Az éjszaka teremtménye II. - 2. rész

Később a többiek is szép lassan megérkeztek, kivéve Dávid, Sándor és Norbi. Ők már soha nem fognak iskolába járni, kivéve talán Norbertet, aki egyszer talán kiheveri kézfeje elvesztését és tovább tanul. Kórházban volt még, de már túl volt az életveszélyen és sikeresen megműtötték, viszont olyan depressziós állapotba került, mint Balázs.
Az első órán feltűnő csend volt, mióta Edit tanárnőről kiderült, hogy ő is meghalt, mert kiszivárgott még múlt pénteken, azóta a gyerekek nem igazán beszéltek órán, viszont szünetben annál inkább. Peti és Zsolt azonban suttogtak egymásnak, a közös támadójukról beszélgettek és próbálták feleleveníteni, mi is történt velük. András és Tomi hátranéztek, majd egymásra aggódó tekintettel, hisz tudták, hogy miről beszélgethetnek.
- Szóval te azt állítod, hogy egy... - mondta hangosabban Peti, ám a tanár belevágott a szavába.
- Péter! Most két választásod van: vagy kimész vagy, kimész! Én a helyedben a kimészet választanám. - rivallt rá János, a földrajz tanár.

Magas, vékony alkatú, középkorú férfi volt, szemüveget nem viselt, kecskeszakálla volt és göndör, őszülő haja. Szigorú ember volt és nem szerette, ha óráján valaki pofázik, viszont sosem ordított, osztályzás terén pedig egyáltalán nem volt szemét, kivéve pár emberrel.
- Tanár úr! Most megint én... - nyögdölődött Péter.
- Péter! Mész vagy segítsek? Ha segítek, akkor nagyon meg fogsz lepődni! - fenyegette, de a fiúnak nem is kellett több, vonakodva, de kiment, majd mielőtt az ajtót becsukta volna még grimaszokat mutatott és a középső ujját, szerencséjére János nem vette észre.
A szünetben Zsolt és Peti tovább folytatta a beszélgetést, elmentek az egyik ablakhoz és ott dumáltak. Ez nem volt szokványos, hisz ők négyszemközt ritkán beszélgettek. András és Tamás szintén beszélgetni kezdtek, kimentek a folyosóra és leültek az aulában az egyik padra.
- Szerinted rájönnek majd? - kérdezte Andris.
- Nem hinném. - mondta nyugodtan Tomi.
- Akkor nincs miért aggódnunk ugye?
- Nincs. Az már a múlt.

Mikor becsöngettek Tomi és Andris azért odament Petihez és Zsoltihoz, hogy megbizonyosodjanak, tényleg igazuk van-e.
- Zsolti! Mit akartál mondani? Szerinted mi is támadott meg? - kérdezte kíváncsian Tomi.
- Szerintem? Szerintem egy mocskos majomember volt az! - jelentette ki határozottan.
- Mi? - röhögött Andris.
- Nem kizárt figyelj. - erősítette meg Peti.
- Végül is a mai világban. - mosolygott Tomi.
- Ja. Valaki több éve nem borotválkozott meg mi és benőtte az egész testét? - elmélkedett és gúnyolódott András. - Télen meg meztelenül járkál, mert a sok szőrtől nem fázik?
- Persze. Hülye vagy, mint mindig! - morgolódott Zsolt.

Abban a pillanatban lépett be a német tanárnő. Nagyon bolond nő volt, középkorú, magas, kövérkés testalkatú, mindig mosolygott, amikor az ember látta, de miután az óra véget ért ezzel az osztállyal, mindig vörös fejjel távozott, annyira kiidegelték mindig.
- Guten Tag! - köszönt be.
A négy fiú az ablakból lassan elindult a helyükre, de nagyon utálták ezt a tanárt. Péter viszont félúton megállt az egyik ablaknál és nézelődött.
- Péter! Guten Tag!
Lassan megfordult, mintha nem vette volna észre eddig a tanárt, majd ezt mondta:
- Lehrerin! Auf Wiedersehen!
- Kis fiam ne szórakozz velem! - dühödött fel. - Azonnal a helyedre mész!
- Megyek má te dumbshit! - feleselt vissza.
- Mi mondtál? - kérdezve már üvöltve.
- Elnézést, csak angolul szóltam egy szót. Azt mondtam: megyek már hölgyem! - vágta ki magát, tudta, hogy a német tanáruk egy szót sem tud angolul.

Ezután már elég mérges volt, hogy az egész órán rosszul érezze magát. Mindent elkövettek, hogy sose legyen boldog és ez mindig így is volt.
Az óra most kivételesen viszonylag üvöltésektől mentes volt, Franciskát nyaggatta állandóan a tanár, de nem tudta megszívatni, mert a lány egy volt az egész osztályban, aki kiválóan tudott németül. Franci egy közép magas, vékony testalkatú lány volt, arca, mikor mosolygott, olyan szép volt, mint a vörös rózsáé. Hosszú, barna, egyenes haja majdnem a derekáig ért, szeme kék volt, akár a tengeré. Rendes és kedves, megértő lány volt, egyik fiú sem bántotta vagy piszkálta őt, hisz nem volt miért, igen csendes volt, de okos. Csak egy bátyja volt, aki csak egy évvel felette járt iskolába, mindig jóban voltak egymással, jó testvéri viszonyban.

Egyik barátnője, ki mellette ült, már nem volt annyira szimpatikus. Adélnak hívták, alacsony, vékony testalkatú, vörös, rövid hajú lány volt, aki rendes és megértő is tudott lenni, de legfőbbként az úgymond "rossz" fiúkhoz vonzódott és átvette nevetséges szokásait. Így nem mindig ő volt a legkellemesebb beszélgető partner, amikor ábrándozott, hogy most így vagy úgy csinálták ezt meg azt, amiről azt tartotta, hogy "menő" dolog. Szokás is cukkolni és piszkálni ez miatt, de főleg azért, amiért olyan pletykás volt, mint az öreg asszonyok, kik mindig kombináltak. Sokat tud beszélni, főleg órákon, ez idegesíteni szokta még a körülötte ölőket is, annyira tud dumálni, viszont hazudós volt és nem túl okos.
- Most Zsolti és Tamás kijön és eljátssz nekünk egy szerepet. - jelentette ki a tanárnő.
A fiúk vonakodva, de kimentek, egyikük sem volt túl nagy németes, de ez nagyon nem érdekelte őket, a tanárt épp annyira gyűlölték, mint a nyelvet. Akadozva és nyökögve végül is elboldogultak, de egyiküknek sem volt nagy kedve ezt csinálni, főleg Zsoltnak.
- Na gyerünk Zsolti! Hogy mondjunk azt németül, hogy sajnálom nincs kávé? - faggatta a tanár.
- Mit tudom én... no Kaffee! - mondta hangosan és röhögve.
- Na fiam takarodj a helyedre! Mással szórakozzál! - üvöltött rá.

Tomi és a többiek alig bírták visszatartani a nevetésüket, ám ekkor megszólalt a csengő és legfőkébb a tanárnő lélegzett fel, hogy végre vége van ennek az órának is.
Andris és Tomi beszélgetni kezdtek, Zsoltitól és Petitől távol, akik tovább folytatták eszmecseréjüket.
- Szóval ez a hülye Zsolti azt hiszi, hogy egy majomember támadta meg. Szerintem soha nem fog rájönni, hogy valójában mi volt az. - mondta Tamás.
- Ja. Addig is, lesz mivel cukkolnom, ha nem hagy békén. - gonosz vigyor jelent meg az arcán.

A nap lassan telt el, de azért eljött a délután, mikor haza indultak a gyerekek. Tomi és András elbúcsúztak egymástól és végre nyugodtan, az estétől nem rettegve. Tomi egyedül gyalogolt az úton, felelevenítette a régi szép időket, mikor még Dáviddal és Sanyival együtt mentek haza. Olyan sokat hülyéskedtek, hogy a csend túl zavaró volt számára, csak a hó ropogását hallotta, ahogy rálép bakancsával. Még sok hó volt, alig olvadt a napokban, viszont esni, nem esett.
- Szevasz Tamás! - köszönt mögötte Péter.
- Csá! - üdvözölte, mikor odaért hozzá a fiú.
- Kellesz majd az új filmembe!
- Én? Milyen filmedbe? - értetlenkedett.
- Ja, meg az Andris is. Ő lesz a maffia vezér, te meg a... - elgondolkodott, majd folytatta. - ... a dadogós autószerelő. - mondta röhögve.
Mind ketten nevettek ezen, azután Tomi megszólalt:
- Jó, majd megmondom neki.

Tovább gyalogoltak a hóban, beszélgettek erről-arról, míg lépések hangját hallották mögöttük. Mindketten hátrafordultak és meglátták, hogy két fiatal gyerek tart feléjük. Alacsonyak voltak, a sok téli ruha alól ki sem látszódtak, de arcukat fel lehetett ismerni, egyikük Ádám volt, Dávid öccse, a másik pedig Konrád.
- Csá! - köszöntek, mikor Tomiék megvárták őket.
- Na, mi a helyzet Koni? - kérdezte Peti. - Hallom kirúgnak a suliból. - viccelődött.
- Mi? - nézett rá meglepetten.
- Hallottam, hogy drogot meg füvet árulsz a wc-ben. - folytatta hazudozásait.
- Ja! Az? - vette a lapot.
- Szegény kis gyerekek. - sajnálkozott Péter.
- Nem kicsik már azok.
- Most már nem mi? Beavatod őket a bűnös életbe. - szólalt meg Tomi.
- A tanárokat is lefizeted. - mosolygott Peti.
- Dehogy! Csak az igazgatót. - kacsintott egyet. - Na, szevasztok! - intett búcsút, hisz megérkeztek az ő házához és elment.

Így hárman mentek tovább, egy ideig szótlanul. Ádámot eléggé megviselte bátyja halála, mint bárki mást, ha olyan helyzetben lett volna, mint ő. Elég hülye volt már azelőtt is, de mostanság még bolondabbá vált.
- Ádám! Nincs valami új játékod a gépen? - kérdezte Péter.
- Nincsen.
- Miért nincs? - erőszakoskodott.
- Letépjem a tököd?
- Légyszives. - válaszolta gúnyosan Peti.
- Ki jössz délután? - váltott témát.
- Aha. Bár nem biztos. Na, szevasztok! - bizonytalanodott el, majd lefordult az egyik utcán.

Mióta Dávid és Sanyi is meghalt, mert mindenki megtudta az igazat, valahogy már semelyiküknek sem volt akkora kedve motorozgatni, úgy, mint régen. Tomi és Ádám tovább ballagtak, de már csak pár méterre voltak a lakásuktól. Tamás egyáltalán nem kedvelte a fiút, hülye volt, nagyképű és felelőtlen, azon kívül idegesítő is. Nem érdekelte, hogy meghalt a testvére, akkor sem változott a véleménye róla, miszerint egy elkényeztetett kölyök volt, aki állandóan csak a bajt és a rosszat kereste, akár a bátyja.
- Te nem buktál meg? - kérdezte váratlanul Ádám.
- Én? Ugyan már! - mondta Tomi. Mindketten tudták, hogy jó tanuló volt, ellentétben Ádámmal.
- És kettest kaptál? - faggatta tovább.
- Nem.
- Hármast?
- Az van szép számmal!
- És megvertek otthon mi? - kérdezte röhögve.
- Mint téged? - vágott vissza Tomi. Régen Sanyi állandóan azt mondta viccből neki, ha rossz jegyet kapott, hogy megveri otthon az anyja, de természetesen ez nem így volt. Viszont Ádám már kapott egypár pofont, őt inkább verték, mint Tomit.
- Engem nem... - tiltakozott, de Tamás félbeszakította.
- Te már halott vagy csak még nem tudsz róla! - fenyegette mosolyogva.
- Hülye vagy? - sértődött meg. - Orvos látott már?
- Többször is. - válaszolt nyugodtan.
- És kimutatták már mi bajod?
- Igen. - nevetett.

Odaérkeztek Tamás egyik szomszédjához. A házaspárnak két lány volt, az egyik idősebb, a másik pár évvel idősebb lehetett Tominál, de nagyon utálta őt. Zsuzsinak hívták a fiatalabbikat, aki kis korában állítólag sokszor leesett a lépcsőn és beverte a fejét. Ebből is fakadhat a hülyeségei, mint például, hogy minden éjjel veszekedett a szüleivel, úgy futott a lépcsőn, hogy Vera szobájában is lehet hallani este, ugyanis közös faluk volt, mert az egész utca majdnem egy nagy ikerház csoportosulás, azon kívül nyáron csupa fekete holmit viselt, hosszú gatya, hosszú, vastag pulcsi. Legfőbb szórakozása, hogy egy ártatlan szegény tacskó kutyát kínzott, amit még régen kapott. Tamás anyja, Judit, már sokszor majdnem följelentette a lányt, mert annyira kegyetlen volt szegény állattal, de akkor mindig jól felpofozták a szülei, ha megtudták. Egyszóval a háta púpjára kívánta őt Tomi.
- A te csajod a szomszéd Zsuzsi. - cukkolta Ádám.
- Akkor inkább öngyilkos leszek! - mondta Tomi. Gyűlölete onnét is fakadt, hogy még óvodás korában, állandóan piszkálta és bántotta őt Zsuzsi, de egyik nap nagyon ráförmedt a fiú és az óta nem is beszéltek soha.

Ezután mindketten beléptek a saját házukba, még épp időben, mert a végén összeverekedtek volna, bár Tomi simán le tudta volna ütni a gyereket, hisz kisebb volt, gyengébb és véznább Tamással szemben.
Andris is haza ballagott szép lassan, ám mikor az udvarukhoz ért, észrevette István motorját. Tudta, hogy ez csak rosszat jelent számra, de már hozzászokott. Viszont eszébe jutott, hogy új filmeket ígért számára unokabátyja, ezért sietve berohant a házba. A folyosón nem látott senkit, ledobta táskáját és levetette kabátját, bakancsát, majd elindult a nappali felé, hírtelen viszont hátulról valaki az oldalába markolt, ami igencsak fájdalmas volt számára és elüvöltötte magát:
- Ilonka!
- Mi van már megint? - szólt idegesen a nappaliból.
- Szevasz András! - szólalt meg támadója Pisti.
- Utálom, amikor ezt csinálod! - morgolódott Andris. - Elhoztad az új filmeket?
- Nem. - mondta nyugodtan. - Majd holnap.
- Aha. - ha ezt legalább nem felejtette volna el, könnyebb lett volna megbocsátani az előbbit, de így csak a reménytelen várakozás maradt számára, hogy vajon egy nap tényleg hoz neki filmeket.
- Majd gyere ki segíteni oké?
- Először megkajálok! - jelentette ki és elment a konyhába.

Fél óra múlva már ott kinn voltak a motornál és szerelgették. Szinte semmit nem csinált András csak néha adogatta a szerszámokat a hóban fekvő rokonának, de még ezt sem volt kedve csinálni.
- A mocskos kúrva életbe! - fakadt ki Isti. - Vigyázz innen! Megpróbálom beindítani. - szólt unokaöccsére.
Pár próbálkozás után végre sikerült berúgnia a járműt, ám véletlenül sebességbe tette és nem bírta megtartani. A motor elszabadult az udvarban és István fél kézzel kapaszkodott a kormány szélébe, de magával húzta körbe-körbe az udvaron, nem bírta megfékezni.
- Andris! Segíts! - üvöltötte, de András még ha akart volna sem tudott segíteni. Végül neki hajtott a kert kerítésének és sikerült időben leállítania, szerencsére, semmiben és senkiben nem esett nagy kár. - Ezzel is megvolnánk, a szarba is! - dicsérte magát, pedig inkább nevetséges volt. - Most hozd ide a csövet és a kannát! Lecsapoljuk a benzint.

A fiú nem késlekedett és neki láttak, István beledugta a tankba a cső egyik felét, a másikat pedig a szájába vette, és jó erősen megszívta. Váratlanul viszont előbb megindult a benzin a csövön, mint azt hitte volna és egy adagot le is nyelt. Gyorsan kirántotta szájából és a kannába tette a csövet, majd köhögni kezdett és a hóba köpte a szájában maradt benzint.
- Isti jól vagy? - kérdezte meglepődve Andris. Az egészet látta, ahogy táguló szemekkel nyelt egy nagyot unokabátyja és kiköpte a cső végét. - Mennyit nyeltél?
- Semennyit. A profik így csinálják. - mondta, majd lassan felállt és bement a hátsó ajtón a konyhába.
A fiú tudta, hogy nyelt egy kis benzint, csak megint nem akarta István beismerni, hogy béna volt, mert az volt. Hideg volt az idő, Andris felügyelte, hogy a benzin ne apadjon el és közben kis tacskó kutyája, aki már nagyon idős volt kijött az odújából.
- Liza! Gyere ide! - intett neki.

A kutyus lassan oda lépeget, majd morogni kezdett. Egyre jobban morgott, végül hangosan ugatni kezdett és visszament. Szokott ilyet csinálni, ha macskát lát, de Andris egyet sem vett észre.
- Na! Jön még? - kérdezte Isti, amint a lépcsőn jött le a hátsó ajtótól.
- Biztos. - mondta unottan.
Néhány perc múlva, már tolták be a motort a garázsba és indultak befelé, amikor Andris nem tudta megállni azt, hogy hógolyóval fejbe ne dobja Istvánt. Gyúrt is gyorsan egyet, úgy, hogy ne vegye észre és mielőtt bement, volna pontos célzás után nyakon, dobta.
- Te! Neked most annyi! - rivallt rá vigyorogva Pisti.

András gyorsan hátra szaladt és a bicikliébe kapaszkodott, hogy megvédje magát a hóban való fürdéstől. Unokabátyja megragadta, majd kerékpárostól húzni kezdte, de ekkor az asztalba támaszkodott, ami kint volt a pince ajtó előtt. Bárhogy rángatta unokaöccsét, nem tudta beledobni a hóba, viszont mikor abba hagyta és távolabb lépett ő is, megdobta őt, és ezt mondta:
- Az egész világ megsemmisül majd, és mindenki meghal. Te is, de én nem!
- Te miért nem?
- Mert én halhatatlan vagyok. - mondta mosolyogva.
Mindketten beballagtak, majd a folyosón levetették ruhájukat és Andris a nappaliban leült az egyik fotelba, hogy pihenjen egy kicsit. Ilonka mamája a konyhából éppen bejött és leült, azután egy újságot kezdett olvasni. Csendben üldögéltek ott, míg a fiú megszólalt:
- Ilonka! Megöllek. - mondta viccből.
- Már megint? - csapta össze újságját, és mosolyogva folytatta az olvasást.

Ilonka Andris anyukájának Ildikónak az anyja volt. Ilonka anyja is ott élt velük, akit csak dédinek hívtak. Andris szülei elváltak, de nagyon jól megvoltak így is. Ilonka már idős asszony volt, de nem annyira, hogy ne tudjon még dolgozni, bár már nyugdíjba vonult. Rendes nő volt, aki mindig megcsinálta, ami a ház karbantartásához kell, bár nem igazán szerette, ha unokája eljárkál, mert nagyon féltette. Kedves volt és vendégszerető, általában mindig megkínálta Tomit valamivel, ha nálunk járt.

Teltek-múltak a napok, az élet lassan, de biztosan visszaállt a régi kerékvágásba. Miután több eltűnés és áldozat nem esett, a rendőrség a kijárási tilalmat feloldotta csütörtökön. Az áldozatok temetését is mind megejtették, köztük Dávidét és Sanyiét is, ahol András, Péter, Tamás és Zsolt is jelen voltak.
Eljött a péntek. A suliban nem történt semmi érdekes, a hangulat a temetések óta még komorabb lett. Mindenki haza ment vagy legalább is sokan, ám páran csak este fognak házuk tájára nézni, addig szórakoznak és mászkálnak. Az este, mint mindig igen sötét és fagyos volt. A hó nem olvadt el, de még mindig nem esett több, pedig az éget sűrű felhő rengeteg, borította be, már napok óta. Ám ma éjjel szakadozni kezdtek és még a Holdat is lehetett, látni.

Már 11 óra is elmúlt, amikor Tamás a székében aludt, miközben a tv be volt kapcsolva. Elfáradt, ezen a héten sok dolgozatot írattak a tanárok és ő sokat tanult rájuk, de nem eleget, ám nem érdekelte, hogy ezek rosszabbak lesznek, mint szoktak lenni. Egy hangos zörej fölébresztette a fiút, kintről jött, a teraszról, mintha valami ráesett volna a tetejére. A terasz teteje egy méterrel Tomi ablaka alatt volt, így ha még egy kis fal darab is esett rá, azt meg lehetett hallani. Tamás nem törődött a zajjal, viszont álmos volt és elérkezetnek látta, az időt, hogy kikapcsolja a tv-t és lefeküdjön az ágyába aludni. Nehezen felállt és lenyomta a készüléket, majd lassan az ablakhoz ment és elhúzta a függönyt, hogy a Hold bevilágítson a szobájába, ugyanis pont olyan helyzetben volt. Igen kómás fejjel kibámult a szomszéd udvarára, ám semmit nem látott szinte, csak a fák csupasz ágait.

Hírtelen viszont a földbe gyökerezett a lába és szemeit tágra nyitotta, azért amit látott. A terasz tetejének a szélén egy alakot vett észre, egy árnyat, amit a Hold fénye miatt tisztán látott, ott volt a rémálma, ott volt a vérfarkas!
Amint felfogta, mit is lát, először mozdulni sem tudott a megdöbbenéstől, de gyorsan feleszmélt és ordítva hátra lépett az ablaktól, azután pedig hátával neki ment a szekrénye oldalának, miközben hátra ballagott. Rögtön, miután elkiabálta magát, testvére rontott be az ajtón és felkapcsolta a villanyt. Öccse arcán a rémületet látta, amint ott áll a szekrény mellett, de nem szólalt meg.
- Mi bajod van? Anyu és apu már lefeküdt! - rivallt rá Vera.
- Semmi. Semmi bajom, csak a fák árnyékaitól úgy láttam, mintha valaki a terasz tetején állt volna. - mentegetőzött Tomi, hisz pontosan tudta mit látott.
- Jól van akkor. Azért lehetnél halkabb is!
- Kösz! Megnézném, te mit csináltál volna, ha ilyen helyzetbe kerültél volna! - szólt fenyegetően.
- Hát?
- Hát meg a has bazzeg. - morgolódott.

Ezután nővére kiment a szobából, Tamás pedig lekapcsolta a villanyt és óvatosan visszalépett az ablakhoz. Mire kinézett újra, már nem látta az éjszaka teremtményét, de tudta, hogy nem képzelődött. Felvette a mobilját az asztalról és tárcsázta Andris számát, hogy elmondja mi történt. Hosszan csöngött ki a telefon, biztos aludt már, de nem a vezetékesen hívta, hanem András mobilján, hisz neki is volt, csak ritkán használta.
- Halló! - szólt egy fáradt hang.
- Hello öregem! Bazzeg nagyon rossz hírem van! - mondta levegő után kapkodva Tomi.
- Te kurva most feküdtem le! - viccelődött Andris.
- Most hagyjál a hülyeségeiddel, miért nem kapcsoltad ki, ha alszol, de hagyjuk már ezt! Láttam! Láttam azt a dögöt!
- Mit? Mi van? - értetlenkedett.
- Láttam a farkasembert a terasz tetőnkön! - mondta feszülten.
- Tudod, miért van ez? Mert balfasz vagy! - hitetlenkedett.
- Mondom, hogy láttam! Nem képzelődtem a kurva életbe! - rivallt rá, de halkan, nehogy a többiek is meghallják.
- Lehetetlen! Kinyírtuk, nem támadhat fel!
- És mi van, ha mégis? Ha mondjuk csak ezüsttel, lehet megölni?
- Akkor már rég visszatért volna.
- De ma van telihold. Eddig nem volt a héten, csak ma.

- Figyelj! Ugye már nincs ott az a dög?
- Nincs.
- Akkor próbálj megnyugodni, és holnap reggel megnézed, hogy vannak-e nyomok a hóban oké?
- Jó, de nehéz lesz. Nem hiszem, hogy tudok aludni így.
- Eddig sem támadt meg nyíltan senkit, most sem fog. - nyugtatta meg barátját.
- Ez igaz, de most be lehet pöccenve, amiért kinyírtuk vagy legalább is megpróbáltuk. - bizonytalanodott el.
- Lehet, de reméljük, hogy nem követi el ezt a hibát. - nyugtatta barátját, majd folytatta. - Most lefekszem pihenni, mert kurva szarul érzem magam. Azt hiszem lázas vagyok, teljesen kiver a víz és bazzeg már meztelenre levetkőztem annyira melegem van. Persze a fűtés is megy, azért is szétsülök mindjárt.
- Akkor öregem csak pihenj, valószínűleg egy kemény vírust kaptál el, de lehetőleg ne dőlj ki teljesen, pont most!
- Kösz. Majd igyekszem. Na helóny!
- Helóny!
Ezután Tomi letette a telefont és bebújt az ágyba, de szemeit nem merte lecsukni. Folyton az ablak felé bámult és azt várta, vajon mikor fogja betörni a farkasember.

András is ledobta a mobilját az éjjeliszekrényére, majd beljebb feküdt az ágyán és hasra akart fordulni, de fordulás közben erősen neki vágódott a falnak, ami az ágy oldalánál volt. Elkáromkodta magát, azután, pedig kicsit megszédülve lecsukta a szemét és azon gondolkozott, hogy talán holnap elhozza az új filmeket az Isti, már ha egyáltalán vannak, mert azóta mindig, csak azt mondja, hogy holnap, majd holnap hozza őket, persze azóta is hozza mi? Ezen rágódott egy darabig, majd az álom elnyomta.
István éppen haza felé tartott az egyik motorján, mert volt neki egypár, mikor a két jó barát letette telefonon és befejezték társalgásukat. A városból jött, a jeges úton csak ő ment, de kivételesen lassan, nem akart megint elesni, mint múltkor. A titkos barátnőjénél volt, akiről senkinek sem szólt, de András sejtette, hogy van neki, ám nem érdekelte. Elvileg úgy lett volna, hogy ma ott alszik a csajánál, de összevesztek és inkább elhajtott, gondolta, holnap majd tisztázzák a dolgot.

Már vagy 15 perce volt úton, amikor meglátta a falu határát, de még koránt sem volt otthon. Szüleivel és testvéreivel egy félreeső kis utcában laktak, távol a falutól. Szőlőhegynek hívták ezt a részt, nem csoda, hisz tényleg sok szőlőt szoktak termeszteni, viszont, hogy miért volt még hegy is, azt senki nem tudta, mert igaz egy nagy domb tetején sorakoztak a házak, attól még nem lehetett hegynek nevezni. Az odavezető bekötőút, földes út volt, ám most havas volt és csúszós, így igen nehéz volt felmenni oda, bármilyen járművel, de gyalog is. Az utat mindkét oldalról szántóföld vette körül és egy közúti lámpa sem volt sehol, nem csoda, hisz ezt még útnak sem lehetett nevezni. Ezért a nagy sötétben, csak a motor világítására tudott hagyatkozni a férfi. Lassan haladt fel a dombon, de akadályba eddig nem ütközött, viszont jól meghajtotta a járművet.

Óvatosan ment, de olyan sebességgel, hogy még egy gyalogos ember is leelőzné. Ám nem hiába haladt így, mert hallott valami mozgást és morgást maga előtt. Nem rég elütött egy kutyát, ahogy egyik este gyorsan jött fel és kiderült, hogy a szomszédjáé volt az eb. Egyáltalán nem akarta megismételni a dolgot, viszont a lámpa fénye nem egy kutya körvonalait világította meg, hanem egy nagydarab, szőrős állatét, minek pofája egy farkaséra emlékeztetett. Vicsorítva állt előtte és nyála a hóba csöpögött, ki volt éhezve egy újabb lakomára. István amint meglátta, azonnal lefékezett és tátott szájjal bámulta a tőle pár méterre álló teremtményt.
- Mi a büdös lófasz vagy te? - ámélkodott.

Nem tartott sokáig, hogy rájöjjön, ebből nem sülhet ki semmi jó. Motorával már éppen vissza akart fordulni, de ekkor már késő volt, a dög rohanni kezdett feléje és rávetette magát. A nagy lendülettől viszont eldőltek és mind a ketten a dombon lefelé bukdácsoltak. Isti lesett motorjáról és oldalazva csúszott lefelé, mindenféle kövekbe és elfagyott ágakba ütközve. Mire leért az emelkedő aljára, jó pár zúzódást összeszedett, de a java csak akkor érte, amikor hátára fordult és látta, hogy a motorja pontosan feléje tartott. Ereje tartalékait összeszedve megpróbált elhúzódni a jármű útjából, de túl gyorsan érkezett és rázuhant a férfi két lábára. A csontok törése hallhatóak voltak, akkorát roppantak és Isti felüvöltött a fájdalomtól. Lassan kihúzta beszorult végtagjait a motor alól, majd megnézte sérülését a lámpánál, egyik lábán nyílt törés volt és a csont kiszakította még a ruhát is, a másik lába pedig nem olyan helyzetbe feküdt, ahogy annak kellett volna.

Fájdalma elviselhetetlen volt, de fogait összeszorítva tűrte a kínokat és azon gondolkozott, most mit tegyen. Hason csúszva próbált távolabb jutni a motortól, hisz az a lény biztos ott keresné először. Nem jutott túl messze, mert orrát megcsapta a farkasember bűze, de mire hátra nézett volna, hátára egy láb nehezedett és belenyomta arcát és egész testét a hóba. Nem tudott védekezni, energiája percről percre csökkent, ám hírtelen a fájdalma a tető pontjára érkezett. A nyílt törést szenvedett lábába fognyomok szorítását érezte, majd azok áthatoltak a szétszakadt ruhán és a bőrön is, mélyen belehatolva a húsba. Még ordítani sem tudott, hisz, ha kinyitotta volna a száját, az tele ment volna hóval, de levegőt is alig kapott már, de a szorítás nem engedett. A lábából jövő gyötrelmeket nem bírta tovább, a vérfarkas álkapcsával erősen megragadva tépte, húzta, rángatta az izmokat, addig, amíg végül elváltak a combtól és a térdet összetartó inak elszakadtak.

Ekkor leszállt róla és fejét felemelte, majd nagy levegőt vett. Nem kiabált már, csak könnyei kezdtek megfagyni az arcán. Egy hang sem hagyta el a száját, de szemeiből megállíthatatlanul folytak a könnycseppek, jobb karját nehezen arcához húzta és letörölte őket, hogy a sós váladék ne érje el a száját. Tudta, hogy valami borzalmas történt a bal lábával, nem érezte, hogy még meg lenne-e. Teste remegni kezdett, mind a félelemtől, a fájdalomtól és hidegtől. Lépések zaját hallotta maga mellől, majd egy puffanást a hóba, amely pontosan az arca előtt volt. A motor lámpája mindent megvilágított így láthatta, hogy mit dobtak szemei elé. Ott volt a letépett és szétmarcangolt bal vádlija, amelyen a nyílt törést szenvedte el.

Halkan kiabálni kezdett, de hangszálai nem akartak rendesen működni és nyöszörgés hallatszott csak. Ekkor két karjára két talp nehezedett és nem tudta őket megmozdítani. Teste gyönge volt és védtelen, fejét lassan hátra fordította, majd egy erős ütés érte a tarkóját, melynek következtében visszadőlt a hóba és oldalt bámulta a leszakított véres végtagját. Ezután újból óriási fájdalmat érzett a hátából. Szemeit és fogait összeszorítva próbált ellenállni, de nem sikerült, érezte, hogy a farkasember mind a tíz körme átvágta a ruháját a bőrét és húsát, majd lassan csontjaihoz értek és lefelé haladtak tovább a hátán, felvágva ezzel a bőrét és végig karcolva lapockáit. Mintha több óra telt volna el, mire kiszedte körmeit a férfiból, amikor végig hasította felső testét. Kemény fából faragták, de ezt már ő sem bírta, az ájulás közepette még érezte, hogy a metszőfogak átrágják magukat a halántékán, de ezután szemei lecsukódtak és teste végleg elgörnyedt. Kilehelte magából az életet, majd az éjszaka teremtménye hozzá látott a férfi elfogyasztásához.

Folyt. köv.