Álom rólad

Néha azt képzelem, hogy csak mi vagyunk. Senki más. Csak mi. Mi ketten… egy lakatlan szigeten, a Földön, az egész világon. Ott állok a parton, merengek, mikor feltűnsz. Hosszú fekete hajaddal lágy szellő játszadozik. Mosolyod szebben ragyog, mint a nap… felém sétálsz. Mezítláb túrod a homokot. Egyenesen rám nézel. Szemeid csillognak, és boldogságról árulkodnak. Mintha megállna az idő. Hosszú, végtelenségnek tűnő perceken át sétálsz. A tekinteteddel engem pásztázol. Észre sem veszed a hullámok morajlását. Örökké tartó versenyüket a part felé. A nap fénye megvilágít, és olyan, mintha mindenki téged, csak téged figyelne. És abban a pillanatban ez valóban így van. Csak te létezel.
Mikor végre odaérsz hozzám, akkor megállsz. Kacéran mosolyogsz, elpirulsz. Kislányos tekintettel nézel a szemembe. Hallom, ahogy a szíved zakatol. Egy ütemet játszik az enyémmel. Nyelveddel megnedvesíted az ajkad, és én nem bírom tovább. Magamhoz húzlak, és megcsókollak. Karjaid a nyakam köré fonod, és nem eresztesz… kifulladásig csókolsz, majd mikor már nem bírjuk tovább, rám nézel, és a fülembe súgod: Kapj el… és szaladni kezdesz. Pár másodpercig csak figyellek. Gyönyörű vagy. Csípőd lágyan hintázik, ahogy igyekszel elszaladni. Ismét beléd szeretek, és szaladni kezdek. Hátra pillantasz, sikoltozol, és hangosan nevetsz, miközben igyekszel cikázni, és lerázni, de esélyed sincs. Utolérlek, felkaplak. Bámulsz, kérlelsz, és nevetsz… de én fittyet hányva mindezekre sétálok be veled a vízbe, és ejtelek a versenyt futó hullámok közé. Téged sem kell félteni. Egyből értem nyúlsz, és magaddal rántasz. A víz csak térdig ér, meztelenre vetkőztetlek, és egész éjjel szeretkezünk…
Aztán ismét felém sétálsz. Én pedig csak nézlek. A szívem összeszorul, egész lényem átjárja a fájdalom, élesen hasít belém a felismerés… egyedül vagyok. Te nem vagy velem, nem sétálsz felém, és ez az egész csak egy álom. Nem akarlak elveszíteni, nem akarom, hogy eltűnj. Könnyel áztatott szemekkel figyellek. Kezdesz halványodni, majd egy pillanatra megállsz, megajándékozol egy utolsó mosollyal, és eltűnsz. Kérlek, ne tedd –motyogom… de hiába. Szaladni kezdek, hozzád, a helyre, ahol utoljára voltál, és mint egy őrült forgok körbe, reménykedem, hogy visszajössz… előbukkansz a pálmafák tengeréből, vagy a hullámok sűrűjéből, de nem. És ekkor minden erőm elfogy… a földre rogyok, zokogok, két kézzel kapaszkodom a homokba, miközben testem hullámok áztatják, és érzem, hogy vége, nincs tovább. Soha többet nem foglak látni, érezni, ölelni, csókolni, látni gyönyörű mosolyodat, azt, ahogy kidugod a nyelved, miközben magadat csodálod a tükörben, és olyan vagy közben, mint egy angyal.
Körülöttem kezd minden elmosódni, a fák, a hullámok, a világ… és egyszer csak vége lesz… és ekkor újra látok mindent. A parton heverő kihűlt testem, a vízből előugró delfineket, szél szárnyán suhanó pillangókat, és téged. Ott ülsz egyedül, egy fákkal borított kert végében, egy régi hintán. Csak bámulsz magad elé, aztán az égre nézel. A vakító nap miatt hunyorítasz, majd kitárod a kezed, és közben hintázni kezdesz. Olyan érzés lesz úrrá rajtad, mintha repülnél. Élvezed a pillanatot, a lágy szellőt, mely simogat. Elneveted magad, és boldog vagy. És én is az vagyok, hisz újra láthatlak. Napként ragyoghatlak, szellőként simogathatlak, nyári záporként rejthetem könnyeid, mennydörgésként súghatom füledbe: szeretlek.
Most minden más… az élet, az érzések, a gondok, és a mosolyok. Csak a pillanatok egyformák, mert mindben rád gondolok. Utánad vágyakozom, hősként küzdőm a hiányoddal, és reménykedem, hogy egyszer valóban itt leszel.
Szeretném újra érezni csókod ízét, hajad illatát, bőröd puhaságát, szíved vad dobogását.
Nem szeretnék mást csak ezt. Fogni a kezed, sétálni a parton, kéz a kézben, és tudni, érezni, hogy örökké velem leszel. Az életem akkor kezdődött el, mikor megismertelek, és akkor ért véget, mikor elmentél. Szeretlek az első pillanattól, életem utolsó pillanatáig. Ez sosem múlik el. Szívem minden pillanatban érted ver.
Itt fekszem a parton, életünk szigetén, és várlak. Várom, hogy erre tévedj, és megpillants, a múlt homályában felejtett szerelmet…