam, hogy vajon a tehén megtámadja az embert? Gyerekként tudtam, hogy nem, hisz nagyanyámnak is voltak tehenei és nem emlékszem rá, hogy valakit is azért kellett volna eltemetni, mert megtámadta a tehén. Na, de azóta felnőtt lettem, és a gyerekkorom feledésbe merült én meg közeledtem a két tehénhez. Aztán lehet, hogy ők is gondolkoztak, mert, ahogy közeledtem, úgy futottak előre az úton előlem. Nekem a szemembe sütött a nap és nehezen tájékozódtam és emelkedett is, meg a szél is ellenem fújt. Éppen, hogy csak annak örültem, hogy élek és még haladok az úton, na meg annak. hogy nem jön utánam az öreg.
Éles kanyarral jobbra fordultam, így a szél is kedvezőbb lett és végre jött a lejtő. Meg az Öreg. Honnan toppant ide? Annyit változott, hogy kicsit még fáradtabb lett a mozgása és másik oldalamra jött. Mintha kicsit közelebb merészkedett volna, de még sem mellém. Belóg a feje. Nem merek odanézni. Ne, hogy azt higgye, hogy érdekel. Most már biztos vagyok bent, hogy egy vérbeli, helyi megszállott amatőr futó, aki kileste, hogy mindennap erre futok, ebben az időben és most megmutatja nekem, hogy lenyom.  Hát hajrá! Meg lehet próbálni! Nincs már sok vissza. Kikerülöm az ugató kutyákat- biztosan a teheneket keresik és megkezdem a hajrát. Hosszú lesz, de megéri. Még van legalább 3 km. Velem ne szórakozón senki, emlékszem én még arra, hogy hogyan kell futni.
Ritmust váltottam és már nem figyeltem semmit csak magam. Most tényleg részese lettem a természetnek. Csak magamra figyeltem és nem hallottam semmi, csak egy belső hangot, hogy fuss, fuss, fuss. Én pedig futottam, egyre gyorsabban és egyre könnyedebben. Odapillantottam, hogy jön e? Jött! Ő is velem tartott. Sokkal szebb volt a mozgása, sokkal nagyobbakat lépett és sokkal fiatalabbnak tűnt. Már nem zavart. Nem volt már ellenség és nem számított más, csak hogy szeretek futni és szeretek versenyezni. Na, és szeretek győzni. Ezért aztán mikor ráfordultam a célegyenesbe, ami már fákkal takart rész volt megint- nem csodálkoztam, hogy lemaradt. Ennyire nem tudhat gyorsan futni, egy Öreg. Elfáradva, diadalittasan értem be a tábor elé és nyomta le az órám. 51 perc, 12 mp. Nem csúcs. Vagy az? Én annak éreztem. Aztán hátra néztem és vártam. Nem láttam sehol. Szerettem volna vele megismerkedni, megrázni a kezét. Megköszönni, hogy velem tartott és ilyen élményt nyújtott számomra. Nem volt sehol. Sajnáltam, de aztán fázni kezdem és elindulta, a ház fele.
Ahogy kiértem a fák takarásából a nap rám kacsintott és én megláttam, az árnyékom. Az Öreget.